Szabad Föld, 1984. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)

1984-12-22 / 51-52. szám

1984. DECEMBER 22. law. íreyrao-. -aigamaam;* .vuraggmre: iflfillKERESKEDELEIt: HASZNOS KIEGÉSZÍTŐ ÁG „Az állami vállalatok és szö­vetkezetek meghatározó szere­pét biztosítva a jövőben is tá­mogatjuk a lakosság igényei­nek kielégítésében jelentős sze­repet játszó kisipart és kiske­reskedelmet.” (Az MSZMP KB irányelvei a párt XIII. kong­resszusára) Az utóbbi években szemmel láthatóan megsokasodtak a kü­lönböző magánkereskedések az országban. Ez korántsem vélet­len; a vállalkozó kedv növeke­dését alapvetően a gazdaságpo­litika változása ösztönözte, elis­merve a kiegészítő, kisegítő gazdaság szerepét, jelentőségét. Politikai és állami határozatok, valamint az ezek alapján ki­adott jogszabályok és más in­tézkedések segítették a magán­­kereskedői üzletek nyitását. A hatvanas-hetvenes években 10-12 000 magánkereskedőt tar­tottak nyilván, a legfrissebb adat szerint pedig az idén a számuk 23 550-re emelkedett Különösen erőteljes volt a vál­lalkozók érdeklődése a korábban zárolt szakmák — mint a di­vatáru- vagy a műszaki keres­kedés — iránt, és az újonnan engedélyezett üzletkörökben­­ is mind többen találnak fantáziát Ez utóbbit bizonyítja, hogy már számos penzió, kemping nyílt és — főleg a turisták jobb ki­szolgálására, kölcsönzők, meg­őrzők, teniszpályák, lovaglóis­kolák és más, hasonló vállalko­zások is működnek. A statisztikából az is kitűnik, hogy — úgy, mint korábban — a legtöbb magánkereskedő zöld­ség- és gyümölcsárusítással fog­lalkozik (a számuk csaknem há­romezer), utánuk a divatáru­­kereskedők következnek (2820-an), majd a virágárusok (1750-en). A további sorrend: dohányárusok, sütögetők, ve­gyeskereskedők, ajándékárusí­tók, használtcikk-kereskedők, d­e szakmák mindegyikében legalább ezren tevékenykednek. Kölcsönzéssel több mint 450-en foglalkoznak. Az idén nyáron 52 magánpenzió és 31 magánkem­ping működött, s e helyeken egyidőben összesen 2133 sze­mélyt lehetett elszállásolni. A magánvállalkozások bővü­lése természetesen megmozgatta a lakosság pénzeszközeit. Ez a többi közt azért is fontos, mert az állami és a szövetkezeti ke­reskedelemben beruházásokra,­­fejlesztésekre mostanában lé­nyegesen kisebb összeg jut, mint korábban. Azt ugyan nem tudni, hogy a magánkereskedők mekkora összeget áldoztak üz­leteik létrehozására, csinosításá­ra, beindítására, ám az figye­lemre méltó adat, hogy évről évre erőteljes ütemben növek­szik a beruházásra, illetve az áruvásárlásra felvett magánke­reskedői hitelek összege. A KISOSZ adatai szerint 1981-ben 20 millió forint, 1982-ben 80 millió forint, tavaly pedig már 190 millió forint hitelt vettek igénybe a kiskereskedők.. Természetesen az sem mind­egy, hol nyíltak, nyílnak meg a magánkereskedések. Az külö­nösen kedvező, hogy jelenleg a községekben­­ tevékenykedik a magánkereskedők egyharmada. A falvakban dolgozó élelmiszer­kiskereskedők úgyszólván az alapellátást biztosítják, az üdü­lőhelyek szezonális magánüzle­tei pedig szintén mind fonto­sabb szerepet töltenek be az áruellátás, a vásárlási körülmé­nyek javításában. A városokban és Budapesten ugyancsak egyre népszerűbbek a magánkereske­dőik boltjai, hiszen ezekben a vásárlók többnyire a megszo­kottól eltérő, színesebb áruvá­­­lasztékot találnak. Ez pedig igazán nem véletlen. A magánkereskedők ugyanis ta­valy 26 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, ám ennek csak kisebb része — 6,4 milliárd forint értékű áru — származott a központi árualapokból, főleg a nagykereskedelemtől. A na­gyobbik részét a kisüzemi ter­melőktől szerezték be. Azaz, például a ruházati és a műszaki kiskereskedők kisiparosoktól, gazdasági munkaközösségektől, kisszövetkezetektől is vásárol­tak, a zöldség-gyümölcs magán­­kereskedők pedig a háztáji