Sürgöny, 1863. június (3. évfolyam, 125-146. szám)

1863-06-07 / 128. szám

Magán­hirdetések. Circus Renz a Dunaparton. 231 A t. ez. közönségnek tisztelettel jelentem, hogy itteni tar­tózkodásom csak e hó végéig leend, miután átvett kötelezettsé­gem Hamburgba az iparmű­kiálltásra szólit, mely f. évi július elején veszi kezdetét. vasárnap június 7-én a­­ két előadás, melyek közül az első 4'/, órakor, a második pedig 7'/, óra­kor kezdődik. Az első előadásban: Batty Tamás ur, a páratlan oroszlán-szeliditő fogja ma­gát egy díszes ketreczben az MS 5 idomított oroszlanaival matatni. A 3 athleta erőgyakorlatai, Slezák, Jules és Theodor urak által. Mon oeuvre des f­­­eur, monté par 4 cavaliers et 4 dames. Főisko­lai kanyarfuttatás, előadva 12 társaságbeli fiú által. A második előadásban: A pokoli létra, PRICE ur a remek hegedűs egy felállított lét­rának legfelsőbb fokán balanzirozva, a hegedűn különféle változatokat fog előadni és végre egy a létrán alkalmazott fényes tűzijátékban láttatni. — Elbedavy, iskolaló, lovagolja Reuz­t. — Neatschek, vadász­ló, lovagolja Emília kisasszony magyar mágnás öltözetben. — Ba­b­ba­gón , szolgáló, bemutatva Rena E. által. —Garde du corp­s-műve­let, lovagolja a férfi. STECKEL SÁNDOR úr, a londoni kristály­palota idejéből is­mert nagyhírű művész, ki a magasabb testgyakorlatból csodálatos, a hi­hetetlennel határos, itt még soha nem látott műveleteket és pedig : Óriási légugrásokat az egész circuson keresztül fog véghezvinni. Holnap előadás. REKTZ 13. igazgató. Felhívás. Mindazon hitelező urak, kiknek Felsthal Miksa, azelőtt Sziklavölgyi, a budai népszínház volt karmestere ellen bár­mely néven nevezendő követelései vannak , felszólittatnak azo­kat legfeljebb folyó hó 8-ig Pesten, Bálvány utc­a 14. sz. a. irodámban bejelentem­. Becsághy Miksa, köz- és váltóügyed._____ Első cs. k. szab. dunagőzhajózási társaság, Hirdetmény. Gőzh­ajó járata a lóversenyhez. A szombaton június 6-án, vasárnap június 7-én és kedden június 9-n délutáni 4 órakor tartandó pesti lóversenyhez, az ezen napokon d. u. 3 órakor egy gőzös fog indulni a Würm-udvarral átellenben levő kikötőhelyről a lóverseny közelébe, a tábori kórházon alól. Menetjegyek 1 ttjával, érvényes az odamenet- és visszajövetre, vált­hatók az érintett indulási kikötőhelyen,­­ és 50 krjával, érvényes csu­páncsak a visszajövetre, ezek válthatók a lóverseny közelében levő ki­kötőhelyen. a' an PV. A viaszajövet Pestre a lóverseny bevégzése után fél órával történik. Pest, június 3 án 1863. á3d 8-8 ______A magyarorazági főfigynökseg. Meghívás. A pesti Panonia gőzmalom társaság részvényesei, a hely­benhagyott alapszabályok közlése, jelentéstétel s a hiányzó vá­lasztmányi tagok és a számvizsgáló bizottságnak választása f. évi július 9-én d. e. 10 órakor a helybeli Lloyd terembe tartan­dó közgyűlésre oly figyelmeztetéssel hivatnak meg, miszerint részvényeiket legalább is 8 nappal a közgyűlés kezdete előtt a társasági pénztárnál adják át. Pest, julius 4-én 1863. Az alapítók nevében 24* 3—3 Lolach, ügyvéd.