Sürgöny, 1864. február (4. évfolyam, 26-48. szám)
1864-02-26 / 46. szám
Negyedik évi folyam. 40. sz. — 1864. Szerkesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. 2 kiadó hivatal: aitok-itere 7. sz. a. földszinti Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bér-mentes levelekben minden posta-hivatalnál SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Félévre 8 ft 50 kr. Negyedévre 4 „ 50 „ Vidékre, naponkint postán. Félévre 10 forint. Negyedévre 5 „ IXEMHIVATALOS KÉSZ Csekó Mihály szert-györgy-ábrányi plébános s esperes a Schleswig Holsteinban harczoló, magukat kitüntetett két magyar huszár közt leendő kiosztás végett tiz o. é.ftot ajándékozott. Mécs, febr. 24. L. Örömmel jelentjük, hogy a főkanczellár úr egésségi állapota kedvező fordulatot vett. Az éj nyugodt s a hidegláztól ment volt. Ha az üdülés akként halad, mint ma, úgy remélhető, hogy ő nagyméltósága néhány nap múlva el fogja hagyhatni az ágyat. Bécs. febr. 24. L. A „General Corresp.“ ma bizonyítja a hírt, miszerint az angol kormány Bécsben és Berlinben értekezletet ajánlott és ez indítvány a két német nagyhatalmasság részéről „elvben“ elfogadtatott. A „G. C.“ e tényt méltán bizonyságul tünteti föl arra nézve, hogy e két nagyhatalom mindenkor kész „eléggé tisztán jelezett állásának alapján minden lépést, mely az általuk képviselt jogigényekkel összefér, megtenni, hogy a békés megoldást előkészítsék.“ „Most tehát v-* folytatja az idézett közlöny — csak attól függ, hogy eltekintve azon befolyástól, mely a tárgyalásokra nézve a német szövetségnek megóvandó leend, Dánia osztja-e a német nagyhatalmasságok békés hajlamait.“ így a jól értesült „G. C.“ — Bizonyítja, mit tegnap mondok, hogy t. i. az értekezlet eszméjének elfogadása csak elvileges lehet s főleg azon becsesei bit, hogy némileg megnyugtathatja az aggodalmakat, melyeket az osztrák-porosz hadseregnek Jütlandba való áthatolása Párisban és Londonban keltett. Az eszme létesítésére még hosszas diplomatiai tárgyalás kívántatik. Az részben feltűnő kérdések legfontosabika az értekezlet alapja. E tekintetben a „G. C.“ a két német nagyhatalomnak eléggé tisztán jelezett állására s az általuk képviselt jogigényekre utal. Meg kell vallanunk, hogy ezen ujjmutatás egy kissé nagyon is diplomatikus. A két szövetséges kabinet a múlt hó végével tett ugyan kijelentéseket Párisban és Londonban , de ezen nyilatkozványok háború előttiek és a berlini kormány bizalmas hírlapi közlönyei azóta elégszer emelék ki, hogy a háború előtti nyilatkozványok a szövetséges két nagyhatalomnak a háború utáni politikájukat nem köthetik meg. Minda mellett a „G. C.“ ujjmutatásának megvan a maga becse és bizonyítja előttem, mit avatott részről hallok, hogy t. i. a két német nagyhatalom, ha nem is a londoni protokollomhoz, de mindenesetre azon európai eszméhez, mely a dán királyság integritását óvja, most is híven ragaszkodnak. Ezen elvnek határozott föntartása tagadhatlanul igen alkalmas arra,hogy a többi nagyhatalmak fegyveres beavatkozását a német-dán ügytől elhárítsa, s másrészt oly feltétel, mely nélkül a dán kabinet alkudozásokba semmi esetre sem bocsátkozhatnék. Egyúttal azonban, a würzburgi értekezlet határozmányaival szemközt, nem lehet félreismerni azon nehézségeket, melyekkel ezen főfeltétel a németszövetségi gyűlésben találkozand. A ,,G. C.