Sürgöny, 1861. január (1. évfolyam, 1-26. szám)

1861-01-15 / 12. szám

Első évi folyam. Szerkesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. 1-ső emelet. kiadó hivatal: Birátok-tere 7. szám, földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban barátok-tere 7. szám, földszint. 12. szám. —1861 Kedd, januarius 15 Vidéken bérmentes levelekben, minden posta-hivatalnál.SÜRICHT Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten, házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán. ft kr , kr Egészévre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10—Egy hóra 2 — NEMHIVATALOS RÉSZ. Megint törvénykezés. Balhit, ferde felfogás, mintha ősi alkotmá­nyunkat csak úgy bírhatnék igazán, ha még hibáit is mindenestül visszaköveteljük. Megval­lom , nekem sehogy sem ízlik ma sem az, mi 48 előtt már korhadt, vagy elérett vala. Különösen áll ez a törvénykezésre nézve. Ám kérdezzék végig a gyakorlati jogászokat, kik ez ügygyel tudományosai és lelkiismeretesen foglalkoztak, visszaóhajtják-e a régi perlekedési rendszert, vagy magánjogaikat is mindenestül. Az elfogultakon kívü­l alig találunk néhány sza­vazatot arra, hogy tőstös csövestől mindent visszaállítsunk. Ugyan kinek kellene mai napság a kürttl­­belől 146—150 pernév,majd ugyanennyi Ugyut, mely ha elvétetett, mi sokszor évek múlva fedez­­teték föl egy-egy „deliberatum“ által, az ügy le­­szállittatott, és hasztalan volt azért minden, „dleum et operum perdidtit“ a perlekedő fél önvétsége nélkül, másnak orvosolhatlan vét­ségéért a formai labyrinthusban tévelygés miatt Ki óhajtja vissza a hármas exceptivákat, miket ugyanannyi deliberatum vethetett el évek során, mig azalatt az érdembe csak egy betűvel sem ereszkedtek a felek. Ki szereti a legiónyi birói parancsokat, me­lyeket ugyan tisztelettel félretehetett a biró, ha törvényteleneknek ismerte föl, — de hátha tör­vényeseknek tartá ? mik ismét megakaszták az ügy folyamát? Kit gyönyörködtetne még az oppositio, re­­pulsio, betiltás ? — s ezekre mai nap kérdés le­hetne, miután az 1848 jogegyenlőséget alapíta meg, élhet-e azokkal a nemnemes is, vagy többé egyik sem? Ki vágyódik még a magánügyi boszóló pe­rekre, melyek némelyike mai fogalmak szerint már közrenyitési ügy; ki a markális bünteté­sekre, ki az arbitriális bírságokra? Sőt az exh­ibitiót ma örömest teljesíti-e oly­­kép az esküdt, vagy királyi táblai jegyző, hogy a határszélen ólálkodva lesse, mikor csípheti meg az idézendőnek cselédét, hogy markába nyom­hassa a repülő pecsétű levelet, ez által tisztét teljesítve, elkerülvén egy kis megszalasztást? Ez anyagi magánjogból, miután az ősiség­­nek s ezzel kapcsolatos örökségi törvényeinknek nyakát szegték, mit óhajtsunk vissza codificálat­­lanul ? Én azt hiszem, alig óhajtunk egyebet vissza mint az 18376—1848 törvényhozás alatt hozott világos osztálybeli eljárást, a hitel­törvényeket a liquid adósságok, váltók, kereskedelmi, s fuvar­­viszonyokból, az áruszerzési üzletből eredő jo­gokat és kötelezettségeket, s a mezei rendőrsé­get az eljárással együtt; de már a csődöt nem, mert ez akkor is oly hibás eljárású volt, mint épen mai napság, még a híres egyezményi eljá­rás mellett is. Ezek minden practicus jurista előtt tisztán be- és átláthatók lévén: ‘megfoghatlan, logikai­­lag és juridikailag absurdumnak tartjuk a me­gyei bizottmányok határozatait a törvénykezés tárgyában, mik mindennek felforgatására és igy magánjogi fejetlenségre vezetnének. Ez oly kétségbeejtő állapot, hogy a gyakor­lati jogász fölkiált: boldog Isten! mire jutunk! Mert ha ez így megy, szerintünk