Szabad Föld, 1988. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)

1988-01-01 / 1. szám

1988. JANUÁR 1. r­ ­i Demokratikus parlamentünk első jegyzője Ezerkilencszáznegyvennégy ka­rácsonya előtt új fejezet kezdődött hazánk történetében. Debrecen­ben, a Református Kollégium Ora­tóriumában megalakult a felszaba­dított országrészek képviselőiből az Első Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd pedig az Első Ideiglenes Kor­mány. A korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy Vörös Vin­cének jelentős szerepe volt a de­mokratikus parlament alakulásá­ban és a tizenkét miniszterből álló ideiglenes koalíciós kormány meg­választásának adminisztratív teen­dőiben. Hogyan történt? Bakonyai otthonában erről kér­dezem az Ideiglenes Nemzetgyű­lés első jegyzőjét, akit a Kisgazda­­párt jelöltjeként egyhangú döntés­sel bíztak meg a felelősségteljes tisztség ellátásával. December elsején találkoztunk Bakonyán az első szovjet katoná­val. Másnap pedig hírnök érkezett Pécsről, Kovács Bélától, a Kisgaz­dapárt egyik vezetőjétől, aki az il­legalitásban szoros kapcsolatot tartott a baloldali pártok Baranya megyei embereivel. A fő útvonala­kat elkerülve toronyiránt, az erdő­kön, vadcsapásokon csörtetve ér­tem el úticélomat. Kovács Béla kö­zölte: nyomban hozzá kell látnunk a baranyai kisgazda szervezetek sorainak rendezéséhez. A Magyar Frontba tömörült barátainkkal együtt késedelem nélkül­­kézbe kell venni a gazdátlanul maradt ország vezetését. Kormányt kell alakítani, közigazgatást, vagyon­védelmet, rendet kell teremteni. Lelket kell önteni azokba, akik ki­látástalannak látják a jövőt, ki kell küszöbölni a bizonytalanságot. Mindezt késedelem nélkül. Ezekkel a feladatokkal kapcso­latban voltak-e tervei a kisgazdák­nak? Igen. A Kisgazdapárt erős szer­vezetekkel rendelkezett Baranyá­ban, de az ország számos más vi­dékén is. Készen voltak a tervek a földreform végrehajtására, az or­szág ügyeinek demokratikus inté­zésére ... a Horthy-rendszer bu­kását követő időre. Erről azonban Kovács Bélával történt beszélgeté­sünkkor kevés szót ejtettünk. Az volt a legfőbb gondunk, hogy régi harcostársaink közül kit lehet elér­ni és mozgósítani. Mi történt ezután? Összeköttetést próbáltunk sze­rezni Debrecennel, ami néhány nap múlva várakozáson felül sike­rült. A felszabadulás ideiglenes fő­városából két rangos követ érke­zett Pécsre. Az egyik Vas Zoltán, aki a Szovjetunióból érkezett haza és szorosan együttműködött a Vö­rös Hadsereg csapataival. A másik pedig gróf Teleky Géza, aki pár­­tonkívüliként játszott szerepet a szovjet—magyar kapcsolatok ki­építésében. Mindketten az előre­nyomuló szovjet csapatok nyomá­ba szegődve mozgósították a hazai demokratikus erőket. Mi volt az ő közvetlen feladatuk, miért keresték a pécsieket? Nemcsak Pécsen jártak ők, ha­nem úgyszólván minden olyan vá­rosban, ahol már átvonult a front és lehetőség nyílt arra, hogy meg­indulhasson az élet, így jártak ők Szegeden is. Valójában ez a két ember vitte a felszabadulás fák­lyáját azokra a helyekre, ahol ko­rábban is gócpontjai voltak az ille­galitásba szorított ellenzéki politi­kának. Vas Zoltán mestere volt a szó­nak, ismerője a magyar viszonyok­nak és határozott fellépése is sokat segített abban, hogy az emberek figyeljenek rá, s higgyenek. Első beszélgetésünkön javasolta: tart­sunk választói nagygyűlést Pé­csett. Hívjuk össze Baranyából a felnőtt lakosságot, ismertessük terveinket, kérjük az országépítés­hez segítségüket, majd pedig bíz­zuk rájuk ... ők döntsék el, hogy soraikból kiket delegálnak Debre­cenbe, az