“ is gyanítja ezen nehézségeket, a midőn a német szövetség befolyásának megóvásáról szólt jogilag és a szövetségi alkotmány értelmében a német közép- és kis hatalmasságok mondhatják ugyan : „Németország mi vagyunk,“ mert ők bírják a szavazatok többségét; de a tényleges hatalom e jogi viszonynak korán sem felel meg s ily állapot tagadhatlanul alkalmas arra, hogy nagy zavaroknak kútfejévé legyen. A német közép és kis államok azon kedvezőtlen helyzetben vannak, hogy hatalmuk sok is kevés is; sokkal több, hogy sem egyszerűen visszavonulhatnának azon álláspontról, melyet a nemzeti mozgalom nyomása alatt elfoglaltak, de egyszersmind sokkal kevesebb is, hogysem érvényesíthetnék ezen álláspontot, ha a német nagyhatalmak velük nem tartanak. Előreláthatólag azonban a közép- és kis hatalmaknak nem erejük , hanem gyöngeségük fog dönteni, mert a német szövetségnek felbomlása, — hogy a polgárháborúról ne is szóljak, — mindenesetre nagyobb szerencsétlenség lenne magára a német népre s még inkább pedig a kisebb udvarokra nézve, mint Schleswig- Holsteinnak teljes feláldozása, miről egyébiránt természetesen szó sem lehet. A két német nagyhatalmasságra nézve becsületbeli dolog, nem csak a német nép, hanem az egész világ előtt megvenni az ontott vér árát, és a német herczegségeknek jogait és jövőjét a dán monarchia épségben tartásának határain belül akként biztosítani, hogy vívmányaikra megnyugvással és megelégedéssel tekinthessenek a német nép mérsékelt elemei. És mert teljes meggyőződésünk, hogy e czélt az osztrák és porosz kabinetszem elől nem téveszthetik, azért nem is hihetjük, hogy a köztük és a kisebb német udvarok közt most létező ellentét komolyabb jellemet öltsön. A würzburgi urak, ha törésre kerül a dolog, majd fognak utat-módot találni, miként szabaduljanak a szerencsétől, mely őket majoritásba hozta. Más kérdés : vájjon Dánia elfogadandja-e az értekezletet most, midőn a harertéren oly hátrányos állása van ? Dánia szabadkozásának azonban csak egy következménye lehet, azt,„ hogy a háború lokalizálását kétségtelenné tenné, s ez tagadhatatlanul oly előny, melyhez a német nagyhatalmak alig juthattak volna olcsóbban, mint amidőn az értekezlet eszméjét elvileg elfogadták. Végül figyelmet érdemel, hogy a „Gén. Corr.“ közleménye a fegyverszünetet meg sem említi, mi teljesen összevág ebbeli tegnapi adataimmal. Az országos magyar kertészeti társulatnak igazgató választmánya folyó évi február 13 án tartott ülésében az alapszabályok értelmében közgyűlésnek összehívását találván szükségesnek, a tanácskozási tárgyul e következőket tűzte ki: 1 szer. Az újonnan szerkesztett alapszabályoknak megbirálását és jóváhagyás végett felsőbb helyre leendő felterjesztésének elrendelését. 2 szór. A társulat összes terheinek letisztázása fölötti rendelkezést s ebből folyólag a rákospalotai kertnek eladására adandó felhatalmazást; az országos magyar gazdasági egyesület tanácskozási teremében a köztelken megtartandó közgyűlésnek határnapjául pedig f. é. mártius 12-nek d. u. öt óráját tűzte ki, s erről a társulati tagokat azon reményben, hogy a társulatra nézve felette fontos közgyűlést minél számosabban becses jelenlétükkel érdekesitendik, az elnökség által a hazai lapok útján értesittetni rendelte. — Az elnökség nevében: Érti Károly, egyesületi alelnök. A magyar nyelv történeti joga az egyház és hazában. (Folytatás.) Venczel, hogy igényét a magyar trónra érvényesíthesse, nem csak III. Endre leányával Erzsébettel jegyezteté el magát, hanem szükségesnek látta, nevét más, a magyarok fülében kellemesben hangzó névvel felcserélni. A német Ottó, hogy kedvét nyerje a magyaroknak, magyar leányt akart elvenni. És midőn Róbert Károly hosszú ellenkezés után királynak megválasztatott, koronázási esküjét az összegyűlt sokaság előtt először latinul elolvasván, utána magyar nyelven is megmagyaráztatta az esztergomi érsek által (primo litteraliter lecta, deinde in Ungarico exposita per Strig. Aeppum).