Szabad Föld, 1987. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-13 / 7. szám
1987. FEBRUÁR 13. Téli üdülés Siófokon: gyerekek az uszodában MTI Fotó : Szabó Sándor Jövőnk a tét! A közelmúltban a KISZ Központi Bizottsága felhívással fordult a fiatalokhoz, kezdeményezésre, cselekvésre szólítva az ifjúságot. A politikai akcióról dr. Nagy Mihállyal, a KISZ KB munkatársával, az e célra létrehozott munkabizottság vezetőjével beszélgettünk. — „Jövőnk a tét!” E három szó érzékletesen fogalmazza meg, milyen nagy jelentőségű társadalmi, gazdasági fordulat időszakában akarja mozgósítani az ifjúsági szervezet a fiatalokat. Miért van szükség e politikai akcióra ? — Az MSZMP Központi Bizottsága novemberi határozata ismételten ráirányította a figyelmet gazdasági munkánk hiányosságaira, fogyatékosságaira, sürgető teendőinkre. A fiatalok számára sem lehet kétséges: gondjaink megoldásához az eddigieknél nagyobb erőfeszítésre van szükség az egész társadalomban. A KISZ XI. kongresszusának határozata is megfogalmazta, hogy kívánatos az ifjúsági szervezet megújulása, a mozgalom politikai jellegének erősítése. Ehhez éppúgy elengedhetetlen a fiatalok gondolkodásának, magatartásának megváltozása, mint cselekvési lehetőségeik, ha úgy tetszik, közéleti mozgásterük tágítása. Az a lendület azonban, amelyet a kongresszus idején tapasztalhattunk, nem bizonyult tartósnak. Ezt önkritikusan ismerte el Központi Bizottságunk legutóbbi ülése is. A testület ugyanakkor azt is megállapította, hogy kongreszszusunk óta az ország belpolitikai, gazdasági életében olyan változások történtek, amelyeknek az ifjúsági szövetség programjában is tükröződniük kell. A „Jövőnk a tét!” politikai akcióval az a szándékunk, hogy újabb lendületre, az ország előtt álló feladatok megoldásában való aktív részvételre serkentsük a fiatalokat. Nem túloz a felhívás, amikor így fogalmaz: „Történelmi sorsfordulót élünk”. Hiszen valóban két út áll előttünk: vagy lemaradunk az egyre kiélezettebb nemzetközi versenyben, vagy képesek vagyunk rá, hogy áldozatokat is vállalunk a fejlődésért. Meggyőződésem, hogy a mi ifjúságunk az utóbbit választja, és abba az irányba akar elindulni, amely igazi kiutat jelent nehéz helyzetünkből, amely biztató távlatot is ígér valamennyiünknek. — Akkor tehát nincs is más út, nincs is más értelmes választás, csak ez. De miként lépjenek most a fiatalok? — Azt hiszem, népi kétséges: a fiatalok többsége sürgeti a jó irányú változásokat, és akarja is, képes is vállalni a küzdelmet előrehaladásunk érdekében. Mert nem táplálhatunk illúziókat, a megszokottnál keményebb körülmények közepette, a nyílt összeütközésektől sem mentes harc lesz ez. Hiszen azok, akik vállalják, hogy fellépnek a fejlődést gátló tényezőkkel, a döntések halogatásával, az elvtelen megoldásokkal szemben, nem kerülhetik el az akadályokat, a feszültségeket. Ha csupán arra gondolunk, hogy a termelés szerkezetének átalakítása, a hatékonyság növelése nem oldható meg munkaerő-átcsoportosítások, munkahely-változtatások nélkül, vagy hogy a differenciálás, a teljesítményeket jobban tükröző bérezés nem jelenthet mindenki számára nagyobb jövedelmet, máris szembetaláljuk magunkat a lehetséges konfliktusokkal. De ezek nem oldódnak meg sem önmagukból, sem nélkülünk. Világosan kell látnunk, hogy ebben a helyzetben nem fogadható el a passzív várakozás, a közéletből való kivonulás, hiszen helyettünk nem fog más cselekedni. A fiataloktól tehát azt várjuk, hogy álljanak elő javaslataikkal, dolgozzanak ki olyan programot, amely meghatározza: a környezetükben mit és hogyan kell ésszerűbben, hatékonyabban tenni, min kell változtatni. Érjék el, hogy a munkahelyeken és a lakókörnyezetben egyaránt részesei legyenek a döntéseknek, s ezáltal jövőjük, sorsuk formálásának is. Persze, nem arról van szó, hogy a fiatalok csodát tegyenek. De arról igen, hogy nyíltan politizáljanak, és minden erejükkel, tudásukkal vegyenek részt a magyar társadalom égetően sürgető teendőinek