Sürgöny, 1867. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1867-01-15 / 12. szám
12. szám. Pest, kedd, január 15.1867 VII. évfolyam. Szerkesztőség: Gránátos utcza 1. sz. III. emelet. Kiadóhivatal: Pesten, barátok tere 7-i. sz. Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési árak: Napontai postai szétküldéssel: Egész évr© . . • • írt. Félévre......................10 „ Negyedévre .... 5 „ Budapesten házhoz hordva: Egész évre . . . 18 írt — kr. Félévre .... 9 „ — „ Negyedévre ... 4 „ 50 „SÜRGÖNY. Magánhirdetések : egy hasibói petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 krral számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr. o. értékben. Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Mana Frankfurtban és Hamburg-Altonában Hansenstein és Vogler | Hamburgban Turkheim Jakab, Lipcsében Bugler M. és Fort Ernő urak. HIVATALOS RÉSZ. 1867-ki január 8-ki törvény, az államadósságot ellenőrző bizottmány által az államjegyek forgalma felett teljesítendő felügyelet gyakorlásáról. (Érvényes az egész birodalomra.) Az államadósságot ellenőrző bizottmánynak, az államjegyekben álló államadósság forgalmát illetőleg, az 1866. aug. 25-diki törvény (Bírod. Törv. L. 101. sz.) X. czikke által reábizott felügyeletet lehetővé és sikeressé teendő, az államadósságot ellenőrző bizottmány indítványozására, ministertanácsom meghallgatása után és 1865. September 20-diki pátensem (Bírod. Törv. L. 89. sz.) alapján rendelem, a mint következik : 1. sz. A pénzügyministerium minden oly kibocsátványának, mely által államjegyek készítése vagy kiadása felett történik rendelkezés, érvényességére nézve az államadósságot ellenőrző bizottmány ellenjegyzése szükséges. Annálfogva ily kibocsátványoknak ez ellenjegyzés nélkül, a közigazgatás illető közegeinek személyes felelőssége és szavatossága mellett, semmi esetre sem szabad végrehajtatni. II. ez. E törvény érvényessége a közzététel időpontjától kezdődik. III. ez. Pénzügyminiszerem megbizatik e törvény végrehajtásával. Ferenci József, s. k . e 1 c r e d i, s. k. L a r i s c h, s. k. Legfelsőbb rendeletre .Meyer Bernát lovag, s. k. Kivonat az államadósságot ellenőrző bizottmány legalázatosb előterjesztéséből, 1866. sept. 14-ről, 706. sz Az 1866. aug. 25-diki törvény (Biz. T. L. 101. sz.) által, az államadósságot ellenőrző bizottmány megbizatott, hogy az értékjegyekben álló függő adósság legszélső határának megtartására felügyeljen. Alig lehet a legalázatosb bizottmány feladata oda irányulva, hogy a pénzügyi közigazgatás alsóbb rendű közegei részéről esetleg elkövethető kötelességsértéseket megakadályozza; az ily ellenőrség inkább magának ama hivatalnak közigazgatási tevékenysége alá van állva, s ez alatt is kell maradnia, mivel ily felügyelet aizottmány részéről, az azt illető ügyletek nagy terjedelménél fogva egyáltalában lehetetlenség volna. A bizottmány ellenőrködésének inkább maga a pénzügyi közigazgatás ellenében kell gyakoroltatni és oda irányulni, hogy annak intézkedései által a közzétett törvény át ne hágassék ; ez ellenőrködésnek csak arra nézve kell és lehet megnyugtatást nyújtani, hogy ne lépjen érvénybe a pénzügyministérium oly rendelkezése, mely által az értékjegyekben álló függő adósságnak a törvény által megszabott legszélső határon túl való szaporodása állhatna elő. E czélra nézve egyelőre következő intézkedések létettek : 1- A pénzügyministérium minden oly kibocsátványából, mely államjegyekhez való papír készíttetéséről intézkedik, egyszersmind az államadósságot ellenőrző bizottmánynyal egy másodpéldány közlendő. 2. A schlöglmühlei papírgyárnak kötelessége, a gyártandó papír minden egyes átszolgáltatása alkalmával, az átszolgáltatási jegy egy másodpéldányát a bizottmány elé terjeszteni. 3. A beküldött papír az államadósságot ellenőrző bizottmánynál lévő kulcs által is bezárt helyen tartatik, és a szükséghez képest, az utóbbinak közbejöttével ,szolgáltatok ki az államnyomda részére. 