Sürgöny, 1866. május (6. évfolyam, 99-123. szám)
1866-05-05 / 103. szám
Hatodik évi folyam Szombat, május 5. 1866. . t ! k « * »• c *♦** * ’ V » Szerkesztőségi iroda: Pest, uri-utcza 1. szám. Kiadóhivatal: Patten, (barátok tere 7-dik szám.) Kéziratok véret küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. _ _ Majsán-lin-actésel£ : egy bnsikos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr , háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön, minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő árak : Majnát Frankfurtban és Hamburg-Altiéiban Hansenssteiti é« Vogler, Hamburgban Tfirkhulm ,Tálcai» ; Lipcsében Erusttíjz M. és l’ort Ernő urak. Előfizetési áram Naponta ponttii szétküldéssel. Budapesten házhoz hordva. Egész évre ....... 20 frt. Egész évre....................18 frta• Félévre................................10 , Félévre........................... 9 , Negyedévre............................ 5 „ Negyedévre ... 4 „ 60 „ If-gg-1.. U J*. ' I -ajjaia HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apóst. Felsége f. évi apr. 22 én kelt legf. határozatával Fischer Mór, a herendi porczellángyár birtokosának, mind az állam, mind a hon körül szerzett kitűnő érdemeinek elismeréséül, díjmentesen magyar nemességet adományozni méltóztatott. Ugocsa megye főispánja adorjányi Ráthonyi Lajost megye törvényszéki ülnökké nevezte ki. Hirdetmény, vonatkozólag a bélyegzett levélboritékokból kimetszett bélyegekre. Postadíjmentesítési jegyeket, melyek bélyegzett levélboritékokból kimetszetnek, levelek bérmentesítésére felhasználni nem szabad, minek következtében ilyen levelekre áttett bérmentesítési jegyek a postahivatalok által mint meg nem lévők tekintetnek. Kelt Pesten, 1866. ápril hó 28 án. A cs. k. postaigazgatóságtól. NEM HIVATALOS RÉSZ. Lapszemle. Az „Oestr. Z tg“ ma következő czikket hoz: „Néhány nap óta az úgynevezett centralista lapokban a birodalmi tanács egybehivatása melletti rendszeres mozgalommal találkozunk. A pillanat szükségét, a külhelyzet nehézségét érvényesítik e kívánat főindokául s lehetőleg kápráztató ékesszólás tényét használják fel, hogy a kormány s népképviselet összehatása hasznossága s üdvösségének gondolatát kitüntessék. Ily általánosságban nem is kívánjuk e gondolat helyességét tagadni. Hisz a kormánynak komolyan szívén fekszik, hogy egy központi képviseleti orgánum alkottassék, éspedig nem fictitív, hanem valódilag életképes, a birodalom öszérdekeit felölelő, s ha e ezélt az ekkorig nem teljesedett, úgy annak oka nem a kormány volt, hanem az idő rövidsége, mely alatt a különböző államjogi összeütközések nem egyenlíttethetőnek ki. „Ezen összeütközéseknek létezése immár tagadhatlan; azok a népek szive belsejéig hatnak, s azok, kik egyszerűen a birodalmi tanács egybehivatását, illetőleg a sept. manifestum megszüntetését kívánják, talán nem sejtik, mily mélyen sértőleg, sőt egyenesen felizgatólag hatna ily tény nem csak Lajthán túl, hanem a Lajthán innen is sokfélekép. Ha ezt sejtenék, megtiltaná nekik hazafias érzületük, hogy oly követeléssel lépjenek elő, mely csak veszélyeket s uj elkeseredéseket idézhetne elő. Kívánják a bírók tanácsot s elmulasztják még árnyékát is adni a bizonyítéknak arra nézve, hogy e gyülekezet, habár teljesszámu nem lenne is, de legalább megközelítőleg a birodalmi népesség többségét képviselné. Miért nem intézik a szóban forgó lapok intéseiket s felszólításaikat a magyarok s erdélyiekhez, a horvátok, csehek, lengyelek és szlovénekhez ? Miért nem igyekeznek e népeknek idegenkedését a birodalmi tanács eszméjétől legyőzni ? Miért teszik a kormányt felelőssé azért, amit egyszer a birod. népesség többsége nem akar, holott különben a többségek elvét oly élénken hangsúlyoztatják ? „Ámde megelégedésünkre