Sürgöny, 1865. november (5. évfolyam, 251-275. szám)

1865-11-26 / 272. szám

272. ssE. Ötödik évi folyam. SÜRGÖNY. Szerkesztőségi iro­da és kiadó-hivatal Budán, bécsi-utcza (a várban) 184. sz. Fiók-kiadó-hivatal Pesten G­y­ő­r­­ Pál papirkereskedésében (hatvani-utcaa, a ev. kir. postahivatal melletti sarokház). Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levele­zőinktől fogadtatnak el. Magán«hirdetések: egyhasábos petit sor egyszeri hirdetéséért S kr., kétszeri hir­detésért T kr., háromszori vagy többszöri hirdetéséért S kr. számittatik minden be­iktatásnál. A bélyegdij külön, minden beiktatás után SO kr. o. é. — Külföldről! hir­detéseket átvesznek a következő árak : Hajnal Frankfurtban és Ham­­burg-Altenában BSabsonztain és Vogler; Hamburgban Tivfc­­keisu Jlsbsst) , Lipcsében K.*sS'Ss*r Sí?., Hígén és Vort urak. I Előfizetési árak : Naponta! postai szétküldéssel. Budapesten házhoz hordva. Egész évre.......................SO k­t. Egész évre . . . . IS frt. — kr. Félévre ...... 10 » Félévre . . .­­ . • , — , Negyedévi.............................* • Negyedévi........................ . SO . Buda-Pest. Vasárnap, november 26.1865. Előfizetési felhívás „Sürgöny“ napi­lapra. A „SÜrgöny” f. év végéig Budán, a ma­gyar kir. egyetem nyomdájában, eddigi alakja megtartásával jelenik meg. Előfizethetni a kiadó­ hivatalnál Budán, Pesten Győri Pál papírkereskedésében, ba­­rátok terén, a posta szomszédságában, hol magán- és hivatalos hirdetmények is felvétetnek; vidéken minden cs. k. postahivatalnál, bérmentes levelek­ben. A beküldött előfizetési pénzekről nyugtat­­ványul és igazolásul a posta-téritvény szolgál. Előfizetési ár­a­k : December hóra. Vidékre naponkint küldve . . 1 ft 70 kr. Budapesten házhoz hordva . 1­9­60 „ A „Sürgöny“ szerkesztősége és kiadó-hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Császárné 6 Felsége a következő nőket : Székhelyi Mar­­­áth Stephanie, sz. Prandaui H­i­tt­e­p­r­a­n­d bárónőt; báró S­e­n­n­y­e­y Mária, sz. F­i­á­t­h bárónőt; gr. Barkóczy Antónia, sz. Festetits grófnőt; gr. T­ö­r­ö­k Zsófia, sz. R­é­v­a­y bárónőt; gr. Festetits Adél, sz. Al­másy grófnőt; gr. Zichy Irén, sz. M­e­s­k­ó bárónőt; gr. Dessewffy Paulina, sz. Wen­kheim bá­rónőt ; gr. P­á­l­f­f­y Geraldine, sz. Károlyi grófnőt; marquise Pallavicini Helena, sz. Zichy grófnőt; gr. K­á­r­o­l­y­i Mária, sz. Orczy bárónőt; gr. S­z­a­p­á­r­y Mária, sz. G­r­ü­n­n­e grófnőt; gr. Eszterházy Erzsébet, sz. Orczy bárónőt; br. Wenkheim Francziska, sz. Szapáry grófnőt, és br. W­e­n­k­h­e­i­m Mária, sz. A­p­p­o­n­y­i grófnőt saját legmagasb palota-hölgyeivé legkegyelme­sebben kinevezni méltóztatott. Hirdetmény. A keleti marhavész állásáról legutóbb beérkezett hatósági jelentések szerint ezen rész, mely a nemzet­­gazdászatot négy év óta szakadatlanul sújtotta , s az ország jólétét komolyan fenyegette, a barmászrendőri óvintézkedések erélyes­ és következetes­ foganatosí­tása, különösen a bunkózás nagyobb mérvbeni alkal­mazása folytán elvégre az egész országban végképen megszűnt s az eddig betiltva vagy megszorítva volt szarvasmarhákkali forgalom mindenhol ismét helyre­­állittatott. Ezen örvendetes esemény