Sürgöny, 1863. június (3. évfolyam, 125-146. szám)

1863-06-11 / 131. szám

Harmadik évi folyam. 131 - 1863. Szerktvitó-hivatal: Barátok tere 7. 8­. a. foldszinf­. kiadó-hivatal. Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Csütörtök j­ájus II Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz­hordva.­­ Vidékre, naponkint postás félévre 8­­­50 kr. Félévre 101,forint. Negyedévre 4 „ 50 „ •­­ Negyedévre 5 * HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. é. május 30 dikán kelt legmagasb elhatározásánál fogva a nagyszebeni főtörvényszék alelnökévé H­erb­e­rt Ede erdélyi kor­széki tanácsost, továbbá ugyanezen főtörvényszék taná­csosaivá : Schneider József rendelkezésben levő ál­­lamü­gyészt, egyúttal főállamü­gyészszé, M­a­c­e 1l­a­r­i­u Illés szerdahelyi királybírót, Schwarz János rendel­kezés alatti kerületi törvényszéki tanácsost, Lassel Ágoston rendelkezés alatti ál­lan.ügyészt, és Hinder Mihály rendelkezés alatti kerületi törvényszéki taná­csost méltóztatott legkegyelmesebben kinevezni. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. évi május 2- tól Bauer Antal esztergommegyei áldozár és gymnasiumi tanár, továbbá B­a­u­e­r Sándor érseki uradalmi írnok vezetéknevének „Pór“ra kért átváltoztatását legke­gyelmesebben megengedte. Intézkedés tétezvén az iránt, hogy a joggyakor­latra felvett s ezentúl felveendő ügyvédjelöltek nevei az illető törvényszékeknél mindenkor bejelentessenek. Annak folytán mindazon joggyakornokok, kik ezentúl az ügyvédi vizsgatétel megengedéséért folyamodni fog­nak, ezennel felhivatnak, miszerint a tekintetes királyi ítélő­táblához intézendő, a kellő okmányokkal, kü­lönösen pedig a felsőbb helyen újabban is megkívánt államvizsgák letételének bebizonyításával támogatandó kérvényeiket jövőre mindenkor az illető törvényszékek­nél nyújtsák be, hogy azok a folyamodás áttételekor az ügyvédjelöltek erkölcsisége s képzettsége iránt sa­ját tapasztalataikon alapuló netaláni észrevételeiket a királyi ítélő tábla tudomására juttathassák. Kelt Pesten, 1863. junius 8. \EUHIVATAL08 RÉSZ. Tájékozás. Szó a mi szó, de annyi kétségtelen, hogy a bécsi alkotmánypártiak nagy buzgalommal űzik a törvényhozás munkáját. A kir. tanács, múlt ülésszakában, mint tudjuk, nagy tevékeny­séget fejtett ki, de természetes, hogy az arány­lag rövid idő alatt mindent be nem végezhetett. Több törvényjavaslatot keresztülvivén több stádiumon s a fennforgó véleménykülönbsége­ket már ki nem egyenlíthetvén, kénytelen volt megoldatlan a jövő ülésszakra hagyni. A „Pr.“ siet azokat már most emlékezetbe hozni, mire neki alkalmat több lapnak azon kifejezett véle­ménye nyújt, miszerint nem csak az urak háza lenne tüstént a megnyitás után azonnal elnapo­landó mindaddig, míg a követek háza számára valamelyes anyagot nem gyűjtött, hanem még ez utóbbi is felfüggesztené teljes üléseit, időt engedvén a bizottmányoknak, hogy a várandó összes kormányi előterjesztéseket feldolgozzák. A „Pr.“ ezt nagyon ellenzi, azt tartván, hogy a teli­ üléseknek épen a fönntemlített bevégezetlen törvényjavaslatok tüstént elég munkát adhat­nak. Ilyenek pedig: a levéltitok oltalmára szol­gáló, továbbá az egyesület jogra, bírói személy­zet függetlenségének biztosítékaira vonatkozó javaslatok. A centralista lap inti a követeket, hogy előre készítsenek maguknak munkatervet, nehogy tervtelen­üljenek úgy, mint előbb s végre is az időből kifogyjanak. Mi a kir. tanács keblében létezett pártokat illeti, ezeknek most semmi mozgalmairól sem értesülünk; csupán azon kíváncsiság említendő, melylyel a bécsi lapok a cseh és lengyel köve­tek magatartása elé