Sürgöny, 1861. június (1. évfolyam, 124-148. szám)

1861-06-18 / 138. szám

Pest, 1861 MAGÁN-HIRDETÉSEK. A hamburgi források gyógyereje minden oly betegségeknél legnagyobb sikert eszközöl, melyek a gyomor és altest zavart műkö­dése miatt keletkeznek, a mennyiben e szervekre jótékony hatást gyakorol, a hasbeli vérkeringést tevékenynyé teszi, s az emésztési képességet szabályozza­ a homburgi ásványvizek az al­csli mirigyek időközi betegségeiben, nevezetesen « Hí­jnál és lépnél, sárgaságnál és köszvényné­l, valamint minden olynemű betegségeknél, melyeknek eredete a szervek túlságos ingerlékenységében rejlik, meglepő hatásúak. • A fürdőházban ásványvíz és fenyőtű-fürdők vannak, úgy szinte jól rendezett folyó­fü­rdők is léteznek. A fejes svájczi alpesi juhászok által Appenzell cantoni kecsketejből, kettős elválasztás által eszközöltetik, s reggel az ásványforrások­nál magában vagy különféle ásványvizekkel együtt szolgálta­k ki. A nagyszerű társalgási ház, mely egész éven át nyitva marad, pompásan díszített osztályokat, egy nagy bált és hangversenytermet, éttermet, kávézó és dohányzó szobát, több ízletes kiállítású társalgási termet tartalmaz, a­hol Trente et Quarante és Stoulette rendkívüli előny­­nyel játszatik, a­mennyiben az elsőt fél Refait­tel, s az utóbbit egy zéróval játszák. A napi bank­ betétei a Trente et Quarante nél 300,000 frankra, — a maximum 12,000 frankra van határozva. — A nagy olvasóterem a közönség számára díj nélkül nyitva áll, s a legjelentékenyebb ném­­t, francaia, olasz, orosz, lengyel és hollandi politikai és szépirodalmi folyóiratokkal van ellátva. A csinos vendéglői terem, hol a jegyzék szerint étkezhetni, a gyógykert szép aspball-terrassára visz. A vendéglő a híresnek ismert ,­bevet, párisi házra van bízva. A gyógyhelyi zenekar, mely 40 kitűnő zenészt számlál, naponta háromszor játszik, reggel a forrásoknál, délután a gyógykert zene­­pavillonában a este a nagy bálteremben. A homburgi fürdő, vaspályás összeköttetésnél fogva, Frankfurttal közel összeköttetésbe tétetett; 18 vonat megy napoként ide és oda — az utolsó este 11 órakor — s az idegeneket körülbelül fél óra alatt szállítja; ez által alkalom adatik Frankfurt színházának, hangversenyeinek, valamint estélyeinek meglátogathatására is. Homburg a rajnai és bajor-osztrák vasút hálózat bevégzése következtében Európa központján van. Oda érkezni Bécsből 24, Berlinből 6, Páriából 16 óra alatt, Londonból 24, Brüsselből és Amsterdamból 12 óra alatt a Homburgba vezető egyenes vasút folytán. 277 12 7 Hirdetmény a pesti henger­malom társulati törzs réSZVé­­nyes urak számára. A mai napon ta.-io­t közgyűlésben e­zközlött határozat alapján a pesti hengermalom társulati törzs részvényes uraknak tudomásukra ada­tik, hogy az 1860—61-ik Üzletévi egy egész részvénynek 366 oszt. ért. fitjárai s egy liiedrészvénynek 36 frt 50 krjával osztr. értékben eső ka­matai és osztalékai a szelvénynek átadása mellett, 1861-re nézve f. évi­­ alms 1 főtöl egy­szerre telepzetünk pénztáránál kész pénzben ki fog fi­zettetni. 321 2.8 Pest. junius 8. 