Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1862-10-24 / 245. szám

k­os üléseit és kétszer látogattatott meg a királyné ál­tal, s buzdíttatott a munkábani haladásra, a szerződési javaslatot már július 22-kén benyújták a királynőnek s a két parlamentnek. A skót bizottmányi tagok eleinte csak abba akartak egyezni, hogy a személy unió, az egyesült Németalföld példájára, (miként ez az idő szerint fennállt) elkü­lönözött parlamenttal, szövetséggé alakuljon át; de az angolok a teljes uniót sürgették s végre megnyerték a skót kollegák jóváhagyását is. A szerződés főpontjai ezek valának : Anglia és Skóczia Nagybritannia név alatt egy ki­rálysággá egyesíttetik. A trónörökösödés az egyesült királyságra nézve olyan leend, miként Vilmos uralkodá­sa alatt egyedül Angliára nézve meghatároztatott. Anna királyné gyermekei után tehát Zsófia, pfalz­ grófné lesz a britanniai trón örököse, minden katholikus prae­­tendens kizárásával. A sereg-, flotta-, kül, pénz-, ke­reskedelmi ügy, úgy a vámtörvényhozás mindkét or­szágra közös; szervezésében és jogaiban minden skót törvényszék sértetlenül marad meg, valamint minden örökös törvénykezés, szabadalmak és magánjogok is; a nagybritanniai parlament később mindamellett alkot­mányos utón változtatásokat tehet. Ezen nagybritanniai parlament 513 angol és 45 skót tagból áll; utóbbiak a skót parlament által meg­határozandó mód szerint választatnak. A felsőház an­gol örökös pairekből áll, (az idő szerint 100 fölül) és a skót pairek által választott élethossziglani képviselők­ből. Valamennyi skót pairnek a felsőházba leendő föl­vétele, nagy számuk és szerény vagyoni helyzeteknél fogva, mely utóbbi fogékonyakká teszi őket a kor­mány befolyására, a parlament függetlenségére nézve nagy veszélyekkel lett volna összekötve. Egyébiránt min­dn más előjogaik s kiváltságaik csonkítatlanul meghagyattak nekik, és rangban az akkori angol pairek után s a később kinevezendők előtt álltak. Az egyenes adókhoz Skóczia csak 2­­2 százlék­val járul­jon. A skótok pénzügyi tekintetben az angolok boszú­­ságára, átalában nagy előnyben részesíttettek. Miután a közös vámjövedelemnek angol adósságok fizetésére kellett fordíttatnia, a skótoknak ezért 400,000 font sterling hagyatott jóvá kárpótlásul , mely összeg a rosz skót pénz beváltására, az ipar gyámolítására és a dániai társulat kármentesítésére fordittatott. A Skócziának pénzügyekben nyújtott kedvezés, melyet a gazdag Anglia könnyen elviselhetett, igen bölcs rendszabály volt és a skót elégületlenség lecsil­lapítását nagyban mozdítá elő. A szerződés 1706. october 3-kán terjesztetett a skót parlament elé. A királyné üzenete, a­mely ezen szerződést kisérő, jós hangon látszott szerkesztve lenni. „A teljes unió — h­a Godolphin Anna királynő nevé­ben — a tartós béke legszilárdabb alapja leend, a skótok vallását, szabadságát és vagyonát oltalmazand­­ja, a nemzetiségi féltékenységet megszü­ntetendi, s az ország hatalmát és gazdagságát növelendi. Egyesülve minden ellensége hatalmát kigunyolandhatja majd e sziget és Európában a Protestantismus s szabadság védbástyája leend.