Sürgöny, 1865. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)
1865-09-15 / 211. szám
kéziratot, és kiáltja: „A későbbi törvény nem szünteti meg a korábbit.“ Álljon ez érv akkor is, ha ezt az inneni népek — a magyar koronához tartozó országokról nem is szólva — az egész februári statútum ellenében érvényesíteni akarják ? Az „O.D. P.“ azt mondja: a kormánynak nincs jogában a birodalmi képviselet helybenhagyása nélkül kölcsönt fölvenni. Helyes, de hol létezik ez a birodalmi képviselet ? A „Pesti Napló“ igen helyesen jegyzi meg : „Ha az odrog törvénynyé válik azáltal, ha elfogadtatik, ebből egyszersmind az is következik, hogy azon népekre nézve nem bírhat jogerővel, melyek azt még el nem fogadták. Hogy pedig ily népek vannak, azt az „O. D. P.“ nem fogja tagadhatni. Ha pedig a febr.akta nem nőtte ki magát az egész birodalomra nézve törvénynyé, úgy ez órában nincs birodalmi képviselet, és ezért a kormány, ha akarna is, nem hívhatna ilyet össze. E birodalmi képviselet létrehozni, ez azon feladat, melyet magának a mostani kormány kitűzött. Egy valódi „birodalmi képviselet“ létrehozása, mely az öszszes népek sympathiájától fog kisértetni, mely szilárd jogalapon fog nyugodni, mely kétségbe nem vont illetékességet fog gyakorolni: ez az, aminek a kormány aciójából létrejönni kell, mi a mai nappal megkezdetett, és ami Isten segélyével sikerülni is fog, ha a kormány minden irányban a legitimitás kerékvágásában mozog. E valódi és birodalmi képviselet előtt fog a kormány számot adni, és e képviselet egész más tekintély lesz, mint a Schottenthor előtti volt, és e testület előtti felelősség egész más dolog lesz, mint Schmerling úr ministeri felelőssége volt.“ A „Debatte“ áttér a pénzügyek tárgyalására. Pénznek kell lenni, de honnan ? A kormány, szemben a Magyarországgal végbemenő kiegyenlítési processussal, nem fog magán fictio által segíteni, és egy csonka parlament által magának pénzt szavaztatni. „Ha a fejedelem — végzi a „Debatte“ — e zászló alatt, melyet a mostani kormány lobogtat, és mely zászló Austria valódi zászlója, melyet a birodalom népei mindig éltükkel és vérükkel fognak védelmezni — népeinek hazafiságára fog hivatkozni, a fejedelem mindig föl fogja azt találni, miként dicső erdödei minden időben föltalálták, mely mindig egyiránt kész volt a béke és csaták áldozataira. Ha az „O. D. P.“ elvtársaival otthon is fog maradni, mi nem fogjuk az ő hiányát észrevenni, mert „ Ausztria a mi táborunkban van !“ A centralista „O. D. P.“ alkotmánysértésnek bélyegez minden oly kölcsönműtétet, mely a birodalmi tanács jóváhagyása nélkül jö létre, daczára annak, hogy a pátens 13-ik §-a a kormánynak e tekintetben is szabad rendelkezhetést enged, „mert —úgymond — e czikknek nem lehet hátrafelé irányuló hatása, azaz : megszoríttathatik általa az, amit a fejedelem a februári pátensben adott; de nem csorbíthatja azon engedményeket, melyek az octoberi diplomán alapulnak, pedig ennek Il-ik czikke világosan mondja, hogy új kölcsönt csak a birodalmi tanács helyeslésével szabad fölvenni; e szabálytól tehát még a febr. pátens 13. § usa alapján sem lehet kivételt tenni.“ Az „O. D. P.