Sürgöny, 1864. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1864-01-15 / 11. szám
Negyedik évi folyam 11—18.4 Szerkesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. I' íjv.'ó hivatal: Bar ..ok-tere V. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnálSÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Félévre 8 ft 50 kr. Negyedévre 4 , 50 . Vidékre, naponkint postán. Félévre 10 forint. Negyedévre a „ Előfizetési felhívás ..SÜRGÖNY“ czimű politikai lap 1004-eik évi folyamára. ELŐFIZETÉSI ÁR : január—júniusi fíl évre 10 forint, január—martiusi ‘14 évre 5 „ A „Sürgöny“ kiadó hivatala. NEMHIVATALOS RÉSZ. ~~ Bécs, jan. 13. L. A pénzügyér úr ma egy millió forintot bocsátott a magyar kormány rendelkezése alá, hogy kölcsönökkel támogathassa az ínséges vidékeknek azon községeit, melyek szívesen segélyeznék kebelbelieiket, de önerejükből nem bírják. Legközelebb, mint értesülünk, még egy millió fog e czélra fordíttatni, e két millió pedig lerovandó lesz azon hat és fél millióból, melyet a bíród, tanács által hozott törvény, kölcsönképen a kisebb földbirtokosoknak szánt. Tagadhatlan, miszerint e rendszabály nem igen tart arányt az ínséges vidékek szükségleteivel, de ép oly bizonyos, hogy a kormány jóakaratát sem elégíti ki. A szerencsétlenség szereti a társaságot s ritkán jár egyedül. A hazánkat ért csapást tetézi azon baj, hogy a birodalmi kölcsönnek eszközlése oly balviszonyokkal találkozik, melyeknek elhárítása eddig a legjobb akarat mellett sem sikerült, és ezen sajnos körülmény az ország előtt csakugyan kimenti a segélyezésnek fájdalmas késlelését, de mentséget akár fogadja el a „Wanderer“ pesti levelezője, akár nem. Ugyancsak ezen levelező úr előtt furcsának tűnnek fel a magyar hivatalos lapok, mivel azt panaszolják, hogy a kormánynak intézkedései a rablók ellen sokkal tökéletesb sikert nyújtanának, ha a közbirtokosok a kormány közegeit támogatnák. Nem lehet minden ember pandúr — mond az élez és levelező s ez ép oly bizonyos, a mily igaz, hogy nem minden ember érti a dolgokat, a melyeket birálgat. A kormány ez ügybeni intézkedéseinek sikere el nem marad ugyan, de lassabban jut létre, ha amazoknak hatása gyengítetik épen azok által, akiknek oltalmára tétetnek. Ily elharapódzott bajnak elnyomására az általános közreműködés okvetlenül szükséges és az elmulasztás ily körülmények közt valóságos bűn. Az angol rendőrség azon hírben áll, hogy legjobb a világon, de e hírét nem annyira saját ügyességének s tevékenységének, mint inkább azon körülménynek köszönheti, hogy minden angol polgári kötelességének tekinti, a közbiztonság fenntartásában résztvenni. A londoni „Punch“ a minap igen tanulságos humoresket közlött. Beszéli, hogy X. városban igen titokteljes gyilkosság történt. A lapok hasábokat írnak az eseményről s mondják, hogy a rendőrség nyomában van már a bűnösnek. A rendőr urak azonban csodálkozva néznek egymásnak szeme közé, nevelnek, pipáznak, kártyáznak; a fontos felfedezésekről, melyeket a lapok emlegetnek, egyiknek sincs legkisebb tudomása is; nem is kutatjuk a „titokteljes gyilkosságot“ — „majd felfedezi a publikum“ — mond az egyik furfangos rendőr; — „aztán a dit és dicsőség úgyis a mienk , miért fáradoznánk hát?