inkább a leg­szigorúbb ostromállapot országa jöjjön el, mint az anarchiáé, mely a jogi téren oly kedvezőn ké­szülőben van. *) Azért urak, lassan és óvatosan, hogy a sum­mum jusból summa injuria ne legyen, és a jurisdictio szójáték ne legyen nádparipánk, és komoly dolgokkal ne játszunk. Atádi Vilmos, Pest, jan. 14. Minapi czikkünkben azt mondok, hogy ha mint törvénytelent repudiálunk mindent, mit ez évtized törvény neve alatt hozott reánk, akkor adjuk elő a földtehermentesítési kötelezvénye­ket is, tegyük le a megye asztalára, hogy adja vissza annak, a­kitől vettük. Erre Pompéry úr a M. O. tegnapi számában azt mondja: „A földtehermentesítési államkötelezvények nem ajándékkép, nem concessió gyanánt jutottak az ország birtokába. Azok kamatait nem a fejedelem civillistá­jából fizették s a törlesztési alapot nem az örökös tar­tományok vagy valamely kammergutok jövedelméből alapiták. A „Sürgöny“nek tudnia kellene, hogy a tör­­vény által biztosított úrbéri kármentesítés alapja ak­ként keletkezett, hogy eleinte, míg a törlesztés még nem kezdetett, az adó minden forintja után még 1­, forint szedetett be. Ez adó­fü­ggelék később tetemesen növekedett. Ez adóból támadt a kármentesítési alap. És a mai napig több fizettetett be ez alapba, mint a­mennyi kamat fejében és a kisorsolt kötelezvényekért vissza­került hozzánk. Különben, mint a birodalmi tanács pénzügyi bizottmánya kideríte, nem is lehetett volna, ha jól emlékszünk, 30 milliót ez alapból elkölteni. Ezért, ha az elviselhetlen adóhoz, a bosszantó bélyeghez és a szerencsétlen dohánymonopolhoz nem ragaszkodunk is, megtarthatjuk mint igaz sajátunkat a földtehermentesítési államkötvényeket.“ Ezekre csak azon megjegyzésünk volna : Igaz, hogy e mai napig több fizettetett be a kármentesítési alapba, mint eddig kamat fejében s a kisorsolt kötelezvényekért visszakerült hazánkba; de sokkal kevesebb a föld­tehermentesitési államkötelezvények egész ösz­­v­egén­él, mely hazánkba került; pedig a föld­tehermentesitési kötvények egész összege van az austriai birodalom közös államadóssági summájába írva, s terheli a birodalom hitelét, és terheli most kétszeresen, mert kamatait nem fizetjük — egyelőre. *) Ez ugyan — ízlés dolga. Hiszszlik, hogy majd csak sikerül a két szélsőség között átcsúsznunk. Szerk. TARGZA. A Magyar-, Horváth- és Szlavonországhoz s Erdély­hez tartozó határőrezredek. — Remellay Gusztávtól. — A Bánságnak Mária Terézia korában hazánkközi visszacsatoltatásáról irt czikkemben szóba hoztam, hogy az országgyűlésnek az 1848-ki V. t. czikk szerinti kiegészítéséhez megkivántatik az is, hogy az épen em­lített törvény 9-ik­k­ban elősorolt bánsági határőrez­­redek s a csajkás kerület is, képviselőket küldjenek az összes nemzet képviselői közé. Az épen említett V. t. czikk szerint azonban nem csak a bánsági határőrezredeknek s a csajkás kerület­nek, hanem a testvér Horvát- s Szlavonországokhoz tartozó többi határőrezredeknek is képviselve kell lenni a magyar országgyűlésen. S mivel hiszem, hogy a szoros testvéri kapocs, mely annyi századon át a magyar s horvát nemzetet összecsatolja, hamarább fog ismét létrejönni, mint so­kan hiszik s hogy létrejön oly közös országos képvi­selet, milyet a többször idézett s a közös király által teljes jogérvényességgel megerősített 1848-i V. t. sz. megalapított, s hogy e szerint a közös szent koronához elvitázhatlan joggal tartozó horvát s szlavón határvédek is belépvén az alkotmányos jogok élvezetébe, képvi­selőik az egész magyar birodalom képviselőivel fognak tanácskozni a magyar szent korona egész földterülete jogai s jövő sorsa fölött; helyén látom most, midőn már az országgyűlés előküszöbén állunk, a határvidék tör­ténetével, statistikai s topográfiai viszonyaival, 1848. előtti s jelenlegi szervezetével megismertetni e lap ol­vasóit. Lássuk mindenekelőtt, melyek azon horvát-szla­­. .