“ ezen ellenvetésére ma két lap felel. A „Pesti Napló“ következőleg forgatja ki az odob. diplomából formált sánczából: „A legszőrszálhasogatóbb sophistikával sem lehet elvitatni azt, hogy ama 13. §-nál fogva a kormány — mihelyt a birodalmi tanács nincs együv — e testületnek összes jogkörében szabadon intézkedhetik, minden kivétel nélkül. Azon ellenvetés, hogy a 13. §-beli megszorítás nem vonatkozhatik oly jogra, mely oct. 20-án megszorítás nélkül jön megadva, két okból nem áll; először azért nem, mert az octoberi diploma csak elvet mondott ki, az alkalmazást pedig csak a februári pátens állapítá meg; ez szabatosítá a birodalmi tanácsnak mikénti megalakulását és működését, valamint azon eseteket is, amidőn ez állapítmányoktól kivételképen el lehet térni; másodszor pedig, ha csakugyan nem volt joga a kormánynak a februári pátens által megszorítani azt, amit az octoberi diploma megszorítás nélkül adományozott, ezt a képviseletnek mindjárt első pereiben ünnepélyesen ki kellett volna jelentenie. De ez nem történt; a lajthán túli országok feltétel és óvás nélkül fogadták el a februári octrog-t, anélkül, hogy a 13. §. szabatosításával törődtek volna (nekik akkor ennél fontos) teendőjük volt, t. i. a jogeljátszási elméletnek kellett éljenezniök . E szerint nincs joguk most utólag ily megszorító magyarázatot adni az en bloc elfogadott alkotmány egyes pontjának. És aztán , ha mindezt mellőzni akarnék, a diploma — az igaz — kölcsön-műtétekre a reichsrath beleegyezését kívánja; a patens megállapítja, milyen ez a reichsrath; hanem innen csak az következnék, hogy a kölcsön-műtétekre a februári pátensben jellemzett reichsrath beleegyezése szükséges; de hol van és mikor létezett e testület úgy, amint a patens körülírja ? A teljes birodalmi tanács soha mm jött létre. Maguk a centralisták ezt annyira átlátták, hogy a birodalmi tanácsot csak akkor kezdték teljesnek tekinteni, amidőn a kormány annak nyilvánítá. Nem mondhatták: ime, eljöttek mindazok, kiknek a februári patens szerint el kell jönniök,s igy a gyűlés teljes; hanem azt kellett mondaniok: sokan nem jöttek el, kiknek el kellett volna jönniök ; a gyűlés nem teljes, nem olyan, amilyennek a patens akarja, s igy azon jogokat sem igényelheti magának, melyeket a korona a teljes gyűlésre átruházni késznek nyilatkozott; de miután a korona kivételesen e nem teljes testülettel is akarja gyakoroltatni e jogokat, tehát éljünk velük! — De nem következik-e innen, hogy ez engedmény a korona részéről, melyre az sem a diploma, sem a patens értelmében nem volt kötelezve, s hogy ez engedményt bármikor is visszavonva, a pátens 13. §. szerint eljárnia nemcsak lehet, hanem kell is, miután a teljes kir. tanács létrehozása lehetetlen?!“ Egyébként a bécsi lapoknak még most is az erdélyi országgyűlést egybehívó irat képezi főthémáját, azonban a centralista irányú lapok közt jelenleg is csak a „Fremdenblatt“ az egyedüli, mely a legújabb kormány tények megítélésénél a talált helyzetnek nehézségeit is számba veszi. A nevezett lap arra utal, miszerint a jelen kormánynak két egyenjogú tényezőt kell e szeme előtt tartania, midőn a magyar részről még folyvást törvényesnek tekintett uniót végleges elintézés elé vinni készült. Egyrészt, hogy a magyar jogalapot, mely a 48-as törvények I. cikkében áll, megőrizze: az erdélyi és magyar alkotmányok jogfolytonosságát el kelle ismernie; másrészt azonban azon jogtért sem ingatható meg, melyen az 1863-ban egybehívott országgyűlés állt, s melyen az az által megvitatott s a korona által szentesített törvények alapulnak. „Ennélfogva oly utat kelle találni — folytatja a nevezett lap , — melyen egyelőre a két jogfolytonosság egymás mellett fennállhat s semmi törvényes intézmény, mely az 1863-ks országgyűlésen életbe léptetett, nem mellőztetik előbb, mielőtt aziránt a további alkotmányos határozat meg nem hozatik. — A meghivó irat az ép jelölt útra ép oly logális, mint ügyes módon lépett. A magyar álláspontnak azáltal létezik elég, hogy „alkotmányszerű“ országgyűlés hivatik egybe, hogy ezen