1861. Pesti henger-m­a­lovi társulat, a körmöd­ takarékpénztár által folyó évi júliushó 7-kén tartandó kila­gjelésre, melyen az illető részvényesek személyesen, vagy megbízottjaik által megjelenhetnek, a mikor is saját nevökre írt részvényeik előmu­tá­sával a meg­bízottak pedig felhatalmazási­­ vellel magukat igazolni kötelesek. 315 3 8 Körmöcz, juniusbó rit­kán 1861. Hirdetmény a pesti henger­malom társulati elsőSÉgi FÖSZ­­VÉnyi‘8 urak számára. A pe­ti hengermalom társulatnál­ elsőségi részvényes uraknak tud túl adatik, hogy az 1860—61 ik Üzlet-évi jövedelemből rájok eső oszta­lékok a 6'/o os évi kamattal együtt 1861-re 145 frt 20 krbao, oszt. érték­­ben minden elsőségi részvényt illetőleg, az 1862-ik évi januárban fizethető szelvényeknek átadása mellett, jövő évi január 1 -től kezdve telepzetünk pénztáránál fölvehető I­. 1 és II sorozatú elsőbbségi jegyeknek a mai közgyűlésben eszköz lett kisorsolásában következő számok : 22, 32, 33, 42, 45, 46, 48, 51, 58, 61, 68, 69, 74, 78, 90, 103, 115, 140, 156, 168, 196, 206, 219, 220, 226, 238, 243, 245, 282, 289, mint el­ső kibocsátványok a e számok: 303, 309, 314, 316, 324, 341, 346, 362, 377, 389, 390, 391, 418, 423, 437, 442, 447, 461, 478, 489, 603, 506 511, 518, 521, 534,556,577, 584, 594, mint második kibocsátványok húzattak ki. Ezen kihúzott s be­váltásra jutó elsőbbségi jegyek tulajdonosainak jövő évi január 1-től, ma­guknak a részvényeknek és szelvényeknek átadása mellett a fentebbi ka­matokon s 1860—61-ki osztalékon kivűl az annak idejében befizetett tő­ke is 400 portban osztrák értékben 420 frtban darabonként a társulat pénztára által vissza fog szolgáltatni. 322 2 3 Pest, junius 8 án, 1861. Pesti henger-malom társulat, kutsaGőzhajózási sorsjegyek Janin» 18-én. *4,000 ft fflnyervénynyel. i­.IAprnz e11, ft 1854-ik évi sorsjegyek kukta Jalin» 1-Ján. 73,500 ft renyerv»»yny*l. F.fflpénz 7 ft Hitelintézeti sorsjegyek hatása julius 1-én. 250,000 ft renyerv»njny«l. E­Spenz 3 ft Salm-féle sorsjegyek buata Julius 15-eu 20,250 It fflnyerrnieu}nyel Eldpeuz 3% ft j átékok Csak a i mind húzásért. További kaphatók itt: I . _ _ : i t í, 17 n I: 2, 6, 10 és 20 darab hit »I t­ársas J ti t C* k O k sorsjegyekre, melyekUolyfi­rmán vannak rendezve, hogy egy ilyen biztosítvány! jegygyel több nyereményeket is lehet csinálni. Ara egy ilyen biztosítási jegynek 2 sorsjegyre 2 írt, 5, 10, 20-ra 4 írt. 278 20.20 Morgenstern A. és társa, V' Hogy közre, a t. ez. közönség részvétét a fúnebbi 4 húzásokon lehetőleg megkönnyebbitsük, polizzokat bocsátunk cs CD*c 'CD CD i. CD tm ■■ . 2 ^ 2 i 33 a. CD s ^ 2 I , 3 •. .C © 23 'CD ■a !2 U '·7 N• lA ** ©A lm 9 ~ * ZS2 n ~ 1 mm -­N» £ ” N z x . C3 c E -£ £ Nyári idény 1861. Homburgi fürdő Nyári idein 1861. majnai Frankfurt mellett. (980)­­8­3 Pályázat aljegyzői állomásra. 628. Bártfa városnál az aljegyzői ál­lomás 815 o. é. forint készpénz fizetés­sel, 5 öl kemény és 5 öl puha tűzi­fával rendszeresítve lévén az e f. é. február 7-én s folytatólag tartott tisztválasztás­kor betöltetlenül maradt, ennek betölté­sére, a városi közönségnek f. é. május Pályázatok. 