Szabad Föld, 1986. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-15 / 11. szám

SZABAD FÖLD 13 mzjiTM it látott és tapasztalt em­­bölcs belenyugvását, le­­fölényességét és cinizmu­­amivel az orfeum mágnás­légeire tekint. Neki aztán . imponálnak, ismeri őket il-belül. főhercegi palota vendégei­­már nem ilyen kíméletes, ácsi mágnásokat nem szen­­íeti, s színlelt ügyefogyott­­mögül csak úgy repkednek iny apró mérgezett nyilai. 1 megfigyelte azt is Feleki, ' egyes vendégeknek meny­­e bizalmasai az alkalmaz-Imagatartású lokálpincé­­íekik öntik ki bánatukat, or hajnaltájt velük is iák. ismertebb színészvendé­­;s a pincérek azonban, 'hatni, egy kasztot alkot­­mulatóban. Mindig meg­­ík egymást. Még talán elmondhatjuk: bizalma­inak egymásnak. , .ulhatok még egy műhely­­t. Fe'eki hálás volt azok­­a szerzőknek, akik jó sze­let írtak neki. De bizony minden író részeltette őt a az örömben. Ilyenkor ilt a legnagyobb titokban Bbarátaihoz, Kellér De­­-z, Bekeiíi Istvánhoz, Ná­­w Lászlóhoz, Halász Ru­­«z, akik a legteljesebb ti­­rtás mellett, kijavítgatták ul megírt szerepeit, dal­­geit, s ez többnyire segí­legbensőségesebb viszony >an Kellér Dezsőhöz fűz­lég egészen fiatal koruk­­red ez a kapcsolat. Mind- 1 nagyon szerették a szü­­; és mindketten, sajnos, in korán el is veszítették Talán innen is ez a ro- Ikű barátság. Több kupiét, éjelenetet, revülibrettót, átdolgozást írt Kellér iZi apa holtan esik össze, bé derített iá kedvre az nagyar férjkölcsönző. El- Lkoztunk továbbá azon is, bizonyos koron túl ildo­­a hölgyeknek ruhájuk ki­tt túlméretezni, nem hasz­­a-e a tíiszkrótebb fedés, zt kinek-kinek magának negítélnie, a néző legfel­­öprengéseinek adhat han­k egyedül. A virággal kö­­tt, ajándékokkal kedves­­aőnap „másik oldala” tá­ji ebben az okosan szer­it (dr. Hálák László ér­érdekesen kérdező — ri­­: Szegvári Katalin — és :tartón feltáró — rendező: bhy Mariann — dokumen­­■nben. Az „apanyákról” a eküket egyedül nevelő ról hallhattunk-láthat- i csonka családok új olda­tatkozott meg, hiszen ha bbi fogalmat emlegetjük, tek zömében egyedülálló esik szó. Négyen nyilait ­­, három elvált, egy öz- A kétféle állapot termé­­n más-más- kategória, bban is lehetnek esetleg fásaink, hogy a feleség yan elviselhetetlen volt-e, i olyan ridegen, nem tö­mődön hagyta-e el fér­­gyerekét, mivel a másik lem kérdeztél;: meg. De fel, hogy minden úgy ahogyan a férfiak el­­k. Döbbenetes esetek. És : mit tehetnek? Magukra k a háztartási tenniva­­igyekeznek pótolni az anyából következő érzel­már régtől fogva, amelyekkel Feleki sikert aratott. Amit ő írt Felekinek, azon soha sem­mit sem kellett javítani. — Dezső nagyon tud a nyel­vemen beszélni, illetve írni — mondja Feleki. — Talán első­sorban azért, mert neki sem kenyere a poénhajhászás, a szó­viccgyártás. Négy évvel a Csárdáskirály­nő bemutatója után, 1958 kará­csonyán volt a premierje Lajta Lajos Három tavasz című ope­rettjének. Ennek a szövegköny­vét is Keilér Dezső írta. És ki más állt volna a darab kö­zéppontjában, mint Honthy Hanna, a primadonna. Az igazság azonban az, Ce­cíliát Miska, Freuryt Sir Basil nélkül elképzelni szinte lehetet­len. Ahogyan a Három tavasz­ban is a vonzó egyéniségű, utolérhetetlen primadonnát a pöttömnyi, aranyos, mókás kis portásboy nélkül. Mert Kellér Dezső akkor azt találta ki, hogy az éppen ötvenéves Feleki Ka­muinak egy ilyen bűbájos ka­maszszerepet ír. S mintha új­fent csak a színészi anyanyel­vén beszélt volna. Mindazonál­tal el ne feledkezzünk arról, hogy Feleki rendelkezett egy s:.jáh i azt lehet monda­ni, ugyanúgy senki más által nem „beszélt” anyanyelvivel: roppant kifejező erejű, bra­vúros, szellemes tánctudásával, ami minden operett- és revüsze­­repében felülmúlhatatlanná tet­te. És hogy mi Is a lényege an­nak, ami Feleki Kamillt eny­­nyire varázslatos színészegyéni­­séggé emelte? Így énekel erről a Három tavaszban: „Nekem élet a színház, én csak ott va­gyok én, Nekem kívüle nincs más, a nagy Föld kerekén.” Sas György Vége mi űrt. A megszólalók esetében — úgy