Sürgöny, 1866. február (6. évfolyam, 25-47. szám)

1866-02-21 / 41. szám

ben feljegyezve nincs, — addig, míg büszke hajói a világ minden tengerére befolyást fognak gyakorolni? E hatalmat senki sem fogja tagadni. És ha, a­mit a fel­irat igér, Magyarország kibékítése után, Ausztria többi tartományainak biztonsága új erővel fog gyarapodni, — e gyarapodás által anyagilag és szellemileg emel­kedni fog, és lesz európai nagyhatalom. Ha pedig si­lányságában, szegénységében tovább fog süllyedni, ezen állást nem fogja tiszteletben tartani senki, mert a ha­talom oly valami, mit senki el nem tagadhat, de a­me­lyet decretálni nem lehet. (Helyes.) Tisztelt képviselő­társunk még azt állította, hogy a 48 ki törvények hely­reállítása elkerülhetetlen, hogy a helyreállítás nélkül lehetetlen a revisto, és ez szükséges a kiegyenlítésre. Mindezek megvannak a feliratban, csakhogy azon sima modorban, melyben szól az, kiegyenlítést kíván, ő pe­dig — bocsánat, nem akarom sérteni — a logikai kö­vetkeztetésnek cynismusát állította fel, (ellenmondások) azon pontig, hol törni vagy győzni kell. (Nagy zaj, el­lenmondások.) Bocsánat, illustrálni fogom állításomat! Azon hasonlítást, melyben Rómának Karthágóhoz kül­dött izenetét hozta fel, én merőben visszautasítom és­­ részemről el nem fogadom ; mert a felirat és a római­­­­zenet közt legkisebb hasonlatot sem látok. Először a római követ szavait, ki ezen izenetet vitte, győzelmes nemzet légiói támogatták, mi pedig hódoló nemzet va­gyunk. (Zaj. Ez nem áll!) Mi hódoló tisztelettel (ez már­­ más) fejezzük ki feliratunkban azon kívánalmainkat, melyeket a kiegyezkedésre szükségeseknek tartunk. Bármint fogjuk fel helyzetünket, a kérdést nem elméle­tileg, hanem gyakorlatilag kell tekintenünk, és tökéle­­­tesen osztom azon értelmezését a felirati javaslatnak, melyet Eötvös József tisztelt barátom tegnap kifejtett. Azt hiszem, és meg vagyok győződve, hogy az alkot­mányos eszméknek tisztulásával az Ausztria és Ma­gyarország, vagyis a lajthán­­ túli és inneni tartomá­nyok közti érdekek oly közösek, egymással nem ellen­kezők, sőt megegyezők lesznek, hogy ezen viszonyok tisztultával Magyarország Ausztriával együtt mint nagy­hatalom áll a külföld előtt,, belől pedig mint barátságos külön élő alkotmányos független nemzet álland fenn. Van azonban igen­­. képviselő­társam Ghyczy Kálmán beszédében két pont, miben vele tökéletesen egyetértek. (Halljuk.) És az nagy baj, hogy e két pont reánk nézve legsúlyosabb körülmény, t. i. kérdéseink megoldásának legnagyobb akadálya az, hogy a kor­mány czéljairól értesülve nem vagyunk. Ezen nem se­gíthet más, mint a felelős kormány. Nem tartozom azok közé, kik a parliament fele­lős kormányról azt hiszik, hogy ezáltal megtalálta az újabb nemzedék azon panaceát, melylyel minden baját­­orvosolja; sem azok közé, kik azt hiszik, hogy ez a poli­­­tikának netovábbja, és azon varázsvessző, melylyel a­­ nemzet minden bajait, nehézségeit leküzdheti. Azt hi­­szem, még sok nehézségen és nehéz iskolán kell a nem­zetnek keresztülhatolni, míg e részbeni tévedéseiket belátják. Előttem úgy áll, mint exigentia, és azért is exi­­gentia, mert én helyette mást, jobbat és a privilegiális alap