____ 28S 2-2 Halzachi király-köragasz és Halleini vizépitészeti mész, mint szinte kuragasz-lapok, melyek kívánatra különféle színezetben is kaphatók a cs. kir. ausztr. kizárólag kiváltságositott első Halleim kőragaszgyárból Magyar- és Erdélyországra nézve az egyedüli bizományos Nadler János Vilmos által Pesten, nagykereskedés, iroda a nádoriterában 9. sz. alatt. A Kletzinszky tanár úr, s hites cs. kir. országos törvényszéke ve­gyész által végbevitt vegybontás kimutatta, hogy a föntebbi köragasz, s vizépitészi mész egészen gipsz nélküli, ennnélfogva a viz általi elmosó­dásnak és falporlásnak nincsen kitéve, és hogy ezen készítmények más kitűnő tulajdonaiknál fogva is különösen ajánlhatók. 222 666 Közgyülésrei felhívás. A hevesmegyei takarékpénztár részéről f. 1863. évi június 21-ik napján d. e. 10 órakor Egerben az intézet házában közgyűlés fog tar­tatni. Tárgyai ezen közgyűlésnek : 1) A most lefolyt 1862. évi üzlet­forgalom és számadási mérleg ki­mutatásoknak közzé tétele. 2) A tiszta haszonrali rendelkezés. 3) Az intézet érdekében teendő indítványok megvitatása, s azok fe­­letti határozat hozatala. Eger, május 28-án 1863. Babics István, 241 298 elnök. Első kizárólagos magyári raktár! nagytvani eladásra nézve, mindennemű valódi angol varrótűk, üveggombjűk, gombos­­tők és e szakbavágó czikkek gyári áron kaphatók. S­lager W. Bécsben, 227­8—6 Liohtanstig Hro. 4. Közgyűlés. A pesti műegylet f. é. június 10-én d. u. 5 órakor a műtár­­lati helyiségben (Diana fürdő 8-ik sz.) a múlt évi működés és számadások előterjesztése, az igazgató választmány választása végett, ez idei közgyűlését tartandja, melyre a t.­ez. egyleti ta­gok minél számosabban megjelenni tisztelettel kéretnek. Ritter Sándor, __________________________________egyleti titkár. 200­­—1 Szép Villa eladás. Váczon a kertész-utczában a vasúttól nem messze egy 13 lakrészből, 6 konyhából, 1 pinczéből és 1 éléstárból álló jó karban lévő sveiezi mo­­ldrban épült emeletes lakház 2000 □ öles ízletes angol kerttel, üveg­ház­zal, a több ezer cserép virággal szabad kézből eladó. 248 188 Bővebb utasítást szerezhetni vagy bérmentes levelek által vagy vasárnaponként személyesen ugyanott Nicthy Pál tulajdonosnál. ’ Meghívás az örvény-abádi Tiszaszabályozó-társulat t­ez. birtokosaihoz. Az ismeretes Karezzy és medarazi 0118 neveset« lapost­elet« elnöki fel­­terjesztés, a nagyméltóságű magyar kir. helytartótanács rendeletével, közelebbi napokban visszaérkezvén, úgy ennek, mint az ártérüle­t osztályosása. névanev a­ltalában a társulatot illető minden életkérdéseknek tárgyalása rendbehosása kösegülés tartását tévé esükségessé. ’ ’ A f. 1863. évi június hó 17-én reggeli IV. órakor Tiana-Filreden, a nagy­­vendégfogadó teremében tartandó társulati közgyűlésre tisztelettel hivta meg az igen tisztelt érdekeltséget báró Orczy Bódog. «2461—3 társulati elnök. Árjegyzék aa 244­1.3 őrlet-terményeknek mmmoMBóL. Minden lekötelez«» nélkül, bérment Pesten, készpénz fizetés mellett lehuzal nélkül. Mázsája Bécsi aaly. A Asztali dara, ör.­szemű 15 ft 60 krB „ „ finom 15 ft 50 . Sz.0 k­irály li­szt . . .13 . 60 . * 1 Lángliszt, különös 12 . 80 . V 2 Lángliszt v. sütöki vonat 12 . - . n 3 Zselulyeliszt, különös. 11 . 20 „ Sz.* P - - .10 . - , »»& Kenyerliszt, elsőrendű 8 . - . » 6 , 2-od „ 6 , 80 „ n 7 korpa, finom . . . 2 . 60 . 8 „ goromba . . 2 , 9 Malom por, .... 6 10 Ocsu vagy rosta alja . 4 . Pest, jun. 6-én 1868. 258* 2—8 Pályázat. 