néznek. Egyelőre azt tart­ják, hogy ez utóbbiak közt többé semmi parla­menti koalitió a kir. tanács kebelében nem jö­n­het létre. Hogy utolsó időben a csehek és len­gyelek közt általában, az elsők ellentörekvései daczára, bizonyos idegenség tűnt ki, ez kétség­telen. .. csehek s közöttük főleg a vérmesek, már hozzá kezdenek szokni a gondolathoz, hogy a lengyelek is beletalálják magukat az ő általá­nos irányukba, melyet sokan közülök elég szem­­beszökőleg a pánszlávság ölébe vezetőnek eláru­lanak. Ezen hiedelemből azonban nagyon is ki­­ábrándíthaták őket az utolsó idők eseményei, melyek a cseheket megdöbbenték. A lengyel lázadás, ha valahol, bizonyosan a prágai csehek közt talált legnagyobb rászalásra, se körülmény elég arra, hogy a csehek és lengyelek vezérei közt a kir. tanácsban­ is gyökeresen megzava­rodjék azon viszony, melyet coalitiónak volt szokás nevezni. Ezt remélik legalább a bécsi la­pok, melyek­­ e coalitió megsemmisülését még azon körülménynél fogva is hiszik, mert a len­gyelek az eddigi előzményekből meggyőződhet­tek, hogy a csehek segélye nem vezeti őket semmi eredményre, s hogy ha a centralistákhoz folyamodnak, ennek sokkal több sikerét látha­­tandják. Teljesül-e ezen remény , várjuk be Természetes, hogy az erdélyi orsz­ággyűl­­és is különösen érdekli a bécsi lapokat. feszült figyelemmel kisérik nem csak a követválasztási mozgalmakat, hanem pontosan registrálják egy­szersmind mindazon nyilatkozatokat, mik itt­­ott, lapokban vagy másutt fölmerülnek A „Botsch." lapunknak azon föltett kérdésére, várjon az erdélyi országgyűlés az cet. diplomát s febr. 26-ki pátenst fogja-e elfogadni, vagy más módokat hozand-e javaslatba, már készen találja a feleletet a „Herr­. Ztg.“ egy „jóaka­rata szózatában a szász választókhoz“, mely­ben ezeket figyelmezteti, hogy „óvakodjanak azoktól, kik semmi helyest nem tanultak s fő­leg a történetből mit sem tanultak; kik ké­tes hirűek; kik arany hegyeket ígérnek; és kik mindkét vállukon hordozzák őket.“ A „Botsch."-nek mindenesetre igen mélyenlátó­­nak kell lennie, ha ezen aphoristikus pártkifa­kadásokban már az országgyűlés eredményét látja. Ezt épen oly kevéssé lehet a „Herrn. Ztg“ mint a „Krönst. Ztg“ 48-as álláspontjából előre megjósolni. Leghelytelenebbül cseleksze­nek azonban azok, kik a győzelem bizonyossága előérzetében már a magyar elem magatartása fölött is kicsinylőleg csúfolkodnak, a­miért őket ma egy bécsi lap meg is lec­kézi. T Á R C­Z­A. Magyar tud. akadémia. Az Akadémia június 8-án tartott nyelv és széptu­dományi ülésében Hunfalvi Pál tartott értekezést a vogulnép mythologiájáról. A vogulok mythologiájá­­ban sok hasonlatot találni a görögökével. Egy mythologiában sincs oly rendszer, hogy ellen­­mondás ne lenne benne, így van ez a voguloknál is. Értekező ennek bebi­zonyítására egy ősmondát hoz fel a világ teremtéséről. A vogul ős-mythos szerint, a földet a főisten Numitor teremtette. E monda szerint Numitor csak közvetve al­kotta a földet. A monda így hangzik: Numitor egy bölcsőt eresztett le az égből, mely a vizek fölött lebegett. A bölcsőben egy vén ember és asszony volt. Férj és nő. Idővel gyermekük lett, kit a vogul nyelv értelme sze­rint levegő­szülöttnek hívtak. A bölcső folyvást lebegett a vizek felett. A jég fia kérte Numitort, hogy csak annyi földet adjon a bölcső alá, hogy egy házat lehessen rá építeni. Numitor meghallgatta a kérést, s búvár mada­rak által földet hozatott 161 a tenger fenekéről. Ez volt a föld magva. De a föld ingott, forgott a légben. A lég fia ismét folyamodott Numitorhoz, ki most övét oldta le, s azt mondta, hogy azzal kösse körül