Sürgöny, 1863. március (3. évfolyam, 65-73. szám)

1863-03-31 / 73. szám

Harmadik évi folyam. 73. — 1863. Szerk­esztő-hivatal: Uri-utcza Libasinszky-ház. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint.­­ Előfizethetni Budapesten a kiadó- s hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Vidékre,­naponkint postán Budapesten házhoz hordva. Félévre 8­­­50 kr. Negyedévre 4 „ 50 „ Félévre 10 forint. I Negyedévre 5 „ Előfizetési felhívás 99 SÜRGÖNY“ I­-dik évnegyedig folyamára. Előfizetési ár: ápril.júniusi egy negyed évre 5 forint.­­A­ „Sürgöny“ kiadó hivatala. HIVATALOS RÉSZ. A cs. k. Apostoli Felsége folyó évi mart. 16-ról B­r­ei­u­e­r Samu gyöngyösi orvostudor vezetéknevének „Gyöngy­ösi“-re kért átváltoztatását legkegyelme­sebben megengedte. «HIVATALOS RÉSZ. Országbírói körlevél az összes váltótörvényszékek elnökeihez. A nmlgy m. kir. kúria a váltótörvényke­zésre vonatkozólag többrendű ülésekben a kö­vetkező , fennálló hazai törvényeinkben gyöke­redző elveket állapította meg, melyeket a meg­vizsgálása alá terjesztendő ügyekben követni fog, jelesen : 1. A magyar váltótörvénykönyv I. R. 99. §-a szerint, a váltó, ha el nem fogadtatik, vagy csak részben fogadtatik el, „a­mennyiben elfo­gadva nincsen,* az óvástétellel azonnal lejár­ván, a 104. §. szerint pedig ily esetben a váltó­tulajdonosnak egyenesen készfizetési vészkere­­sethez lévén joga , ezen szakaszoknak az I. R. 102. §-ának­ összetartásából, mely utóbbi szerint, ha az adós csőd alá esett, a váltót a bukott ér­téke gondviselőjének kell fizetés végett bemu­tatni, következik, hogy az elfogadónak csőd alá jutása esetében a váltó az elfogadó irányában lejártnak tekintendő, az előzők tehát egymás irányában azonnal viszkeresettel élhetnek. 2. Tekintve a váltótörvénykönyv II. B. 214. §-át, mely szerint, ha az idézendőnek tar­tózkodása nem tudatik, az idézés a váltótör­vényszék kapuira szegezendő, meg nem jelenése esetében pedig számára gondnok rendelendő és összevetve ezen szakaszt a váltótörvénykönyv II. R. 47. s az ideigl. törvényk. szabályok I. R. 166. §-ával, a váltóhitelező elhalt váltóadósá­nak előtte ismeretlen örökösei megidéztetése vé­gett a felbírt 214. §. alkalmazását az illető vál­tótörvényszéknél szorgalmazhatja. 3. A váltóperekben hozott marasztaló ha­tározatok és végrehajtási végzések a váltótör­vénynél későbbi telekkönyvi rendelet 84. 92. stb. §§-ai értelmében a beperelt adós telekköny­­vezett ingatlan vagyonára, a váltójog veszélyez­tetése nélkül bekebeleztethetnek, illetőleg elője­gyeztethetnek. 4. A váltóhitelező kérelmére a végrehajtási foglalás, a váltótörvénykönyv II. B. 150. §-a Szószerinti szövegével s szellemével egyezőleg, az elmarasztalt váltóadósnak mind ingó, mind ingatlan vagyonára ugyanazon váltótörvény­széki végzésben elrendeltethetik és ez esetben az illető alispáni hivatal vagy városi tanács az elrendelt végrehajtásnak akkor leendő eszköz­lése végett megkeresendő, hogy a végrehajtást az ingatlanokra csak akkor sikeresitse, ha az ingók nem elégségesek vagy épen hiányoznak. 5. Tekintetbe vévén, miszerint hazai tör­vényeink, különösen a H. T. K. NI. R. 68. s III. R. 28. czimei, Mátyás VI. decret. 29., Ulászló I. decret. 89. 