Sürgöny, 1865. február (5. évfolyam, 26-48. szám)
1865-02-11 / 34. szám
34. SK. Ötödik évi folyam. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal Budán, bécsi-utcza (a várban) 184. bz. Fiók-kiadó-hivatal Pesten Gy gr Pál papirkereskedésében (hatvani-utcza, a cs. kir. postahivatal melletti sarokház). Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. SÜRGÖNY. Magán.hirdetenek : egyhasábos petit sor egyszeri hirdetéséért 8 kr., kétszeri hirdetésért 7 kr., háromszori vagy többszöri hirdetéséért 10 kr. számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdij külön, minden beiktatás után 30 kr. u. é. — Külföldrőli hirdetéseket átvesznek a következő urak: Majnai Frankfurtban Mulieu Ottó; Hamburg-Altonában iVaasei Miteiu és Vugler; Hamburgban Türkheim Jakab; Lipcsében Kugler M., Iulgen és turt uraknál. Előfizetési árak s Napontai postai szétküldéssel. Budapesten házhoz hordva. Egész évre..............20 frt. Egész évre . . . . 1ö frt. —kr. Félévre ...... 10 B Félévre ..... 0 B * . Negyedévre................5 „ Negyedévre .... 4 H 50 „ Buda*Perl. Szombat, február k. 1865. HIVATALOS RÉSZ. Császárné 0 Felsége f. hó 9-kén reggel Bécsből Dresdába utazott el, hogy ott saját testvére, Károly Tódor bajor herczeg Ura kir. Fenségének Zsófia szász herczegnéi 0 kir. Fenségévek összekelésén jelen legyen. Biharmegye főispáni helytartója Bogye István ügyvédet tiszteletbeli tiszti alügyészszé nevezte ki. Abaúj megye főispánja a kormányzata alatti megye fiszéri járásában Baross László ur leköszönésével üresedésbe jött egyik rendszerinti esküdti állomásra eddigi megyei Írnok Bátor Istvánt, s ennek helyére Fischer József, eddigi tiszteletbeli fizetés nélküli Írnokot rendszerint írnokká, Kollarcsik Mihály végzett jogászt pedig tiszteletbeli esküdtté nevezte ki. NEMHIVATALOS RÉSZ Szemle. A berlini vámtárgyalásokra vonatkozólag közöljük a „Zeidl. Corr.“-nek táviratilag jelzett csikkét. Ez így hangzik: „E hét folytán ismét fog egy értekezlet a kereskedelmi viszonyok ügyében tartatni. Valósul, miszerint az austriai borok átviteli vámjának kérdése az értekezlet utolsó ülésében nehézségre talált. Az austriai meghatalmazott azon javaslatot téve, miszerint fogadtassák el egy szála, mely szerint az austriai borok árának különbsége a vámtétel különbözését föltételezze. Eltekintve attól, hogy az értékvám elfogadása a vám egylet rendszerébe ütközött volna, Francziaországnak egyszersmind alkalma nyilandott, az austriai borok ilynemű kezelését előnyöztetésnek nyilatkoztatni s aztán szintén igénybe venni. Poroszország és a vám-egylet ennélfogva nem egyezhettek báró Hocknak javaslatába s kénytelenek valának ahhoz ragaszkodni, hogy az austriai borok is úgy, mint más külföldi borok, súly szerint vámoltassanak meg. Hasonló módon, mint a borvámokra, a vasvámokra nézve is véleménykülönbség nyilvánult.“ —A „Kreutzig“ azonban e közleményre megjegyzi, miszerint „Poroszország a félebbi kérdésekben nem volt főként Austria ellenese , hanem hogy a délnémet bortermő országok — Bajorország, Würtemberg, Kassau stb. — nem akartak kiválólag az austriai óhajtásokba beleegyezni. Szintúgy áll ez a borvámra nézve is.