Szabad Föld, 1949. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1949-01-02 / 1. szám

V. évfolyam, 1. szám. Boldog újévet kívánunk minden olvasónknak! AGYAR DOLGOZÓ PARASZTSÁG HETILAPJA ARA 60 FILLÉR 1949 január ÚJESZTENDŐ Írta: Szabó Pál Az örökkön vénülő, örökkön megfiatalodó időt, az Újesztendő napja osztja széjjel millió és millió évszám­okra. Az mellékes, hogy írásban csak mindössze né­hány ezer esztendőt jegyzett fel az emberi történelem. Közben szemünkkel alig láthatóan, alig észrevehetően változik a Föld arculat. . Részben, mert a termé­szet is elvégzi a maga építő, vagy romboló munkáját, de nagyrész­ben mégis csak azért, mert a tő­kés, kapitalista rendszerek nem­csak a dolgozó osztályokat ra­­jbolják ki, hanem kirabolják a földkerekséget is. Egyfelől elsze­dik a dolgozók minden csepp zsírját, másfelől a mohó nye­részkedési vágy letarolja a hegy­tetőket, kiirtja az erdőket, rabló­­gazdálkodást folytat a bányák­ban és hasonlókban. Ez a rabló­­gazdálkodás irtotta ki például az óceánokból a cethalakat s ez a rablógazdálkodás tette sivataggá a mi Alföldünket. A rablógaz­dálkodás ellen a dol­gozó osztá­lyok néha mégis csak hallatták a szavukat, de a Föld néma. A Föld türelmes. De ezeket a gondolatokat csak azért említem meg Újév napján, hogy a dolgozó parasztság gon­doljon arra is minden más gond­ra, baja közepette, hogy a sorsa szorosan összetartozik annak a­­" földnek, tájnak, természeti kin­­cseknek, értékeknek a sorsával, ami a falujában, vagy vármegyé­jében, vagy országában van. Vagyis, amikor a dolgozó pa- Sémolrság sorsát a k­­ácsony előtt­­ lezajlott kongresszuson beleépít­ettetuk „ történelembe, azonnal • Itjóvá kell tennünk azt is, amit az előttünk tobzódó kizsákmányoló „felsőbb’­ társadalmi osztályok földben, vizekben, természetben elrontottak. Ezeknek a letűnt „felsőbb" társadalmi osztályoknak a kezén a föld, s paraszt sorsg egyre gyor­sabb ütemben zuhant a végső ka­tasztrófa felé. S ha nem követke­zett volna be negyvenötben a fel­­szabadulás, a pusztulás népben és természeti értékekben ki sem­­számítható. Valami hallatlanul csodálatos szerencsénk van ab­ban, hogy a felszabadulás bekö­vetkezett, és nyomban megválto­zott a társadalmi osztályerők egy­máshoz való viszonya. Magyarán mondva, aki felül, az alól. Éppen ideje volt, régen adósunk volt már ezzel a történelem. Igaz vi­szont, a szovjet hadsereg mindent elsöprő diád­­a nélkül a történe­lem csőd­öt mondott volna és ép­pen ezért most, ezerkilencszáz­­negyvenkilencnek első napján, Új esztendő ünnepén kell, hogy mink/dolgozó­ parasztok szembe nézzünk múltunkkal és jelenünk­kel, mert csak így tudjuk nagy­jából meghatározni a jövendőt. Újév napja külön nagy ünnepe volt az emberiségnek minden idő­ben. Szegénynek és gazdagnak kizsákmányolónak és kizsákmá­nyoltnak . .. de nem egyformán! Dehogy egyformán. A tőkés-úri­­polgári társadalmi osztályok Szil­veszter estéjén azzal a boldog tu­datai szédültek bele az új évbe. Ha­gy íme, mégiscsak kegyelmes hozzájuk a sors. Mert jogaikat, kiváltságaikat az új évre is biz­tosította. Ennek a biztonságér­zetnek, ennek a „félelemnélküli életnek“ a jegyében durrant a pezsgő, húzta a cigány, csattan­tak a kacagások asszonyaik, leá­nyaik ajkán. Mi előttünk, sze­gényparasztok