4. Az államnyomdának minden oly kimutatásról, melyet a kapott papír hováfordításáról, a kinyomott jegyek megszámolására és felülvizsgálatára rendelt bizottmánynak benyújt, az ellenőrködő bizottmány elé másodpéldányt kell terjeszteni. 5. A kinyomatott jegyek megszámolására és felülvizsgálatára rendelt bizottmánynak minden, a használhatókul vagy maculaturául nyilvánított jegyekről adandó kimutatásból másodpéldányt kell az ellenőrködő bizottmány elé terjeszteni. 6. A használhatókul nyilvánított államjegyeknek, e kimutatások alapján a központi pénztár által történendő átvételénél az államadósságot ellenőrző bizottmánynak körbejárulni, a zárat saját kulcsával lezárni, és a kiadmányozást e tartalékból csak úgy kell megengedni, hogy annak legszélső határa túllépve ne legyen. 7. A maculaturáknak, valamint az annak idejében használatlanokká lett és becseréltetésre szánt államjegyeknek, tényleges megsemmisíttetésükig, az udvari hitelkönyvvezetési hivatal, valamint az államadósságot ellenőrző bizottmány kulcsa által is lezárva kell őriztetniök. Azonban e rendszabályok, bármily messze kihatók is, nem zárják ki teljesen annak lehetőségét, hogy az alárendelt közegeknek adott oly utasítások által, melyek a bizottmány tudomására nem hozatnak, az államjegyek oly kibocsátása történjék, mely a bizottmány ellenőrködése alá nem bocsáttatott. E felett a másnemű államadósságnál a minden egyes darab mellé alkalmazott ellenjegyzés nyújtja a tökéletes megnyugtatást. Magában érthető, hogy minden egyes államjegy ellenjegyzése kivihetetlen. Azonban épen ezért szükséges, hogy maguk a pénzügyi közigazgatásnak az államjegyek készítésére és kibocsátására vonatkozó kiadványai bocsáttassanak a bizottmány ellenőrködése alá és láttassanak el, teljesített ellenőrség jeleül az ellenjegyzéssel, s annálfogva ez ellenjegyzés nélkül végre ne hajtathassanak. Ebből egy, általában közzéteendő oly törvény szüksége következik, mely valamennyi, a pénzügyi közigazgatás alá rendelt hivatalnokot, hivatali esküjök és személyes felelősségnél fogva kötelezzen, hogy a pénzügyminiszérium bármelynemű oly megbízásait, melyek államjegyek készítésére és kiadására vonatkoznak, csak azon esetben teljesítik, ha azok az államadósságot ellenőrző bizottmány ellenjegyzésével ellátva vannak. Annálfogva a legalázatosb bizottmány, egyhangú elhatározással, a tárgy rendkívüli fontosságánál fogva annál inkább kötelességének tartja, ily törvényes határozat kibocsátását kérelmezni , mert csupán ezáltal nyúttatik arra lehetőség, hogy az 1866. aug. 25 diki törvény X. czikke által reáruházott felügyeletet sikeresen teljesítse, és a kiszabott legszélső határ megtartására nézve azon biztosítékot nyújtsa, mely a közönség megnyugtatására szükséges. A cs. kir. Apostoli Felsége m. évi december 28-án 18.310. szám alatt kelt kegyelmes udvari rendelet szerint veszprémmegyei illetőségű Spitzer Ignácz, Jakab, Zsigmond, József és Miksa testvérek vezetéknevének „Hegyi“-re kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. Ő cs. kir. Apostoli Felsége múlt évi dec. 29 én 18448. sz. a. kelt kegyelmes udvari rendelet szerint nizsideri illetőségű Hackstock Alajos mészáros legény vezetéknevének „Tökési“-re kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. NEMHIVATALOS RÉSZ. Szemle. Pest, jan. 14-én. Az augsburgi „Allgemeine Zeitung“ brüsseli levele, mely a franczia-rajnai kárpótlási igények elaltatott hitét ismét fölserkenti, nagy hatást okozott Poroszországban. Sajátságos helyzetben vannak e követeléssel szemben a poroszok. Napóleon oly jó barátjuknak mutatkozik, hiszen, mint a kölni újság mondja, Francziaország e kárpótlási igénye, midőn a porosz győzelmek után legelőször megpendíttetett, nem eredményezett egyebet, mint azt, hogy Drouyn de Lhuys, amaz igényeket sürgető minister, egyszerűen elbocsáttatott. Azonban, miután a politikában nem a barátság, hanem az érdek határoz leginkább, a poroszok mégis gyanakszanak, s e kérdés legkisebb érintése fölrázza őket nyugalmukból. Így történt, hogy az augsburgi lap brüsseli levele nem hagyja nyugodni a „Kölnische Zeitung“-ot, s bár megcáfolni igyekszik, s a porosz-franczia „szivélyes egyetértés“ brüsseli ellenségei találmányának nevezi azt, mégis vezércikke tárgyává teszi s küzd ellene, mint valami rémkép ellen, melyben nem hisz, de a melytől fél. A Benedetti franczia követ által Berlinben tett kárpótlási követelések , melyeket Poroszországnak a háború folytán történt területi nagyobbodása indokol, — az „Alig. Ztg.“ szerint a következők: A hollandiai király azon birtokainak, melyek ezelőtt a német szövetség részét tevék , abból jövőre teljes kizárása, és Poroszország lemondása Luxemburg megszállásának jogáról; a második párisi békekötésben Francziaország által Poroszországnak átengedett területek — Saarlouis, Saarbrücken és Kohlenbecken — visszaadása; végre Bajorország és Hessen-Darmstadt államok rajna-balparti tartományainak átengedése Francziaország részére, melyekért a nevezett államok fejedelmei Németországban kárpótoltassanak. E követelések korántsem oly csekély területet foglalnak magukban, mint eddig hitték, mert ezek folytán Francziaország nemcsak azt nyerné vissza, amit 1815-ben odaadni volt kénytelen, hanem először is két várat: Landaut és Saarlouist, és az értékben és fontosságban megbecsülhetlen saarbrücki kőszéntelepeket; továbbá az egész bajor Pfalzot és rajnai Hessent, Mainz várával, mely Németországnak katonai kulcsa. Németország továbbá megszűnnek Luxemburgot védbástyái közé számítand; sőt e vár, miután Hollandiának nem áll érdekében, sem tehetségében, e vár roppant fönntartási költségeit viselni, ha Poroszország arról lemondana: vagy megszűnnék vár lenni, vagy franczia őrséget lenne kénytelen befogadni. A franczia követelések továbbá több mint egy millió lakost foglalnak magukban, és így jóval többet, mint amennyit Francziaország az olasz háború után Olaszországtól nyert Nizza és Savoya átengedése folytán. Levelező emlékeztet azon megátalkodottságra, melylyel Francziaország akkor e két olasz tartomány bekeblezését kívánta s ki is vitte az olaszok minden ellenzése daczára, így az „A. Z.“ levelezője meg van győződve, hogy Francziaország ezúttal sem mondott le végkép követeléseiről, hanem csak kedvezőbb időre halasztotta el. És ha most Napoleon az uj hadiszervezet által 1,200,000 főre szaporítja föl seregét, ezt bizonyosan nem azért teszi, mintha Poroszéa Németország támadásától tartana, és e teherért kárpótolnia kell a franczia népet. E kárpótlás pedig legközelebb keze ügyében van a Rajnánál. Mi figyelmeztetjük olvasóinkat azon párisi hírekre, melyek szerint Francziaország majdnem tüntetőleg igyekszik Austria barátságát s tán szövetségét biztosítani; azon megelégedésre, melylyel a „Moniteur“ az osztrák-olasz jó viszonyokat üdvözli; azon tényre, hogy a franczia kabinet első fogadta el Beust báró egyetértési ajánlatát a keleti ügyben; azon másik tényre, hogy Moustier marquis csütörtökön, midőn elhalaszta a rendes diplomatiai fogadást, egyedül Metternich herczeggel értekezett, és a congressus vagy conferentia ismét fölmerülni kezdő híreire. Hihetőleg az osztrák szövetséget, ha valósulna, Poroszország akként fogná föl, hogy Francziaország nem mondott le rajnai követeléseiről. Különben az ily szövetségek létéről nehéz biztosságot szerezni, csak a hír beszél róluk, mint a tavalyi háborúkor az olasz-porosz szövetséget mindaddig következetesen tagadták, míg mindkét szövetséges a csatatérre nem lépett. L. K. F. Az általános fegyverkötelezettség, s az állami haderőnek a honvédelmi rendszerre való alapitása sokaknak volt már ezelőtt is óhaja hazánkban. — Egyes képviselőink programmjaiban is lehet ez óhajnak nyomait találni; sőt a képviselő-testületnek egy igen tisztelt s hatásos tagja 1861-ben az általános hadkötelezettségről s a honvédelmi rendszer miképeni szervezéséről egy munkát is bocsátott közre, melynek tartalma az időtájban sokszoros viszhangra talált a közönségnél. Ha még voltak is ezelőtt egyesek, kik az említett védrendszernek nem valának feltétlen hívei, a poroszok legközelebbi harczi sikere után lőnek barátai. Igazat szólva: a közönség a porosz védrendszert, első próbájának fényes eredménye után, csaknem túlbecsülte, s annak még árnyoldalait sem igen akará meghallgatni, ha itt-ott arra emlékeztetve jön. Feltűnő tehát, hogy most, midőn az anynyira előnyösnek tartott, s czélszerűnek vallott rendszer életbelépendő lenne, az oly kedvezőtlenül fogadtatik, s annyira leverőleg hat az emberek kedélyére, miként méltán azon kérdés tételére jogosíttatunk : vájjon az idegenkedés e mérvét csupán az absolut intézkedés szülte-e, vagy egyszersmind magának a rendszernek következéseitől s kívánalmaitól való visszariadás emelte azt ily magas fokra ? Az alkotmányos jogok iránti féltékenységet nem csak természetesnek, de szükségesnek is tartjuk, s még akkor is tökéletesen méltányoljuk az aggodalmakat, midőn már arra is rágondoltunk, hogy a hatalomnak az esetben, ha viszonyai ez idő szerint az alkotmányos utáni intézkedést még lehetetlenné tennék, s a hadsereg kiegészítését még absolut után is a legczélszerűbb s legbiztosabb módon kötelessége eszközölni. Nem csodálkozunk azon, hogy a képviselőtestület, ép együttülése alatt történt eme nevezetes intézkedés végett Ő Felségéhez felirattal járul, s aggályait tolmácsolandja a felett, hogy ennyire életbevágó rendszer megállapításánál az ország véleménye előbb meg nem hallgattatott; hinni szeretnék azt is, hogy az országgyűlés, midőn az alkotmányos út mellőzése által esett sérelmét kifejezte, egyúttal saját véleményét is kimondja mindazon módok iránt, melyek által, s a melyekkel leginkább foganatondandónak képzeli a véderőnek oly hatalmas álláspontra emelhetését, melyen az képes lehessen a birodalom s igy legfőkép hazánk jövőjét minden eshetőségek között is biztosítani. Az alkotmányosságot minden absolut intézkedés egyformán sérti, de azért tagadhatatlanul mégis óhajthatóbb , hogy az absolut intézkedések közül is inkább a szabadabb irányú, inkább a czélszerűbb, s inkább az alkotmányos jövőnek garanciáját magában hordó alkalmaztassák, mintsem ennek ellenkezője. Az 1858-diki kiegészítési rendszer, mely szerint 1866-ban is, az országgyűlés működése alatt, a besorozások történtek, ép oly absolut eredetű, s e mellett kevésbé szabadelvű, mint az 1867-iki, —mert habár ez a kötelezettségre nem tesz is kivételt, s ezáltal az értelmiség ifjaira oly terhet rév, melytől idáig meg voltak kimérve, de a szolgálatidőt nevezetesebben leszállítván, ezáltal népünk ifjúságára nézve oly előnyt ad, mely a fegyverkötelezettséget nevezetesen megkönnyíti, családjaiknak s rendes foglalkozásuknak előbb adván vissza őket, és megmenti a nyolcéves szolgálat alatt történt azon nyomasztó körülménytől, hogy bizonytalan szabadságoltatásuk alatt munka és kenyér nélkül maradva , rendesen kihágásokra kényteleníttessenek vetemedni. Az absolutizmus tartós lehetőségét semmi sem zárja ki inkább, mint az átalános fegyverkötelezettség. Lehet-e gondolni, hogy ott az absolutizmus gyökeret verhessen, hol a hadsereg — annak leghatályosabb eszköze — épen a társadalom azon eleméből, a művelt ifjúságból alakul, mely a szabadságnak, az alkotmányosságnak rendesen legföltétlenebb hive ? Eme képzett ifjúságnak szelleme fog ott rövid időn fölényre vergődni , s az fogja megszüntetni az általunk annyira elitélt elválasztó vonalt polgár és katona között. — Mindezt tudva, hogy van hát mégis oly nagy idegenkedés eme rendszer ellen ? Azt hihetnők, hogy a közönség is ép úgy mint a sajtó csupán az alkotmány mellőzését fájlalja, s magát az eszmét fölkarolja, ha tanúi nem lettünk volna az érdeklettek mély megilletődésének s levertségének, s ha az egy pár napra szabott magválthatási határidő annyi száz embert, s annyi ezer forintot nem juttatott volna az illető pénztárhoz e sanyarú és szorult időben is. Azon ifjak szülei, kiknek a jelen évben még nem kell a besorolásra vinni gyermekeiket, valóban nem képzelhetik, hogy az alkotmány felfüggesztése még évekig tarthat, s ebből gondolván okulhatni, attól félünk, hogy vagyonosjaink senyveltebbjeink idegenkednek gyermekeiket a hadipályára bocsátani. — Ez nézetünk szerint hátrányt szülne jövőnkre nézve. Már idáig is elég baj az, hogy a képzett katonai pályán a birodalom egy nemzetisége sincs kevésbé képviselve, mint mi magyarok. Ha mindig csak az leend hivatásunk, hogy fajunk ifjait elvérzeni állítsuk a hadseregbe, s nem iparkodunk azon, hogy abba műveltjeink által érdekeinket is átültessük, akkor legjobb nemzeti tőkénket kamat nélkül fecséreljük el. Amely nemzet élni akar, annak a politikai életet feltételező minden tényező szakban befolyással is áll himnni. — Beatland már annyira kiszorította a nyers erő hatályát a tudomány előnyére, hogy még az azt képviselő hadviselést is egyenesen erre alapítja, s ha hajdanában döntő beese volt is fajunknak harczias tulajdonai végett, az újkorban az megsemmisülend, ha tudományos képzettséggel nem iparkodunk értékét fönntartani. Szerény véleményünk szerint az általános kötelezettségnek s a honvédelmi rendszernek is vannak ugyan katonai és polgári szempontból is hátrányai, de nekünk magyaroknak ezeket könnyen lehet felejtenünk amaz előnyéért, hogy értelmes és alkotmányhű elemeket, visz a hadseregbe, minek következtében az alkotmányunk legténylegesebb garantiája leend. Post festum hozzuk ugyan már, de még mindig érdekesnek tartjuk közölni Deák Ferencz nyilatkozatát a baloldali kör azon javaslata ügyében, hogy a hivatalt elfogadó képviselők az 1649 iki 44. t. sz. értelmében képviselői állásukat veszítsék. A Deák-kör értekezletén e tárgyra nézve Deák Ferencz így nyilatkozott : „Az ilyen törvény az európai közjogban „incompatibilitas“ név alatt szokott előfordulni, és az sok mai constitutióban meg is van. Az ily törvény rendesen a körülmények pressiója alatt jö létre; az emberek meg akarnak szabadulni attól, ami nekik fáj, s ha megszabadultak, változik nézetük , amiből következik aztán, hogy hatályát néha több, néha kevesebb hivatalnokra terjesztik ki. — Én ugyan részemről úgy tudom, hogy az idézett 1649 ki törvény 44. czikke azon kitételében: „nunera dantes et accipientes,“ a „munus“ alatt nem hivatalt, hanem ajándékot, megvesztegetést értettek apáink. Kimagyarázza ezt bővebben az ehhez legközelebb, 1655-ben tartott országgyűlés azon rendelete, hogy procuratores és tricesimarii, tehát épen azok, kik az 1649-ki 44. tezikk második pontjában megneveztetnek, követekül ne választassanak. A procuratores czim alatt pedig a törvény nem az ügyvédeket érti, hanem azon egyéneket, kik egyesek ügyeit az országgyűlésen szokták promoveálni. Már ha azon 44. czikk a „munus“ alatt csakugyan hivatalt értett, akkor az országgyűlés két nevezetes jogától, a nádor-és koronavír-választástól, melyet országgyűlésen kívül megnyerni nem lehetett, elesett volna ; ezenkívül maguk a követek, ha az országgyűlés alatt tartott tisztújításokban tisztviselőkké választattak, megválasztatásuk által magukat az országgyűlésből kirekesztették, s a mondott nóta intamincba estek volna. De különben is Magyarországon a legfőbb méltóságok mindig a korona kinevezésétől függvén, a magyar királynak 1649-ben is volt annyi tekintélye, hogy az általa kiosztott méltóságok megbecstelenítéseknek ne czimeztessenek.Én, ismétlem, e törvényczikket igy fogom fel; de ellenem szól egy igen nagy tekintély, az 1790 diki országgyűlés. A rendek tiltakoztak az országbíró és személynök ellen, kik méltóságaikat nem törvényes kézből nyerték. Első volt Széchenyi Ferencz, ki ez állítás