“ Az olaszországi állapotokat maga a „France“ is igen nehezeknek írja le. Meg van e lap győződve, hogy Turin jövőben tiszteletet parancsoló ellenzék központját képezendi, hogy az olasz egységre óránkintül súlyos megpróbáltatások várnak. Délen egy meghódított királyságot kell előbb assimilálni, éjszakán pedig egy elhagyott királyságot megtartani: súlyos feladat Victor Emanuel kormányára nézve egy országban, mely nagyszámú heterogén elemeket foglal magában s melyben a helyhatósági szellem oly életerős. Ehhez járulnak még az uj közigazgatási szervezetnek nehézségei; az uj egységesítési törvényhez, mely a tartományok számát csökkentené, a helyi érdekek csak vonakodva alkalmazkodnának. Mindezen akadályok elhárítására, úgymond végül a „France“, erős karra s államférfim lángészre van szükség; kérdés : vájjon Olaszország megtalálandja-e egyiket úgy mint a másikat. A „France“ e czikke erősíteni látszik azon több lapban nyilvánult föltevést, hogy a franczia kormány az olasz kormánynál a centralisatio keresztülvitelét sürgetve tanácsolja; várjon osztja-e egyszersmind a „France“-nak föntemlitett kételyét az erős akarat s mély belátás hiánya iránt? nem tudni bizonyosan; tanácsainak ily részletekre kiterjedéséből azonban némi joggal következtethetni. Egyébiránt a turini követi ház megszavazott egy törvényt, mely a kormányt felhatalmazza, a tartományok és kerületek határait azon czélból megváltoztatni, miszerint az igazgatást a megtakarítások eszközlése végett egyszerűsíteni lehessen. Közben a kormány a nyugtalan fővárost azon veszteségért, melyet a kormányszék áthelyezése következtében szenved, másnemű kedvezményekkel igyekszik kárpótolni. Turin ennélfogva egyenes vasúti összeköttetést nyerne a földközi tengerrel, s a kormány, mint hallatszik, azon társulatnak, mely a pályát Turintól Savona és Acqui-ig építi, a befektetett tőke 6 százalékát biztosítja. A dán alkotmányharc 7, kopenhágai tudósítások szerint, igen komoly fordulatot vett, azonban a kormány el van határozva, egy talpalatnyit sem engedni s úgy látszik, bízik a két thing befolyásos tagjai nagy többségének támogatásában. E szerint ministen válság egyelőre nincs kilátásban. Az amerikai polgári harcznak, úgy látszik az újabb tudósításokból, csakis a fegyverek fognak véget vetni. A „New York Times“-nak egy washingtoni, jan. 24-diki sürgönye teljesen alaptalannak nyilvánítja a békealkudozások felőli híreket. Blair-nek küldetése egyáltalában nem brit hivatalos alappal s ő teljességgel nem volt felhatalmazva, a déliekben bármily csekély reményt is felhagyni arra nézve, mintha az éjszak az uniónak bárminemű elszakításába beleegyezhetnek; másrészt a Dél még hatalmas seregekkel rendelkezik, s habár a nép közt nyilvánul is óhaj az unióba visszatérhetés iránt, a richmondi mozgalomvezetők azonban csak oly hajthatlanok mint voltak. Lapszemle. A „Bécsi Híradó" tegnapi számában olvassuk : „Azon értekezlet, melyben résztveendők gróf Pálffy Mór k. helytartó, gr. Török Bálint s Melczer István önmagaik, mint múltkor jelentők, ide érkeztek, s melyben gr. Zichy Herman fő-, Priviczer István másod-kanczellár és Beke Kálmán alkanczellár önmagaikon kívül Pápay István és Bartos J. udvari tanácsos urak vettek részt, tegnapelőtt (szerdán egyelőre befejeztetett. Meg kell jegyeznünk, hogy mint mi magán-utón, de hitelre méltó forrásból értesültünk, ez értekezletnek szorosan hivatalos jelleme annyira nem volt, hogy arról formaszerű jegyzőkönyv sem vezettetett. Az inkább társalgás jellemével bírt, amint természete szerint is, megkötő határozatokat nem eredményezhetett, hanem inkább csak némi elvi megállapodást, mely a fennforgó ügyekben legfelsőbb helyre teendő előterjesztéseknek alapul szolgálhat. Az értekezlet tárgyait azon rendszabályok képezték, melyek a katonai törvénykezésnek az országgyűlés egybehívása folytán történendő megszüntetése által kiválólag a törvénykezés terén igényeltetnek. Első rendben a sajtóügyek kezelése administratív s törvénykezési szempontból