a földet. Az ifjú úgy jön, s a föld szilárdul állt. Ez év az Ural-hegy. Numitor eleintén az óriás-népet teremtette, azután másféléket és utóljára az embert. Az óriások ereje egyenlő volt, egyik sem volt erősebb a másiknál. Ezek azért a világ minden részeibe szétoszlottak egymás elöl és lettek az emberek. Az óriások, kiket a vogulok Jarcum név alatt is­mernek, mythologiájukban mint félistenek jőnek elő. A Jarcumok nevét több folyó viseli, vagy talán a ha­gyomány vette nevüket a folyótól. A Jarcumok egy­másközti versenységében egyik békává változott, másik csukává. Innen a csukát az egész Sosva mellékén szentnek tartják. Az óriások rendesen a jót képviselik a hagyomá­nyok szerint: tőlük az emberek csak jót várhatnak. Voltak rosz szellemeik is, milyen a betegség és halál szelleme. A kereszténység behatásának lehet tulajdoníta­ni, hogy a vogul mythologiában az ördög is megho­nosült Oly gonosz szellemeik is voltak, kik az éhes vagy szomjas emberek elől az ételt és italt elszedték. A ragadós betegségek szellemének fogalmát Üs­tökös, vagy bolygótűz fejezte ki, minthogy azok a lég­­ben szabadon röpködnek. Áldozathelyeiket körülkerítették. Oda nem mert a gonosz szellem közeledni. Bálványaik voltak a ter­mészet különös szeszélye által emberekhez vagy álla­tokhoz hasonlító tárgyak, vagy melyeket maguk ké­szítettek a rosz szellemek elűzésére. A mily alakot vi­seltek, arról nevezték el. Szent helyek voltak a hegy­csúcsok, fák, völgyek, hol egykor Jarcum lakott. A nép a Jarcumok életét leginkább különféle ala­kokra való átváltozásban képzeli. Értekező itt terje­delmes vogul-mondát olvasott föl a Jarcumokról Begu­ly jegyzeteinek nyomán. E monda sajátságos modor­ban van előadva, melyet mi kivonatban semmi esetre sem adhatunk vissza, csak értelmét jegyezzük föl. Egy házaspárnak volt egy fia, ki mig törött nyi­lát javítgatta, azon töprenkedett, hogy meddig fog még nőtlenül élni. Anyja ezalatt a kútnál vízért van. A­mint merit, a víz felforr, habzik. Az asszony megijed, de a kút megszólítja s elmondja neki, miről gondolkozik fia. Er­re egy holló repül a vízhez, leveti tollas bőrét és mint született nap fia (jarcum) áll elő. Czombja mellől kést húz ki, lába ormából levág egy darabot, nyilat farag belőle, ivére teszi és egy nagy követ keresztüllő vele. Szól az asszonyhoz, mondja meg fiának, jöjön utána, nőt keresni. Az asszony hazaviszi a vizet. Otthon felforr, hab­zik a víz. A­pu kérdezi, mi okozza ezt, mert még soha sem történt ez a vízzel. Anyja elmondja, mi történt a kútnál. Megyen a fiú a vízhez. Ott levág lába ormából egy darabot, nyilat farag belőle, ivére teszi és a nagy követ­­ is keresztüllövi. Azután követi „amaz“ nyo­mait, mely egészen más erdős, más völgyes vidékre viszi. Útközben amannak féllába botostól együtt leválik és ott marad. Leválik az ifjúé is és ott marad. Amannak fél keze bottal együtt leválik és elmarad. Az ifjúé szin­tén. Egy kéz, egy láb marad. Későbben a másik láb botostól, a másik két ifjával együtt elmarad az után amannál is, az ifjúnál is. Most tehát csak csupasz de­­rekaik mennek. De az is elmarad, csak a fejük gördült tovább. Mind a két fej egy kovács­műhelybe gördül be. Előbb amazé, azután az ifjúé. Ott megfogják, tűzbe te­szik, meg kiveszik és az üllőn megkalapácsolják. Ak­kor­­elpattan az ajtó, kigördülnek egymásután a fejek, vissza azon az utón, melyen ide gördültek. Rátalálnak elhagyott tagjaikra , azok ismét ösz­­szeforranak, ismét ép férfiakká lesznek. Ment itt hosszában lépdelnek, mig elérkeznek egy nagy házhoz. A ház 4—5 öl volt, körülötte viz, mely­ben különféle hálókkal halásztak kecsegét