megvalósításában. Ez elemi érdekük, hiszen már napjainkban a 35 éven aluli korosztály adja a foglalkoztatottak csaknem kétötödét, és nincs olyan messze az idő, amikor a mai diákok, ifjúmunkások, fiatal szakemberek teljes felelősséget kell, hogy vállaljanak az ország sorsáért, a nemzet jövőjéért, boldogulásáért. Nyíltabb politizálásra, nagyobb felelősségvállalásra, aktívabb cselekvésre hívja fel tehát a KISZ az ifjúságot. Ám, ahogy említette is, a fiataloknak fel kell készülniük az érdekütközésekre, a konfliktusokra is. Vajon kik lesznek törekvéseik támogatói, kikben találhatnak szövetségesekre? — Úgy vélem, senki nem feltételezi azt, hogy a fiatalok ezentúl valamiféle külön utat szeretnének járni, mást akarnak csinálni, mint amire most és minden bizonnyal még sok éven át az országnak szüksége van. Ellenkezőleg. Éppen ezért joggal számítunk rá, hogy környezetük nem csupán megértéssel fogadja kezdeményezéseiket, hanem a jó, a közösség mostani és távolabbi érdekeit is szolgáló javaslatok megvalósításában segítő partnerekre is találnak. Persze, a KISZ-szervezeteknek, a fiataloknak ebben is kezdeményezniük kell. Ha szövetségeseket akarnak, nekik kell kopogtatniuk az ajtón. Bizonyára lesz, ahol örömmel veszik ötleteiket, ahol egyenrangú partnerekként fogadják őket. És lesz, ahol meg kell küzdeniük ezért. Mi azt ajánljuk a felhívásunkban, hogy kezdeményezéseikkel elsősorban a helyi pártszervezetekhez és irányító KISZ-bizottságokhoz forduljanak. Az olyan javaslatokat pedig, amelyek országos döntést igényelnek, közvetlenül a KISZ Központi Bizottságának juttassák el. A hozzánk érkező véleményeket, elgondolásokat ugyanis a nyilvánosságot vállalva, a párt Központi Bizottságához és a kormányhoz továbbítjuk. M. P. Sajnálatunkra — technikai okokból — legutóbbi ilyen jellegű közleményünk címe olvashatatlan volt. Ezért újólag fölhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Szabad Föld szerkesztősége és a Magyar Autogramgyűjtők Egyesülete február 15-én délelőtt 10 órakor Budapesten, a Lágymányosi Közösségi Házban (1117. Budapest XI., Körösi J. u. 17. — ez a budai Skála Áruháztól néhány lépésre van) találkozót szervez. A résztvevők autogramokat és címeket cserélhetnek. Kiállítás, tombola, autogramosztás teszi teljessé a programot. Mindenkit szívesen látunk. Felkérjük továbbá Ivacs Andrea ózdi, Katona István balmazújvárosi, Nagy Ferencné oroszlányi, Notthof Ingrid hódmezővásárhelyi, Sándor István soproni, Szakács Ilona tápiószelei, Tormási Józsefné kaposkeresztúri, Varga Ferenc győri autogramgyűjtőket, haladéktalanul közöljék pontos címüket Bajor Nagy Ernővel (1085. Budapest, Gyulai Pál u. 14.), hogy részükre az autogramgyűjtő albumot postázhassák. HM Vidéki színészsors: Kovács Mária A közelmúltban az egész ország láthatta a televízió képernyőjén Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza című drámájából készült tévéjátékot. A főszerepet Kovács Mária alakította, egy olyan színésznő, akit a fővárosiak alig, de az ország színházba járó közönsége csaknem három és fél évtizede ismer, hiszen nyugdíjba vonulásáig vidéki városaink színházaiban játszott. Megfordult — többek között — Hódmezővásárhelyen, Békéscsabán, Egerben, Miskolcon, Győrött. A világirodalom legcsodálatosabb női szerepeit játszotta el és ismertette meg nemzedékekkel. Ő is az olyan színészek közé tartozik, akik hivatásszeretetből ,végigdolgoztak" egy életet vidéken, és országos visszhangot alig szereztek maguknak. Kovács Mária példája és pályája tanulságos és egyben megismertetésre méltó. Kovács Mária pályáját 1946-ban a Belvárosi Színházban kezdte. Nem járt Akadémiára, sem Színművészeti Főiskolára, így önkéntelenül adódik a kérdés, hogy hogyan került a Bárdos Artúr vezette Belvárosi Színházba. Egy alkalommal így beszélt erről e sorok írójának Kovács Mária: „Tagja voltam egy baráti körnek, ahová eljárt Szép Ernő is. Egyszer elszavaltam verseit és ő ajánlott be Bárdos Artúrnak. Bárdos el volt ragadtatva — ezt most évtizedek múltán dicsekvéssel kell hogy kijelentsem —, azt mondta, hogy régen volt ilyen felfedezése. Félbeszakította a próbákat és felküldött a színpadra, mert azt akarta, hogy mindenki lásson.” 