országgyűlés irányában a 48-ks törvények jogfolytonossága már előre elismertetik, de egyszersmind e törvények revisiója a magyar-erdélyi államjogi viszony pontjára nézve javaslatba hozatik. Az őszállami érdek pedig azon körülmény által elégittetik ki, hogy ezen új alkotmányszerű országgyűlés csupán a magyar-erdélyi unió-kérdés fölött fog tanácskozni s hogy csupán e czélra hivatott meg. Erdélynek államjogi viszonya az összmonarchiához azonban egyelőre fenmarad úgy, a mint az az 1863-as országgyűlés által megállapittatott, s szintúgy fenmaradnak az ez országgyűlés által elhatározott egyéb rendszabályok s intézmények is. A román és szász néptörzs különleges követeléseinek végre a ké leirat azáltal tesz eleget, hogy — eltérve a szoros történeti alkotmányszerűségtől — a választási rendben oly képviseleti módot cetrogroz, mely az azelőtt nem jogosult néposztályoknak egy alacsony választási census útján a választóképességet megadja, s hogy ezenfölül a regalisták kineveztetésénél a román s szász népekből való személyiségekre tekintet leend.“ Igen részrehajlatlanul ítél az erdélyi országgyűlés ügyében a „Tagesb. a. Böhmen“ cz. lapnak legújabb czikke, melynek elején így szól: „Mi álláspontunkat ez ügyben illeti, emlékeztetünk, miszerint mi programmunkat ezen tételben hiszszük egybefoglalhatni: a jogfolytonosság elismerése a Lajthán-túl, s a jogfolytonosság megőrzése azon innen. Immár száraz szavakkal jelentjük ki, miszerint mi a követelt jogfolytonosságot az erdélyi események által megingatva lenni nem látjuk. Alkotmányos életünkre nézve elég fontos marad az minden körülmények közt , nem kevésbbé tanulságos is; azonban nem az alkotmány szenved azáltal s fosztatik meg hitelétől, — csak Schmerlingnek legfontosabb ténye, a legnagyobb Keresd. 1688. Dogies codex diplomaticus regni Poloniae Vilna. 1758. Vay Ádám (1706) és Csipkés Komáromi György (1655) művei. Utóbbi rendkívül ritka s érdekes magyar nyelvtan. (ismertető még két régi magyar könyvet említ, de czimüket elhallgatja, az egyik boritékán Bocskay István czimeres neve, s több helyütt sajátkezű jegyzetei láthatók, — a másiknak hátulsó boríték-levelein Apafy Mihályné sz. Bornemisza Anna sajátkezű sorai irvák, melyekben tatár rabságban szenvedő férjéről ábrándozik. IV. A műveit külföld irodalmi ritkaságai. Itt van Dante több ritka kiadása, Lombardi magyarázataival. Róma 1815 — 17. 4 köt. Egy pergamentre nyomott londoni kiadása 2 köt. melynek csak 6 példánya létezik,a hires Renouard könyvtárából. Petrarca legjobb kiadása Marsantól Padova 1819—20. 2 köt. az úgynevezett imperial papiroson, melyből csak 20 példány nyomatott. Megvan Ariosto, Tasso, Boccacio több kiadása, utóbbinak egy franczia fordítása is Londres (Páris) 1757. 5. köt, melynek rendes 111 képeihez csatolvák a figures galantes, melyeknek réztáblái kevés számú példányok lenyomata után összetörettek. Egy ily példány, kivált gazdagon aranyozott maraquinba kötve, mint a jelen, 300 frankon felül adatik el. A spanyol irodalomból megemlítjük a rendkívül ritka Romancero generált, Medina del Campo 1602. 