Sürgöny, 1861. január (1. évfolyam, 1-26. szám)
1861-01-15 / 12. szám
Első évi folyam. Szerkesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. 1-ső emelet. kiadó hivatal: Birátok-tere 7. szám, földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban barátok-tere 7. szám, földszint. 12. szám. —1861 Kedd, januarius 15 Vidéken bérmentes levelekben, minden posta-hivatalnál.SÜRICHT Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten, házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán. ft kr , kr Egészévre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10—Egy hóra 2 — NEMHIVATALOS RÉSZ. Megint törvénykezés. Balhit, ferde felfogás, mintha ősi alkotmányunkat csak úgy bírhatnék igazán, ha még hibáit is mindenestül visszaköveteljük. Megvallom , nekem sehogy sem ízlik ma sem az, mi 48 előtt már korhadt, vagy elérett vala. Különösen áll ez a törvénykezésre nézve. Ám kérdezzék végig a gyakorlati jogászokat, kik ez ügygyel tudományosai és lelkiismeretesen foglalkoztak, visszaóhajtják-e a régi perlekedési rendszert, vagy magánjogaikat is mindenestül. Az elfogultakon kívül alig találunk néhány szavazatot arra, hogy tőstös csövestől mindent visszaállítsunk. Ugyan kinek kellene mai napság a kürttlbelől 146—150 pernév,majd ugyanennyi Ugyut, mely ha elvétetett, mi sokszor évek múlva fedezteték föl egy-egy „deliberatum“ által, az ügy leszállittatott, és hasztalan volt azért minden, „dleum et operum perdidtit“ a perlekedő fél önvétsége nélkül, másnak orvosolhatlan vétségéért a formai labyrinthusban tévelygés miatt Ki óhajtja vissza a hármas exceptivákat, miket ugyanannyi deliberatum vethetett el évek során, mig azalatt az érdembe csak egy betűvel sem ereszkedtek a felek. Ki szereti a legiónyi birói parancsokat, melyeket ugyan tisztelettel félretehetett a biró, ha törvényteleneknek ismerte föl, — de hátha törvényeseknek tartá ? mik ismét megakaszták az ügy folyamát? Kit gyönyörködtetne még az oppositio, repulsio, betiltás ? — s ezekre mai nap kérdés lehetne, miután az 1848 jogegyenlőséget alapíta meg, élhet-e azokkal a nemnemes is, vagy többé egyik sem? Ki vágyódik még a magánügyi boszóló perekre, melyek némelyike mai fogalmak szerint már közrenyitési ügy; ki a markális büntetésekre, ki az arbitriális bírságokra? Sőt az exhibitiót ma örömest teljesíti-e olykép az esküdt, vagy királyi táblai jegyző, hogy a határszélen ólálkodva lesse, mikor csípheti meg az idézendőnek cselédét, hogy markába nyomhassa a repülő pecsétű levelet, ez által tisztét teljesítve, elkerülvén egy kis megszalasztást? Ez anyagi magánjogból, miután az ősiségnek s ezzel kapcsolatos örökségi törvényeinknek nyakát szegték, mit óhajtsunk vissza codificálatlanul ? Én azt hiszem, alig óhajtunk egyebet vissza mint az 18376—1848 törvényhozás alatt hozott világos osztálybeli eljárást, a hiteltörvényeket a liquid adósságok, váltók, kereskedelmi, s fuvarviszonyokból, az áruszerzési üzletből eredő jogokat és kötelezettségeket, s a mezei rendőrséget az eljárással együtt; de már a csődöt nem, mert ez akkor is oly hibás eljárású volt, mint épen mai napság, még a híres egyezményi eljárás mellett is. Ezek minden practicus jurista előtt tisztán be- és átláthatók lévén: ‘megfoghatlan, logikailag és juridikailag absurdumnak tartjuk a megyei bizottmányok határozatait a törvénykezés tárgyában, mik mindennek felforgatására és igy magánjogi fejetlenségre vezetnének. Ez oly kétségbeejtő állapot, hogy a gyakorlati jogász fölkiált: boldog Isten! mire jutunk! Mert ha ez így