Sport-Világ, 1904. január-december (11. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-21 / 34. szám

s­zabású vívóversenyét és az új szegedi pálya megteremtését említjük föl. M­indezek ellenére nagyon lanyha a sport­élet Szegeden, egyik egylete sem áll feladata magaslatán. A sportélete abszolúte nincs arányban a nagyságával, attól, hogy azt a pozíc­ióját, a­melyet nagyság, népesség te­kintetében hazánk városai között elfoglal (Budapest után tudvalevőleg a legnagyobb, legnépesebb város), a sport terén is be­töltse —, távol áll. .Sportszeretet tekintetében például messze elmarad Pozsony, Sopron, Szabadka, Arad, Eperjes­ stb. mögött. M­indezek okául úgy hozzávetőleg a kö­vetkezők állapíthatók meg : A milieu-elmélet, a klimatikus viszonyok hatása itt is érvé­nyesül. Szeged óriási alföldi homokon messze szétterpeszkedő város, a­hol nyáron a por­tengerben és levegőlávában fuldokló emberek nappal csak levegő után kapkodnak s csak este kezdenek élni Akkor meg mennek sportolni (?) — a Kass-ba, meg máshová. Közelebb fekvő oka az, hogy nincs fiatal­sága. A középiskolát végzett ifjak Buda­pestre, Kolozsvárra mennek egyetemet hall­gatni s ha azt „agyonhallgatták*“, állást kapva szerteszélednek a hazában Ha Szeged egye­temet kapna . . . Sajnos azonban, hogy a sportviszonyok kedvező változását — Kolozs­vár tanúsága szerint — nem igen remélhet­jük ettől sem. A­z ifjúság nem igen érdeklődik ; a­ki érdeklő­dik is valamelyest a sport iránt, azt sem a sportszerű szempontok, hanem az úgy­nevezett „magyar virtus“­egyes megnyilvánu­lásai izgatják. Nagy hiba az is, hogy a „második legnagyobb városok " rendes szokása szerint nem akar tanulni a fővárostól. Az derogál neki, megáll a saját lábán is, neki Pest nem imponál. S­zegeden a kultúra keretei megvannak, csak nincs mivel betölteni azokat a kereteket. A modern életben jelentékeny tényező a sport. Szegeden is sok teret töltene be azok között a bizonyos űrtől tátongó keretek között. D­e ezt a felfogást elsősorban a szegedi városatyáknak, a „toronyaljának“ kell ma­gáévá tenni. Példának okáért nagyobbszabású sporttelep létesítésére alkalmas terület aján­dékozásával, a sporttelep anyagi támogatásá­val stb. kellene az ügyön segítenie. A remek vízmenti fekvést is jobban kellene kihasználnia Szegednek. A Tisza mérsékelt folyású, enyhe hőmérsékletű vize nagy vizi­­életre alkalmas. S mit látunk ? Egy­néhány lubic­kolót az uszodákban. Az evezős-egylet, a­mely néhány évvel ezelőtt — abban az időben, a­mikor a szegedi Meák Gyula szép diadalokat aratott Budapesten is — sport­szerűen űzte a regattát, ma meglehetősen rendszertelenül, a sportszempontok negli­gálásával evezgetnek a tagok S­zegeden a footballt mielőtt meg kell honosítania. Tisztában vagyunk ugyanis azzal, hogy ma a sportnak legtöbb anyagi hasznot a football hajt Az erkölcsi szempontokat anyagiaknak kell támogatnia. A football meg­honosításán pedig mi sem könnyebb, a­mikor football csapatok egy két óra alatt Buda­pestről Szegeden teremhetnek. A szegedi publikumból a football ki tudná váltani a sport iránti érdeklődést. A budapestieknek is közre kell ám mű­­ködniök Szeged sportéletének emelése érde­kében, vágyat lendítene Szegeden, illetve általá­ban a vidék sportéletén, ha a­ Magyar Athle­­tikai Szövetség és a Magyar Labdarúgók Szövetsége időközönként — a Torna Szövet­ség mintáján — athletikai versenyeket és football-matcheket rendezne a vidéken. A szegediek pedig bocsássanak meg a kemény kritikáért. Ha csak egy szemernyit is használ ez a kritika, szívesen tartom a hátamat. Dr. Speidl Zoltán. 