látjuk, hogy a nevezett lapok felfogásaik s kivánatukra nézve legkevésbbé vannak önmagukkal tisztában. Mig p. a „Presse“ f. hu - án az olasz kamra egyhangúságát tartja elénk, a nélkül, hogy megfontolná, várjon annak szavazata tartós eredményeket s nevezetesen azt előidézni képes lesz e, hogy az ott oly nyomasztó agrót csökkentse : maga e lap is egy pár sorral odébb eláll a birod. tanácsi kívánattól, s azt hiszi, hogy egy ad hoc egybehívandó birodalmi képviselettel is be lehetne érni, s az ily gyülekezetnek csak azon biztosítást kell adni, hogy az alkotmánykérdésnek ezen egybegyűlés nem fog praejudikálni, hogy mindazon országgyűlések képviselőinek megjelenéséről biztosítva legyünk, melyek a monarchia fentartását őszintén óhajtják. Alig hiszszük, hogy a magyar országgyűlés ezen mód javára fogna nyilatkozni, pedig mindamellett sem mernék azt e miatt legális érzület hiányáról vádolni. S mi lenne az ily gyülekezet egybehivása egyéb, mint rögtönzés és perrogálás ? „Ugyanez áll a „N. Fr. Pr.“ egy javaslatáról, mely az hiszi, hogy elég a szűkebb birod. tanácsot egybehívni ; ez bizton találkozni fog a magyar országgyűléssel, hogy vele egységesen tanácskozzék és segédkezet nyújtson. Ezen lap nyilván nem látja, hogy minden testületet forma szerint delegálni kellene, hogy a birod.ügyek fölött döntő határozatokat hozzanak. A szűkebb bir. tanács ily delegálása már egyszer történt; ez ugyan nagyon egyoldalú volt, ami még most is fájlalandó, de mégis nem volt absolut gyakorlatiatlan. Ámde mi történnék, ha ezen testületek határozata egy nagy közös ügy, példa az egy nagy háború folytatására kellő eszközök fölteremtése iránt, mégis nem egységesen, hanem egymástól különbözőleg ütne ki ? Szabadna-e a kormánynak, ezen legalább is nem lehetetlen esetet előre látva, kimondania, hogy mindkét testület határozata által egyformán kötve érzi magát? Föltehető-e, hogy, amint Minerva Jupiter fejéből kiugrott, a helyzetből azonnal egy ad hoc alakítandó delegatív eszméje fog kikelni ? Kételkednünk kell ebben, bármint óhajtjuk is, hogy épen a birodalom viszonyainak súlyossá alakulta minden oldalról azon gondolatot megérlelje, miszerint egy központi birodalmi képviseletre a birodalomnak szüksége van. Nem mernék a kormánynak tanácsolni, hogy a jövő reményeit, jogos és szép reményeket, de melyek a valósulás bizonyosságát nélkülözik, anticipálja s ezért az erő egy elemét gyöngitse, melyen épen e válságos perezben a szükséges siker minden biztosítéka nyugszik. „Ha fent a csillagokban meg van írva, hogy fegyverhez kell nyúlnunk, miszert igaz jogunkat, a monarchia jólétét és épségét megvédelmezzük, úgy semmi sem sürgetőbb, mint az erők minél inkább is gyorsított öszpontosítása. Habár az országok és királyságok most még el vannak is eltérő államjogi vélemények által választva: a korona iránti bizalomban, az Austria ügyének igazsága iránti meggyőződésben, az összmonarchia ügye iránti odaadásban, a birodalomnak zsákmányvágyó ellenek általi megaláztatása s megrövidítésének lehetőségétől való irtózatban mégis mindegyek. Ezen egyetértés nagy s fölemelő tény, mely a valóban czélhoz vezető utat világosan kijelöli. „Ki a tényt tagadni akarná, azt a monarchia ellenségei közé kellene sorozni, s tőle valóban nem lehetne jó tanácsot várni Azonban ha, mint meg vagyunk győződve, e tény nyomatékát a centralista párt vezérei s lapjai is elismerik, úgy semmiesetre sem vonhatják el magukat azon következtetés elől, hogy a válságos perez nem viták, hanem az odaadás, hűség, áldozatkészség tényei által fordítható jóra. Az ily mentő tények iránti fölhívást Austria népei, eredeti államjogi igények különbsége nélkül, mulhatlan szükség esetében megpróbált készséggel fogják követni s a századok dicső történetéhez a becsület új lapját csatolni.