és pisztrán­got. Levetették botosaikat és beléptek. A háziasszony és férfi a vendégpadon ültek. Az­ asszony feje oly ősz mint a nyúlbőr. A férfi feje rókaszintű. Az asszony fején sasfészek, a férfién keselyűfészek volt. A­mint beléptek, a nő varrogatván, kést vesz elő, alvó férje hónaljába döfi. Férje felugrik és okát kérdezi. Az asszony azt mondja, hogy vendégeik érkeztek, és az evéssel nem várhatnak soká, azért költötte fel. Az érkezetteket megvendégelik. A férfi kérdezi az ifjútól, milyen szokása van: a tál mellé, csésze mel­lé kit szeret társul. Ha leányt szeret, menjen ki és ke­ressen. Kimegyen és keres, de nem talál. Mikor visz­­szajön, haját alulról fölfelé húzza valami. Föltekint, odafent lát ülni egy óriás hajadont. Magához szólítja és egy tálból esznek. Két-három napig boldogan élnek. Akkor távozni akar az ifjú és szerényen szabódik, hogy a leányt nem fogja elvinni, mert sokkal feljebbvaló jarcum-asszony. De a leány apja odaadja neki. Hét nyár, hét tél múlik el. Épen eltört nyilát igaz­gatja, mikor az ajtó megnyílik s a városi fejedelem jön s azt mondja neki: Hova te mentél, oda vigy engem is. Menjünk. „Nem, az furcsa föld, bajba ejtenél." Nagy jót tesz velem, de milyen bajba ejtenélek ? ta­pasztalt ember vagy, azért hívlak.“ — A városi fe­jedelem csakugyan ráveszi. „Te akarod, ha kiállod, elviszlek.“ Öltözködtek, azután kimentek ketten a vízhez. Ott levetették csizmájukat. Az ifjú lába ormáról levág egy darabot, nyilat farag belőle, ivére teszi és a nagy követ keresztüllövi. Mikor a városi fejedelem akar le­vágni lába ormáról egy darabot, sirlt, jajgat. Az ifjú figyelmezteti, hogy jó lesz visszatérni. „Nagy jót tesz velem, csak menjünk!“ S levágja lába ormáról a dara­bot, nyilat farag belőle, stb. Azonban a nagy követ nem tudja keresztüllőni. A nyíl három darabra törve pattan vissza Az ifjú ismét vonakodik. „Jobb lesz, ha visszatérünk.“ „Nem, nem, tevünk!“ Útközben az ifjúnak fél lába botostól együtt le­válik és ott marad. A városi fejedelem lábához kap, si­­rít és jajgat. Az ifjú mondja neki: Térjünk vissza. „Nagy jót tesz velem, csak menjünk.“ És elválik a vá­rosi fejedelem féllába botostól. Elmarad azután jajga­tásai közt kezei, másik lába, dereka, s mind a két fő begördül a kovács­műhelybe. Előbb az ifjúé, azután a városi fejedelemé. Ott megfogják, tűzbe teszik, meg ki­veszik és az üllőn megkalapácsolják mind a kettőét. Akkor fölpattan az ajtó, kigördülnek vissza azon az utón, melyen ide gördültek. Rátalálnak elhagyott tagjaikra s azok ismét ösz­szeforranak, ismét ép férfiakká lesznek. Ment út hosszában lépdelnek, mig elérkeznek egy nagy házhoz. A ház 4—6 öl volt, körülötte viz, mely­ben különféle hálókkal halásztak kecsegét és pisztrán­got. Levetették czizmáikat s beléptek. A városi fejede­lem kérdezősködött társától: miféle férfi és asszony az? még sas- és keselyű­­­fészek van a fejükön? „Hallgass, még bajba ejtesz!“ A­mint beléptek, a nő varrogatván kést vesz elő s alvó férje hónaljába döfi. „Oda nézz! — szól a váro­si fejedelem, — az asszony megöli férjét.“ Hallgass, még bajba ejtesz.“ Az érkezetteket megvendégelik. A házi férfi kér­dezi a városi fejedelemtől: milyen szokása van: a tál mellé, csésze mellé kit szeret társul ? Ha leányt szeret, menjen ki és keressen. Kimegyen és keres, de nem talál. Mikor visszajön, haját alulról fölfelé húzza valami. Föltekint, odafent lát ülni egy szép óriás ha­jadont. Magához szólítja és egy tálból esznek. Egy éjszakát, egy napot éltek. Abházi férfi hozzáadja leá­nyát a városi fejedelemhez és azok haza mennek. Hét nyár, hét tél múlik el. Az ifjú épen eltört nyi­lát igazgatja, mikor apája hozzá vendégül jön. Elmen­nek a városi fejedelmet meglátogatni. A városi fejedelem háza épen olyan, mint amaz, a­hol a pisztrángokat és kecseréket halászták. A vá­rosi fejedelem fején keselyű­fészek, felesége én sasfé­szek. Neje késsel költi fel álmából- A vendégeknek enni adnak. Az ipa látja, hogy csendben élnek. „Elég, menjünk.