Sürgöny, 1864. február (4. évfolyam, 26-48. szám)

1864-02-26 / 46. szám

Negyedik évi folyam. 40.­ sz. — 1864. Szer­kesztő-hivatal: Bará­tok-tere 7. sz. a. földszint. 2­ kiadó hivatal: aitok-itere 7. sz. a. földszinti Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bér-mentes levelekben minden posta-hivatalnál SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. B­udapesten házhoz hordva. Félévre 8 ft 50 kr. Negyedévre 4 „ 50 „ Vidékre, naponkint postán. Félévre 10 forint. Negyedévre 5 „ IXEMHIVATALOS KÉSZ C­s­e­­­k­ó Mihály szer­t-györgy-ábrányi plébá­nos s esperes a Schleswig Holsteinban harczoló, magu­kat kitüntetett két magyar huszár közt leendő kiosz­tás végett tiz o. é.­ftot ajándékozott. Mécs, febr. 24. L. Örömmel jelentjük, hogy a főkanczellár úr egésségi állapota kedvező fordulatot vett. Az éj nyugodt s a hidegláztól ment volt. Ha az üdülés akként halad, mint ma, úgy remélhető, hogy ő nagyméltósága néhány nap múlva el fogja hagyhatni az ágyat. Bécs. febr. 24. L. A „General Corresp.“ ma bizonyítja a hírt, miszerint az angol kormány Bécsben és Ber­linben értekezletet ajánlott és ez indítvány a két német nagyhatalmasság részéről „elvbe­n“ el­fogadtatott. A „G. C.“ e tényt méltán bizonyságul tünteti föl arra nézve, hogy e két nagyhatalom mindenkor kész „eléggé tisztán jelezett állásá­nak alapján minden lépést, mely az általuk kép­viselt jogigényekkel összefér, megtenni, hogy a békés megoldást előkészítsék.“ „Most tehát v-* folytatja az idézett közlöny — csak attól függ, hogy eltekintve azon befolyástól, mely a tárgya­lásokra nézve a német szövetségnek megóvandó leend, Dánia osztja-e a német nagyhatalmasságok békés hajlamait.“ így a jól értesült „G. C.“ — Bizonyítja, mit tegnap mondok, hogy t. i. az értekezlet eszmé­jének elfogadása csak elvileges lehet s főleg azon becsesei bit, hogy némileg megnyugtathatja az aggodalmakat, melyeket az osztrák-porosz hadseregnek Jütlandba való áthatolása Páris­­ban és Londonban keltett. Az eszme létesítésére még hosszas diplomatiai tárgyalás kívántatik. Az­ részben feltűnő kérdések legfontosabi­­ka az értekezlet alapja. E tekintetben a „G. C.“ a két német nagyhatalomnak eléggé tisztán je­lezett állására s az általuk képviselt jogigé­nyekre utal. Meg kell vallanunk, hogy ezen ujj­­mutatás egy kissé nagyon is diplomatikus. A két szövetséges kabinet a múlt hó végével tett ugyan kijelentéseket Párisban és Londonban , de ezen nyilatkozványok háború­ előttiek és a berlini kormány bizalmas hírlapi közlönyei az­óta elégszer emelék ki, hogy a háború előtti nyi­­latkozványok a szövetséges két nagyhatalomnak a háború utáni politikájukat nem köthetik meg. Mind­a mellett a „G. C.“ ujjmutatásának megvan a maga becse és bizonyítja előttem, mit avatott részről hallok, hogy t. i. a két német nagyhatalom, ha nem is a londoni protokollom­hoz, de minden­esetre azon európai eszméhez, mely a dán királyság integritását óvja, most is híven ragaszkodnak. Ezen elvnek határozott föntartása tagadhatlanul igen alkalmas arra,hogy a többi nagyhatalmak fegyveres beavatkozását a német-dán ügytől elhárítsa, s másrészt oly feltétel, mely nélkül a dán kabinet alkudozások­ba semmi esetre sem bocsátkozhatnék. Egyúttal azonban, a würzburgi értekezlet határozmányai­­val szemközt, nem lehet félreismerni azon ne­hézségeket, melyekkel ezen főfeltétel a n­émet­­szövetségi gyűlésben találkozand. A ,,G. C.