megy, szerintünk inkább a legszigorúbb ostromállapot országa jöjjön el, mint az anarchiáé, mely a jogi téren oly kedvezőn készülőben van. *) Azért urak, lassan és óvatosan, hogy a summum jusból summa injuria ne legyen, és a jurisdictio szójáték ne legyen nádparipánk, és komoly dolgokkal ne játszunk. Atádi Vilmos, Pest, jan. 14. Minapi czikkünkben azt mondok, hogy ha mint törvénytelent repudiálunk mindent, mit ez évtized törvény neve alatt hozott reánk, akkor adjuk elő a földtehermentesítési kötelezvényeket is, tegyük le a megye asztalára, hogy adja vissza annak, akitől vettük. Erre Pompéry úr a M. O. tegnapi számában azt mondja: „A földtehermentesítési államkötelezvények nem ajándékkép, nem concessió gyanánt jutottak az ország birtokába. Azok kamatait nem a fejedelem civillistájából fizették s a törlesztési alapot nem az örökös tartományok vagy valamely kammergutok jövedelméből alapiták. A „Sürgöny“nek tudnia kellene, hogy a törvény által biztosított úrbéri kármentesítés alapja akként keletkezett, hogy eleinte, míg a törlesztés még nem kezdetett, az adó minden forintja után még 1, forint szedetett be. Ez adófüggelék később tetemesen növekedett. Ez adóból támadt a kármentesítési alap. És a mai napig több fizettetett be ez alapba, mint amennyi kamat fejében és a kisorsolt kötelezvényekért visszakerült hozzánk. Különben, mint a birodalmi tanács pénzügyi bizottmánya kideríte, nem is lehetett volna, ha jól emlékszünk, 30 milliót ez alapból elkölteni. Ezért, ha az elviselhetlen adóhoz, a bosszantó bélyeghez és a szerencsétlen dohánymonopolhoz nem ragaszkodunk is, megtarthatjuk mint igaz sajátunkat a földtehermentesítési államkötvényeket.“ Ezekre csak azon megjegyzésünk volna : Igaz, hogy e mai napig több fizettetett be a kármentesítési alapba, mint eddig kamat fejében s a kisorsolt kötelezvényekért visszakerült hazánkba; de sokkal kevesebb a földtehermentesitési államkötelezvények egész öszvegénél, mely hazánkba került; pedig a földtehermentesitési kötvények egész összege van az austriai birodalom közös államadóssági summájába írva, s terheli a birodalom hitelét, és terheli most kétszeresen, mert kamatait nem fizetjük — egyelőre. *) Ez ugyan — ízlés dolga. Hiszszlik, hogy majd csak sikerül a két szélsőség között átcsúsznunk. Szerk. TARGZA. A Magyar-, Horváth- és Szlavonországhoz s Erdélyhez tartozó határőrezredek. — Remellay Gusztávtól. — A Bánságnak Mária Terézia korában hazánkközi visszacsatoltatásáról irt czikkemben szóba hoztam, hogy az országgyűlésnek az 1848-ki V. t. czikk szerinti kiegészítéséhez megkivántatik az is, hogy az épen említett törvény 9-ikkban elősorolt bánsági határőrezredek s a csajkás kerület is, képviselőket küldjenek az összes nemzet képviselői közé. Az épen említett V. t. czikk szerint azonban nem csak a bánsági határőrezredeknek s a csajkás kerületnek, hanem a testvér Horvát- s Szlavonországokhoz tartozó többi határőrezredeknek is képviselve kell lenni a magyar országgyűlésen. S mivel hiszem, hogy a szoros testvéri kapocs, mely annyi századon át a magyar s horvát nemzetet összecsatolja, hamarább fog ismét létrejönni, mint sokan hiszik s hogy létrejön oly közös országos képviselet, milyet a többször idézett s a közös király által teljes jogérvényességgel megerősített 1848-i V. t. sz. megalapított, s hogy e szerint a közös szent koronához elvitázhatlan joggal tartozó horvát s szlavón határvédek is belépvén az alkotmányos jogok élvezetébe, képviselőik az egész magyar birodalom képviselőivel fognak tanácskozni a magyar szent korona egész földterülete jogai s jövő sorsa fölött; helyén látom most, midőn már az országgyűlés előküszöbén állunk, a határvidék történetével, statistikai s topográfiai viszonyaival, 1848. előtti s jelenlegi szervezetével megismertetni e lap olvasóit. Lássuk mindenekelőtt, melyek azon horvát-szla. .