előtt, elképzelhet­­etlenek voltak ezek a dáridók. A vagyon és a verejtéknélküli ha­szon féktelen pompában sorako­zott fel ezen az éjszakán borban, pénzben, nőben. Mink is szék­ére ünnepeltünk persze. Részben, hogy íme, megint elmúlt fejünk felől egy keserves, kínnal bélelt esztendő, részben pedig, hátha csakugyan ránk vir­rad már egyszer a boldogabb, em­berségesebb új esztendő? Feleba­rátaim, atyámfiai, álljunk meg most az új esztendőben egy pilla­natra, s nézzünk vissza elmúlott ünnepeinkre. Az esztendő utolsó napján azok is elmentek templomba, akik egyébként soha nem voltak egész esztendőben. Összeroskadó lélek­kel ha­llgattuk, hogy boldogabb újesztendőért imádkozik a pap, ki­felé jövet szorongattuk egymás kezét, komák, rokonok, szomszé­dok, s kívántuk egymásgal a bol­dog újeszte­­dőt. Pedig tudtuk, hogy mitsem­ ér a jókívánság, mert ettől még nem változik meg az uraság kőkemény szíve, s nem lesz olyan puha, mint ez író­val. Tudtuk, hogy a mi boldog újesz­tendőnkhöz meg kellene változnia a ■,fennálló társadalmi rendnek“, meg kellene változnia ügyvédnek, csendőrnek, szolgabírónak, besú­góknak, kupeee'-nek, kereskedők­nek, banknak, dollárköz­csődék­nek, szóval az egész siserehad­­nak, amely olyan szövevényesen rászervezkedett a dolgozó pa­rasztság nyakára. Kívántuk egy­másnak a boldog újesztendőt, pe­dig tudtuk, hogy nincs izgalom a számunkra sem úrban, sem tör­vényben, sem államban. Jókívánságból hát volt elég, hi­szen, ha nem használ, nem is árt, hát nem használt, persze. Az urak tovább és egyre jobban uralkod­tak, a szegény még szegényebb lett. Még tartott a kastélyban a bál, mikor a béreseknek már fút­ták. De a falusi parasztok közt se volt jobb a hely­zet. Az örök napszámosok a tó, vagy a folyó jegét tapogatták, majd csak megvastagodik már. Ugyanis a jégvágás volt az egyet­len biztos téli napszám. A kis­birtokosok egyre fogyó remény­kedéssel vették elő a naptárt, ez a váltó ekkor jár le, az a váltó meg akkor, csak a dollárkölcsön járt le félesztendőnként. De ak­kor aztán igen. Itt nem volt elég a kamat, ha tőkét nem fizetett, a­ végrehajtó elárvereztette feje fe­lől a háztetőt. Nem volt ára ma­lacnak, tengerinek, ráadásul fogy­tán volt a kenyér, a takarmány a téli tüzelő ... Hát így, ennyit értek ezek az újévi köszöntések Micsoda reménytelen és pokoli sors volt ez, boldog Isten! Gene­rációk születtek, éltek, haltak anélkül, hogy az életnek a derű­sebb oldalát egy kicsit is megíz­lelték volna. Ezeknek az időknek egyik szakaszán írtam egy ripor­tomban arról, hogy egy faluban negyven kisgyermek halt meg ha­vonta. Ekkor voltak azok a bizo­nyos inség­munkák, népkonyhák, a főző asszonyok kövérre híztak, az éhes parasztok százai sová­nyan ácsorogtak egy lábossal, fa­zékkal a kondér előtt. A felszabadulás előtt pár évvel enyhült a helyzet, de csak a há­borús konjunktúra miatt! De en­nek nagy ára volt kegyetlen. Ki­vitték a Donhoz magunkat s fiainkat. Minek következtében úgy látszott, hogy a magyar paraszt­ság sorsa a történelemben vég­képpen elintéződött. A fejlődés szolgálatában harcoló világerök úgy lesöprik a föld színéről, mint a szemetet. De a szovjet hadse­reg, amelynek pedig fenntartás, sőt beleszólás nélkül a kezében volt a maroknyi magyar nép sor­sa, ahelyett, hogy