“ S az ipa eltávozik másik vejével a városi fejedelemtől. Útközben mondja neki: „Hét nap múlva menj el sógorodhoz és nézd meg, hogy élnek.“ Az ifjú megfogadja és elmegy. A városi fejedelem városát tűz által elpusztítva találja. Siet a szomorú hírt ipjának megvinni. Ipja tanítást ad neki, hogy embereknek nem kell az istenek közé vegyülni, ha csak kiválasztva nin­csenek. A hatalmat nem kell erőszakolni, ha önként meg nem adatik. A­mit az óriások tesznek, azt az em­berek nem tehetik. Ezután megcsókolják egymást, az ifjú visszatér és még sokáig boldogul él. Eddig a sajátságos menetű, de még sajátságo­sabb modorú monda, melyet Hunfalvi azért olvasott föl, hogy tájékozást nyújtson, milyennek képzeli a vo­gul nép a tarcumok életét. Istenségüket a test (mint hollóból ember) és tagok elváltozásában hiszik legin­kább nyilvánulni. Voltak még erdei és vizi lények is. Ezek kisebb tiszteletben állanak a farcumoknál. Az erdei szellemek felügyelete alatt állanak az erdők, tőlük fü­gg a vadá­szat szerencséje. A­kit ők szeretnek, az szerencsés. Országbíró a m­ilga viasza (»ismörő és Kis Hont m­egyék üdvözlő h­atára. Tekintetes megyei közönség! * Azon évek hosszú sora, melyet boldogul és meg­elégedetten Gömörmegyében tölthettem , hol már őseim is negyedfél század előtt vendégszeretettel fo­gadtatva, folyton előzékenységgel elhalmoztattak, él­tem legszebb emlékei közé tartozik. Örök hálámat e szép megye iránt nem növelhette, csak erőnbíthette a t. közönségnek m. hó 18-ról kelt üdvözlő iratában irányomban újabban tanúsított meg­tisztelő részvéte; csak fokozta bennem a forró óhajtást, hogy valamint eddig, úgy ezentúl is, mennyire erőmtől telik, az egész megyének, mint egyes fiainak érdekeit és kivánatait előmozdítsam. Engedje a t. közönség reményk­item, hogy ba­ráti bizalmára és közreműködésére továbbá is számol­hatok, ki részemről szintén állandó ragaszkodással és tisztelettel maradok a tekintetes megyei közönségnek Pesten, 1863. junius 1-én lekötelezettje. Gróf Andrássy György m. k. kövelválasztási mozgalmak Erdély­ben. Felső-Fejérmegye. A „ Korunk “nak máj. 30-ról írják: „Folyó hó 23-án tartott ideiglenes bizottmányi gyülésdlak jegyzőkönyvéből három érdemel figyelmet. 1. Olvastatott a f. főkormányszéknek az erdélyi petrogált külön országgyűlésre küldendő követek meg­választását illető magas rendelete, úgy­szintén ezen országgyűlést összehívó legfelsőbb Fejedelmi rendelet. Ezen rendelvények felolvasása, ha meglehetős halk csenddel folyt le, annál zajosabb volt a küzdelem, mi­dőn a főispán ő maga, az ezen rendeletekre gr. B. G. által i­lditványoz­ólag tett határozat jegyzőkönyvre vé­telét egészen cassálni akarta, a bizottmányt meg szét­­oszlatással is fenyegetve, kétszer is elnémítani pró­bálta ; mindamellett a különböző vélemények rögeinek feláyitása után sikerült jegyzőkönyvbe igtatni azon észrevételt, miután a Fejedelmi legfelsőbb kéziratban is tisz­tán áll, hogy egy erdélyi külön országgyűlés összehívására a törvényes alap hiányzik, bizottságunk ezen országgyűlést törvényellenesnek nyilatkoztatja ; a választásokban azonban részt vesz, a rendeleteket teljesíti, mert hazafi kötelességének tartja, a legnyo­masztóbb körülmények közt egy alkalmat is el nem szalasztani, hol hazánk közös javára és alkotmányos jogainak jövendő fenntartására közreműködni lehet. 