Sürgöny, 1861. december (1. évfolyam, 276-299. szám)

1861-12-08 / 282. szám

Első évi folyam 282 szán» - 1861 Vasárnap, deczember 8. Szerkesitő-hivatal. Birátok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal. túrátok tir« 7. isám, földszint Előfizethetni Budapest«n a kiadó hivatalban. barátok-tere 7. i* *am földszint Vidéken bérmenten levelekben , minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Elüll.etési árak austriai értékben. Budapesten házhos hordva. ft kr # ft kr Radezivre 16 — Évnegyedre 4 60 Félévre 9 60 E^y bora 2 — Vidékre, naponkint pocsin ft kr 1 I. kr Egénsévre 19 — Évnegyedre 6 — Félévre 10— Egy n^ra 7 — XEMHIVTALOS KÉSZ. B^ro, dec. 6-án. L. Centralista lapjaink felhúzott szemöldökükkel, mint valami igen fontos s Magyarország sorsára nagyon befolyásos dologról szólanak egy küldöttségről, mely ide érkezett, hogy tőt honfitársaink sérelmeit a bajait ő Felsége elé terjeszsze. Honnét jöttek ez urak, nem tudhatni, mert az itteni lapok „Slovakeit“ emlegetnek, és daczára annak, hogy az „Ost u. West után vastag tudatlanságot fog szememre hányni, mégis meg kell vallanom, miszerint oly földtérről, melynek neve „Slovakei“, semmi tudomásom sincs. Ki küldötte ez urakat — pedig a küldöttség fogalma feltételezi a küldetést — azt sem lehet gyanítani, mert mint tudva van, népgyűlések hazánk földén most nem tartathatnak. Azonban ily nagyszerű eseményekhez nem szabad a mindennapiság mérlegével járulni; fontos jelenségek nem annyira kicstényezők mint benső nagyságuk, s hatalmuk által nyerik jogosultságukat, és így be kell érnünk azzal, hogy a küldöttség él és működik. A bűnös világ megváltásának ténye akulban kezdődött; a küldöttség megérkeztét és czéljait a politikai emberiség egy „Lokal Corresp.“ által tudta meg, mely különben csak feldőlt comfortable-lovakkal, kocsmai verekedésekkel, szarkácsnak szerelmi kalandjaival s teffélével szokta a bécsi hirlap-közönséget mulattatni. "tán épen a kútfő végett gyanúsnak is tartottuk volna az egész hírt, ha a közlemény nem hinna az igazságnak félreismerhetlen bélyegével. Ily félreismerhetlen bélyeg mindjárt az első jajveszéklés, mely a legújabban kinevezett királyi biztosok ellen irányoztatik. Tehát bine iliac lacrimae! Sértett hiúság, felült remények bántanak bizonyos dics-szomjas lelkeket, kik azt hivék, hogy le fordul a koczka, az ő előnyükre fog fordulni; — remélették pedig annál inkább, minthogy annak idejében már csak megtörtént a hiba, hogy bizonyos nevek nem tündökölnek a két személynökök sorában, — hogy megengedték, miszerint bizonyos superintendentia azon ösrege-féle méltósággá fajuljon, melyet „in partibus infidolimn“-mal szoktunk czimezni. A legújabban történt kinevezéseket épen a nemzetiségi álláspontból nem lehet megtámadni. A megyék vezényletére kiküldöttek közt van három híres román : Pap, Pipos és Szerb; — két elismert ruben: Dolinai és Nedrebeczki; — két tősgyökeres szerb: Palikacsevnyi és Petrovics. Az éjszaki tótok közül pedig ott van Hlavács is, kit az itteni tót küldöttség alkalmasint nem fog magyar-románnak szidni; — ott van Havas, a volt körmöczi polgármester, kit magyar neve daczára is oly jétérzelműnek fognak elismerni, mint Szeberényi vagy Kardos urakat. Ha a kormány nem a legultrábbakkal szövetkezett, nem azokkal, kik vezénylik azon nevezetes mozgalmat, mely nem létezik, ez alkalmasint azon okból történt, mert ezen elemek nem feleltek meg czéljainak, és ha Ő Felsége oly egyéneket talált kinevezni, kiknek nincs nagy hajlamuk a közvetlen választásokat a bíród, tanács számára előmozdítani, föl lehet tán tenni, hogy ilynemli szolgálatot megbízottjaitól a kormány nem is vár. Ami tót testvéreink sérelmeit