megszüntetése után, egyéb garantiát az alkotmá­nyosságnak nyújtani nem tudok. (Helyes.) És azért, ha elgondolom magamnak, hogy ha be­jönnének ide közénk a felelős magyar miniszerek, és mint ilyenek, érintkezve egyenesen a törvényhozással, érintkezve egyszersmind Felséges Urunkkal, tanácsko­zásainkra befolynának, meg vagyok győződve, hogy oda vihetnék egy nap, vagy rövid hét alatt a tanácsko­zás eredményét, hova azok nélkül talán hónapok alatt sem lehetne. A másik, miben egyetértek tisztelt képviselőtár­sammal, az, hogy miután ezen bonyodalmas helyzet­ben, ezen circulus vitiosusban valakinek az első lépést meg kell tenni, úgy nézetem szerint is csakugyan a korona, a kormány az, mely az első lépést méltányosan megteheti, nem a nemzet. És ennek oka az — jót ismé­telni is szabad — mert a nemzeteknek nincs egyéb kin­csük, nincs egyéb erejük, nincs egyéb védelmi pajzsuk, mint a törvény és törvényesség. Ha ezt elvesztik, el­vesztették azon egyetlen varázserőt, melyre minden viszonyok közt hivatkozhatnak Míg a kormány a jog­hatalom öntudata mellett anyagi erővel is rendelkezik, és azért, ha közelítő lépése a nemzetnél bizalom helyett bizalmatlansággal, jóakarat helyett konok szándékkal, készség helyett konok daczczal találkoznék is, jó lelki­ismerete tiszta öntudatában, Európa előtt igazolva vo­nulhatna vissza azon pontra, melyet magasztos hiva­tása érzetében elhagyott volt. Nem fárasztom tovább a tiszt, ház figyelmét. (Za­jos felkiáltások : halljuk még !) A mi szívemen feküdt, elmondtam; én a részletes vitatkozásban alig fogok részt venni, mert a feliratot, úgy a­mint van, sem nem magyarázva, sem nem fejtegetve, elfogadom. (Zajos éljenzés.) TÁRCZA: Napi ujdonságok. — Károly Lajos főherczeg ő cs. fensége Bécsben f. hó 19-én délelőtt­­ Ö. cs. k. Apostoli Felségét helyet­tesítve — magán-kihallgatásokat adott — A prímás ő eminentiáját Ő Felsége pénte­ken külön-kihallgatáson fogadta, mely félóráig tartott. Aztán a kanczellárhoz hajtatott ő eminentiája, s ott szintén félóráig időzött. — Magyarország herczeg-primása bibornok-ér­­sek tegnapelőtt az udvari kápolnában csendes misét ol­vasott, melyen Ő cs. kir. Felségeik is jelen voltak.­­— P±z egyetemi templomban, írja a P. H. — 18 kán főtiszt. P­o­ll­ák J. egyetemi tanár tartott a 1 é­l­ek halhatatlanságáról igen szép és velős egyházi beszédet. Az ország primása, Cziráky János, Károlyi István, G­y­ő­r­y László grófok s egyéb mágnási családaink a főváros színével megtörték a templomot. A vecsernyét ő eminentiája tartotta. — Az orvostanhallgatók bálbizottmánya részéről a köszönő küldöttség tegnapelőtt, e hó 19-én volt Ő Felségénél audientián. A küldöttséget bizottmányi el­nök Mészáros Károly vezette. — Az e héten vasárnap a városi vigazda termében a magyar zenész segélyző egylet javára végbement nagy hangverseny nem csak mű­elvileg, ha­nem anyagilag is tökéletesen sikerült, a­mennyiben a terem hallgatókkal zsúfolásig megtelt, még­pedig mond­hatjuk, a főrangú osztályból szép számmal képviselve, mit a jótékony czél tekintetéből emelünk ki. Az érdekes műsor egyes számai, melyek mind magyar szerzemények valának, az első dal kivételével a nagy számú közönség zajos kívánságára egytől