Szabad Föld, 1994. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

1994-02-08 / 6. szám

12 SZABAD FÖLD Áldott kezek. Az ajkak nehezen formálják a szót, de a kezek beszé­desek: elmondanak mindent erről a nagyszerű emberről. Lehet tudni, honnan vétetett, s merre fordította magát, hogy felcseperedett nem­csak testileg, de lelkileg is. Úgy for­dult, hogy nem moccant, csak rá­emelte szemét arra, ami körülötte volt, meg arra, amit odafönt a csilla­gokkal hímzett égpalást mögött sej­­dített meg. S ezeket ő mind fába örökítette. Ettől csorbul ki a fekete kaszás pengéje: sosem hal meg az - mint a közönséges földi halandó -, aki szobrokban az utódokra hagy­ja magamagát. Erejét, tehetségét, hitét, erkölcsét. Nagy Ferenc hetvennégy éves ta­­bi faragó ember megtisztelte Ka­posvár múzeumát életműve javá­val. A megyeszékhely megtisztelte nagy művészét avval, hogy méltó helyet kínált a kiállításhoz. Az egy­másra ismerés gyönyörös alkalmá­nak a megnyitón körülbelül százan voltunk részesei. Azóta sok százan élhették át a termékeny csöndet, melyre Nagy Ferenc alkotásai némí­­tottak bennünket. Nincs ember, akiben szövetségi érzelem ne születne ezekhez a szobrokhoz, dombor remekekhez. Nagy Ferenc, mint népmeséi király, három fiát küldte szerencsepróbálni a sárkány vitte királylány után. Ugye mondanom sem kell, a sárkány ra­bolta királyhajadon mi vagyunk, ki­ket a hétfejű szörny, azaz a zordra fordult világ elcibált a lelket frissítő művészetektől. S a Nagy Feri bácsi - faragókirály­­ három fia? Az első az, aki megmutatja, milyen is a való világ. Vagyis hogy milyen volt a cse­­lédi létbe született mester fiatal ko­rában. Azokat faragta fába, akik ak­kor éltek körülötte. A dölyfös gazda, aki talán munkát adott neki. S aki­nek árnyékában az az asszony nem fele­ség, talán csak negyed­ség. Az a töretlen öregasszony, akinek egyenes gerincet talán a megőrzött hit keményített nehéz munkában is, pogány időben is. Az a zsákoló le­gény, akiben ott az erő oszágot mozdítani is, ha kell. A falusi szerel­mespár bensőséges, próbát állt de­rűs kapcsolatát is fába örökítette N. F. mester. A vaskos répaszedő asszony hajlásában ott a kölcsönös viszony: a földet mívelők kapcsolata a földdel gyümölcsöt, termést ad. Fia ruhátlan testet farag ki a fából Nagy Ferenc, a tavasz tündére is faros-bö­­gyös, erős parasztlány lesz, aki vad­­virágcsokrosan talán éppen a telet perzselte fel bőrének izzásával és bű­vös, rontásűző igékkel. A középső királyfi a vallásos mű­vészet Nagy Ferenc-i csodáival küzd a sárkány ellen. A tabi mester akkor is faragta a krisztusi témákat, szenteket, amikor ezeket még szú­rós szemmel méregette a hatalom mércéjének is megfelelni próbáló ítészhad. Ezeknek az alkotásoknak egy része a fatáblából szinte kiváló, abból kiszakadni vágyó domboráb­­rázolás - relief -, somogyi növény­­sordíszes kerettel, azaz ornamenti­kával; más része pillantással körül­ tapinthatóan ki is vált plasztika, a harmadik csoport majd embermére­tű valódi szoboralak. Befelé néznek, mert ők már mást is látni vélnek, nemcsak ezt a földi világot. (Szent család, Piéta, T­ulipánkoronás Mária gyermekével, Fekete Madonna, Li­­liomos szent Margit.) S a harmadik királyfi? A magyar mondavilág és múlthistória alakjai­val riogatja a hétfejű sárkányt, eltölt­ve bennünket győzelme reményé­vel. Csaba királyfi lovasai ott úsznak a Tejúton egy székely falu fölött, Árpád apánk hona felé vezeti ma­gyarjait, aztán Szent István, az erős, jellemes férfiú... Nagy Ferenc királyfiai kiszabadí­tották a rab kisasszonyt. S ki ne ejtene könnyet az édes szabadság ráköszöntekor? Leskó László A dölyfös gazda N. F. mester or több mint egy éve sugároz műsort az­­ első műholdas magyar nyelvű té­véállomás, a Duna TV, amely nemcsak hazánkban népszerű, hanem külföldön is. A nézői leveleket figyelembe véve a televízió vezetése úgy döntött, hogy sokszínűbb műsorszerkezetet alakít ki. A műsoridő jelentősen bővült, csak hétfőn és pénteken maradt a korábbihoz hasonló 16 órai kezdési időpont. Ked­den és csütörtökön 15.30-kor kezdődik az adás a „Business az biznisz” című amerikai sorozat magyar változatával, amely segíteni szeretne a nézőknek ab­ban, hogyan tanuljanak meg vállalkoz­ni. Szerdánként pedig 14 órakor indul a műsor, az Állami Vagyonügynökség sajtótájékoztatójának élő közvetítésé­vel. Szombaton és vasárnap a déli ha­rangszó, a részletes műsorismertetés és a hírek után vallási és zenei műsorok következnek, majd pedig játékfilm. Mindkét napon délután gyerek- és ifjú­sági filmek is láthatók. Naponta 16 órakor egy új műsor, a Hírmondó kezdődik. Ebben a 10-15 percben tájékoztatják a nézőket a Kár­pát-medence híreiről, időszerű esemé­nyeiről s olyan közhasznú dolgokról, mint a fontosabb határátkelők és utak forgalma vagy az időjárás. Itt kap helyet a napi lapszemle a hazai újságokból, illetve a környező országok magyar nyelvű újságjaiból, de a jelentős világ­lapokból is hallhatunk válogatást. Ezt követően kb. 70-80 percben do­kumentum-, ismeretterjesztő és főleg művelődéstörténettel foglalkozó filme­ket, néha rövidebb zenedarabokat is su­gároznak. Az esti mese korábban, 17.40-kor kezdődik, és főműsoridőben megjelenik egy-egy reklám, amitől ed­dig mentes volt a Duna TV. A Híradó kétszer is jelentkezik, először 18, majd 21 órakor. Ez a műsor is megújult, ugyanis a felolvasott hírek mellett egyre több élő tudósítás, beszámoló színesíti. Minden este 18.10-kor kezdődik a játékfilm, akik ezt az időpontot kihagyják, a 21.30-kor kezdődő ismétléseket fi­gyeljék, a sport után. Havonta háromszor, péntek estén­ként jelentkezik a Filmklub, ahol mű­vészfilmeket láthatunk. Egyelőre ha­vonta egyszer, később többször is lesz­nek az új művészeti magazinok: a Szín­házi élet és a Mozgókép. Hétfő esténként az igényes könnyűzenét, va­sárnap pedig a komolyzenét kedvelő nézőké a képernyő. Este nyolctól kilencig érdekes és fon­tos magazinműsorok futnak: kedden a gazdálkodóknak szóló Gazdakör, szer­dán a Határon túli műhelyek, csütörtö­kön a vállalkozóknak szánt Váltó, pén­teken pedig a Közép-európai Magazin látható ebben az időben. Az adást általában 23 óra körül feje­zik be, és a magyar költészet egy-egy kiemelkedő versével búcsúznak a né­zőktől. Felejthetetlen előadói pillanato­kat elevenítenek fel a Magyar Televízió „Vers mindenkinek” sorozatából, de új felvételekkel is gazdagítják a választé­kot. Ez a műsorbeosztás természetesen nem merev, változhatatlan szerkezet, csupán az a célja, hogy a nézők könnyen megtalálhassák az őket leginkább ér­deklő műsorokat. Azon olvasóinknak, akik még nem tudják nézni a Duna TV-t, az alábbi információt kértük a vételi lehetőségek­ről. A Duna TV az Eutelsat 2 F3 típusú műholdról vehető egész Európában, s még Izrael területén is - tájékoztatott Bódi János műszaki