4-rét, melynek egy példánya Stanley árverésénél 63 font sterlingért adatott el, és Cervantes Don Quixottejának pompás kiadását, Madrid. Ibarra 1780.4 kötet 4 rétben, mely a fentemlitett Salustiussal együtt méltán tartatik a sajtó remekéül. V. Kéziratok: Mikes Kelemennek Rodostóban irt sajátkezű levelei s összes művei 16 köt. 4-r. Kazinczy Ferencz kisebb értekezései. Csokonainak még eddig kiadatlan iratai. Gr. Dessewffy József, gr. Rhédei Lajos, Kis János, Guzmics Izidor, Szirmay Antal, Császár András, Döbrentey Gábor, Bacsáttyi János, Fáy András, Kövy Sándor, Kovacsóczy, Molnár Borbála, Kerekes Ábel, Terhes Sámuel, Duházy Mihály stb. — sajátkezű apróbb irataik. Vannak ezeken kívül pergamentre s papírra irt codexek a XI—XV. századból, többek közt egy a XX-ik századból „Tractatus de substantia“, melyet a tudós birtokos, ki egyébiránt a leghíresebb bibliographok egyike, Abelard apát munkájának tart; — ezenkívül egy érdekes codex Mátyás király könyvtárából, elől a táblán a Hunyadi család czimere látható. — Bár a t. tulajdonos ur, ki hazai kincseinket oly ernyedetlen szorgalommal gyüjté össze, azáltal emelne magának maradandó emléket, s halhatatlan érdemet a haza, s a nemzet előtt, hogy felette nagybecsű könyvgyűjteményének azon részét, mely hazai nyelvű nyomtatványok s ritka kéziratokból áll, a nemzetnek felajánlaná: igy az egész gyűjtemény egyrészt a szétzülléstől megóvatnék, másrészt tulajdonosának nevét viselvén, valamely hazai nagyobb könyvtárunkban mint Farkas-gyűjtemény az utódokat a gyűjtő iránt hálára s elismerésre buzdítaná, így nem kellene fájlalnunk ezen kincsek külföldre vándorlását, s igy látnánk teljesülésbe menni a t. tulajdonos ur siboletjét: „A hazaminden előtt!“ — Galaczon és Brailában — mint sept. 8-ról jelentik — a cholera csaknem végkép megszűnt. Ellenben Jassyban fölmerült egyes ily eset, hanem oly szelíden, hogy még senki se hall bele. E félelmes betegség útját szélső nyugatnak vette, mint ezt barcellonai és mallorca-parmai tudósítások jelentik. Mindazáltal itt sem tesz oly pusztítást, mint az egyiptomi, török vagy olaszországi volt, r. s. A budai s pesti ceremóniák 1791. aug. 7-én. E napon a nádorispánnak Pestvármegyébe való beiktatása pompájára a környékbeli megyék is tiszteletüket tették. A szt.Gellért hegye is ünnepelt, ennek tetejéről nézett széjjel a herczeg és kísérete a kecskeméti térségekre. Estve a budai Alarczos bálban Lipót, úgy Károly és Ferencz főherczegek magyar nadrágban és csizmában jelentek meg. Az országházáig díszpolgárság formálta a sorokat, ott a főispáni decretum felolvasásakor éljen-kiáltások közt emeltetett fel a főherczeg és kivül puskák s ágyuk ropogtak. Ebédre a prímás kertjébe diszmenet tartatott, s az asztalhoz minden magyar emberséges ember jegy nélkül is bebocsáttatott. Lófuttatások voltak rendezve. Este egy örömalkotvány 8000 mécscsel ragyogott. Sátrakban ingyen kapta kiki az étkeket s frissítő italokat, szabad bál volt Budán. A lövészháznál török muzsikások, egyéb helyeken lovas banderisták zenéltek.Ennyit a 208. sz. a. tett közleményünk pótlására. r. s. Egy régi érseki pecsét. Pauer János kanonok ur birtokában van egy régi érseki nagyobb pecsét, melyen oltárnál egy papi személy egész méltóságban püspöki süveggel, pálczával, evangeliomos könyvvel felékesitve áll. A pecsét körirata: „S. Fratris Johannis W. Abbatis Pilis“. Fel lévén szólítva, hogy mit tartunk e pecsét hová tartozandóságáról ? mi azt, mint már évek előtt nyilvánítottuk, Mátyás királyunk által, a budai királyi kápolna mellé emelt prépostság „Praepositura S. Joannis Bapt.