Sürgöny, 1861. november (1. évfolyam, 252-275. szám)
1861-11-21 / 267. szám
267. szám —1861. Első évi folyam Csütörtök, november 21. Piersce«izó»hivatal: Barátok-tere 7. is. a. földszint. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. szám, földszint Előfizethetni Budpesto n a kiadó hivatalban, barátik-tere 7. szám földszint. Vidéken bérmentes levelekben, minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Kh'iQ/.t'té.Nl arak sustrial értékben. Rq 4 a pest cm hzhoz hordva. ft kr ft kr Etfészevre Ifi — Évnegyedr** 4 50 félévre * 50 K*y bora *i — Vidékre, naponkint postán tt kr fl kr Evészdvre 1$ — Évnegyedre fi — Félévre IQ — Egy hóra 2 — HIVATALOS RÉSZ. Ö ca. kir. Apostoli Felsége t.éri nov. 18-tól kelt legfelsőbb határozatával elrendelni méltóztatott, hogy a szász nemzet grófja, báró Salmon, mint udvari tanácsos , előadó, jeles szolgálati rangjával az erdélyi kir. ndv. kanczelláriához lépjen be, s egyszersmind Schmidt Konrád ideiglenes kormányszéki tanácsos, a szási nemzeti grófi állásnak egyelőre képviselésével bizassék meg. Az éjszak amerikai Egyesült-Államoknak a legmagasb udvarnál eddig meghitelezve volt rendkívüli követés teljhatalma ministere Glancy Jones urnak s az annak helyébe, ugyanazon minőségben kinevezett Lothrop Motley urnak szerencséjök volt, saját visszahívó, s illetőleg meghitelező irataikat a cs. k. Apostoli Felségének, külön audientiáit átnyújthatni. VM1 HIVATALOS RÉSZ. Bécs, nov. 18-án. L. Austriának két nagy baja van, mely kölcsönösen egymást nevelte. A túlfeszített függetlenségi vágy s a centralismus visszatolásai egy órában születtek mint ikertestvérek s tán édesanyjuk, a történet sem tudná biztosan megmondani, melyiket szülte néhány perccel korább vagy később. A függetlenségi vágy túláradó manifesttitiós uj erő-megfeszítésekre ingerüli a centrálisamat, melyekben ez aztán rendesen anynyira túlkap, hogy oly elemeket szorít az ellenkező szélsőség táborába, melyek nem oda valók. Ami oct. 20-dika óta történt, e két szélsőségnek folytatott harcza volt.A dolgok természetében fekszik, hogy két oly hatalmas és szenvedélyes eszme, mely nem egy évtized, hanem századok óta mindig más más formákban tör a kizárólagos uralomra, mihelyt mozgalmukra tér nyílik, oly erős hullámzásba esnek, hogy nem egyhamar birnak azon határokban megállapodni, melyeket ész és szükség szabott számukra. Ezen hullámzások közben rendesen majd az egyik majd a másik szélsőségnek eleme önti el a közvetítés terét, noha ez az egyetlen alap, melyen a nemzet és a birodalom építhet a jelen és jövő számára. Ilyen viszonyok közt a hazafinak kétségbe kellene esni a jövő fölött, ha azon tapasztalás nem vigasztalná, hogy a víz alatt is lehet építeni, hogy vannak, kik a munka fáradalmaitól vissza nem rettegnek és építenek nyugton, csendesen, míg fejeik fölött a szenvedélyek hullámai zajlanak. Építettek így 1857-től 1860-ig, jóformán a nélkül, hogy valaki a csendes munkásságot észrevette volna s egy napon meglepőleg állott előttünk a halk szorgalomnak műve. Fájdalom, volt egy hibája; alapja nem vola elég széles, maga az épület nem eléggé szilárd; nyugodt szorgalom , higgadt munkásság kijavíthatta, kiegészíthette volna a müvet; — de úgy akarta a sors, hogy ezek hiányoztak s igy a mű nem birt az ellenséges árak koszos erőlködésének ellentállani. A hullámok lerontották, elttmelték, de erős bizalmunk, hogy nem sokára fognak ismét találkozni szorgos és bölcs épitészek, kik a munkát, ha kell, újra is megkezdve, Isten segélyével szerencsésebben fogják bevégezni. Addig is pedig, bármily fájcsan érje is mindaz, mi történt és mi történik, a közvetítés embereinek