90. és 91. czikkei és az 1840. IX. t. sz. 41. §-a szerint az adóssági fogság alkalmaz­ható , az arra nézve az adós állapotához képest fennállott különbség pedig az ideigl. törv. sza­bályokban kimondott jogegyenlőség folytán megszűnt, sőt a bűnvádi eljárást illetőleg ezen szabályok III. B. 2. §-ában a nemesek elleni eljárásnak nem-nemesekre leendő kiterjesztése világosan kimondatott, tekintetbe vévén továbbá, miszerint a vál­tókötelezettségnek a vtk. I. R. 1. §-ában megál­lapított fogalmából következik, hogy a váltóhi­telező késedelmes adósa irányában kevésbé szi­gorú kényszer­eszközökkel, csekélyebb biztosí­tékokkal ne bírjon, mint a köztörvényi hitelező, tekintve végre , hogy a vtk. II. / 191­§-a értelmében az ingatlanokra vezetendő végre­hajtás elrendelése, habár a polgári törvények átalános rendelete szerint az illető birtokbíróság által eszközlendő, mégis a váltótörvényszékre bízatott, a váltóhitelezőnek jogában áll, a vagyoni végrehajtás sikertelensége esetében, vagyis ki­elégítési alap hiányában, adósa személyének sa­ját, azaz a hitelező költségén leendő bírói letar­tóztatása végett az eljáró váltótörvényszékhez folyamodni, mely azt elrendelvén, az illető alis­pánt vagy városi bírói hatóságot annak olykép leendő eszközlése végett tartozik megkeresni, hogy ha a hatósági tisztességes fogságban letartóztatott adós 15 nap alatt hitelezőjé­vel ki nem egyezkednék, aláírásával is ellá­tandó jegyzőkönyvbe felveendő esküt tegyen le arra, mikép hitelezője elől semmi vagyont el nem titkolván, még személyes keresmé­nyének egy harmadát is hitelezője kielégíté­sére fordítandja; ha pedig ezen esküt letenni vonakodnék, a hitelezőnek joga fennmarad, adósa személyének további letartóztatását az il­lető bírónál szorgalmazni; nemkülönben, ha adósa a letett eskü megszegésével keresményé­nek illető részét hitelezője kielégítésére nem fordítaná, vagy bármikor kitűnnék, miszerint hitelezője kijátszása végett vagyonát eltitkoló, az utóbbinak jogában marad szorgalmazni azt is, hogy az ilyen roszhiszemü adós „mindazon bűntársaival együtt, kik a vagyon eltitkolásá­nál vagy más káros cselekvényeknél tudva és szándékosan közremunkálnak“, mint csalók, az 1807. XII. t. ez. s egyéb hazai törvényeink alapján bűnvádi eljárás alá vétessenek. Nehogy ezen elvek nem-ismerése miatt a .........váltótörvényszék eltérőleg eljárván, az illető feleknek esetleg tetemes hátrányt s hasz­talan felebbezési költségeket okozzon, azokról ..........kellő tudomás s további intézkedés vé­gett értesiteni kivántam. Pesten, 1863. évi böjtmásbó 26-ik napján. Birodalmi és tartományi ügyek­. A morva országgyűlés ekkorig az egyedüli, mely a járási képviselet intézményét elfogadta. Ez nem történt meg heves vita nélkül a centralisták s autono­­misták közt. G i­s k­r a nagy erélylyel kelt ki a bizott­mányi javaslat ellen, s nevezetes beszédében főleg az, hogy ő, a mindent nivellírozni szerető, a históriai jogok és intézmények védőjéül lépett föl. Főleg azért nyilat­kozott a járási képviseletek behozatala ellen, mert ezek­nek Morvaországban semmi történeti alapjuk nincs. To­vábbá azon körülményt igyekezett érvényessé tenni, hogy ily képviseletekben mindig a vidéki községek birnak túlnyomósággal, s hogy a városok nem talál­ják meg azokban a hozzájok illő képviseletet. Dr. Pra­­zak mint előadó felhozá ellenben, hogy mig sok más intézmény, mely nem bir históriai alappal, s mégis behozatott, igy a szűkebb birodalmi tanács, s míg a históriai intézményeknek azon előnyük van, hogy életképességük már bebizonyult, az ily intézmények­nek csak a jövőben kell megmutatniok, hogy életké­pességgel birnak. Kiemeli, miszerint a járási képvi­seletek már az 1849-dik évi községtörvényben kilá­tásba vannak helyezve; de, mert csak papiron