oly megjegyzéssel ho­­zatik köztudomásra, mikép a szomszéd­ tartományokban netán még uralgó marhavész behurczolásának meggát­­lása czéljából a kellő évrendszabályok erélyes fogana­tosítása elrendeltetett. E tekintetben az ország valamennyi törvényható­ságaihoz a következő körlevél intéztetett: Az ország jólétét négy év óta szakadatlanul fe­nyegetett s a hazai szarvasmarhatenyésztést folyvást aláásott keleti marhavész, legutóbb beérkezett hatósági jelentések szerint, a barmászrendőri óvintézkedések erélyes­ foganatosítása, következetes­ ellenőrködése, különösen pedig a bunkózás kellő mérvbeni alkalma­zása folytán az egész országban végképen megszűnt, s az eddig betiltva, vagy megszorítva volt szarvasmar­hákkal a forgalom mindenhol ismét helyreállíttatott. Ezen örvendetes eseménynél fogva e királyi kor­mányszék következő intézkedéseket talál elrendelem­dőknek; és pedig: 1) A múlt évi június 6-án 33,337. sz. a. kelt it­teni intézménynyel felállítani rendelt 20 járvány-főbizott­­mány ezennel beszüntettetik, s az ezen főbizottmányok alá a marhavész ügyeire nézve ideiglenesen rendelve volt hatóságok rendes hatáskörükbe helyeztetnek. 2) A fennebbi intézményhez csatolva volt műkö­dési utasítással a főbizottmányi elnököknek engedett rendkívüli hatáskör ezennel a megyék és kerületek kormányzóira s a szab. kir. városok polgármestereire ruháztatván át, ezek működéseiket a fennebbi utasítás értelmében teljesitendik, és csupán a volt főbizottmányi elnököknél még tárgyalásban lévő marhavész-ügyek lesznek még ezek által elintézendők. 3) A szarvasmarháknak vaspályákon való szállí­tása tekintetéből 1862. évi május 8-án 88,200. szám alatt kelt, s ezen idő óta folytatólag kiadott itteni intéz­­vényekkel kitűzött föl- és lerakodó vaspályaállomá­­sok, úgyszintén a pályakocsik tisztítása tekintetéből idén évi december 3-án 96,130. szám alatt kelt itteni intézvénynyel megállapított tisztogató állomások ezen­nel hasonlólag beszüntettetvén, a vaspályákon kocsi­­tisztitás fejében minden egyes szarvasmarha után a jár­vány tartama alatt engedélyezett 55 krnyi dij besze­dése egyúttal betiltatik s erről az illető vaspálya-igaz­gatóságok közvetlen innét értesittetnek. 4) A netán még ezentúl egyes községekben föl­merülendő ezen vész elfojtása, illetőleg a szomszéd­ tar­tományokban, különösen jelenleg még Galicziában uralgó marhavész behurczolásának meggátlása czéljá­ból a kellő évrendszabályok foganatosítása teljes erélylyel eszközlendő , s a mutatkozó szükséglethez képest a határszéleken fenálló községi bizottmányok működése be sem szüntetendő, a netán mutatkozó rész­nél pedig a központi és járási, vagy községi járvány­bizottmányok azonnal felállítandók. 