árörezredek, melyeknek a közös hon képvisei ..ezt képviseleti jogot adott a már többször említett törvényczikk. *) §• azt rendeli, hogy míg a végvidékek politai rendezése iránt a törvényhozás intézkedni fog, a Horvátországi végvidékekben az országgyűlési követek Válalnak médját a két báni ezredre nézve a bán , rozza előre U&VD a horvát tartományi gyűlés hatá-A horvát-szlavón határőrezredek e következők *) 1. Az első báni ezred, melynek törzshelye Glina. 2. A második báni ezred, melynek törzshelye Petrinia. 3. A likai, melynek törzshelye G o s p i e s. 4. Az ottochani, mond (ottocsányi), melynek törzshelye Ottochátz (Ottosácz.) 5. Az ugulini, melynek törzshelye O g u 1 i n. 6. A szluini, melynek törzshelye Károlyváros. 7. A varasd körösi, melynektörzshelye Bellovár. 8. A varasd-szentgyörgyi, melynek törzshelye szintén Bellovár. Ezek Horvátországhoz tartoznak. A Slavoniához tartozók pedig a következők : 9) A gradiskai, melynek törzshelye Ujgradiska. 10. A brodi, melynek törzshelye Vinkovcze. 11. A péterváradi, melynek törzshelye Mitrovicz, tehát összesen tizenkettő (**). A határőrvidék rövid története. Ezúttal nem czélom visszatérni az ősi magyar határvédrendszerre, vagyis azon időre, midőn a határok védelme több bránra volt bizva s szorosan csak ott fogom föl történeti vázlatomat, hol a mai határvédrendszer első alapját találjuk. Hieczinger Bernát, ki mint a varasdi hadi kormány hivatalnoka teljes részletességben ismerte a határőrvidék minden viszonyait, s azokra vonatkozó négy kötetes munkát irt, elismeri, hogy mindeddig nem lehetett teljes bizonyosságot találni a mai határőrvédrendszer első alapjára nézve. Ellenben Kerchelich apát (Notitia banorum et banalis officii) kéziratban levő munkájában ezen alapot a Zsigmond királyunk korában Cilléi Albert gróf által alapított, a zenggi kapitányságban vélte feltalálhatni; de ezen német harczosokból szervezett határőrcsapat korántsem alapja a mai határőr-rendszernek , mert csak abban áll, hogy mivel már akkor is veszélyezve volt Sziria a törökök által, a határokon egy zsoldos (épen ez teszi a különbséget a megtelepi*) Oly rendben, a mint az 1848. V. tzikkben vannak elősorolva. **) Ehez járul még a bánsági három határőrezred. 1848. előtt Erdélyben is két székely gyalog, 2 román gyalog s egy székely lovas határőrezred volt, tett határvédrendszer közt) csapat állíttatván föl, annak központjául mint főállomás Zengg rendeltetett s az, a ki főnökük volt, zenggi kapitánynak neveztetett. A mai határörvéd rendszer, hasonlólag a svédországi s nem zsoldos s csak bizonyos időre lekötelezett, őrködő határőrökből, hanem a határon állandóan megtelepitett határvédőkből állván, ezen szervezet első alapját inkább a törökök dühe, s üldözése elöl hazájukból átmenekült azon szerbek és bosnyákok képezhetnék, kik a likaviai s korbáviai törökök által már szintén elpusztított területen (Desertum primum et secundum) a dicső Mátyás által megtelepittetvén, szabad vallásgyakorlatot, a papi tizedet illő törvény alóli kivételt, s adómentességet nyervén, ezért lekötelezték magukat, hogy a zenggi várkapitány főparancsnoksága alatt a határokat védendik a törökök ellen. Azonban mivel a föld, hol