Sürgöny, 1863. június (3. évfolyam, 125-146. szám)
1863-06-11 / 131. szám
Harmadik évi folyam. 131 - 1863. Szerktvitó-hivatal: Barátok tere 7. 8. a. foldszinf. kiadó-hivatal. Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Csütörtök jájus II Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhozhordva. Vidékre, naponkint postás félévre 850 kr. Félévre 101,forint. Negyedévre 4 „ 50 „ • Negyedévre 5 * HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. é. május 30 dikán kelt legmagasb elhatározásánál fogva a nagyszebeni főtörvényszék alelnökévé Herbert Ede erdélyi korszéki tanácsost, továbbá ugyanezen főtörvényszék tanácsosaivá : Schneider József rendelkezésben levő államügyészt, egyúttal főállamügyészszé, Mace 1lariu Illés szerdahelyi királybírót, Schwarz János rendelkezés alatti kerületi törvényszéki tanácsost, Lassel Ágoston rendelkezés alatti állan.ügyészt, és Hinder Mihály rendelkezés alatti kerületi törvényszéki tanácsost méltóztatott legkegyelmesebben kinevezni. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. évi május 2- tól Bauer Antal esztergommegyei áldozár és gymnasiumi tanár, továbbá Bauer Sándor érseki uradalmi írnok vezetéknevének „Pór“ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. Intézkedés tétezvén az iránt, hogy a joggyakorlatra felvett s ezentúl felveendő ügyvédjelöltek nevei az illető törvényszékeknél mindenkor bejelentessenek. Annak folytán mindazon joggyakornokok, kik ezentúl az ügyvédi vizsgatétel megengedéséért folyamodni fognak, ezennel felhivatnak, miszerint a tekintetes királyi ítélőtáblához intézendő, a kellő okmányokkal, különösen pedig a felsőbb helyen újabban is megkívánt államvizsgák letételének bebizonyításával támogatandó kérvényeiket jövőre mindenkor az illető törvényszékeknél nyújtsák be, hogy azok a folyamodás áttételekor az ügyvédjelöltek erkölcsisége s képzettsége iránt saját tapasztalataikon alapuló netaláni észrevételeiket a királyi ítélő tábla tudomására juttathassák. Kelt Pesten, 1863. junius 8. \EUHIVATAL08 RÉSZ. Tájékozás. Szó a mi szó, de annyi kétségtelen, hogy a bécsi alkotmánypártiak nagy buzgalommal űzik a törvényhozás munkáját. A kir. tanács, múlt ülésszakában, mint tudjuk, nagy tevékenységet fejtett ki, de természetes, hogy az aránylag rövid idő alatt mindent be nem végezhetett. Több törvényjavaslatot keresztülvivén több stádiumon s a fennforgó véleménykülönbségeket már ki nem egyenlíthetvén, kénytelen volt megoldatlan a jövő ülésszakra hagyni. A „Pr.“ siet azokat már most emlékezetbe hozni, mire neki alkalmat több lapnak azon kifejezett véleménye nyújt, miszerint nem csak az urak háza lenne tüstént a megnyitás után azonnal elnapolandó mindaddig, míg a követek háza számára valamelyes anyagot nem gyűjtött, hanem még ez utóbbi is felfüggesztené teljes üléseit, időt engedvén a bizottmányoknak, hogy a várandó összes kormányi előterjesztéseket feldolgozzák. A „Pr.“ ezt nagyon ellenzi, azt tartván, hogy a teli üléseknek épen a fönntemlített bevégezetlen törvényjavaslatok tüstént elég munkát adhatnak. Ilyenek pedig: a levéltitok oltalmára szolgáló, továbbá az egyesület jogra, bírói személyzet függetlenségének biztosítékaira vonatkozó javaslatok. A centralista lap inti a követeket, hogy előre készítsenek maguknak munkatervet, nehogy tervtelenüljenek úgy, mint előbb s végre is az időből kifogyjanak. Mi a kir. tanács keblében létezett pártokat illeti, ezeknek most semmi mozgalmairól sem értesülünk; csupán azon kíváncsiság említendő, melylyel a bécsi lapok a cseh és lengyel követek magatartása elé néznek. Egyelőre