“ is gyanítja ezen nehézségeket, a midőn a német szövetség befolyásának megóvásáról szólt jogilag és a szövetségi alkotmány értelmé­ben a német közép- és kis hatalmasságok mond­hatják ugyan : „Németország mi vagyunk,“ mert ők bírják a szavazatok többségét; de a tényleges hatalom e jogi v­iszonynak korán sem felel meg s ily állapot tagadhatlanul alkalmas arra, hogy nagy zavaroknak kútfejévé legyen. A német kö­zép és kis államok azon kedvezőtlen helyzetben vannak, hogy hatalmuk sok is kevés is;­­ sok­kal több, hogy sem egyszerűen visszavonulhat­nának azon álláspontról, melyet a nemzeti moz­galom nyomása alatt elfoglaltak, de egyszers­mind sokkal kevesebb is, hogysem érvényesít­hetnék ezen álláspontot, ha a német nagyhatal­mak velük nem tartanak. Előreláthatólag azonban a közép- és kis hatalmaknak nem erejük , hanem gyöngeségük fog dönteni, mert a német szövetségnek felbom­lása, — hogy a polgár­háborúról ne is szól­jak, — mindenesetre nagyobb szerencsétlenség lenne magára a német népre s még inkább pe­dig a kisebb udvarokra nézve, mint Schleswig- Holsteinnak teljes feláldozása, miről egyébiránt természetesen szó sem lehet. A két német nagyhatalmasságra nézve be­csületbeli dolog, nem csak a német nép, hanem az egész világ előtt megvenni az ontott vér árát, és a német h­erczegségeknek jogait és jövőjét a dán monarchia épségben tartásának határain belül akként biztosítani, hogy vívmányaikra meg­nyugvással és megelégedéssel tekinthessenek a német nép mérsékelt elemei. És mert teljes meggyőződésünk, hogy e czélt az osztrák és porosz kabinetszem elől nem téveszthetik, azért nem is hihetjük, hogy a köztük és a kisebb né­met udvarok közt most létező ellentét komo­lyabb jellemet öltsön. A würzburgi urak, ha tö­résre kerül a dolog, majd fognak utat-módot ta­lálni, miként szabaduljanak a szerencsétől, mely őket majoritásba hozta. Más kérdés : vájjon Dánia elfogadand­­ja-e az értekezletet most, midőn a harertéren oly hátrányos állása van ? Dá­nia szabadkozásának azonban csak egy következménye lehet, az­t,­­„ hogy a háború lokalizálását kétségtelenné tenné, s ez tagadhatatlanul oly előny, melyhez a német nagyhatalmak alig juthattak volna ol­csóbban, mint a­midőn az értekezlet eszméjét el­vileg elfogadták. Végül figyelmet érdemel, hogy a „Gén. Corr.“ közleménye a fegyverszünetet meg sem említi, mi teljesen összevág ebbeli tegnapi ada­taimmal. Az országos magyar kertészeti tár­sulatnak igazgató választmánya folyó évi február 13 án tartott ülésében az alapszabályok értelmében közgyűlésnek összehívását találván szükségesnek, a tanácskozási tárgyul e következőket tűzte ki: 1 szer. Az újonnan szerkesztett alapszabályok­nak megbirálását és jóváhagyás végett felsőbb helyre leendő felterjesztésének elrendelését. 2 szór. A társulat összes terheinek letisztázása fölötti rendelkezést s ebből folyólag a rákos­palotai kertnek eladására adandó felhatalmazást; az országos magyar gazdasági egyesület tanácskozási teremében a köztelken megtartandó közgyűlésnek határnapjául pe­dig f. é. mártius 12-nek d. u. öt óráját tűzte ki, s erről a társulati tagokat azon reményben, hogy a társulatra nézve felette fontos közgyűlést minél számosabban be­cses jelenlétükkel érdekesitendik, az elnökség által a hazai lapok útján értesittetni rendelte. — Az elnökség nevében: Érti Károly, egyesületi alelnök. A magyar nyelv történeti joga az egy­ház­ és hazában. (Folytatás.) Venczel, hogy igényét a magyar trónra érvénye­síthesse, nem csak III. Endre leányával Erzsébettel jegyezteté el magát, hanem szükségesnek látta, nevét más, a magyarok fülében kellemesben hangzó névvel felcserélni. A német Ottó, hogy kedvét nyerje a ma­gyaroknak, magyar leányt akart elvenni. És midőn Róbert Károly hosszú ellenkezés után királynak meg­választatott, koronázási esküjét az összegyűlt sokaság előtt először latinul elolvasván, utána magyar nyelven is megmagyaráztatta az esztergomi érsek által (primo litteraliter lecta, deinde in Ungarico exposita per Strig. Aeppum).