“ A„Debatte“ nak tegnapi czikke a helyzetre vonatkozólag tényleges felvilágosításokat hoz. A szövetségi reformot illető porosz körjegyzékre nézve megjegyzi az idézett lap: „Köszönetreméltó nyíltsággal nyilvánítja ama jegyzék, miként szándékozik Poroszország a középállamok irányában eljárni, s hogy a legszélső nyomós eszközével reméli azokat megfélemlíthetni. Alig hiszszük, miszerint a német közép- és kisállamok, melyek önállóságát a „Köln- Zig“ már ma eldekretálja, azon dicsőségre vágyódjanak, hogy a porosz tervnek valósulását elősegítették. Berlinből mindent megkísértettek, hogy a középállamokat a rendeltetésüknek megfelelő útról eltérítsék, s még azt is állíták, hogy Bajorország már meg van nyerve. Ami már Bajorországot illeti, azon helyzetben vagyunk, kijelenthetni, miszerint magatartása Austria irányában még mindig határozottan baráti és szövetséghsnek nevezhető.“ Kapcsolatban ezzel megemlítjük, miszerint a bajor hírlap, megcáfolván azon hírt, mintha Münchenbe akár Poroszország akár Austria részéről felszólítás érkezett volna a rendkívüli hadi rendszabályok visszavétele iránt, mindamellett tökéletesen helyesnek nyilvánítja a „Karlsr. Zrg“ által kifejezett azon gondolatot, hogy a bajor kormány a katonai biztosító rendszabályok iránti nem örvendetes kényszerültség alól csak akkor fogja magát fölmentve érezni, ha a harczi veszély Németországban tökéletesen elhárítva lesz. „Nincs nemzet, mely ily válságos pillanatban nagyobb erélyre és elhatározásra volna képes, mint a magyar. Nincs nemzet, melynek lovagias jelleme és becsületérzete hevesebben fellázadna, mikor fejedelme ellen méltatlanság követtetik el, midőn őt jogaiban dölyfös és elhízott ellenségek által veszélyeztetve látja, mint a magyar. De nincs is nemzet, mely jogérzeténél és saját érdekénél fogva nagyobb mértékben hivatva volna arra, hogy a fejedelmet és a birodalmat ezen aggasztó helyzetben, történelmi vitézségének és morális nagy nyomatékának egész súlyával támogassa. „Valljuk meg az igazat: azon viszálykodás, mely a középponti hatalom és Magyarország között eddig létezett, csakis azon szilárd meggyőződésnek diadalára szolgált, hogy a birodalom politikai tényezői egymásra kölcsönösen és egy iránt szorultak; hogy a birodalom jóléte és politikai súlya szintúgy, mint nemzetünk sorsa és alkotmányos létünk biztonsága a mondott tényezők közti jó egyetértéstől függ; hogy a jog és méltányosság alapjára fektetett jó egyetértésben rejlik mindkét tényezőnek egyedüli biztosítéka és életfeltétele. „E szilárd meggyőződés késztető a fejedelmet és nemzetünket is a függő államjogi kérdések feletti beható és őszinte értesülésre, s ugyanazon meggyőződés hatása alatt várják a birodalom többi alkotmányos népei e kérdések megoldását, illetőleg ezekre nézve a részükre is fenntartott alkotmányos hozzászólást. „Ha a balsors úgy akarja, hogy ezen nagyszerű és szépreményű átalakulás műve egy igazságtalan háború közbejötte által megakasztassék, vagy legalább tetemesen megnehezíttessék, ez olyan csapás, mely az érdekelt tényezők meggyőződését meg nem változtathatja, sőt mely őket fájdalmasan ugyan, de csak akként hathatja meg, hogy épen a megakasztott mű és az ahhoz kötött magas czél tekintetéből, minden erejüket fordítsák arra, miszerint a calamitást, mely boldogabb jövőjüknek útját állja, minél biztosabban elhárítsák és minél erélyesebben legyőzzék. „A hűség, a lovagias nemes érzet és az önfenntartás ösztöne egyaránt intenek tehát arra, hogy le nem mondva jogos követeléseinkről, sőt ezeket addig is, míg az átalakulás műve teljesedésbe mehet, fenntartva, mindazáltal e válságos és veszélyteljes pillanatban legfőbb gondjainkat és hazafias elszántságunkat annak javára központosítsuk, minek fentartásában minden érdekeink életfeltételét ismerjük fel. „A pragmatica sanctio által szentesített közös védelem azon jelszó , melylyel egyedül róhatjuk le ily pillanatban a Felség és haza iránti hűség szabta kötelességünket !