Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-13 / 2. szám

1989. JANUÁR 13. A történelem iránt érdeklődő olvasók jól ismerik Tardy Lajos nevét. Az 1989-ben hetvenötö­de születésnapját ünneplő tu­dós a magyarság múltjának, külföldi kapcsolatainak feltárá­sában jelentős eredményeket ért el, számos korábban isme­retlen, vagy elfelejtett történel­mi személyiségre hívta fel a fi­gyelmet. Sok megjelent könyve közül is több foglalkozik az or­szághatárainkon kívül híressé lett magyarokkal, valamint a ré­gi külföldi utazók magyarorszá­gi útjainak emlékeivel, hozzájá­rulva így nemzeti önismeretünk gyarapodásához. Most jelent meg huszonkilencedik könyve a Gondolat Kiadónál „Orosz és ukrán utazók a régi Magyaror­szágon” címmel. Ebben eddig ismeretlen emlékiratokból válo­gatott és fordított. Harmincadik könyve is rövidesen megjelenik az Akadémiai Kiadónál Kauká­zusi magyar tükör címmel; ez a műve a grúz—magyar kapcso­latokat követi nyomon a kezde­tektől 1848-ig. Új könyveinek megjelenése alkalmából kérde­zem pályakezdéséről, munkás­ságáról Tardy Lajost. • Jogászként indult. Ho­gyan lett mégis történész? — Az apám vasutas volt, és mindenképpen azt akarta, hogy legyen valaki a családban, aki jól keres. „És az, fiam, Magyar­­országon csak egyféleképpen lehetséges, ha jogásznak megy" — mondta. Hát bizony, az apai szó akkor kényszerrel volt egyenértelműs, úgyhogy el­mentem jogásznak. Közben, mint egyetemi hallgató — a régi tanszabadság értelmében lehe­tett — bölcsészetet is hallgat­tam. • Amikor történészi pályája indult, és utána még jó ideig a művelődéstörténet nem számí­tott „kiemelt kutatási terület­nek", mégis ezen a területen folytatta kutatásai! Hogyan ala­kult ki érdeklődésének ez az iránya? • A két fakultáson, a jogon és a bölcsészeten kívül harma­dikra is jártam, nevezetesen a baráti körömbe, a társaságom­ba, ahol csupa azonos érdeklő­désű ember kovácsolódott egy kompániába, és egymást lelke­sítve, buzdítva, hallgatva alakult ki bennem először érdeklődés, azután alkotási készség. Ez na­gyon kedvező egymásra hatás volt, megmutatkozott nemcsak az érdeklődésben, de a politikai beállítódásban is. • És az említett „harmadik fakultáson”, a baráti körében kik voltak a meghatározó sze­mélyiségek?­­ Felejthetetlen az a törzs­asztal, hol a Luxorban, hol bu­dai kocsmaházakban... A törzs tagja volt Gogolák Lajos, Katona Jenő, Haller Gábor, Er­dős Jenő — a Kis Újságnak volt a szerkesztője —, a hölgyek kö­zül például Ladomerszky Mar­git, a színésznő. Ez volt a főtár­saság. A hétnek szinte minden egyes napján, hol az óbudai Kéhlinél, hol a Raábnál — ezek mind régi óbudai kocsmák —, vagy a Tabánban a Pléhkrisz­­tusnál, mindig volt egy-egy jó ízű összejövetel. Ez tán a legfá­jóbb dolog, aminek az elmúltát siratom, hogy ez nem létezik. Pedig az ifjúságnak erre na­gyobb szüksége van, mint vala­ha, mert mindaz, amit a tanszé­kekről nem tud elsajátítani, az a kortársai vagy a nála valamivel idősebbek jóvoltából óhatatla­nul reá ragadna közvetlen, kö­tetlen beszélgetések során, amelyek az egyéniségét a leg­jobb irányban megformálják. • Tudományos munkássá­gán végighúzódó vezérfonal a magyarság és a külföld kapcso­latának kutatása... — Az MTA Irodalomtudomá­nyi Intézetének megbízásából most a reneszánszkori utazók magyarországi útleírásainak a feltárásán dolgozom. Az útleírá­sok Magyarországról