tetszett — sikerült. Ren­geteg áldozat, lemondás, hiszen csupán a gyerek érdeke a fon­tos. A legmegdöbbentőbb az öz­vegyen maradt fiatal orvos és két gyermekének sorsa. Társat keresne, feleséget és anyát, de milyen nehéz találni hasonlót is, mint amilyen az elveszített volt. Talán nem is sikerül Mennyi megfontolás, próbálkozás keU is ahhoz, hogy valamennyire is el­szánja magát az ember. És képi­­telein a gondolattól szabadulni: hiába minden, az elsőt senki sem fogja pótolni. Nehéz, na­gyon nehéz a csonka családok sorsa, alaposabban, felelősebben kellene meggondolniuk az érde­keit feleknek mind az együtt­élést, mind az elválást. Játék a kastélyban. Ha valaki felszabadultan, derűsed' kíván szórakozni, Molnár Ferenchez most is fordulhat. Régen nevet­tünk ilyen felszabadultan, re­keszizmot zsibbasztóan, mint a jeles darab harmadik felvoná­sán. Márkus László felejthetet­lenül személyesítette meg Tú­ráit, mintha Molnár egyenesen neki írta volna a szerepeit. Ki­tűnő volt Zenithe Ferenc az al­kotótárs alakjában, s Lőte Atti­la, aki különösen az ál-Saxdou­­darab előadásában nyújtott em­lékezeteset. Dicsérhetjük Len­gyel Györgyöt, aki rendezésében nem igyekezett „elidegeníteni”, hagyományos színházait csinált, s hagyta Molnár humorát érvé­nyesülni. Példamutató előadás, mely egész heti szomorúságain­kat elűzte. . A HAZÁRÓL, A NEMZETRŐL ÍRTÁK Föl-földobott kő, földedre hullva, Kicsi országom, újra meg újra Hazajön a fiad. (Ady Endre) Legszentebb vallás a Ka­ra s emberiség. (Vörösmarty Mihály) Szívet cseréljen az, aki hazát cserél. (Tompa Mihály) Édes és dicső dolog meg­halni a hazáért. (Horatius) A nemzeti érzés a haza­szeretetnek — mondhatni — poézise. (Wesselényi Miklós) Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe s fiad­nak Hagyd örökül, ha ki­­húnysz: A haza minden előtt. (Kölcsey Ferenc) Minden ország kultúrája lengje körül a hazámat. De egyik se szakítson el szü­lőföldem talajától. (Gandhi) Tied vagy, tied, hazám E szív, e lélek; Kit szeretnék, ha tégedet Nem szeretnélek? (Petőfi Sándor) Veszve csak azon nem­zet lehet, amely lemondott önmagáról. (Kossuth Lajos) Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyermekkorom világa. (Radnóti Miklós) Paudits az orfeotógus A századeleji, bohém Budapest, amely egyformán a keblére tudta ölelni a franciás könnyedséggel verselő Heltay Jenőt és ka­tonásan szigorú Kacsóh Pongrácot, 1907-ben búcsúztatta utolsó orfeumát — a Royalt —, hogy helyt adjon édesgyermekének: a kabarénak. A kabaré testvérműfajokat segítve, ma is „színpadon van”, közöttünk él. De egy nagypapaöltővel a Royal után, múlt év decemberétől várja vendégeit a Halló Orfeum, vagy inkább a Paudits Orfeum. Hiszen ami a Majakovszkij utcai lokálból te­remtődött, az Paudits Béla mikrovilága, ahol, mint száz éve So­­mossy szmokingban a vendégek között tölti az éjszakát, nappal számlákkal bíbelődik, műsort szerkeszt, fellépőket keres. Paudits nem korcsmáros — ahogyan néhányan olcsó szenzációként szárny­ra röppentették a hírt —, amit életre hívott, az halálosan komoly és könnyfakasztóan derűs: az orfeum. © Kézenfekvő lenne az első kérdés, hogy kedvelték meg egymást Paudits és az orfeum, mégis nehezen hihető, hogy va­laki kényszerítő ok vagy okok nélkül hátat fordítson egy olyan szakmának, hivatásnak, pályá­nak, amely hírnevet, megbecsü­lést, jólétet és feltehetően örö­möt jelentett. — Minden külső kényszerítő ok nélkül döntöttem, amikor el­határoztam, hogy elmegyek a Madáehból. Egyszerűen elég volt. A színészszakmában na­ponta tűnnek fel és el embe­rek, egyszer rám is sor kerül­hetett volna. Elképzeltem ma­gam húsz év múlva így .. „ na, nem, ebből nem kérek. Higgye el egy dolog nem hiányzik az életemből: a színpad. A ven­­déglősség régóta érdekelt, az or­feum világa meg főiskolás ko­rom óta „kísért”. Így a kettő együtt teljesen kielégít. © De a saját színpadára csak fellép? — Nagyon ritkán. Egyrészt ez az Orfeum nem azért nyílt, hogy én kedvemre kijátszhas­­sam magam, másrészt nincs is energiám az üzlettel járó mun­ka