“ És a dolog csakugyan így is történik : előáll egy becsületes hosszúlábú polgár, elmondja gyanakodásait, s ezeknek nyomán előkeríttetik a bűnös. E humoresk jellemzetes. Ha valaki a magyarhoni életből hasonló humoresket akarna meríteni, akkor nem annyira hasonlót, mint ellenkezőt kellene írnia. Páris, jan. 11. A törvényhozó testület vitái és a Mazziniféle merénylet közt oszlik meg a párisiak figyelme. Berryer alapos beszéde még a kormánykörökre is mélyen hatott s az üdvözlők névsorában Laguerroniére nevét olvassuk, mi bizonyítja, hogy Napoleon figyelmét sem kerülte ki e remek beszéd. — Laguerroniére egyike azon államférfiaknak, kik minden ministérium alatt bírták a császár bizalmát s Napóleon naponkint dolgozik ez államférfival kabinetjében, a nélkül, hogy a ministerek e munkálatokban mélyebb részt vennének. Viitry felelete a kormány részéről nem bírta a kedélyeket megnyugtatni, sőt kitűnt e különben fényes szónoklatból, hogy a Berryer által felhozott tények mind valók s e szerint Francziaország egyetlen reménye a béke, egyedül általa hozhatván rendbe a zilált pénzviszonyokat. A törvényhozó testület vitái Napóleon császár részéről egy nyilatkozatot idéztek elő, ugyanis Guéroult és Havin még a szükséges aláírásokat sem bírván megszerezni a lengyel ügy érdekében felhozandó módosítványra nézve, Napóleon így szólott egy lengyel nagy úrhoz : „Szívesen segítettem volna Lengyelország sorsán, de mint ön is látja, Francziaország nem akarja“. A turini követségnél Párisban nagy zavar uralkodik. Nigra úr minden félhivatalos lapot síkra szállít, hogy a Mazzini-merénylet ellen fejezze ki a turini kormány méltatlankodását. Az iránt is tisztában van Nigra, hogy ezen kísérletnek nem lesz Olaszországra nézve kedvező hatása, mert végre Napóleon sem diktáltathatja magának a követendő külpolitikát orgyilkosok által. A telegraph eddig a merénylet minden részleteit tudatta, de talán új adat e részben, miszerint a párisi rendőrség teljességgel nem volt oly jól értesülve a gyilkosok szándéka felől, mint azt elhitetni igyekszik. Sőt Greco nyíltan bevallja , hogy ha előbb megkapja a pénzt Mazzinitól, akkor a merénylet végrehajtatott volna. Greco valódi fanaticus, ki nem hogy tagadná bűnét , sőt dicsekszik vele, d e mellett kitűnik, hogy anyagi érdek is vezérlő, különben nem várt volna új pénzküldeményre, hanem beérte volna a 400 frankkal, mely összeg december 25-től január 14-kéig mindenesetre bőven elég leendett, hacsak nem regalirozza magát a reco uram 200 frankos ebédekkel. Mazzini e vétkes kísérlet által az európai béke ügyének nagy szolgálatot tett; az olasz forradalmi párt átláthatja, miszerint háború esetében a turini kormány egyedül marad , és hogy Napóleontól a villafrancai békepontokon túl semmit se remélhet, még azt sem, hogy Francziaország elhagyja Rómát. Ez iránt semmi kétséget nem akar fennhagyni a császár, annyira, hogy Viitry beszédében előfordulván egy helyen Francziaország kötelessége, védeni a pápa lelki hatalmát, — nehogy ebből némelyek ál-reményeket mentsenek, a „Moniteur“ e helyet a pápa világi hatalmára javította. Ami a dán ügyet illeti, és a schleswig-holsteini kérdést, azt hiszik, hogy végre is megegyeznek a hatalmak. E meggyőződést azon tudatból merítik, hogy utoljára is Anglia engedni fog, midőn aztán Austria és Poroszország sem követhetik az apró államok ábrándos terveit. A magyar