5) A szarvasmarhák egésségi állapotáról szóló jelentések, sőt ha közigazgatási területén a marhák között betegség sem fordult volna elő, az ezen körül­ményről szóló nemleges jelentések ezentúl is a meghatározott időszakokban ide fölterjesztendők. Végül a múlt évi június 6-án 33,337. sz. a. kelt itteni intézménynyel a marhavész tárgyában kiadott sza­bályrendeletek gyűjteményének folytatása a közön­ségnek — tájékozás, alkalmazkodás s a járások között leendő kiosztás végett megküldetik. Kelt Budán, nov. 16-án 1865. A m. k. helytartótanácstól. NEMHIVATALOS RÉSZ. Az u­.j kölcsön megköttetéséről a „Wien. Ab­en­dp­o­s­t“ következő közleményt hoz: „Legközelebbi hétfőn a legfontosabb európai pénzpiac­okon:Páris-, Brüssel-, London-, Bécs-, Frank­furt- és Hamburgban, megnyittatnak az aláírások a legújabb austriai kölcsönre. Franczia- s Németország legtiszteltebb hitelintézetei közöl többen s a legjobb hangzású pénzerők e hitelmiveletnek megköttetését befolyásuk s nagy ügyleti egybeköttetéseik által elő­mozdították s az európai tőkére való hivatkozást oly módon késziték elő, mely a csász­ kormánynak azon megnyugtató reményt nyújtja, hogy nem hasztalan­­igyekezett a legtapasztaltabb európai pénzüzérek s leghiggadtabb pénzférfiak bizalmát megszerezni. Az új kölcsönnek szerencsésen kombinált for­mája, valamint a visszafizetési módozatok, s azok ka­matozása a pénzérték semmi további ingadozásainak ki nem tett értékben, mindenesetre oly előnyök, melyek annak minden körülmények közt a tőke legnagyobb figyelmét biztosítanák; de mindezen előnyök végül hatástalanok maradnának, ha az európai pénzvilág azon meggyőződésre nem jut, hogy a csász­ kormány végre egyszer szabályozott pénzügyi gazdálkodást akar keresztülvinni, s ezért semmi áldozatot sem tart elég nagynak, hogy a külföldi tőkeerők segélyével ezen oly nehéz czélt elérje. Midőn a jelen kormány a közügyek vezetését át­vette, épen nem titkolható maga előtt, hogy a pénz­ügyi kérdés megoldása nem kevesebb nehézségekkel van egybekötve, mint maga az államjogi viszonyoknak szabályozása, azonban ama legbensőbb kölcsönhatás mellett, mely ezen két legfontosabb belkérdés közt lé­tezik, joggal el lehet várni, hogy a rendezett s kielégítő állapotok helyreállításával belül a pénzügyi nehézsé­gek is megnyugtató megoldatásra találandnak. Azonban a korábban elvállalt kötelezettségekre való tekintet sürgős kötelességévé tevék a pénzügy­­igazgatásnak, azonnal az erre szükséges pénzeszközök megszerzéséről kölcsön útján gondoskodni. Ez azon­ban nem volt bizonyos emberek ízlése szerint. A leg­kalandosabb híreket terjesztgeték s a kormányra oly dolgokat tukmáltak, melyekre még álmában sem gon­dolt, — főleg természetesen csak azon szándékból, hogy a bizalmat aláássák s neki minden pénzügyi miveletet megnehezítsenek. A pénzügyigazgatás azonban ezáltal nem vezet­teti magát tévútra, hanem a legalkalmasb rendszabá­lyokat lépteti életbe, hogy a hazai pénzeröket ne kell­jen ismét igénybe venni s az ipar és kereskedelemtől utolsó segédforrásait elvonni. Az utolsó adókölcsön eredménye mindenesetre igen csalogató volt és sokak­nak a legalkalmasb mód látszott lenni pénzszerzés­re, annál inkább, minthogy a nagy pénzpiaczok azon nagy veszteségek által, miket austriai értékekben szen­vedtek, egy új austriai kölcsönre nagyon kevéssé lát­szottak hangolva lenni, s ezenfölül még az utolsó ezüst­­kölcsön nagy része sem volt valósítva. De a pénzügy­igazgatás , mely az adókat nem akará ismét évekre el­zálogosítani , mindezen nehézségek által nem hagyá magát a hazai tőkére való hivatkozásra indíttatni, ha­nem megmaradt a mellett, hogy ezúttal