4-kén 628. szám alatti határozata folytán ezennel cső­­ nyittatik. A pályázók tehát felszerelt kérvényei­ket i. e. augustus 1-je napjáig Bártfa város közönségéhez beküldeni annyival inkább el nem mulasszák, mert az azon­túl beérkezendett folyamodványok figye­lembe nem vétetnek. Bártfán májuus hó 4-én 1861. évben tar­tott városi közgyűlésből. (993) Haszonbérlet. Árlejtés. (1­8) (267*) ^ (293) Pályázat: 25007. Folyó év Szent-György hó 26 kán 4972. sz. a. kelt kegyelmes kir. udvari rendelet szerint, a Teresianumban egy battaszéki alapítványi magyar nö­vendék hely megürült. Az ezen állomásért benyújtandó folyamodások egy az ide­igtatott mint­a szerint készített s kellően betöltött kimutatással szerelendő fel, melynek minden adatai iránt az illető okmányok oda csatlandók, abban nem különben nyilvánít­tassák, hogy kérelmező az ezen állomással összekötött évenkint mintegy 210 fotót tavő mellékkiadásokat, melyekre az alapítványi pénztárból évenkint csak 40 ft szokott utalványoztatni magáéból képes fedezni. A folyamodások a nagyméltóságu magyar kir. udvari kanczelláriához falmezendők, s jövő juliusba 10-ig azon megye vagy város közönségénél, mely­hez kérelmező tartozik, átnyujtandók. Ezen alapitványba csak olyan irak vétetnek föl, kik a 8-ik évet már el­érték ugyan, de a 14-iket még túl nem haladták . Olyan folyamodások, melyek a kitűzött határidő után adatnak be, nem fognak tekintetbe vétetni. Budán május 28-án 1861. hivatalos értesítő. J »! ■o !i £ -a a © 3 © O Q :0 rO •M Jj fl'O ► 5 © ►» 5 co *© - e. -© OQ © *3 ►» ! | - — ,2 ”2 ' S-d ©2 ■* N •” ° hn 3SJ i’S's ©-©•g $ «a © |^© © ! ** 3N -J m a­l . fl -1 ~ «5 -(2 3) Pál­y­ázat postakiadói állomásra. 2401 A Biharmegyében kebelezett Nagy-Bajom helységben posta­kiadói ál­lomásra, tiszts­zerződvény és 200 frt­­nyi biztosíték lefizetése mellett. Évi fizetés 120 forint, hivatali áta­lány 20 frt és m­egfelelő szállítási áta­lány a Nagy-Bajom és P.-Ladány közt naponta­ küldi­-s­ekér­ postai járatok fen­­artásáért, a követelt szállítási átalány szám szerint kijelölendő. A kérvények f. é. júliusbó 12-ik ezen postaigazgatóságnál beadandók, a­hol úgymint a püspök-ladányi posta-kiadó­Ingóságok eladása. (2-3) A pesti e. b. váltótörvényszék részéről közhírré tétetik, miszerint Bar­trok Ödön mint felperesnek Singer Károly mint al­peres elleni ügyében f. évi juniushó 19. 10 órakor délelőtt alperes lakásán új­­ ságnál a szerződvény közelebb feltéte­lei megtudhatók. Nagy-Várad, juniushó 11-én, 1861. (269*) (2-3) Pályázat postajárulnoki állo­másra. 2414. Betöltendő egy utolsó osztály*­beli járulnoki állomás 315 frt o. é. évi fizetéssé , 400 frtnyi biztosíték lefizetése mellett a nagyváradi posta kerületben. Kellőleg okmányolt kérvények f. évi julius hó 16-káig ezen postaigazgatóság­nál beadandók. Nagy-Várad, sz.