gaz­daságoktól vagy akár a lakos­ságtól átvett cikkekkel is bőví­tették kínálatukat. A magán­szektor részesedése a kiskeres­kedelmi forgalomból még ezzel együtt is szerény, mindössze öt százalék. Az azonban bizonyos: a ma­gánkereskedők legnagyobb gondja éppen az árubeszerzés. Ez nagyon is érthető, hiszen közvetlenül érdekeltek abban, hogy minél jobban kiszolgálják a vevőiket — elvégre ebből él­nek. A vásárlók pedig tulajdon­képpen el is várják, hogy e kis üzletekben olyan cikkek is kap­hatók legyenek, amelyek má­sutt nincsenek. Ugyanakkor a magánkereskedők még mindig sokkal nehezebben juthatnak áruhoz, mint az állami vagy a szövetkezeti kiskereskedelem boltjai. Ennek számos oka van. A nagykereskedelem még mindig nem készült fel eléggé a kis üz­letek kiszolgálására, ellátására. Az utóbbi években létrehozott önkiszolgáló raktárak enyhítet­tek ugyan valamelyest e hely­zeten, de — éppen a magánvál­lalkozások kiteljesedésével — ez már kevésnek bizonyul. A ter­melők is vonakodnak kiszolgál­ni a magánkereskedőket, rész­ben, mert úgy vélik, kis tételek­kel nem érdemes foglalkozni,, részben, mert a kistételű vásár­lás is „nagytételű” adminisztrá­cióval jár, és ezeket a „megfon­tolásokat” gyakorta még tetézik a maszekokkal szembeni előíté­letek is. És vannak központi korlátozások is a beszerzések­nél, például a tőkés importáruk nagy részét a nagykereskedelem nem adhatja tovább a magán­­kereskedőknek, vagy egy másik példa: építőanyagot, gépkocsi­­alkatrészt csak különböző kö­töttségekkel vásárolhatnak, il­letve értékesíthetnek. A beszerzési gondok és egyes termékek hiánya esetenként visszaélésekhez is vezet, így például a nagykereskedelmi vál­lalatok raktáraiban, csúszópénz ellenében, viszonylag több hiánycikket szereztek be a ma­gánkereskedők. Ezenkívül a ke­resett, ritkán kapható árukból — szabályellenesen — nagy té­telben vásároltak az állami kis­kereskedelmi üzletekben, s e cikkeket saját boltjaikban ,aránytalanul drágán, tisztesség­telenül magas haszonnal adták el. Az ilyen magatartás p­edig joggal bosszantja az embereket — a vevőket éppúgy, mint a be­csületesen dolgozó kiskereske­dőket. A káros jelenségek vissza­szorítására az illetékesek meg­szigorították az ellenőrzéseket és más intézkedéseket is hoztak, így például meghatározták a szabad árformába tartozó cik­kek árképzésének szabályait. Persze, az előbb említett vissza­éléseknek az áruellátás javulá­sa és az import bővülése lesz majd az igazán hathatós ellen­szere. De ezek a „vadhajtások” nem takarhatják el a lényeget, azt hogy a magánkereskedelem hasznos funkciót tölt be: állami pénzeszközök nélkül gyarapítja az üzlethálózatot, gazdagítja a választékot, jelentős szerep­et játszik a lakosság áruellátásá­ban. Hiszen a magánkereskede­lem eddigi tevékenységével be­bizonyította: az állami és a szövetkezeti kereskedelemnek jő kiegészítője, sőt több tekintet­ben a versenytársa is. Medve Piroska Gyümölcsöző befektetés: pénz sem kell hozzá Milyen egyszerű! Hát ezt mi is kitalál­­­hattuk volna. Így kiáltott fel az egyik igazgató, amikor az általa vezetett gyár­ban megjelentek a külföldi szervezők, akik osztottak-szoroztak, gépeket, munka­­padokat, íróasztalokat tologattak ide-oda, annak megfelelően, hogy a munkafolya­mat sima, zavartalan legyen, a munkás ne pazarolja feleslegesen az erejét. Az eredmény: száz ember mehetett máshova dolgozni, esetleg oda, ahol olyan árut ké­szítenek, amelyről azt szoktuk mondani: hiánycikk. Még ennél is egyszerűbben csinálták az átszervezést a mozsgói Zrínyi Tsz-ben. Nem hívtak külföldi szervezőket. Szétnéz­tek a házuk táján és úgy látták, hogy sze­mük előtt van a mozgósítható nagy tarta­lék , az ember. Így okoskodtak: jóval többre megyünk, ha mindegyik szövetke­zeti gazda igazán gazda módjára dolgo­zik. Szabó Imre, a téesz elnöke így