*) Károly király ugyan aligha tudott magyarul, de bölcsen átlátta, hogy csak úgy biztosíthatja magá­nak és családjának a magyar trónt, ha e család ma­gyarrá lesz, azért rajta is volt, hogy azzá legyen. Fiá­nak, Lajosnak, leendő nejét, Károly morva határgróf­nak Margit leányát, saját udvarában neveltette, még pedig, mint maga Nagy Lajos 1342. évben kelt okmá­nyában egyenesen mondja, pusztán azért, hogy a ma­gyar nyelvet és szokásokat megtanulja. — „Dicta filia (Margit) in aulam eorumdem parentum nostrorum pro , informandis moribus et idiomate Hungaricis traducta extitit.“2) — így mondatik hasonlólag Erzsébet, Ist­ván bosnyák bán leányáról, kit Nagy Lajos a fennebbi Margit halála után elvett, hogy gyermekkora óta La­jos anyjának udvarában nevelkedett — „quae in eius­­dem regis (Lajos) matris aula et comitatu educata fuerat.“3) Már most mi természetesebb, mint ezekből azt következtetni, hogy azon királyi udvar, melyben kül­földi nők a magyar nyelv megtanulása végett neveltet­tek, szü­kségképen magyar volt. De még mást is következtethetünk: ha Károly ki­rály annyira ügyelt arra, hogy fiának leendő neje ma­gyarul neveltessék , mennyivel inkább kellett ezt neki tennie saját fiára Lajosra, a leendő magyar királyra nézve , vagyis mennyivel inkább lehetett ő azon, hogy fia tanuljon magyarul s vegyen fel magyar szokásokat? És hogy Nagy Lajos valóban magyar király volt, tettei mutatják, így mondja róla Dlugoss lengyel író, hogy Nagy Lajos látván Oroszhon termékeny földjét, el akarta azt Lengyelhontól, melyhez tartozott, válasz­tani és Magyarországgal összekapcsolni; mert — úgy­mond — Lajos a magyarokhoz jobban hajlott s azok iránt bőkezűbb volt, mint a lengyelek iránt. Azt pedig, hogy Lajos csakugyan tudott magya­rul, a fennebbiek után szükségtelen bizonyítani; hát ha még meggondoljuk, hogy Lajos német zsoldosai ked­véért, kiket a harczban igen szeretett, megtanult né­metül (militibus Teutonicis — quos praecipue Teutoni­­cos, idiomatis eorum conscits, multum diligebat" ;4) hogyan tegyük fel róla, hogy ő kedvelt nemzetének, a magyarnak, nyelvét meg ne tanulta volna ? De egészen határozottan tudjuk bebizonyítani, hogy ő bírta a magyar nyelvet. Cromer lengyel író ugyanis mondja : Nagy Lajos sokszor álruhában körül­járt a helységek­ és városokban, hogy megtudja, mint ítél a hízelgés nélküli nép az adószedők, bírák , tiszt­viselők, sőt magáról a királyról, s ezáltal sok bajt megorvosolt. 5) Ki fog még ezek után kételkedni, hogy Nagy Lajos csakugyan tudott magyarul, mert hisz e nélkül hogyan beszélhetett volna a magyar néppel s hogyan érthette volna meg bajaikat ? Magyar lévén tehát nyelv- és szokásra király és királyné, ki kételkedhetik arról, hogy a magyar nyelv ez időben nem csak nem rendeltetett a latinnak alá, hanem egyenesen az uralkodó, túlsúlylyal biró, sőt ud­vari nyelv is volt . Ezt beszélték honnagyaink ; ez ural­kodott az egyháznagyok udvaraiban is ; sőt erre külö­nös tekintettel volt a király és a királyné, mint azonnal látni fogjuk ; a magyar volt a tanácskozási, a törvény­kezési nyelv; mint ez egészen nyilván kitetszik VI. Kelemen pápának Nagy Lajoshoz 1346. márt. 30-dikán irt nagybecsű leveléből, mely levél egyszersmind