*) Károly király ugyan aligha tudott magyarul, de bölcsen átlátta, hogy csak úgy biztosíthatja magának és családjának a magyar trónt, ha e család magyarrá lesz, azért rajta is volt, hogy azzá legyen. Fiának, Lajosnak, leendő nejét, Károly morva határgrófnak Margit leányát, saját udvarában neveltette, még pedig, mint maga Nagy Lajos 1342. évben kelt okmányában egyenesen mondja, pusztán azért, hogy a magyar nyelvet és szokásokat megtanulja. — „Dicta filia (Margit) in aulam eorumdem parentum nostrorum pro , informandis moribus et idiomate Hungaricis traducta extitit.“2) — így mondatik hasonlólag Erzsébet, István bosnyák bán leányáról, kit Nagy Lajos a fennebbi Margit halála után elvett, hogy gyermekkora óta Lajos anyjának udvarában nevelkedett — „quae in eiusdem regis (Lajos) matris aula et comitatu educata fuerat.“3) Már most mi természetesebb, mint ezekből azt következtetni, hogy azon királyi udvar, melyben külföldi nők a magyar nyelv megtanulása végett neveltettek, szükségképen magyar volt. De még mást is következtethetünk: ha Károly király annyira ügyelt arra, hogy fiának leendő neje magyarul neveltessék , mennyivel inkább kellett ezt neki tennie saját fiára Lajosra, a leendő magyar királyra nézve , vagyis mennyivel inkább lehetett ő azon, hogy fia tanuljon magyarul s vegyen fel magyar szokásokat? És hogy Nagy Lajos valóban magyar király volt, tettei mutatják, így mondja róla Dlugoss lengyel író, hogy Nagy Lajos látván Oroszhon termékeny földjét, el akarta azt Lengyelhontól, melyhez tartozott, választani és Magyarországgal összekapcsolni; mert — úgymond — Lajos a magyarokhoz jobban hajlott s azok iránt bőkezűbb volt, mint a lengyelek iránt. Azt pedig, hogy Lajos csakugyan tudott magyarul, a fennebbiek után szükségtelen bizonyítani; hát ha még meggondoljuk, hogy Lajos német zsoldosai kedvéért, kiket a harczban igen szeretett, megtanult németül (militibus Teutonicis — quos praecipue Teutonicos, idiomatis eorum conscits, multum diligebat" ;4) hogyan tegyük fel róla, hogy ő kedvelt nemzetének, a magyarnak, nyelvét meg ne tanulta volna ? De egészen határozottan tudjuk bebizonyítani, hogy ő bírta a magyar nyelvet. Cromer lengyel író ugyanis mondja : Nagy Lajos sokszor álruhában körüljárt a helységek és városokban, hogy megtudja, mint ítél a hízelgés nélküli nép az adószedők, bírák , tisztviselők, sőt magáról a királyról, s ezáltal sok bajt megorvosolt. 5) Ki fog még ezek után kételkedni, hogy Nagy Lajos csakugyan tudott magyarul, mert hisz e nélkül hogyan beszélhetett volna a magyar néppel s hogyan érthette volna meg bajaikat ? Magyar lévén tehát nyelv- és szokásra király és királyné, ki kételkedhetik arról, hogy a magyar nyelv ez időben nem csak nem rendeltetett a latinnak alá, hanem egyenesen az uralkodó, túlsúlylyal biró, sőt udvari nyelv is volt . Ezt beszélték honnagyaink ; ez uralkodott az egyháznagyok udvaraiban is ; sőt erre különös tekintettel volt a király és a királyné, mint azonnal látni fogjuk ; a magyar volt a tanácskozási, a törvénykezési nyelv; mint ez egészen nyilván kitetszik VI. Kelemen pápának Nagy Lajoshoz 1346. márt. 30-dikán irt nagybecsű leveléből, mely levél egyszersmind