lelkét, ezérjük csak az lehet, hogy a szélsőségek tubását, melyet megakadályoztatni nem birjak, megrövidítsék és befejezzék; de e tusának egyes jelenségeit közönyösséggel kell fogadniok, mivel mind hatásukra mind jelentőségükre nézve csak alárendelteknek tekinthetik. Ugyancsak ezen álláspontnál fogva kár volna komoly polémiába ereszkedni a „Donau Zig”-gal, midőn szokott ügyességével folytatja azon okoskodásokat, mikhez ragaszkodva, ő is volt oly szerencsés, közremunkálni azon örvendetes állapotnak előidézésére, melyben ma a birodalmat látjuk. A jövőről beszél a „D. Zig"; arról, hogy a jövendő magyar országgyűlés miket fog tehetni, miket nem, miket kellene majd bevégzett tényként fogadnia, miket nem ? . . . A német közmondás ugyan azt tartja, hogy a kinek az Isten hivatalt ad, annak megadja a szükséges észt is; de még ezen felfogás sem, mely pedig a politikai jámborságnak valóságos kis tükre — még ezen felfogás sem hiszi, miszerint az Isten mind azokat, kiknek hivatalt ad, egyúttal prófétáinak is fölkené. És ennélfogva ajánlanák a tisztelt „Donau Zeitungénak, hagyja abba a jóslást, miután ez igen kényes és igen kétes mesterség, melylyel már sok okos ember vallott kudarczot. Lám, vannak igen sokan, kik azt hiszik, hogy ha lesz magyar országgyűlés, lesz más mindenféle is, miről a „Donau Zeitung“ bölcsei mindeddig álmodozni nem mernek vagy nem akarnak. A jövő az Ur Istennek uradalma, melyen sáfárokat nem igen szokott szívelni s melyet bérbe sem szokott adni. A helyzet, pedig épen nem kedvez a jövendölésnek, miután a sok nehézség, mely napról napra magasabbra tornyosodik, szfík láthatárt szab elénk. A mennyire centralista lapjainkból kitetszik, a bírod, tanács zátonyon van és várjon meg tudná-e ma a „D. Z." mondani, hogy mily hangulatban lesznek majd a cseh, a lengyel, a felső-austriai, a tiroli, a stajerdoni és az erdélyi országgyűlések, ha csakugyan, mint annak hite jár, tavaszra egybehívják őket? Ila mindezen viszonyok és kilátások daczára a „Donau Zeitung" rejedíthetlenül áll meg eddigi alapján, ám tegye: pártp.Di többé nem tud, miután minden pártot, mely nyugalmat adhatott volna a birodalomnak, tönkre juttatott; minden közvetítő eszmét, mely az államot a zavarok tömkelegéből kivezethette volna, megbuktatott. Az ő politikájának diadala szülte azt, mit most élvezünk, de erős hitem, hogy nem sokáig, mert egyéni meggyőződésem szerint a jövő akárki másé inkább, mint a „Donau Zeitung“ politikájáé. TÁRCZA. Kísérletek a magyar Helynév-nyomozás mezejét. Irta Hőke Lajos. VII. XVIII. századi telepedések. A török kivezetése s a polgárháború lecsendesedése után, ismét oly gyászos puszta képe jön hazánknak mint a mongol-tatárfutás alkalmával, ismét egy dühös orkánnal egyesült jégeső által tönkre tett kertet ábrázolt e szerencsétlen ország. A huzamos csatákban vett iszonyú sebeiből máig sem gyógyult föl egészen nemzetünk, sőt hasonlít a lábadozó hőshez, kinek sok levágott tagjait mesterséges tagok pótolják. Csehországot is a 30 éves bábom nagyobb részt kipusztitotta, azóta helyreállt; helység s népe száma ismét oly virágzó mint vala. Nálunk sem honi sem idegen jövevényekkel pótolt népszám még nem adta vissza sem a régi veszteséget, sem az erőt, mivel a nemzetnek bírnia kellene és lehetne. Azonban már útban vagyunk a teljes erő visszanyeréséhez: a hajdan népes, most még puszta helyek ismét és legnagyobb részt magyar néppel betelepíttetnek; a vizek szabályozása, melyek ezelőtt nagy területet tenek bizonytalanná, mutatja, hogy szaporodik s gyarapodik a magyar számban és erőben. A 18-dik sz. elején, a Duna jobb felén, merre valaha Szolimán császár Budára járt, néptelen erdőség vagy pusztaság terült; képzeljük el azon vidékekről az utóbb megtelepedett németeket, miután a magyarok is leginkább utóbbi telepitvények : mi gyér népességre mutat a sok hiány! Bács és a temesi bánság termékeny tévein napokig nem találkozott ember emberrel. Békésmegyében , hol az 1561-ki összeírás 63 falut talált, 1715-ben csak kilencz falu s 520 család maradt. 