azt tartják, hogy ez utóbbiak közt többé semmi parlamenti koalitió a kir. tanács kebelében nem jönhet létre. Hogy utolsó időben a csehek és lengyelek közt általában, az elsők ellentörekvései daczára, bizonyos idegenség tűnt ki, ez kétségtelen. .. csehek s közöttük főleg a vérmesek, már hozzá kezdenek szokni a gondolathoz, hogy a lengyelek is beletalálják magukat az ő általános irányukba, melyet sokan közülök elég szembeszökőleg a pánszlávság ölébe vezetőnek elárulanak. Ezen hiedelemből azonban nagyon is kiábrándíthaták őket az utolsó idők eseményei, melyek a cseheket megdöbbenték. A lengyel lázadás, ha valahol, bizonyosan a prágai csehek közt talált legnagyobb rászalásra, se körülmény elég arra, hogy a csehek és lengyelek vezérei közt a kir. tanácsban is gyökeresen megzavarodjék azon viszony, melyet coalitiónak volt szokás nevezni. Ezt remélik legalább a bécsi lapok, melyek e coalitió megsemmisülését még azon körülménynél fogva is hiszik, mert a lengyelek az eddigi előzményekből meggyőződhettek, hogy a csehek segélye nem vezeti őket semmi eredményre, s hogy ha a centralistákhoz folyamodnak, ennek sokkal több sikerét láthatandják. Teljesül-e ezen remény , várjuk be Természetes, hogy az erdélyi országgyűlés is különösen érdekli a bécsi lapokat. feszült figyelemmel kisérik nem csak a követválasztási mozgalmakat, hanem pontosan registrálják egyszersmind mindazon nyilatkozatokat, mik ittott, lapokban vagy másutt fölmerülnek A „Botsch." lapunknak azon föltett kérdésére, várjon az erdélyi országgyűlés az cet. diplomát s febr. 26-ki pátenst fogja-e elfogadni, vagy más módokat hozand-e javaslatba, már készen találja a feleletet a „Herr. Ztg.“ egy „jóakarata szózatában a szász választókhoz“, melyben ezeket figyelmezteti, hogy „óvakodjanak azoktól, kik semmi helyest nem tanultak s főleg a történetből mit sem tanultak; kik kétes hirűek; kik arany hegyeket ígérnek; és kik mindkét vállukon hordozzák őket.“ A „Botsch."-nek mindenesetre igen mélyenlátónak kell lennie, ha ezen aphoristikus pártkifakadásokban már az országgyűlés eredményét látja. Ezt épen oly kevéssé lehet a „Herrn. Ztg“ mint a „Krönst. Ztg“ 48-as álláspontjából előre megjósolni. Leghelytelenebbül cselekszenek azonban azok, kik a győzelem bizonyossága előérzetében már a magyar elem magatartása fölött is kicsinylőleg csúfolkodnak, amiért őket ma egy bécsi lap meg is leckézi. T Á R CZA. Magyar tud. akadémia. Az Akadémia június 8-án tartott nyelv és széptudományi ülésében Hunfalvi Pál tartott értekezést a vogulnép mythologiájáról. A vogulok mythologiájában sok hasonlatot találni a görögökével. Egy mythologiában sincs oly rendszer, hogy ellenmondás ne lenne benne, így van ez a voguloknál is. Értekező ennek bebizonyítására egy ősmondát hoz fel a világ teremtéséről. A vogul ős-mythos szerint, a földet a főisten Numitor teremtette. E monda szerint Numitor csak közvetve alkotta a földet. A monda így hangzik: Numitor egy bölcsőt eresztett le az égből, mely a vizek fölött lebegett. A bölcsőben egy vén ember és asszony volt. Férj és nő. Idővel gyermekük lett, kit a vogul nyelv értelme szerint levegőszülöttnek hívtak. A bölcső folyvást lebegett a vizek felett. A jég fia kérte Numitort, hogy csak annyi földet adjon a bölcső alá, hogy egy házat lehessen rá építeni. Numitor meghallgatta a kérést, s búvár madarak által földet hozatott 161 a tenger fenekéről. Ez volt a föld magva. De a föld ingott, forgott a légben. A lég fia ismét folyamodott Numitorhoz, ki most övét oldta le, s azt mondta, hogy azzal kösse körül a földet. Az