2. Főispán ő maga tárgyalás alá tűzte a biroda­mi tanács által készített személy-, a jog­biztonsági tör­vényt, hogy annak czélszerűsége felöl a bizottmány a f. főkormányszék által kívánt véleményt adja. Mire nézve határoztatott: bizottmányunk illetéktelenül kelt törvények bírálatába nem bocsátkozva, azt az ország­gyűlés teendőjének tartja. 3. Ugyan 6 maga kitűzi az ideiglenes országgyű­lési alapszabály 36-ik §-a értelmében a központi vá­lasztmány kinevezését — a bizottmány az idővel gaz­dálkodva felkérő főispán­­ méltóságát,­­ mint a vá­lasztmány elnökét, a választmány tagjainak belátása szerinti kijelölésére, kijelentve, hogy ha netalán vala­melyik kijelölendő tag ellen helyes kifogás létezik, a bizottmány jogával élni fog. Mire a főispán úr kevés idő múlva egy 12 számú névsort olvasa föl, hol egy pár bizalmatlan idegen hangzású név fordulván elő, g. M B. alkalomszerű indítványa, miszerint a m­egyei hi­vatalnokokat a központi bizottmányból, a m. kormány iránti azon tiszteletből, nehogy a kormány gyanú alá essék, hogy hivatalnokai által a követválasztásokra be­folyni szándékszik, kihagyandóknak véleményezi, el­fogadtatott, mely indítványt g. B. G. oda változtatta, hogy a központi választmánynak csak a megyebeli bir­tokos tisztviselők lehetnek tagjai; ezen közhelyeslés- sel találkozott indítvány jegyzőkönyvi előrebocsátta­­tása után a központi választmány közakarattal a kö­vetkező tagokból alakíttatott­­ gr. Bethlen Gábor, Pot­­sa Ferencz, Fogarasi János, Karátsoni János, Csíki József, Szaboszlai Lajos, Szőts János, Béldi Albert, Dendorf György, Náczán Miklós, Fekete János és Ve­­tesán János. A központi választmány megalakulván, hogy teendői utasítását még az napon megkezdhesse, a bizottmány szétoszlott.“ Csikszék. A „Korunk“nak jan. 2-káról írják. A követek választására hivatalból alakított középponti választmány tagjai következők : Csíki Mózes, Korodi József és Csányi István alkirálybirák, Nagy József, Veres Antal és Aurán János dalok, Bors István, Tom­pos Ferencz, Bocskor Ferencz, Bartalics Ágoston, Bocskor Mihály, Csutak Lajos, Zakariás Antal, Pus­kás Lajos, Egyed Mihály s id. Bors István választásra jogosítottak. Ezen választmány működése megkezdése végett tegnapra volt összehiva , s itt mindenek előtt Bocskor Mihály indítványozta, hogy a jegyzőkönyv legelső lap­ján fejezzenek ki óvást a történeti jogok tökéletes fi­gyelmen kivül hagyása, az 1848. évi szentesített tör­vények mellőzése, s az ezen választmányt jelenleg összealakító kútfő e tekintetbeni illetéktelensége ellen; jelentsék ki, hogy egyenként készek ugyan közremű­ködni a nemzet és király közötti bizalom visszaállításá­ra, de sem ezen választmányt, sem ezen választmány működésének következményeit törvényesnek, s olyan­nak, mely az ország szentesített s el nem törlött törvé­nyeit megváltoztassa — el nem ismerhetjük. Ezen indítványt a­­ hivatalnok és a elnöklő ad­ministrator úr kivételével mindannyian pártolták, s csak úgy nyilatkoztak ott maradni, ha az jegyzőkönyv­be vétetik, a mi nem kevés vitatkozás és küzdés után meg is történt, s azután a választmány a 42. §. szerin­ti teendőit teljesítette­ Csíkszereda város. Ugyane lapnak máj. 30-ká­­ról írják: „Csík­szereda város bizottmánya f. évi máj. 30-án tartott közgyűlésében egyhangúlag és hatá­rozatiig kijelentette, hogy a kihirdetett erdélyi or­szággyűlést csak az eddigi zavarok sokasításának s törvényeinkkel minden tekintetben ellenkezőnek talál­ja, s azért a választó bizottmány alakításába befolyni nem akar.“

Next