1687- ben Tolna-,Baranya-,Verőcze-,Szerém-,Pozsega megyékben összesen alig volt 20,000 lakos, s nem kevesebb, mint 734 keresztyén és 85 török puszta falu találtatott. — és Buda várának egykor vagyonos polgárai, meg fogyott maradékaikban kiszorultak Ó-Budára, hol belőlök vagy száz református és nehány kath. család él; a jövevény németek új neveket, de újabb történetieket adtak a Sz. delért és Isten hegyének, a szerint, a mint Budavárának 1686-ki ostromában látták : Blocksberg, Schwabenberg sat. — És ez elannyira kicsigázott s kipusztult országból II. Rákóczi Ferencz zászlói alá még is 70,000 fegyveres ember birt kiállani! Még teljesen nem volt kiverve hazánkból a török, midőn 1690 Csernovics Arzén ipeki patriarcba, Szerbiából híveinek 37,006 családával, I. Leopoldtól, ennek birodalmában szállást kért és nyert. A jövevények Szerém, Bács és Baranya pusztaságain telepedtek meg, s a német császárnak nemcsak a török, hanem a Rákóczi mozgalom ellen is segédkezet nyújtottak. Szilaj viseletüket, minő hajdan Kim László alatt a kunoké, a vad rácz elnevezés eléggé jellemzi. A szegszárdi apát 1716, Grábóczon egy kanigyer zárdát alapított ad cicurationem gentis bujus ferae. Csernovics előtt Brankovics is hozott be néhány ezer szerb családot , kik szintén az ország déli részein telepedtek le. Ezen Brankovics hosszas fogsága után Cseh-Egerben halt meg; gnia — mondák az akkori bécsi politikusok — lativistatuns sic exigit.—A törökök közöl, minthogy már e földön meghonosodtak, semhogy bizonytalanra tovatizessék magukat, sokan visszamaradtak, keresztyénekké lettek, mint a Hamza, Bajza, Hadji, Ali, Török stb. családnevek mutatják. Midőn az egri törökök magokat 1688-ban hitre föladták, s az akkor még török birtok Váradra lettek volna kisértetendők, 600-an Tokajtól visszafordultak, s ezek lettek a mostani Eger első lakosai. Az 1715 és 1723-ks országgyűlés az ország puszta vidékeinek benépesítésére a vállalkozó gyarmatosoknak kedvező törvényeket hozott. Ezek következtében a népes felföldi megyékből s Németországból megindult a népek vándorlása, s nemcsak egyes megyék, de egyes faluk is egész néprajokat eregettek alá az alföld pusztaságaira. — Az utóbb báróvá emelkedett Haru ekern pék, ki III. Károly hadainak a török elleni élelmezése fejében Békésmegyét kapta, holott a péknek jobban tetszett volna a budai császárfürdő melletti hévíz malom. — Nógrád s Hontból telepítette meg Szarvast, Csabát, Komlóst, Vasból Orosházát stb. A kincstár Buda környéki uradalmába bajorokat hozott. A Dunántúli pusztaságokba, kivált Tolna s Baranyába, földesuraik ugyancsak bajorokat, svábokat, hesszeket, a szegszárdi apát a Sárközben palóczokat telepítettek. Török Szent-Miklóst nagyobb részt Roff, Ó-Moroviczát Jászkisér, Félegyházát Fényszaru rajzolta. A magyar földesurak inkább keresték a német szót mint a magyar jobbágyokat, mert úri közbeszédük azt tartá: tótjobbágy: vajas köcsög; német jobbágy: pénzes zacskó, magyar jobbágy, pörlő társ. A nagyban megindult költözködési vágyat nemcsak a népnek jobb sors utáni reménye, nemcsak az uraknak földeik hasznosítása, hanem a vallásüldözés is sokban előmozditotta. Föluszitották némely földesurak azon 16. s 17 dik századi eszmét: cujus regio, illius religio. A nyitrai