“ pecsétjének tartjuk; a prépostság azon alamizsnáé sz. János tiszteletére lévén alapítva, kinek teste most ezüst koporsóban Pozsonyban a főtemplom éjszaki oldalához épitett csinos kápolnában nyugszik, oda a budai kápolnából 1530. máj. 20-án vitetvén el, minden egyházi készlettel. A békásmegyeri és kalázi határon a dunaparton most is látható egy rom maradvány „Praepositura S. Joannis Baptistae de Rev prope Budum“, hol még 1489-ben a szent test őrizve volt. A prépostság a budai királyi kápolnához tartozván s ennek főnöke pilismegyei birtokokat bírván, igy a pecsét Mátyás király korából való, mert később már a pecsétekről enyészni kezdvén a püspökök képei, azok helyett a pártfogó szentek képei, a püspökök czimereivel egyesítve használtattak. — Nemzeti színház. Szerdán (13-án)Dobsa Lajosnak „Guttenberg“ czimű eredeti szomorujátéka került színre új betanulással. Hogy nem tette azt a hatást, melyet erődös jeleneteitől várhatunk, itt-ott a szereplők hiányos fölfogásának akarjuk tulajdonítani. A szerepek következő kezekben voltak: Zsigmond magyar király és német birodalmi császárt Szigeti, Maximilián olasz grófot Paulai, Dryzhén György lovagot Komáromy, Guttenberget Lendvay, Guttenbergnét Felekiné, Julia húgát Lendvayné, a polgármestert Szilágyi, Müllert Tóth József, végre Leckerdh udvaronczét Tímári Esztert, Guttenberg dajkáját Horváth Teréz játszták. Lendvayné assz. kedves alak volt; Horváth Teréz a nyelves dajkát drastice személyessté. Felekiné asszony bágyadtabb volt a szokottnál. Lendvay Guttenbergre még fiatal; szenvedélye heveskedés, küzdelme nyugtalanság ; azonkívül szavalata sem volt mindenütt művészileg zabolázva. Szerepét különben szorgalommal látszott tanulmányozni, de az akarat és siker közt még nagy hézag van. Tóth József, valamint Szigeti kis szerepeikkel jól elbántak. Fee ki feszes és hideg volt, Paulai pedig monoton páthoszával rontott. Tímár ármányos kis szerepét ügyesen játszta, csak arra akarjuk őt figyelmeztetni, hogy ne orrából beszéljen. — S a r d o a Páriában egy új darabot fejezett be, melynek czíme még titok, de annyit már tudni, hogy e mű előadatása egy egész sereg jó szereplőt fog igénybe venni. A Vaudeville-színház majdnem minden tagjának lesz szerepe benne. — Liebe ur a boroszlói ideiglenes színtársulat javára kétszer lépett föl, mely vendégjáték 1300 tallért jövedelmezett az illetőknek. — A i s to r i asszony Prágában October második felében következő szerepekben, u. m. Maria Stuart, Phüdra és Deborahban fog föllépni. — Suppée egy paródiát írt „Dinoráh“-ra, melyet a gráczi Thália-színházban tetszés között adtak elő. — Ullmann impressarionak Bécsben rendezendő Patti féle hangversenyein Rogér tenorista is közre fogna működni. — Reindl, a nemzeti színház kitűnő klarinétosa megszűnt a nemz.színház tagja lenni. Mint mondják, az igazgatóság Linzbe írt egy új zenekari tagért. Oly jeles egyénnel, mint R., jobb lenne a dolgot barátságosan complanálni. — Hírszerint a pestvárosi színház igazgatója bécsi direktor Strampfer úrral alkudozásba lépett a „Szamárbőr“ czimü tündéries darab átengedése iránt, majd ha a bécsi színpadon lejátszatott. — Párisban a „Bouffes parisiens“-t újra megnyitották Offenbach és Deffé operetteseivel. A párisi nagy opera „népies opera-előadásokra“ készül s ezek sorát „Jeanne d’Arc“-kal nyitja meg Duprettől, a nagy operaház egykori tenoristájától. — A belga nagy zene-versenynél, mely Brüsselben e hó folytán fog rendeztetni, a poroszok is részt fognak venni. siker , melyet négyévi államvezetése alatt kivívott, tagadtatik meg s vettetik el, s itt ismét forog fen egy eset, midőn a mesterkélés a politikában, mennél finomabbul űzetik, annál kevésbbé bizonyul be czélhezvezetőnek.