“ A bécsi lapok bővebben taglalják az ápril 26-ki két austriai jegyzéket. Az egyik a lefegyverzésre vonatkozik Poroszország irányában, a másik az Elbe herczegségekről szól. Ausztria kész visszavonni a porosz határszélen tett dislocatióit, de az Olaszország felől fenyegető veszély kötelességévé teszi, hogy délen seregeit összevonja. Az Elbe herczegségekre vonatkozó jegyzékben a bécsi kabinet megújítja korábbi ígéreteit, hogy kész Poroszország irányában politikai és katonai engedményeket tenni, de viszont a berlini kabinet is ismerje el a német szövetség jogát arra nézve, hogy a herczegségek jövő uralkodójának kijelöléséhez hozzászólója legyen. — A „Neue Fremdbl.“ így ír: „Ha az apr. 26-ki austriai jegyzék, mely a herczegségi kérdések megoldása iránt Berlinbe pozitív javaslatokat juttatott, nem volt képes ott békés tárgyalásokat idézni elő, ugy a porosz kabinetnek kezdettől fogva az volt czélja, erőszakosan oly eredményeket idézni elő, melyek a herczegségek annexióján s a szövetségi reformon messze túlmennek. Akkor Németország meghódítása s a porosz császári korona volt czélba véve. A porosz kabinet lehetlen, hogy hitte volna, miszerint Ausztria, fegyverhez nyúlás nélkül, valaha többet hagyjon jóvá, mint amit jegyzékében megengedett.“ — A „Presse“ kurtán és szabatosan azt mondja, miszerint azon állás, melyet Austria ezen diplomatiai okmányban elfoglal, tökéletesen correct. Az „O. D. P.“ elismerését fejezi ki azért, hogy a jegyzékek által a tárgyalások félbeszakittatása előtt újólag constatáltatott, mennyire óhajtá Austria a békés kiegyenlítést még az utolsó órában is s mennyire volt arra kész. — A „Fremdle 1“ a jegyzékeket becsületes szándékú hivatkozásnak nevezi Németország s Európa közvéleményére , s a „De b a 11 e“ így ír: „A jegyzék (a schleswig-bolsteini kérdésbeni definitivumot illető) újólag s a legbehatóbb módon tanúsítja még egyszer, hogy Austria a maga részéről a legőszintébben törekedett, menten az önzés minden indokaitól, Németország s a herczegségek jogát megőrizni, és hogy másrészt soha sem tagadá meg a legnagyobb készséget, Poroszország igazságos követeléseinek igazságot szolgáltatni. Igazságosnak lenni Németország iránt, igazságosnak Poroszország iránt : ezek valának az elvek, melyek által magát Austria a fenforgó kérdések elintézésében vezetteté. Ezen jegyzék, Austria végrendelete a herczegségi ügyben, maradandó becseset fog birni, habár nem fogna is gyakorlati jelentőségre jutni“ A „Magyar Világ“ is megragadja a helyzet által sürgetett alkalmat, hogy annak fontosságát a nemzet szivére kösse, mondván: A „Pesti Napló“ visszaemlékezést közöl 1741 re; czikke első részében előadván a birodalom akkori válságos helyzetét s különösen azon magatartást, melyet akkor Magyarország e nagy korszakban ugy a dynastia, mint a birodalom irányában tanúsított, s melylyel loyális lelkesedése s önfeláldozása által sikerült azoktól a fenyegető veszélyt hősiesen elfordítani. A czikk ez első része igy szól: „1741-ben az európai continens legnagyobb része fegyverben állott a Habsburg dynastiának, mely férfi maradékaiban teljesen kihalt volt, leány örököse, Mária Terézia ellen. Egy tartomány — Slézia — elvesztésén kívül, a nevezett uralkodóház örökségét alkotott monarchia diadallal állotta ki a végpusztulással fenyegetett vészt. A fiatal királynő merőben védtelennek látszott még kisebb mérvű támadások ellen is. Nő lévén, a németországi császársághoz nem lehetett reménye, sőt a megtámadtatás hirtelensége miatt arra sem volt ideje, hogy férjét és régenstársát , lotharingiai Ferenczet emelje ezen