­árörezredek, melyeknek a közös hon képvise­­i ..ezt képviseleti jogot adott a már többször emlí­tett törvényczikk. *) §• azt rendeli, hogy míg a végvidékek poli­­t­ai rendezése iránt a törvényhozás intézkedni fog, a Horvátországi végvidékekben az országgyűlési követek V­á­lalnak médját a két báni ezredre nézve a bán , rozza előre U&VD a horvát tartományi gyűlés hatá-A horvát-szlavón határőrezredek e következők *) 1. Az első báni ezred, melynek törzshelye Glina. 2. A második báni ezred, melynek törzshelye Petrinia. 3. A likai, melynek törzshelye G o s p i e s. 4. Az ottochani, mond (ottocsányi), melynek törzs­helye Ottochátz (Ottosácz.) 5. Az ugulini, melynek törzshelye O g u 1 i n. 6. A szluini, melynek törzshelye K­á­r­o­l­y­­város. 7. A varasd körösi, melynek­­törzshelye Bel­lo­v­á­r. 8. A varasd-szentgyörgyi, melynek törzshelye szintén B­e­ll­o­v­á­r. Ezek Horvátországhoz tartoznak. A Slavoniához tartozók pedig a következők : 9) A gradiskai, melynek törzshelye Ujgra­­d­i­s­k­a. 10. A brodi, melynek törzshelye Vinkovcze. 11. A péterváradi, melynek törzshelye Mit­­rovicz, tehát összesen tizenkettő (**). A határőrvidék rövid története. Ezúttal nem czélom visszatérni az ősi magyar határ­védrendszerre, vagyis azon időre, midőn a hatá­rok védelme több bránra volt bizva s szorosan csak ott fogom föl történeti vázlatomat, hol a mai határvéd­­rendszer első alapját találjuk. Hieczinger Bernát, ki mint a varasdi hadi kor­mány hivatalnoka teljes részletességben ismerte a ha­tárőrvidék minden viszonyait, s azokra vonatkozó négy kötetes munkát irt, elismeri, hogy mindeddig nem le­hetett teljes bizonyosságot találni a mai határőrvéd­­rendszer első alapjára nézve. Ellenben Kerchelich apát (Notitia banorum et banalis officii) kéziratban levő munkájában ezen alapot a Zsigmond királyunk korában Cilléi Albert gróf által alapított, a zenggi kapitányságban vélte feltalálhatni; de ezen német harczosokból szervezett határőrcsapat korántsem alapja a mai határőr-rend­szernek , mert csak abban áll, hogy mivel már akkor is veszélyezve volt Sziria a törökök által, a határokon egy zsoldos (épen ez teszi a különbséget a megtelepi­*) Oly rendben, a mint az 1848. V. t­zikkben vannak elősorolva. **) Ehez járul még a bánsági három határőrezred. 1848. előtt Erdélyben is két székely gyalog, 2 román gya­log s egy székely lovas határőrezred volt, tett határvédrendszer közt) csapat állíttatván föl, an­nak központjául mint főállomás Zengg rendeltetett s az, a ki főnökük volt, zenggi kapitánynak neveztetett. A mai határ­örvéd rendszer, hasonlólag a svéd­országi s nem zsoldos s csak bizonyos időre lekötele­zett,­­ őrködő határőrökből, hanem a határon állandó­an m­egtelepitett határvédőkből állván, ezen szervezet első alapját inkább a törökök dühe, s üldözése elöl hazájukból átmenekült azon szerbek és bosnyákok képezhetnék, kik a likaviai s korbáviai törökök által már szintén elpusztított területen (Desertum primum­ et secundum) a dicső Mátyás által megtelepittetvén, szabad vallásgyakorlatot, a papi tizedet illő törvény alóli kivételt, s adómentességet nyervén, ezért leköte­lezték magukat, hogy a zenggi várkapitány főparancs­noksága alatt a határokat védendik a törökök ellen. Azonban mivel a föld, hol ezen két