ezen két határ-védtelep is volt, a mozlimek hatalmába került, Mátyás halála után, a mostani határ-védrendszer biztos alapját csak 2-ik Lajos korában leljük fel. Azon szerencsétlen időszakban, midőn a meggyöngített királyi hatalom magát sem volt képes megvédni, az önzésük miatt a hon szent érdekeit elfeledő, s lábbal tapadó, olygarchák ellen , ezek pedig csak saját hasznukat tartván szemeik előtt, elmulaszták megvédni a határokat a mozlimok ellen, kikkel mindössze csak néhány lelkes fént vivott (többnyire saját vagyonából tartott seregekkel). Mondom, ezen szerencsétlen korszakban II. Lajos átlátva, hogy nem képes kellő erőt előteremteni a mozlimek vad árja ellen, elfogadta sógora, Ferdinánd osztrák főherczeg, a későbbi király, ajánlatát, mely abban állt, hogy mivel a meggyengült magyar királyi hatalom nem bírt ellentállani a mozlimeknek, s ilykép ezek, mint már többször történt, vutólag átcsapnak Stájerországba, adjon neki át néhány várat, bzonyos határvidéket, oly kötelezettség mellett, hogy ezen várakat s az átadandó határvidéket megvédi a mozlimek ellen. Lajos e szerint a zenggi, klissai, krupai, likkai s egyéb eredményeket átadta Ferdinándnak, ki ugyan nagyrészben nemes őrséget tett a várakba, de horvátokat és átmenekült szerbeket s bosnyákokat is vett zsoldjába; s eze felül Mátyás példáját követve, részben katholikus horvátokból, részben az átmenekült szerbekből a határ mellett telepeket alapitott, kik szintén szabad vallásgyakorlatot, a tized alóli felmentést, s földjeikre nézve adómentességet, s időnként, ha t. i. öszpontositottak , vagy várőrizetre alkalmaztattak zsoldot is nyervén, hősen s sokszor diadalmaskodva küzdtek a végvárak s határok védelméért, a mohácsi vérnapig. Ezután Ferdinánd mint leendő birtokát tekintvén Horvátországot, örökös tartományaiból nevezetes hadierőt indított meg a határhoz s ezen seregek s a mellette nyilatkozott horvátok s az átmenekült bosnyákok később, midőn Horvátországért harczba kellett szállania Szapolyával, nemcsak a határokat védelmezték a törökök ellen, hanem a Kopranicza vidékén levő várakat is oltalmazták részére. Hogy mily szükségeseknek tartottak ezen részben német, részben horvát s bosnyák csapatok a horvát határok védelmére, kitetszik abból, hogy Horvátország rendei még a váczi békekötés után is azt kérték, hogy a Drávántúli határok védelmére meghagyassanak Kopranicza vidékén. Ezen vegyes csapatok főkapitányai, hogy egyszersmind a stájer határhoz is közel legyenek, Varasdon székeltek, s a kopraniczai, körösi s wanichi stb. kapitányok fölött vezérkedtek. A veszély mindinkább nagyobbnlván s Ferdinánd a Szapolyával s Szolimánnal folytatott hadai miatt nem lévén képes elegendő zsoldosokat küldeni, örvendett, hogy a fölőbb említett föltételek és kedvezmények mellett, folyvást sok menekült jött át Szerbiából s Boszniából, hogy e czélra sok horvát is ajánlkozott *). Ugyanezen móddal, azaz szerb s bosnyák menekültek által népesittetett meg a Karinthia közelében levő Kalpán-túli vidék is, mely föld védői uskokoknak neveztettek, s 1535—1545 közt oly hősen s többnyire sikerrel küzdtek a hatalmas Suleymán ellen, hogy ez az utóbb említett évben kötött fegyverszünet alkalmával külön záradékot kívánt arra nézve, hogy a vakmerő uskokok különösen köteleztessenek a békén maradásra. Ezen bátor határvédek, kit a többször említett adós tizedmentességükre s szabad vallásgyakorlatukra nézve 1564-ben, hőstetteiket nagy magasztalásokkal kiemelő kiváltságlevelet nyertek Ferdinandtól, egyrészben zsoldért