illeti, be kell várnunk a küldöttségnek készülő félben levő feliratát. Meglehet, hogy vannak sérelmek, de tudjuk azt is, hogy a körülmények épen nem voltak kedvezők a belviszonyok rendezésére; tudjuk továbbá, miszerint tót testvéreinknek nevezzetes nyeremények jutottak a nemzetiség dolgában: a községekben kényük kedvük szerint használhatták nyelvüket, a megyei közgyűléseken szólhatott tótul, a kinek tetszett; a többség elhatározható, hogy a jegyzőkönyv tótul is szerkesztessék, tóti adványokra tótul kellett válaszolni, a bitónak kötelessége volt s őst is az, a tóttal tót nyelven tárgyalni az ügyeket stb. Ha mindez rögtön nem foganatosittatott mindenütt és teljesen, ennek oka legfálebb csak a rendezetlen viszonyokban keresendő, melyben sok egyéb is nem foganatosittatott. Senkinek sincs több oka a nemzetiségi igényeket tisztelni mint a magyarnak ; senki sem érezheti élénkebben a szükséget, ezen igényeket kielégíteni, mint a magyar; de a nemzetiségi buzgalomból eredő gyengeségeket is senki sem ítéli meg nagyobb kímélettel mint a magyar, —bane veniam damns, petimusque vicissim! Azonban az eszme, mely a nemzetiségi kérdést területi kérdéssé akarja tenni, egy darabig agitátort eszköznek megjárja ugyan, de a komoly országlászat nem foglalkozhatik vele. Ezen eszme a legnagyobb ellenszenvvel találkozik a cseheknél és lengyeleknél is. A csehek sohasem engedhetik meg, hogy országukból német vajdaságot kerekítsenek ki, valamint a lengyelek minden erejükből elleneznék, ha a kormánynak eszébe jutna, Gácsországuk egyik feléből mihen vajdaságot csinálni. Felületes vizsgálatnál úgy látszhatik, mintha a német elem pártolhatná a kérdéses eszmét; pedig ez nem áll, mert a német elem azonnal elvesztené mesterkélt túlsúlyát Morvaországban és Sziléziában . Krajna szlavón vajdasággá válnék, Tirolnak fele olasz vojvodinává lenne s ki tudja, hogy utóbb nem az sülne-e ki, hogy Bécs sajátképen cseh telepitvény. Mindennélfogva végtére is a birodalom minden históriai nemzetiségeinek síkra kellene szállani ezen eszme ellen : azért nem is tartjuk azt oly veszélyesnek, mint némely centralista lapnak hinni tetszik , azért köszönettel ugyan, de mégsem megilletődéssel fogadjuk a „Presse“ azon vigasztalását, miszerint az úgynevezett tót követség nem is vajdaságot kér, hanem megállapodik a szentmártoni értekezlet azon határozatánál, hogy csak okolra (kerület) kell! TÁRGIA. Adatok a legujabb kor titkos történetéhez. XI. Már előbb mondva volt, miszerint Ferencz József császár a villafrancai összejövetel előestéjén Victor Emánuellel leendő minden találkozást kikért. Midőn tehát arról volt szó, hogy Zürichben a villafrancai békeelőzmények valóságos szerződéssé emeltessenek, Ferenci József őfelsége újra meghagyó felhatalmazottjának, hogy csak Francziaországgal bocsátkozzék alkudozásokba. Nem csekély feladat vala a hármas értekezlet megtartása, hol a harmadik a közös tanácskozásokból kizáratott s igényeit csak egy és pedig oly hatalom irányában érvényesitheté, mely őt cserben hagyta. Valamely barátjától megszabadulhat az ember, anélkül, hogy vele dolga legyen, de nem ellenségétől A francziák tehát mint diplomaták épen nem mutatkoztak ügyetleneknek, midőn ők, az osztrák ellenszegülés daczka , mindjárt a zürichi alkudozások kezdetekor átalános összejövetelt rendeztek. A júl. 8 án létrejött fegyverszünet ugyanis aug. 15-én letelt. Minthogy e közben Villafrancában a béke megköttetett, tehát a fegyverszünet meghosszabbítása sajátkép feleslegessé lön, de ha mélyebben kutatni akarnánk, elmondhatnám, hogy a villafrancai béke csak ideiglenes volt, s hogy az épen csak Zürichben vált volna valóságossá. A franczia képviselők