egyig ismételtettek. Szívesség­ből közreműködtek: Carina k. a., Pauliné asszony, Füredi Mihály, Reményi Ede, Székely Imre, Szerdahelyi Kál­mán és a pest-budai dalárda Zimay László karnagy igazgatása alatt, mindannyian dicséretesen és nagy sza­batossággal. De az est diadala kiválólag csak Pauliné asszony művészi énekét, valamint Reményi Ede szép hegedűjátékát illeti. E művészünk a távozni sehogy sem akaró közönség nagy lelkesedése közt pótlékul a Rá­­kóczy-indulót játszta el megragadólag. Köszönetet sza­vazunk a közreműködőknek, valamint a rendezőségnek a segélyzendő zenészek nevében. — Pózner Károly Lajos pesti kereskedő, ki köztudomás szerint minden évben figyelemreméltó ado­mányokkal járul jótékony czélokhoz, ez idén is azáltal adá a köznevelés előmozdítása iránti hazafiai buzgósá­­gának szép jelét, hogy a Felséges fejedelmi Párnak a haza szívébe Pest-Buda fővárosába legközelebb lett legmagasb bevonulása alkalmából nyilvános hazai inté­zetek, különösen pedig leány­iskolák számára hitkü­­­lönbség nélkül következő iskolai czikkeket, jelesül: 25 rizsma iró-papírt, 25 rizsma közép­finom irkát, 25 rizsma finom irkát, 300 darab palakőtáblát, 300 darab palakőtáblát finomabbat, 5000 darab palavesszőt, 21­ skatulya = 300 tuczat réztollat, 25 skatulya = 300 tuczat réztollat fínomat, 300 darab tolltartót, 300 tuczat tollszárat adományozott. Az itt elősorolt czikkek ado­mányozó által e czélra készített 25 db ládácskákba be­rakva, s azonfelül minden egy ládácskába tett egy da­rab aranynyal, szem előtt tartva az egyes vidékbeli la­kosság szegénységét, s a superintendentiák területének nagy kiterjedését, a következő egyházi hatóságokhoz, illetőleg tanodai igazgatóságokhoz küldettek át kiosz­tás végett, jelesül: az esztergomi érsekség, a szepesi, kassai, rozsnyói, beszterczebányai, szatmári, nyitrai, szombathelyi, veszprémi latin szertartásu, munkácsi, eperjesi, nagyváradi, lugosi gör. kath., budai, aradi és karánsebesi gör. keleti püspökségekhez, továbbá a négy ágostai és négy helvét hitvallású superintendentiák min­denikéhez egy-egy, végre s. a.-ujhelyi izraelita leány­tanoda igazgatóságához szintén egy láda, mindegyik egyenlő tartalommal. — Közelebb a terünk-parancsolta rövidséggel emlékezü­­nk azon lakomáról, melyet a nemz. casino, feledhetetlen nagy alapitója emlékére az idén is meg­tartott. Egy momentum azonban szélesb fölemlitést érdemel, ez a gr. W­a­­­d­s­t­e­­­n János beszédje folytán bemutatott levél, melyet gr. Apponyi György áldomá­sában mint Széchenyi nagy lelkétől eredet­i kincs­nek nevezett. A levél eredetéről gr. Waldstein a követ­kezűleg értesité a díszes gyülekezetét: „Szerencsém volt a nagy férfiút amaz útjában követni, melyet 1830-ban Konstantinápolyba tett. Terminusként ki­tűzte hazánk lobogóját Sophia s fénylő Achmedije ormaira; a gőzh­ajózást, mely addig csak Zimonyig ment, a fekete tenger túlpartjaira átvivén. Ekkor irta Hirsova tájékán ama rövid, de nevezetes poli­tikai végrendeletet, melyet, mond szónok — másolat­ban kezemben tartok, — midőn a legnagyobb fájda­lom közt, a halálhoz közel vélte magát. 