“ A skót parlamentben mindamellett könnyű vihar keletkezik e szerződés ellen. Jakab hívei és az unió más önző ellenei sokát beszéltek az ország hajdani nagyságáról és fényes önállóságáról, de nemsokára látták, hogy a többség az unió mellett szavazand és a lelkiismeretlen kisebbségek közönséges eszközeihez nyúltak, a vitatkozást az utczára vivén ki és a tömegre hivatkozván. A fanatikus presbyteriánusok fegyvert fogtak, Glasgowban és Edinburgban zavargott a nép, az edin­­burgi polgármester, a bizottmány legbuzgóbb tagja saját házában ostromoltatott és alig menekült a halál­tól. Queensburg herczeg, a királyi biztos megijedt, szét akarta oszlatni a parlamentet s az unió fölötti tár­gyalásokat elhalasztani; de Godolphin lord megismerte ezen ingerültség nyomorult indokait és szerintök tudott cselekedni. A leglármásabb egyének szája néhány fonttal betöm­etett, a valódi hazafiak némi megfonto­lás után átlátták az unió szükségét s hasznát és a kor­mány erélyes s hatalmas föllépése megszüntető a za­vargást. A presbyteriánusok letették a fegyvert és a parlament ismét szabadon tanácskozhatott. A szerződést a skót parlament 1707. január ha­vában változatlanul fogadta el, de előbb meghatároz­tatott, hogy a korona s a birodalmi jelvények, vala­mint a levéltárak is az országban maradnak, és Skó­czia presbyteri egyház­szervezetének változhatlansága s sérthetlensége megállapíttatott. Utánzásra méltó pél­da, hogy a nemesség, a­mely örökös parlamenti ülé­sei elvesztése által egyedül volt a vesztő fél, a szava­zásnál, nagylelkű hazafiai bölcseségében, az unió mel­lett nyilatkozók. A szerződés most az angol parlament elé terjesz­tetett, és miután ez Anglia püspöki egyházi szerveze­tét szintén örök időkre biztosította,­­ 1707. februárá­ban változatlanul elfogadtatott, határozatba menvén, hogy május 1-sején lépjen életbe. Mindkét ország köl­csönösen biztosíták egymásnak egyház­szervezeteiket, és Anna királyné utolszor hagyta jóvá mint Anglia s Skóczia királynője a szerződést mely által Nagybrit­­tania királynője lön. Az unió fölötti tárgyalások, me­lyeknek némelyek épen nem jósoltak sikert, mig má­sok azt jövendölték, hogy évekig fognak elhúzódni, egy évnél rövidebb idő alatt fejeztettek be, mit Godol­phin erélyének s állambölcseségének lehetett kö­szönni. A nagybrittaniai parlament 1707. October havá­ban gyűlt össze először, és most már 155 évet élt, te­kintélyében s hatalmában mindig gyarapodván. Ek­­kor sikerült végre a nagyszerű mű, Anna királynő uralkodásának örökös emlékoszlopa. * *) tett végintézkedéseknek három alkalmas tanú előtt, kik egyszerre és együtt jelen vannak, kell történni. És a végrendelkező tartozik komolyan kinyilatkoztatni vég­akaratát a jelenlevő tanuk előtt, s elmondani azoknak pontról pontra azt, hogy halála esetére kit rendel örö­kösének s vagyona felett mikép és kiknek javára, mi czélból és mi czélra kíván rendelkezni. A­ szóbeli vég­rendeletre meghivott, és együtt és egyszerre jelenlevő tanuknak kötelességük , hogy a végrendelkező sza­vaira figyelmesen hallgassanak,­­ miként azt megért­hessék, és ha valamit a végrendelkező előadásában kellőleg meg nem értenének, kérdezzék meg a felől a végrendelkezőt s tudják ki tőle valóságos szándékát. Ezt tenniök a tanuknak annyival inkább szükséges,mert ha valakinek érdeke azt hozza magával, kötelesek a szóbeli végrendeletre vonatkozó vallomásaikat hittel is megerősíteni. A bíróság előtti írásbeli végintézkedésre megkí­­vántatik, hogy a végrendeletben legalább a névaláírá­sa az örökhagyónak saját kezével történjék, s az iro­mány az örökhagyó által személyesen adassék be a bírósághoz. A bíróság köteles figyelmeztetni a hagyo­mányozó­ azon körülményre, hogy a bíróság előtti végrendelet- tételnél a hagyományzónak tulajdon alá­írása megkívántatik, ha ez megtörtént, azután a bíró­ság a végrendeleti irományt bíróilag lepecsételi, s a borítékon feljegyzi, hogy kinek végrendeletét foglalja az magában. Az