ma­radtak, azért sülyedtek le a községek a bureau­­cratia marionettjeivé. E beszéd , mely a jobboldal­i centrumnak nagy tetszésére volt, heves ellenmon­dásra talált a baloldal részéről s gróf K i n­s­k­y és G­i­s­k­r­a tiltakozó szót emeltek, szintúgy a hely­tartó is óvást tett a szűkebb kir. tanácsot s a bureau cratiát illető kifejezés ellen ; mindamellett Giskra el­­napolási indítványa 48 szóval 40 ellen elvettetett, mi­nek folytán az orsz. bizottmány megbizatott, hogy a közelebbi ülésszakban törvényjavaslatot terjesszen elő. szerint a hamburgi comité által különösen is meghiva­tott , képviseltetni is fogja magát a helyszínen. Örömmel mondhatjuk, hogy mind a kettő meg­történt. Az országos gazdasági egyesület a kiállításra küldendő termények összegyűjtésére, rendezésére és kiszállítására való ügyelettel, saját kebeléből egy bi­zottmányt nevezett ki, melynek tagjai: gróf Sza­­páry Gyula, Bezerédj László, Jankó Vincze, Szabó József tr. és M­o­r­i­c­z István urak, kikhez a kiállítani szándékozók bárminemű utasításért egye­nesen fordulhatnak. Kimondotta az egyesület igazgató választmánya azt is, hogy annak idejében (a kiállítás 1. évi július 1- től 20-ig tart) küldöttséget is fog kinevezni, kik or­szágos intézetünket Hamburgban képviselték. Sőt miután az ottani comité arra is felhívta az egyesületet, hogy a kiállítási jurybe egy tagot a maga részéről is nevezzen, ilyenül E­g­a­n Eduard és gróf Waldstein János urak választattak meg, (kettő azért, hogy az egyiknek lehető akadályoztatása esetére hiány ne támadjon). Nem tehetjük, hogy a hamburgiak barátságának jeléül föl ne említsük, miszerint Hachmann Ger­hard úr, a bizottmány titkára, azt is kijelenté levelé­ben, hogy a Magyarországról küldendő jury-tag utazási költségeit a hamburgi comité vállalja magára. Mely előzékeny szívesség azonban természetesen nem fog igénybe vétetni. Most tehát nincs egyéb hátra, mint hogy gazdá­ink, nem tévesztve szem elöl azon nagy fontosságú okokat, melyeket épen e lapokban gróf W­a­­­d­s­t­e­i­n János és Korizmics László ő magaik kiemelve mon­dottak, boraikkal, gyapjúikkal, gabonával, kenderrel, dohánynyal stb. minél tekintélyesebb mennyiségben és minőséggel jelenjenek meg ott, hol bennünket oly meg­előző szívességgel várnak, s hol terményeink bizonyo­san és oly méltó figyelmet fognak hazánk gazdaságára vonni, mint a minőt keltettek Angliában. Teljesen rajtunk áll, hogy még jobban magunk felé fordítsuk az érdekeltséget, s még több vevőt és piaczot szerezzünk terményeinknek. Boraink már helyt fognak állani Hamburgban, ez bizonyos, mert a gazdasági egyesület azon, majd kétezerféle mustrát, mit hozzá az ország borvidékei­ről beküldöttek, ki fogja állítani. S ne feledjük, hogy e század elején már egyszer Hamburg volt borainknak Brittaniába szállítója!“ A hamburgi nemzetközi gazdászati kiállítást illetőleg Szathmáry Károly a „P. N.“ ban e kérdés­re: Érdekli-e különösebben e kiállítás Magyarországot? s lehet-e abból gaz­dasági terményeinkkel való kereskedé­sünkre hasznot várni? — következőleg felel: „Hamburg nemcsak Németországnak, de az egész európai szárazföldnek első kereskedő városa. S mint ilyen, e­­­ső vá­ltó­ piacra is. Földrészünkön mind­két tekintetben csak Lon­donnak van nálánál nagyobb forgalma. Egyenes összeköttetésben áll a világ majd min­den részeivel; zászlói minden tengeren lobognak s Né­metország neve és ipara, Hamburg közbenjárása nél­kül, sok országban, hihetőleg, mai nap is ismeretlen volna. Saját