mu­tatja, mennyire buzogtak a magyar nyelv ügyében ki­rály és királyné. A pápa e levélben szemére veti a ki­rálynak, hogy Galhard csanádi püspököt, kit a pápa a veszprémi püspökségre áthelyezett, ebben nem akarja megtűrni. És miért nem akart a király ez áthelyezésbe beleegyezni ? Így felel e kérdésre a pápai levél : „Quod sient alias dicta Regina nobis seripserit, eademVesprimien8is ecclesia per Reginam Ungariae fue­­rit fundata et quicunque ilü praesidens Episcopus, Re­gináé Ungariae Cancellarins et primus in consilio esse debet et ad eum ex antiquis privilegiis pertinet Regi­nam Ungariae coronare; et cum (kimaradt: sient) eaedem littere deseribebant, per prefatum Galhardum Episco­­pum, linquam ignorantem Ungaricam, premissa exequi comode non valerent; Nobis humiliter suplicabas, ut eundem Episcopum transferre ad aliam idiomatis sui ecclesiam et Nicolaum, dudum electum in ecclesia colo­­censi, 8ecretarium tuum, dicte Vesprimíensi ecclesiae praeficere dignaremur; Nos respondemus : habemus si­­quidem per relationem fide dignorum, quod in eadem ecclesia fuerunt hacteDUs Episcopi, linquam UDgari­­cam ignorantes,qui per Praepositum ecclesiae suae, vei aliam personam idoneam faciebant, quando eis vide­­batur expediens, Cancellari e praedictae officium exer­­ceri. ®) íme, mennyire megerősítik fennebbi állításunkat ez igen fontos sorok ! ... Ha Galhard azért, mert nem tudott magyarul, nem tehetett eleget kanczellári s ta­nácsosi méltóságának , nem szükségképen követke­zik-e, hogy a kanczelláriánál s a tanácsban, melynek ő volt első tanácsosa, magyarul folytak az ügyek, ma­gyarul­­ a vitatkozások ? S nem volt-e már ezelőtt is úgy , miután a régibb, magyarul nem tudó veszprémi püspökök is csak prépostjaik vagy más alkalmas és a magyar nyelvet értő személyek által voltak képesek a kanczellári­s tanácsosi méltóságuknak megfelelni? . . . De menjünk tovább. Károly király, mint fennebb láttuk, fiának leendő nejét saját udvarában neveltette Lajos híven követte ebben atyja példáját. Midőn IV. Károly császár fia, Zsigmond, Lajos leányával Máriával eljegyeztetett, azt akarta a császár, hogy Mária Csehországban császári udvarában neveltessék.1) Nagy Lajos e különben neki hízelgő kívánatnak nem csak nem tett eleget, hanem anyja és neje tanácsa is hozzájárulván, a császár fiát Zsigm­ondot hozatta saját udvarába; még pedig egye­nesen azért: „Ut in futurum regnaturus, Hungarico in­­formaretur idiomate, siritusque et mores hominum acci­­peret.“8) Sőt Lajos még a lengyel kormányra szánt Hedvig leányának leendő férjét, Vilmos osztrák h­er­­czeget is saját udvarában neveltette, kétségtelenül szintén azért, hogy magyar nevelést nyerjen. Zsigmond király tudott latinul, németül, csehül, tótul, olaszul, francziául, sőt a kun nyelvet is birta.9) Ily nyelvképesség mellett csak feltehetjük róla, hogy magyarul is tudott, ő, ki Lajos magyar udvarában ne­veltetett magyar királynak. De világosan kitetszik ez Zsigmond párbeszédéből Konthnak Csóka nevű szol­f fájával és a Garaiak anyjával fogságábóli kiszabadn­­ását illetőleg,10) meg Aeneas Sylviusnak alább felho­zandó szavaiból. Albert királyt 14 éves korában Budára hozta Zsigmond , de nem sokára úgy alakultak a körülmé­nyek, hogy Morvaországba kelle mennie. S ez volt oka valószínűleg, hogy nem tudott magyarul. Hogy e nyelv­hiány neki épipen nem szolgált ajánlására, kitetszik Aeneas Sylviusnak (de liberorum educatione) V. Lász­lóhoz intézett e szavaiból: „Öregatyádnak, a nagylel­kű Zsigmondnak éppen úgy használt a sok nyelvtu­dás , mint azok nem tudása ártott atyádnak, Albert­­nek.