ekképen megtörtént eljárás jegyző­könyvbe foglalandó, s a végrendeleti iromány a térít­­vény kiszolgáltatása mellett a birói gondviselés alá veendő. Ha a végrendelkező szóval akarja kinyilatkoz­tatni végakaratát a bíróság előtt, akkor a nyilatkozást jegyzőkönyvbe kell iktatni, és azt a fennebbi módon lepecsételve eltenni. Az osztr­­olg. törvénykönyv igen helyesen meg­engedi bizonyos esetben a kiváltságos végrendeletet is. Kiváltságos végrendeletnek pedig neveztetik az, melynél a törvény álta­l körülírt formaságokat nem szükség szorosan megtartani. Például, ha valaki hajó­zás alkalmával, vagy oly helyen kénytelen végrende­letet tenni, hol­ a döghalál, vagy hasonló ragadó nya­valyák uralkodnak, m ily esetekben egyházi szer­zetek tagjai, nőszemélyek, és 14 évet meghaladott if­jak is lehetnek érvényes tanuk. Továbbá ilyen esetben csak két tanú kívántatik, kik közül az egyik a vég­rendeletet írhatja. — Ha ragadó nyavalya fenyeget, nem szükséges, hogy mindkét tanú egyszerre jelen legyen. A kiváltságos végintézkedések elvesztik erejöket, ha a fentebb mondott veszélyek elmúlta után hat hónap eltelt. A végrendelet megsemmisül: a) Utóbb alkotott érvényes végrendelet által. Coch­ill több megállhat egymás mellett, ha csak egy­mással ellenzésbe nem állanak. b) Vissza­húzás által. A visszahúzásra épen azon kellékek kivántatnak, melyek a végrendelet-tételre. c) A végrendeleti iromány megsemmisítése által. Ki végrendeletében vagy codicilljében az aláírást keresz­tülhúzza, vagy tartalmát kitörli, az megsemmisíti végrendelkezését. A fentebb előadottakkal bevégeztük az osztr. vég­rendeletről­ értekezésünket, de még egy kötelesség vár reánk, s ez nem egyébb, mint a kétféle törvény összee­gyeztetéséhez szükséges megjegyzésnek előterjesztése. Az 1852-ik év nov.29 -én kelt császári ősiségi nyilt­­parancs 6­­k §-a azt tartalmazza: „mikép az ú­j pol­gári törvénykönyv életbe lépte előtt kelt végrendeletek és örökségi szerző­dések, az akkor fennállott törvények szerint csak úgy bírnak érvényességgel, ha azok 1853 május elejétől legfölebb hat hónap alatt, az illető megyei tör­vényszéknél, illetőleg hagyatéki bíró­ságnál letétetnek, s oly személyek ja­vára intézkednek, kik a végrendelke­­zéskor már éltek, vagy pedig a végrende­letek azon határidő előtt meghatározott által készíttettek.“ Az 1860 oct. 20-iki diploma következtében a végrendelkeztetésre nézve ismét a magyar polgá­ri törvény létetett érvényessé; addig az ideig, mig e tárgyban az országgyűlés nem tesz vál­tozást. Erre vonatkozólag az „országbírói érte­kezlet“ 2-ik­­­a így szól: „Az ősiség tárgyá­ban 1852 nov. 29 én kibocsátott pátens mindazon rendeletei, melyek az örök­lésre vonatkoznak, megszüntetvén, ezek helyébe a magyar öröklési elvekkel megegyező, mindazonáltal az ősiség eltörléséről szóló 1848-iki 15-ik t. czikk­­hez idomított alábbi szabályok léptet­nek életbe.“ Tehát, noha az 1852 nov. 29-én kibocsá­tott pátensnek az öröklésre vonatkozó pontjai eltöröltet­tek ugyan, de ez által nincs eltörölve ama végren­delkezési forma, mely a végintézkedési iromá­nyoknak az illető törvényszék, hagyatéki bíróság vagy más hiteles helyek levéltárában letételét me­ghagyja; azért felette szükséges, hogy a törvénykezés eme átmeneti szakában mind akit rendbeli törvényeket szem előtt tartsuk, megkívánja azt az „országbírói ér­t.“ 6 ik­­­a, hol ez áll: „Az oly végrendeletek, melyek a magyar törvény életbe léptétől számítandó félév alatt elhaló örökhagyóktól származnak, kül­ső kellékek szempontjából az eddig fenn­állott osztrák törvények szabályai sze­­rint is érvényesen alkotható­k.