1990. A pozsonyi cs. k. postahivatal­nál utolsó 4 ik rendű tiszti állomány, melylyel 625 ftnyi évi fizetés s 600 ft bistositék letétele össze van kötve meg­ürült. Ezen hivatalért mányokt a lyamodványukat_ _ ____­nulmányaik, a német és magyar nyelv­beni jártassaáguk, végre eddigi szolgá­latuk és jó sikerrel letett postatiszti próbatér kimutatandók, s a melyekben az ia felhozandó, vájjon a kérők ezen postakerületnek valamelyik hivatalno­kával avvagy szolgájával atyafiaágban vagy sógorságban állanak-e ? a maga ut­ján legtovább 4 hét alatt azon naptól fog­vatalért pályázók kellőleg ok­rendes bélyeggel ellátott fo­­lyókat, melyekben koruk, ta­va, hol a pályázat a posta-rendelvény-lap­­ban’közhirré tétetik, az alólirt postaigaz­gatóságnál nyújtsák be. Kelt Pozsonyban, junius 1 én 1868. Cs. k. postaigazgatóság. Hirdetmény. A német­alföldi azekérpontai válalko­­zók van Gent és, Loos, becsértékü kül­deményeket csak azon esetben szállí­tásnak Rotterdamon át Nagy Britániá­­ba, ha legalább egy vámfonytnyi súlyt elérnek A 03. kir. pofahivatalok ennek kö­vetkeztében oda utasitottak, eseti súlyt el nem érő becsértékü küldeményeket Nagy Británikba, ha a szállítás Rotter­­damon át kivántatnék többé át ne ve­gyenek. 267* 263 Kelt Pesten, május 26 án 1863. A cs. kir. postaigazgatóságtól. Eladó urilak. Pestmegyében Qombán a helység vá­gón emelkedett helyen lev« kényelme» unlak s hozzá 8 holdnyi angolkert gya­­­kkal , külön istólókkal »,abad kézből 8 készpénzért eladó. Értekezhet­ni a helyszínen vagy porta utján pl. Monor Gombán D. 8. betű alatt bér­­mentve. 247 118 Órás. Egy Pesten ez évi junius 3 án kelt, Vas Gereben Radákovics József álul kibocsátott, Szabó Richard által elfoga­dott , az utóbbi által Pesten Septem­ber 3-án 1868. fizetendő 800 o/é. forint­ról kiállított váltó értéke eitének előtt el­veszvén, az illetők alul érvénytelennek s ezennel megsemmisitettnek nyilvá­­nitatik. 24611—8 Pest, junius - én 1868. Hivatalos értesítő, hird­etmények­. 1925 3—8 Gondnoktság, 1874. A győrmegyei tvszék részéről ezennel közhírré tétetik, mikép Kiss János vámosi lakos az ellene eszközlött vizsgálat alapján, neje és kiskorú gyer­mekei érdekében pazarlónak kijelente­­tik, zárgondnokul Vida János vámosi la­kos neveztetik ki. Mihez képest figyelmeztetik mindenki, hogy nevezett Kies János vámosi la­kosnak kölcsönt ne adjon, és tőle sem­mit meg ne vegyen, minthogy az érvény­telennek és semmisnek fog kijelenteni. Gy­őrmegyei tvsz. 1863. évi május 26. 262* 1—8 Hirdu­to­éoy. 1844. A nagyméltóságu m. kir. hely­tartótanács 1861. évi augustus 14-én 39288. sz. a. Intézvénynyel a zagyva folyónak szurdok-püspöki, Szent-Jakab és jobbágyi községek közötti részletes rendezése­­előtt Nógrádm­egy­ével egyet­értőig újabb tárgyalás rendeltetvén el, a tárgyalás megtartására f. évi julius 10. napjának d. e. 9 órája szurdok-püs­pöki községébe tűzetvén ki, mely kül­döttségi tárgyaláshoz az illető érde­keltek ezennel meghivatnak. Kert Egerben, május 18. 1898. Heves és Külső-Szolnok t. e. vármegyék közönsége. 