ipara is oly nevezetes, hogy már 1856 ban gyári- és kézmüipar-czikkeiből 33,431,000 bankó mark kivitele volt. De mindez fel sem tűnik amaz óriási for­galom zajában és tömér­dekségében, mely Hamburgot kiválóan kereskedelmi piaczczá, szállitóhelylyé teszi, s mit leginkább geographiai fekvésének köszönhet. Központul szolgálván Német- és a többi, túlnyo­móan mezei gazdálkodással foglalkozó országok közt: Anglia, Francziaország, Belgium, Hollandia, Dánia, Svéd- és Oroszországgal szakadatlan üzleti érintkezés­ben áll, és sokoldalú kereskedelmi viszonyainál fogva Európán kívül is, Amerika minden részével, Nyugat- Afrikával, Kelet-Indiával és szigeteivel, szóval a világ minden tájaival összeköttetésben van. S egy mákszem­nyit sem túloz a kiállítási comité, midőn Hamburgot mindennemű mezei gazdasági termény, gyapjú, gabona, dohány, bor stb. s a marha- és lókereskedés központjá­nak tekinti és vallja, s mint ilyet, kiválólag hivatott­nak tartja a kiállítás-tartásra, mint a­hol valamennyi ország gazdái összemérhetik eszközléseiket, kicserél­hetik nézeteiket, s terményeik számára új piaczokat találhatnak. E tekintetekből kiindulva, e sorok írója már e folyó év elején bátor volt a magyar közönség figyel­mét e kiállításra felhivni, s egyszersmind azon remé­nyét kifejezni, hogy az országos m. gazdasági egyesület nemcsak, segédkezet nyujtana kiállítani szándékozó­­ gazdáinknak, de viszonzásán­ azon figyelemnek, mely Név­etek a föld­h­itelintézet érdekébeni birtok­becslés tárgyában. Azon nézet s meggyőződésből indulva ki, mely sze­rint mindenki tartozik hazafias kötelességét a tőle tel­hető módon leróni, határoztam el magamat jelen sora­im írására. Miután a földhitelintézet nem csak hogy megala­kult, hanem már működését legközelebb meg is kez­­dendi, időszerintinek véltem, ezen nagy horderejű in­tézet egyik eljárási módjára nézve igénytelen nézete­met közölni.­­ Ha a kívánalmakat ez­által ki nem elégitném is, minden­esetre azon öntudat nyugtat meg, hogy bűnös mulasztással nem vádolhatom maga­mat ; ha pedig csak némileg sikerül is ez által ezen sok­oldalú ügy egyik vagy másik szempontból vett részletére világot derítenem, örömömre szolgáland an­nak tudata, hogy habár csak porszemmel járulhattam is az ezen nemzet anyagi jólétére nézve új korszakot képezendő intézményhez. A magyar földhitelintézet czélja: a fekvő birtokot egyesületi úton, kölcsönös jótállás alapján, jelzálogi el­ső fél értékig biztos hitelezési képességre emelni. Miből önként következik, hogy az intézeti ügy­kezelés mintegy sarkkövét azon eljárás képezendi, mely a kölcsön alapjául szolgálandó fekvő vagyon értéké­nek kipuhatolására vezet, mely eljárási mód végered­ményében birtok­becslésnek mondható. Hogy ezen eljárási mód, vagyis becslés a lehető legnagyobb szigorral és pontossággal, de egyszers­mind a legnagyobb szakavatottsággal és lélekismeret­­tel, s minden czéltévesztés nélküli, lehető idő- és költ­ség­kíméléssel teljesítessék, azt az egyik ügy, vala­mint a másik fél érdeke egyiránt megkívánja, mert va­lamint egyrészről az intézet szilárdságát megingathat­ná, ha nagyobb hitelt nyitna, mint mennyit az alapul szolgáló birtok valódi értéke megbír, úgy másrészről az intézetnél kölcsönt kereső földbirtokos szenvedne, vagy szenvedhetne rövidséget, ha birtoka, valódi érté­kén alul becsültetvén, ennek következtében nem része­­síttetnék az őt különben szabályszerűleg megillető tel­jes hitelben. A becslés feladata tehát: ezen kölcsönös kívonalu­aknak