“ Laurenchik J.­ ­ az aláírni-óhajtókat Galgóczy úrhoz utasítni, de várjon ! Írtak-e mindannyian neki, nem tudom. Különben az általam a múlt 12 évi politikai élet erkölcsi utóhatásául tekintett de me sine me-féle eljá­rásokkal a központon szakítani nagy ideje lenne, ez csökkentette meg egyszerre az akadémia segélyzését, mikor látta a közönség, hogy a roppant összegeket adakozóknak is betűnyi beleszólás sem engedtetett; *) ez vitte a bukás szélére a műegyletet, mely ígéreteit nem tartá szükségesnek beváltani; 2) a túlságos taksálás riasztja a közönséget el a biztosító társulattól, még­ a megmaradottakkal még keményebben bánik, hogy nagy osztalékot adhasson, s circulus vitiosusa fenye­geti ; 3) stb. stb. Ha jót óhajtunk, ki kellvén derítni a gátló bajokat, bár vonakodva, de bevalljuk, hallunk afféle bizalmatlansági panaszt is, hogy minden újabb időkben indított vállalat élén ugyanazon személyeket látja a közönség , legfelebb czímkülönbséggel, mint ha csak egymás közt osztanák a szerepeket. Lehet az ember legnagyobb tisztelettel kétségtelen érdemeik iránt, de a beavatatlanok gyanút táplálnak­­), s ez út­ját állja a részvételnek. No, de hagyjuk e kedvezőtlen képeket, mik tán okozák, hogy a Pest után legpénze­sebb, de gabnakereskedelmileg még nála is fontosabb Győrött oly gúnyosan kis számú részvény íratott alá a m. gőzhajótársaságra, s térjünk vigabb színezetű hírekhez. A jókedvnek, mióta a megyei tisztikar nyári báljai megszakadtak, egyedüli menhelyei a környé­künk német faluiban épen most ünnepeltetni szokott búcsúk , ugyannyira, hogy majd minden vasárnapra esik egy, melyen a százéves telepitvények lakói a ma­gyarnak nem csak öltözetét, de vendégszeretetét is el­­sajátítni látszanak; a félig ismeretlen egyén is bármely házban jól látott jövevény, sőt az egészen ismeretlenek a biró és jegyzőnek felhatalmazott vendégei, hova a módosabb házak ennivalókat és italt, de még evőszere­ket és edényeket is összehordanak az ily váratlan ven­dégek ellátására, nehogy a házigazdának túlságos ter­hére legyenek. Ki még tanúja nem volt, nem bánja meg fáradságát, hogy egy ily búcsún tölti el a délu­tánt, hol a felnőtt, a serdülő és a reménybeli fiatalság mindannyi külön csoportozatban páros renddel indul meg előtánczosa lakásáról az előtánczosnőhöz, s onnét a nemritkán 100—120 pfton bérelt mulató tanyára kü­lön külön zenekar kíséretében, melyek hasonlag a falu lakosaiból szoktak kitenni. Mérséklést csak a felnőtt legények közti árverés kívánna az előtánczosság fö­lött, mely 3 napos parádé nemritkán 5—600 pfton adatik el, s melyet szorgalmasan el is költeni lelkiis­­meretbeli dolognak tartanak, mig jótékony czél alig lát belőle egyetlen krajczárt. A boldogult Csajághy püspök ur néhány évig el is tiltotta volt a búcsúi tivor­nyákat, de akkor a zugdőzsölés kapott lábra. A nap többi részét sorsolás­ czélbadobás­sal, és főkép táncz egészíti ki, hol nem ritkán az úri vendégek is­­ beleelegyednek. 1. 