264* 188 Hirdetmény. Folyó évi május 15. fogva pénzkül­demények, melyek kizárólag váltó­pénz­ekből állanak, vagy melyekhez e­­­útnál nagyobb összeg csak bepecsételve felad­pénznemből csatoltatik , hatók. Egyéb papírpénzküldemények azon­ban mint eddig, ezentúl is a feladónak tetszése szerint vagy nyíltan, vagy pe­dig bepecsételve feladathatnak. Pest, 1863. május 26. Cs. kir. postaigazgatóság. Hirdetmény. A szegedi császári királyi pénzügykerületi igazgatóság által ezennel köz­­hirré tétetik, hogy a csász. királyi dohánygyüjtvény Halason, a szegedi pénzügyi kerületben, nyilvános csődület utján benyújtott írásbeli a­jánlatok folytán azon versenyzőnek engedélyeztetik, ki legcsekélyebb árulási százalékot követelend. Ezen üzleti hely, melylyel bélyegárulás ia van összekötve, dohány készletét 7*/1 mér­­földnyi távolsági szegedi cs. kir. kincstári dohányraktárból veendi és hozzája 16 tőzsérek utat­tatnak­ A bélyegeket illetőleg a gyűjtő, csak mint kisárus müködend. Ezen nagyban eladó hely­ek forgalma 1861. nov. 1-től egész 1862. évi oct. végéig tett dohányban 12165 fontot, pénzben 6232 ft 73 krt. A kincstár egyébiránt nem vállalja el a felelősséget, hogy a forgalom eredménye, mely a versenyzés alkalmával az­ eladási-díj kiszámítására alapul vé­tetett, tovább is hasonló maradand, valamint az eladási-díj felemelése sem fog engedményeztetni, vagy bárminemű kártalanítási igény tekintetbe vétetni. Csak a dohány eladási díj szolgálhat az ajánlat alapjául. Ezen üzlethelyet illetőleg, azon esetre, ha a vállalkozó az illethetlen dohánykészletet készpénz­zel kifizetni nem akarná, állandó hitel fog határoztatni, mely hitel hasonló ösz­­szeg­ű biztosíték által biztosítandó részen. A hitelnek összege az illethetlen kész­let összegével egyenlő, melynek fenntartására az üzleti hely vállalkozója köte­­leztetik és melyet közvetlenül a kincstári raktárból veend. Az üzlethez szüksé­ges más dohányszert esetről esetre a gyűjtő azon raktárból, melyhez ellátás vé­gett utalva van, készpénzen vásárolandja. Ezen üzlethelyért versenyzők által bánatpénz fejében tíz száztól 1 62 forint osztrák értékben előlegesen a halasi császári királyi adóhivatalnál le­teendő , és az erről szóló nyugta a beadványi bélyeggel ellátott s bepecsételt ajánlathoz melléklendő, mely is legfölebb 1863. évi junius 30-ig és e napon csak délelőtt 10 óráig következő czimirattal „ajánlat a halasi cs. kir. dohánygyű­jtvény elnyerhetésére“ s a szegedi cs. királyi pénzügykerületi igazgatóságnál beadandó. Az ajánlat az alantabbi mustra szerint szerkesztendő és következő okmá­nyokkal ellátandó. a) a letett bánatpénzrőli nyugtával; b) a nagykorúságról­ és c) hatóság erkölcsi bizony­ít­vány­nyal. Azon versenyzők bánatpénzei, kiknek ajánlatai figyelembe nem vétettek a versenyzés bevégeztével azonnal visszaadatnak, a vállalkozó bánatpénze a biz­tosíték letételéig, vagy ha készpénzzel fzetni szándékozik, a dohánykészlet tö­kéletes kiegészítéséig visszatartóik. Ha az eladóhely legfölebb négy hét lefolyta után, azon naptól szá­mítva, melyen a vállalkozó értesittetett, hogy a gyüjtvény kezelése neki át­adatott, el nem vállaltatnék, a letett bánatpénz lefoglaltatik és a gyüjtvény újra kihirdettetik. Szintúgy ha a vállalkozó ajánlata elfogadása után határozottan kijelentené, hogy ajánlatától önkénytesen eláll, bánatpénze visszatartatik. Oly ajánlatok, melyeknél az elősorolt tulajdonok hiányzanak, vagy hatá­rozatlanul szerkesztvék, vagy mások ajánlatára vonatkoznak, szintúgy tekintet­be nem vétetnek, mint melyek a kitűzött határidő lefolyta után adatnak