ifjú úgy jön, s a föld szilárdul állt. Ez év az Ural-hegy. Numitor eleintén az óriás-népet teremtette, azután másféléket és utóljára az embert. Az óriások ereje egyenlő volt, egyik sem volt erősebb a másiknál. Ezek azért a világ minden részeibe szétoszlottak egymás elöl és lettek az emberek. Az óriások, kiket a vogulok Jarcum név alatt ismernek, mythologiájukban mint félistenek jőnek elő. A Jarcumok nevét több folyó viseli, vagy talán a hagyomány vette nevüket a folyótól. A Jarcumok egymásközti versenységében egyik békává változott, másik csukává. Innen a csukát az egész Sosva mellékén szentnek tartják. Az óriások rendesen a jót képviselik a hagyományok szerint: tőlük az emberek csak jót várhatnak. Voltak rosz szellemeik is, milyen a betegség és halál szelleme. A kereszténység behatásának lehet tulajdonítani, hogy a vogul mythologiában az ördög is meghonosült Oly gonosz szellemeik is voltak, kik az éhes vagy szomjas emberek elől az ételt és italt elszedték. A ragadós betegségek szellemének fogalmát Üstökös, vagy bolygótűz fejezte ki, minthogy azok a légben szabadon röpködnek. Áldozathelyeiket körülkerítették. Oda nem mert a gonosz szellem közeledni. Bálványaik voltak a természet különös szeszélye által emberekhez vagy állatokhoz hasonlító tárgyak, vagy melyeket maguk készítettek a rosz szellemek elűzésére. A mily alakot viseltek, arról nevezték el. Szent helyek voltak a hegycsúcsok, fák, völgyek, hol egykor Jarcum lakott. A nép a Jarcumok életét leginkább különféle alakokra való átváltozásban képzeli. Értekező itt terjedelmes vogul-mondát olvasott föl a Jarcumokról Beguly jegyzeteinek nyomán. E monda sajátságos modorban van előadva, melyet mi kivonatban semmi esetre sem adhatunk vissza, csak értelmét jegyezzük föl. Egy házaspárnak volt egy fia, ki mig törött nyilát javítgatta, azon töprenkedett, hogy meddig fog még nőtlenül élni. Anyja ezalatt a kútnál vízért van. Amint merit, a víz felforr, habzik. Az asszony megijed, de a kút megszólítja s elmondja neki, miről gondolkozik fia. Erre egy holló repül a vízhez, leveti tollas bőrét és mint született nap fia (jarcum) áll elő. Czombja mellől kést húz ki, lába ormából levág egy darabot, nyilat farag belőle, ivére teszi és egy nagy követ keresztüllő vele. Szól az asszonyhoz, mondja meg fiának, jöjön utána, nőt keresni. Az asszony hazaviszi a vizet. Otthon felforr, habzik a víz. Apu kérdezi, mi okozza ezt, mert még soha sem történt ez a vízzel. Anyja elmondja, mi történt a kútnál. Megyen a fiú a vízhez. Ott levág lába ormából egy darabot, nyilat farag belőle, ivére teszi és a nagy követ is keresztüllövi. Azután követi „amaz“ nyomait, mely egészen más erdős, más völgyes vidékre viszi. Útközben amannak féllába botostól együtt leválik és ott marad. Leválik az ifjúé is és ott marad. Amannak fél keze bottal együtt leválik és elmarad. Az ifjúé szintén. Egy kéz, egy láb marad. Későbben a másik láb botostól, a másik két ifjával együtt elmarad az után amannál is, az ifjúnál is. Most tehát csak csupasz derekaik mennek. De az is elmarad, csak a fejük gördült tovább. Mind a két fej egy kovácsműhelybe gördül be. Előbb amazé, azután az ifjúé. Ott megfogják, tűzbe teszik, meg kiveszik és az üllőn megkalapácsolják. Akkorelpattan az ajtó, kigördülnek egymásután a fejek, vissza azon az utón, melyen ide gördültek. Rátalálnak elhagyott tagjaikra , azok ismét öszszeforranak, ismét ép férfiakká lesznek. Ment itt hosszában lépdelnek, mig elérkeznek egy nagy házhoz. A ház 4—5 öl volt, körülötte viz, melyben különféle hálókkal halásztak kecsegét és