tehát a piemontiakat azon megtiszteltetésben részesíték, hogy azon közgyűlésben résztvehessenek , melyben a fegyverszünet az alkudozások végéig meghosszabbíttatott. Ugyanakkor azonban abban állapodtak meg, hogy ez utóbbiak három oklevélben megtestesittetnének s pedig egy Francziaország és Austria közti szerződésben, egy másik Francziaország és Piemonti közöttiben s egy harmadik Francziaország, Austria és Piemont közt kötendő szerződésben. Mindazonáltal mégis nevezetes marad, hogy Piemont Zürichben az összes átalános béke-alkudozásokból kizáratott. Az Austria s Szardínia közti új határok kijelölése, az utóbbi által elvállalandó államadósság meghatározása, a foglyok kicserélése, az elfoglalt hajók visszaadatása s más alábbrendelt érdekek rendezése több vagy kevesebb nehézségeket szolgáltattak, de előre látható volt, hogy mindezen pontok többé vagy kevésbé kielégítő módon fognak kiegyenlíttetni, mi valójában meg is történt. Csak a főkérdés maradt megoldatlanul. A villafrancai békeelőzményekben világosan ki volt mondva : „A toskanai nagyherczeg s a modenai herczeg államaikba visszatérendnek, miután közbocsánatot adandnak.“ III. Napoleon azon kikötése, hogy e visszatérésnek fegyveres erővel eszközöltetnie nem szabad, melyet Ferencz József császár elfogadott, csak szóbeli vala s a villafrancai írott békeelőzményekben nem foglaltatik. Jólehet e feltétel fontossága semmi esetre félre nem ismerhető, mégis lehetetlen annak oly határozott értéket tulajdonítani, mint az írott ígéretnek, hogy a herczegek visszatérjenek. Ferencz József császár Napóleonnak Villafrancában világosan megfejté, miként ő Lombardiáról lemondhat, mint sajátja, de rokonainak egész Európa által biztosított jogait áruba nem bocsáthatja. Párma, melyet — mint látszik — a francziák császárja már előlegesen feláldozni szándékozott, az osztrák császár által fenn nem tartatott, mert ő, miként később nyilatkozott, a spanyol királynőnek mint a Bourbon család fejének dolgaiba avatkozni nem akart. Ha a herczegek vissza nem térnek, akkor — miként már előbb megjegyeztetett — az olasz szövetség lénne, mely a béke előzmények első czikke által létesítendő vala, kérdés alá jő; míg másrészről Austria részéről politikátlan dolog volt azon, habár szóbeli ígéretét is, hogy Velenczének alkotmányt adand, a herczegek visszatérésétől feltételezni. Egyébiránt az elűzött herczegeknek fegyveres hatalommali visszahelyezését maga az osztrák császár is ellenné, mert tudta azt, hogy ez a trón és nép közti üreget még tátongóbbá teendi. S igy mialatt a felhatalmazottak Zürichben ültek, a hivatalos franczia diplomatia mindent elkövetett, hogy Dél Olaszország törekvéseit Piemonthoz leendő csatlakozása végett hátráltassa, s így Zürichben a herczegek visszatérésére vonatkozó határzat is elhalasztatott. Végre franczia részről azon javaslat létetett, hogy a kényes pont tökéletesen mellőztessék, s miután ez sem sikerült, tehát egy átalános európai congressus eszméje pendittetett meg. Austria azonban ezen főkérdésnek Zürichben leendő tárgyalását sürgeti s a congressusról egyáltalában mit sem akart tudni. Midőn a franczia császár még St. Sauveux-ben tartózkodott, Austria vissza akarta hivni felhatalmazottjait. S csak később, midőn Francziaország szóval jövőre nézve a lehető legkedvezőbb biztosításokat nyújtá, egyezett bele Ausztria, hogy a szerződés utolsó ciikkeinek egyike, a tizenkilenczedik, a következő határozatot tartalmazza: „Miután a független olasz államok határviszonyai csak a hatalmak beleegyezésével változtathatnak meg, melyek azok lételét elismerték, tehát a toskánai nagyherczeg, valamint a modenai és pármai herczegek jogai a szerződést kötendő hatalmasságok között világosan fentartandók.