be. A közelebbi feltételek, valamint ezen eladási üzlettel járó kötelezettsé­­­gy a gyűjtvény jövedelmeiről szóló kimutatások az egri cs. k. (pénzügy­­erületi igazgatóságnál) megtekinthetők. A versenyzéstől azon személyek kizárvák, kiket a törvény szerződések kötelék és nyilvános béke vagy vagyonbiztonság ellen elkövetett súlyos tettek miatt elítéltettek, vagy bizonyíték hiánya miatt a vád alól fölmentettek ; végre egyedárus czikkek eladói, kik az eladási üzlettől büntetésből eltávolíttattak és oly személyek, kiknek a közigazgatási szabályok az üzlet helyén állandó tar­tózkodást meg nem engednek. Ha ily akadály az üzlet átvétele után jutna az elöljáróság tudomására, az árulási engedély azonnal elvétethetik. Kelt Szegeden, 1863. évi május 22-én. A cs. kir. ker. pénzügyi igazgatóságtól. Ajánlati minta. Alálirt ezennel kijelenti, hogy a dohánygyűjtvényt Halason, a fennálló szabályok és különösen a készlet­tartásra vonatkozóknak pontos megtartása mellett . . . . százteli eladási díjjal üzletbe veszi a nyilvános hirdetés szerint melléklendő okmányok ide zárvák Sajátkezű aláírása lakhelye állása. 244* 8-3 kívülről Aj alat a halasi cs. kir. dohánygyűjtvény elnyerhetése végett, csupán az leend fenntartva, hogy netaláni jogaikat csak azok ellen érvényesíthes­sék, a kiknek követelési igénye a kárpótlási tőke és annak kamataira az utal­ványozási tárgyalásnál elismertetett. 5. A kárpótlási tőke kirendelése iránti tárgyalásra határidőül 1. 1868. évi augustus 27-ik napja kitüzetvén, ezen tárgyalásra mindazok, kik a fentebbi pontok­ban meghatározott igazolásokat vagy bejelentéseket nyújtanak be, személyesen vagy meghatalmazottjaik által annál bizonyosabban jelenjenek meg, mert kü­lönben úgy fognak tekintetni, mintha semmi igazolásokat vagy bejelentéseket sem nyújtottak volna be. 6. Végre kijelentetik, hogy a hirdetményi határidő elmulasztása s a tár­gyalási határnapróli elmaradás ellen az előbbi állapotbani visszahelyezés meg nem fog engedtetni. Neve a kármentesítési jö­vedelmet husánára jogosí­tottnak. 1 Jé A megye és. 5­0 község neve 1 Kártalaní­tási tőke­­mennyiség pengőpénzb. Kamat­hátralék. •a. ss 11 olM ft 1 kr. ft 1 kr Kelecsényi Bafael. Mező-Kis Sálié. Vá­m­béri telek. 375 fttal.­­-1868. évi — 1 Május 1-je. Mi­ »I«műnkből va n mellékelve egy fél Iv „Hivatalos Érte»416‘*. Hír étmény a földtehermentesitési kárpótlási tőkék kirendelése tárgyában. 630. Barsmegye tszéke részéről közhírré tétetik, hogy a magyarországi földtehermentesítési pénzalap igazgatóságától érkezett jogérvényes felszámitási határozat folytán az alábbi táblás kimutatásban megnevezett birtokosoknak ugyanabban megnevezett javaira nézve, a kárpótlási tőke kirendelésének telje­sítése végetti eljárás az 1854. évi jan. 16-án kelt császári nyiltparancs (birodal­mi törv. *aP 21-ik szám) értelmében megnyittatik, s ehhez képest hirdetményi határidő folyó évi julius 9-dik napja oly felszólítással tűzetik ki, hogy: 1. M­indazok, kik ezen kármentesített javak vagy jogok iránti igényeiket az 1852. évi nov. 29-én kelt cs. kir. nyiltparancs (Birodalmi törvénylap 247. sz.) rendelete szerint — az 1854. ápril végével lejárt egy év leforgása alatt magu­kat e tekintetben biróilag igazolják. 