1. Néhány szó a végrendeletek körüli eljárásról, ii. Az osztrák végrendeletnek két benső kellé­­k­e van: a) Az örökhagyó önmaga tartozik kinevezni örökösét, b) Szükséges, hogy az örökhagyónak akarata elhatározottan nyilatkoztassék ki, és pedig tökéletesen ép lelki s józan állapotban, távol minden kényszeritéstől, csalástól s lényeges tévedéstől. — A tévedés akkor lényeges,ha az örökhagyó a személy­t,kiről gondoskodni, vagy a tárgyat, melyről rendelkezni kívánt, elhibázta. Nem végrendelkezhetnek érvényesen, vagy csak bizonyos megszorításokkal: az esztelenek, őrültek, eszelősök, részegek. Bíróilag tékozlónak nyilatkoztatott személy csak vagyonának feléről tehet intézkedést. — Kiskorúak 18-dik évükig csak szóval tehetnek végrende­letet a bíróság előtt; szerzetbeli személyek, gonosztevő, ha halálra ítéltetett, ha pedig börtönre ítéltetett, — pél­dául 5 évre — büntetése ideje folytáig nem végren­­delkezhetik. Végrendelkezhetni szóval és írásban. A szóval *) A „Presse“ ezen czikksorozatának legvégén már közöltük. S­z­e­r­k. Vidéki levelek. — Temesvár, oct. 20. Bámulva látom a pa­nasztást, hogy a magyar gőzhajótársaságra nem jött annyi aláíró, mint az intézők várták; itt a leggyöke­resebb hiba a túlságos elbizakodásban volt, minek ki­folyása jön, hogy félve a roppant tolongástól, csak pár napra szokuttn­­ak az aláírások, valamint az ívek te­kintélyeknek osztattak, kiktől úgy sem volt várható, hogy személyes fáradalmakkal gyűjtsenek. E sorok íróját többen megszok­ták e napokban, nem tud-e ivet Temesvárott, mert sokan szándékoznak aláírni, de hiá­ban keresnek iv után, én megemlékezve azon hirdetés­re, hogy a takarékpénztárak stb. el fognak láttatni ilyekkel, ide utasítom a tudakolókat, de ott azon vá­laszt nyerték, hogy ki lévén szabva az iveknek October 1-ig való beküldetésük, akkor az itteni takarékpénz­tár ive is felküldetett, s pedig nagyon középszerű ered­ménynyel, mennyiben az csak fel volt a helyiség asz­talára fektetve, de szét a városban nem ajánltatott. Volt-e még más ív is városunkban, nem jöhettem nyo­mára, mert szintén ki sem fárasztotta magát vele. Ily végével az utánjárásnak nem maradt más hátra, mint külföld, ANGOLORSZÁG. Miután a kincstár kanc­ellárja Gladstone legújabban egy lakomán, csaknem ked­­vezőleg nyilatkozott a déli államok elismerésére nézve s miután Palmerston 1.,­ki néhány nap előtt szintén nyilvánosan szónokolt, teljesen hallgatott az amerikai kérdésről, most a hadügyminister C. Lewis a here­­fordi földmivelési egylet ülésében, az amerikai kérdés iránt oly modorban nyilatkozott, mely minden aggo­dalmat eloszlathat az iránt, mintha Anglia a déli álla­mokat elismerni szándékoznék. A hadügyminiszer ezt mondá : „A britt kormánynak szabad választása volt két egymással ellenkező határozat közt, t. i. vagy a déli államokat elismerni, vagy az éjszakiakkal rokonszen­vezni s azzal szövetséget kötni. A kormány ezen vég­letek mindegyikét kikerülte, s lelkiismeretesen ügye­­s­kezett a legszigorúbb semleges állásban maradni. A washingtoni kormány ugyan panaszt emelt a délnek, mint hadfolytató hatalmasságnak elismerése iránt, s abban a semlegesség megszegését akarta látni. Bizo­nyosan helytelenül. Mivel ha tekintetbe vesszük a déli államok által kiállított nagy seregeket, táborno­kainak jelességét s a hadfolytatás erélyét, méltányosan meg kell vallanunk, hogy az angol nyelvben a déli ál­lamokra nézve semmi más elnevezést sem lehet talál­ni, mint a „hadfolytató fél“ét. Ha azonban a kormány fölszó­líttatnék arra, hogy egy lépéssel tovább menjen s nyilatkoztassa ki, mikép a déli államok már függet­len hatalommá alakíták magukat, ekkor — úgy lát­szik, — a népjog nem állana többé a kormány részén. Mivel az amerikai jelentésekből világosan kitűnik, hogy ezen háború, melyet az éjszak az unió helyreál­lítása­, s a dél saját függetlenségének megszerzése vé­gett folytat, még épen nincs eldöntve. Míg az nem lesz kénytelen a dél függetlenségét elismerni, vagy míg a külföld azon meggyőződésre nem jutott, hogy az éjszak kimerültség miatt nem folytathatja tovább a háborút, mindaddig, az ő meggyőződése szerint, népjogi szem­pontból nem lehet igazolni a dél függetlenségének el­ismerését. Hogy váljon a déli államok végtére kiví­­vandják-e függetlenségüket, mint Angolországban ezt a többség hiszi, vagy nem, ő eziránt minden vélemény­nyilvánítástól tartózkodni akar.