Sürgöny, 1862. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1862-06-01 / 126. szám
Második évi folyam. 126. szám — 1862. Kerkesztő-hivatal. Hatsok-tere 7. sz. a- földszint kiadó-hivatal. Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a KOTeWK- hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint Vidéken bémentes levelekben , minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint postán ft kr ft kr ft kr , ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — Félévre 8 — Elönzethetül „SÜRGÖNY“ junius — September 14 havi folyamira 5 forint 50 krajczárral. A „SÜRGÖNY“ kiadóhivatala. HÍV VIA LOS MSZ. cs. k. Apostoli Felsége f. évi máj. 2- től kelt legfelsőbb határozatával, Péchy Ferencz cs. k. kamarást s valóságos magyar kir. helytartó tanácsost, a magyar kir. helytartó tanács második elnöki helyettesévé legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A magas cs. k. pénzügy-ministerium Bakatarz Móricz és Grundl Károly pénzügyőri utánnézőket, ideiglenes II osztályú pénzügyőri biztosokká a buda nagyváradi cs. kir. pénzügy igazgatóság területén kinevezte. •VMÍKIVVFÁLOK MSZ. /Tájékozás. Annak híre, hogy a birodalmi tanács követi háza a concordatum egy fontos pontjáról ugyancsak erélyesen vitáz, rendkívül sok hallgatót csődített a második ülésre , de a kíváncsiságot ez korántsem elégítette ki úgy mint az első nap. A második ülés szónokai nem ereszkedtek úgy, mint az első napiak a concordatum elvi lényegébe, hanem a bizottmányi javaslat vagy az új módosítványok taglalására szorítkoztak. E szerint most négy javaslat fekszik a követek előtt; megismertetjük azokat röviden. Mind a négy megegyez abban, hogy bennök a tanulmányi alapoknak mint egyházi vagyonnak elismerése, — mi a concordatumban kimondatott — megtagadtatik. Leghatározottabb a bizottmány indítványa, amely megtagadja a concordatum 31-dik czikkétől a jogkötelezettséget, és a kormánytól egy alkotmányszerűleg tárgyalandó törvényjavaslatot követel a tanulmányi alapok kezeléséről. Ehhez legközelebb áll Herbst tanár indítványa, mely szerint a ház fontolóra vévén, hogy a tanulmányi alapítványokban foglalt vagyon italában mint nem az egyház vagyona tekintendő, határozza el megkeresni a cs. k. kormányt, miszerint a szükséges intézkedéseket tegye meg, hogy a tulajdon viszonyai ezen vagyonra vonatkozólag, minden azt megillető jogok, főleg a testületek, alapítványok stb. jogainak fenntartásával alkotmányszerű uton állapíttassanak meg. __ Tinti követ azt indítványozta : nyilatkoztatná ki a ház, mikép az 1855-dik évi nov. 5 diki legfelsőbb pátensben a tanulmányi alapítványok tulajdonára nézve foglalt kijelentést általában mindaddig nem ismerheti el törvényesen megalapitottnak, mig a jogczim, egy a tanulmányi alapok minden alkatrészeinek eredetét és jogviszonyait magában foglaló, és birodalmi tanácshoz intézendő felvilágosító közlemény által, a cs. kir. kormány részéről minden kétségen kívül nem helyeztetik, továbbá fejezné ki a ház abbeli határozott várakozását , miszerint a kormány minél előbb teend előterjesztést, addig azonban a tanulmányi alapoknak az egyház tulajdonába leendő átadását elhalasztandók. Mühlfeld indítványa végre körülbelöl következő: mondja ki a ház, mikép a tanulmányi alapok javainak tulajdonára s azok kezelésére vonatkozó azon nyilatkozatot, mely a pápai szék s a cs. kormány közt 1855. aug. 18-dikán történt, s az 1855. nov. 5-diki nyilt parancsban kihirdetett egyesség 31-dik czikkében foglaltatik, annyiban érti azokra vonatkozóknak, a mennyiben kimutathatólag a tanulmányi alaphoz vont egyházi vagyont képeznek. Melyik fogja e javaslatok közöl a parlamenti diadalt