forgott szóban, s ha jól értettük tudósítónkat, abban történt egyetértő megállapodás, miszerint valamely ideiglenes sajtó-rendszabály, fönntartva az alkotmányos törvényhozás végleges intézkedését, most átmenetileg mellőzhetetlen. Ezen ideiglenes sajtó-rendszabálynak ki kell terjeszkednie a sajtó-ügyek politikai administratiójára, valamint a sajtóbüntettek s vétségek vagy kihágások büntetésére is. Nem vagyunk azon helyzetben, az ebbeli megállapodások részleteibe ereszkedhetni, hanem azt hiszszük , azon dolgozat egészben véve egy kimerítő sajtórendszabályt képezene , mely minden elfogultság nélkül, merőben az adott állami s hazai viszonyok szerinti czélszerűség és lehetőség szempontjából fog kiindulni. Ha már ezen ideiglenes sajtórendszabály oktrognak nevezhető is egy oldalról, az mellőzhetlen, és a korona administratív hatalmából folyó intézkedés, melyre joga van, s tekintve a szükséget — kötelessége is. Hogy az értekezlet tagjai kivétel nélkül s a gyakorlati lehetőségig a törvényesség határaihoz ragaszkodnak, mutatja azon körülmény, hogy egy új kivételes törvényszék fölállítása, melyhez a politikai sajtóvétségek utasítandók volnának, és melynek fölállítási szándékát ismételve emlegették a lapok, mint nem is gondolható valami, az értekezletben még csak szóba sem hozatott. Végre úgy hiszszük, kiterjeszkedett az értekezlet oly rendszabályok fölötti véleménycserére is, melyek az országgyűlés előkészítésére vonatkoznak;— és mint halljuk, — oly nézetek körül uralkodott itt is megközelítő egyetértés, melyek az ország közérzületére nézve teljesen megnyugtatók. Önként érződik azonban, hogy az értekezlet ebbéli eredményei is egyelőre merőben erkölcsi érdemmel bírnak ; míg azok hivatalos uton, a fő kormányközegek tanácskozmányain áthatolva 1. 1. helyre fölterjesztetnek és végre szentesített formában leérkeznek, nem egy változáson mehetnek keresztül. De mi úgy hiszszük, a nemzetnek oka van, teljes bizalommal tekinteni alkotmányos életének legfelsőbb helyről jövő kezdeményezése elé.“ A „Wien. org“ következő közlést hoz: „Az utóbbi időben a magyar királyságban egy, — mint az ismételt visszaesések tanúsítják — fájdalomjavulatlan párttöredék részéről ismét oly törekvések merültek föl az iránt, hogy saját felségárulási terveinek a ravaszság s erőszak minden eszközével érvényt szerezzen, melyek — habár azok a kormányt községek ébersége által újólag meghiusittattak, és sikeretlenek maradtak is, mindazáltal az ily vétkes eljárások által már oly súlyosan meglátogatott országot nem hagyják nyugalomra s üdvös biztonságra jutni. Az ezen felségárulási vállalatok megbüntetésére hivatott katonai törvényszékek ezáltal azon szomorú helyzetbe jutottak, miszerint a legközelebb lefolyt hónapokban, kimerítő vizsgálatok alapján, több súlyos elítélést eszközöljenek. Ezekhez tartozik az e miatt vizsgálat alá vett egyének közöl némelyek fölött hozatott, s 1i évi febr. 6-kán Budán kihirdetett büntető-törvényszéki ítélet is. Oly helyzetben vagyunk, miszerint némely, e tekintetben a nyilvános lapokban fölhozott téves adatok helyreigazításául, ezen ítélet lényeges tartalmát a következőkben adhatjuk. A legfőbb katonai igazságügyi tanács — mint legfőbb katonai törvényszéki hatóság ítélete által ugyanis a felségárulás bűntényében vétkeseknek ismertettek el, s elítéltettek — mégpedig saját vallomásuk alapján : 1) Nedeczky István földbirtokos, és 2) beniczi Beniczky Lajos, igazgatósági tanácsos, mindkettő a nemesség elvesztése mellett, jog útján, kötél általi halálra, kegyelem útján huszévi súlyos börtönre; a körülmények