is szolgáltak, s ezek fizetett, azok pedig, kik csak földjeik adó-s tizedmentes Használatáért védelmezték a határt, nemzeti katonaságnak *) Ezek Predavcziknak neveztettek. Az bizonyosnak látszik előttünk, hogy a magyarországi földtehermentesítési kötelezvények jelzálogi vagy bárminemű fedezetéről az 1848. XII. t. sz. értelmében az országgyűlés gondoskodni fog, ezen országos adósságot alkotmányszerűn állapítandja meg. De ha e feladat az országgyűlés előtt meg nem oldható, kár volt az államadó kérdését is országgyűlés előtt amúgy nagysándori modorban megoldani. K. A. Bécs, jan. 13. L. Ön olvasói bizonyosan ismerik azon beszédet, melyet Kuza herczeg Oláhország miniszereihez tartott Ön nem fogja megtagadni tőlem azon kis elégtételt, ha szabadságot veszek magamnak önt emlékeztetni, hogy én önnek e fordulatot a dunai fejedelemségek magatartásában hetekkel előbb jelentettem. A hírek, melyek itt jól értesült körökben elterjedtek, már tovább is mennek, mint az „Opin. Nat.“ közlései, mely e beszédet hozta. Nevezetesen itt egész bizonyossággal beszélik, hogy az itteni kabinet azon hírt kapta, mikép Kuza herczeg minden útlevél nélküli, de nem politikailag compromiitált austriaikat a határon keresztül hazaküldi, és hogy a magyar menekültek az oláh kormánytól parancsot kaptak, Olaszországba visszatérni. A magyar menekültek legkiválóbb része már ismét útban is volna Genua felé. Ezen intézkedések tökéletesen öszhangban állanak Kuza herczeg említett beszédjével. Diplomatiai körökben egész bizonyossággal hiszik, hogy az itteni udvarnál levő szász követ Pestmegye ismert határozata ellenében elégtételt kért. Sajnálnunk kellene, ha a szász diplomata a dolgot valóban más szemmel tekintené , mint azt venni kell, és az országban is minden józan ember veszi. Angliában példa sem ottani, sem más idegen diplomatának nem jutott eddig eszébe, valamely meeting-höz fecsegését nemzetközi szempontból tekinteni és megyei szóvivőink diplomatikai ténye nem áll magasabban, mint egy szilárd gondolkozás a londoni meetingé , sőt ha a körülményeket nyugodtan tekintetbe veszszük, e dolog inkább derültséget, mint felindulást okozhat. Egy német diplomata szász collegája irányában találólag jegyezte volna meg: „Önnek lehetetlen Pest megye urait felelősségre vonatni akarni, miután láthatja, hogy ők mindenben egészen úgy gazdálkodnak, miért felelni nem bírnának. Liptó megye, mint ön talán emlékezni fog, elhatározta, a nemzetőrséget ismét fölállítani és fölfegyverzeni. Mint hallom, ezen határozat legfelsőbb helyen megsemmisittetett. B Vay két nap óta megint bejár az udvari kanczelláriába és tegnap audientián volt őfelségénél. Az udvari kanczellár ur azonban még lábbadozó. Gr. Apponyi, az országbíró, Pestről ide megérkezett. Lapszemle. Mint a „Wiener Zig“ jelenti, a Galicziából Bécsbe ment ruthén küldöttségnek, mely a lembergi érsek s metropolita, b. Jachimowicz Gerg. vezetése alatt, a przemysli püspök, Polanski Tamás s a lembergi fölszentelt püspök, Litwinowicz Spiridion, továbbá a lembergi érseki, s a przemysli püspöki káptalannak 4 követéből s végre a lembergi szauropigianus nemzeti intézet 3 tagjából állott, szerencséje volt jan. 11-én délutáni 2 órakor a cs. k. Apostoli Felsége által külön audientián fogadtatni. A küldöttségnek az volt feladata, miszerint vonatkozással a m. évi oct. 20-tól kelt császári diplomára, valamint a birodalom ujjáalakítása iránt, lovag Schmerling államminister úr körlevelében nyilvánított alapvonásokra, az Üdvözigére népies intézményekért