csak a kül­tö­­kéhez fordult. Ezen népgazdászati tekintetek képezik ezen mű­­velet genesisét, mely mindenesetre azáltal, hogy rend­kívül hosszúra nyúlt, az államra szokatlan áldozatokat is rótt; azonban az újkori pénzügyi történelem mutat­ja, hogy Francziaország­­. a restauratio első éveiben egy 5 pctes kölcsönt 60 on alól vett föl s az Egyesült­ Államok az utolsó években 6 pctes bonjaikat még 40-en, sőt még azon alól is eladták, hogy az államnak a nagy szorongattatás pillanatában a lét eszközeit meg­szerezzék. Austria maga a franczia háborúk után még sok­kal keményebb föltételeket volt kénytelen elfogadni, hogy egy kölcsönt elhelyezhessen, s államunk hitele mégis a rákövetkező békeévekben úgy megerősült, hogy Austria hitelezőinek papírbirtokuk leggazdagabb nyereséget hozá meg. Csak­hogy ezen harmincz­ évi békeidőt, fájdalom! nem tudák a népek jólétének eme­lésére felhasználni, míg ma a külföldi tőke Austriába vándorlását csupán azon okból mozdítják elő oly gaz­dagon, mert az iparnak és kereskedelemnek, valamint a földbirtoknak nem akarják léteszközeiket megnehe­zíteni, hanem inkább üdvös kifejtésüket a legkiterjed­tebb előmozdításban részesíteni.­­ Az áldozatok, mi­ket Austriának ezúttal hoznia kell, hogy a külföldi tő­két a múlt év veszteségeiért kárpótolja, mindenesetre elég jelentékenyek, hogy a kormánynak a nép adózó erejének legnagyobb kíméletét legszentebb kötelessé­gévé tegyék; azonban alig lesz, ki ezen pénzügyi műve­­let népgazdászati és politikai jelentőségét félre fogja ismerni; s a kormány a külföldi tőke bizalmában is megtalálhatandja azon megnyugvást, hogy mindenütt, Lapszemle. A „Debatte“ a lajthántúli tartományi gyű­lések megnyittatásáról, különösen pedig az austriai tartomány­­­gyűlésen benyújtott indítványról, melyet alább közlünk, következőleg szól: „Ma előttünk fekszenek az első tudósítások az országgyűlésekből, s azok erős világot vetnek a hely­zetre. A­mi az egyik képviseletnél tiltakozásra talál, a másik által élénk tetszéssel fogadtatik, s a­mit az egyik országgyűlés alkotmányszegésnek nyilvánít, a másikat köszönet-nyilvánításra készteti. Ma azonban még lehetetlen, pontosan jelölni a csoportozatot, mely a lajthán-inneni gyűlésekben kifejlődni fog. Ez órában azon indítvány, melyet K. Tinti és társai az alsó-aus­­triai országgyűlésen benyújtottak, képezi Bécs számára a politikai napi eseményt. A különböző pártoknak, melyek kizárólag a magyar jog alapjához, vagy kizárólag a feler. okmány alapjához ragaszkodnak, nehéz lesz ezen esemény irá­nyában állást foglalni. Reánk nézve azonban, kik szí­vesen fölkeressük azon pontot, melyen a szemben álló pártok egymásnak kezeiket nyújthatják, a helyzet va­lóban kínos. Híven ragaszkodva az alkotmányos elv zászlójához, nem smerhetjük el, kivéve az állam há­ború-­s más rendkívüli szükség-eseteit, az alkotmány felfüggesztésének jogát; de épen, mert jó alkotmányos érzelműek vagyunk, soha sem fogunk azon elmélettel megbarátkozni, mely úgy találja, hogy a magyar alkot­mány mégis azon dolgok közé tartozik, melyeket tet­szés szerint elkobozhatni, el- és átod­rogrozhatni. Mi csak azon jelenményt csodálhatjuk, hogy nagyszámú