-Ivánhó 11-én, 186­. Cs. k. postaigazgatóság. utczában 1. sz. alatt 494 írtra becsült különféle ingóságok, jelesen házi búto­rok és eszközök biróilag kész­pénz fize­tés mellett árvereztetnek, és ezen tár­gyak az árverésnél a legtöbbet ígérőnek minden esetre becsáron alul is át fog­nak engedtetni. Pest, junius hó 11-én, 1846. Gömörmegyei szabad Dobsina bánya­város részéről közhirré tétetik, hogy a városi bor és pálinka-mérés 4 városi korcsmával valamint gróf Andrássy oláhpataki uradalmához tartozó Zabara nevezetű korcsma folyó 1861. év julius 22 -én reggeli 9 órakor Dobsinán a vá­rosházánál tartandó nyilvános árverés utján folyó év november elejétől az 1863. év. április végéig a legtöbbet igé­rőnek haszonbérbe fognak adatni. A haszonbérlet feltételei Dobsina város tanácsházánál eleve megtekinthetik. Bér­eni szándékozók a szükséges bánat­pénzzel ellátva a kijelölt helyen és idő­ben megjelenni tisztelettel meghivatnak. Dobsinán, juniushó 12-kén 1861. (1-3) ingóságok eladása. 1­866. A pesti kir. e. b. váltótörvény­szék részéről közhirré tétetik, miszerint Hamburger Fülöp mint felperesnek Oláh Elek mint alperes elleni ügyében 1861. évi junius hó 2- án délelőtt 9 órakor zöldfa-utczában 7. sz. alatt 336 ft 55 krra becsült különféle ingóságok, jelesen szo­babútorok és szíjgyártó áruczikkek bíróilag kész­pénz­fizetés mellett árve­­­­reztetnek, s azon esetre, ha ezen tár­­­­gyak becsárért vagy azon felül el nem­­ adathatandóak, azok a legtöbbet ígérő­nek minden esetre becsáron alul is át fognak engedtetni. Pest junius 11-én 1861. (1-3) (995) Ház eladás. 1034. Buda főváros törvényszéke ré­széről közhirré tétetik, hogy a Leithold Julia férjezett Simonne­ és férje nevére a budai 868. sz. t. j. könyvbe irt Buda tabáni összeíró­­ 72-ik számú és bírói­lag 3600 írtra o. é. becsült ház 1861. évi julius e­l-ső napján reggeli 10 órakor Buda főváros telek­bírói hivatalában (vár, városháza, földszint) hol a feltételek is betekinthetők, végrehajtás utján elárve­­reztetni fog. Buda junius 14-én 1861. (994*) " (1-3) Arlejtési hirdetmény. 328. Szab. kir. Pest városa részéről ezennel közhirré tétetik, hogy a József­városi sertéskereskedő utczában építen­dő uj csatornának felépítése felöl, a földfeltöltéssel együtt, melynek előállí­tási összege 3804 ft 20 kr f. é. június hó 24-én délutánin 4 órakor az alpolgár­mesteri hivatalban, városháza 2 emelet 63 sz. alatt árlejtés fog tartatni, a vál­lalkozók l0°/0 bánatpénzzel ellátva, az érintett napon­ és említett hivatalban megjelenni szíveskedjenek. Az illető építés feltételek és költségvetések a városi épit. hivatalban naponként a ren­des hivatali órákban megtekinthetők. Pest, junius hó 15-én 1861. (982*) (3-8) 11713. A katonai bútorok szállítása és katonai lakok tisztítása iránt f. é. julius 3-án reggeli 10 órakor árlejtés tartatni fog, adózó juttatnak tehát vál­lalkozók, hogy mondott­ időre a gazda­sági bizottmány helyiségeiben 40 fo­rintnyi bánatpénzzel ellátva, gazdasá­gi­­bizottmány helyiségeiben (városház 2-ik emelet 63. sz. a.) jelenjenek meg. Az árlejtési feltételek ugyanott szemlélen­­dők meg. Pest, junius hó 12-iken 1861. Vár. gazdasági bizottmány. (8­3) (983*) Árlejtés. 