összetalálkozása alapján ; 3) Almásy Pál földbirtokos, a nemesség elvesztése mellett, huszévi súlyos börtönre; 4) Gáspár Lajos ügyvéd, a nemesség s ügyvédi jog elvesztése mellett; 5) biebersteini Zambelly Lajos, a nemesség elvesztése mellett; 6) dementis Gábor, a nemesség elvesztése mellett; 7) Plachy Lajos ügyvéd, a nemesség s ügyvédi jog elvesztése mellett, s 8) Lezsák Lajos, kegydijának elvesztése mellett, mindegyik tizennégyévi súlyos börtönre, b 9)Szerestey László, a nemesség elvesztése mellett, hatévi súlyos börtönre. Egyszersmind az összes elitéltek a felségárulás bűnténye által az államnak, vagy magánszemélyeknek okozott kár megtérítése iránt egész vagyonukkal felelőseknek, s kötelezetteknek nyilváníttatnak, a vizsgálati- s büntetési fogság alatti élelmezési költségeket megtéritni.“ fáy András: Tóth Lörincz emlékbeszédéből. (Vége.) Fáynak első ifjúsága óta vezér csillaga volt pályáján a közhasznúság. Már 1816-ban, ezelőtt majdnem félszázaddal, jelent meg „Próbatétele a nevelés két nevezetes hibáiról,és 1818-ban kiadott elbeszélésében,a„Különös végrendeletben,“ hagyományt tétet oly nőnevelő intézetre, hol „eltérve a kor nőneveldéitől, hímzésen, zongora és guitart-pengetésen, tánczon, divati öltözködésen és hajfodrozáson, franczia tört petyegésen kívül, a leánykák arra vezéreltessenek, miként lehessenek idővel jó nők, házi asszonyok és anyák,“ és „oly tanítója, ki a többi iskolát befejezett ifjaknak az ó és uj philosophia szőrszálhasogatásain kívül, az élet philosophiáját tanítsa.“ —Irodalmi munkásságának ezen rovatába tartoztak már említett „magyar játékszint jutalmazott feleletén s takarékpénztár-tervén“ kívül „Javaslata egy Pesten állítandó reformált főiskola“ tárgyában (Pest 1840). Nőnevelésről irt munkája (Pest 1841); s nőnevelésöket képző intézet terve (az Életképek 1846-ks folyamában) ; Unióterve, mely három nyelven osztatott,ki a két protestáns felekezet összes gyülekezeteiben; Óramutatója és óranegyedmutatója (1842—43) hitfelei számára; a Jelenkorban megjelent összeállításai a haza legközelebbi teendői közül (Pest 1846); Életbiztosító intézet terve (Pest 1848.) hosszas statistikai adatgyűjtés, s az adatok gondos feldolgozása nyomán; Adatok Magyarország övebb ismertetésére (Pest 1854) ; Legegyszerűbb, természet- és tapasztalathübb és gyakorlatibb nevelési rendszere (Peat 1855) Az ur vagy gazda és cseléd képti viszony stb. A fényt és ragyogást nem kereső, csupán emzzertársai javát tekintő, közhasznúsági irány annyira volt sajátja, hogy gyűjtögetett „Hasznos házi jegyzeteit“ is, melyekben épen úgy megtaníttatunk jó fekete tinta készítésére , mint a ruhafoltok ügyes elenyésztetésére, mindenkor újabb adatokkal bővítve, háromszor adta ki. — Sőt szépirodalmi munkáiban is, melyeknek méltatása különösebben tartozik e helyre, ugyanezen üdvös irányt követi: oktat, nevel és mulattat egyszersmind. Virág és gyümölcs egymás mellett mosolyognak e gazdag életfa ágain. Fáy Andris írói pályán sem csupán diadalmas pályafutó, hanem pályatörő , ha nem is a legelsők, de az elsők közé tartozik. A magyar regénynek ő megalapítója, teremtője. Menjünk vissza a megelőző korba, melyben Fáy az irodalmi téren fellépett. — Révay megalkotván a nyelv törvényeit, a kivek különféle szerepeket vállaltak a műveit nemzeti nyelven szóló tudomány és gráfiák szolgálatában. A fiatal Fáy e hivek közt volt, s mig a görög szellemű Kazinczynak nyomain Berzsenyi és Kölcsey lyrája lángdalokat zengett, s ez utóbbi Szemere Pállal a jóizlésű kritika mesteréül tűnt fel, mig Vitkovics az epigrammban, Szemere a sonettben