tiszteletreméltó, higgadt és a legjobb szán­déktól vezérelt férfiak összetalálkoznak, miszerint egy sor tételt állítsanak föl, melyek közöl jogilag egy sem áll meg. De még csodálatosb ezen jelenmény, ha e nagy demonstratio czélja iránt tudakozódunk. Ama jogokat akarj­ák-e megóvni, melyeket az oct. és febr. okmá­nyok a lajb­an­ inneni országoknak adtak? Ez fölös­leges, mert e jogok a sept. pátensben a leghatározot­tabban s a legkétségtelenebböl meg vannak óva. Vagy ezen jogok azonnali gyakorlatát kívánják? Más szóval, azt akarják, hogy a kormány azon da­rabját a szűkebb bírod, tanácsnak, mely a Schotten­thor előtt ülésezett, ismét tágabb bírod, tanácsnak nyil­vánítsa s ezen gyülekezet által az egész birodalom szá­mára adókat és kölcsönöket szavaztasson meg ? Ez esetben legújabb keltű protestánsaink elé egy kérdést kell terjesztenünk. Vajjon a közös ügyeket megoszt­­hatóknak tekintik-e vagy nem ? Ha megoszthatóknak tekintik, lehetségesnek tart­ják-e, hogy a magyar országgyűlés s a lajt­án­ inneni bírod, tanács, mindegyik önmagában, szavazza meg a birodalmi terheknek vagy netaláni birodalmi kölcsö­nöknek reá eső részét. ? Ha igen, akkor bátran beáll­hatnak a debreczeni határozatpárti emberek szövet­ségébe s mi szerencsét kívánunk nekik az új szövet­ségesekhez. De ha ők, úgy mint mi, megoszt­atlanoknak tart­ják a közös ügyeket, ha múlhatlannak tartják, hogy ez ügyek közösen tárgyaltassanak, akkor fel fog­ják fogni, hogy mi ezen kezelési módot egyoldalú­nak tekintjük, mindegy akár egyedül a koronától, akár a birodalom egy részétől egyetértésben a koroná­val induljon ki, s hogy ennélfogva a birodalom egy ré­sze sem lehet jogosítva, a közös jogot gyakorolni, mig a másikkal e gyakorlat formái és módozatai iránt ki nem egyezett. Mig e kiegyezés be nem következik, addig egyedül a koronában ismerjük el a közös jognak egyedül hivatott őrét. Senki sem fogja föl inkább, mint Magyarország, mily kíncs a lajthán­ inneni országokra nézve a lemon­dás ; de a mily kevéssé juthatna Magyarországnak eszébe , egyetértésben a koronával a birodalomnak akarni törvényeket szabni, adókat szavazni s terheket róni, szintoly kevéssé vehetik a lajthán­ inneni orszá­gok e jogot igénybe maguk számára. Ez oly világos és igaz, hogy egy idegen e dolognál csak egyet nem bírna felfogni, t. i. hogy eszes, alkotmányos érzelmű férfiak miként vitázhatnak még e fölött. Hogy ma még e helyzetben vagyunk, ennek nem Magyarország az oka , hanem azok, kik három éven keresztül tücskön-bokron át követék a Schmerling-po­­litikát s az autonomistákat kigúnyolók, sőt országáru­lóknak kikiáltók, midőn ezek a jogálláspontot tisztázni s a bírod. tanácsot visszatartani akarák, hogy az egész birodalom számára törvényeket ne alkosson s terheket ne rójon. Ha a birod. tanács nagy többsége elég értelem­mel s jogérzettel birt volna arra, hogy Rechbauernek akkori beszédét teljes értékében felfogja, — ha akkor csak egy részét érezte volna az oct. diploma iránt azon gyöngédségnek, melyet az most feltüntet, — ha akkor vizsgálat alá veszi, várjon az oct. diploma talán mégis, és pedig épen legkitűnőbb részében nem sértetett­e meg : régen tisztában volnánk a