Első Ideiglenes Nemzet­­gyűlésbe. Kik voltak ezen a nagygyűlésen? Többségben pécsiek, de a bá­nyászok sem hiányoztak a kör­nyékbeli falvakból. Ők is képvise­letet követeltek, mint ahogy a he­lyi szakszervezetek is. Így szüle­tett meg az a döntés, hogy a kom­munisták, a kisgazdák, a szocde­­mek és a polgári demokraták párt­jainak küldöttjeihez csatlakoznak a bányászok és a szakszervezetek által javasolt küldöttek is. A Nemzeti Parasztpárt hogyan maradt ki ebből a koalícióból? A parasztpártnak ebben az idő­ben nem voltak szervezetei és a gyűlésen senki sem vetette fel, hogy őket is be kellene hívni a je­löltek közé. A december 17-én tartott válasz­tói nagygyűlésen tizenhat jelölt nyerte el a választók abszolút többségének bizalmát. A Kisgaz­dapárt képviseletében Kovács Bé­la, Perr Viktor, Kis-Tóth József és én kaptam mandátumot. Vajon tudták-e a jelöltek, hogy a frontország felrobbantott útjain, hídjain, téli zimankó idején, hogyan jutnak el úticéljukhoz? Vas Zoltán megnyugtatott ben­nünket. Közölte, hogy két teher­gépkocsit kapunk a Vörös Hadse­regtől és a szabad út biztosítására géppisztolyos katonai kíséretet. Családom persze aggódott és ba­rátaim is istenkísértésnek tekintet­ték azt, amire vállalkoztunk. December 18-án két terepjáró tehergépkocsira szálltunk fel. Olyan fapados szállítóeszközök voltak ezek, amikkel árkon-bok­­ron, vízfolyásokon keresztül is vi­szonylag biztonságos volt az uta­zás. A Dráva térségében még nem ért véget a küzdelem, de ágyúdör­gés ellenére mi már a békét érez­tük, mikor a kíséretünket ellátó szovjet katonák barátságosan ke­zet ráztak velünk. Bajánál ponton­­hídon keltünk át a Dunán, s utunk első állomásán, Szegeden szállás­sal és vacsorával egybekötött be­szélgetéssel vártak bennünket. Szegeden Balogh István — nép­szerű nevén Balogh páter — tájé­koztatott és közölte: a szegedi kép­viselők 19-én reggel velünk együtt indulnak Debrecenbe. Útközben néhányszor megálltunk. Kevés polgári személy járt az utakon. Akiknek halaszthatatlan dolguk volt, vagy hazafelé igyekeztek, messze elkerülték az országuta­kat. Hogyan fogadták az érkező kép­viselőket Debrecenben? Felejthetetlen volt a fogadtatás. Az Aranybika Szállóban Erdei Fe­renc, Révai József, Gerő Ernő és a Kisgazdapárt részéről B. Szabó István köszöntött bennünket. Éhe­sek voltunk, jólesett a vacsora, de még jobban örültünk, hogy régi barátaink és küzdőtársaink közül azokkal is találkozhattunk, akiket elveszettnek hittünk. Ott volt kis­gazdapárti barátaink közül Rácz Lajos, Futó Dezső, Györgyi Lajos és a­ parasztpárti küldöttek között Hegyesi János is. Az Aranybikában rendezett va­csora után valamennyi párt és szervezet küldöttei külön értekez­letet tartottak. A téma minden cso­portnál azonos volt. Azt próbáltuk eldönteni, hogy a miniszteri, ál­lamtitkári, főispáni helyekre koalí­ciós megosztás szerint kik kerülje­nek. Persze ez nem volt könnyű feladat, hiszen minden párt és szervezet többet kért, mint amennyire lehetőség nyílt, a végső döntés tehát későbbre maradt. Azt az Első Ideiglenes Nemzetgyűlés­re bíztuk. A kommunisták ragaszkodtak a földművelésügyi és a belügyi tár­cákhoz, de végül is kompromisz­­szum történt. A belügyminiszteri posztot a parasztpárti Erdei Fe­renc kapta, míg a földművelésügy gazdája, a kommunista Nagy Imre lett. Mi volt a kommunisták indoka arra, hogy közülük kerüljön bár­sonyszékbe a földművelésügyi mi­niszter? Ők azért ragaszkodtak ehhez, mert a földosztást mindenekelőtt legfontosabb feladatnak tekintet­ték, s ezt a Földművelésügyi Mi­nisztérium irányításával