“ Kitetszik továbbá ugyanannak „Vita Alberti Rom. et Hung. Regis“ czimű iratából,11)­hol többi közt ezen tárgyunkra igen fontos és nagyon érdekes sza­vak olvashatók : „Dicunt Hungari Teucris esse resis­­tendum, qui totum Regnum dilam­ant. Albertus factu­­rum se offert, vocaturusque Principes Alemanie, alios­que Christianos, ut facilius expelli possint inimici. Di­cunt Hungari satis esse virium in Hungária; sed solum ordinem et caput deesse; quod si res­ent in bellum, et ordo, et caput érit; nec vocandos esse extraneos, ubi domestici per se satis possunt. Hoc autem faciebant, quia timebant in eorum regno nimis crescere Teutoni­­cos. His quoque Regina consentiebat; narn plurimum laetabatur, quod plus honoris sibi, quam viro, impendi videbat. Hungari enim earn bonarabant; quia et lin­quam sciebat et haeres regni fuerat. Albertam autem propterea susceperant, quia vir eius esset, nec amabant Teutonicum, praesertim Ungari sermonis nescinm.“ Azonban ha Albert nem tudott is magyarul, tu­dott neje, Erzsébet, mint az imént idéztük szavak tanú­sítják, s mint alább is látni fogjuk. A nagyreményű, de szerencsétlen I. Ulászló, ki nem is nevelkedett hazánkban, szintén tudott magyarul; mert Aeneas Sylvius szerint,2) a magyarokkal mindig tolmács nélkül beszélt; sőt Fridrik császár követeihez is magyarul intézte válaszát. S ki nem tudja azt V. Lászlóról, hogy midőn Bécs­ben alattvalói vitáztak jelenlétében bollakását illető­leg , László a vitának azzal vetett véget, hogy a ma­gyarokhoz állt, e szavakat mondva: „Mint született magyarnak illik, hogy köztetek lakjam el.)“ Hogy Hunyadi János tudott magyarul, úgy hi­szem, bizonyítani sem kell. Mutatja ezt magyar esküje kormányzóvá lett megválasztatásakor és ama beszéde, melyet halálos ágyán körülállóihoz magyar nyelven (lingua vernacula) tartott, intvén őket, hogy példája szerint először a két­ hitet, aztán a magyar hazát a tö­rökök dühe­ s minden egyéb ellenségek betörésétől megóvják. Inté őket, hogy távol legy­en tőlük minden egyenetlenség,mert különben mind magukat,mind egész országukat minden kétség nélkül elvesztik.14) És ily apának Magyarországban egy Vitéz Já­nostól nevelt fiáról, a nagy Mátyás királyról ki meri kétségbe vonni magyar nyelvbeni jártasságát ? Íme ki­rályi hatalmának fénykorában, minden tekintet nélkül magyarul nem tudó neje s egyéb külföldi vendégekre, asztalánál magyar hegedűsökkel magyarul énekelte­tett, így írja ezt a Mátyás udvarában tartózkodott Ga­­leottit ’) : „Semper in eius convivio disputatur, aut ser­­mo de re honesta aut ineuuda habetur, aut carmen can­­tatur. Sunt enim­ibi musici et citharoedi, qui fortium gesta in lingua patria ad mensam in lyra decantant.“ És ime halálos ágyán is kínoktól gyötörtetve e szava­kat nyögé: Haj! Haj! s utána tévé: Jézus ! (Hay, Hay tantum et Jesu exclamare. . . l6) II. Ulászló sem magyarul, sem latinul nem tu­dott. ,7) így mondja róla Zsámboki,l8) hogy midőn Bu­dára jőve s áthaladva Mátyás király termein, meglátta a kapunál Mátyás képét, e szavakra fakadt: Bizony jó pásztor volt ez, sok és kövér juhot hagyott nekem e hős vitéz. Mire a jelen volt Ujlaky Lőrincz, Ulászlónak e bámulását kigúnyolandó, magyarul ez életes szava­kat mondá : Márk volt ez a Mátyás, nem Lukács, (Lau­­rencium Ducem subiecisse aliquot verba Ungarica, qui­­bus eius rideret advirationem, aiunt, fuisse Marcum. A kendertermesztésről T­r­e­f­o­r­t Ágoston a „P. N.