Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-13 / 2. szám
1989. JANUÁR 13. A történelem iránt érdeklődő olvasók jól ismerik Tardy Lajos nevét. Az 1989-ben hetvenötöde születésnapját ünneplő tudós a magyarság múltjának, külföldi kapcsolatainak feltárásában jelentős eredményeket ért el, számos korábban ismeretlen, vagy elfelejtett történelmi személyiségre hívta fel a figyelmet. Sok megjelent könyve közül is több foglalkozik az országhatárainkon kívül híressé lett magyarokkal, valamint a régi külföldi utazók magyarországi útjainak emlékeivel, hozzájárulva így nemzeti önismeretünk gyarapodásához. Most jelent meg huszonkilencedik könyve a Gondolat Kiadónál „Orosz és ukrán utazók a régi Magyarországon” címmel. Ebben eddig ismeretlen emlékiratokból válogatott és fordított. Harmincadik könyve is rövidesen megjelenik az Akadémiai Kiadónál Kaukázusi magyar tükör címmel; ez a műve a grúz—magyar kapcsolatokat követi nyomon a kezdetektől 1848-ig. Új könyveinek megjelenése alkalmából kérdezem pályakezdéséről, munkásságáról Tardy Lajost. • Jogászként indult. Hogyan lett mégis történész? — Az apám vasutas volt, és mindenképpen azt akarta, hogy legyen valaki a családban, aki jól keres. „És az, fiam, Magyarországon csak egyféleképpen lehetséges, ha jogásznak megy" — mondta. Hát bizony, az apai szó akkor kényszerrel volt egyenértelműs, úgyhogy elmentem jogásznak. Közben, mint egyetemi hallgató — a régi tanszabadság értelmében lehetett — bölcsészetet is hallgattam. • Amikor történészi pályája indult, és utána még jó ideig a művelődéstörténet nem számított „kiemelt kutatási területnek", mégis ezen a területen folytatta kutatásai! Hogyan alakult ki érdeklődésének ez az iránya? • A két fakultáson, a jogon és a bölcsészeten kívül harmadikra is jártam, nevezetesen a baráti körömbe, a társaságomba, ahol csupa azonos érdeklődésű ember kovácsolódott egy kompániába, és egymást lelkesítve, buzdítva, hallgatva alakult ki bennem először érdeklődés, azután alkotási készség. Ez nagyon kedvező egymásra hatás volt, megmutatkozott nemcsak az érdeklődésben, de a politikai beállítódásban is. • És az említett „harmadik fakultáson”, a baráti körében kik voltak a meghatározó személyiségek? Felejthetetlen az a törzsasztal, hol a Luxorban, hol budai kocsmaházakban... A törzs tagja volt Gogolák Lajos, Katona Jenő, Haller Gábor, Erdős Jenő — a Kis Újságnak volt a szerkesztője —, a hölgyek közül például Ladomerszky Margit, a színésznő. Ez volt a főtársaság. A hétnek szinte minden egyes napján, hol az óbudai Kéhlinél, hol a Raábnál — ezek mind régi óbudai kocsmák —, vagy a Tabánban a Pléhkrisztusnál, mindig volt egy-egy jó ízű összejövetel. Ez tán a legfájóbb dolog, aminek az elmúltát siratom, hogy ez nem létezik. Pedig az ifjúságnak erre nagyobb szüksége van, mint valaha, mert mindaz, amit a tanszékekről nem tud elsajátítani, az a kortársai vagy a nála valamivel idősebbek jóvoltából óhatatlanul reá ragadna közvetlen, kötetlen beszélgetések során, amelyek az egyéniségét a legjobb irányban megformálják. • Tudományos munkásságán végighúzódó vezérfonal a magyarság és a külföld kapcsolatának kutatása... — Az MTA Irodalomtudományi Intézetének megbízásából most a reneszánszkori utazók magyarországi útleírásainak a feltárásán dolgozom. Az útleírások Magyarországról nagyon szépek, és azáltal hitelesek, hogy nem hallgatják el azokat a hibákat sem, amelyek mind az ország, mind az intézmények, mind a nép szempontjából sok tekintetben ma is fönnállanak. Sokkal többre becsülöm azokat az útleírókat, akik nem álltak be lelkesedni csak a visegrádi palota csodakertjein, hanem észrevették parasztságunk elmaradottságát, kiszolgáltatottságét, túlzott függését a feudális hűbéruraktól. Én ezt a nagy adategyüttest, ami tulajdonképpen nem más, mint fél évezred előtti szociológia — csak akkor ez a tudomány még nem létezett — a történelem igen fontos forrásának tekintem. • Új könyveiben a cári Oroszország magyarságképét tárja elénk, valamint a magyar-grúz kapcsolatokat mutatja be. Vonzódik ehhez a földrajzi-történelmi régióhoz, mint kutatási területhez? — Az véletlen, hogy ifjú koromban szláv tanulmányokat folytattam, jól megtanultam oroszul beszélni, tudtam jól az ószláv írást — ma már kevésbé —, így orosz levéltári kutatásokat végezhetek. Ez objektív kutatóterületem. A grúz az más. Az a szerelem. A grúzokat, mint velünk azonos vérmérsékletű, ihletettségű, azonos erényekkel, sőt azonos hibákkal is rendelkező nemzetet szívembe zártam. A hadifogságom alatt nem Grúziában voltam, de grúz tisztek voltak a lágerban, őket megszerettem, és attól kezdve folyamatosan foglalkoztam a grúz történelemmel. Meg is jelentek Grúziában a történelmükkel kapcsolatos könyveim, magyarul ezeket nem adták ki, egy részüket azonban bedolgoztam a Kaukázusi magyar tükör című könyvembe. A grúz tudományos világgal kapcsolatban állok. Megválasztottak a magyar Rusztaveli Társaság elnökévé. • Nemrégen tért haza szovjetunióbeli kutatóútjáról. Milyen eredménnyel járt? Számíthatunk újabb könyvre? — Az történt, hogy bizonyos szervezési hiba miatt, két hetemet nem tudtam a levéltárban tölteni. Nem írták meg előre, hogy szabadságon lesznek az illetékes dolgozók, csak a harmadik héten tudtam pár napot a levéltárban dolgozni. De az idő nem veszett el, mert a moszkvai könyvtárakban hatalmas anyagot találtam a témához. Arról van szó, hogy nagyon jól ismerjük a Rákóczi-szabadságharc összeomlása után, a magyar lovasegységeknek a franciaországi megalakulását, a három francia huszárezred történetét, ugyanakkor nem ismerjük az Oroszországban a Nagy Péter — és főleg Nagy Péter után —, az Anna Ivanovna uralma alatt megalakult oroszországi magyar huszárezrednek a több mint százéves történetét. Én ebbe a témába belevetettem magam, az eredményeim itt vannak, csak meg kell írnom. Megírom, ha erőm lesz hozzá. Kiss József Manó * SZABAD FÖLD 13 „Ugye, nekem azért szerencsém van.. Hazánk még mindig az elsők között van a világon a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságában. Azonban ennél is szomorúbb, hogy egyre több fiatal ember esik áldozatul az infarktusnak. Ma már nem ritka a huszonévesen kapott súlyos szívbetegség, a korai infarktus előhírnöke. Sorozatunkban egy-egy portrét közlünk olyan férfiakról és nőkről, akik 30 és 40 éves koruk között szenvedték el a nagy fájdalmakkal kezdődő betegséget. Próbáltuk kideríteni, melyek azok a rizikófaktorok — a dohányzás, a zsíros táplálkozás, a túlzott szénhidrátfogyasztás, italozás mellett , amelyek az előidéző okok közé sorolhatók. Pólóban, farmerben, tornacipőben fogad. Kisportolt, karcsú termet, nyílt, okos arc. Harmincegy éves. Foglalkozása rendőrtiszt, jelenleg betegszabadságon van. Figyelmeztet, hogy egy óra múlva EKG-ra kell mennie az egyik nyírségi rendelőintézetbe. — Váratlanul tört rám a nyavalya — kezdi Németh István s aprókat köhög, kicsit megfázott, de reméli, hogy ez nem influenza, mert nem titkolja: fél, esetleg megkapja ezt a mostanit. Ugyanis az egyik orvos szerint szívbetegségét a három évvel ezelőtti szövődményes influenza, más orvosok szerint az influenzát követő, lábon hordott mellhártyagyulladás okozta. — Nem feküdte ki a lázas betegséget? — Két hetet feküdtem, s még mindig nem voltam egészen jól, de hát mit tehet egy rendőrtiszt, ha sok a munka, s kevés a rendőr. 1984 végén, amikor az influenza kezdődött, már jóval több volt a bűneset, mint az előző években, egyre szaporodott a valutaüzérek száma, a lopás, rablás, sőt a gyilkosság is, s én kötelességemnek éreztem túlterhelt munkatársaimnak segítségére sietni. Ugye, azt még nem mondtam, hogy közrendőrök munkájáért vagyok felelős? Akkoriban a rendőrök inzultálása is ugrásszerűen nőtt. Szóval ismeri azt az érzést biztosan, amikor az ember egyszerűen nem tud otthon maradni. — Milyen előzményei voltak betegségének? — Minden előzmény nélkül jött, s a tudomány szerint nekem nem lett volna szabad megkapnom. Sportszerű életet éltem, hiszen évekig hivatásszerűen fociztam az NB II-ben, s a sportot a főiskola befejezése után sem hagytam abba. Igaz ünnepekkor ittam egy-egy pohárkával, s elszívtam napi 10 cigarettát a gyengébb fajtából, de igyekeztem a lehetőségekhez képest ésszerűen táplálkozni. — Hogyan kezdődött? — Említettem, hogy amatőr szinten ma is focizom. Amikor vége volt a meccsnek, leültem a padra, s vártam a következőre, amit meg akartam nézni. Akkor éreztem, hogy mellkaszájt a gyomorszáj felett ijesztően nyom valami, s egy pillanatra azt hittem, megfulladok. Talán két percig tarthatott a fájdalom, aztán elmúlt. Megkönnyebbültem, véletlenszerű epizódnak tartottam, ám körülbelül 10 perc múlva megérkezett a következő, ami ugyanúgy zajlott le, csak nagyobb fájdalommal, és egy kicsit mintha tovább tartott volna. Őszintén szólva akkor már egy kis halálfélelmem is volt. Mondom magamban, ennek már fele sem tréfa. Elmegyek a kórházba. Öt perc múlva ismét úgy éreztem magam, mintha mi sem történt volna, ugyanaz a jó fizikai és lelki kondícióm volt, mint egy nappal korábban. Azért mégiscsak beültem a kocsimba, elmentem a kórházba, ahol az orvosok csodálkozva nézegették, amint a makkegészségesnek látszó, bár csuromvizes, sportos férfi mosolyogva elmondja, mi történt. A vizsgálat semmit sem tudott megállapítani. Éppen húztam fel a tréningfelsőt, hogy eljövök, amikor ott, a rendelőben ismét roszszullét fogott el. Ez volt az eddigi leghosszabb ideig tartó és legborzasztóbb fájdalom. Mintha mázsás teher terpeszkedett volna a mellemre, azt hittem ott fulladok meg. Az orvosok döbbenten álltak, gyógyszert kaptam, pár perc múlva ismét majdnem normálisnak éreztem magam, csak egy kicsit fáradt voltam. Ekkor azonban már az EKG is kimutatta, hogy valami nem stimmel, ám infarktust nem jelzett a készülék. Azért mindenesetre befektettek az intenzívre. Ott azonban úgy kirírtam a többi beteg közül az egészséges ábrázatommal, hogy négy nap múlva rendes kórházi ágyra tettek. Azóta már rengeteg vizsgálaton vettem részt, gyógyszert szedek és szinte semmi panaszom nincs. Igaz, többször voltam kórházban, sokat pihentem, de ma már ugyanúgy ellátom a munkámat, mint azelőtt. Erről semmiképpen sem tudnék lemondani, ez az életem. Még focizom is. — Az orvosok megengedték? — Igen. Persze csak amatőr szinten. Az aktív mozgásra szüksége van a szívbetegnek. Természetesen egy idősebb embernél más a helyzet. — Ezek szerint az életmódja nem sokat változott? — Dehogynem. Cigi egy szál se, ital semmi. A legérzékenyebben a diéta érint. Feleségem adminisztrátor, van egy kilencéves fiunk. A diétát sajnos nem engedhetem meg magamnak, mert nagyon drága. Mivel kellene táplálkoznom? Zsír- és szénhidrátszegény ételekkel, úgymint gépsonka, fehérpecsenye, sovány marhahús, szóval minden, ami drága. — Hirtelen rám néz. — Ön valószínűleg főz, akkor tudja, hogy a főzelékféle ősztől a nyár kezdetéig mennyibe kerül, s mennyibe a gyümölcs. Sajnos nálunk nincs másodállás vagy túlóra, noha nem nyolc órát dolgozunk naponta. — Említette, milyen sok fiatal rendőr szenved szív- és érrendszeri megbetegedésben. Mi ennek a magyarázata? — Szerintem a stressz. Amint mondottam, sok a bűneset, de a demokratizmusból fakadóan új jelenségek tűntek fel, mint például a gyakori tüntetések, amire a mi közrendőreink nincsenek felkészülve. Nem tudják, hogyan viselkedjenek egy-egy hangosabb vagy durvább megnyilvánuláskor. Egyébként ma már huszonéves infarktusosok is vannak. Amikor tavaly Füreden voltam, kényeztettek a kórházban, mert csak 30 éves voltam. Az idén már a huszonéveseket pátyolgatják. — Rendőröket? — Dehogy. A legkülönbözőbb foglalkozásúak, de rendőrök is vannak közöttük. Ezért is nehéz megmondani, mi okozhatja az infarktust. Ámbár — tűnődik egy pillanatig —, ismerőseim körében azt tapasztalom, hogy az elhízás, a kalóriadús táplálkozás, a rengeteg cigaretta, ital, kávé, a mozgásszegény életmód és a túlhajszoltság hozzájárul ehhez. Például a kórházban megismerkedtem egy súlyos infarktusos, 39 éves gépészmérnökkel, aki napi 18 órát dolgozott, hogy két leányát főiskolára járathassa. Nem maradt ideje semmilyen kikapcsolódásra. — Végül is magának nem volt infarktusa, szerencsére, de hát akkor tulajdonképpen mi baja van? — Pontosan nem tudom, de míg másoknak a terheléses EKG- nál magasabb a pulzusszámuk, nekem alacsonyabb. Más rendellenességek is vannak. Megfogadtam az orvosok tanácsát, vettem egy vérnyomásmérőt, rendszeresen mérjük egymás vérnyomását a feleségemmel. Ugyanis a vérnyomás azonnal kimutatja, ha valami baj van. Magasabb vagy alacsonyabb a normálisnál? Azonnal orvoshoz kell fordulni. Egyébként ez egy nagyszerű készülék, és nem is drága, mindenkinek ajánlhatom. — Most hogy érzi magát? — Hál’ istennek, jól. A cigi még hiányzik egy kicsit, az italról könynyen lemondtam. Az időjárási frontokra sem vagyok érzékeny. Életmódom tehát még egészségesebbé vált — nevet szomorkásan, de arcvonásai lassan kisimulnak —, a lényeg, hogy azt csinálhatom, amit makkegészséges koromban. Felveszi a dzsekijét, jelezve, hogy indulnia kell, s búcsúzóul még halkan megjegyzi: — Ugye, nekem azért szerencsém van, mert szinte semmit sem tudtam mondani önnek az infarktusról . . . Rapai Piroska Nagy sikerrel játsszák a Madách Kamara Színházban Molnár Ferenc Hattyú című színművét MTI Fotó Illovszky Béla