“ Megyei tudósítások. Veszprém. F. hó 11-kén reggel Veszprém megye nagyjai s előkelőbbjei, ezek közt gr. Waldstein János, gr. Zichy Manó, gr. Lazansky Sándor, gr. Festetics Pál, a veszprémi káptalan küldöttei, a zirczi és bakonybéli apát, 73 diszes fogaton indultak ki Veszprémből Vörös-Berénybe, b. Fiáth Ferencz főispánt a megye székhelyére kisérendök. Délelőtt 10—11 óra közt az utczákon hullámzott roppant néptömeg örömrivalgásai közt a szeretve tisztelt főur a városba megérkezvén, a főispáni lakba szállt. Itt mindenekelőtt az öt kisért, és részben már a főispáni lakban összegyűlt főurakat, papságot, birtokosokat, az ügyvédi és kereskedői testületet fogadta. Ez alkalommal Kun Sándor, 1861-ik évi első alispán tartotta az üdvözlő beszédet, melyre K. Fiáth főispán úr következőleg válaszolt : „Tisztelve szeretett barátim! Veszprémvármegye közönségének kitűnő tagjai! Reméltem , hittem, sőt tudtam , hogy mikor Veszprém megye közönségével találkozandom, találkozandom egyszersmind a régi hű baráti érzelmekkel, és már élvezett bizalommal, — de ezeknek ily nagy mérvbeni tanúsítására nem számíthattam, s igy kimondhatlan meglepetésem, kimondhatlan örömöm! De ilyen az emberi sors. A boldogság s öröm ritkán lehet tökéletes, s igy a mai örömpohár nedtárjába is vegyült egy ürömcsepp, mert nem találkozhattam Veszprém megye összes közönségével,és nem a törvényes téren vigasztaljon bennünket, hogy mégis azon az útón, mely a törvényesség, alkotmányosság és szabadság templomába vezethet. Minden változott körültünk, így nem lesz felesleges , hogy tisztelt barátimnak figyelmét s türelmét pár perczre felkérjem; annál is kevésbé, mert oly kormánynak vagyok e megyében kitett tagja, mely viszszaütött sisakkal lépett fel, hogy megismerhessék baráti úgy mint ellenes; — annál is kevésbé, mert szükséges, hogy mindjárt első találkozásunkkor, működésem küszöbén ismerjük fel és értsük meg egymást. Hogy jelen helyzetünket, különösen közjogi s helyhatósági viszonyainkat felfoghassuk és megítélhessük , legújabb történelmünk lapjait kell visszaforgatnunk. Emlékeznek önök, tisztelt barátim, mily viszonyok közt oszlatott szét az eredménytelen 1861 -ki országgyűlés. Emlékeznek az az évi november 5-ről kelt kegyelmes királyi intézvényre, melylyel a megyei bizottmányok szétoszlatván, az e megyei — törvényesen választott tisztikar velem együtt visszalépett. Emlékeznek arról is, mikép hozatott be a provisorium , mikép állíttattak fel a katonai ostromállapotszerű törvényszékek, mikép nyűgöztetett le a sajtó, mikép ingattatott meg Szent István koronájának egyik legszebb gyöngye, mikép szakíttatott el Magyarországtól törvénytelen alapon, de alkotmányos formák közt Erdélyország; mi örömmel fogadta mindezt a lajthán túli alkotmányos testvéreink Reichsrathja. Oh igen, emlékeznek önök erről, mert a sajgó lelki fájdalmat, ha megszűnik is, oly hamar feledni nem lehet! Micsoda, ha ennyi csapás után bekövetkezett a tétlenség, tespedés, elfásulás, hallgatag, de annál mélyebben érzett fájdalom szomorú korszaka. Napi sajtónk alig érintő közügyeinket, hisz’ veszélylyel járt a szabad szó, s ha segélyt keresve elmondánk szivünk fájdalmit, rokonszenvet igen, de vigaszt sehol sem találtunk. S mégis voltak egyesek, kik magának a megtörtént ténynek sem hittek , mert lehellennek hitték, hogy Magyarország királya Szent István nyolczszázados dicső koronájának jogait feláldozza, egy még alkotmányos gyermeklábon ingadozó, csak fictione juris kiegészíthető , bizonytalan jövendöjü ausztriai Reichsrath javára ! Sigy ezek irtait, informáltak, küzdöttek, s ha egy- egy eredménydúsnak látszó esély kisikamlott, Antheusként, ki az anyaföldtől nyerte vissza erejét, hazánk szerelmében, a törvényes trónhozi hű ragaszkodásban nyertek új erőt az új küzdelemre. Nem csüggedtek ők, mert lelki szemeik előtt vezércsillagként fénylett azon elvitázhatlan történelmi igazság, mely szerint valahányszor a magyar trón elfogult tanácsosok által környeztetett, mindannyiszor elvégre is a fejedelmi