leigázta volna, kezébe adta a­­ sorsát, azt mond­ta: nesze. Ez a­ sors a tied, úgy bánj vele, ahogy neked tetszik, úgy formáld, ahogy kedved és íz­lésed diktálja. A magyar paraszt­ságból így lett máról-holnapra önálló, felszabadult nép, így emel­kedett fel a történelemformáló erők rangsorába. Immár az ötödik új esztendőt él­jük meg a felszabadulásban és büszkén mondhatjuk, hogy jól sá­fárkodtunk. Jó munkát végeztünk. Megmutattuk a világnak, hogy mink, annyi időn keresztül elnyo­mott nép, tudunk bánni a szabad­sággal. Mert amellett, hogy alapo­san kivettük részünket a rommá zúzott ország felépítésében, a me­zőgazdasági termelést is olyan fokra emeltük, amilyenre soha nem tudták vinni a régi és mindörökre letűnt „felsőbb társadalmi osztá­lyok“. Csakhogy, a szabadság igen nagy dolog, nem tűr megállást, nem tűr félmunkát. A szabadság egész embert, egész munkát köve­tel. Egy régi jó paraszti hasonlat­tal élve, a szabadság minden pa­rasztnak kiosztotta a maga sar­­kantyús csizmáját, de ezt aztán össze is kell tudni verni! Másként le a csizmát. Mehetünk tovább me­zítláb. Persze, ez csak képletesen van mondva, de a száraz igazság az, hogy nem lehet megállani, el kell végezni minden munkát, ami a parasztság teljes felszabadulá­sát, emberi méltóságát, tudását,­ultúráját jelenti. Amit eddig vé­geztünk, azt szinte szétszórva, a koalíciós kormányzás elvének meg­­felelően végeztük. A koalíció a "'asza­baduláskor megszületett de­­mokrácia első nagy és sikeres ál­­lomása volt, ami pontosan elvé­gezte a maga történelmi szerepét. Nagy előnye volt, de megvolt a hátránya is, mert ahány pártból állott a koalíció, a parasítságot annyi­féle szemléletre oktatgatta. Még szerencse, hogy legközépen ott állott szinte biztos támaszpont­ként a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja. Világított. Az égtájak minden ré­széből lehetett világa mellett tájé­kozódni­. A többféle paraszti szem­lélődés mégis megvolt, mert hiszen a pártok így akarták, holott a pa­raszti terv, a paraszti sors közös munkát, közös harcot kíván. De melyek is azok a feladatok, amiket a parasztságnak a teljes és tökéletes felszabadulásáért el kell végeznie? Nagyjából mondva a következők. Azonnal el ke­ll kez­deni a munkát, hogy megváltoztat­hassuk országunk sivatagi jelle­gét. A szikes sivatagból virágzó rétek, legelők, rizstelepek lesznek, a futóhomokból gyümölcsösök, a kopár hegyhátakon erdők zöldel­nek és nem lézengenek meddő üres marhák a lesült gyepen, mert be­rendezkedünk a minőségi állatte­nyésztésre. A tanyaközpontokon, falukon villany, rádió, járda, könyvtár, kultúrház és tájanként mezőgazdasági és ipari központok emelkednek, még az ólból is kidob­juk az, olajmécset! Mert csak ek­kor és így tud boldog új esztendőt adni a parasztnak az idő és az or­szág. Ezt a nagy, világot és min­den parasztok életét átformá­l munkát kapitalista eszközökkel és módszerekkel elvégezni nem lehet. Nem lehet megsemmisíteni osztá­lyunk, tehát az életünk ellenségeit a mindent összehappoló kupecet, kul­ákot és más nagygazdát. Csak úgy tudunk tovább és tovább ha­ladni a fejlődés útján, ha minden faluban, minden tanyaközpontban kiépítjük a szövetkezeteinket érté­kesítésben és termelésben egya­ránt. Bankot, ügyvédet, végrehajtót, kulákot, kupecet