“ FRANCZIAORSZÁG. Drouyn de Lhuys Francziaország külföldön levő diplomatiai ügynökei­hez következő, már táviratilag említett körlevelet in­tézett : „Páris, oct. 18. 1862. Uram! Midőn elfoglalom ezen állást, melyre a császár engem újólag meghívni méltóztatott, hasznosnak tartom, önnek néhány szóval megmondani, hogy minő szellemben fogadtam el a reám ruházott megbízatást. Nem szükség ön előtt visz­­szatérnem a császári kormánynak a római kérdésbeni előbbi tényei­ s lépéseire. Ő felsége azonban különö­sebben nyilvánitá saját nézetét, egy elődömhöz inté­zett levél által melyet a „Moniteur“ mult sept. 25-ki számában közzétett. Ezen okirat a császár gondolatát oly tekintélylyel foglalja össze, melyet bármely com­­mentár csak gyöngíthetne, s én jelenleg nem tehetek jobbat, mint ha arra hivatkozom. Mindazon phasisok­­ban, melyeken a kérdés 13 év óta átment, ő felsége­") Úgy látjuk, hogy azon bizalmat, melylyel az ada­kozók az illetők kezébe adományaikat letevék, semmi ok sem volt megbánni, s így az elhidegülésre sem. Sz. 2) Ezt, ha nem áll, alig fogják az illetők szó nélkül hagyni. Sz. 3) Oly panasz, mely ha gyakran lesz hallható, a társulatokat fölvilágosítás adására késztetendi. Sz. 4) Széchenyi mindenütt ott volt, hol hasznos válla­lat volt életbe léptetendő, s részvéte egyiknek sem ártott; ugyanazon személyeknek szereplése több vállatoknál e ■ szerint még nem lehet ok a bizalmatlanságra. Sz. nek folytonos törekvése, a mint ő azt maga gondosan constatirozá, ama nagy érdekeknek egymáshoz köze­­lebbhozására volt irányozva, melyeket megoszolva ta­lált, s minél komolyabbakká lettek ezen viszályok, a császár annál inkább azt vélte, hogy kormányának azok kiegyenlítésére kell törekednie; a nélkül azon­ban, hogy bármit is föláldozna azon elvekből, melyek határozatának állandó szabályául szolgáltak. Az oly értelmesen s részrehajlatlanul kijelölt politika nem vál­tozott. Az most is ugyanazon érzelmek által van lelke­sítve, mit a múltban, két oly irányban, melyekre oly nagy mérvben szentelé gondoskodását. A római kérdés a vallás­i politika legmagasabb érdekeit érinti; az a világ minden részében a legtiszteletreméltóbb kételye­ket idézi elő, s ama nehézségek vizsgálatában, melyek által az környezve van, a császár kormánya első köte­lességének tekinti, mindattól óvakodni, mi az ő részé­ről elsietéshez hasonlítna, vagy őt a maga elé szabott eljárási úttól eltéríthetné. Ez ama szem­pont , melyre helyezkedtem akkor, midőn a kü­l­­ügyek igazgatását vettem át. Se szükségesnek, se korszerűnek nem tartom, e tekintetben hosszasabb fej­­­tegetésekbe bocsátkozni. Elégnek tartom, hogy röviden kijelöltem önnek azon eszme­menetet, melyből saját sugallataimat szándékozom merítni, a császár szándé­kainak teljesítése végett. Változhatlanul hű leven azon elvekhez, melyek őt eddig elő­vezették, a császár kor­mánya folyvást ama kibékítési műre szentelendi min­den törekvését, melyet Olaszországban megkezdett, arra a föladat nehézsége­­s nagyságának teljes érzeté­vel működvén közre elcsüggedés, valamint türelmet­lenség nélkül. Fogadja stb. Drouyn de Lhuys.