beszél erről: — Ehhez megfelelő szervezeti keret is kellett. Ez szinte készen állt nálunk a munkahelyi közösségekben. Ezeket alakí­tottuk át önelszámoló egységekké. Emlékeztetőül: a munkahelyi közössé­gek létrehozását jó néhány évvel ezelőtt írta elő a módosított téesztörvény abból a meggondolásból, hogy ezekben a kisebb egységekben jobban kiteljesedik majd a szövetkezeti demokrácia. Így is történt. A Zrínyi Tsz-ben most tovább léptek. Eze­ket a már meglévő szervezeti formákat tartalommal töltötték meg. Persze kis szervezeti módosítás is történt: a tizenkét munkahelyi közösségből tizenöt lett. Az önelszámoló egységek több olyan döntési jogot megkaptak, amelyeket eddig a téesz vezetősége gyakorolt. Most önálló­an terveznek, ter­mészetesen összeegyez­tetve a gazdaság tervével, de tévedés ne essék, ez nem gépies tervlebontás. Dönte­nek abban is, hogy kit fogadnak be ma­guk közé, kit nem. Határoznak szociálpo­litikai ügyekben is,például: kit kell se­gélyezni, kit nem. A nagy birodalmon — tízezer hektáron — belül tehát egy kis önálló birodalom. Mégis, meddig terjed az önállósága ennek a kis birodalomnak? — Ameddig nem sérti, hanem inkább elősegíti a nagyobb közösség érdekeinek érvényesülését — hangsúlyozza az elnök. — A kis közösségnek is érdeke, hogy a nagy közösség erős, szilárd, jól jövedel­mező gazdaság legyen, mert így nekik is több jut. A fejlesztésre fordítható anyagi javakról például a téesz vezetősége dönt. A téesz bevételének hetvenöt százalé­kát a növénytermesztés adja. Ennek van a legnagyobb nyereségtartalma is. Követ­kezésképpen az itt működő önelszámoló egységek kapják a legtöbb fejlesztési pénzt, a legmodernebb gépsorokat, a leg­fejlettebb technológiákat, a legjobban fi­zetett szakembereket. Megéri? Lássunk egy növénytermesztő önelszá­moló egységet. Az eredetileg száztagú egység vezetője, Kakuk Imre. A fiatal szakember így kezdi: — Most kilencvenketten vagyunk. Na­gyon fejlett technikával dolgozunk, de azért a­rra ügyelünk, hogy a technika ne nőjön az ember fölé. A létszámot oly módon csökkentjük, hogy aki nyugdíjba megy vagy távozik tőlünk, nem veszünk fel helyettük másokat, de szervezünk új munkahelyeket is, ha azok kifizetődőek. A munka termelékenységének növeke­déséről az eredmények vallanak. Említ­sünk egyet, olyat, amelyhez anyagi be­fektetés sem kellett, csak egy jó ötlet megvalósítása. Mivel a téesz vetőmagter­mesztő gazdaság, nagyon ügyelni kell ar­ra, hogy fajtakeveredés ne történjék. Ed­dig tavaszonként mintegy kétszáz mun­kanapot kellett arra fordítani, hogy a táb­lából a fajtaidegen töveket kitéphessék. Most ezt a tevékenységet áttették őszre, a vetés idejére. Fajtaváltáskor­ a gépeket és a vetéshez használt más eszközöket kü­lönös gonddal, alaposan kitakarítják, hogy még véletlenül se történhessék ke­veredés. Ehhez elegendő tizenöt munka­nap. De mi lesz a feleslegessé, várt mun­kanapokkal ? — Ez nehezebbé teszi a vezetők dolgát is —, nyilatkozik Modenszinen János párttitkár —, mert nem lehet csak úgy egyszerűen kiadni az útját az emberek­nek, de azt sem lehet, hogy két ember vé­gezzen annyi munkát, amennyit egy em­bernek­ kell elvégezni. Ez utóbbi ugyan­olyan megalázó az embert tekintve, mint a munkanélküliség. Mi ezt a kérdést úgy igyekszünk megoldani, hogy jövedelme­zőnek ígérkező új munkahelyeket vagy termelési ágazatokat szervezünk. Egy pél­dát említve: míg fel nem derítettük, nem is hittük volna, hogy az eléggé elfeledett és lebecsült termény, a köles, milyen ki­tűnő exportnövény. Figyelemre méltó, hogy ebben a közös gazdaságban mennyire ügyelnek arra, hogy munkabért csak kimondottan hasz­nos munkáért fizessenek. A kis közössé­gek tagjai erre igen kényesek és tudják is ellenőrizni, hogy ki mit végez és mennyit érdemel, és ez nem megy az emberség rovására. Csupán arról van szó, hogy