egyszerűen lesö­pörjük a dolgozó parasztság nyaká­ról. Hogy ne szívhassa többé a vé­rét semmi élősdi. Krimiére koppin­­tunk midenkinek, aki munkanél­küli haszonra spekulál. Nem lesz annyiféle mérleg, ahány kereskedő. Csak az ilyképp felszabadult pa­raszt lesz méltó a szabadságra. Tudjuk, hogy nagy munka ez, nagy munkához pedig nagy erők kellenek. A dolgozó parasztság nagy ereje. Ezt a nagy erőt jelenti a most megalakult Dolgozó Pa­rasztok és Földmunkások Orszá­gos Szövetsége. Ez a szövetség olyan nagy paraszti erőt jelent, amilyen soha nem volt még eddig a történelemben Ennek a nagy erőnek a svohplatében rgyesek jelen számunkban minden agrár­uké?, a Szabad Föld, a Paraszt Újság, az Igazság, a Dózsa Népe és az Orosz Érülteié. Történelmünk folyamán a mos­toha sors a parasztságot néha szétszaggatta, majd összehajszolta. Olyan egységes, mint felszabadu­láskor milyen egységes volt a pa­rasztság, csak ritkán volt a múlt­ban. Amikor a földet osztottuk, nem néztük azt, hogy ez a paraszt kommunista,­­vagy kisgazdapárti, vagy parasztpárti, vagy szociál­demokrata. Csak azt mondottuk, hogy ... gyerünk, emberek! Kinek mi jut belőle! A kastélyok bontá­sánál sem voltunk ilyesmire tekin­tettel, egyik paraszt felmászott a tetejére, ott bontotta. A másik az ablakszárnyakat tapogatta, a har­madik már a falat döngette... Nem volt szükség pártoskodásra. Én, magam meglehetősen ismerem az, ország parasztságát, ismerem tájanként, falunként, jóbarátság­ban is vagyok személyenkint any­­nyi emberrel, hogy semmi hiba nem lesz, ha ezek most mind beál­­lanak a nagy paraszti harcos szer­vezetbe, a Démosz­ba. Ennek a har­cos szervezettnek pedig az új Sza­bad Föld az egyedüli sajtó szol­gálata. Hiszem, hogy a történelemnek ennek az igen fontos és Súlyos szakaszában az új Szabad *£•■*' megindulásánál megértenek ben­nünket ismerőseink és barátaink egyformán. Megértik azt, hogy immár nem arról van szó, hogy a Kisgazdapártnak vett egy Újságja, az Igazság és azt beszüntette. Hogy a Parasztpártnak volt egy újságja a Paraszt Újság és azt be­szüntette. És így tovább. Hanem tudjuk, hogy ezt a lépést a törté­nelem akarta és siettette. Hiszem, hogy az új lap körül nem kelet­keznek elfogult pártfelfogások és minden dolgozó paraszt elérkezett a szabadság ötödik új esztendejére, az emberi értelemnek arra a ne­mes fokára, ahonnan nyugodtan és tárgyilagosan meg tudja látni a fejlődés egy-egy szakaszainak a jelentőségét és a mindennapi pa­raszti élet dolgainak más dolgozó osztályok dolgaihoz való összefüg­gését. Gondolkozzunk az új esztendő napján, emberek, gondolkozzunk. Ha gondolkozunk meg tudjuk hal­lani a történelem szavát, ami azt parancsolja, hogy mindannyiunk­nak a dolgozó parasztság harcos szervezetében, a DÉFOSz-ban van a helyünk. Ha gondolkozunk rájö­vünk arra, hogy az új Szabad Föld a mi lapunk, előfizetjük, ter­jesztjük, mert csak így tudjuk tel­jesíteni kötelességünket osztá­lyunkban, országunkban és törté­nelmi hivatásunkban. . Hűtlensét ikémkedés, valutaü­zérkedő* min** ő­rizetb Mindszenty József eszter, társasai» megdöntésére h­á. belügyminisztérium sajtóosztálya jelenti,­ gomi érseket hűtlenség, a Köz­­nyúló ku­pelekmény, kémke* nuja alapját a rendőrhatóság dés és válttá üzérkedés gya. őrizetbe vette.

Next