pisztrángot. Levetették botosaikat és beléptek. A háziasszony és férfi a vendégpadon ültek. Az asszony feje oly ősz mint a nyúlbőr. A férfi feje rókaszintű. Az asszony fején sasfészek, a férfién keselyűfészek volt. Amint beléptek, a nő varrogatván, kést vesz elő, alvó férje hónaljába döfi. Férje felugrik és okát kérdezi. Az asszony azt mondja, hogy vendégeik érkeztek, és az evéssel nem várhatnak soká, azért költötte fel. Az érkezetteket megvendégelik. A férfi kérdezi az ifjútól, milyen szokása van: a tál mellé, csésze mellé kit szeret társul. Ha leányt szeret, menjen ki és keressen. Kimegyen és keres, de nem talál. Mikor viszszajön, haját alulról fölfelé húzza valami. Föltekint, odafent lát ülni egy óriás hajadont. Magához szólítja és egy tálból esznek. Két-három napig boldogan élnek. Akkor távozni akar az ifjú és szerényen szabódik, hogy a leányt nem fogja elvinni, mert sokkal feljebbvaló jarcum-asszony. De a leány apja odaadja neki. Hét nyár, hét tél múlik el. Épen eltört nyilát igazgatja, mikor az ajtó megnyílik s a városi fejedelem jön s azt mondja neki: Hova te mentél, oda vigy engem is. Menjünk. „Nem, az furcsa föld, bajba ejtenél." Nagy jót tesz velem, de milyen bajba ejtenélek ? tapasztalt ember vagy, azért hívlak.“ — A városi fejedelem csakugyan ráveszi. „Te akarod, ha kiállod, elviszlek.“ Öltözködtek, azután kimentek ketten a vízhez. Ott levetették csizmájukat. Az ifjú lába ormáról levág egy darabot, nyilat farag belőle, ivére teszi és a nagy követ keresztüllövi. Mikor a városi fejedelem akar levágni lába ormáról egy darabot, sirlt, jajgat. Az ifjú figyelmezteti, hogy jó lesz visszatérni. „Nagy jót tesz velem, csak menjünk!“ S levágja lába ormáról a darabot, nyilat farag belőle, stb. Azonban a nagy követ nem tudja keresztüllőni. A nyíl három darabra törve pattan vissza Az ifjú ismét vonakodik. „Jobb lesz, ha visszatérünk.“ „Nem, nem, tevünk!“ Útközben az ifjúnak fél lába botostól együtt leválik és ott marad. A városi fejedelem lábához kap, sirít és jajgat. Az ifjú mondja neki: Térjünk vissza. „Nagy jót tesz velem, csak menjünk.“ És elválik a városi fejedelem féllába botostól. Elmarad azután jajgatásai közt kezei, másik lába, dereka, s mind a két fő begördül a kovácsműhelybe. Előbb az ifjúé, azután a városi fejedelemé. Ott megfogják, tűzbe teszik, meg kiveszik és az üllőn megkalapácsolják mind a kettőét. Akkor fölpattan az ajtó, kigördülnek vissza azon az utón, melyen ide gördültek. Rátalálnak elhagyott tagjaikra s azok ismét öszszeforranak, ismét ép férfiakká lesznek. Ment út hosszában lépdelnek, mig elérkeznek egy nagy házhoz. A ház 4—6 öl volt, körülötte viz, melyben különféle hálókkal halásztak kecsegét és pisztrángot. Levetették czizmáikat s beléptek. A városi fejedelem kérdezősködött társától: miféle férfi és asszony az? még sas- és keselyűfészek van a fejükön? „Hallgass, még bajba ejtesz!“ Amint beléptek, a nő varrogatván kést vesz elő s alvó férje hónaljába döfi. „Oda nézz! — szól a városi fejedelem, — az asszony megöli férjét.“ Hallgass, még bajba ejtesz.“ Az érkezetteket megvendégelik. A házi férfi kérdezi a városi fejedelemtől: milyen szokása van: a tál mellé, csésze mellé kit szeret társul ? Ha leányt szeret, menjen ki és keressen. Kimegyen és keres, de nem talál. Mikor visszajön, haját alulról fölfelé húzza valami. Föltekint, odafent lát ülni egy szép óriás hajadont. Magához szólítja és egy tálból esznek. Egy éjszakát, egy napot éltek. Abházi férfi hozzáadja leányát a városi fejedelemhez és azok haza mennek. Hét nyár, hét tél múlik el. Az ifjú épen eltört nyilát igazgatja, mikor apája hozzá vendégül jön. Elmennek a városi fejedelmet meglátogatni. A városi fejedelem háza épen olyan, mint amaz, ahol a pisztrángokat és kecseréket halászták. A városi fejedelem fején keselyűfészek, felesége én sasfészek. Neje késsel költi fel álmából- A vendégeknek enni adnak. Az ipa látja, hogy csendben élnek. „Elég, menjünk.