kivívni, még épen nem határolható meg; a vélemények úgy látszik sehogy sincsenek előleges értekezletek által úgy előkészítve, hogy a többséget csak sejteni is lehetne bármelyik javaslat részére. Az azonban föltűnt, hogy Litwinowitz püspökön kivül senki sem vetette föl magát a concordatumnak mint egésznek lovagjává. Némi biztonságérzetet olvas ki e körülményből, mely azon látszik alapulni, hogy egy államszerződés az alkotmány életbeléptetése előtti időből nem dönthető meg az alkotmányos testületek egyszerű tagadása által. S ezen biztonságérzet tényleg erős támpot nyer a „Donau Zig“ mai czikke által, melyben a félhivatalos kötlöny erélyesen kikel azon felfogás ellen, mintha a concordatum nem volna államszerződés. Határozottan visszautasítja arcon nézetet, mintha a pápa mint egyházfő nem volna csak oly souverain, mint bármely világi fejedelem ,■ ez annyira igaz, hogy ama szándék : az egyház fejét más hatalom alattvalójává tenni, még sehol sem nyilvánult. Mindamellett a ,.D. Zig“ is elismeri, hogy a concordatum sok olyat tartalmaz, mi az alkotmány alapelveivel nem hangzik össze, s ezért az mindenesetre revisiót szükséges. Csakhogy ha ennek szüksége beáll, úgy az első bevezető lépés az e revisió iránti megkeresés, mely aztán ugyanazon után hozandó létre mint maga, a szerződés létrejött. A „Donáti Zig" e nyilatkozata bizonyosan jó hatást fog tenni a concordatum elleneire is, kiknek ekként tudtul van adva, miszerint minden, amit ez ügyben okszerűen tehetnek, a reviáio,sürgetése, melyre hogy azután a birodalmi tanácsnak is l lend utólagos befolyása, ez az alkotmányosság természetéből érthető. Egyébiránt ha a külföldi tudósítások nem csalnak, úgy az austriai kormány ez érdekben az első bevezető lépéseket már megtétette le. Bach által; a főmunka azonban e részben egy római tudósítás szerint Rauscher blokra lesz bízva, talán főleg azért, mert ez ügy első megpendítése a római conservativ egyházi körökben nem talált előzékeny fogadtatásra. Mi a római ügyet különben illeti, ma már mint bizonyost említik, hogy Lavalette nem megy vissza Rómába; a „Pays“ szerint Montebello hg, jelenleg szt. pétervári követ foglalandja el helyét, míg Goyon parancsnoki állására szintén Montebelloig, a császár hadsegéde már hivatalosan ki van nevezve. A két testvér talán mégis hozand egységet a franczia kormány annyira kétséges római politikájába. Egyébiránt Goyon eltávozásának egy szemmellátható következménye mégis volt, s ez abból áll, hogy a francziák most Velletri és Frosinone tartományokban a legszigorúbban őrködnek a határok fölött; a fegyverek hordását betilták s a nem honos egyéneket kiutasítják. Mondják, hogy Antonelli bibornok különösen ezen utolsó rendszabály ellen erélyesen tiltakozott. Általában a bíbornok attól látszik tartani, hogy a franczia hatóságok jövőben nem fogják a közrendet és fegyelmet úgy biztosítani, miután szükségesnek tartá Belluno herczegnek kijelenteni, miszerint a pápai kormány el van határozva, minden olasz manifestatiót erőhatalommal elnyomni. Az olasz kormány mint látszik, nincs még Garibaldi jövő magaviselete iránt teljesen megnyugtatva, minthogy elhatározó, jövő körútját hivatalos jellemétől megfosztani. Ekkorig mint az általános nemzeti czéllövésztársulat alelnöke utazott, s a kormány megbízásából alakítá a czéllövész egyleteket; de minthogy különösen szónoklati kifakadásaitól mégis tart, ezért a kormány visszaadja neki magán jellemét, utazhat, de egyleteket nem szabad szerveznie. Ámde Garibaldi is látszik még valamit a kormány ellen forralni, s nem megy vissza Caprerába, mielőtt a parlamentben legalább is néhány napra helyét el nem foglalá. Egyébiránt