10026. Az üllői laktanyában szüksé­ges mázolási munkák eszközlése, vala­mint a város külön helyein lévő 12 őrt háznak városi színekkel befestése irán­­ajánlati eljárás elrendeltetvén, felszó­­littatnak vállalkozók hogy ebbeli aján­lataikat 10% bánatpénzzel ellátva, legfeljebb f. é. julius hó 6-áig a gazda­sági bizottmány tollnokánál (városház 2-ik emelet 63 sz. a.) nyújtsák be. A mázolandó tárgya­k jegyzéke ugyanott megtekintendő. Pest, junius 12-én 1861. Vár. gazdasági bizottmány. Árlejtés: (981*) (3-3) 11713. F. é. junii­s hó 28-án reggeli 10 órakor az üllői laktanyában szükséglen­­dő meszelési munkák iránt, melyek költ­ségvetés­i szerint 3328 frt 43 krnyi öss­­szegre rúgnak árlejtés fog tartatni; fel­szól­­tatnak tehát vállalkozók, hogy a mondott időre 10% bánatpénzzel el­látva a gazdasági bizottmány helyi­ségeiben (városház 2-ik emelet 63 sz. a.) jelenjenek meg. A költségvetés időköz­ben ugyanott szemlélendő meg. Pest, junius hó 12-én 1861. Vár­ gazdasági bizottmány által. (988) (3-3) Ingatlan birtok eladás. 355. A hontmegyei ipolyi járás köz­­ponti szolgabirája által ezennel közzé tétetik, hogy Illovszki Mór és Klein Francziska házastársak tulajdonához tartozó, Drégely-Palánk helység határá­ban találtató s k­e beltelken lévő épü­lettel 7570 ft 10 kf­t. é. becsült ingat­lan birtoknak, melyhez öszvesítés eseté­re, erdő­­s legelőilletőség is járuland, nyilvános árverés utján eladatása elren­deltetvén, az árverésre két határnap tű­zetik ki, úgymint f. évi julius 13-a és f. évi augusztus 12-e mindég délelőtti 9 órára, mely határnapokon a venni kí­vánók 500 ft bánatbérrel ellátva Dré­gely-Palánk helységben a helyszínen jelentkezzenek. Az árverés többi felté­telei a szolgabirónál bármikor megte­kinthetők. a ság, junius 11-én 1861. Ibertinyi József közp. szgbiró. (990) (2-3) Ingóságok eladása. Alulírott mint törvényszéki kiküldött részéről közhirré tétetik, miszerint a tek. pesti e. b. váltótörvényszéknek 1861. május 27. 16382. sz. a. kelt végzése foly­tán — Fleischhacker Vincencia részére Fleischhacke Máriától lefoglalt ingósá­gok, magyar utcza, 2. sz. a. 1861. évi junius 20-ának délutáni 3 óráján árverés ut­án kész fit tea mellett el fognak a­­datni. Pest, junius 13-án, 1861. Újhelyi, kik. végrehajtó biró. (985) (2—3) Ilj. Jakubovits Jakab elleni i siid­­megnyílás 102. Mármarosmegye polgári törvény­széke részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint ifj. Jakubovics Jakab huszthi kereskedő a Huszth kerületi szolgabiró­nál fizetési tehetlenségét bejelentvén, mi­után időközben kiderült, hogy ifj. Ja­­kubovits Jakab bejegyzett kereskedő s így az 1840. 22 t. sz. értelmében a va­gyona feletti csődnyitás e törvényszék hatásköréhez tartozik, ennélfogva va­gyonbukott ifj. Jakubovics Jakab összes ingó és ingatlan vagyonára a csőd ezen­nel megnyittatik, ideiglenes tömeggond­nokul Keresztes Kristóf huszthi I­kos, perügyelőül pedig Kamler Péter Sziget­­ben lakó ügyvéd neveztetvén ki. A hitelezők összejövetelére és igényeik e törvényszéknek­ bejelentésére folyó 1861. évi septen­ber 9-ik napja tűzetik ki, melyre az érdeklettek úgy igényeik be­jelentése, mint az igeiglenes tömeggond­nok megerősítése, vagy más tömeggond­nok választása végett az idézett 1840. 22. t. czikkben megjelölt következmények terhe alatt hivatnak meg. Kelt Marm­­osmegye pol.g törvény­székének 1­61. évi május 27-én Szigetben tartott üléséből. Szőllősi Balás m. k. második alispán. (984) , (2-3) Gr. Forgách Antal és neje b. Majthényi Amin hitelezőihez. 