határ-védtelep is volt, a mozlimek hatalmába került, Mátyás halála után,­­ a mostani határ-védrendszer biztos alapját csak 2-ik Lajos korában leljük fel. Azon szerencsétlen időszakban, midőn a meg­­gyöngített királyi hatalom magát sem volt képes meg­­védni, az önzésük miatt a hon szent érdekeit elfeledő, s lábbal tapadó, olygarchák ellen , ezek pedig csak saját hasznukat tartván szemeik előtt, elmulaszták megvédni a határokat a mozlimok ellen, kikkel mind­össze csak néhány lelkes fént vivott (többnyire saját vagyonából tartott seregekkel). Mondom, ezen szeren­csétlen korszakban II. Lajos átlátva, hogy nem képes kellő erőt előteremteni a mozlimek vad árja ellen, el­fogadta sógora, Ferdinánd osztrák főherczeg, a ké­sőbbi király, ajánlatát, mely abban állt, hogy mivel a meggyengült magyar királyi hatalom nem bírt ellent­­állani a mozlimeknek, s ilykép ezek, mint már többször történt, vutólag átcsapnak Stájerországba, adjon neki át néhány várat, b­zonyos határvidéket, oly kötelezett­ség mellett, hogy ezen várakat s az átadandó határvi­déket megvédi a mozlimek ellen. Lajos e szerint a zenggi, klissai, krupai, likkai s egyéb eredményeket átadta Ferdinándnak, ki ugyan nagyrészben nemes őrséget tett a várakba, de horvátokat és átmenekü­lt szerbeket s bosnyákokat is vett zsoldjába; s eze felül Mátyás példáját követve, részben katholikus horvátokból, részben az átmenekült szerbekből a határ mellett telepeket alapitott, kik szin­­tén szabad vallásgyakorlatot, a tized alóli felmentést, s földjeikre nézve adómentességet, s időnként, ha t. i. öszpontositottak , vagy várőrizetre alkalmaztattak zsoldot is nyervén, hősen s sokszor diadalmaskodva küzdtek a végvárak s határok védelméért, a mohácsi vérnapig. Ezután F­e­rd­i­n­á­n­d mint leendő birtokát te­kintvén Horvátországot, örökös tartományaiból neve­zetes hadierőt indított meg a határhoz s ezen seregek s a mellette nyilatkozott horvátok s az átmenekült bosnyákok később, midőn Horvátországért harczba kellett szállania Szapolyával, nemcsak a hatá­rokat védelmezték a törökök ellen, hanem a Kopra­­nicza vidékén levő várakat is oltalmazták részére. Hogy mily szükségeseknek tartottak ezen rész­ben német, részben horvát s bosnyák csapatok a hor­vát határok védelmére, kitetszik abból, hogy Horvát­ország rendei még a váczi békekötés után is azt kér­ték, hogy a Drávántúli határok védelmére meghagyas­­sanak Kopranicza vidékén. Ezen vegyes csapatok főkapitányai, hogy egy­szersmind a stájer határhoz is közel legyenek, Varas­­don székeltek, s a kopraniczai, körösi s wanichi stb. kapitányok fölött vezérkedtek. A veszély mindinkább nagyobbnlván s Ferdinánd a Szapolyával s Szolimánnal folytatott ha­dai miatt nem lévén képes elegendő zsoldosokat küldeni, örvendett, hogy a fölőbb említett föltételek és kedvez­mények mellett, folyvást sok menekült jött át Szerbiá­ból s Boszniából,­­ hogy e czélra sok horvát is ajánl­kozo­tt *). Ugyanezen móddal, azaz szerb s bosnyák me­nekültek által népesittetett meg a Karinthia közelében levő Kalpán-túli vidék is, mely föld védői usko­­koknak neveztettek, s 1535—1545 közt oly hősen s többnyire sikerrel küzdtek a hatalmas Suleymán ellen, hogy ez az utóbb említett évben kötött fegy­vers­zünet alkalmával külön záradékot kívánt arra nézve, hogy a vakmerő uskokok különösen kötelez­­tessenek a békén­ maradásra. Ezen bátor határvédek, kit a többször említett adó­s tizedm­entességükre s szabad vallásgyakorlatukra nézve 1564-ben, hős­tetteiket nagy magasztalásokkal kiemelő kiváltságlevelet nyertek Ferdinandtól, egyrész­­ben zsoldért