“ Ez államjogi tekintetben a herczegségeknek később Piemont által eszközölt bekeblezése semmisségére nézve már magában eléggé fontos; minthogy azonban a szóbeli egyezmények a kortörténelem ezen egész darabjában kitűnő szerepet játszanak, tehát itt még különösen kifejtendő, hogy az osztrák diplomaták vallomása szerint, mi-yben állottak azon ígéretek, melyeket Francziaország Ausztriának tön. Ezek szerint Napóleon császár Metternich herczegnek a herczegek visszahelyezését s a legátlóknak visszaadását a pápa részére világosan megigéré. Ezzel Francziaországnak fennebb kifejtett hivatalos tárgyalásai s azon szavak, melyeket a pápa 1860. jan. 1 jén Goyon tábornokhoz intézett, tökéletesen megegyeznek, s igy Ausztriának joga van azon állításra, hogy ha mindez nem történik, nem engedte volna ezen fontos ügyek rendezését a zürichi szerződéstől elválasztatni s congressusra bízni. Az ó-turai ev. egyház vidéki gyűlése Tót-Felvidék, dec. 4. — Az .n. n. W.“ után az ó turai evang. egyh. ind. gyűlés határozataira vonatkozólag illetékes kézből következő fölvilágosító közlést vettük : „Tudva van a közönség elött, mily keserű vitákra s heves tusákra szolgáltatott az 1859-ik évi September 1 jén kiadott legfelsőbb császári pátens a protestánsok körében alkalmat. Ő Felségének egyetlen atyai szava mintegy varázs-veszszővel lecsendesíté a fel- zúdult hullámokat. E vidéken is, hol még legtöbb egyházközség szervezkedett volt a pátens alapján, siettek azok, mihelyt erre résük nyílt, tömegesen visszatérni ősrégi törvényes autonómiájukhoz, jeléül annak, hogy nem szabadakarat, hanem a kényszer vezető volt őket annak egy ideig elhagyására. Midőn az érdemekben megtiszült dunáninnéni evang. superintended, Stromszky Fer. Sámuel mult nyáron elhunyt, a mosonyi, pozsonyvárosi, pozsonymegyei, trkucsini, nyitrai, turóczi, liptói és árvai esperességeknek gyülekezetei által csaknem egyhangúlag pozsonyvárosi lelkész Keduly Lajos választatott annak utódjául. Csupán nyolcz szegény falusi gyülekezet (négy Trencsinben, három Nyitrában és egy Turóczban) nem tért azonnal nyíltan vissza az autonómiához s nem állt a superintendens hatósága alá, mely alá századok óta tartozott; de bizonyos, hogy ezen nyolcz gyülekezeter az összes ág. hitv. ev. egyház egyetemes gyűlése által elhatározott rendszabályok folytán, mielőbb a többinek példáját követendő Mindemellett múlt november hó 27-kén, tudva van a haza előtt, mely inak befolyása alatt, a Túrán gyűlés tartatott és több rendbeli határozatok hozatták. A népnél azt nem lehetvén többé reménységek keresztülvinni, hogy ez ősi egyházi szerkezetét az állatok behozatai szándéklattal fölcserélje s igy nem lévén képesek „flectere superos, Adicronta movent“. Az uj superintendens hivatalába beigtatása alkalmával a kő napi újdonságok. * Velenczéből érkezett távirati tudósitások szerint a cs. k. Apostoli Felsége szerdán f. hó 4-kén az arsenált látogatta meg, és ezután a Velenczében székelő idegen consulokat mutatott be magának, s számos magán elfogadásokat adott Csütörtökön Ő Felsége a Lidónál egy nagy hadgyakorlaton volt jelen s majdani erődítési munkákat szemlélte meg San Nicolo erődtől Malamoccoig. * A Bécsben megjelent szláv küldöttséget alkalmasint jövő kedden fogadja ő Felsége. Mint szónokot Mogncs István, beszterczebányai püspököt említik. * Egy bécsi lap közlése szerint ifj. gr. Zichy Ferencz a hitelintézetnél vizelt aligazgatói állásáról lemondott, s helyébe Wertheimstein urjön megválasztva. * Karasics szerb patriarcha e excra egézségi állapota valamennyire javulóban van, de még most nincs veszélyen túl. * Az akadémia palotáját illetőleg a „M. Sajtó“ is oda szavaz, hogy a telek egy részét, melyre a nélkül is bérház terveztetik, el kell adni, a a palotát tisztán az akadémia rendeltetésére építeni. * Azon sikerült ballada, melyet Jaiteles zongoraművész és zeneszerző a közelebb szinre hozott .Falu bolondja“ czimű népszínmű fonóházi jelenetéhez írt, mint halljuk, külön kiadásban is megjelenik. * A „P. O. Z.