292. oldal. SPORT-VILÁG Egyleti tagok ügyeimébe ajánljuk. Dús rak­tár külön­­­eges­­ségek, fényképészeti készülékek és hozzá való összes e szakba vágó czikkek. WACHTL és TSA IV., Eskü út 6. (l­lotild főb­erczeemi palota.) Egyleti tagok árkedvezményben részesülnek. TELEFON 27­91. A legszebb és legelegánsabb úri- és sport­ruhák kaphatók TILLER MÓR ÉS TÁRSA cs. és kis udvari szállítóknál BUDAPEST, IV., VÁCZI­ UTCZA 35. SZÁM. Egyleti jelvények, érmek és díjak, úgy arany-, ezüst- vagy bronzból legszebb kivitelben és jutányosan készíttetnek Arany, ezüst ékszerek és egyházi szerek leg­olcsóbban kaphatók. 14 kar. arany gyűrűk . . 2.50 írttól félj. 14 „ „ női melltűk 5.— „ „ 14 „ „ nyakkendőtűk 4.— „ „ 14 „ „ karkötők .7.— „ „ ezüst czigaretta szelenczék 7.— „ „ ezüst botok................ 4.— „ „ amer. syst. Roskopfórák 2.50 „ „ IFJ. HEUFFEL LAJOS-nál csak 1V„ Egyetem-utcza 7 a. szám. Árjegyzéket kívánatra ingyen és bérmentve küldök Fogak szájpadlás nélkül és a nélkül, hogy a gyökerek eltávolíttatnának, 3 koronától. Az általam készített és Párisban első díjat nyert fogsorokat mindenki azonnal megszokja, beszédzavarokat nem okoz és kitünően vág vele. Régi fogsorok­atalakíttatnak. — Vidékiek 12 óra ki­elégí­­t­ettt­ek, a párisi fogorvosi akad. kiállításán a kereszttel díszített arany­éremmel kitüntetve Fogad reggel 8-tól este 8-ig. — Fogorvosi Intézet, Budapest, VIL. Erzsébet-kőrsft 50., I. emelet (Royal-szállóval szemben.) — Foghúzás érzéstelenítve. — Tartós blombák! Rendel délelőtt 10—12-ig, délután 5—7-ig. Vasár- és ünnepnapokon is. Mérsékelt árak. Részletfizetésre is. „Sír?. «TOKOSSKIAHN S. ,ogSiS.k“' T. HACKL URA KERÉKPÁRAI felülmúlhatatlanok, miért is melegen ajánlhatók. — HACKL KÁLMÁN : mechanikai műhely és nagyraktára, BUDAPEST, Munkás-utcza 18. szám. (Rottenbiller-utcza sarok). -- Amatőr fényképészek -----­­---------------figyelmébe ! ===-------| Teljesen díjtalanul, legkiválóbb műszerekkel berendezett műterem, laboratórium, másoló terem áll egész napon át az amatőr urak rendelkezésére, oktatás is adatik a fényképészet minden ágai­ban, lemezek előhívásnak, másolásnak és mindennemű fényképészeti munkák elkészítésre elfogadtatnak. Mindennemű fényképészeti eszközök megvétetnek és cseréltetnek. BIENENFELD féle . • fényképészeti mű­intézetben, BUDAPEST, Kisdiófa­ utcza 16. 1904. 