osztályvezető. Így hazánk területén bárhol fogható a mű­sor, csupán technikai alapfeltétele van. Ha valaki egyéni vevőkészüléket sze­retne, erre a célra legmegfelelőbb az 1,2 méteres parabolaantenna, amivel az Eu­telsat, illetve a közkedvelt tv-progra­­mokat (RTL, S­AT 1, PRO 7 stb.) sugár­zó Astra műholdat is fogni lehet. Ha valaki egyénileg vásárol parabolaan­tennát, feltétlenül hívjon antennatelepí­tő szakembert. Már Magyarországon jelenleg csaknem LMI egymillió lakásban fogható vala­milyen kábeltelevíziós adás, s a kábel­tévék többsége továbbítja a Duna TV műsorát is. Budapesten és környékén pedig a tévéadó 30 kilométeres körze­tében az Antenna Hungária AM mik­rohullámú hálózata segítségével szin­tén lehet nézni a magyar műholdas adást. Pethes József M­egújult a Duna TV műsora O­lvastam valami szépet Szemérmesen hallgatunk róla, hogy Móricz Zsigmond úgymond „kiment a divat­ból”. Könyvesboltokban érdeklődve hallom - nemigen keresik munkáit. A Légy jó mindhalálig iránt még csak mutatkozik érdeklődés. Alighanem az iskola biztatására. Az is előfordul, hogy kérik hármas nagy művét, az Erdélyt - jobbára olyanok, akik a mai Erdély gondjaira remélnek benne választ. De mondjuk a Fáklya, a Rózsa Sándor­­kötetek, A boldog ember iránt alig van kereslet. Lehet, hogy a krimik, a szexkönyvek, a politikai botrányokat tárgyaló munkák lesöpörték a pultokról a magyar toll klasszikus művészének könyvtárnyi termését? Lehet, hogy a pornó irodalmi mesteremberei magukhoz édesgették azokat, akik számára Móricz elbeszélései azt jelentenék, mint amit a betevő falat jelent? Egy Móricz-novellát ajánlok szeretetükbe az alábbiakban. Nem is a leghíresebbek közül valót. Nem is saját életének egyik epizódját. De ebben is megmutatkozik az író fölényes életismerete, előadásmódjának drámai ereje és a nehéz sorsúak iránt nagy szavak nélkül is minden művében megmutatkozó feltétlen együttérzése. B. N. E. Móricz Zsigmondi Családi kör Az apám nagyon derék, nagyon jó ember volt. Nem élt az soha másnak, csak a család­jának. Nem kocsmázott, nem kártyázott, sem­mi kárt nem tett se másnak, se magának. Volt két fia, arra nagyon büszke volt. Ha az utcán ment, úgy kellett mellette mennünk, hogy ke­resztül elfogtuk az utcát. Kinek van ilyen hét fia, mondta, ha ismerőssel találkozott. Egyszerű parasztember volt fiatalkorában, de hamar észrevette, hogy kapálással, kaszá­lással nem tud a fiaiból se egyebet csinálni kaszásnál, kapásnál. Földje nem volt, hát a máséba kellett volna elereszteni őket, de ezt nem akarta. Javítani akart a sorsunkon, azért hamar elhagyta a falut és városba ment, hogy ott inasnak adhassa a nagyobbakat. Ki is taníttatott valamennyiünket. Mindet más mes­terségre adott, ki hova kívánkozott. Ha baj lesz, mondta, segítsetek egymáson. Ha egyiknek a mestersége nem megy, majd a másiké. Annál boldogabb családot sehol se láttam, mint a mienk volt. Apám nagyon jószívű em­ber volt, erős ember, aki nem ijedt meg se a maga árnyékától, se a más öklétől. Szépen felnevelt bennünket. Édesanyám meg olyan volt, mint az áldás. Mosott ránk, vasalt, varrt, főzött. Akkora edényeket főzött tele naponta, hogy aki látta, nevetett. Meg is nőttünk, megerősödtünk, kemény­kötésű legények lettünk, mikor kitört a háború. Mindjárt első nap, ahogy a hadüzenet meg­történt, háromnak be kellett vonulni. A hét fiú, már mind házas volt. Én voltam a legfiatalabb, de