8-an indultunk ez útra, és alig múlt néhány hava, csak hárman voltunk az élők sorában, pestis és más, az útban kifejlett nyava­lyákban több mint decimálva. Ezután évekkel később összehítt bennünket a nagy férfiú a kaszinóba. Ő soha sem nyugodott, az voló szándéka, a hazafiságot soha el nem altatni, s azt mindig versenykészen kiállít­hatni. Egy aláírást kivánt és nyert tőlünk, mely szerint a jelen voltak azon ígéretet tették, hogy mindenki végrendeletében a nemzeti kaszinónak né­mi ajándékot hagyományozni , magát lekötelezte.“ Szóló ezen ígéretnek ezúttal is eleget kívánván tenni, olajfestvényei közül egy Velasquez iskolájából eredt spanyol képet s becses művet ad át a kaszinói igazgatóságnak. Apponyi György — mint felköszönté-i­­ében kijelenti — hasonlót tesz; egyszersmind felszó­lítja gr. Waldsteint, hogy egy más, még becsest kincs­e tartalmával is ismertesse meg a kaszinói gyülekezetét. Gr. Apponyi lelkes éljenekkel fogadott kedélyteljes sza­vai után felolvastatott gr. Széchenyi István levele, illetőleg politikai végrendelete, mely a „M. V.“ közlése szerint igy hangzik : „Kedves barátom Waldstein János! Te legjobban látod, micsoda szenvedések alatt diktálom neked ezen sorokat. Legyél mindennek élő ta­núja, hogy ha valamit kihagynék. Midőn Pestről elutazunk, egészségem gyenge vala; több jószágaimon több esztendeig nem voltam; a visszasietésre dorgáló diaeta szemem előtt volt, hogy egy pár hónapot a közjó előmozdítása végett hazánk­nak feláldozzak. Beszédesnél s nálad némiképen más a czél, mert az elsőnek ilyen vizen való utazás mester­sége, én pedig nem értek hozzá semmit. Te ifjú lévén, minden útra örömest léptél volna. Azonban 14 napig mindig keserűség nélkül folyt­atunk, és csak szinte Sistov városától fogva jött reám a hideg, mely 6 napokig csak kevés szabad és tűr­hető pillanatokat engedett, — és ez időnek legna­gyobb részét szivszorongatások és elfulasztások közt töltöm, s egyéb régi nyavalyák hozzájárulván, ugy­­annyira elnyomott az, hogy sokszor a kétségbeeséshez közel, életemnek rövid uton véget akartam szakasztani. És ha a léleknek halhatatlanságát nem hinném, Istenben nem bíznék, ennyi fulasztó kínokat nem tűrnék. Ezen sorokat én neked azért diktálom, hogy a jó barátunknak, (ha az Isten ezen kínoktól ki akarna sza­badítani) minden publicitás nélkül mutasd meg: Magyarország fölemelésére csak 3 eszköz van: Nemzetiség, közlekedés és végre más nemzetekkel való kereskedési összekapcsolás. Ezeket kötöm nektek szivetekre, emeljétek az el­sőt tehetségtek szerint fel, s diszesitsétek igazi nemes­ség által. Fejtsétek a másodikat ki Buda-Pest főváro­sunkban. Tegyetek mindent, hogy Buda-Pest megszűn­jék egy vak zsák lenni, s ennek elérése végett a Duna vizét hajózásnak s kereskedésnek kinyitni kell. A kik ezen sorokat olvassák, és azt a te belátá­sodnak engedem át, édes Waldstein! emlékezzenek meg rólam, fontolják meg a mondottakat, és mely ne­héz pillanatban írtam azokat. Ha meghalnék, s még itt annyit kell szenvednem, mint szenvedtem, örömest fogok kimúlni és a­mennyire lehet, minden morgás nélkül, csak erős lelkű s tiszta ha­­zafiuságra buzdítson ezen egy-két szó: Virágozzon és boldoguljon drága anyaföldünk ! Költ közel Hirsovához a Dunán Julius 17. 