tört classicitásra, mig Kis János superintendens a bölcset és költőt a legnemesb harmóniában párosította. Fáy Andrást veleszületett humora, elmélkedési hajlama, korán érett szelleme s magasabb világnézete meseíróvá, s majd tanregény-íróvá téve. Regényei távol vannak attól, hogy a szigorú elmélet és kritika szabályainak megfelelő műveknek mondathassanak, s bármely előszeretettel sem találhatnánk azokban művészi szerkezetet, érdekfeszítő helyzeteket és fejleményeket; csupán keretek azok, melyekbe a közügyek, életkérdések, nemzeti nyelv, irodalom, művészet, nevelés stb. feletti tapasztalatait, véleményeit és bölcs tanácsait foglalja; tárházai, kincstárai a legjózanabb életnézeteknek, embert és nemzetet boldogító eszméknek, így p. o. a Bélteky házban a legmélyebb ember- és világismerettel tárgyaltatnak : a házi és iskolai nevelés; a történettan és régi remekírók szerepe a tanításban; a bölcs és bolond magyarkodás ; a művészet, festészet; a gazdaság; az orvosi tudomány; a hivatalviselés; a házasság; az utazás hasznai; a szerelem és convenientia; a szónoklat; a nemes és silány epicureismus, s ezernyi közhasznú eszme és kelet szabály. Írói jellemének egyik fővonása, hogy tisztán és egészen magyar. Eszmejárásában és széljében ott van egyiránt a valódi, jóizű, magyar nemzeti zamat. Nyelve tősgyökeres, de műveit magyar, egyformán távol úgy minden póriasság- és durvaságtól, mint a kényeskedő, tetszelgő külföldieskedéstől. — Képei, jellemrajzai — csaknem egytől egyig — a magyar életből meritvék ; igaz magyar emberek azok, mindazon erényekés gyarlóságokkal, melyek a magyar ember egészét alkotják ; az ősi magyar nemesi háziasság kedves képei azok, legkisebb árnyalataikban híven és vonzólag kifejezve. A septemvir és főispán úri palotája; a falusi köznemes szerényebb, barátságos, vendégszerető tűzhelye ; az ősi büszkeség és perlekedés vágy; a furfan,gos ügyvéd; a tudákos falusi jegyző és iskolamester; a martyr házi nevelő; a pesti könnyelmű uracs, s a becsületes, egyszerű, ügyetlen falusi ifjú; a daliás huszártiszt ; a tanácsosi czimért epedő alispán; a czifra hajdútól kisért hetyke szolgabiró és szolgálatra kész esküdt; a zajos kortesvilág, s annak kétkulacsos vezérei; a minden házban otthonos, elmés és dalos vendég Halkó ; az önérzetes, erőteljes pórlegény és kaezérka kedvese, ki később elvesztett szerelmi bánatában elhal; az Öblös tajtékpipa és kedvencz agár; a névnapi és torlakomák ; a főispáni beiktatások és tisztujitások; a megyei politika apró cselfogásai; a saját ékesszólásu zsidó, ezen, a magyar nemes udvarnak, Fáy szerint (Esz- és Sziv-kalandok) szint oly szükséges szerszáma, mint a harapófogó, melylyel ügyesen kiránt minden szeget, melyet helytelenül ütött be; az elmés czigánykópé s annak kedvre gyújtó hegedűje stb. stb. minden oly magyar, oly nemzeti, mint a mennyire scót-felföldi Walter Scott, s a mily francziák Paul de Cock naplopói és grisettjei. Fáy András műveinek másik legfőbb jelleme: a bennök rejlő „derengő bölcseség.“ . . . Legotthonosabb mezeje, öszhangzásban magasztalt közhasznúsági irányával, a tanköltészet. E sorba tartoznak, classicus meséin kívül, miket a nagymája tiszai lúd tollával irt, összes szépirodalmi művei, regényei, beszélyei, kedvcsapongásai, ész- és sziv-kalandjai, sőt színművei is, melyek egytől egyig át vannak szőve talpraesett, tanuságos, elmés oktatásokkal s életbölcsészeti axiómákkal; de kárpótlásul azon hiányokért, melyeket e művekben a szigorúbb ítész,műszerkezet tekintetében felfedezne. Nincsenek e művekben, melyeket monumentális, nagyszerű műveknek