mutatja, mennyire buzogtak a magyar nyelv ügyében király és királyné. A pápa e levélben szemére veti a királynak, hogy Galhard csanádi püspököt, kit a pápa a veszprémi püspökségre áthelyezett, ebben nem akarja megtűrni. És miért nem akart a király ez áthelyezésbe beleegyezni ? Így felel e kérdésre a pápai levél : „Quod sient alias dicta Regina nobis seripserit, eademVesprimien8is ecclesia per Reginam Ungariae fuerit fundata et quicunque ilü praesidens Episcopus, Regináé Ungariae Cancellarins et primus in consilio esse debet et ad eum ex antiquis privilegiis pertinet Reginam Ungariae coronare; et cum (kimaradt: sient) eaedem littere deseribebant, per prefatum Galhardum Episcopum, linquam ignorantem Ungaricam, premissa exequi comode non valerent; Nobis humiliter suplicabas, ut eundem Episcopum transferre ad aliam idiomatis sui ecclesiam et Nicolaum, dudum electum in ecclesia colocensi, 8ecretarium tuum, dicte Vesprimíensi ecclesiae praeficere dignaremur; Nos respondemus : habemus siquidem per relationem fide dignorum, quod in eadem ecclesia fuerunt hacteDUs Episcopi, linquam UDgaricam ignorantes,qui per Praepositum ecclesiae suae, vei aliam personam idoneam faciebant, quando eis videbatur expediens, Cancellari e praedictae officium exerceri. ®) íme, mennyire megerősítik fennebbi állításunkat ez igen fontos sorok ! ... Ha Galhard azért, mert nem tudott magyarul, nem tehetett eleget kanczellári s tanácsosi méltóságának , nem szükségképen következik-e, hogy a kanczelláriánál s a tanácsban, melynek ő volt első tanácsosa, magyarul folytak az ügyek, magyarul a vitatkozások ? S nem volt-e már ezelőtt is úgy , miután a régibb, magyarul nem tudó veszprémi püspökök is csak prépostjaik vagy más alkalmas és a magyar nyelvet értő személyek által voltak képesek a kanczelláris tanácsosi méltóságuknak megfelelni? . . . De menjünk tovább. Károly király, mint fennebb láttuk, fiának leendő nejét saját udvarában neveltette Lajos híven követte ebben atyja példáját. Midőn IV. Károly császár fia, Zsigmond, Lajos leányával Máriával eljegyeztetett, azt akarta a császár, hogy Mária Csehországban császári udvarában neveltessék.1) Nagy Lajos e különben neki hízelgő kívánatnak nem csak nem tett eleget, hanem anyja és neje tanácsa is hozzájárulván, a császár fiát Zsigmondot hozatta saját udvarába; még pedig egyenesen azért: „Ut in futurum regnaturus, Hungarico informaretur idiomate, siritusque et mores hominum acciperet.“8) Sőt Lajos még a lengyel kormányra szánt Hedvig leányának leendő férjét, Vilmos osztrák herczeget is saját udvarában neveltette, kétségtelenül szintén azért, hogy magyar nevelést nyerjen. Zsigmond király tudott latinul, németül, csehül, tótul, olaszul, francziául, sőt a kun nyelvet is birta.9) Ily nyelvképesség mellett csak feltehetjük róla, hogy magyarul is tudott, ő, ki Lajos magyar udvarában neveltetett magyar királynak. De világosan kitetszik ez Zsigmond párbeszédéből Konthnak Csóka nevű szolf fájával és a Garaiak anyjával fogságábóli kiszabadnását illetőleg,10) meg Aeneas Sylviusnak alább felhozandó szavaiból. Albert királyt 14 éves korában Budára hozta Zsigmond , de nem sokára úgy alakultak a körülmények, hogy Morvaországba kelle mennie. S ez volt oka valószínűleg, hogy nem tudott magyarul. Hogy e nyelvhiány neki épipen nem szolgált ajánlására, kitetszik Aeneas Sylviusnak (de liberorum educatione) V. Lászlóhoz intézett e szavaiból: „Öregatyádnak, a nagylelkű Zsigmondnak éppen úgy használt a sok nyelvtudás , mint azok nem tudása ártott atyádnak, Albertnek.