lelkiismeret, a törvényes király igazságszeretete, és kegyelme kártalanntá a sújtott nemzetet. Nem csüggedtek ezek, hisz’jól tudták azt is, hogy a dynasticus érzésű magyar nép, most és mindig összes reményét és bizalmát egyedül és kizárólag Felséges Urunk s Királyunk személyébe helyezi. S hála az égnek ! e reményében ezúttal sem csalatkozott, mert bekövetkezett ama korszakot képező nap, midőn Ő Felsége, őseinek várában az ország színe előtt nyilvánitá, mikép királyi akarata, hogy ha Magyarországa a lehetőségig kielégíttessék. Ennél többet nem várhattunk, nem remélhettünk , mert aki a lehetetlent akarja, a Danaidák hordóját töltögeti. — Sisiphus háládatlan munkáját vállalta el, de vállalja el egyszersmind az ezzel járó felelősséget is! így alakult a jelen kormány, mely higgadt megfontolás után, az általunk is részint ismert és nem ismert viszonyoknak lelkiismeretes számbavétele után, azon tántoríthatlan meggyőződésre jutott, hogy hazánk jelen rendszeresen bonyolított összes bajain csak a magyar országgyűlés segíthet; s így az országgyűlésnek törvényes alapon leendő összehívását, és az ország törvényhozása kiegészítését tűzte ki első teendőjének. Ezek kivitelére vállalkoztam én is, de arra is, hogy az átmeneti korszakkal elválaszthatlan kapcsolatban lévő bajok és kellemetlenségek minél kevésbé súlyosodjanak Veszprém megye közönségére. Elmondom mindazt, mi szivemen feküdt, nyíltan, tartalék-gondolat nélkül. A gondviselés még egyszer a jelen nemzedék kezébe fekteté hazánk s nemzetünk sorsát. Az Isten áldása legyen velünk !911 óra után , maga a megyeházba kocsizott, hol a megyei tisztikar üdvözletét fogadá. 11 órakor a megyei gazdasági egylet gyűlést tartván, ebben a főispán úr is részt vett. A délutáni órákban magán jellegű tanácskozmány volt a főispáni lakban, melyről elmondható, hogy azt a kiegyezkedésnek kedvező hangulat lengte át. — Este a színházban díszelőadás, a város önkéntes kivilágítása s nagyszerű fáklyásmenet. F. hó 12-én a főispán ur a megyeház helyiségeit, s a börtönöket megszemlélvén, s az egyes hivatalokban az ügykezelés menetéről magának meggyőződést szerezvén, a megyekormányzatot átvette. (P. H.) Külföld, ANGOLORSZÁG. A „Times“ az angol kormánynak azt tanácsolja, hogy az Egyesült Államoknak segélyt nyújtson a „Shenandoah“ kalózhajó kézrekerítése végett, mely most már megszűnt confoederált hajó lenni. Mint az angol lapok jelentik, s mint már a „Patrie“ is jelenti, a külügyi államtitkár a küludvaroknál lévő angol képviselőkhöz körlevelet küldött, a gasteini egyezményre vonatkozólag. Angolország, ezen körlevél tartalma szerint, nem akar fölhagyni semleges állásával , azonban mégis némely fenntartásokat tesz. FRANCZIAORSZÁG: A „Moniteur” a császári párnak a spanyol királynővek találkozásáról következő részleteket közöl: A császár, császárné, s a császári herczeg f. hó 9-én 2 órakor indultak el Biarritzból San Sebastianba, a spanyol királynő látogatására. 3 óra felé érkezvén meg, a pályaudvarban a király által fogadtattak, ki a városházba, a királynőhöz vezeté őket. Ez utóbbi felséges vendégeinek bemutatá az asturiai herczeget, családjának többi tagjait, O’Donne 11 ministerelnököt, az állam- s igazságügyi ministereket, s udvarának főméltóságait. Erre ő felségeik a székes templomba mentek, s majd a csapatok fölött szemlét tartottak. A fejedelmek találkozása igen szívélyes volt, s San Sebastian egész lakossága üdvkiáltásai által csatlakozni látszott egy oly eseményhez, mely alkalmas a két fejedelem s két ország kötelékeit szorosabbra fűzni. A császár, császárné s cs. herczeg — a pályaudvarhoz a ki-