Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-24 / 8. szám

4 SZABAD FÖLD NEM RÓZSÁS A HELYZET Életünk, a számok tükrében A társadalom és a gazdaság 1988. évi helyzetéről elkészült és február elején megjelent a Központi Statisztikai Hivatal jelentése. Érdemes böngészni a számokat, hiszen az elmúlt esztendő hazai viszo­nyairól „beszélnek”. Termelés és adósság A termelés stagnált, a népgazdaság a tervezett 1-1,5 százalékos növekedést nem érte el, s a bruttó hazai termék 1987-hez viszonyított félszázalékos emelkedése is csak a cserearányok javulásának tu­lajdonítható. (Az ipari termelés lényegében az elő­ző évi szinten maradt, az ipari termékek exportja viszont 4,5 százalékkal emelkedett, elsősorban a konvertibilis elszámolású kivitel 9 százalékos bő­vülése révén. Az országos építési-szerelési tevé­kenység volumene a tervezettnél nagyobb mérték­ben, 5-6 százalékkal csökkent. A mezőgazdasági termékek bruttó termelése kb. 4,5 százalékkal emelkedett, ami a tervezettnél kevesebb; a nö­vénytermelés az előző évi jelentős csökkenés után 8 százalékkal, az állattenyésztés 1 százalékkal bő­vült.) A népgazdaság konvertibilis valutákban fennál­ló adósságállománya kevésbé nőtt az előző évinél, s a folyó fizetési mérleg hiánya is kisebb volt an­nál. Mindez ellentétes folyamatok eredménye: a kamatterhek magasabbak voltak, az idegenforgal­mi aktívum lényegesen kisebb lett, mint 1987-ben. Ugyanakkor a külkereskedelmi áruforgalom egyenlege számottevően javult.­­A nem rubelelszá­molású összes külkereskedelmi áruforgalomban — a tényleges fuvarfizetésekkel együtt — 573 mil­lió dollár aktívum keletkezett az előző évi 361 mil­lió dollár passzívummal szemben. A rubelelszámo­lású külkereskedelmi áruforgalom kiviteli többlete — a tényleges fuvarfizetésekkel együtt — 130 mil­lió rubelt tett ki, 12 millió rubellel kevesebbet az 1987. évinél.) A nemzetközi idegenforgalom nagysága és ösz­­szetétele számottevően módosult: tavaly 18 millió külföldi — az előző évinél 5 százalékkal kevesebb személy — érkezett hozzánk. Honfitársaink több mint 11 millió alkalommal utaztak külföldre — ez az 1987. évi utazások másfélszeresét jelenti. Autó, telefon, lakás Tavaly a belkereskedelem 128 ezer új személy­autót értékesített, kb. 12 ezerrel kevesebbet, mint az előző évben. Gépkocsira az év végén csaknem 390 ezren vártak; az 1 millió 790 ezres személyau­tó-állomány átlagos életkora mintegy 9 év. A távbeszélő-hálózatba 45 ezer új főállomást kapcsoltak be, ebből a lakástelefonok száma 37 ezer. Telefonra egyre többen várnak; az év végén már több mint félmillióan. Tavaly 50 500 lakás épült, az előző évinél 6700-zal kevesebb. Az állami és a magánerős épí­tések egyaránt mérséklődtek, állami erőforrásból valamivel több mint 5000 lakást adtak át. A vezeté­kes ivóvízzel ellátott lakások aránya az év végén mintegy 80, a közcsatornával ellátottaké kb. 40 százalék volt. A szociális otthoni helyek száma az év végén 40 300 volt, ezerrel több az egy évvel korábbinál. A működő bölcsődei helyek száma csaknem 61 ezer, kevesebb az előző évinél éppúgy, mint az óvodaiaké. A mostani tanévben az általános iskola nappali tagozatán 1 millió 243 ezren tanulnak, 34 ezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban. A 8. osztályt befejezők 95 százaléka tovább tanul, csak­nem fele szakmunkásképző iskolában vagy szakis­kolában, 