“ S az ipa eltávozik másik vejével a városi fejedelemtől. Útközben mondja neki: „Hét nap múlva menj el sógorodhoz és nézd meg, hogy élnek.“ Az ifjú megfogadja és elmegy. A városi fejedelem városát tűz által elpusztítva találja. Siet a szomorú hírt ipjának megvinni. Ipja tanítást ad neki, hogy embereknek nem kell az istenek közé vegyülni, ha csak kiválasztva nincsenek. A hatalmat nem kell erőszakolni, ha önként meg nem adatik. Amit az óriások tesznek, azt az emberek nem tehetik. Ezután megcsókolják egymást, az ifjú visszatér és még sokáig boldogul él. Eddig a sajátságos menetű, de még sajátságosabb modorú monda, melyet Hunfalvi azért olvasott föl, hogy tájékozást nyújtson, milyennek képzeli a vogul nép a tarcumok életét. Istenségüket a test (mint hollóból ember) és tagok elváltozásában hiszik leginkább nyilvánulni. Voltak még erdei és vizi lények is. Ezek kisebb tiszteletben állanak a farcumoknál. Az erdei szellemek felügyelete alatt állanak az erdők, tőlük függ a vadászat szerencséje. Akit ők szeretnek, az szerencsés. Országbíró a milga viasza (»ismörő és Kis Hont megyék üdvözlő határa. Tekintetes megyei közönség! * Azon évek hosszú sora, melyet boldogul és megelégedetten Gömörmegyében tölthettem , hol már őseim is negyedfél század előtt vendégszeretettel fogadtatva, folyton előzékenységgel elhalmoztattak, éltem legszebb emlékei közé tartozik. Örök hálámat e szép megye iránt nem növelhette, csak erőnbíthette a t. közönségnek m. hó 18-ról kelt üdvözlő iratában irányomban újabban tanúsított megtisztelő részvéte; csak fokozta bennem a forró óhajtást, hogy valamint eddig, úgy ezentúl is, mennyire erőmtől telik, az egész megyének, mint egyes fiainak érdekeit és kivánatait előmozdítsam. Engedje a t. közönség reménykitem, hogy baráti bizalmára és közreműködésére továbbá is számolhatok, ki részemről szintén állandó ragaszkodással és tisztelettel maradok a tekintetes megyei közönségnek Pesten, 1863. junius 1-én lekötelezettje. Gróf Andrássy György m. k. kövelválasztási mozgalmak Erdélyben. Felső-Fejérmegye. A „ Korunk “nak máj. 30-ról írják: „Folyó hó 23-án tartott ideiglenes bizottmányi gyülésdlak jegyzőkönyvéből három érdemel figyelmet. 1. Olvastatott a f. főkormányszéknek az erdélyi petrogált külön országgyűlésre küldendő követek megválasztását illető magas rendelete, úgyszintén ezen országgyűlést összehívó legfelsőbb Fejedelmi rendelet. Ezen rendelvények felolvasása, ha meglehetős halk csenddel folyt le, annál zajosabb volt a küzdelem, midőn a főispán ő maga, az ezen rendeletekre gr. B. G. által ilditványozólag tett határozat jegyzőkönyvre vételét egészen cassálni akarta, a bizottmányt meg szétoszlatással is fenyegetve, kétszer is elnémítani próbálta ; mindamellett a különböző vélemények rögeinek feláyitása után sikerült jegyzőkönyvbe igtatni azon észrevételt, miután a Fejedelmi legfelsőbb kéziratban is tisztán áll, hogy egy erdélyi külön országgyűlés összehívására a törvényes alap hiányzik, bizottságunk ezen országgyűlést törvényellenesnek nyilatkoztatja ; a választásokban azonban részt vesz, a rendeleteket teljesíti, mert hazafi kötelességének tartja, a legnyomasztóbb körülmények közt egy alkalmat is el nem szalasztani, hol hazánk közös javára és alkotmányos jogainak jövendő fenntartására közreműködni lehet. 