méltóságra, melyet csakhamar egyik ellensége, az akkori bajor fejedelem foglalt el. Mária Terézia pénztárában, trónraléptekor 1740-ben, octoberben csak 90 ezer forint volt; a hadsereg összes létszáma 60.000 ember, melynek az olaszországi birtokokat és a rajna melléki Belgiumot is fedeznie kellett. A hadsereg gyengeségéről való közvéleményhez járult az, hogy három évvel azelőtt a már akkor lenézett török sereg győzelmeket vett rajta, s a hajdani leghíresebb tábornokok meghaltak (mint Eugen herczeg), vagy nagyon elvénlltek (mint gr. Pálffy János.) Alig két hóval Mária Terézia trónralépte után, Fridrik porosz király elfoglalja a csaknem egészen védtelen Sléziát, az ellene küldött osztrák dandáron győzelmet nyer; a bajor fejedelem a franczia szövetségesekkel együtt 1741-ben Linzben volt, Felső-Ausztria elveszettnek látszott. Bécset komolyan féltették, s főleg az mente fel ezt, hogy a bajor fejedelem jobbnak tartá Bécs helyett Prágát foglalni el Csehországgal együtt, mi meg is történt. Olaszországban Nápoly, Spanyolország és Szardinia támadt az austriai ház ellen. Mindezen megtörtént csapások és fenyegető veszélyek közt elszomorító volt, hogy IIdik Fridriket Slézia népe, kivált a protestánsok, tárt karokkal fogadták . Csehországban a legtekintélyesb családok mutatták be hódolatukat a bajornak ; Felső Ausztriában sem hiányoztak a hódolók, s maga Bécs akkori népének egy része is nem alaptalanul gyanusíttatott, hogy titokban a bajorok felé hajlanak sympathiái-Ily veszélyek közepett történt, hogy Mária Terézia az 1741 iki pozsonyi országgyűlésen, September havában, az ország rendeinek kijelenté, hogy egyedüli reményét a magyarok hűségében veti. És Magyarország mind dynasticus érzelemből, mind pedig a „sanctio pragmatica,“ amaz alapszerződés iránti hűségből, melyet egész Európa szentesített volt, hogy aztán csaknem egész Európa kormányai hitszegőkké legyenek iránta. s Magyarország kikiálta Pozsonyban, hogy „életet és vért“ kész áldozni királyáért, s ezen ünnepélyes ígéretét tettekkel váltotta be. Magyarország mentette ki a veszélyből a monarchiát. Nemcsak vitéz fiakat állított a harertérre, s nemcsak vagyont áldozott a hadak eltartására, hanem morális erőt adott a hadseregnek , és hathatósan felemelé a levert kedélyeket a monarchia minden népeinél; míg az ellenség döbbenve vette észre, hogy nem holt területek feldarabolásáról lehet szó, mire kiindultak, hanem életerős nemzetekkel van dolga. A pozsonyi országgyűlés fellelkesedése felvillanyoza a népeket, lelket öntött az összes monarchiába, annyival inkább, hogy nem üres ovatió volt az, hanem realitás volt mögötte. 1741. táján még szó sem lehetett arról, hogy Magyarország törvényes megkérdezése nélkül vegyenek hadi subsidiumokat az országból. Amit Magyarország felajánlott, önkéntesen adta. Igaz, hogy szerződés kötelező a monarchia védelmére, de amit tett, egy függetlennek kötelesség teljesítése, és nem egy szolga vontatott engedelmessége volt.“ A czikk második része az 1741 ki külügyi viszonyok fölött tart szemlét, kitüntetvén ama mozzanatokat, melyekben az akkori európai állapotok a mostaniakhoz hasonlítanak, s ugy ebből, mint a viszonyok jelen állásából a valószínű eshetőségek- s fejlődésekre von következtetést- E tanulságos rész így szól : „A porosz király, II. Fridrik, kinek apja a pragmatica sanctiót megerősítette volt, s nem ten kivételt és kifogást Sléziára nézve, megtámadá Sléziát. Megtámadá, holott pár héttel azelőtt a legbarátságosabban üdvözlő Mária Terézia trónraléptét, s nagy hadi készületei közt, melyeket titokban folytatott, a legmegnyugtatóbb nyilatkozatokat tette „a magyar királynő“ iránt (ez volt diplomatiai czime M Teréziának, ki német császár nem volt, s akkor, mint tudva van, nem létezett az „austriai császári“ czim.) Fridrik minden háborúüzenet nélkül tört be Sléziába,s miután elfoglalá, azt mondá : Poroszországnak szüksége van ezen területre, és meg is fogja tartani, különben ő a legjobb akarója az austriai háznak, s kész vele nemcsak békében, hanem szövetségben is lenni. Az újabb idők alig képesek ehhez fogható perfidiát felmutatni, nagyobb cynismussal s a politikai morál nagyobb kigúnyolásával párosulva. De Poroszország akkori gonosz tette nagyobb volt egy barátságos hitegetéssel áltatott szomszéd megrablásánál. Támadása egész Európát háborúba keverte. Ő vitte bele az akkor békés szándékkal volt franczia kormányt, s ennek szövetsége által lett merészszé a bajor. — Ezen bonyodalom bátorita fel aztán az ausztriai ház minden irigyeit és ellenségeit: a spanyolt, az olasz és a német fejedelmeket. Egyedül Anglia lépett fel Austria mellett. Először pénzzel segítő, aztán hadsereggel is. Az orosz nem vegyült ugyan közvetlenül a harczba, de halászott a zavarosban. Már azelőtt belekötött volt a megalázott és megrablott Svédországba. Követe sokkal kihivóbban viselte magát Stockholmban, mint értünkre Mencsikoff Konstantinápolyban. Az 1741 ben kezdődött európai zavarok közt az orosz elvette Finnland egy részét, és Svédország még nagyobb kárt is vallott volna, ha Oroszországban a trón akkor szilárdabbul áll vala. 1741-ben Francziaország szomszédja volt a németalföldi osztrák birtokoknak. Ezen nyugati hatalom az azelőtti és azon században sokat harczolt Ausztria onnani kiszorításáért s a franczia határszél kikerekitéséért. Most elérkezettnek látta az időt vágya teljesítésére. Ez volt a fő ok, miért a vitába elegyedett. De Francziaország ezen beavatkozása rántotta Angliát is mintegy akaratlanul a harczba. Ámbár az angol király akkor egyszersmind német választófejedelem volt, tettleg nem lép vala fel, ha Francziaország terjeszkedési tervét nem kell vala gátolnia. 1866-ban Poroszország ép úgy, mint 1741-ben, csupán birtokai terjesztésére kezdene háborút. Akkor Sléziára volt étvágya, most Schleswig Holsteinra, s tán egész vagy fél Németországra. Támadó fellépése, mint már bizonyosnak látszik, maga után von egy olaszországi háborút. De két lényeges különbség van az akkori és mostani porosz közt. Akkor a maga idejének legnagyobb hadvezére, II. Fridrik vezette a porosz hadsereget, akihez hogy hasonló lenne most Poroszországban , nagyon valószínűtlen. Másik az, hogy Németország nagyobb része nem fog mellette lenni, mint akkor. Az összes európai helyzet ma hasonlít annyiban az 1741-ikihez, hogy most is, mint akkor, Francziaországtól függ leginkább, hogy a háború kiterjedjen-e egész Európára, sőt minden világrészre, vagy pedig Ausztria, Porosz- és Olaszország közt folyjon le, legfeljebb Németország némely másodrendű államát sodorván bele. Francziaországnak ma nem közvetlen szomszédja Ausztria. Ha a Rajna mellékét Francziaország el akarja venni, nem Ausztriát, hanem épen Poroszországot érdekli közelebbről. — De ha Francziaország erre nyújtja ki kezét, vagy ha Poroszország önként engedné azt át más kárpótlások fejében, Anglia mindenesetre belekeveredik a háborúba, és szövetségesévé válik Francziaország ellenségeinek. — Francziaországnak a Rajna felöli beavatkozása egy átalános európai háborúra adná meg a jelt, s egészen más károkat is vonna maga után, mint amiket indítói közvetlenül okoznának. Oroszország most is, mint százhuszonöt évvel ezelőtt , arra használná fel az átalános európai zavart, hogy valamelyik szomszédja rovására terjeszkedjék. Csaknem bizonyosnak lehet tartani, hogy mihelyt a két nyugati hatalom, Anglia és Francziaország, komoly harcban állanak egymás ellen, az oroszok karddal fognak sietni, ha nem is a keleti kérdés megoldásához, de legalább vagy a dunai fejedelemségek elvételére.