ma nincs se török, se montenegrói győzelem, de még új mexikói tudósítás sem , s ez erősen könnyít egyrészt kétkedő, másrészt unatkozó lelkünkön. TÁRCSA: Guizot emlékjegyzetei. Guizot „Mémoires pour servir á Phistoire de mon temps“ cz. jeles munkájának 5-ik kötete legközelebb jelent meg Parisban. Ezen kötet Guizot Angolországbani követségének történelmét foglalja magában. A Thiers elnöklete alatti 1840. márt. 1 i ministerium Guizot-t Londonban találta mint követet, s őt ott is hagyta. Guizot maga részéről kész volt ott maradni. Ő nyolcz hónapon át a franczia kormánynak leyális, őszinte mély belátásu ügynöke, — hasznos tanácsadója, s tisztelt közlege volt; még akkor is, midőn ezen politikának nem volt többé sikere. A franczia politikának ezen megpróbáltatásában, — úgymond Cuvillier-Feury, a jelen munka ismertetésében, — Guizot hűséget s buzgalmat tanúsított. Ő Francziaország méltó büszkeségét a legnemesebb modorban tudá tolmácsolni; s ha nem tudá is meggátolni a jul. 15 -i szerződés végrehajtását, szintúgy fölfogá, mint maga a király is, hogy az ország érdeke minő határt szabott a neheztelésnek. A király slodoni követe közti ezen egyetértésből, a júliusi szerződés következményei iránt, — eredt az oct. 29-ki ministerium, — melynek történelmét Guizot nekünk megigéri. — Midőn a múlt kornak ezen előadását olvassuk, némi szomorúsággal vegyült tiszteletet érzünk ezen elenyészett kormányrendszer irányában, mely még alig 14 év elteltével, ekkér vallhatja be hibáit, zárhatja ki sürgönyeinek titkát, — ismételheti hangosan legbizalmasabb beszélgetéseit, s mely egyik legkitűnőbb közege által bátran mondja nekünk: ítéljetek meg bennünket! — Mi néha csalatkoztunk. Mi — miniszerekül vagy követekül — mindig úgy működtünk, mint a kik számot tartozunk adni az országnak. S most számot adunk. Mi nemcsak a törvény, hanem a közvélemény s közlelkiismeret előtt is felelőseknek éreztük magunkat. Ebben állott veszélyünk, mert mi jól tudtuk, de talán erőnk is ebben állott. Guizot azt könyveinek mindegyik lapján kimondja. A hajdani miniszer védi saját tetteit, a követ számot ad a közvéleménynek, a politikus kifejti eszméit. Ő sokszor kifejté azokat különböző ministerségei folytában, sőt akkor is, midőn egy időre nem vett részt a kormányban, de sehol sem fejté ki azokat világosabban, mélyebb belátással, derültebb s emelkedettebb modorban, sehol sem az érdekes részletek, kiadatlan leleplezések s személyes levelezéseiből ügyesen vett kölcsönzeteknek oly bőségével, mint a jelen munkában. Én részemről azt hívom, hogy nem igen lehet többé a franczia olvasóknál érdeket gerjeszteni a július 15 -i szerződés történelme irányában. De Guizot újra meg tudja ifjitni Ibrahim pasa Syriáját s Mehemed-Ali Egyiptomát Elbeszélése egészen uj. A keleti kérdés az ő tolla alatt, némi tekintetben oly uj drámává lön, melynek színhelye többé nem Beirutban s a Taurus alján van, melynek játszó személyei többé nem a gyanakvó szultán, s engedetlen vazallja. A nagy szerepeket abbanLajos Fülöp, Guizot, Thiers s Palmerston lord játsszák, s a főszinhely Londonban, az angol társadalom közepette van. Guizot sorsának egyik sajátsága volt, hogy „Az angol forradalom“ történetírója, azon férfi, ki Francziaországban talán leginkább tanulmányozák. Britannia intézményeit, irodalmát s politikáját, sohasem lépett át a csatornán, mielőtt Londonba követül küldetett volna. Midőn tehát Guizot 1840. elején Angolországba érkezett, a benyomásoknak oly újdonságát vivé oda magával, mely noha előbbi tanulmányok által elő volt készítve, saját szerix bájjal s frisseséggel birt. Ezt az alábbi kivonatokból megitélhetendjük. Ezekben