“ Bzini kritikusát irigyeljük; ő a budai népszinpadon előadott négy pályaszintt között tudott választani, s hiszi, hogy a kitűzött jutalmat mint relatíve legjobb a „Falu bolondja“ fogja kapni. A Sattler jeles kosmorámájának ez az osatáya az általunk megemlített tizenöt remek távnézettel, még csak rövid ideig lévén látható, figyelmeztetjük a t. közönséget, mikép azt megnézni el ne mulassza, mert valódi műélvtől fosztja meg magát. A helyiség az országúton a régi füvészkertben nyitva áll reggeli 9 órától estig és fülve van. * A magyar viselet egy új ruhadarabbal gyarapodott. Neve Karucs-bekecs. Feltalálója Viller szabómester a zöldfanterában. Azt mondják, egy 17-ik mzadbeli rajz után és egészen kurucz mintára készült. •Tegnapi újdonságaink közt az ellopott buda, tragikomédia újdonság alatt e helyett egyszeri polgár „egyetemi polgár" olvasandó. —lk— A vidéki lapokra ismételt demensik után is még mindig emlegetik, hogy az „Augsburgi Allgemeine Zeitung“ szerkesztősége Bécsbe helyezte át irodáját. Ma azt tartjuk, mentül közelebb jő hozsánk, annál jobb Icáimért ez úton az eddigieknél biztosabb adatokat szerez, hét hazánk politikai és társadalmi mozgalmairól. •Kassa városa b. Luzsinszky Pál polgármester indítványára na ugynevezett Bornemissza-szobrot a nemz. múzeumnak ajándékozá. E mű eredete nem tudatik. A tiszai vasuttársaság szép közérzületnek adta bizonyítványát, a midőn a múzeumnak szánt szobrot Kassától Czeglédig bérmentesen szálliták. Debrecsenből következő eseményről értesülünk : Nov. 30 án Debrecsen és Sámson költ a csukási kocsma előtt állt egy könnyű kétfogatú magyar párását kocsi, melyen két ur ült a kocsissal. A lovakat megitatván, a kocsi a két orral tovább Hajtott Sámson felé, midőn egyike az uraknak két, kis távolságban utána hajtó sámsoni lakos szeme láttára rögtön a kocsist puskájával lelőtte, s minthogy ez tüstént nem halt meg, a gyilkos éles elteléssel addig verte a szerencsétlen kocsis fejét, mig lelkét kiadta. A hulláma után hagyatott s a két informa vágtatva tovább hajtott. iá • Kolozsvárt tegnap egy új eredeti dráma volt atinrekerülendő „Két királyné“ czim alatt, irta Czehy Sándor., ¡11 n .u i.i jo.já nőin tislisi Isinl-^fi « •Az antwerpeni nagy égést a távirati sürgönyök egész terjedelmében igazolják. A belga csukorgyár, mely egy nagy külön társulat tulajdona, ahol a tűz kiütött, továbbá a mellette fekvő szent Bódog raktár tökéletesen lángok martaléka lett. A vaspálya közelfekvő ám állomását szerencsére még sikerült megmenteni. A szent Bódog raktár magánvállalata alig két éve keletkezett. A számos emberélet és nagy pénzértéki veszteségek e szerencsétlenséget a legnagyobbak egyikévé teszik, mely Belgium kereskedelmi fővárosát az utóbbi időkben érte. Az eddig tudvalevő halálesetek száma 10-re megy, csek közt van a város építéssé dr. Hirsch, ki a felnevezett raktár aligazgatója volt. Az anyagi kár 18 millió frankra létetik. Csak dohány egy millió forint értékű égett el, (nagyrészt a b. Rotechild-házé). A tűz vészfényét egész Vilvordéig lehetett látni. A hiányos oltószerek mellett még tetemesen akadályozá a segítséget az, hogy a hőség 500 lépésnyi távolságra is csaknem kiállhatatlan volt. Az „lód. Beige" szerint a tűz dec. 2-kán estve il.e.fél órakor támadt. A kikötőben fekvő hajóknak a nyílt vizekre