püspök, és gr. Erdődi, a Vág és Nyitra mellékén több faluból elűzték magyar református jobbágyaikat , s az üres helyeket katholikus tótokkal tölték be. — Algyőről, a kiűzött reformátusok, — nem tudjuk, melyik év nagypéntekén, — csupán testök lelkek , hajókon énekelve kéredzettek be az őket atyafiságosan fogadó Hódmezővásárhelyre. — A veszprémi káptalan 1752-ben kergeté ki Peremartonból a református magyarokat s német katholikus gyarmatosokat ültetett helyükbe. — Más katholikus földesurak, hogy ne csupán református jobbágyaik legyenek, a református községeket katholikus gyarmatosok részére is megnyiták , mint H.-M.Vásárhelyen, Szentes, Makón, Törökszentmiklóson, Czegléden stb. Mennyi üldöztetésnek voltak kitéve a reformátusok, a példákat mellőzzü . A hitben erősek természete a sok zaklatásban még inkább edződött; a nyakas kálomista nevezet ez időből maradt fön. És a mennyiben Bocskai, Bethlen, Rákóczi, s a kurnerok hadainak többségét reformátusok tevék, vallásuk is azért magyar vallásnak neveztetik. Minő fogalom volt még a múlt század első felében a földesúr s jobbágy közti viszonyokról; mennyire meggyökerezett nálunk is azon középkori eszme: nulle terré sans seigneur, egy példát szövök közbe. 1718 táján gróf Sohliek szegedi várparancsnok, Hódmezővásárhelynek a hűtlenné lett Bercsényi után földesura, ama község biráit fölszólító: én már öreg ember vagyok, gyermekem nincs, adjatok 40.000 forintot, aztán legyetek magatok urai. A bírák összenéznek ; szóvezetőjök kifakad : ha a gróf nem akar többé földesurunk maradni, keresünk magunknak mást; mert elvesz a nyáj, melynek pásztora nincs. (Erre jegyzé meg a Szentek hegedűjének szerzője Szőnyi Benjamin, ki ezt emlékezetben hagyta: oh vannm sindont). Elmentek aztán gróf Károlyi Sándorhoz, kinek zászlói alatt mint kuruczok közölök sokan harczoltak, s kérték, vegye meg őket. — De nincs ám annyi pénzem. Adunk mi! És saját megvételökre 20,000 forintot magok kölcsönöztek uj uroknak. Az osztrák öröklési és hétéves porosz háború mind a kirtbről be , mind a belföldi költözködést egy időre megakasztotta. A porosz háború bevégeztével, a felső Duna és Rajna vidékén kincstári költségen gyarmatositási ügynökségek állíttattak fel,melyek évenként több ezrével szállították a beköltözőket. — 1784 és 1785 II. József Bácsba 9201, Temesbe, melyet Mercy tábornok a török elűzetése után lehetőleg rendezett, 11,768 német családot, Sáros-Patak környékére is három német falut telepített. A kincstári költségen szállítás, mely családonként 202 ft. 2 krba került, megszüntetése után is 1802-ig 32.000 sváb vándorolt be a bánságba, s ha a franczia háború meg nem akadályozza, még több vola beköltözendő. Azonban még 1811-ben is telepítettek a németek több szép falut, mint Sándor- és Ernesztházát stb 1867 tól 1812-ig, tehát közel ötven év alatt mintegy 600 falu telepíttetett be. A múlt századi német gyarmatok rendszerint a telep régi magyar nevét vették föl, melyet aztán ők közéletben igen elferdítve használnak : Paters=Budaörs, Fótikész=Budakeszi, Irm=Üröm , Turval= Torbágy, Teting=Tétény, Jink=Gyönk stb. Ha nem volt régi telepnév, vették a telepítőét : Orezidorf, Zichidorf, Sándorháza stb. A mely német falukat magyarok nagyobb számmal környeznek, ■ mnt Somogy, Szabolcs, Szathmár, Hevesben, ott a németek már elmagyarosodtak. Ellenben, hol a magyarok eredetileg a némettel egyenlő számban voltak, mint Tolna, Baranya némely falvaiban, ott a németek túlnyomók lőnek. Volt légyen magyar-, tót-, rácz faluban eladó telek, ház, azt mindjárt német vette meg; igy van példa, hogy már majdnem egész falakat irtottak ki a németek. 1820-ban Váralján egy sváb megvett egyházat Összeül a kupaktanács: német jött a ta-‘ Inba; mit csinálnak? gyújtsuk föl. Dictum, tadam. Fölpörköki a német házát; azonban egy kis szél kerekedik s'a németen kívül még más öt ház ég le. A kárvallottak panaszt tesznek; a kupaktanács 1200 ft. kártérítésben elmarasztaltatik. Most már Váraljának majdnem fele német. — Magyar, tót, rácz egy korcsmában isznak tánczolnak, össze is házasodnak, de hogy német legény elvett volna magyar lányt, s megfordítva : ritka példa. Német és magyar, ha egy faluban lakik is, külön szokott vigadni. Magyar paraszt nem igen tanul meg németül, előbb a német magyarul. A német a magyar hazabeli más nemzetiségeket nem olvasztja, hanem inja, mert mi tűrés tagadás, mindegyiknél szorgalmast és szaporább, s legyen bár öt fia ,igyekszik a másik nemzetiségektől összeszerezni mindegyik számára egy kis gazdaságot. Magyar parasztnál hat gyermekű családapa ritkaság, sőt némely magyar vidékeken, különösen Baranyában, úgy intézik a szülők, hogy ha egy fiók született, a többinek lételét megakasztják, vagy ha lányuk lett, még a fiút bevárják s azzal vége; nem kell, mondják, minden szántásba vetni. Egyébiránt a német telepek dicséretére őszintén meg kell vallanunk, hogy nemcsak legszorgalmasb és legvagyonosb népe hazánknak, hogy náluk a koldus csak ritkaság, hanem kiemeljük több, már századot túlhaladt telepnek azon méltó dicsekedését, hogy közölök sem az uraság, sem a megye börtönében soha egy rab is meg nem fordult, s hogy a föld- és kézművesség üzlete mellett minden faluban van annyi zeneműkedvelő, hogy táncforgalmaikat s a templomban a misei zene- kíséretet ezek látják el. Helyén lesz itt a többi, időnkint beköltöző népességeket is megemlítenünk. 1664. táján jöttek Erdélybe Pestmegye tisztikarának bemutattatása a királyi Helytartók nagy méltóságánál. Tegnap délelőtti órákban mutatta be Pestmegye főispáni helyettese Kapy E. ő maga az előbb már felesketett tisztikart gróf Jálffy Mór cs. k. aribnagy és királyi helytartói nagydálgánál. Ő excellentiája a neki saját katonai szívélyességgel fogadta a tisztikart, melynek nevében főispánhelyettes úr következő üdvözlő beszédet mondott : -Nagyméltóságu gróf, Magyarország helytartója , 09. k. altábornagy, kegyelmes ur! Van szerencsém excellentiádnak Pest Pilis és Solt törvényesen egyesült megyék tisztikarát alázattal bemutatni. Érzem én, érzi az egész tisztikar a föladat nehézségét; de mi állásunk elfoglalásánál nem a nehézségekkel, de a Fejedelem és haza iránti kötelességünkkel számoltunk. Mert Ő Felségének hű alattvalói, hűségünkre büszkék vagyunk és büszkék leszünk; — mert e hazának fiai, bizonyára sohasem feledendjük el édes hazánk iránti kötelességünket,mert tisztviselők, igyekezni fogunk mindenkinek pártnélküli igazságot kiszolgáltatni és igyekezendünk arra, hogy minden lépteink a humanitás szellemétől vezéreltessenek. E hármas kötelességünk érzetétől áthatva, senki ítéletétől nem rettegünk.“ Legyen oly kegyes exclád, érzelmeink eme legalázatosá nyilvánítását a legmagasb trón zsámolyához letenni s minket hathatós pártfogásában s kegyében megtartani.” A helytartó Excia erre a nagyszámú jelenvollakat megható módon felelt; kiemeli, miszerint a tisztikarnak a kiengesztelődés szellemében kell működnie; semminemű reeriminatioknak most nincs helye,s nem személyek, hanem az ügy, a közjó lebegjen mindnyájunk szeme előtt; ő excellentiája bizalmát fejező ki, hogy a tisztikar mind a fejedelem, mind a közönségvárakozásának megfelelem. Újólag ajánlász egyetértést, s biztosította a tisztikart magas pártfogásáról. ■ Jeles szavait többszöri élyennel szakiták félbe a