nagyon szépek, és azáltal hitelesek, hogy nem hallgatják el azokat a hibákat sem, amelyek mind az ország, mind az intézmények, mind a nép szempontjából sok tekintetben ma is fönnállanak. Sokkal többre becsülöm azokat az útleírókat, akik nem álltak be lelkesedni csak a visegrádi pa­lota csodakertjein, hanem ész­revették parasztságunk elmara­dottságát, kiszolgáltatottságét, túlzott függését a feudális hű­­béruraktól. Én ezt a nagy adat­együttest, ami tulajdonképpen nem más, mint fél évezred előtti szociológia — csak akkor ez a tudomány még nem létezett — a történelem igen fontos forrá­sának tekintem. • Új könyveiben a cári Oroszország magyarságképét tárja elénk, valamint a ma­gyar-grúz kapcsolatokat mu­tatja be. Vonzódik ehhez a föld­rajzi-történelmi régióhoz, mint kutatási területhez? — Az véletlen, hogy ifjú ko­romban szláv tanulmányokat folytattam, jól megtanultam oro­szul beszélni, tudtam jól az ószláv írást — ma már kevésbé —, így orosz levéltári kutatáso­kat végezhetek. Ez objektív ku­­tatóterületem. A grúz az más. Az a szerelem. A grúzokat, mint velünk azonos vérmérsékletű, ihletettségű, azonos erények­kel, sőt azonos hibákkal is ren­delkező nemzetet szívembe zártam. A hadifogságom alatt nem Grúziában voltam, de grúz tisztek voltak a lágerban, őket megszerettem, és attól kezdve folyamatosan foglalkoztam a grúz történelemmel. Meg is je­lentek Grúziában a történel­mükkel kapcsolatos könyveim, magyarul ezeket nem adták ki, egy részüket azonban bedol­goztam a Kaukázusi magyar tü­kör című könyvembe. A grúz tu­dományos világgal kapcsolat­ban állok. Megválasztottak a magyar Rusztaveli Társaság el­nökévé. • Nemrégen tért haza szov­jetunióbeli kutatóútjáról. Milyen eredménnyel járt? Számítha­tunk újabb könyvre? — Az történt, hogy bizonyos szervezési hiba miatt, két hete­met nem tudtam a levéltárban tölteni. Nem írták meg előre, hogy szabadságon lesznek az illetékes dolgozók, csak a har­madik héten tudtam pár napot a levéltárban dolgozni. De az idő nem veszett el, mert a moszkvai könyvtárakban hatalmas anya­got találtam a témához. Arról van szó, hogy nagyon jól ismer­jük a Rákóczi-szabadságharc összeomlása után, a magyar lo­vasegységeknek a franciaor­szági megalakulását, a három francia huszárezred történetét, ugyanakkor nem ismerjük az Oroszországban a Nagy Péter — és főleg Nagy Péter után —, az Anna Ivanovna uralma alatt megalakult oroszországi ma­gyar huszárezrednek a több mint százéves történetét. Én ebbe a témába belevetettem magam, az eredményeim itt vannak, csak meg kell írnom. Megírom, ha erőm lesz hozzá. Kiss József Manó * SZABAD FÖLD 13 „Ugye, nekem azért szerencsém van.. Hazánk még mindig az elsők között van a világon a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságában. Azonban ennél is szomorúbb, hogy egyre több fiatal ember esik áldozatul az infarktusnak. Ma már nem ritka a huszonévesen kapott súlyos szívbetegség, a korai infarktus előhírnöke. Sorozatunkban egy-egy portrét közlünk olyan férfiakról és nőkről, akik 30 és 40 éves koruk között szenvedték el a nagy fájdalmakkal kezdődő betegséget. Próbáltuk kideríteni, melyek azok a rizikófaktorok — a dohányzás, a zsíros táplálkozás, a túlzott szénhidrátfogyasztás, italozás mellett , amelyek az előidéző okok közé sorolhatók. Pólóban, farmerben, tornacipő­ben fogad. Kisportolt, karcsú ter­met, nyílt, okos arc. Harmincegy éves. Foglalkozása rendőrtiszt, je­lenleg betegszabadságon van. Fi­gyelmeztet, hogy egy óra múlva EKG-ra kell mennie az egyik nyír­ségi rendelőintézetbe. — Váratlanul tört rám a nyava­lya — kezdi Németh István s apró­kat köhög, kicsit megfázott, de re­méli, hogy ez nem influenza, mert nem titkolja: fél, esetleg megkapja ezt a mostanit. Ugyanis az egyik orvos szerint szívbetegségét a há­rom évvel ezelőtti szövődményes influenza, más orvosok szerint az influenzát követő, lábon hordott mellhártyagyulladás okozta. — Nem feküdte ki a lázas be­tegséget? — Két hetet feküdtem, s még mindig nem voltam egészen jól, de hát mit tehet egy rendőrtiszt, ha sok a munka, s kevés a rendőr. 1984 végén, amikor az influenza kezdődött, már jóval több volt a bűneset, mint az előző években, egyre szaporodott a valutaüzérek száma, a lopás, rablás, sőt a gyil­kosság is, s én kötelességemnek éreztem túlterhelt munkatársaim­nak segítségére sietni. Ugye, azt még nem mondtam, hogy köz­rendőrök munkájáért vagyok fele­lős? Akkoriban a rendőrök inzultá­­lása is ugrásszerűen nőtt. Szóval ismeri azt az érzést biztosan, ami­kor az ember egyszerűen nem tud otthon maradni. — Milyen előzményei voltak betegségének? — Minden előzmény nélkül jött, s a tudomány szerint nekem nem lett volna szabad megkap­nom. Sportszerű életet éltem, hi­szen évekig hivatásszerűen fociz­tam az NB II-ben, s a sportot a fő­iskola befejezése után sem hagy­tam abba. Igaz ünnepekkor ittam egy-egy pohárkával, s elszívtam napi 10 cigarettát a gyengébb faj­tából, de igyekeztem a lehetősé­gekhez képest ésszerűen táplál­kozni. — Hogyan kezdődött? — Említettem, hogy amatőr szinten ma is focizom. Amikor vé­ge volt a meccsnek, leültem a pad­ra, s vártam a következőre, amit meg akartam nézni. Akkor érez­tem, hogy mellkaszájt a gyomor­száj felett ijesztően nyom valami, s egy pillanatra azt hittem, megful­ladok. Talán két percig tarthatott a fájdalom, aztán elmúlt. Meg­könnyebbültem, véletlenszerű epi­zódnak tartottam, ám körülbelül 10 perc múlva megérkezett a kö­vetkező, ami ugyanúgy zajlott le, csak nagyobb fájdalommal, és egy kicsit mintha tovább tartott volna. Őszintén szólva akkor már egy kis halálfélelmem is volt. Mondom magamban, ennek már fele sem tréfa. Elmegyek a kórházba. Öt perc múlva ismét úgy éreztem ma­gam, mintha mi sem történt volna, ugyanaz a jó fizikai és lelki kondí­cióm volt, mint egy nappal koráb­ban. Azért mégiscsak beültem a kocsimba, elmentem a kórházba, ahol az orvosok csodálkozva néze­gették, amint a makkegészséges­nek látszó, bár csuromvizes, spor­tos férfi mosolyogva elmondja, mi történt. A vizsgálat semmit sem tudott megállapítani. Éppen húztam fel a tréningfelsőt, hogy eljövök, ami­kor ott, a rendelőben ismét rosz­­szullét fogott el. Ez volt az eddigi leghosszabb ideig tartó és legbor­zasztóbb fájdalom. Mintha mázsás teher terpeszkedett volna a mel­lemre, azt hittem ott fulladok meg. Az orvosok döbbenten álltak, gyógyszert kaptam, pár perc múl­va ismét majdnem normálisnak éreztem magam, csak egy kicsit fáradt voltam. Ekkor azonban már az EKG is kimutatta, hogy valami nem stimmel, ám infarktust nem jelzett a készülék. Azért minden­esetre befektettek az intenzívre. Ott azonban úgy kirírtam a többi beteg közül az egészséges ábráza­­tommal, hogy négy nap múlva rendes kórházi ágyra tettek. Azóta már rengeteg vizsgálaton vettem részt, gyógyszert szedek és szinte semmi panaszom nincs. Igaz, többször voltam kórházban, sokat pihentem, de ma már ugyanúgy ellátom a munkámat, mint azelőtt. Erről semmiképpen sem tudnék lemondani, ez az életem. Még foci­zom is. — Az orvosok megengedték? — Igen. Persze csak amatőr szinten. Az aktív mozgásra szük­sége van a szívbetegnek. Termé­szetesen egy idősebb embernél más a helyzet. — Ezek szerint az életmódja nem sokat változott? — Dehogynem. Cigi egy szál se, ital semmi. A legérzékenyeb­ben a diéta érint. Feleségem admi­nisztrátor, van egy kilencéves fi­unk. A diétát sajnos nem engedhe­tem meg magamnak, mert nagyon drága. Mivel kellene táplálkoz­nom? Zsír- és szénhidrátszegény ételekkel, úgymint gépsonka, fe­hérpecsenye, sovány marhahús, szóval minden, ami drága. — Hir­telen rám néz. — Ön valószínűleg főz, akkor tudja, hogy a főzelékféle ősztől a nyár kezdetéig mennyibe kerül, s mennyibe a gyümölcs. Sajnos nálunk nincs másodállás vagy túlóra, noha nem nyolc órát dolgozunk naponta. — Említette, milyen sok fiatal rendőr szenved szív- és érrendsze­ri megbetegedésben. Mi ennek a magyarázata? — Szerintem a stressz. Amint mondottam, sok a bűneset, de a demokratizmusból fakadóan új je­lenségek tűntek fel, mint például a gyakori tüntetések, amire a mi közrendőreink nincsenek felké­szülve. Nem tudják, hogyan visel­kedjenek egy-egy hangosabb vagy durvább megnyilvánuláskor. Egyébként ma már huszonéves in­farktusosok is vannak. Amikor ta­valy Füreden voltam, kényeztet­tek a kórházban, mert csak 30 éves voltam. Az idén már a hu­szonéveseket pátyolgatják. — Rendőröket? — Dehogy. A legkülönbözőbb foglalkozásúak, de rendőrök is vannak közöttük. Ezért is nehéz megmondani, mi okozhatja az in­farktust. Ámbár — tűnődik egy pillanatig —, ismerőseim körében azt tapasztalom, hogy az elhízás, a kalóriadús táplálkozás, a rengeteg cigaretta, ital, kávé, a mozgássze­gény életmód és a túlhajszoltság hozzájárul ehhez. Például a kór­házban megismerkedtem egy sú­lyos infarktusos, 39 éves gépész­­mérnökkel, aki napi 18 órát dolgo­zott, hogy két leányát főiskolára járathassa. Nem maradt ideje sem­milyen kikapcsolódásra. — Végül is magának nem volt infarktusa, szerencsére, de hát ak­kor tulajdonképpen mi baja van? — Pontosan nem tudom, de míg másoknak a terheléses EKG- nál magasabb a pulzusszámuk, nekem alacsonyabb. Más rendelle­nességek is vannak. Megfogadtam az orvosok tanácsát, vettem egy vérnyomásmérőt, rendszeresen mérjük egymás vérnyomását a fe­leségemmel. Ugyanis a vérnyo­más azonnal kimutatja, ha valami baj van. Magasabb vagy alacso­nyabb a normálisnál? Azonnal or­voshoz kell fordulni. Egyébként ez egy nagyszerű készülék, és nem is drága, mindenkinek ajánlhatom. — Most hogy érzi magát? — Hál’ istennek, jól. A cigi még hiányzik egy kicsit, az italról köny­­nyen lemondtam. Az időjárási frontokra sem vagyok érzékeny. Életmódom tehát még egészsége­sebbé vált — nevet szomorkásan, de arcvonásai lassan kisimulnak —, a lényeg, hogy azt csinálhatom, amit makkegészséges koromban. Felveszi a dzsekijét, jelezve, hogy indulnia kell, s búcsúzóul még halkan megjegyzi: — Ugye, nekem azért szeren­csém van, mert szinte semmit sem tudtam mondani önnek az infark­tusról . . . Rapai Piroska Nagy sikerrel játsszák a Madách Kamara Színházban Molnár Ferenc Hattyú című színművét MTI Fotó I­llovszky Béla

Next