1830. Sajátkezüleg, mint következik: „Hogy pedig kérdés tán ne történjen, vitelek ba­rátságosan titeket: Legyetek törvényes királyunknak és Dinastiájának hivei — úgy mint én Isten, Mária úgy segéljen, úgy élek, úgy halok.“ Ha pedig lehet, mindig veletek leendek ! 1! Széchenyi István m. k.“ — Aradi Jenő jól szervezett dráma­, színmű és operette színtársulata a napokban megy N. Váradra, hol a böjti idényt tölten­i. Onnan Erdélyt szándékozik meglátogatni. — Izsó Miklós a debreczeni emlékkert-társulat részéről a Csokonai szobor elkészítésével jön meg­bízva. E czélból lerándult Debreczenbe, hogy a leendő szobor környezetével megismerkedjék, s a szerződést megkösse. A szobor érczből lesz öntve, valószínűleg a müncheni állami öntödében. (P. H .p.) — Belgiumban jelenleg 3000 zenetársaság létezik 75,000 közreműködő taggal, ezek közé számítandó 1000 dalárda 30,000 énekessel — Rómában Meyerbeer „Afrikai nő“-jét mint drámát adták; a zenét elhagyták, de a darab második előadása alkalmával a rómaiak is elmaradtak. Az „Afri­kai nőt“ következő nagy színpadok hozták már színre : a párisi nagy opera, a Coventgarden Londonban először olaszul, azután angolul, az udvari operaház Madridban, a városi színház Bolognában, a bru­sseli színház, a berlini királyi ope­raház , továbbá a nürnbergi, darmstadti, haagi, hannoverai, kölni, antwerpeni, weimari, lüttichi, new­­yorki, washingtoni, philadelphiai, baltimorei, cincinnatii, chicagói, mannheimi, schwerini, karlsruhei, szt.-pétervári, hamburgi, lipcsei és gothai színházak, valamint a miénk ,­­ most pedig várják előadatását Bécsben , a milánói scala - színházban, Florenzben, Turinban és Triestben. Azok után, a­miket ezen opera kiállításáról eddig olvas­tunk, bátran állíthatjuk, hogy a mienk a párisival és ber­linivel nagyszerűségben, pompában és fényben mérkőzhe­­tik. Nekünk e szerint egyéb kívánnivalónk nincs, mint hogy az igazgatóságnak sikerüljön e dalművet annyiszor adat­ni telt házak mellett, mint a még most is közkedvességben álló Faustot. — Az angol követség egy tagja, Som­­merset Beaumont Pestre érkezett. — Tegnapelőtt számos tisztelőinek kísérete adá meg a végtisztességet Kiss Károly akadémiai rendes tag hűlt tetemeinek, ki hosszabb betegeskedés után f. hó 17 én 73 éves korában végezte be munkás életét- A temetési szertartást a belvárosi p­ébános teljes segéd­lettel végezte. Az elhunyt azon alapítvány élvezője volt, melyet néhai Festetics László az akadémiá­ban katonai tudósok számára dotált. Az érdemdús ve­terán tudós nevezetes hadtudományi s egyéb könyv­gyűjteményt hagyott hátra. — Pest városánál a főpolgármester Bertalanfy és Thuróczy György urakat tiszt. ügyészekké ne­vezte ki. Zichy Nándor gróf beszéde az alsóház február 17 -i ülésében. Tisztelt ház! A mit a feliratra vonatkozólag megjegyezni kivántam, azt most már csak igen rövid szavakba foglalom.