legnagyobb szabatossággal és gyorsan megfelelni. Mivel a hitelképesség minimuma, az alapszabá­lyok 4. §-nak értelme szerint 1000 osztr. ért. forintban határoztatott meg, s a hitel az 57. § nál fogva a birtok értékének felére terjesztetik, ebből önként követke­zik, hogy a 2000 osztr. irtot érő birtok már hitelképes­séggel bir ; miből látszik, hogy az intézet működését oly tágas alapokra fektetendi, miszerint áldásos ma­­lasztjában a lehető legtöbbeket részeltessen. E szerint tehát kisebb, középszerű, nagyobb és legnagyobb birtokrészek képezendvén a becslés tár­gyát, igen természetes, hogy az eljárásnak olyannak kell lenni, mely alkalmazható minden előfordulható egyes esetben, de e mellett a közös érdeknek is minden oldalról megfeleljen. A birtokbecslés, ha nem is egészen egymástól elváló, de mégis különböző szempontból történhetik, és­pedig vagy a birtok értékét, vagy ennek évi tiszta jövedelmét véve fel alapul. Első tekintetre ezen két eljárásmód egyenlő ered­ményűnek látszik ugyan, bővebben vizsgálva azonban különböznek azok egymástól; az első szempontból vé­ve a dolgot ugyanis, minden birtok annyit ér, a­men­nyiért megvehető, vagy eladható; az utóbbi szempont­ból véve annyit ér, a­mennyi hasznot hajt; csak hogy valamely jószág Péternek jövedelmezhet többet, Pál­nak ellenben kevesebbet, és megfordítva. — E szerint tehát, ha valamely birtoknak tiszta jövedelme vétetik­­ alapul, a subjectivus érték, — vételi és eladási árát­­ véve alapul, az objectivus érték jön tekintetbe. Kedd martius 31. A becslés tehát két szempontból történhetik: 1) azon nézetből, mely szerint „Res­tantum valet, quanti emi,­ant vendi potest“ s ez esetben a földbecs­lés jó alkalmazásba, — vagy pedig 2) azon nézetből, hogy minden birtok annyit ér, a mennyi tiszta hasznot nyújt, s ez esetben az évi jöve­delem adván az irányt, itt két alapot nyerünk: a) ha házilag kezeltetik a birtok, akkor a szám­adás szerinti tiszta jövedelem; b) ha pedig bérletileg kezeltetik, az évi bér veendő számításba. Lássuk tehát egyenként, melyik becslésmód felel meg legjobban a czélnak ? Az örök árom­ eladásnál nagy szerepet játszik azon körülmény, vájjon az eladandó birtoktest kicsiny, középszerű vagy nagy, de a legdöntőbb szerepet a vevők gyérsége vagy sokasága, szóval a concurrentia játsza. De midőn arról van főképen szó, hogy mi a való­ságos belső értéke valamely fekvő vagyonnak, hanem szabad is egészen szem elől téveszteni a fentebb em­lített körülményt a bekövetkezhető eladási eshetőség miatt, azért mégis főleg a föld mineműsége és fek­vése, a vidék népességi aránya, kereskedelmi össze­köttetései mindannyi befolyással bíró tényezők a kútok értékének meghatározásánál. Továbbá lényegesen változtat a fekvő vagyon vi­­szonlagos értékén azon arány, a­melyben a szántóföl­dek a réthez állnak, a­miért is külön becslési rovat alá veendők: a) szántóföldek, b) a rétek, c) a legelők, d) az erdők (különös tekintetbe vételével annak, hogy hány éves vágásokra vannak beosztva), e) a szőlők *). Mindezek több osztályra oszthatók a fennebb elő­számlált tényezők változása szerint. A házi kezelés alatt levő birtokok évi tiszta jöve­delmének kiszámításánál két osztályzatot különböztet­hetni meg: 1) A fizetéses egyénekkeli kezelést, vagyis na­gyobb birtokokat, és 2) a tulajdon, azaz saját kezelést, a­hol t. i. a tu­lajdonos maga helyettesíti a tisztet, vagyis a kisebb birtokokat, és az 1) alá tartozó birtokok legnagyobb számáról fel lehet tenni, hogy rendes