“-ban következő serkentő czikket közölt : „Mi, nemzetgazdasági tekintetben is, átmeneti korszakban élünk, m­íg gyáriparra szert tehetünk, a gabonaneműeken kívül oly kereskedelmi czikkeket kell előállítanunk, melyek kis területen nagy jövedelmet hoznak, s a kü­lpiaczokon jó ár mellett folyvást biztos vevőt találnak. Ily czikkeknek ajánltatnak nekünk a bor, a do­hány, a repete, a len és kender. Szeretem hinni, hogy a magyar bor kelendő­sége a kü­lpiaczokon évről évre növekedni fog , de ne ámítsuk magunkat, boraink nagybani kivitele csak hosszabb idő műve leend ; itt sincs helye a rög­­tönzésnek. A dohánynak is lehetne vásárt csinálni a külföl­dön, de mindenki tudja, mily akadályokkal kell küzdeni a dohányproductiónál. Repc­etermesztésünket a petroleum s efféle ola­jok veszélyeztetik. Marad két czikkünk, melyekkel rövid idő alatt kitűnő sikert lehetne aratni: a len és kender . Ez íz­ben csak a kenderről akarok szólni. A kender egész Magyarországon, házi szükségre, a kisebb gazdák s majorsági cselédek által kicsiben termesztetik. A kereskedés számára nagyobb mérvben csak Bács megyében termesztenek kendert 100—150 ezer mázsát évenkint. Egy mázsát 20 forinttal számít­va, az ország e czikk termelése által nyer évenkint 2—3 millió ftot. A magyar kender természeti minősége pedig oly kitűnő, hogy ha rögtön a kendertermelést 100 ezer má­zsáról egy millió mázsára tudnák emelni, szakértők ál­lítása szerint e mennyiség is jó ár mellett fogna elkelni. Vaj­­on van-e egy más czikkünk, melynél rövid idő alatt oly sikert lehetne várni ? ! E nézetek ellenében hallok egy helyes ellen­­vetést. Magyarországon a kender nem ismeretlen nö­vény ; nő az mindenütt, hol a talaj arra való; a kezelés módja sem ismeretlen. Rendkívüli nehézségeknek kell tehát fennforogni, hogy Bácskán kívül nagyban a ke­reskedés számára sehol sem termesztetik. Igaz, hogy a kender átdolgozása sok bajjal és munkával jár; hol közelében víz nincsen, ott áztatás miatt kendert termeszteni nem lehet. De kérdem : le­­győzhetlenek ez akadályok ? A szőlőművelés nem jár-e sok munkával? A gab­­natermelés nem hozott-e gyakran kétségbeesésbe, mi­előtt cséplőgépeket használtunk, s a nyomtatóra, az isten ezen ostorára szorultunk ? De a len és kendertermelés minden nehézségei meg vannak szüntetve azon eljárás által, mely Fran­­cziaországban alkalmaztatok, miszerint a len és kender minden áztatás nélkül, gőzmozdony által, gyárilag ke­zelve, nyers állapotból szövő anyaggá átalakíttatik. A kezelés ezen módját meg kell honosítanunk. De ahhoz is pénz és idő kell. Ne várjunk tehát, míg a fran­­czia mintára kendergyárakat állíthatunk, de termesz­szenek kendert a nagyobb gazdák is, a bácskai példát követve, a közönséges kezelés mellett. Nem látom át, miért ne lehetne a Tisza, Kőrös, Maros vagy Bodrog mentében a kendertermelésnél azon nehézségeket le­győzni, melyeket a bácskaiak le tudnak győzni. A próba mindenesetre megérdemli a fáradságot,s a tavasz közeledik, dolgoztassunk meg szorgalommal egy pár hold trágyás vagy fris törésű földet, szerez­zünk jó magot a Bácskából, mert nem közönyös, mi fajta kendermagot fogunk vetni. Ha őszszel nem lesz vizünk, várjunk az áztatással tavaszig, s akkor a töréssel is oly időbe jövünk, mikor könnyen tehetünk szert a szükséges munkaerőre. — Ha ily experimentumot tet­tünk, felszámíthatjuk a hasznot, s megvizsgáltathatjuk szakértők által terményünk minőségét, s hiszem, hogy nem fog kedvünk elmúlni a kísérlet ismétlésére. Miután egynehányan érdekkel viseltetünk ezen gaz­dasági ág előmozdítása iránt, talán sikerülene egyesületi Péntek, február 26.

Next