is szolgáltak, s ezek fizetett, azok pe­dig, kik csak földjeik adó-s tizedmentes Használatáért védelmezték a határt, nemzeti katonaságnak *) Ezek Predavcziknak neveztettek. Az bizonyosnak látszik előttünk, hogy a magyarországi földtehermentesítési kötelezvények jelzálogi vagy bárminemű fedezetéről az 1848. XII. t. sz. értelmében az országgyűlés gondos­kodni fog, ezen országos adósságot alkotmány­­szerűn állapítandja meg. De ha e feladat az or­­szággyűlés előtt meg nem oldható, kár volt az államadó kér­dését is országgyűlés előtt amúgy nagysándori modorban megoldani. K. A. Bécs, jan. 13. L. Ön olvasói bizonyosan ismerik azon beszédet, melyet K­u­z­a herczeg Oláhország miniszereihez tar­tott Ön nem fogja megtagadni tőlem azon kis elégté­telt, ha szabadságot veszek magamnak önt emlékez­tetni, hogy én önnek e fordulatot a dunai fejedelemsé­gek magatartásában hetekkel előbb jelentettem. A hí­rek, melyek itt jól értesült körökben elterjedtek, már tovább is mennek, mint az „Opin. Nat.“ közlései, mely e beszédet hozta. Nevezetesen itt egész bizonyossággal beszélik, hogy az itteni kabinet azon hírt kapta, mikép Kuza herczeg minden útlevél nélküli, de nem politikai­lag compromiitált austriaikat a határon keresztül hazaküldi, és hogy a magyar menekültek az oláh kor­mánytól parancsot kaptak, Olaszországba visszatérni. A magyar menekültek legkiválóbb része már ismét útban is volna Genua felé. Ezen intézkedések tökéle­tesen öszhangban állanak Kuza herczeg említett be­szédjével. Diplomatiai körökben egész bizonyosság­gal hiszik, hogy az itteni udvarnál levő szász követ Pestm­egye ismert határozata ellenében elégtételt kért. Sajnálnunk kellene, ha a szász diplomata a dolgot valóban más szemmel tekintené , mint azt venni kell, és az országban is minden józan ember veszi. Angliában példa sem ottani, sem más idegen diploma­tának nem jutott eddig eszébe, valamely meeting-höz fecsegését nemzetközi szempontból tekinteni és megyei szóvivőink diplomatikai ténye nem áll magasabban, mint egy szilárd gondolkozás a londoni meetingé , sőt ha a körülményeket nyugodtan tekintetbe veszszük, e dolog inkább derültséget, mint felindulást okozhat. Egy német diplomata szász collegája irányában találólag jegyezte volna meg: „Önnek lehetetlen Pest megye urait felelősségre vonatni akarni, miután láthatja, hogy ők mindenben egészen úgy gazdálkodnak, miért felelni nem bírnának. Liptó megye, mint ön talán emlékezni fog, elha­tározta, a nemzetőrséget ismét fölállítani és fölfegyver­­zeni. Mint hallom, ezen határozat legfelsőbb helyen megsemmisittetett. B Vay két nap óta megint bejár az udvari kanczelláriába és tegnap audientián volt ő­felségénél. Az udvari kanczellár ur azonban még lábbadozó. Gr. Apponyi, az országbíró, Pestről ide megér­kezett. Lapszemle. Mint a „Wiener Zig“ jelenti, a Galicziából Bécsbe ment r­u­t­h­é­n küldöttségnek, mely a lembergi érsek s metropolita, b. Jachimowicz Gerg. vezetése alatt, a przemysli püspök, Polanski Tamás s a lembergi fölszentelt püspök, Litwinowicz Spiridion, továbbá a lembergi érseki, s a przemysli püspöki káptalannak 4 követéből s végre a lembergi szauropigianus nemzeti intézet 3 tagjából állott, szerencséje volt jan. 11-én dél­utáni 2 órakor a cs. k. Apostoli Felsége által külön audientián fogadtatni. A küldöttségnek az volt fel­adata, miszerint vonatkozással a m. évi oct. 20-tól kelt császári diplomára, valamint a birodalom ujjáalakítása iránt, lovag Schmerling államminister úr körleve­lében nyilvánított alapvonásokra, az Üdvözigére népies intézményekért a galicziai