­­ Azon szavakba, mi­szerint oly körü­litással , oly elemzéssel , min­t annak­­. képviselő­társaim gr. Apponyi és Bar­­tal György az európai politika színvonalára emelkedett beszéde adott, magam is legnagyobb örömmel elfoga­dom és azokhoz csatlakozom. Nem mulaszthatom el azonban ez alkalommal vons­atk­ozni, miszerint a vá­laszfelirati vitatkozásoknak hasznos és szükséges ered­ménye vagyon. Felemlíttetett egyik­ képviselő­társunk által, mi­szerint kívánatos volna, hogy a válasz­feliratban min­den magyarázat nélkül mindnyájan megnyugodnánk. Én ezen nézetet nem oszthatom, mert alig tartom lehet­ségesnek, hogy egy nagyobb ügy iránt nyilatkozzunk a­nélkül, hogy az minden oldalról megvitattatott volna, ki­vált pedig a politika terén az értelmezés adja meg gyakran a kiejtésnek valódi jelentését. Örömömre szol­gál egyszersmind azon nézetegységet kiemelhetni, mely az eddig történt több nyilatkozásokból kiderül; ugyan­is azon nézet­egységet, mely báró Eötvös József s több sok más tagok, mely gróf Apponyi György, Bartal György s egyebek nyilatkozatai között létezik. Egyet­értenek ezek azon nézetben, hogy a legmagasb trónbe­széd most maga tűzte ki czélul a magyar politikának azt, mi­után évszázadokon át törekedett, t. i. alkotmá­nyos épületünk betetőzését. Ezen czél utáni törekvésben kezet foghatni örvendetes feladatomnak ismerem. Nem mulaszthatom el megjegyezni, hogy ezen betetőzés fo­galmát épen gróf Apponyi képviselő­társunk nyilatko­zatában határozottan körvonalazva látom , midőn kije­lentette, hogy azon ügyeket, melyek minket a biroda­lom népeivel közösen érdekelnek, épen a közös tárgya­lás útján véli hatályosan elintézhetőnek. Nem oszthatom azok nézetét, kik alkotmányos viszonyainkat tisztán csak magyar szempontból kíván­ják tekinteni, mert jól meg lehet különböztetni a ma­gyar szempontot a maga lényegében egy átalános eu­rópai szemponttól, mert a magyar emberben az euró­paiig civilizált embert tisztelem, s nem szeretném el­­különöztetni lényünktől azt, a­mi az átalános művelő­dés jellege, attól, a­mi a magyar ember sajátja, és azért én csak azt hiszem, hogy csak az alkotmányos formák, csak a képviseleti rendszer, csak a felelős miniszeriális kormány által lesznek Magyarország, valamint a többi tartományok igényei is kielégíthetők. Engedjék, hogy még néhány átalános kitételekre felelhessek. Hallottuk azt több oldalról kiemeltetni, miszerint egyik vagy má­sik részről tiltakozás történt volna a 48-iki törvények érvényesítése ellen. Én úgy hiszem, hogy nincs magyar ember, ki a törvény érvényesítése ellen tiltakozhatnék; a törvény szent, s ahhoz mindnyájan ragaszkodunk, an­nak életbeléptetését mindnyájan kívánjuk, és csak ab­ban lehet különbség, miként fogjuk fel a törvény élet­beléptetését. Nincs oly szent, nincs oly magasztos do­log, melyet az élet minden pillanatában tettlegesíthet­­nénk. Én tehát, midőn fenntartjuk a 48-iki, valamint minden törvényeink érvényét és közigazgatásunk mi­előbbi helyreállítását óhajtjuk, nem hunyhatok szemet azon nehézségek előtt, melyek 17 évi szünetelés után a törvények és a törvényes közigazgatás azonnali élet­beléptetését környezik. Nem hallgathatom el aziránti csodálkozásomat, miként lehetséges azok után, melyek az 1861 ki feliratunkban, és a melyek mostani vála­szunkban mondattak, kétkedni a pragmatica sanctionak mikénti magyarázata fölött; s mi ebben a válaszfelirat­tal, valamint ez a trónbeszéddel, egyértelműben va­gyunk ; és én azon subtilis distinctiókat nem látom szükségeseknek, melyek más magyarázatot látnak a pragmatica sanctióval megférhetőnek, mint a magyar