34. sz. ATHLETIKA. TORNA. A W. A. C. nemzetközi versenye. A magyar athletika fényes győzelmi ünne­pet ült múlt vasárnapon. Athletaink tömegesen keresték fel a bécsi „Wiener Athletik Sport Club“ által rendezett nemzetközi versenyeket s a helybeli gyengébb qualitású versenyzőkön kívül nevesebb külföldiekkel mérték össze erejüket. A magyar athleták szereplése nagy sikerrel járt s a győzelmek értékének emelé­séhez nemcsak az erős nemzetközi konku­­rencia, hanem az elért kiváló recordok nagy­ban hozzájárultak A régibb és ifjabb athleta gárda számos tagjai arattak győzelmeket az osztrák császárvárosban s a fényes sikerekkel öregbítették a magyar athletikának külföl­dön elismert jó hírnevét. Bodor Ödön­ről kell első sorban megemlékeznünk. — A Postások e nagy tehetségű versenyzője, ki nevét football-mérkőzéseken való szereplése által tette ismertté és népszerűvé, a közép­távokon oly kiváló erőnek bizonyult, hogy a hosszú időn át győzhetlen Nagy Józsefet biztos fölénynyel verte. Kitűnő eredményt ért el Gillemot a 3 angolos síkfutás versenyben , recordja kiváló s ennek alapján sok esélylyel indulhatna Európa 1500 méteres bajnokságá­ban. Sorge nagy fölénynyel győzött ellenfelein s egyik legrégibb és legféltettebb riválisa Manglitz ellenében aratott győzelme elismerést érdemel. A távugrásban Schuberth győzött, a 100 méteres síkfutás döntőjében is csak azért nem aratott győzelmet, mivel a­ pisztolydur­ranás után egy illetéktelen egyén háta mögött „Haltet“ kiáltott, mire Schuberth megállt azon hiszemben, hogy a starter állította meg a mezőnyt. A 200 méteres handicapban pedig teljesen kiszorították.­­ A vigaszversenyben Hönich fölénynyel verte ellenfeleit. A verse­nyeket szokatlan nagyszámú közönség nézte végig s gyönyörködött a nagy mezőnyökben induló versenyző küzdelmeiben A magyarok győzelmeit szinte tüntetőleg megéljenezték. A rendezés precíz és mintaszerű volt. A W. A. C. intézősége rendkívül előzékeny fogad­tatásban részesítette a vendégeket. A versenyek részletes eredménye a következő : I. Síkfutás.. 100 m­p előfutam. Ludtke (Berlin) 123 5 mp első.­­Karlinsky (Prága) második. Ludtke küz­delem után nyer. II-dik előfutam. Schuberth (M. U. E.) 12 mp. első. Schönecker (Bécs) 121/5 mp. második. Schuberth nagy fölénynyel nyer. A döntőben győztes Ludtke lett, második Karlinszky. Schuberth állva maradt. II. Discos dobás 1. L­ uboviecki (Bécs) 33 m. ,93 cm. 2 Pulchert (Prága) 33 m. 47 cm. 3. Paulin (ill. kér , Torna és V.­E ) 29 m. 88 cm. Közepes eredmények: III. Síkfutás: ■ 1609 m­ 1. Bodor (Postás) 4 p. 421/5 mp. 2. Nagy (B­ A­K ) 4 p. 492/5 mp. 3. Ruzicka (Bécs) 4 p 501/5 mp. Bodor vezet és biztosan győz Nagy ellen, meg­javítja az osztrák rekordot, eredménye a magyarénál is 3 másodperc­c­el jobb. IV. Magasugrás: 1. Karlinsky (Prága) 169 cm. 2. Krojer (Bécs) 168 cm. 3. Mühlbacher (Bécs) 155 cm. 1­. Síkfutás. 200 m. (handicap.) 1. Krojer (Bécs) 224/s mp. (17 m. előny.) 2. Pichler (Bécs) 23 mp. (20 m. előny.) 3. Grossmann (Bécs) 231/s mp. (14 m. előny). VI. Gyaloglás. 1500 111. 1. Sorgó (B­­. T. E.) 6 p. 574/1­ mp. 2. Spiegler (Bécs) 7 p. 8 mp. Sorgó rendkívül erősen kezdi a versenyt, a­mivel eléri, hogy régi riválisa, Manglitz a versenyt feladja. VII. Labdatávrugás: 1 Schramner (W. A. C.) 46 m. 40 cm. Ezen versenyben 19-en versenyeztek, Studnicka egy rúgása 50 méteren túl volt, de mert oldalt ment, nem mérték. Vili. Síkfutás: 500 m. (Junior.) 1. Dubinsky (Prága) 1 p. 16 mp. 2. Pichler (Bécs) 1 p. 168/8 mp. I 14 versenyző.

Next