népszínmű népnevelési tekintetben. A magyar népszínmű magában csekélységnek látszik, midőn oly fontos dologról van szó, mint a népnevelés. Túlfelől azonban a népnevelési kérdés oly természetű, hogy csekélységek is nagy befolyással lehetnek reá. A nép, mely nagyrészt kézimunkával foglalkozik, a szellemi foglalkozást inkább csak pihenéskép és szórakozás végett használja. Ilyen szórakozási hely a vasárnapi színház, tehát a népszínművek előadása azon iskola, melyből a nép alsóbb osztálya szellemi tanulmányának egy részét meríti. Ha végig nézünk egy vasárnap a karzaton, látjuk, minő figyelemmel kíséri a közönség az előadott darabot, mint figyel minden szóra, minő fogékony mindennemű benyomásra. Valószínű, hogy egész héten, munkája közepette, sokat beszél a vasárnapi darabról, s így az ott nyert benyomások eszmemenetére, erkölcsi fogalmaira, civilisatiójára stb. rém csekély befolyással lehetnek. A népszínműírók tehát a népnevelésre nézve bizonyos kötelezettséggel vannak felruházva, melynek, úgy látszik, a népszínművekből ítélve, nincsenek egészen öntudatában. Mellőzzük ezúttal a népszínművek irodalmi becsét, mellőzzük azon körülményt, hogyan készülnek némely népszínművek. Egy kezdő író t. i. felvesz valamely kopott tárgyat, felczifrázza néhány stereotyp alakkal, beszélteti ez alakokat bizonyos természetien, színpadias nyegleséggel, belesző egy rablót, ki a végén ugyan meglakol, de a darab folyamában közrészvét tárgya, és kész a népszínmű. Vegyük ezúttal egyedül a népszínművek erkölcsi oldalát, s azon befolyást, melyet erkölcsi tekintetben a népre gyakorolnak. A morál igen tisztelt úr, s mindenki által magasztalva van, de kevés ember van tisztában vele. Az írók nagy része azt hiszi, már eleget tett a morálnak népszínművében, ha a bűnt bünteti, s az erényt jutalmazza. Persze ez csak akkor történik, mikor a darab vége felé jár, a nép pedig jól meg tudja különböztetni az életet a comédiától; nagyon jól tudja, hogy az erény és a siker ritkán járnak együtt. Ok nélkül mondják tehát a becsületes mesterlegénynek, a ki magát becsületesnek érzi és szegénynek ismeri) hogy elég, becsületesnek lenni a meggazdagodásra, vagy hogy a nem-becsületes ember mindig tönkre jut. Nem hiszi el. Inkább mondjuk neki, hogy a szegény ember is boldog lehet, ha jó lelkiismerete van, hogy a kötelességet minden áron teljesíteni kell, mert kötelesség és Isten akarata-Midőn a nép figyel, minden, ami nagy, fellelkesíti. Ilyenkor a nép nagylelkű és büszke; szereti hallani a nagy áldozatokat, látni a nagy jellemeket. Csalatkozik, aki azt hiszi, hogy a néphez gyermekies hangon kell szólani, mert nem érti meg az igaz emberi szenvedély hangját. Épen oly nehéz megtanulni a dajkák idétlen nyelvét a gyermeknek, mint a felnőtt emberek beszédét, így van ez a népnél is. Bárgyú gondolat azt hinni, hogy le kell ereszkedni annak, aki a néphez akar szólani. Midőn Francziaországban ingyen előadás van, a nép Corneille-t szalad hallgatni, Pesten pedig Shakespeare előadásán a karzat többnyire tömve van. Adjunk a népnek mindjárt nagy morális adjuk művészi alakban. Hagyjuk az operett és Dunananféle darabokat a félig civilizált urficskáknak; a nép fogékony szellemét azonban tápláljuk nagy mesterekhez méltó művekkel. Amit a népszínmúiróktól főként kívánunk, az, hogy ne áldozzanak