jogtudomány és történelem annak természetszerint nyújt. Meg kell jegyeznem továbbá azt is, hogy nem lát­hatok abban különbséget, miszerint a pragmatica sanc­­tio által a birodalom összetartása, vagy egysége, vagy nagyhatalmi állása biztosíttatott. Magában a válaszfel­iratban azt mondjuk, hogy közös érdekünk abban rej­lik, hogy közös védelmet kül és bel­ellenség ellen léte­sítsünk. Már­pedig, kérem, a nagyhatalmi állás az, mely biztosságunkat kül-ellenség ellen leginkább biztosítja. Nem tudom megkülönböztetni, miként lehetne a biro­dalom egységében és az állami egységben oly subtilis distinctiót tenni, miszerint nem lehetne feladatunk, szintúgy, mint a birodalom többi részeinek, oda töre­kedni, hogy saját érdekeinket a birodalom érdekeivel együtt leghatályosabban előmozdítsuk ? Igen sok, ki­­sebbszerű megjegyzéseim lennének még, melyeket azonban, minthogy inkább személyesek, nem tartok föl­­emlitendőknek . — A válaszfeliratra hármas megjegy­zésem van : constatálom legelőször, hogy a ház hálás elismeréssel vette Ő Felségének nyilatkozatát, mely a trónbeszédben foglaltatik; constatálom továbbá, misze­rint a ház késznek nyilatkozik, azon kérdések tárgya­lásába ereszkedni, melyek alkotmányos bonyodalmaink tisztázására szükségesek; constatálom harmadszor azon tényt, miszerint ezen tárgyalások folyamára nézve ki­jelentette, hogy már­is hozzáfogtunk a közös érdeke­ket tárgyaló javaslat elkészítéséhez. — így fogván fel ezeket, a trónbeszédre adandó válaszfelirathoz csatla­kozom. (Helyeslés.) Ürményi József beszéde a képviselőház február 19 -i ülésében. T. ház ! A­ki azoknak, a­kik egy igen t. képvi­selő­társunk elmés megjegyzése szerint, szükségesnek tarthatnák azt is elmondani, a­mi már elmondva volt, a­ki azoknak sorát megkezdeni kívánná, hihetőleg nem lehetne ennyi tartalom-gazdag szónoklat után más hely­zetben, mint én találom magamat a szőnyegen lévő tárgy mellett, vagy ellen­érveknek dolgában, t. i. az igen kellemetlen szegénység helyzetében. így tehát csak azon morzsákat fogom gyűjtögetni igyekezni, amelyek csekélyebbnek látszó értékességüknél fogva a gazda­gon megrakott asztalon itt-ott elhagyattak, mellőzvén, mert már mind azt ismétlésbe kellene ereszkednem, mellőzvén az ország jelen politikai állapotának ecsete­lését , azonnal ad médiás rés kívánok szólani, és meg­jegyzéseimet tenni. A ház asztalán lévő okmány egy felelet; igen természetes tehát a megítélésben az a kérdés, és csakis ez természetes, váljon ez felelet­e arra, a­mi rendelte­tése, a jelen esetben a kir. trónbeszédre. És, hogy azt megítélhessem, röviden kell ismételnem, a­mi a kir. t trónbeszédnek tartalma, vagyis : mi a kérdés ? A kir­­trónbeszéd, mindenekelőtt elvetve a jogvesztés theóriá­­ját, a pragmatica sanctió terére áll; továbbá ajánlja mint legfőbb tárgyat, a közös ügyeknek tárgyalását, és azoknak kiegyeztetését; ajánlja azt különösen a laj­­tán túli részeknek alkotmányossá vált állapotánál fog­va, és végre a 48 ki törvényeknek életbeléptetésére való készségét nyilvánítja, mihelyest azokból kihagyat­­nak mindazok, mik ezen életbeléptetésnek Ő Felsége uralkodói fölfogása szerint akadályul szolgálnak. Mi már most ezekre a felelet? Azt mondja