29203. Gróf Forgách Antal ur és neje b. Majthényi Anna asz. a somogyme­­gyei bizottmányi gyűléshez beadott sa­ját kérelemlevelük folytán, Somogyme­­gyében fekvő összes ingó­s ingatlan­váltó-m­egsem­mítés. 18639. A pesti kir. váltótörvény­szék részéről ifj. Dumtsa Döme által f. évi junius 1-én 18639. sz. a. beadott kérel­me folytán Steinickel és Gülcher által saját rendeletükre kibocsájtott, Dumtsa D. és fiai által 1841-k évi deczember 3-án fizetendőleg elfogadott, 17171 pft 37 kr­(989) Ingóságok eladása. 19212. A pesti kir. kereskedelmi tör­vényszék részéről közhirré tétetik, mi­szerint Szuhányi Apolló mint felperes­nek, Csonka György mint alperes elleni ügyében 1861. évi junius hó 24-ik napján, 9 órakor délelőtt Pesten úri utczában 4. szám alatt 1-ső emeletb­n 310 pengő forintra becsült különfélee ingóságok je­lesen bútorai s ruhaneműi biróilag kési pénz fiezetés mellett árvereztetnek. Pest junius 12-ik 1861. (986) (2-8) Wenczel János elleni csődmeg­­ nyitás. 21489. A vasmegyei csődtörvény­szék részéről közhirré tétetik, miszerint Wen­­czel János rohonczi pékm­éter vagyona ellen önnön feljelentése folytán ma csőd nyittatott, a hitelezők megjelenésére­­. 1861. é­vi julius 22. 23 és 24 napjai tű­zettek ki határidőül, ideiglenes tömeg­­gondnokul Schmaldienst Mihály rohonczi lakos, ideiglenes perügyelőül pedig Mol­nár István szombathelyi ügyvéd nevez­tetett ki, felszól­tatnak tehát mindazok, kik a csodületi tömegből bármely jog­­czimmel valamit követelnek, hogy a ki­tűzött határidőre keresetüket a szüksé­ges okiratokkal gyámolitva, okvetlenül ide beadják, mert különben a később beadandó követeléseiknek az 1840 XXII­­. sz. 25 §. f. pontja szerint hely nem fog adatni. Ezen összehívó végzés a m. k. udv. kanczellária a m. k. helytartó tanács utján birodalom s országszerte, járásbe­li fő s alszolgabirák által pedig raegye­­szerte közhirré tétetni rendeltetik. Szombathely, april 23-án 1861. javaik zár alá vétettek, mely azon ér­tesítéssel köröztetik az egész hazai kö­zönség előtt, hogy fentebb említett gróf Forgách Antal ur és neje b. Majthényi Anna asszonyság hitelezői, követelé­seiket okirataiknak felmutatásával f. 1861. évi augusztus 1-én Kaposvárott a bizottmányi kiküldöttség s Inkey Jó­zsef zártartó urnái bejelentsék. ról szólott, folyamodó által már kifize­tett 8 elvesz­­t váltó, m­iután az ezen bíróságnak f. évi april 4-én 9773. sz. a. kelt végzéssel megszabott határidő alatt birtokosául senki nem jelentkezett, ezen­nel biróilag érvénytelennek és semmis­nek nyilvánittatik. Kelt junius 6-án 1861. Kir. váltótörvényszék. (991) Árverések. 1 . ►»­ir rs 'VbB I (992) tteódök és egyezségi eljárások. F­elhívások. (987 M e g s e 111 m­ i s i t é s­e k. (3-3) Mai Biamunkhu» van mellékelve. Előszelés! felhivnts a „Vasárnapi újság“ c­s „Politikai Újdonságok“ 1861 ik évi julius—decemberi folyamára. Kiadja és nyomtatja Emié. ti G n * · t i v, Magyar Akan­. nvnmHit* Barátodéra 7 s*. (8- -35 cS fl JD -* r? ‚ *© 5 a’an ‚ l-o I £ 13 ~ p. © Sll*©« 3 ”*.5 =8** r « »8 *-3 .2 ‹^2.~ › ” ■ -sJ TM a x · z

Next