a galicziai ruthenek legtiszteletteljesebb háláját s ő Felsége honatyai szándékai iránt, legteljesebb bizalmukat tegyék le a császári trón lépcsőihez ; s miszerint ezen ünnepélyes alkalommal megújítsa a ruthének régi hűségének biztosítását, legkegyelmesebb Császáruk s Uruk, a felséges Császári ház s a közös austriai hon irányában. Egy ily szellemben szerkesztett s számos aláirásokkal ellátott kiségi föliratot Ő Felsége legkegyelmesebben átvennie a metropolita beszédére azon kegy teljes biztosítással méltóztatott válaszolni, miszerint a ruthenek érzületlenségéről mindenkor meg volt győződve s annak megújított nyilvánítását, a jelen viszonyok közt, különös jóindulattal fogadja, valamint honatyai gondoskodással i igyekvendik a luthének népies érdekeit biztositni. Erre Ő Felsége a küldöttség minden egyes tagjához néhány kegyteljes szavakat méltóztatott intézni s örömteljes meglepetést gerjesztett, midőn Ő Felsége néhány oly egyénre, kiknek számos évek előtt szerencséjük volt, neki bemutattatni, tüstént ráismerni, s bámulatosan hi emlékező tehetséggel, azoknak személyes viszonyaira emlékeztetni méltóztatott. A küldöttség ily kegy teljes fogadtatás által boldogittatva, azon örvendetes meggyőződéssel hagyá el a császári várlakot, miszerint saját szülőföldjük legdrágább reményeiben főleg össze lévén fonódva a nagy össz-hon újjászületésével, nemeslelkű Fejedelmükben a legerősebb biztosítékot találták föl. Gróf Zay Károly úr Zay Ugróczról következő nyílt levelet közöl a Magyarország jan. 13-ai számában : Engedje meg a tisztelt szerkesztőség, miszerint az alólirott, jeles lapja első számában talált aggasztó állítás iránt, szerény véleményét e helyen szokott őszinteséggel röviden előadhassa. Honunk viszonyait tárgyaló (Fk.)-val jegyzett — egyébiránt mint ez arany-pennából folyó minden testvére,— felette érdekes czikkben e következőket olvassuk : „Arra, hogy az európai ügyek menetére, a világ alakulására eldöntő befolyást gyakorolhatnánk, nagyon kevesen vagyunk, kevesen még akkor is, ha Isten segélyével mindazok ismét velünk lesznek, kik századokon át örömben, búban hű társaink valának." Ha valaki, valóban e sorok igénytelen írója a szellemdús, eszélyes és tudós Fáik Miksa urnak őszinte tisztelője. De tisztelet és bizalom ki nem zárják az olykori vélemény-különbséget. Igenis jól tudja azt alólírott, hogy ebbeli nézetei dr. Fáik úr és a közönség előtt alig birondnak némi fontossággal, de nehogy itt is igazolja a qui tacet, conventire videtur,“ kötelességének tartotta azokat itt közrebocsátani. Az idézett állítást aggasztónak nevezzük, minthogy benne Magyarország ide és ne továbbjának jóslata lappang, mely oly tekintélyes helyről eredvén, természetes okoknál fogva, könnyen lankaszthatja és elzsibbaszthatja polgártársaink nevezetesebb részének buzgó hazafias törekvéseit. Szép ugyan a „Spártám nacuscs, hancexorna“, de dicsőbb az: „ Ame solpossis Roma nihil visere május!“ És igy nem Sparta hanem Roma, magyarra fordítva: Hunnia legyen jelszavunk, nem egy másodrendű, mások kegyelméből lézengő magyar királyság fönntartása, hanem egy nagy, dicső világtörténelmű magyar birodalom alapítása legyen szellemi és anyagi törekedéseink fő czélja. Tudjuk ugyan, hogy itt is, mint mindenben ez árnyékvilágban, kettőn áll a vásár, a süker; de tudjuk azt is, hogy a „historia a vitae magistra“, hogy ha a kis brandenburgi őrgrófság mostoha körülményekben aránylag rövid idő alatt önerejével tudott felvergődni nagyhatalom polczára, — miért ne tudna a porosz