1950-ben a Nemzeti Színház szerződtette. Játszott a híres Ármány és szerelem előadásában Tőkés Anna partnereként, de egy idő múlva megfogyatkoztak a szerepek és Major Tamás, a Nemzeti Színház akkori igazgatója azt tanácsolta Kovács Máriának, hogy menjen vidékre. „Ma már hálát adok a sorsnak — vallotta egy alkalommal —, hogy vidékre kerültem: megismertem az országot, a falusi embereket, a városi embereket. Ahány város, annyiféle közönség. Ahány vidék, annyifajta ember. Ez a szép a vidéki színészsorsban.” Kovács Mária először Szegedre került. Az itt töltött három esztendő szép szerepeket hozott, de a tehetséges színésznőt hívták Hódmezővásárhelyre. Akkor alakult ott egy társulat, és eljátszhatta a magyar drámairodalom egyik legszebb női szerepét: A tanítónő Tóth Flóráját. Ezzel az alakításával kapcsolatban él a vidéki színészek körében egy legenda. A tanítónő előadása után Kovács Mária öltözőjébe betoppant egy harcsabajuszú paraszt bácsi. ..Kérem, kedves tanítónő! A maga iskolájába szeretném beíratni a kis unokámat. Legyen segítségemre ..." S következtek a vidéki színészélet vándorlása: ma itt, holnap ott. Kovács Mária megszállottan — néha családi gondokkal, néha gyöngülő egészséggel, néha szegényesen, néha hónapos szobából hónapos szobába hurcolkodva —, de hirdette a színpadon a drámaköltők igazságát. Gyönyörű szerepek sora következett: Szent Johanna, Kaméliás hölgy. Nóra. Zília, Ljubov Jarovája. Stuart Mária. Bernarda. Lady Macbeth. Hogy hogyan tudott mindig más hősök bőrébe bújni, erről — mint színészi munkamódszeréről — így beszélt: „Kezdetben meglestem a próbákon a nagy színészeket. Később mentem és jártam az utcát. Azért jártam, hogy megismerjem az embereket. Ha megláttam egyegy érdekes arcot, akkor elképzeltem, hogy az hogyan kel fel reggel. Milyen a környezete? Vajon hogyan eszik? Aztán kerestem az okos emberek társaságát. Engem nagyon meg tud hatni, ha valaki értelmes. Fel tudok nézni rá.” Kovács Mária pályája elején egyszer fordult meg a filmfelvevő gép előtt. Később, mint annyi vidéki pályatársát, évekig nem hívták filmszerepre. Csak 1981-ben, A havasi selyemfiú tévéfilm Krizsánnéjának megformálására. A szereppel szép sikert aratott, a Jászai Mari-díj és Érdemes művész kitüntetése mellé megkapta a Film- és tévékritikusok díját is. Játszott a nagy sikerű Piac című tévéjátékban is. Ezután sokáig nem hallhattunk róla. A győri Kisfaludi Színházban munkavégzés, azaz próba közben agytrombózist kapott, s fél keze lebénult. Egyesztendei betegállomány után a nyugdíjaztatását kérte. S úgy tűnt, életének újabb küzdelmes, de keserű szakasza következett el. Meg kellett tanulnia fél kézzel élni. Szerencsére segítettek a pályatársak és Kovács Mária elszántsága, kemény akarása. Nagy türelemmel küzdött és még küzd a mai napig is a gyógyulásért. Szerencsére egészsége javult, és ismét felvevőgép elé állhatott, majd ellátogatott és vendégszereplést vállalt egyik régi, nagy sikerei színhelyén, Miskolcon. És ismét láthatta az egész ország a televízióban, abban a drámában, A tanítónőben — ami, úgy tűnik, végigkíséri pályáját. Most a Nagyaszszonyt formálta meg kiválóan. S ezután következett a Bernarda Alba háza főszerepe. Kovács Mária eddigi pályája türelmes, de szép volt. S ő azon kevesek közé tartozik, akiket nyugdíjas éveikben szerencsére megismert az egész ország. De hányan vannak — igen tehetséges színészeink között —, akikről sohasem írnak az országos vagy fővárosi lapok? Pedig a színész, lényéből fakadóan népszerűségre, elismerésre vágyik, legyen akár vidéki vagy fővárosi. Deák Attila SZABAD FÖLD 11 Sass Ervin SZÓJÁTÉK tehozzád hasonlít a nap másra kire hasonlíthat tehozzád hasonlít a szó a terólad kimondható tehozzád hasonlít az ég a szívmeleg a tiszta kék tehozzád hasonlítok én reményszegény szegény remény