köny­­nyebbnek vélték valóra váltani. Hogyan alakult a december 21-re tervezett első napi tanácsko­zás? Himnusszal kezdtük, a mandá­tumvizsgáló bizottság megválasz­tásával folytattuk. Az ő jelentésük­ből derült ki, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe 230 képviselő mandátumát igazolták. A kommu­nisták 71, a kisgazdák 55, a szoc­­demek 38, a parasztpártiak 16, a polgári demokraták 12, a szakszer­vezetek 19 és a pártonkívüliek ugyancsak 19 képviselővel rendel­keztek. A Nemzetgyűlés egyik jegyzői tisztségére pedig engem választot­tak. Őszintén szólva, zavarban voltam. Fogalmam sem volt, hogy mi a teendőm, de azt tudtam, hogy felelősségteljes feladat vár rám. Tehát tisztségviselői már voltak a nemzetgyűlésnek, de ki gondos­kodott arról, hogy ezt a nagy hord­erejű testületet és annak munkáját megismerje az ország? Voltak-e ott újságírók, fotósok? Voltak, de viszonylag kevesen. A rádió munkatársai — akik a szovjet segítséggel üzemelő, de magyar nyelvű adást felvették — gyorsan és pontosan dolgoztak. Ami délelőtt Debrecenben történt, azt este már az egész ország hall­gatta. Megnyugvást jelentett ez az otthoniaknak — családunknak, barátainknak is —, akik féltve en­gedtek el bennünket. A filmesek híradót is készítettek, s ebből né­hány kiragadott felvételt én is őr­zök. Mindenben egyetértésre jutott a Nemzetgyűlés? Voltak viták is, így a parlament elnöki tisztségére Takács Ferenc szocdem képviselő Szentpéteri Kun Bélát javasolta, Valen­tiny Ágoston pedig Juhász Nagy Sán­dort ajánlotta. Heves vita kereke­dett, végül Juhász Nagy Sándor mellett döntöttünk. Vita volt akö­rül is, hogy a miniszterek esküvel vagy fogadalommal szentesítsék megbízatásukat? A fogadalom mellett döntött a többség. Érdekes javaslatok? A házelnök a második tárgyalá­si napon javaslatot terjesztett elő, hogy az 1849 júliusában, a Debre­ceni Református Kollégium orató­riumában ülésező Kossuth-kor­­mány érdemeit megörökítsük. Döntés született, hogy azt a szé­ket, amelyben Kossuth Lajos ült, nem foglalhatja el senki. Ezt köve­tően egy csokor virágot helyez­tünk a szabadságharc nagy politi­kusának egykori székére. A kormány nevében nyiatkoza­­tot olvasott fel Dálnoki Miklós Bé­la miniszterelnök, s megdöbbentő tényként állapította meg, hogy Mohács óta nem zuhant olyan mélyre az ország, mint ahova most jutott. A gazdaság talpraállítására, a parasztság évszázados álmainak valóra váltására, a magyar demok­rácia alapjainak megszilárdítására a kormány haladéktalanul végre­hajtja a földreformot, amelynek során sok százezer földnélkülit és kisparasztot tesz az életképes gazdaság tulajdonosává. A taps, ami a miniszterelnök szavait kísérte, percekig tartott. A másik bejelentés szerint a kormány hatályon kívül helyezi az összes népellenes törvényeket, rendeleteket, valamint a zsidók el­leni barbár rendelkezéseket. Biz­tosítja a demokratikus szabadság­­jogokat, ide értve a sajtó, a gyüle­kezési és egyesülési szabadságot is. Demokratikus alapokra fekteti a közigazgatást, visszaállítja a köz­ségek, városok és megyék önkor­mányzatát. Esett-e szó arról, hogy 12 mi­nisztériumot Debrecenben hol tud­nak felállítani? Van-e ahhoz elég szakember és épület? Az Aranybika Szálló átmeneti­leg segített az elhelyezési gondo­kon. Ezen túlmenően a pénz­ügyőrség épülete is rendelkezésé­re állt a minisztériumoknak, ame­lyek akkor két-három szobában húzódtak össze. Többre egyik mi­nisztériumnak sem nagyon volt le­hetősége. * Kedves Vörös Vince! Jó egész­séget kívánunk, és köszönjük a beszélgetést. Dancs József t SZABAD FÖLD 13

Next