számadásokat vezetnek, melyek nyomán a szakértő által az évi tiszta jövede­lem kiszámítható, mert azon számadásoknak a száma, a­hol semmi utólagos helyreigazításokra szükség ne lenne, úgy hiszem, hogy igen csekély lesz. De egy évnek a tiszta jövedelme természetesen alapul fel nem vehető, hanem legalább is az utolsó 5 évnek; de, ha csak lehetséges, 10 évnek az átlagát tar­tanám szükségesnek későbben, most egyelőre az 5 éves átlaggal lehetne beérni, mert a 10 éves átlag által sokan, kiváltképen a nagyobb birtokosok, tetemes rö­vidséget szenvedhetnének. Ugyanis tudvalévő dolog, hogy az 1848-diki időszak készületlenül lepvén meg a földbirtokoso­kat, az elesett úrbéri erőt nem lévén képesek azon­­nali majorsági erővel pótolni, kénytelenek voltak úgy, a­hogy lehetett, gazdálkodni, nem ritka esetben saját kárukkal. Ha tehát a birtok hitelképességének meghatáro­zásául szolgáló évi jövedelmi mérlegek közé néhány ilyen deficites év csúszna be, igen lenyomná a terhek serpenyőjét. Nem kisebb mértékben igényli a figyelmet azon körülmény, várjon a hitelt kereső birtok az utolsó évek­ben emelkedésnek vagy hanyatlásnak indult-e, a­mely körülmény sokkal fontosabb, mintsem hogy an­nak bővebb taglalásába bocsátkozni se lehetne, mert az első eset néhány m érték-emelkedést, az utóbbi el­lenben néhány °/o levonást vonhat maga után. P. o. tegyük fel, hogy egy birtok, mely 2000 h. szántóföldből, 500 h. rétből, 1600 h. legelőből, összesen tehát 4000 holdból áll, az utolsó 5 évben a számadá­sokból következő tiszta jövedelmet mutat fel: 1858 ik évben 40000 forintot 1859 „ 42000 „ Összesen az 5 év alatt 191000 „ Tehát az 5 éves átlagos jövedelem tenne 38,200 forintot, lenne tehát ezen birtok hitelképessége az alap­szabályok 57. §-a értelmében 282,000 frt. Első tekintetre úgy látszik, hogy ezen birtok ha­nyatlófélben van, mert míg 1859-ben 42,000 volt az évi jövedelme, fokonkint mindig alább-alább szálvén, 1862 ben már csak 34.000 forintot mutat fel évi jöve­delműl, mit párhuzamba téve az 1859. év jövedelmé­vel, 8000 ft hanyatlás mutatkozik, vagyis általában holdankint 1 ft, tehát majd 1/s részszel, vagyis 20 u/o-val csökkentnek látszik az évi jövedelem. Azonban a számadásoknak tételről tételre szo­ros átvizsgálása alkalmával kiderült, hogy 1860-ban 2000 forintnyi szénavásárlások történtek trágyasza­­poritás tekintetéből, 1861. pedig a fogatok száma sza­*) Miután az alapszabályok értelmében a hitelké­pességgel biró birtok minimuma 2000 frt értékben h­atá­­roztatott meg, ezen körülmény gyaníttatni engedi, hogy az intézet igénybe­vételétől a szőlő-tulajdonosok sem zá­rattak ki; ellenben, ha tekintetbe vesszük azon körül­ményt, hogy a hitelképesség a birtok értékének felében állapíttatott meg minden kivétel nélkül, az ellenkező gon­dolatot támaszthatja, mert míg a szántóföld értéke a le­hető legroszabb, legnagyobb, vagy zsaroló mivelés mellett sem veszíthet eredeti értékéből 500/l-it, a szőlőtelepek, el­­hanyagoltatás esetében, néha tetemesen alábbszállhatnak értékekben, a­mihez még azon körülmény is hozzájárni, hogy a szőlőtelepek, átalában emelkedettebb helyeket, sőt némely esetekben igenis meredek hegyek oldalait fog­lalván el, ezek felette ki vannak téve a vízmosásnak ; hogy a szántóföldeknél ez szintúgy megtörténhetik, az is igaz, csakhogy ezeknél a meredek fekvés kivételes eset, de minden esetre még ezen kivételes esetekre is tekintettel­­ kell lenni a becslésnél. 1860 „ 39000 „ 1861 „ 36000 „ 1862 „ 34000 „

Next