27 százaléka szakközépiskolában és egy­ötöde gimnáziumban. (A középfokú oktatásban 446 ezren vesznek részt.) A felsőoktatási intézmé­nyekben 103 ezren tanulnak, a hallgatók több mint kétharmada nappali tagozatra jár, s közülük csaknem minden második fiatal lakik diákotthon­ban — közölte a Központi Statisztikai Hivatal. MUNKA NÉLKÜL Segély jogosulta­k A központi, állami költség­­vetésből 2,4 milliárd forint jut a foglalkoztatási alap számá­ra. Ebből négyszázmilliót tesz ki az idén munkanélküli-se­gélyre szánt összeg. Spekula­tív számítással eljuthatunk odáig, hogy havonként hét­ezer-háromszáz ember kap­hat Magyarországon négy és fél ezer forintot ily címen. Nem sok, de legalább már an­nak nevezzük, ami: munka­nélküli-segély. Nemrégiben Győrött néz­tem körül, mi a helyzet ott. Az év első havában mindössze nyolc emberről derült ki, hogy a sok-sok feltételnek „eleget tesz", vagyis jogosult a se­gélyre. Bobi Csíkos bermudagatya, tri­kó, nyaktakaró, vörhenyes szakáll. Huszonnyolc éves, zömök, zavart, gyanakvó, és ami fölül az atlétából kilátszik, írás, kép. Kitörölhetetlenek bőréből a tetovált kék jelek, mint életéből, lelkéből vélt és valós sebet. — Öt helyre küldtek el — meséli, míg fogadóképessé öltözik. — A munkakönyvem nem tetszik senkinek. Nem is vettek föl. Mindig akad valami ürügy, hogy elküldjenek. Pe­dig én szeretnék, bizisten akarok is dolgozni. Nagyon kell a pénz ... Ez tény. Szülei nem krőzu­­sok. Apja rokkantnyugdíjas szállítómunkás, a családfővé előlépett anya, aki a „frontot tartja”, lemezárugyári mun­kásasszony. Szerénynél is szerényebben berendezett panellakásban élnek hármas­ban. Az egy szem fiú munka­­nélküli. — Tessék elhinni, nem rossz gyerek ez — védi az anyja. — Nem iszik, nem ve­rekszik. Mióta „ez” van vele, el is alig jár hazulról. — Már be se mehetek se­hova. A szórakozáshoz pénz kell. Lejmoljak, vagy kujtorog­­jak az utcán? Zsiványságból hozzám még nem jött do­hány, de nem is fog, az biz­tos. Anyuékat nincs szívem pénzért nyúzni. Igyekszem arcán tartani te­kintetem, és próbálok úgy vi­selkedni, mint akit csöppet sem lep meg az irdatlan teto­válástömeg. — Mindenki azt hiszi, a sit­ten dekoráltak ki ilyen marhá­ul. Én még nem ültem egy percet sem és a rendőrökkel is csak akkor volt dolgom, amikor leszerelés után meg­láttak lógni a haverokkal a belvárosban. Naná, hogy föl­tűntek nekik is ezek — tűri föl ingujját —, és eleinte utcasar­konként igazoltattak. Aztán látták, hogy nem balhézok, hát hagytak. A seregben volt időnk este meló után. Ment a hülyeség. Most már bánom. A mama a bajokat élesen föltáró hangadó: — A munkakönyve azért ilyen „hosszú”, mert hamar fölkapja a vizet. Jobban járna, ha hallgatna, de ő nem ... ! — A gázosoknál a szerelő rám szállt. Dirigált, rakjam el a szerszámait. Én nem nyúlok hozzá, még valami műszerét összetörném. Ha azt mondja, ássam ki az árkot a csőnek, azt igen, arra vettek föl. El­küldték röviden. Nyolcvanhat­ban targoncás vizsgát tettem. A FÜSZÉRT-nél az új raktár­ban hat méterre raktuk föl az árut a „zsiráffal”. Ott frankó volt a meló. Aztán valaki be­köpött, hogy megettem egy májkrémet. Júlia Amikor elköszöntem Bobi­­tól, azaz Németh Ernőtől, nem gondoltam, mekkora mi­nőségi különbséggel ellen­pontoz riportomhoz a sors. Nem messzire, szintén panel. A névtáblán: Horváth Júlia. Hirtelenszőke kisleány nyit aj­tót. Mondom a nevet, ő rám nevet: — Én vagyok, miért ke­res? Ne haragudja, nem be­szélem jól a magyart. Orosz vagyok, Leningrádban szület­tem — szűri a szót kissé zárt szájállással, majd rövidesen kiderül, hogy akit én lányká­nak láttam, kétgyermekes családanya, faipari mérnök. — Próbálja csak elképzel­ni magát, hogy végezte egy iskolát, szerezte egy szakma, és a munkája mégse kell sen­kinek. A feleslegességnél nincs rosszabb érzés a világ­ban. Mindig arról álmodtam, egyszer majd én is szép bú­torokat tervezem. Nem lett semmi. Hetvenkilenc óta élek Győrben, és tízéves munkavi­szonnyal nem tudtam hosszú hónapokon elhelyezkedni. Most remény, februárban ta­lán részletszerkesztő leszek a Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalatnál. Még nem tu­dok, mi az, de legalább mun­ka. Lesz ott fejlesztési cso­port, abba megyek. Tankönyvvel a kezében fo­gadott. Térül-fordul, kávéval kínál. Most szóba hozhatom, mire készül. — Még a Győritervvel kö­töttem tanulmányi szerződés, hogy átképezem magam. Lét­számcsökkentés volt, iskola maradt. A Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán utolsó éves vagyok, magasépítő szakon. Sándor bá’ A győri gyártelepektől csak egy gurulás Pér. Ott él Sze­­lecz Sándor legény fiaival, asszonyával. Soha be nem vakolt öreg ház előtt állok meg. Udvarán magas kazal, sár és két kutya. A gazda va­lahol hátul tűzifával bajmoló­­dik. Csak int, ne tartsak a házőrzőktől, és nyiszálja to­vább rókafarkú fűrészével a karnyi akácágat. — Egy nap két kosárral vá­gok, annyi elég — mondja. Míg befelé tartunk a lakás­ba, megmutatja a hízni-nőni istennek se akaró, táppal el­rontott, mást alig evő süldő­ket, majd a parányi istálló kö­vetkezik, ahol könnyen ökle­­lőző hízóbikák kérődznek já­szolhoz láncolt fejjel. — A fiaimé mind. Ketten a tsz-ben traktorosok, egy az ÉDÁSZ-nál ássa az árkot. Én meg, láthatja, itt vagyok bele­szomorodva ebbe a világba. Mondja, micsoda dolog az, hogy az embert harmincnégy év munka után nem tudják használni? Akkor legalább nyugdíjazzanak le és kész. De így? Mindig ott kuncsor­­gok a közvetítőnél. Az a sok utazgatás is visz csak abból a kevésből, amit a feleségem konyhalányként keres Győr­ben. Nehéz elképzelnem, hogy ma Magyarországon valaki teljesen önhibáján kívül kény­szerül ilyen körülmények közt élni, amikor a szomszéd por­ták azért más képet mutat­nak, de hát édes istenem, nt ítélkezzünk senki felett első’ látásra, inkább hallgassuk mit mond, abból tán kihámoz­ható egy s más: — Az első toborzásra mentem a bányába, Tokod-al­­táróra. Csillés voltam, aztán vájár. Megjártam én Dudart, Dorogot, Oroszlányt, Tatabá­nyát a legnehezebb időkben, aztán szemcseverő is voltam a „Horváth-kertben” (Magyar Vagon- és Gépgyár). Bábol­nán malacot neveltem, kubi­­koltam az útépítőknél, ettem a MÁV kenyerét, növényvédő szakmunkásként itt a falu ter­melőszövetkezetében is dol­goztam, meg még a jó isten tudja, hol meg nem fordultam. A munkát sose szégyelltem — tartja elém vizsgálatra szerszámnyélhez görbedt uj­jú, talán nem is bőrrel, hanem valami igen vastag, strapabíró anyaggal bevont markát. — Egy hétig jártam Komáromba, mire kiderítette az EKG, hogy még a vasútra se mehetek dolgozni. Nem magas bért akarnék én, csak a megélhe­téshez azt a keveset magam keressem meg. Nyolc osztá­lyom van, négy butám, meg két ökörhajtóm, de azért tényleg nem értem, mert kell a lengyeleket, a csehszlovák állampolgárokat minálunk foglalkoztatni, ha a magyar embernek se jut munka. * A munkanélküli-segély ösz­­szegének alsó határa nin­csen. A gyakorlat szerint Győrött mégis két-két és fél ezer között húzzák meg ezt a vonalat. Ennél csak többet kap, aki rászorul. Az ember azonban a munkától kap em­beri tartást. Ha nincs az egyik, elvész a másik, és las­sacskán leépül, eltorzul a személyiség. Gyarmati József Természetes fogyás és újfajta gyarapodás Megtudhattuk a jelentésből, hogy tavaly folyta­tódott a népesség számának 1981-ben megkezdő­dött természetes fogyása. Az 1989. január 1-jei né­pességszám 10 millió 590 ezer volt, 14 ezerrel keve­sebb, mint egy évvel korábban, és 123 ezerrel a nyolc évvel azelőttinél. Csökkent a lakosság száma a külföldre távozók­kal is; tavaly 1350 magyar állampolgár kapott kül­földi letelepedési engedélyt, és a hatóságok eddig mintegy 2000 engedély nélkül külföldön maradt honfitársunkról szereztek tudomást. A népesség­szám nőtt ugyanakkor a hazánkba települőkkel. Hazatért 720 magyar állampolgár, letelepedési cél­ból kiadott vízummal pedig 2100 külföldi (92 száza­lékuk román állampolgár) érkezett az országba. Ezenkívül a hozzánk jött és hazatérni nem kívánó román állampolgárok közül 13 400 kapott tartózko­dási engedélyt, így tehát a nemzetközi vándorlás különbözete révén majdnem annyival nőtt a né­pesség száma, mint amennyivel a természetes fo­gyás miatt csökkent. Csökkenő fogyasztás, növekvő árak A lakosság jövedelme és fogyasztása tavaly az előirányzatokkal összhangban, illetve a fogyasztás azt meghaladó mértékben csökkent, az egy lakos­ra jutó reáljövedelem mintegy 2, a fogyasztás 4-4,5 százalékkal. A munkások és alkalmazottak havi bruttó átlagkeresete mintegy 8800 forintra emelke­dett, a havi nettó átlagkereset 6800-6900 forint kö­rül alakult, ami — a fogyasztói árszínvonal emel­kedését figyelembe véve — 6-7 százalékos reálbér­­csökkenést jelez. A mezőgazdasági szövetkezeti dolgozók közös gazdaságból származó havi bruttó átlagkeresete közel 7900 forintot, nettó átlagkere­sete mintegy 6300 forintot tett ki, s ez utóbbi az előző évihez képest reálértékben 3-4 százalékkal csökkent. Nyugdíjakra kereken 130 milliárd forintot fizet­tek ki, 18 százalékkal többet, mint 1987-ben. Az év végén 2 millió 422 ezer nyugdíjas élt az országban, a nyugdíj havi átlaga pedig 4500 forint volt, 16 szá­zalékkal több az előző évinél. Családi pótlékra 36,9 milliárd forintot fizettek ki (ez 59 százalékkal több az 1987. évinél), gyesre és gyedre együttesen 9 mil­liárd forintot (ami 47 százalékkal több az előző évi­nél). Tavaly a fogyasztói árszínvonal emelkedése szá­mottevően gyorsult és a tervezett 15 százalékot meghaladóan nőtt, éves átlagban 15,7 százalékkal volt magasabb az előző évinél, egy lakosra számít­va átlagosan havi kb. 790 forint többletkiadással járt. A takarékbetét-állomány december 31-én 311,9 milliárd forint volt, 24,4 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál. A növekedés a kamatjóvá­írásból származott, a nélkül a betétállomány 1,8 milliárd forinttal csökkent. Az értékpapírokba, köt­vényekbe, letéti jegyekbe, kincstárjegyekbe fekte­tett lakossági megtakarítások együttes összege becslések szerint 10 milliárd forintot meghaladóan emelkedett. 1989. FEBRUÁR 24.

Next