“ A tengerészeti minister Roze ellenadmiráltól egy St. Nazaireból, f. hó 19-ről kelt sürgönyt kapott. E szerint R­o­z­e admirál a Julien admirál által el­küldött „Vera-Cruz“ postahajón érkezett oda. *A vera­­cruzi parancsnokságban őt Durand sorhajó-kapi­­tány helyettesíté. D­ama várost sept. 18-án hagyá el. Julien admirál 3-án érkezett oda. Az út nagy ne­hézségei daczára az első zuáv-hadoszlop egy élelmiszer szállítmánynyal Orizabába megérkezett. — Egy zuáv­­zászlóaljnak Soledadot kelle megszállania. Az öszvé­rek jelenleg a legjobb szállítási eszközök, s ezért mi­nél több öszvért igyekeznek összeszerezni. Orizabában a helyzet kielégítő volt. Zaragosa Pueblában meg­halván s holtteste nagy pompával Mexikóba szállittat­­ván át, a parancsnokságban őt­­­r­­­e­g­a tábornok he­lyettesité. Vera Cruzban F­or­ey tábornok megérkezé­sét várták. Minden intézkedés megtétetett, a csapatok s anyagszerek gyors kiszállítása végett. A katonaság­nál az egésségi helyzet igen kielégítő. A „Patrie“ szerint M­e­h­e­m­e­d-D­z­s­e­m­i­r pasa a porta követe, f. hó 20-án átnyújta a császárnak meg­­hitelesítő iratait. Némely lapok helytelenül álliták, hogy Bismark-Schönhausen ugyanazon napon fog elfogadtatni búcsú audientián. Bismark nincs Párisban s megérkezésének idejét még most sem tudhatni pon­tosan. Ugyanezen lap szerint Metternich herczeget, kinek Párisba sietve visszatértét némely lapok jelen­tek, csak a jövő hó elejére várják az austriai követ­séghez. GÖRÖGORSZÁG: A Görögországban legutóbbi eseményekre vonatkozólag, az „Ossen. Triest“Dak Athénéből, f. hó 14-ről Írják : Múlt vasárnap Naupliá­­ban, a gőzösnek Athénébeli megérkeztével, a mólónál nagy néptömeg gyűlt össze, mely nem engedelmeske­dett a hatóságok szétoszlás iránti felhívásának, miért is fegyveres erőnek kelle beavatkoznia, mely alka­lommal néhány sebesülés történt. A sebesültek közt van egy követ, egy államügyész s egy bíró is; e sze­rint oly személyek, kik hívek a kormányhoz. La vi­tt­ó­b­a­n zavargási jelenetek történtek, melyekre a la­kosság előtt népszerűtlen G­e­n­i­s­e­r­­­i­s alezredes adott alkalmat. A katonaság nem lépett föl gátlólag, a­miért is néhány tiszt Naupliába s Athénébe távolítta­­tott el. Továbbá Arcadia, Messenia, Hydra és Spezziá­­ban is összeesküvések fedöztettek föl. Már noha az egész országban elégületlenség uralkodik, mindazáltal a levelező nem hiszi, hogy a dolgok jelen rendjének fölforgatása lenne czélba véve. Mint a franczia lapoknak Triestből f. hó 18-ról távírják, a naupliai legutóbbi zavarok következtében, a hellén kormány elmozdítá ama város polgármesterét, s az iskolákat újabb rendeletig bezáratá. A ministerium módosítására vonatkozó hírek mindinkább terjednek. S. Mik­es tábornok hivatnék meg a minister­elnök­ségre, s Colokotronis tábornok venné át a pelo­pennesusi sereg parancsnokságát. Pesti német színház. Lüge mid Wahrheit, oder: Die Stimme des Herzens. A „Sürgöny“ magántávirata, Páris, oct. 23. A mai „La Francze“ bi­zonyosnak állítja, hogy Sartiges megbizatott Turinban a kibékü­lési tervre beleegyezést kíván­ni, mit a római franczia követ is támogatni fog, s mely a május 20-ai császári iratnak megfe­lelne. Színházi előadás October 24. Nemzeti színház. A fekete gyöngy. Színmű 3 felv. Budai népszínház. Csokonai Vitéz Mihály. Népszínmű 3 felv. Original-Schauspiel in 2 Aufzügen. Távirati tudósítás a bécsi börzéről October 23 ról. 5% Metaliques 71.15; nemzeti kölcsön 82.15; bankrészvé­nyek 780.—; hitelintézeti részvények 222.—; ezüst ágik 121.—; londoni váltók 121.60; arany dbra 5.80. Felelős mikenite: VÉRTES ERNŐ.

Next