2. Mindazok, kiknek a hivatkozott nyiltparancs szerint visszaváltási jogaik érvényesítésére még hosszabb határidő illet, ezen jogi követelést okiratos kimuta­tás mellett bejelenteni, vagy magukat a per megindítása iránt kimutatni tar­toznak. 8. Azok, kik a kárpótlási tőkére vagy annak kamataira igényt más jog­­c­imből támasztanak, e tekintetbeli jogaikat érvényesítsék. 4. Mindazon hitelezők, kik a kármentesített jószágra az 1864-ik évi már­­tius 1-je előtt eszközlött betáblázás­­által követeléseiknek elsőbbségi jogokat sze­reztek, s a kárpótlási tőkébeli kielégítéshez igényt akarnak támasztani, ezt be­jelenteni tartoznak ; ellenkező esetben mindezek a kárpótlási tőke utalványozása iránti tárgyalásból ki fognak rekesztetni, és az 1, 2 és 3. sz. alatt megjelölteknek Kelt Barsmegye törvényszékének 1868. évi május 1-én A. Maróthon tar­­tott üléséből.___________________________________________ 248* 8­8 Hirdetmény a földtehermentesítési kárpótlási tőkék kirendelése tárgyában. Szabolcs megye törvényszéke részéről közhírré tétetik, hogy a magyar­­országi földtehermentesítési pénzalap országos bizottmánytól érkezett jogérvényes felszámítási határozat folytán, az alábbi táblás kimutatásban megnevezett birto­kosoknak ugyan­abban megnevezett javaira nézve, a kárpótlási tőke kirendelé­sének teljesítése végetti eljárás az országbírói értekezlet alapján, törvényhozási­­lag elfogadott ideiglenes törvénykezési szabályok VI. c­ikkének l-ső §-ához ké­pest ez ennel megnyittatik, s erre nézve az alább kitett hirdetményi és tárgya­lási határnapok s a mennyiben szükség leend, utánaa következő napjai oly fel­szólítással tűzetnek ki, hogy : 1. Mindazok, kik ezen kármentesített birtok vagy jogok iránt igényeiket az 1852. évi nov. 29-én kelt nyiltparancs (hirod. törv. lap 247. szám) engedélye szerint, az 1854. évi aprilis végével lejárt egy évi határidő alatt biróilag érvé­nyesítették, magukat e tekintetben igazolják. 2. Azok, kiket az idézett nyiltparancs engedélyéhez képest a visszaváltási jog érvényesítésére még hosszabb határ­i idő illet, ezen jogi követelést okiratos kimutatás mellett bejelenteni, vagy magukat a per megindítása iránt kimutatni tartoznak. 3. Azok, kik a kárpótlási tőkére vagy annak kamataira igényt más jog­­c­ímből támasztanak, e tekintetbeli jogaikat érvényesítsék.­­ Mindazon hitelezők, kik a kármentesített jószágra nézve követelésiek­nek az 1894. évi márt. 1-je előtt eszközlött betáblázása folytán elsőbbségi jo­gokat nyertek, és a kárpótlási tőkébeli kielégítéshez igényt akarnak támasztani azt­­. évi június 30-ig napjáig ezen törvényszéknél bejelenteni tartoznak, ellen­kező esetben a kárpótlási tőke utalványozása iránti tárgyalásból ki fognak re­­kesztetni, s az 1. 2. és 3. pont alatt kijelölteknek csupán az tartatik föl, hogy netaláni jogaikat csak az ellen érvényesíthessék, kinek a kárpótlási tőke s kamatjaira az utalványozási tárgyalásnál elismertetett. 5. A kárpótlási tőke kirendelése végetti tárgyalási határidőre, f. évi július 31-ének­­ reggeli 9 órájára mindazok, kik igazolásokat vagy bejelentést nyújtanak be, személyesen vagy megbízottjaik által annál hi­agy megbízottjaik­­ jenek meg, mert különben úgy fognak tekintetni lentéseket nem nyújtottak volna be, vagy bejelentéseket bizonyosabban jelen tekintetni, mintha igazolásokat vagy bele.

Next