2. Főispán ő maga tárgyalás alá tűzte a birodami tanács által készített személy-, a jogbiztonsági törvényt, hogy annak czélszerűsége felöl a bizottmány a f. főkormányszék által kívánt véleményt adja. Mire nézve határoztatott: bizottmányunk illetéktelenül kelt törvények bírálatába nem bocsátkozva, azt az országgyűlés teendőjének tartja. 3. Ugyan 6 maga kitűzi az ideiglenes országgyűlési alapszabály 36-ik §-a értelmében a központi választmány kinevezését — a bizottmány az idővel gazdálkodva felkérő főispán méltóságát, mint a választmány elnökét, a választmány tagjainak belátása szerinti kijelölésére, kijelentve, hogy ha netalán valamelyik kijelölendő tag ellen helyes kifogás létezik, a bizottmány jogával élni fog. Mire a főispán úr kevés idő múlva egy 12 számú névsort olvasa föl, hol egy pár bizalmatlan idegen hangzású név fordulván elő, g. M B. alkalomszerű indítványa, miszerint a megyei hivatalnokokat a központi bizottmányból, a m. kormány iránti azon tiszteletből, nehogy a kormány gyanú alá essék, hogy hivatalnokai által a követválasztásokra befolyni szándékszik, kihagyandóknak véleményezi, elfogadtatott, mely indítványt g. B. G. oda változtatta, hogy a központi választmánynak csak a megyebeli birtokos tisztviselők lehetnek tagjai; ezen közhelyeslés- sel találkozott indítvány jegyzőkönyvi előrebocsáttatása után a központi választmány közakarattal a következő tagokból alakíttatott gr. Bethlen Gábor, Potsa Ferencz, Fogarasi János, Karátsoni János, Csíki József, Szaboszlai Lajos, Szőts János, Béldi Albert, Dendorf György, Náczán Miklós, Fekete János és Vetesán János. A központi választmány megalakulván, hogy teendői utasítását még az napon megkezdhesse, a bizottmány szétoszlott.“ Csikszék. A „Korunk“nak jan. 2-káról írják. A követek választására hivatalból alakított középponti választmány tagjai következők : Csíki Mózes, Korodi József és Csányi István alkirálybirák, Nagy József, Veres Antal és Aurán János dalok, Bors István, Tompos Ferencz, Bocskor Ferencz, Bartalics Ágoston, Bocskor Mihály, Csutak Lajos, Zakariás Antal, Puskás Lajos, Egyed Mihály s id. Bors István választásra jogosítottak. Ezen választmány működése megkezdése végett tegnapra volt összehiva , s itt mindenek előtt Bocskor Mihály indítványozta, hogy a jegyzőkönyv legelső lapján fejezzenek ki óvást a történeti jogok tökéletes figyelmen kivül hagyása, az 1848. évi szentesített törvények mellőzése, s az ezen választmányt jelenleg összealakító kútfő e tekintetbeni illetéktelensége ellen; jelentsék ki, hogy egyenként készek ugyan közreműködni a nemzet és király közötti bizalom visszaállítására, de sem ezen választmányt, sem ezen választmány működésének következményeit törvényesnek, s olyannak, mely az ország szentesített s el nem törlött törvényeit megváltoztassa — el nem ismerhetjük. Ezen indítványt a hivatalnok és a elnöklő administrator úr kivételével mindannyian pártolták, s csak úgy nyilatkoztak ott maradni, ha az jegyzőkönyvbe vétetik, a mi nem kevés vitatkozás és küzdés után meg is történt, s azután a választmány a 42. §. szerinti teendőit teljesítette Csíkszereda város. Ugyane lapnak máj. 30-káról írják: „Csíkszereda város bizottmánya f. évi máj. 30-án tartott közgyűlésében egyhangúlag és határozatiig kijelentette, hogy a kihirdetett erdélyi országgyűlést csak az eddigi zavarok sokasításának s törvényeinkkel minden tekintetben ellenkezőnek találja, s azért a választó bizottmány alakításába befolyni nem akar.“