az 1840-beni angol társadalom s londoni élet rajzoltatik le. Ennek már 22 éve, — de ez nem tesz semmit. — Guizot elbeszélése egy részben oly erkölcsökre, szokásokra s intézményekre vonatkozik, melyek nem igen változnak. De hagyjuk Guizot-t beszélni. „A diplomatia jelleme s különös gyönyöre abban áll, hogy abban a világi élet kellemei egyesülnek a politikai élet érdekeivel, s a fölületes gyönyörök a komoly munkákkal. Valamely államnak külföldön levő képviselője nem csak hogy mindjárt kezdetben azon országnak , hol lakik , legmagasabb társadalmába van helyezve , hanem természetesen nagy tekintettel kell lennie ezen társadalomra; ezen közönyös világ keblében szükségkép kissé bensőbb viszonyokat s szokásokat, és oly személyes helyzetet kell szereznie, mely küldetésében erejévé legyen. Számára a látszólag frivol gondok szükséges foglalkodást képeznek; helytelenül teszi, ha a salonokban s ünnepélyek közepette az ügyeket szüntelen eszében nem tartja; egy futólagos társalgás szintoly hasznos lehet czéljaira, mint egy hivatalos értekezlet, s ama benyomások, miket a társaságban hagy maga után, s nem kevésbé fontosak rá nézve, mint azon érvek, mit két a kabinettel szemben fejt ki. A társadalmi s politikai életnek ezen vegyülete sehol sem bír nagyobb fontossággal, mint Angolországban, mivel sehol sincs a kormány mellett oly nagy, oly független, a közügyeket oly figyelemmel kísérő társadalom, s melynek véleménye, akár helyeseljen, akár kárhoztasson, oly nagy sulylyal s hatással bírna. Nem, mintha Angolországban valamely külföldi követnek csak legcsekélyebb kilátása is lenne sikerre, ha ezen társadalomra hivatkozni, s ezt kormánya ellen fölhasználni próbálná ; sehol sem gyanúsabb a külföldi befolyásnak minden látszata; sehol sem érzékenyebbek ezen pont iránt a nemzet összes osztályai, s kevésbé hajlandók valamely idegennek engedni át az őket kormányzó hatalom hírnevét vagy erejét. S az angolok igen figyelmes, éber s finom szemlélők, — noha úgy mutatják, mintha oda sem néznének ; egy külföldi követ tönkre tenné magát, ha ebben csak legkevésbé is megsértené a nemzeti érzetet. Azonban számára van egy eszköz, komoly befolyást gyakorolni az angol társadalomra, anélkül, hogy azt keresné; ez abban áll, hogy ott nagy személyes tekintélyt s néhány valódi barátot szerezzen. Sehol sem gyakorol nagyobb hatalmat azon vélemény, melyet valakinek jelleméről s szelleméről formálnak ; sehol sem hatályosabb az annak irányábani becsülés. S ha neki az előkelő s köztiszteletü egyének közt vannak oly barátjai, kik erősen ragaszkodnak hozzá s bíznak benne, s azok bizalma a közönségnél is elterjed, s valódi hitelt biztosit számára. Ezen közvetett, távoli, türelmes, s egészen maga az egyén értékéből s helyzetéből eredő befolyás az egyetlen, melyre Angolországban valamely külföldi követ törekedhetik; azonban ha az eszélyesen gyakoroltatik, s ha ideje van működésre, a meghatározott perekben nagy értékű lehet. Ezen föltétel alatt s ezen határok közt nyújthat segélyt Angolországban a társadalmi élet a diplomafiának ; ez akkor annál fontosabb észlelési s értesülési eszközzé lesz, mivel nem igen létezik más ily eszköz; valamely külföldi követ Londonban csupán két utón, a nyilvánosság s a társalgás, a hirlapk s a salonok által szerezhet értesüléseket, s méltányolhatja a kormány szándékait, vagy sejtheti annak határozatait; minden más nyomozási eljárás kompromittáló s egyszersmind hasztalan lenne; az angol kormány politikája lényegesen nyilvános; az, mit abból a lapokban vagy a társaságokban nem lehet megtudni vagy sejteni, nem ér-demli meg a nyomozás fáradságát, s minden ezen nyomozásban erőfeszítés