nagyszámi tisztelgők , a kikre ő excja magyaros szivélye !8 jóakaratot lehellő szavai mély s kedvező benyomást tenek. ! _ —--------Hangok a horvát országgyűlésben, intézett leiratról. * A Szrbski Dnevnik következő megjegyzéssel kiséri a horvát országgyűlés feloszlatását: „A háromegy királyság országgyűlését ugyanazon sors érte, melyben a magyar országgyűlés részesült. E fordulatot könnyű volt előre megmondani, minthogy a zágrábi országgyűlés felterjesztésében ugyanazon jognézet nyilvánult, mely a magyar országgyűlést vezérelte, csak hogy alakjára még szigorúabban és érdemleg még kirekesztőlegesebben, mint a magyar országgyűlésé. Vájjon ugyanazon ideiglenes rendszabályok, melyek a legfelsőbb helyről Magyarország irányában megállapítvák, a horvát szlavón királyságra is fognak-e kiterjesztetni,az még bizonytalan. Minden kilátás megvan azonban, mikép legalább a municipiumok gyülekezetei nem sokára ott is meg fognak szüntettetni. Mi a tulajdonképi czélja ezen kivételes ideiglennek, megtudhatják a magyarországi királyi helytartónak a m. k. helytartósághoz intézett beszédéből. Ott többi közt ez áll: „Reményem van, hogy mihelyt a municipiumokat több eszély és ildom fogja áthatni, meglesz a tehetség, azon tért előkészíteni, melyről az országgyűlés közreműködtével hazánk érdekeit véglegesen megoldani lehessen.* A legfelsőbb leiratban, úgy a magyar mint a horvát országgyűléshez, tisztán meg van mondva, mikép ezen tér azon oklevelekből áll, melyek a múlt évi oct. és ez idei február hónapokban az ausztriai birodalom alaptörvényeiül kihirdettettek. Várjon a kilátásba helyzett magyar és horvátszlavon országgyűlések fognak-e ezen nézethez inkább mint eddig hajlani, ez sokban attól függ, meg fog-e változni az országos municipiumok eddigi szelleme, s hogy az megváltozzék, szükséges, hogy maguk a municipiumok is változzanak. Azért csaknem lehetetlen, hogy a zágrábi országgyűlés feloszlatására egyszersmind valamennyi municipális gyülekezetnek feloszlatása is ne következzék, minthogy azok ugyanazt kicsinyben képviselik, mit az országgyűlés nagyban képviselt. A többi szigorúabb rendszabály aligha fog alkalmaztatni a horvát és szlavón királyságban, minthogy azokra is sokkal kevesebb ok szolgáltatott, mint magában Magyarországban. Különben a szerb nemzet eszélyéről és érettségéről feltesszük, hogy mai súlyos helyzetét teljes mértékben felfogja, hogy tudni fogja tájékozni magát az adott körülményekben, s legyenek bár nehezek is, sok lelki türelemmel s odaadással járjanak bár azok, mégis reméljük, mikép szerb nemzetünk e súlyos helyzetében is tudni fogja megmutatni azon állhatatosságot és politikai érettséget, melyet a mai napig tanúsított.“ A szerb fejedelemségben megjelenő „Vidov Man“, magyarul: Vid napja, e czím alatt, ,A Horvátok és a zágrábi országgyűlés“, egész czikksorozatot közöl, melyből olvasó közönségünk tájékozásán azon tényezők iránt, melyek hivatvak hazánk délnyugati s délkeleti széleiről nemzetünk sorsába befolyni, részünkről ezúttal a következő sorokat közöljük: „A szerbeknek pótlabeszédük van, mely szerint ki megégette száját — fújja a kásáját. —• E szabályhoz nem akarják tartani magukat a horvátok. 48-ban is sokat beszéltek és írtak is az osztrák foederatióról, olyannyira, mikép csaknem általános meggyőződéssé lön, hogy Austria, ha bukni nem akar, kénytelen foederativ állammá constituálni magát. Azonban míg a horvátok és szerbek ezen foederatio mellett lelkesedének, addig az absolutismus mindinkább gyökeresedett. Magyarországgal együtt maga az alkotmányosság is elesett az egész osztrák birodalomban. Ezen keserű tapasztalás után ítélve föl lehetett