sem a könnyű morálnak, sem a rosz ízlésnek. A bűn soha sem lehet szeretetreméltóbb mint az erény, a rút nem lehet vonzóbb mint a szép.Vannak ugyan raffinirozott gyöngéd dolgok, melyek csak magasabb miveltségű embernek tetszhetnek, azonban ami valóban nagy és örökké az marad, az egyszersmind mindig magára vonja a tömeg bámulatát. — Azt mondja egy franczia tudós, hogy minden embernek több esze van mint Voltaire-nek. Ez nem áll. A tömegnek nincsen esze, hanem van józansága és nagy érzése, mégpedig több mint a legnagyobb embernek, mert bármily nagy valaki, egy ember sem lehet nagyobb, mint az összes emberiség. A Szigligeti által teremtett magyar népszínmű avulni kezd, kik pedig újat akarnak teremteni, még eddig siker nélkül jártak el. Ahelyett, hogy a népet mivelnék, visszaviszik régi faragatlan szokásaira és beszédmódjára, és a hazafiságot szorosan összefűzik a betyársággal. A rabló többnyire egy vértanú, ki a közönség rokonszenvét birja és inkább Szerencsétlen mint vétkes. A magasabb kötelességérzetet sehol sem, vagy pedig ritkán találjuk, valamint azon eszmét, hogy a kötelességet nem jutalomért kell teljesíteni, hanem azért, mert kötelesség, hogy a boldogság nem a gazdagságban áll, hanem a tiszta lelkiismeretben. E néhány észrevételt alkalomszerűnek találom azokhoz intézni, kik a budai népszínműi pályadíjra pályázni szándékoznak. Bodai: Ezt követte Fáy András „Régi pénzek“ czímű vígjátékának előadása, melyben hajdan a kitűnő művésznek egyik legkedvenczebb szerepe volt, a fukar uzsorásban. Az előadás végeztével a márvány szobor, melyet Izsó hazai művész meglepő sikerrel állított elő puszta arczkép után, a színház előcsarnokában, e czélra alakított fülkében volt felállítva. Hozzácsatoljuk az ünnepély e rövid vázlatához Megyerinek szintén rövid életirását. Ki ne emlékeznék szomorúan — olvassuk a nemzeti szinház 1844 diki évkönyvében — az 1842-ki dec. hó 14-ik napjára, melynek délutánján népeztek kisérének egy gyászmenetet a váczi út melletti sirkertbe. Az elhunyt a hazai művészetek egy nagy papja, Megyeri Károly volt, született . 1798-iki január 24-én, Nyitramegyében, hol atyja gazdasági tiszt volt. 1811-ben Holdmező-Vásárhelyen, Csongrádban, hova leszármazának, legelőször lát a szini előadást, s lelkét annyira megragadta a vágy e művészetnek áldozni, hogy bár serdülő ifjúságában atyja által egyéb foglalkozások lőnek számára a mezei gazdálkodásban kijelölve, mind iskolai pályája, mind gazdasági foglalkozásainak közepette lelkében csak a színészetnek élt. 1817-ben lángra gyűlt szenvedélye kivallatá vele atyja előtt szándékát, ki bár aggodalommal, mégis megegyezék, hogy szive szagát kövesse, erősen hívén, hogy sanyaruság, szenvedés, részvétlenség, gúny, üldözés, melylyel az akkori előítéletes kor a színészetet ostorozó, legjobb iskola leend reá nézve, hogy őt a kevésbé sanyarú pályára visszatérítse. De valódi szenvedély akadály által nem hülhet el, csak boldogulhat, vagy megtörhetik , azaz fölemészti magát. Csüggedetten küzdött sorsa viszályival, s a szenvedés nem törte meg szellemét, de elszomorítá a naponkénti tapasztalás, hogy rongyfedte vándorcsapatjával a művészetben nem messze haladhat, s igy mindinkább föléledt benne a vágy, egy rendezettebb s jelesebb színész-társaság tagjává lehetni. Az időben a Debreczen és Nagyváradon működő társaság tartatott legjobbnak, de oda bejuthatni atyja segedelmére volt szüksége. 