vagy cselszövény látszata végtelenül többet ártana, mint amennyit az használna, mit fölfedezni hiszünk. Midőn Londonba érkeztem, a whigek uralma a kormányzatban, az udvarnál s a közvéleményben még szilárdul meg volt állapítva; hiában vesztették ők el egymás után, 1830 óta, először némely legfontosabb szövetségeseiket, Stanley lordot s Sir J. Grahamot, s később legjelesebb főnöküket, Grey lordot; hiában kisérte meg 1834 végén Peel Róbert egy tory kabinet megalapítását; ezen kísérlet meghiúsult, s a whigek, veszteségeik daczára, — 1840-ben a hatalom teljes birtokában maradtak. Én Francziaországban s követségem előtt, több viszonyban állottam velük, mint a torykkal; általában a whigek gyakrabban s huzamosb ideig tartózkodtak a szárazföldön mint a toryk ; nagyobb rokonszenvvel viseltetnek a külföldi, s név szerint a franczia eszmék s erkölcsök irányában; ők Lajos Fülöp kormányával föltűnő szövetséget kötöttek ; s velük állék Angolországba érkeztemkor kölcsönös s már kissé benső viszonyban. Ők mindnyájan igen nagy jóindulattal fogadtak engem, akár ismertek már előbb, akár nem . Devonshire herczeg , Clarendon lord szintúgy, mint Holland lord s Lansdowne marquis. Az angolok különösen kitűnnek abban, hogy tartózkodással tanúsítják a kegyet, s hogy nagyon udvariasaknak mutatják magukat, a nélkül, hogy előzékenyek lennének. (Folyt. köv.) „A magyar nemzeti politika helyes iránya.“ Ezen czim alatt jelent meg közelebb Bécsben Geroldnál egy magyar röpirat, mely czélul tűtte ki, a magyar nemzeti politika helyes irányát kijelölni. Hogy ezt tehesse, élesen megbírálja az eddig fentartott kiindulási pontokat, valamint a követett irányokat egyik részről úgy mint a másikról, melyek mindenhová, csak megoldás felé nem vezethettek. És ezt teszi higgadtan, tapintatosan, úgy hogy az olvasó csakhamar meggyőződik, hogy a névtelen szerzőben egy éles belátású, szenvedélynélküli, czélját tisztán látó férfiúra akadt, ki midőn a megoldás lehetőségét mutatja, egyszersmind a követés végett ajánlott helyességéről mélyen meg van győződve. Czélunk olvasóinkat e röpirat tartalmával bővebben megismertetni; annak iránya s szelleme kitüntetéséül azonban legczélszerűbbnek tartjuk, mindenekelőtt azon nyílt levelet közölni, melyet szerző röpirata elején gr. Apponyi György országbíró ur ő excjához intézett, fölhiván, ezt, hogy ragadja meg a valódi „magyar“ zászlót. Ámde halljuk magát a nyílt levelet, mely igy hangzik: My 11 levél gróf Apponyi György Országbíró Ur Ő Nagy méltóságához! Ha jól emlékszem, 1848 ki mártius 16 ka volt azon eseménydus nap, midőn Ön, szive legbensőbb barátja, a már Istenben boldogult báró Jósiki Sámuel, Erdély kanczellárával egyetértve, leléptek a testvér haza kormányáról, melynek élére Önöket a fejedelem s nagyszámú honfitársaiknak bizalma helyezé. A jóságos fejedelem ekkor két leghűbb magyar tanácsosától fosztatván meg, felséges személyét s kormánya vezetését azokra bizá, kik Önök politikai ellenei valának! De ne fejtegessük tovább az események menetét, melyek a hazai történelem lapjait fogják egykor gazdagítani, anélkül, hogy Magyarország múlékony dicsősége mellett, fiainak „bölcseségéről“ tehetnének bizonyságot. Ön és Üdvözült barátja hazafiai kötelességet véltek teljesíteni, midőn a testvér magyar haza kormányáról visszaléptek, mert politikai becsületességük érzetében azt hivék, hogy a „párisi vihar“ szele által Pozsonban is felkerekedett fergeteg csillapulni fog, ha a kormány addig vallott elvei más irányzattal váltatnak fel; mert azt hivék, hogy hibázhatván felfogásukban, sietniök kellő visszavonulásukkal legalább boldogítani a hont, melynek vágyait félreismerheték ! Ámde mennyire csalódtak ! Tizenkét évek szenvedései tanúskodnak mellette, hogy a csere meg nem felelt a meglepetett jószivü fejedelem bizalmának, s nem felelt meg a nem kevésbé felriadt nemzet várakozásának sem! Nagy méltóságod távol nézője volt utódjai szerencsétlen sáfárkodásnak. Ön hazafias ösztönétől vezéreltetve, ha őket tettleg nem is gyámolitható, törvényszerű engedelmességének példája által könnyíteni igyekezett feladatuk nagyszerűségét. De az események nagyobbak az embereknél, s ők , kik oly könnyűnek vélték a kormányzást, annak nehézségei alatt csakhamar összeroskadtak, s magukkal rántották a hazát, melyet boldogítni kívántak. És Ön csak akkor sietett nemes tétlenségéből ismét előre, midőn azok , kik hivatva valának a hazát megmenteni, balul értelmezett hivatásuk teljesítésében elmerültek. Nagyméltóságod hazafius buzgalommal törtetett ekkor ismét előre, hogy megmentse a hazának azt, mi még menthető volt, hogy szerezze az uralkodónak vissza azt, mi nélkül el nem lehetnek a királyok : „népei szeretetét és bizalmát.“*) *) Az 1849 -i év elején a cs. kir. Apostoli Felsége „közvetlen“ parancsára egy tisztán magyar államférfiakból alakított bizottmány arra hivatott fel, hogy az akkori nehéz viszonyok közt fentartott „ostromállapot tartamára a közigazgatás és törvénykezés ideiglenes kezelésére a „magyar alkotmány alapján“ czélszerű s a nemzet szellemének megfelelő szabályokat dolgozzék ki, s azokat megerősítés végett Ő Felsége elé terjessze. E jóindulatú szándékot a meghívottak felhasználni kötelességüknek ismervén — munkálkodásukat Bécsben nem csak megkezdették, de már már be is végezték , midőn az időközben megjelent mártius 4-ei alkotmánynyal „meglepettek.“ Ez ellen — Magyarországot illetőleg — e bizottmány tiszteletteljesen tiltakozott, sőt másrészről kitűzött feladatát, ezen befolyásán kívül keletkezett államtény által megzavartnak, feleslegesnek, s az óhajtott kibékülésre nézve ez eltévesztőnek nyilatkoztatván, legfelsőbb helyről nyert megbízását önként megszűntnek jelenté ki. Azonban a legkielégítőbb, sőt azon választ nyerve, hogy a közbejött körülmények által a bizottmány működése érintetlen hagyatik, megkezdett művét teljesen bevégezte, s eljárása eredményét legfelsőbb kezekhez le is tette. E bizottmány következő tagokból állott: Gróf Apponyi György, volt magyar kir. főkanczellár elnöklete alatt: báró Jósika Sámuel, volt erdélyi kanczellár; Zarka János, volt personális; Ürményi József, volt tolnai főispán; Szent- Iványi Vincze, volt magyar királyi helytartósági tanácsos ; gr. Barkóczy János és gr. Dessewffy Emil. E magyar bizottmány javaslatai felett és már megindittattak a miniszeri tárgyalások, midőn a debreczeni Vasárnap június 1. Napi újdonságok. * A magy. kir. helytartótanács a magyarországi összes nyilvános iskolák- és tanintézetekhez azon fölszólítást intézte, hogy a körükben találtató szerb tanulókat összeírják, vagy ha ilyek az iskola keblében nem léteznének is, ez iránti pontos kimutatásukat neki fölterjeszteni kötelességüknek ismerjék. — c. H u s-ügy. A húsnak mint első szükségű élelmi czikknek a közegészség fontos igényeinek megfelelő kiszolgáltatása a közönségre nézve kiváló érdekű dolog lévén, a város közönsége még m. évben e részbeni szabályzat kidolgozására egy választmányt küldött ki. Mely választmánynak közgyülésileg elfogadott javaslata, a m. é. deczemberi tanácsülésből ismételt jelentések kapcsában, megvizsgálás s megerősítés végett a helytartótanácshoz felterjesztetvén, ettől azon választ nyeré, hogy annak czélját s valószinüleg jó következményeit kétségbe vonni nem akarja, s a benne foglalt pontok legnagyobb