“ Kitetszik továbbá ugyanannak „Vita Alberti Rom. et Hung. Regis“ czimű iratából,11)hol többi közt ezen tárgyunkra igen fontos és nagyon érdekes szavak olvashatók : „Dicunt Hungari Teucris esse resistendum, qui totum Regnum dilamant. Albertus facturum se offert, vocaturusque Principes Alemanie, aliosque Christianos, ut facilius expelli possint inimici. Dicunt Hungari satis esse virium in Hungária; sed solum ordinem et caput deesse; quod si resent in bellum, et ordo, et caput érit; nec vocandos esse extraneos, ubi domestici per se satis possunt. Hoc autem faciebant, quia timebant in eorum regno nimis crescere Teutonicos. His quoque Regina consentiebat; narn plurimum laetabatur, quod plus honoris sibi, quam viro, impendi videbat. Hungari enim earn bonarabant; quia et linquam sciebat et haeres regni fuerat. Albertam autem propterea susceperant, quia vir eius esset, nec amabant Teutonicum, praesertim Ungari sermonis nescinm.“ Azonban ha Albert nem tudott is magyarul, tudott neje, Erzsébet, mint az imént idéztük szavak tanúsítják, s mint alább is látni fogjuk. A nagyreményű, de szerencsétlen I. Ulászló, ki nem is nevelkedett hazánkban, szintén tudott magyarul; mert Aeneas Sylvius szerint,2) a magyarokkal mindig tolmács nélkül beszélt; sőt Fridrik császár követeihez is magyarul intézte válaszát. S ki nem tudja azt V. Lászlóról, hogy midőn Bécsben alattvalói vitáztak jelenlétében bollakását illetőleg , László a vitának azzal vetett véget, hogy a magyarokhoz állt, e szavakat mondva: „Mint született magyarnak illik, hogy köztetek lakjam el.)“ Hogy Hunyadi János tudott magyarul, úgy hiszem, bizonyítani sem kell. Mutatja ezt magyar esküje kormányzóvá lett megválasztatásakor és ama beszéde, melyet halálos ágyán körülállóihoz magyar nyelven (lingua vernacula) tartott, intvén őket, hogy példája szerint először a két hitet, aztán a magyar hazát a törökök dühe s minden egyéb ellenségek betörésétől megóvják. Inté őket, hogy távol legyen tőlük minden egyenetlenség,mert különben mind magukat,mind egész országukat minden kétség nélkül elvesztik.14) És ily apának Magyarországban egy Vitéz Jánostól nevelt fiáról, a nagy Mátyás királyról ki meri kétségbe vonni magyar nyelvbeni jártasságát ? Íme királyi hatalmának fénykorában, minden tekintet nélkül magyarul nem tudó neje s egyéb külföldi vendégekre, asztalánál magyar hegedűsökkel magyarul énekeltetett, így írja ezt a Mátyás udvarában tartózkodott Galeottit ’) : „Semper in eius convivio disputatur, aut sermo de re honesta aut ineuuda habetur, aut carmen cantatur. Sunt enimibi musici et citharoedi, qui fortium gesta in lingua patria ad mensam in lyra decantant.“ És ime halálos ágyán is kínoktól gyötörtetve e szavakat nyögé: Haj! Haj! s utána tévé: Jézus ! (Hay, Hay tantum et Jesu exclamare. . . l6) II. Ulászló sem magyarul, sem latinul nem tudott. ,7) így mondja róla Zsámboki,l8) hogy midőn Budára jőve s áthaladva Mátyás király termein, meglátta a kapunál Mátyás képét, e szavakra fakadt: Bizony jó pásztor volt ez, sok és kövér juhot hagyott nekem e hős vitéz. Mire a jelen volt Ujlaky Lőrincz, Ulászlónak e bámulását kigúnyolandó, magyarul ez életes szavakat mondá : Márk volt ez a Mátyás, nem Lukács, (Laurencium Ducem subiecisse aliquot verba Ungarica, quibus eius rideret advirationem, aiunt, fuisse Marcum. A kendertermesztésről Trefort Ágoston a „P. N.