megoldással s a mosta­ni nyomortól ma meg volnánk kimérve. A tiltakozás indokolása csak annyit mutat ne­künk, hogy azon férfiak, kik akkor nem álltak a hely­zet magaslatán, ma sem szerencsésebbek. Mi ennélfogva az egész tiltakozási zajt azon za­var utóhatásai közé soroljuk, melyet a Schmerling-nera a jog­fogalmakban előidézett, s reméljük, hogy az ezen gonosz hatásoknak legalább utolsója lesz. Ha Austria népei egyszer majd túl lesznek a nap ez aggodalmain s elhangoltságain, s a kiegyenlítés te­rén egymással békében s kielégítve találkozandottak, akkor a mai nagyszerű fölpezsdülésre, mint egy curio­­sumra, mosolyogva fognak visszatekinteni.“ A „Vidov Dan“ a magyar-horvát kérdésről így ír : „Ha nem csalnak a mindenüenen feltünedező kü­lönféle jelek, főleg pedig azok, melyek a horvát ud­vari kanczelláriában kelnek , a magyar-horvát kérdés végkifejlődéséhez közelget. Többször értekeztünk mi már e tárgy felett, s nyíltan kijelentők, mi véleményt táplálunk, s rég előre látván, hogy ily fordulatot veendnek ott a dolgok, a mostan legközelebb lefolyt jelenet legkevésbbé sem le­pett meg bennünket. A legszebb, legfényesebb jövőt óhajtva a horvát nemzetnek, mely velünk érzelem-, eredet-, nyelv-, tör­ténet- és egyes érdekekre nézve oly rokon, -­ mindenha mondogattuk, hogy Zágrábban a reális politikát kell követni, ezzel egy uton haladni; hogy ott az igények és szükségletek — melyek valóban égető szükségek — s nem a rokon- vagy ellenszenvek szerint kell mű­ködni ; a fennálló viszonyok s körülmények szigorú logikája szerint munkálkodni. Téves valami, de nem látni azt, a­mi oly világos, s holmiféle kívánalmak mellé rejtőzni, melyek tán igen szépen csengnek s hangzanak, de a szorosan vett concret politika világában nem ver­hetnek erős gyökeret. E végből mindig a kibékülést, a kiegyenlítést tanácsoltuk, melyre a horvátok a magyarokkal rááll­nának szabad akaratból, mint nemzet nemzettel. Ez nem sikerült, s most idegen kezek ragadák meg ezen fonalat, melyet a horvátok kezeikből eleresz­tettek s­­ elvesztettek , hogy soha többé vissza ne nyerjék azt. A dolgok ily mibenléte mellett a horvátok s ma­gyaroknak nagy és igen fontos kötelességet kell telje­­­sitniük, s ha e kötelességet lelkiismeretesen s becsülettel teljesítik, mindkét fél boldog s szerencsés teend, ellen­kező esetben szerencsétlenség s átok lángpallosa alatt fognak nyögni. A­mi legelőbb is a horvátokat illeti, szabadjon baráti tanácsot adnunk nekik: ragadják meg szilárdul az adott s nyújtott alkalmakat, s önhatóságú jogaik megőrzése mellett — saját független akaratból — Sz. István koronájának részeivel lépjenek szoros­ viszonyba s kapcsolatba. Ez aztán azt fogja eredményezni, hogy nem kell egy bizonyos harmadiknak közbenjárását ki­kérni s felhívni; mi több , azon kell lenni, hogy ezen idegen, vagy holmi harmadik személy netáni köz­benjárása tehetetlenné, tétlenné , semmivé tétes­sék, történt légyen a segély felajánlása bármi szin alatt; igy aztán a horvát nemzet jogait fenntartván, szerencséjének is önmaga lehet kovácsa. Horvátország értelmesb­­ől vigyázni s őrködni fognak, hogy a törté­nelmet s ennek tanulságait soha el ne veszítsék sze­meik