ruthenek legtisztelettelje­­sebb háláját s ő Felsége honatyai szándékai iránt, legteljesebb bizalmukat tegyék le a császári trón lép­csőihez ; s miszerint ezen ünnepélyes alkalommal meg­újítsa a ruthének régi hűségének biztosítását, legke­­gyelmesebb Császáruk s Uruk, a felséges Császári ház s a közös austriai hon irányában. Egy ily szellemben szerkesztett s számos aláirásokkal ellátott kiségi föl­­iratot Ő Felsége legkegyelmesebben átvennie a metro­polita beszédére azon kegy teljes biztosítással méltóz­­tatott válaszolni, miszerint a ruthenek érzületlenségé­­ről mindenkor meg volt győződve s annak megújított nyilvánítását, a jelen viszonyok közt, különös jóindu­lattal fogadja, valamint honatyai gondoskodással i igyekvendik a l­uthének népies érdekeit biztositni. Erre Ő Felsége a küldöttség minden egyes tagjához né­hány kegyteljes szavakat méltóztatott intézni s örömteljes meglepetést gerjesztett, midőn Ő Felsége néhány oly egyénre, kiknek számos évek előtt szeren­cséjük volt, neki bemutattatni, tüstént ráismerni, s bá­mulatosan hi emlékező tehetséggel, azoknak szemé­lyes viszonyaira emlékeztetni méltóztatott. A küldött­ség ily kegy teljes fogadtatás által boldogittatva, azon örvendetes meggyőződéssel hagyá el a császári várla­kot, miszerint saját szülőföldjük legdrágább reményei­ben főleg össze lévén fonódva a nagy össz-hon újjászü­letésével, nemeslelkű Fejedelmükben a legerősebb biztosítékot találták föl. Gróf Zay Károly úr Zay Ugróczról következő nyílt levelet közöl a Magyarország jan. 13-ai számá­ban : Engedje meg a tisztelt szerkesztőség, miszerint az alólirott, jeles lapja első számában talált aggasztó állítás iránt, szerény véleményét e helyen szokott őszinteséggel röviden előadhassa. Honunk viszonyait tárgyaló (Fk.)-val jegyzett — egyébiránt mint ez arany-pennából folyó minden test­vére,— felette érdekes czikkben e következőket ol­vassuk : „Arra, hogy az európai ügyek menetére, a világ alakulására eldöntő befolyást gyakorolhatnánk, nagyon kevesen vagyunk, kevesen még akkor is, ha Isten segélyével mind­azok ismét velünk lesznek, kik századokon át örömben, búban hű társaink valának." Ha valaki, valóban e sorok igénytelen írója a szellemdús, eszélyes és tudós Fáik Miksa urnak őszinte tisztelője. De tisztelet és bizalom ki nem zárják az olykori vélemény-­különbséget. Igenis jól tudja azt alólírott, hogy ebbeli nézetei dr. Fáik úr és a kö­zönség előtt alig birondnak némi fontossággal, de ne­hogy itt is igazolja a qui tacet, conventire videtur,“ kötelességének tartotta azokat itt közrebocsátani. Az idézett állítást aggasztónak nevezzük, mint­hogy benne Magyarország ide és ne tovább­jának jós­lata lappang, mely oly tekintélyes helyről eredvén, természetes okoknál fogva, könnyen lankaszthatja és elzsibbaszthatja polgártársaink nevezetesebb részének buzgó hazafias törekvéseit. Szép ugyan a „S­pártám nac­us­c­s, h­a­n­c­e­x­o­r­n­a“, de dicsőbb az: „ A­­­m­e solpos­sis Roma nihil visere május!“ És igy nem Sparta hanem Roma, magyarra fordítva: Hunnia legyen jelszavunk,­­ nem egy másod­rendű, mások kegyelméből lézengő magyar királyság fönntartása, hanem egy nagy, dicső világ­tör­té­nelmű magyar birodalom alapítása legyen szellemi és anyagi törekedéseink fő czélja. Tudjuk ugyan, hogy itt is, mint mindenben ez árnyék­világban, kettőn áll a vásár, a süker; de tud­juk azt is, hogy a „historia a vitae magistra“, hogy ha a kis brandenburgi őrgrófság mostoha körülményekben aránylag rövid idő alatt önerejével tudott felvergődni nagyhatalom polczára, — miért ne tudna a porosz

Next