már én is éppen esküvő után voltam, mikor a hadat kihirdették. Három bátyám azonnal bement, másik három szintén nemsokára, csak én maradtam egy évig szabadon. Apám reklamált, hogy engemet mint legki­sebbet családfenntartónak hagyjanak itt­hon. Azt a választ kapta, hogy Vilmos császár­nak is hét fia volt, és mind a hét a harctéren van. - Na jó - mondta apám -, de azért Vilmos császárnak alighanem van miből eltartani a családját. Nem is törődtek vele, be kellett menni ne­kem is. El is mentem. Szégyelltem volna is, ha én nem megyek el, mikor minden épkézláb em­ber, s a hat bátyám elment. Hát én vígan katonáskodtam, három hónapos kislánnyal hagytam itthon a feleségemet. De apám nem nyugodott bele a dologba, hanem felment Pestre, és megpróbált képvi­selőhöz járni, hogy engem legalább kiszaba­dítson, így, mikor jött, ment, 1915 őszén volt, esős őszi nap, egyszer baleset érte. Villa­mosra akart felszállni az Oktogonon, de akkor női kalauzok voltak, és a szegény nő nem figyelt arra, hogy még egy öregember fel akar szállni, mikor apámnak még csak fél lába volt a kocsi hágcsóján, elindította a kocsit. Apám leesett, és mind a két lábát levágta a pótkocsi. Bevitték egy kapu alá. Olyan türelme volt szegény apámnak, hogy ő maga oldotta ki a gatyaszárat, mert hosszú gatyát viselt, s az meg volt kötve a lábfej felett. A két lába már csak úgy külön volt benne a gatyában. Kiol­dotta szépen. A mentők sokára jöttek, mert el voltak foglalva a sebesült katonák szállí­tásával. Bevitték egy kórházba. De ott is ka­tonasebesültek voltak, az orvosok csak két óra múlva tudtak segítségére sietni. Táviratoztak a családnak. Anyám és felesé­gem felutaztak Budapestre, s még beszéltek az öreggel. Jókedvű volt, tréfált velük, elbe­szélgetett. Vittek neki ennivalót, ruhát, effélét, s nagyon megköszönte, hogy így gondoskod­nak róla. Háromnapi szenvedés után meghalt. Elte­mették. Én ezalatt orosz fogságba estem a Kárpá­tokban, s elszállítottak messze be Oroszor­szágba. Ott voltam egészen 1918 augusztusáig. Ezalatt számtalanszor megszöktem, mert ha­za akartam jutni. Végre is egyre közelebb jutottam a fronthoz, s egyszer csak sikerült nekem egy éjszaka a német frontra átjutni, így hazakerültem és a hadkiegészítőhöz, Marosvásárhelyre jutottam. Egy nap, mikor a látogatók jöttek, nézem, milyen ismerős asszony itt valaki. Hát a fele­ségem volt. - Hát te hogy kerülsz ide? - mondom neki. Nem bírta várni, míg hazaérek, hát eljött elébem, megkeresett. Mert levelet írtam neki, de félt, hogy mire haza tudnék menni, újra kivisznek a frontra. Mondom neki, na hogy vagytok? - Megvagyunk - mondja. - Hogy van édesapám. Mert nem írt nekem soha. - Ez nagyon feltűnt, mert édesapám nem ijedt meg az írástól, azelőtt, szívesen írt levelet, folyamodványt, minden írást. A feleségem elfordítja a szemét, nem szól. - Meghalt? Bólint. Meg. Én is hallgatok. Hát istenem, ha meghalt... öreg volt, hat­vanhét éves... Isten nyugtassa békében. - Hát János bátyám? A feleségem hallgat. - Az is meghalt? Látom az arcán, hogy az is. - Na jól vagyunk már. Hát Mihály bátyám? - kérdem sorra a testvéreket. - Az eltűnt. - Mikor? - Még 1915-ben. - Hát ki él még? András él? - Él, de a lábát elvesztette. És csak néztem, hallgattam. Én még sírni se tudtam. Csak néztem szegény felesége­met, hogy ezt neki mind meg kell mondani. Hárman maradtunk meg a hét fiúból. 04. FEBRUÁR 8.

Next