mellett szerepelni. ® Akkor most kanyarodjunk vissza beszélgetésünk elejére. Ha vendéglátó, miért pont or­feum ?. — Főiskolás koromban egy olyan albérletben laktam, amely maga volt egy orfeum, színpad­dal, bútorokkal Akkor — ta­lán a lakás hangulata tette —, beleszerel mesedtem ebbe a kor­ba, ennek az időnek a muzsi­kájába. Aztán elkezdtem dol­gozni, jártam az éjszakát és rá­jöttem, hogy nem szeretem a bárokat. Sem a lepusztultakat, •em a nagyon hivalkodókat. Vi­szont nem volt olyan éjszakai szórakozóhely, amely eltért vol­na ezektől. Az orfeum műfajára a legjobb meghatározás az, hogy műfajtalan. 9 Ezt hogy értsük? — Ügy, hogy minden bele­fér. A kabaré- és a varietéjele­netek, sőt még esetleg egy Ady­­vers is. Előfordult már itt, hogy egy tehetséges színészpalánta éjjel kettőkor „kőkemény” vers­sel állt elő. A közönség „vette” ezt, és feszülten figyelt. Ami még jellemző volt az orfeumra, az a pikantéria — minden mennyiségben. Szende arcú lánykák és asszonyok szaval­ták, énekelték a legfrivolabb verseket, kuplékat. © A Halló Orfeum műsorá­ban — viszont úgy vettem ész­re —, jobbára azok szerepeinek, akik egyébként is a pesti éjsza­kában. Nem érzem a különbsé­get már ami a műsort illeti. — Igen, sajnos, mivel az utol­só orfeum hetvennyolc éve be­zárt, nekünk most újra kell te­remteni ezt a műfajtalan mű­fajt, most keresek embereket művészeket, akikből aztán igazi orfeumot varázsolunk. © Kikre gondol? — Például nyolcvan-kilenc­­ven kilós profi táncosnőkre, merthogy a századelőn négy ilyen amerikai lány izgalom­ba hozta a várost. Aztán kell még konferansz és még sorol­hatnám. © ön itt tulajdonos, bérlő, netán alkalmazott? — Nem, én bériem ezt az „intézményt” a Kelet-pesti Ven­déglátóipari Vállalattól. © Mi az, amit nem játszott el, amiért újra színpadra áll­na? — A Kabarét Hernádival. © Lehet, hogy az Orfeumban sor kerül erre is? — Mindenképpen terveztek Ide jeleneteket, darabokat, talán matinéelőadást is, de hogy Her­nádival fellépünk itt, azt... maradjunk abban, hogy nem tudom. Menyhért Mészáros László Elment egy képíró Pályatársat, kollégát kí­sértünk utolsó útjára már­cius 5-én a rákoskeresztú­ri temetőben. Kotroczó Istvántól, az utóbbi évtize­dek egyik legtehetségesebb fotóriporterétől búcsúztunk. Ez a negyvenkilenc évet élt képíró nekem nemcsak kollégám, hanem évtizede­ken át szerzőtársam, or­szágjáró útitársam és ba­rátom volt. Ez a pengevé­kony ember mindent tu­dott a fény-árnyék titkai­ról. Büszke volt arra, hogy falusi származású, a Békés megyei Kevermesen szüle­tett, és édesanyja József körúti házmester lakásában érte a vég. Nagyon fiata­lon fedezték föl a tehetsé­gét. A Falusi Vasárnap cí­mű hetilapnál kezdte a pá­lyát, aztán majd két évti­zeden át a Magyar Ifjúság rovatvezetője, az utóbbi években pedig a Lapkiadó Vállalat fotóriportere volt. Talán nincs is olyan ma­gyar lap, ahol nem jelen­tek meg fotói. Egyedül állok a csikorgó hidegben a koszorúkkal bo­rított rnárványlap előtt. Most hogy már mindenki elment, én is emlékezem. Mindig két-három napos ri­­portutakra mentünk, haj­nalok hajnalán indultunk. Mi a fővárosból előbb ott voltunk a Dráva partján lévő vízvári tsz zárszám­­adó közgyűlésén, mint a járás vezetői. És István ba­rátom képein valóban lát­ni lehetett, hogy „szikrá­zott” a levegő. Csak a Hold volt a lámpásunk, amikor úttalan utakon bolyong­tunk az őcsödi tanyavilág­ban. Burai Jóskát keres­tük, aki Szolnok megyében először vett cigány létére magyar lányt feleségül. Egyetlen petróleumlámpa volt a tanyai szobácskábán, de a képek „beszéltek” magukért. Sárisápon Var­ga Fábián nyugdíjas bá­nyász és felesége aranyla­kodalmán olyan fotók szü­lettek, hogy „érezni lehe­tett” a képek láttán is: ez a két ember boldogságban élte le az életét. Százával sorolhatnám még tovább, hiszen István barátomat nagyon sokáig csak a munka éltette. A képírás mélységélességéről mindent tudott, de a tulaj­don életének mélységeit nem akarta tudomás iá verni Németh Sándor L M.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék