Szabad Föld, 1948. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1948-07-04 / 27. szám

Virágzó mezőgazdaságért, jó módú parasztságért! Ára­tD fillér A MAGYAR PARASZTSÁG KÉ­PES HETILAPJA IV. évfolyam, 27. nyám. FŐSZERKESZTŐ: NAGY IMRE 1948 Július 4. fmmsmmm KAxölik a leg­újabb hadifosolynévsort Tildy Zoltán elnök : „A magyar dolgozó nép sorait szorosabbra kell zárni" A tiszakóródi faluvégen el­ter­ülő hatalmias réten több­ezer főnyi s­zínes,tarka tömeg hullámzik. Nagy napra ébredt a vidék: elkészültek az árvíz által lerombolt házak helyén az utak. Milota népét Tót­h György 72 éves gazda vezeti. Hét Il­lőmétért gyalogolt öreg fejjel, hogy megnézze a csodát. Mert csodának tartja mindenki, hogy ilyen, gyorsan elkészül­tek az új házak. A matolcsiak a magyar belügyminisztert él­tetik: „Éljen belügyminiszte­rünk Rajk, aki megsegíti és megvédi hazájában a magyart". Körödről is mindenki itt van. Az asszonyok közül sem maradt senki otthon. A főzést a szom­széd falubeliek végzik ki helyet­tük. Tizenegy órakor megérkezik Tildy Zoltán köztársasági el­nök, Rajk László, Mihályfy Ernő, és Darvas József minisz­tereik kíséretében. Tiszakóród község vezetősége üdvözli őket: — Köszönjük, hogy otthon helyett otthont adtak! Az emelvényen a köztársa­sági Elnök úr előtt ezüstös tálca fekszik. A tálcán tizen­egy kulcs. Mindegyikre nem­­zetiszínű szalaggal egy kis alumíniumlap van ráfűzve. Rajtuk a tulajdonos neve: Tót­h Ferenc, Juhász Károly, Balázó Imre és a többiek egymásután veszik át az új házak kulcsait. A falu főutcáján sorakoznak az új házak. Fehérre meszelt falaikon megtörik a napsugár. Ablakaikban virágok nyílnak. Az első házon, tábla: ,,Rákosi Mátyás­ utca. A nép nem feled­kezik meg pártfogójáról. Október 15-ére az árvizesi te­rületen őszödtől­­ 557 ház he­lyett 570 ház épül fel. A káro­sultak hálája Rajk László és a dolgozó nép felé fordul, akik már a veszély első óráiban gyűjtést indítottak s egy hó­nap alatt 4 millió forinttal el­indították az építkezést,­­ pedig ezzel visszaél, magára vessen, ha törvényeink alkal­mazásával gondoskodunk arról, hogy többé ne legyen alkalma a népi demokratikus rendszer elleni visszaélések elköveté­sére. A jegyzőket is már utasí­­tottam, hogy lépjenek fel min­den ilyen megnyilvánulással szemben, akár az egyház pa­­látja alatt akár más helyen próbálkoznak ilyesmivel. Darvas­ József építésügyi mi­niszter is külön szólott a Füg­getlenségi Frontról: " Szorosabbá és erősebbé kell tenni a békés építőerők frontját, azért helyeseljük a Nemzeti Függetlenségi Front megteremtését. Ez nem jelenti a pártok megszűnését, hanem azt, hogy a demokratikus pár­tok, szervezetek, nem egymás ellen küzdenek, hanem, a kö­zös nagy nemzeti célok meg­valósítására fogják össze min­den erejüket. Ezek az új há­zak is csak az építő összefogás szellemében épülhettek fel, fontos politikai bejelentések 7 iszakózódon. ! Az ünnep akkor igazán Ünnep, ha nóta szó is van banne? — Bizony a mi szavankkal szól hozzánk! — A naggytlus tömege Dinnyés Ibolya, Boros Zsófia, Bó­sa Erzsiké jókedvű dallal Tildy Zoltán köztársasági elnök átadja az újdonatúj ház kulcsát élén Broku Pál, Sirs Péter, Tatár Gyula hallgatja Rajk László köszöntik a kóródiakat. Juhász Károly gazdának, belügyminiszter beszédlét. Rajk László belügyminiszter: A demokrácia nem tűri, hogy egyik ember kizsákmányolja a másikat A tiszakoródi nagygyűlés nemcsak a szatmári árvízkáro­­s­ultaknak volt bensőséges örömünnepe, de nagy belpoli­tikai eseménye az országnak is. Rajk László belügyminisz­ter beszéde elején szólott a teli nagy árvíz borzalmas pusz­tításairól és arról, hogy a demokratikus kormányzat s az egész magyar társadalom is egy emberként sietett az árvíz­­sújtotta parasztság segítségére. Az első házak már felépültek, őszre pedig felépítjük az ös­szes megrongált házat. Ezzel ismét bebizonyítottuk, hogy a t­onokrácia nem az ígé­retek, hanem a tettek rend­­szere, amit ígér, valóra is váltja. — Ezzel is lelepleztük a nép ellenségeinek aknamunkáját — emelte ki a magyar belügymi­niszter­ — Lelepleztük a sut­togó propagandát, amely azt a rémhírt terjesztette, hogy a demokrácia csajka­rendszert akar bevezetni és ebben a rendszerben az ipari munkás­­ság a parasztság kizsákmányo­­lója- íme, a demokrácia nem csajkarendszert, hanem földet, jobb otthont hozott Sereg és Szatmár dolgozóinak, a város, az ipari munkásosztály nem ki­­zsákmányolója a parasztságnak, hanem azt a keveset is, ame­l­lyel rendelkezik, megosztja vele.­­ Az iskolák államosítását is a reakció igyekezett arra­ fel­használni, hogy támadást in­tézzen a demokratikus köztár­saság ellen. Ebben a támadás­ban előljárt a katolikus egy­házi reakció, élén Mindszenty hercegprímással. — Sok jel mutat arra — folytatta a belügyminiszter —, hogy az egyházi reakció mel­lett a városokban és falvakban egyéb reakciós rétegek is pró­bálkoznak demokráciaellenes merényletekkel, így pl. sok nagygazda még mindig nem hajlandó észrevenni, hogy a­ Horthy-rendszer el­múlt és valóságos baja szerepét játssza egyes köz­ségekben. Ezek az embe­­rfik, különösen Szabolcs­ban, de másutt is, birto­­kukat arra használják fel, hogy a falu szegényebb ré­­legeit köztársaságellenes mozgalmakba kényszerítsék bele. Ennek véget kell vetni. Aki nem akarja észrevenni, hogy elmúlt a Horthy-rendszer, azt a demokrácia észre fogja téríteni. A demokrácia nem tűri, hogy egyik ember kizsák­mányolja és elnyomja a mási­kat• A föld, a vagyon, a be­csületes megélhetés és a becsü­letes felemelkedés eszköze, aki A tektű­sebbikiek nagyobb áldozatot kell vállalniuk A várható jó terméssel kap­csolatban Rajk­ László belügy­miniszter bejelentette, hogy az idén is fenntartják a beszol­gáltatási rendszert, mert csak ezzel biztosítható kielégítő mó­don az ország közellátása. — A beszolgáltatás terén — folytatta — lényegében meg­maradnak a tavalyi feltételek és árak, azzal a különbséggel, hogy a mezőgazdasá­g további fejlesztésének biztosítására a tehetős, nagyvagyonú, gazdákra a tavalyinál na­gyobb terheket rovunk ki, fokozatosan, birtoknagyság szerint. Ez jogos és igazságos, mert ez országot a nép számára épít­jük, a tehetőseknek tehát na­­gyobb mértékben, kell hozzájá­rulniuk a mezőgazdaság fejlesz­téséhez és a közellátás biztosí­tásához. Az új magyar népi front meg­szervezéséről ezeket mondotta a belügyminiszter: — A falu népe is megunta már a pártoskodást, mert eb­ből­ csak a reakció húz hasz­not. Ezért azon vagyunk, hogy minél sürgősebben létrehozzuk valamennyi demokratikus és hazafias erő nagy, közös, egy­séges szövetségét: az új Ma­­gyar Függetlenségi Frontot- Ősszel sor szerll a Függetlenségi Front újáalakítására Legjelentősebb volt mégis a Függetlenségi Front újjáalakí­tásával kapcsolatban Tildy Zoltán köztársasági elnök be­jelentése. — A magyar népben meg­van az erő, a képesség — mon­dotta —, országunk földje meg­adja a lehetőséget ahhoz, hogy életnívónkat falun és városon egyaránt felemeljük. Egy kell csak hozzá: a dolgozók sorait szorosabbra zárni- Eddig sok erőt vesztegettünk el azzal, hogy a valóban demokratikus csoportok is viaskodtak egy­mással. Nem akarjuk unifor­mizálni a nemzetet,­­ de egyesíteni akarjuk az építőerőket az építésre. Az Új Függetlenségi Frontot,­­amelynek megszervezésére talán már ősszel sor kerül, fogadja ennek a vidéknek minden valóban demokrati­­ikus érzésű dolgozója sze­retettel és részivel, mert ennek a frontnak a meg­­szilárdítása azt jelenti, hogy eltávolítottunk, az útból min­den, az építést akadályozó té­nyezőt és megsokszorozzuk azoknak az erőit, akik építeni akarnak. Ilyen takaros házakat épített a demokrácia a ttusakóródi árvíz károsultaknak.

Next