kellett menekülni, hogy a vészt kikerülhessék. A czukorgyár egy millió és a raktárépület két millióig volt biatosítva. A „Precaraeur“ ol. laps dec. 2 kitysrészt a legnagyobbnak módja, mely Antwerpent a régi raktár leégése óta 1830-ban meglátogatá. Legrettenetőeb volt azok sorsi, írja e lap, akik a czukorgyár hetedik emeletébe siettek, hogy felebaráti önfeláldozással egyetmást megmentsenek. Némelyeknek sikerült a visszatérhetés, de több odaszáit munkás elveszett as iszonyú lángok közt. És utóbb nevezett lap szerint n ezt. Bódog entrepot 7—8 millió értékig volt biztosítva, Biámot társaságnál, s ezek közt leginkább van sújtva a hollandi, vetkező esküt téve le: „Esküszöm az egy igaz Istenre, hogy superintended! hivatalomban, melyre az evangyélmi ágostai vallást követők dunáninneni egyházkerületében a gyülekezetek szavazatai által törvényesen elválasztattam, hazám és felséges királyom iránt tántorithatlan hűséggel leszek, evangyélmi egyházam javát tönytelhetőleg elősegítem, az evangyéliumi szent tudomány tisztaságára úgy, mint azt a szentírás után az ágostai vallástétel előadja, vigyázok stb.“ Ki tehetne ezen eskü ellen keresztyéni s jelesül protestáns szempontból bár legkisebb kifogást is? Azétarai gyűlésezek, daczára annak, hogy úgy a róm. kath. mint a prot. egyház által vallott „egy igaz Isten,“ mint minden iskolás gyermek tudja, a háromegységes Isten, s daczára annak, hogy az ágostai hitvallás, melyre a superintendens megesküdött, mindjárt első fejezetében azt mondja : „ecclesiae magno consensu apud nos docent, decretum Nicenae Synodi de unitate essentiae divinae et de tribus personis verum et aiue ulla dubitatione credendum esse,“ elhatározók a nép közt kihirdetni, hogy Geduly superintendens a sz. háromságot tagadja s a zsidók és mohamedánok Istenében hiszen. ” Továbbá a superintended! hivatalos instructiónak egyik pontja igy hangzik : „Kötelessége arra vigyázni, hogy a más vallásfelekezetekkeli kölcsönös béke, egyetértés és szeretet fentartassék, azok elleni gúny és sértegetés akár sajtó, akár szónoklat útján mellőztessék, főleg pedig, az ok nélkül és a protestánsok nagy hátrányára egymástól elvált két testvér ismét egyesüljön.“ Ki ne örvendene a keresztyéni türelem szellemén, mely ezen pontot átlengi? Hogy különösen a superintendensnek kötelességül van téve,e amit egyébként minden, a körülményekkel ismerős inkább oda vetett jámbor óhajtásnak veend, azon munkálkodni, hogy az egymástól elvált két protfél testvérileg egyesüljön, azon sem a keresztyén embernek általában, ki Jézus biztosítása alapján nem csak a protestáns, hanem minden keresztyén hitfelekezetek egykori egyesülését hiszi és várja, — de legkevésbé a pátens híveinek volna okuk fenakadni, mint a mely által a két prot. felekezetnek, ha nem is a dogmában, de a kellszerkezetben tökéletes egyformásitása szándékoltatok. Az ó-turai gyűlésezek, daczára annak, hogy Geduly superintendens, mint fentebb láttuk, az ágostai hitvallásra esküdött meg, elhatározák a nép közt kihirdetni, miképp a lutheránusokat kálvinistákká akarja s fogja tenni. Ezen a néphez intézendő nyilatkozványnak szerkesztésével klubokat lelkész Házban jön megbízva, mely megbízatásának ő már előre meg is felelt s a tudvalevő nyilatkozványt a pesti „evang. tót újság“ 31. számában előlegesen már is közzétette. Általában azon egész ó-turai tüntetésnek Húrban volt mozgató, éltető lelke.“ *) Megyei tudósítások. — Kolozsvármegye, december 2—3-án tartott bizottmányt Illésének jegyzőkönyve. Bocsánatot kérünk a nagyon tisztelt beküldőtől, hogy a viszonyos iránti tekintetből nyilatkozatának csak objectiv részét közöltük. Egyébiránt is kerüljük az ingerültséget. Szerk.