elöl; valamint arra is fognak ügyelni, hogy a jö­vőt egyoldalulag fel ne fogják, s hogy központiságu­­kat át ne helyezzék a természeti központból a mester­kélt művészi központba. A dolgok állása Európában átalában, ennek délkeleti részén pedig különösen azt igényli, hogy a keresztény európai világ végvidékein s határain legyen egy nemzeti szövetség, mely minél erősebb s biztosabb leend, annál fényesebben fog ezen szövetség egyes tagjainak jövője kifejlődhetni. A dél­keleti nemzeteknek most a római régi költővel kell felkiáltaniok : „Jövőnk önmagunkban van,“ mert e sza­vak szerint kell magukat jelenben mindenhez alkal­­mazniok. El van veszve az, kiről másnak kell gondos­kodni. De a magyarok se felejtkezzenek meg azon szent mondásról : „Midőn legerősebb vagy, akkor cseleked­jél legigazságosabban.“ A magyaroknak két dolgot kell —­ s mint reméljük, ezt teendik is — szemeik előtt le­begtetni, melyek nemzeti fenállásukra oly igen nagy befolyást gyakorolnak . s­ hogy a nagy magyar állam szerencséje soha sem jött kaloldalról, idegenektől; s 2) hogy azon perez, midőn a magyarországi nemzetek bármily indokból nem tekintik Magyarországot saját hazájuknak, mely mindannyiokat egyformán szereti s öleli, — az leend utolsó percze e szép országnak. Ma­gyarország oszlopait, melyeken nagysága s önállósága nyugszik, ennek nemzetei képezik, teszik, és semmi­kép sem egyes vagy több hatalmasok és erősek kegye avagy támasza; ezen oszlopaival Magyarország az idők minden s bárminő viharaival, melyek Schmerling ko­rával még nem egészen szűntek meg, daczolhat s meg­­küzdhet, mig ezen erős oszlopok nélkül a legelső világ­történeti catastropha beálltával el kell vesznie, össze kell dőlnie , miként az óriásnak rothadt lábaival. Ezen oszlopok pedig csak úgy szerezhetők s nyerhe­tők meg, ha minden nemzetek egyenlő s hasonló jogokkal ruháztatnak fel, —­s nem máskép. A magyaroknak jelenben az alkalmak igen ked­vezni látszanak, ezeket felhasználva szerezzék vissza szentelt jogaikat, de ne mások jogai megcsonkításával. — Talán vannak személyek s helyek , a melyek s a hol igen örömest vennék a többi nemze­tek jogainak a magyarok általi megszorítását s megcsorbítását; de mi igen bízunk a magyarok poli­tikai érettségében, hogy ők csak a jogokért fognak harczolni s küzdeni, s mindazt félrevetendik, a mi jog­talan, a mi igazságtalan. A magyaroknak s horvátoknak egymást hasonló nemzetnek kell tartani, mely egymást nélkülözhetlenül szükségli. Ekként cselekedjenek. Ám jaj nekik, ha ezt nem teszik, s ha egymáson akarnak jogtalan győ­zelmi ünnepet ülni, jogtalan győzelmi diadalt aratni! egymásnak lesznek így megölői!A­hol a kellő elfogulatlanságot megérzék, föl is teendik róla azon képességet s erőt, Austria újjáalakítását al­kotmányos uton is végrehajtani. Az uj kölcsön megkö­tése tehát oly esemény, mely a cs. kormánynak úgy, mint Austria népeinek teljes megnyugvására fog szol­gálni.“ A „G. Corr.“ irja : Néhány bécsi lap e napokban a cs. franczia csapatoknak Rómából kivo­nulására vonatkozó sürgönyről tett említést, melyet a pápai nuncius közlött volna itt. Úgy értesülünk, hogy az illető hírnek semmi tényleges alapja sincs.

Next