a válasz, hogy a jogfolytonosság követelményei azáltal, hogy a 48-ks törvények alaki jogosultsága elismertetett, még nem tel­jesíthettek, hanem azoknak életbeléptetése okvetlenül szükséges. Azt mondja továbbá, hogy a 48-iki törvényekben a mit Ő Felsége változtatni, vaagy javítni, egy felelős magyar ministérium közbenjárásával kívánna, azt azon­nal tárgyalni szoros kötelességünknek fogjuk tartani; — mondja továbbá, hogy közös ügyeket elismerünk és azok iránt a sajthántúli népekkel mint szabad nemzettel érintkezésbe kívánunk bocsátkozni s a kiegyenlítést reméljük. Az első és természeténél fogva leglényegesebb tárgy tehát a válaszfeliratnak a jogfolytonosság feletti elmélete és annak taglalása ; és ha azon állítás áll, te­hát­­ hogy a jogfolytonosság hatása, vagy hogy jobban fejezzem ki magamat, — annak folytonos cselekvése az 1848-ai megszakasztás idejétől fogva egész azon pilla­natig hat és tart, melyben bármely alakban az 1848-ki törvényeknek ismét birtokába fogunk lépni, akkor a válaszfelirat minden tétele tökéletesen áll, és hozzá szó többé nem fér. De épen a jogfolytonosság ezen fogalma az 1. hát ! melybe én — meggyőződésemnél fogva meg­nyugodni nem tudok és véleményem szerint azt állítom, hogy a jogfolytonosságnak ideje és azon időszak, melyre ez hat, nem más, mint az 1848-iki megszakadástól fogva azon szempillantásig tart, melyben Ő Felsége a 48 iki törvények jogosultságát kimondta. Ezt pedig követi egy más időszak, mely nézetem szerint amattól lényegesen különbözik és vele csak erkölcsi összeköttetésben áll. Kettő kell tehát­­ hát , hogy a mi jogosult kivá­­nataink teljesüljenek. Az egyik és legfőbb az, hogy azon 17 évről, mely a 48 ki megszakítástól mostanáig terjed, a törvénynélküliség jellege tölt­ltessék le, és ez az, a­miről mi tökéletesen egy vélekedésben állottunk és harc­oltunk; ez az , a­mitől minden alkotmányos jövendőnk koc­káztatása nélkül soha sem állhatnánk el, és nem is fogtunk volna elállni, mert ezen államjogi felfogásra vonatkozólag nézetkülönbség csak a jogvesz­tés embereinél volt, különben pedig tökéletesen véle­ményegység uralkodott; ez az 1. ház­­ a mi Ő Felsége igazságszeretetét és bölcseségét arra bírta, hogy azon nyilatkozatot, melyben az 1848 ki törvények jogosult­ságát elismeri, megtegye és ennek minden akadályait fejedelmi nagylelkűséggel és önállósággal legyőzze. Második kívánalmunk szintoly lényeges, hogy t. i. ezen már nem törvénynélküli, hanem a körülmények rendkívülisége folytán elkerülhetlen ideiglenes törvény­telen állapotból mielőbb a törvényesre mehessünk át. Ezen kettőből áll, nézetem szerint, a mi kívánalmunk tömege. Ha Ő Felsége a fent említett nyilatkozat után sem­­mit sem mondott volna, igen természetesen az 1848-diki törvények életbe lépnének. Azonban Ő Felsége azon szempillantásban, midőn a törvénynélküliség epocháját befejezte, és e tekintetben aggodalmainkat megnyugtatva lenni hitte, az 1848-i törvények életbeléptetésének aka­dályait elősorolja s azokat mint olyanokat határozottan ki is jelentette, mi az 1848 iki törvények felfüggeszté­sével ugyanazonos. Én ezen két epochában — és talán a t. ház is — lényeges különbséget látok, mivel az egyik hatása a

Next