1820-diki tél kezdetén tehát czéljára törekvő látogatást ten atyjánál, ki a várt segély helyett írnoki hivatalba ülteté, így reményeinek tündérképeitől megfosztva, még nyolcz hónapig gyötrődék, mig csakugyan sikerült újra vágyait kielégíthetni, újólag hivatását követvén. Innét kezdődik pályájának cselekvőbb szaka. Mindenütt, hol megfordult, közszeretetben és lángelméje művészi teremtményei becsültetésben részesültek. Több ízben látta őt Debreczen, Fehérvár, Komárom, Győr, Pozsony, az ország fővárosa Pest, és ismét Miskolcz, Szeged, Temesvár sat., úgy nemkülönben a testvér Erdély; míg Kassán 1829-ben a kitűnő pártolást nyert erdélyi dalszinész-társasággal az ő művészi munkálkodása is tartósabb pártolásra lelvén, lelke irányának megfelelőbb helyzetben találta magát. A társaság Abaujmegye lelkes rendei által hazafiasan pártoltatva, a művészetért hőkebellel lángoló Berzeviczy báró áldozatai által s kormánya alatt egy időre megállandósittatván, szeretett pályatársai Kántoráé, Déryné, Szentpéteri, Udvarhelyi, Szilágyi Pál sat. körében színészi pályája szebb napjait élte. Szakadás, egyet nem értés, a magyarnak átka, most némileg áldása jön. 1833-ban tavaszkor a kassai társaság nyári szakra kétfelé oszlott. Megyeri azon részt kisérte, mely Kántorné, Bartha, Pály,Telepy sat.-vel egyesülve, Rimaszombat,Váczon keresztül utazván, a budai várbeli színházat foglalá el. A közönség lángoló szeretettel karolta föl a kis számú, de jeles tagokból álló társaság által képviselt magyar színészet ügyét. Megyeri kitűnő genialitása, társai fényes tehetségeivel, s szorgalmától gyámolitva, nem kis ösztön vala lelkesedésre, melylyel Pest vármegye rendei a magyar színészet ügyét pártolásba vévén, azt tartós buzgalommal fenntartották, s 1837-ki aug. 22-én a pesti magyar (most már nemzeti) színházat megnyitva, mintegy fénycsarnokot nyitanak az eddigi árva magyar színészetnek. Mily buzgó kebellel felelt meg Megyeri hivatásának, azt a két főváros lelkes közönsége tudja, mely a dicsőült művésznek oly számtalanszor adózék részvétével, melyet az élvezet gyönyöre csalt ki szempilláira A temetés délután 3 órakor történt fáklya és zenekisérettel, s egy szívreható bucsuénekkel, a nemzeti színház kardalnokai által énekelve. Végtisztelet adására tömérdeken sereglettek egybe és kisérték egész sírjáig, hol mielőtt leszállittatnék, pályatársa Fáncsy meleg szívből fakadt beszéddel búcsuzék el tetemeitől. * Vasárnap, f. hó 17-én délután 1.16 órakor a nemzeti múzeum díszteremében történeti hangverseny adatik harmoniumon előadással összekötve, Zettner L. A. úr által Bécsből. Műsorozat. (Az előadandó zeneművek közül itt Pesten még egyik sem adatott elő nyilvánosan.) l.a) „Máriadal“ Prätorius Mich. (XVI. századból.) b) „Balleto“ Gastor di Giovanni. (XVI. századból.) Négy hangra a capella téve, magándalok és karra. A magándalokat előadják : Pauli Markovics a., Hofbauer k. a, Pauli és Köszeghy urak, a nemz. szinház tagjai. 2. a) „Tocatta“ (orgonára) Muffat Theophil. (XVI. századból.) b) „Passacaglia“ (orgonára) Frescobal di Girolamo (XVI. századból.) Harmoniumon előadja a hangversenyző. 