“-ban következő serkentő czikket közölt : „Mi, nemzetgazdasági tekintetben is, átmeneti korszakban élünk, míg gyáriparra szert tehetünk, a gabonaneműeken kívül oly kereskedelmi czikkeket kell előállítanunk, melyek kis területen nagy jövedelmet hoznak, s a külpiaczokon jó ár mellett folyvást biztos vevőt találnak. Ily czikkeknek ajánltatnak nekünk a bor, a dohány, a repete, a len és kender. Szeretem hinni, hogy a magyar bor kelendősége a külpiaczokon évről évre növekedni fog , de ne ámítsuk magunkat, boraink nagybani kivitele csak hosszabb idő műve leend ; itt sincs helye a rögtönzésnek. A dohánynak is lehetne vásárt csinálni a külföldön, de mindenki tudja, mily akadályokkal kell küzdeni a dohányproductiónál. Repcetermesztésünket a petroleum s efféle olajok veszélyeztetik. Marad két czikkünk, melyekkel rövid idő alatt kitűnő sikert lehetne aratni: a len és kender . Ez ízben csak a kenderről akarok szólni. A kender egész Magyarországon, házi szükségre, a kisebb gazdák s majorsági cselédek által kicsiben termesztetik. A kereskedés számára nagyobb mérvben csak Bács megyében termesztenek kendert 100—150 ezer mázsát évenkint. Egy mázsát 20 forinttal számítva, az ország e czikk termelése által nyer évenkint 2—3 millió ftot. A magyar kender természeti minősége pedig oly kitűnő, hogy ha rögtön a kendertermelést 100 ezer mázsáról egy millió mázsára tudnák emelni, szakértők állítása szerint e mennyiség is jó ár mellett fogna elkelni. Vajon van-e egy más czikkünk, melynél rövid idő alatt oly sikert lehetne várni ? ! E nézetek ellenében hallok egy helyes ellenvetést. Magyarországon a kender nem ismeretlen növény ; nő az mindenütt, hol a talaj arra való; a kezelés módja sem ismeretlen. Rendkívüli nehézségeknek kell tehát fennforogni, hogy Bácskán kívül nagyban a kereskedés számára sehol sem termesztetik. Igaz, hogy a kender átdolgozása sok bajjal és munkával jár; hol közelében víz nincsen, ott áztatás miatt kendert termeszteni nem lehet. De kérdem : legyőzhetlenek ez akadályok ? A szőlőművelés nem jár-e sok munkával? A gabnatermelés nem hozott-e gyakran kétségbeesésbe, mielőtt cséplőgépeket használtunk, s a nyomtatóra, az isten ezen ostorára szorultunk ? De a len és kendertermelés minden nehézségei meg vannak szüntetve azon eljárás által, mely Francziaországban alkalmaztatok, miszerint a len és kender minden áztatás nélkül, gőzmozdony által, gyárilag kezelve, nyers állapotból szövő anyaggá átalakíttatik. A kezelés ezen módját meg kell honosítanunk. De ahhoz is pénz és idő kell. Ne várjunk tehát, míg a franczia mintára kendergyárakat állíthatunk, de termeszszenek kendert a nagyobb gazdák is, a bácskai példát követve, a közönséges kezelés mellett. Nem látom át, miért ne lehetne a Tisza, Kőrös, Maros vagy Bodrog mentében a kendertermelésnél azon nehézségeket legyőzni, melyeket a bácskaiak le tudnak győzni. A próba mindenesetre megérdemli a fáradságot,s a tavasz közeledik, dolgoztassunk meg szorgalommal egy pár hold trágyás vagy fris törésű földet, szerezzünk jó magot a Bácskából, mert nem közönyös, mi fajta kendermagot fogunk vetni. Ha őszszel nem lesz vizünk, várjunk az áztatással tavaszig, s akkor a töréssel is oly időbe jövünk, mikor könnyen tehetünk szert a szükséges munkaerőre. — Ha ily experimentumot tettünk, felszámíthatjuk a hasznot, s megvizsgáltathatjuk szakértők által terményünk minőségét, s hiszem, hogy nem fog kedvünk elmúlni a kísérlet ismétlésére. Miután egynehányan érdekkel viseltetünk ezen gazdasági ág előmozdítása iránt, talán sikerülene egyesületi Péntek, február 26.