csak a hizelkedés mondhatna, óriási küzdelmek, lángoló szenvedélyek, az elragadtatott és elragadó lelkesedés vakitó, részegítő fellobogásai, a szilajabb képzeletnek merész röptéi, vihar, mely megrázza az olvasó világot, égető déli nap, gazdag színpompa, mely elvakitja a szemet, kábitó illat, mely izgatja az érzékeket, hanem enyhítő, szelíd szellő, csendes és hús esthajnal, az ibolyának szende kék szeme és illata; jótékonyan ható, csendesen melegitő derült hangulat, s azon higgadt nemes humor, mely csak gazdag élettapasztalás, s a bölcseség révpartjára elérkezett kebel kifolyása lehet. — Nincs e rajzokban, melyek mindenkor a valódi élet műrajzai, e jellemfestésekben, melyek mindenkor élő eredetiek hű másolatai, semmi keserű, semmi sértő, szelid kedélyesség, kíméletes emberszeretet veszi el a gúnynak falánkját, s a ki találva érzi is magát, nem haragszik, hanem mosolyog és javul. — Ha Vörösmarty és Arany, Petőfi és Jókai, részint vezményitó tehetségükkel, részint nagyszerű képzeletük ragyogásával egy-egy Rafael, Correggio, vagy Rubens a költészetben. Fáy képei csak kedvesen vonzó és bájoló hű életképek, a németalföldi festő iskola képei a Duna és Tisza partjáról. A mi Fáynk elvből kárhoztatta a franczia regényeket, melyeknek ha jobb részétől a lélektani tanulmányt, a fényes leiró tehetséget, s nagyszerű hatásokat megtagadni nem lehet, de még a jobbak is idegrázó rajzok, érzékingerlő jelenetek által igyekeznek hatni, s majdnem ördögi kedvteléssel tárják fel a modern társaság árnyoldalait, s az olvasók szellemi gyomrát ezen túlfűszerezett eledellel oda korcsosítják, hogy éhük, szomjuk mindinkább erősen ingerlő szereket követel; mig a sülyedtebbek sima és finom irályban mérget adnak be, s a köznapi feslettség hínárjába vonják le közönségüket Fáynk undorodott a vér szagától, s a bűn szennyétől, mely ezen irodalmat bélyegzi, s az angolokat kedvelte, azonban telivér magyar regényíró maradt, kinek műveiből meg lehetne írni a korabeli magyar nép belső történetét, erkölcsi állapotát, hajlamait, csínyeit, tévedéseit. Igen erős a mi Fáynk a jellemfestésben. Bélteky háza, Jávor orvosa, a Szutyogfalvyak, a regényalak Összetartó keretébe foglalva, valódi gallériája többnyire vonzó és mosolygó, ritkán visszataszító jellemképeknek. Ki fogja elfeledni a szeretetreméltó epicureus Regéczyt, a kedves, pedáns Porubayt, a magas születésű, mert toronyban született harangozó fiú Ilaskót, a sallangos, sarkantyus Bélteky Matyit, roszul sikerült szónoklatával, levágott fülü paripájával? Kardost és Orsolyáját ? a kedélyes Mendey bátyát, és Jusztinka nénit ? — az uj köntöst soha nem viselő Salamon zsidót? és mindazon hazai alakokat, kik jó ismerőseink, részint saját nagybátyáink, nagynénéink, testvéreink és barátaink mindnyájan. Itt jellemzett írói munkássága jutalmául, mely a szépirodalmi téren az 1807-ben megjelent Bokrétával kezdődik, s 79 éves korában bekövetkezett haláláig, tehát 56 évig tartott. 1831-ben a m. akadémia tiszteleti, s későbben, 1845. óta az akadémiai igazgató tanács tagja, 1837-ben pedig ezen Kisfaludy-társaság tagja, s három éven át elnöke lett, melynek a boldogult iránti tisztelet és hálaérzelmeinek kifejezést adni most kedves feladatom. — E tudományos és szépirodalmi intézetek dolgaiban mindaddig, mig gyengélkedő egészsége és szemei homálya el nem tiltó, buzgó és lelkes részt vett. Utolsó nyilvános fellépése és felszólalása az akadémia 1847 iki közgyűlésén volt, melyet mint helyettes elnök vezetett. Azután jött az ár, mely "mindent elborított, de az ő munkásságát el nem temetheté.