3. a) „Philippe je vous demant" Chansons, Thibaut, navarrai királytól (XIII. századból.) b) „Pour conforter ma pesance“ Chansons, előadva Pauli ur által, hárfán kiséri Dubez ur. 4. „Ábránd" (üteny-felosztás nélkül) Cantabile Bach C. Ph. Em. (XVIII. századból.) Harmoniumon előadja a hangversenyző. 5. „Sonate“ (Largo-Allegro-Aria) hegedű- és zongorára Locate 11i Pietro (XVIII. századból,) előadva Spiller és Stocker Ede urak által. 6. „Duo des Roses“ Rousseau J. J. (XVIII. századból,) előadva Pauli Markovics a. és Pauli ur által, zongorán kiséri Ková 11 siker. 7. a) „Adagio“ (C-dúr) Haydn József (XVIII. századból.) b) „Andante“ (H-moll) Mendelssohn Bartholdy (XIX. századból.) Harmoniumon előadja a hangversenyző. 8. „Ensemble“ az „elvesztett éden“-ből Rubinstein Antal (XIX. századból.) magándalok és karra, harmonium és Napi újdonságok. * Megyeri emlékünnep. F. hó 13-kán ment végbe a nemzeti színházban Megyeri szobrának ünnepélyes leleplezése, díszes, szépszámú közönség előtt. Megkezdte az ünnepélyt az összes, díszjelmezbe öltözött szini személyzet által elénekelt nemzeti hymnusz Kölcseytől. Azután Egressy Gábor szavalta Jókai Mórnak ez ünnepélyre irt költeményét. Péntek, január 15. Az életbiztosítás és az Anker. Korunkban az önsegélyzés elve az, mely minden emberbaráti intézményt átleng és úgyszólván mozdonyává vált minden nemesebb törekvésnek. A franczia közmondás,,Aide toi, et Dieu l’ aidera“ napjainkban nem üres frázis többé, hanem éltető elemmé vált, melynek üdvös hatása alatt társulatok virágzanak, egyesek gyarapodnak, és a biztosítás, nevezetesen az életbiztosítás nagy eszméje napról napra nagyobb tért foglal el. Az életbiztosítás eszméje legközelebb állván az önsegélyzés fogalmához, mindenesetre méltó arra,hogy azok, kik a népre közvetlen, vagy közvetve befolyással bírnak, ezen eszmét a nép minden rétegében terjeszszék és gyümölcsösítsék. Valóban kevés nemzetgazdászati tudomány kívántatik ahhoz, hogy mindenki belássa, maszerint az életbiztosítás még a vagyontalanokat is megóvja a nyomor sanyargattatásaitól. Takarékosságra tanítja az embereket, és minthogy a takarékosság egyik főerény, kézzelfogható, hogy az életbiztosítás nemcsak anyagi szempontból, de erkölcsileg is hat a közjólétre. Számtalan szegény család és egyes ember az életbiztosításnak köszönheti, hogy öreg napjaiban nincs minden támasz nélkül. Ezen tudat magában mennyi erkölcsnek kutforrása ! Megmenti a szegényeket a csüggedéstől, buzga- lomra serkenti a munkaképességet, és így a tettleges vagyont a szónak nemcsak nemesebb, de tényleges értelmében is pótolja. Ezeket előrebocsátva , sajnosan kell constatkroznunk azon szomorú tényt, hogy az ebbéli intézetek erélyes mozgalmaik daczára az életbiztosítás eszméje mégis leginkább csak a műveltebb osztályokba bírt eddigelé magának utat törni, holott ép az volna a feladat, hogy a szegényebb sorsnak, a nép biztosítsa magát az ínség, az aggkori elhagyottság és nyomor ellen. Az életbiztosítás terén ép úgy vagyunk, mint más biztosításnál, vagy talán még roszabbul. Ha a tehetős ember háza leég, fel bírja ő azt építeni, ha mindjárt nincs is biztosítva, de a szegény háza után vész. Hát még ha az élet nincs biztosítva. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a népnél való közöny az életbiztosítás ellen leginkább onnan származik, hogy hazánkban nincs elég életbiztosi"