a szociálpolitikát nem keverik össze a gaz­daságpolitikával. Aki segítségre szorul, azt segítik, de nem oly módon, hogy lát­szatmunkát adnak neki. A téesz átlaga búzából hektáronként hat tonna lett. Igen jó terméseredmény ez, de azért úgy tűnik, mégsem ez a fő forrása a jól jövedelmező gazdálkodásnak, hanem­ a költségek csökkentése, a veszteségfor­rások elzárása, a kis közösségekben a jobb munkaszervezés, a fukarságig menő ta­karékosság. Így aztán a sok kicsi részlet­ből összeállt a nagyszerű eredmény: a termelési költségek állandó növekedésé­nek közepette a téesz 1983-ban száznyolc­vanhárommillió forint, 1984-ben pedig kettőszázhúszmillió forint tiszta jövedel­met ért el. Hogy érzi magát ebben az új helyzetben az egyes ember? Szentpál János traktoros a következőket mondja: — Könnyebb is, nehezebb is, mint ko­rábban. Régebben sem szerettem tétle­nül heverészni, de azért, ha például kompresszor hiányában leállt a gépem, csak odáig mentem el, hogy sürgettem a szerelőket. Aztán türelmesen vártam, hogy jöjjenek a szerelők, akik üzemképes­sé teszik a gépem. Most kénytelen vagyok gondolkodni, egy kicsit előre látni a mun­ka nehézségeit és lehetőleg megelőzni a hibákat. Ehhez gyakran az is kell, hogy vitatkozzak, ellen­tmondjak a munkahelyi közösségünkben. A már említett komp­resszor ügyében is felszólaltam. Azt mon­dottam: hát nem éri meg, hogy tartozék­ként kapják ehhez az óriási teljesítményű géphez egy kompresszort? Ha emiatt csu­pán félórát kell vesztegelni, máris óriási kárunk származik belőle. Gyorsan lett kompresszorom. — Visszakívánja a régi állapotot? — Hát azt azért nem, most többet is kereshetek, meg önállóan dolgozhatok. Most például felvállaltam száznegyven hektáron az őszi mélyszántást. Így sem dolgozom kevesebbet, hogy nem áll a há­tam mögött a brigádvezető. Van rá eset, hogy hajnali kettőkor már kezdem a szán­tást a Rába-Steigerrel. — Jövedelme? — Tavaly nyolcvan-kilencvenezer fo­rint között mozgott és kaptam három és fél ezer forint nyereségrészesedést. — Ez utóbbi több lett volna — teszi hozzá az elnök —, de hát az átlagbérszín­vonal rendszere nem engedte. A jövő év­ben már másképpen lesz. Teszkó Sándor SZABAD FÖLD 21 Jövőre: 93 ezer személygépkocsi December 17-én kezdte meg a Merkúr 2400 Skoda 120 L kiadását. A személygépkocsin különböző módosításokat haj­tottak végre, ezért a beszerzé­si ára emelkedett. A fogyasz­tói ára: 122 500 forint.­­ Kérdésünkre elmondták­­ a Merkúrnál, hogy 1985-ben 93 ezer személygépkocsit impor­tálunk. Lada 1200-ból 10 500, Combiból 1500, Lada 1300-ból 6500, Lada 1500-ból 6000, Nivá­ból 500, Moszkvicsból 400, Vol­ga Limousi­ne-ből 600, Volga Combiból 200 db érkezik. Wartburgokra és Trabantok­ra a műszaki változások miatt csak az első félévre kötöttek szerződést. Az első félévben tehát a következő számú NDK gépkocsik érkeznek: Wartburg Limousine: 1500, Wartburg de Luxe: 3000, Wartburg tolóte­tős: 700, Wartburg Tourist: 1800 darab. Trabant Limou­­sine-ból 8800, Combiból 1450, Daciából 7000, Zastavából pe­dig 2000 kocsira van érvényes szerződéskötés. Polski Fiat 126-osból 4600 db-ot külde­nek. Skodából egyelőre csak az 1985-ös év első negyedére tör­tént megállapodás. Eszerint a Skoda 105 S-ből 400, a 120 Tű­ből 1900, a GLS-ből pedig 150 darab kerül leszállításra. A Polski Fiat 1500-asok helyett az új típusú FSO érkezik, ám egyelőre csak 88 darab várha­tó. Az év második felére várják az új típusú Wartburgokat és Trabantokat. A Wartburg Li­­mousine-ból 4500, Wartburg de Luxe-ból 4000, a tolótetősből 300, a Touristból pedig 1200 kocsi érkezik. Trabant Limou­­sine-ból a második félévben jön még 8400, Combiból 1500, Daciából 6000, Zastavából 730, a Skoda 105 S-ből 1100, a 120­ L-ből 6000, a GLS-ből pedig 350 darab várható. (1.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék