Szabad Föld, 1990. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-06-19 / 25. szám

1990. JÚNIUS 19. Képernyősök kerestetnek Napjainkban a politika mellett a kultúra mindinkább háttérbe szorul. Azért mégsem lehet közömbös a külön­böző ágazatok utánpótlásának kérdése. A Magyar Tele­vízió például sikeresen eljutott működésének harminc­­harmadik évébe intézményes képernyős képzés nélkül. Csupán különféle részoktatások folytak, mint a szer­kesztő-rendező szakosok esetében, akik tanultak riport­­készítést is a Színművészeti Főiskolán. Az MTV vezetése közben állandóan érezte ezt a hiányt, de még az is kérdés, hogy hol történjen ilyen képzés. Az Újságíró-iskolában mindig volt némi rádiós­tévés oktatás. 1974—75-ben ilyen rádiós osztályba járt Kepes András, az MTV főmunkatársa is. Tőle kaptunk felvilágosítást. — Az Újságíró-iskola korábban inkább ideológiai, és nem szakmai képzést adott — kezdte. — Eleinte a Ma­gyar Rádió egyik alosztálya indított kísérleti televíziós adásokat, így természetes, hogy a gárda jelentős része onnan toborzódott. Mindenki saját maga kísérletezhette ki magát. A hetvenes évek elején tanulmányutakat szer­veztek, így utazott többek között Vitray Tamás Ameriká­ba. Ezek az utak azóta is folyamatos lehetőséget nyújta­nak a fiatalok számára. Utánpótlási kísérletként indult például a Vitray-óvoda , mely tévés fiataloknak nyújtott különféle képzést, majd később Horvát János és Wisin­­ger István is vezetett tanfolyamokat. — Honnan került ki az utánpótlás? — A hatvanas évek óta több „Riporter kerestetik” mű­sor segített felkutatni az új tehetségeket, így került a Tv­­hez többek között Szegvári Katalin, Baló György, Horto­bágyi Éva, Puch Tamás. Ezenkívül folyamatosan és rend­szeresen átvettek rádiósokat is. A Színház- és Filmmű­vészeti Főiskolán a technikai feltételek nagyjából adottak a megfelelő képernyős képzéshez. Tavaly indult itt egy szerkesztő-rendező-operatőr osztály, ahol Szinetár Mik­lós osztályfőnök mellett Dömölky János rendezést, Márk Iván operatőri ismereteket, én pedig képernyős ismere­teket tanítok. — Mit takar pontosabban ez a képernyős ismeretek elnevezés? — Onnan kell elindulnunk, hogy az MTV eleinte a film­gyári modellt vette alapul, mivel más példa nem állt ren­delkezésre. Ezek szerint a stáb legkevesebb egy rende­zőből, egy szerkesztőből és egy riporterből áll. Az an­golszász és a francia televíziónál ezeket a teendőket egyetlen szerkesztő-rendező végzi. Én azt szerettem volna, ha el lehetett volna indítani egy hasonlóan össze­tett képzettséget nyújtó osztályt. Tehát aki ezt elvégzi, az négy év után tudni fogja, hogyan kell kamerát kezelni, tud anyagot vágni, tisztában lesz a riporteri szakma alap­jaival. Sajnos, mint minden magyar főiskolán, itt is na­gyon szegényesek az eszközök. Az évfolyamon kilencen indultak, közülük három operatőr szeretne lenni, ketten televíziós rendezők, és a többiekből is csak egy lány kí­ván kifejezetten képernyős szerkesztő-riporterré válni. Látogatva a többiek óráit, kölcsönösen kezdték egymás munkáját becsülni és tisztelni, és ez nagyon jó. így folytatta: — Külföldön is mindenki tanul gyártásvezetői ismere­teket, és az évek folyamán kiderül, hogy kinek mihez van igazán érzéke. Az USA-ban több száz egyetemen folyik televíziós képzés, nálunk egyen sem. Pedig ha elindul párhuzamosan több televízió, akkor még jobban ki fog derülni, mennyire nagy hiány van televíziós szakembe­rekből. Igaz, létezik egy kísérlet a fővárosban az I. László Gimnázium és a Kőbányai Közösségi Ház együttműkö­désével, de ez még kevés. Külföldön van egy természe­tes kiválasztódási folyamat, amíg valaki eljut a kisebb-na­­gyobb városi televíziós hálózatokon keresztül az orszá­gos tv-állomásokig. Meggyőződésem, hogy az elmúlt években sok tehetséges ember kallódott el, mert nem volt módja arra, hogy bekerüljön a televízióba. Az emlí­tett „Riporter kerestetik"-eken kívül különböző kapcsola­tok, ismeretségek révén lehetett bejutni. Voltak egyedi esetek is, mint például Lengyel Zsolt rendezőé, aki Pécs­ről felutazva bekopogott az MTV képzőművészeti szer­kesztőségébe, hogy ott szeretne dolgozni. Kapott ki­­sebb-nagyobb feladatokat, és ma már a tévé egyik leg­foglalkoztatottabb rendezője. — Mik a legfontosabb tulajdonságai egy tévés sze­mélyiségnek? — Az egyik legfontosabb dolog, hogy legyen a fejé­ben valami. A másik, legyen rokonszenves. Kell valami­lyen belső tartalék, kisugárzó erő, mely hitelesíti az em­bert. Tudja megkülönböztetni a lényegest a lényegtelen­től, legyen beszédkészsége. Mindenképpen biztosítani kellene a képzés lehetőségét. Az lenne jó, ha ez egye­tem, illetve főiskola utáni oktatás lenne. Vannak kitűnő szakembereink, akik valószínűleg szívesen tanítanának, ha valaki felkérné őket. A szakmában uralkodó farkastör­vények helyett jó lenne mester és tanítványi kapcsolato­kat kialakítani. Szükség van egy-két hiteles emberre, akik­nek értékítéletében meg lehet bízni. Szerintem jó volna pontosan tudni, hogy milyen személyiséget, milyen mű­soridőben, milyen rétegnek és hogyan sugározzunk. Végül azt mondotta Kepes András: — Mindenképpen el kellene határozni, hogy hol és milyen keretek között legyen televíziósképzés. Ennek a szakmának egyre kisebb a vonzereje, mert erkölcsileg és szakmailag is lezüllött. Közös munkával vissza kell szerezni a televíziózás társadalmi tekintélyét. Ricsóváry Györgyi i A­r A bodajki miniüveggyűjtő Manapság sokan hódolnak kü­lönböző hobbiknak. Rohanó vilá­gunkban egy kis kikapcsolódás, ha valaki kedvtelésének időt sza­kíthat. Nagyon sokan ismerik Bodaj­­kon Fellegi Imrét, még a megyé­ben, sőt az országban is. Olyan ember, aki kényszernyugdíjazása óta (a 70-es években a bányák első bezárásakor szüntették meg mun­kaviszonyát a Balinka Szénbá­nyák Vállalatnál) nagyon sok hasznos elfoglaltságot talált magá­nak. Mivel alacsony a nyugdíja, így megtanulta a fotós szakmát is. Ennek nagy hasznát veszi a hely­­történeti gyűjtemény feldolgozása­kor. A Hazafias Népfront kezde­ményezésére annak idején a nagy­községben ő alakította a helytörté­neti szakkört, amelynek a vezetője lett. Ez a szakkör igen szép ered­ményeket ért el az utóbbi időben a honismereti gyűjtőmunkában. Számos megyei és országos pályá­zaton sikerrel szerepeltek. Több kötetben szinte naprakész állapot­ban dokumentálja, segítőtársaival együtt, a nagyközség történetét, eseményeit. Ezek közül különösen érdekes a „Bodajk sajtószemmel” című anyagrész, amely több mint száz évre visszamenőleg tartal­mazza a Magyarországon Bodajk­­ról megjelent újságcikkeket, fotó­kat. Az Országos Széchenyi Könyv­tárban búvárkodva számos na­gyon érdekes és értékes dokumen­tumra lelt, amelyek mind az ottho­ni gyűjteményt gazdagították. Életében mindig kezdeményező ember volt. Bodajkon már öt ■évvel ezelőtt azért munkálkodott, hogy a helyi temetőben méltó emlékmű­vet állítsanak a II. világháború bo­­dajki áldozatainak. Ebben az idő­ben pedig még nem talált hazánk­ban zöld utat az ilyen kezdemé­nyezés. A nehézségek ellenére ter­vüket megvalósították. Egy kötet­ben feldolgozták a II. világháború bodajki eseményeit, emléket állít­va az elesett, eltűnt katonai és pol­gári áldozatoknak. Másik, kicsit furcsa, de érdekes hobbija a miniüvegek gyűjtése. Csaknem 15 éve hódol ennek a szenvedélyének. Szisztematikus rendben csaknem négyezer mini­üveg található bodajki otthonának vitrinjeiben. Magyarországon ő rendelkezik a harmadik legna­gyobb gyűjteménnyel, vidéki vi­szonylatban pedig az első helyen áll. Annak idején ismerőseitől aján­dékba kapott néhány miniüveget, és akkor határozta el, hogy gyűjte­ni kezdi a kis flaskákat. Külföldi útjai alkalmával sohasem tért ha­za üres kézzel. Többször járt Olaszországban, a Német Szövet­ségi Köztársaságban, Jugoszláviá­ban, Ausztriában. A legjobb be­szerzőhelynek azonban San Mari­no számít. Itt a vámmentes üzle­tekben igazi miniüvegkincsekre lelt. Az üzletek tulajdonosai ráadá­sul még meg is ajándékozták egy­­egy kis palackkal. A magyar vámosok néha meg­mosolyogták, amikor meglátták a miniüvegekkel teli hátizsákját. Mondván: ennél értékesebb árufé­leséget is hozhatott volna a valutá­ért. Fellegi Imre rendszeres kapcso­latot alakított ki a magyar és a kül­földi gyűjtőkkel, ennek is köszön­heti sokszínű, értékes gyűjtemé­nyét. Tagja lett az NDK-beli mini­­üveggyűjtők szervezetének, klub­jának is. Ő a többi hazai gyűjtővel szem­ben egyedülálló módszert dolgo­zott ki a rendszerezésre. Vala­mennyi kis üvegről színes és feke­te-fehér fotót készített,­­országon­ként katalógusba rendezte a felvé­teleket és a negatívokat. Valamennyi üvegben ital is található, ilyen nagy tömegben elég soknak tűnik. Neki azonban esze ágában sincs felbontania eze­ket a miniüvegeket, pedig már sokszor kérték tőle. Csak így, bon­tatlanul van nagy értéke a gyűjte­ménynek. Számos érdekességgel rendel­kezik, ezek közé tartozik a hírhe­ded és híres emberek porcelán portréját tartalmazó üveg (Hitler, Sztálin, Roosevelt, Churchill, Pius Pápa, Togliatti, Kennedy stb.). Igen értékes a kínai porcelán mi­­niüveg-gyűjteménye is. A készletet jól kiegészíti a mini­­sörösdoboz-kollekciója is. Az érték megóvására Fellegi Imre a Budapesti Likőripari Válla­latnak adományozta egész gyűjte­ményét, így hamarosan a gyár központi gyűjteményében kap he­lyet az értékes bodajki anyag, le­hetővé téve, hogy mind többen lát­hassák. Csató József * r IMgtEB se an@$? EffiM Aki élvezte már valamelyik fa­lusi néptánccsoport szilaj csárdá­sát, vagy látta felfényleni az együtténeklés örömét a népvise­letbe öltözött asszonykórus tagja­in, aligha feledi. Ez a megszépítő mosoly van most hervadóban. Ne­héz helyzetbe került az amatőr művészeti mozgalom. Ez derült ki Somogyban is, amikor Nagy Gá­bor, a megyei tanács közművelő­dési irodavezetője beszámolót tar­tott a végrehajtó bizottság előtt. E megyében a hagyományokra épülve, a különböző művészeti ágakban több száz együttes, kö­zösség, egyéni alkotó tevékenyke­dik. Működnek az esetenként évti­zedes bemutatkozási fórumok, erőteljes a tanácsadó, szakmai munka, sőt nemzetközi megméret­tetésben is kiváló csoportok jel­lemzik az öntevékeny mozgalmat. (Ez utóbbi kategóriában olyan együtteseket lehet említeni, mint a sok-sok díj birtokosát, a Vikár kó­rust, de a Pedagógus Kórust is, a Somogy Táncegyüttest, a buzsáki és a berzencei hagyományőrzőket, a Balázs János Képzőművészeti Kört, a Kerékkötő együttest, vagy a Somogyi Fotóklubot.) Létükkel, szerepléseikkel a megye kulturális életében pótolhatatlan szerepet töltenek be. De legalább ennyire fontos az a sok száz egyéni, cso­portos amatőr, aki nem jutott el ilyen magaslatokra, az együttlét öröméért, a szabadidő értelmes el­töltéséért azonban foglalkozik egy-egy művészeti ággal. Ami a beszámolóból kitűnt, és a gyakorlatban is tapasztalja az, aki odafigyel: a társadalom megbe­csülése, figyelme a 80-as évekre gyakorlatilag elfordult a művelő­déstől, ezen belül az amatőr művé­szeti tevékenységtől. Napjainkra a legkiválóbbak is anyagi, a létüket megkérdőjelező gondokkal küzde­nek. A támogatás, a finanszírozás rendszere, a pénz és az adóked­vezmények hiánya, a központi for­rások csökkenése, számos — ed­dig mecénásként működő — szer­vezet megszűnte szinte tragikus helyzetbe hozta a művészeti moz­galom egészét, hívta fel a figyel­met a helyzet súlyosságára Nagy Gábor. Alighanem nemcsak me­gyei képet festett, országosan is érvényesek a sorolt gondok. Bevé­telnövelő tevékenységet — igen szűk, végleges megoldást nem je­lentő határok között — csak a leg­jobbak tudnak folytatni, de csök­kent a fizetőképes kereslet. Az ár­emelkedés közismert. Kielégíthe­tetlen a támogatási igények szá­ma. Néhány együttes alapítvány lét­rehozását kezdeményezte, de erre jellemző, hogy a Vikár Béla alapít­vány számlájára a közelmúltig a várt kétmillió forint helyett annak csak tíz százaléka érkezett meg. Somogy aktívan vesz részt az Al­pok—Adria Munkaközösségben, sok kulturális rendezvényre kap meghívást, de ezeknek — anyagi­ak hiányában — egyre nehezebb megfelelni, noha az esetek többsé­gében csak az utazási költségeket kellene téríteniük. Néhány településen a kellő fi­gyelem, a kultúra, a közösség irán­ti érzék, vagy a döntéshozók aktív művészeti tevékenysége révén anyagilag kissé jobb a helyzet, s a megyei tanács is biztosított rend­szeresen fél-egymillió forintot a támogatásra, de az általánosan jel­lemző a költségvetési hiány. En­nek következtében reális a negatív jövőkép: sorra szűnnek meg az együttesek, haldoklik a mozgalom. S nagy kérdés a jövő önkormány­zatának hozzáállása... Somogyban az amatőr mozga­lom mindig a művelődési otthon­­hálózattal élt együtt, még akkor is, ha az intézmény olykor csak a fe­delet biztosította a csoportnak. A szakmai módszertani irányítást a Somogy Megyei Művelődési Központ szakbizottságai, neves szakemberek végzik: részt vesz­nek az egyes szakágakban rende­zett bemutatók, tanfolyamok elő­készítésében, tartásában, s évente tíz-tizenkét szaktábort szerveznek felkészítő, tehetséggondozó jelleg­gel. A közösségek munkáját szak­­kiadványaikkal is segítik. S a ne­hézségek ellenére is számos fellé­pés, fesztivál, bemutató valósulha­tott meg. Legfontosabb ezek közül az országban egyedüli — éven­ként rendezett —, s a kifáradás je­lei ellenére is fontosnak minősített Somogyi Művészeti Szemle bemu­tatósorozat. De hasonlóan fontos­nak értékelhető a Csurgói Diák­színjátszó Napok, a Horváth János népművész emlékére rendezett Hajlik a meggyfa népzenei ver­seny, az Éneklő Ifjúság bemutató­sorozat, a megyei népművészeti kiállítás, a nemzetközi Barátság Hídja fotótárlat. Jó fellépési alkal­mat kínál Somogyban a kistelepü­léses programellátási rendszer is. A feladat ebben a nehéz, átme­neti helyzetben tehát adott: úgy kialakítani a feltételeket, hogy ne csak a megszállottak tartsanak ki a magukat és közösségüket gazda­gító tevékenység mellett a falvak­ban, városokban. A mozgalom egészét érintő feladatmeghatáro­zás viszont csak a helyhatósági vá­lasztások megtörténte, a finanszí­rozási rendszer megteremtése, az adóval és egyéb kedvezményekkel kapcsolatos változások után lehet­séges. L. L. SZABAD FÖLD 13 ÖREG SOPRONI HÁZAK Takács Zoltán rajza

Next