Szabad Föld, 1994. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

1994-02-08 / 6. szám

1994. FEBRUA SZABAD FÖLD 11 I Ha Bálint gazda képviselő lesz... i__________________________________________________________________________________________________________________________________t Sff M mk=M mÉümlk mf Nemrégiben a Petőfi rádió egyik hajnali adásában a hallgatók segít­ségét kértem egy ügyben. Eleddig - talán mivel öt órakor még kevesen rádióznak - nem keresett meg senki, hogy fölvilágosítást adjon egy nyilván igen jelentős ügyben. Mi az?... Valaki minap elmesélte nekem egy vidéki legénynek hősre­gébe, emléktáblára illő történetét. Azt, hogy egy településen negyven­négy, vagy talán negyvenöt első heteiben valaki - nem tudhatni, milyen előzmények után - lelőtt egy szovjet tábornokot. A civil tettest a katonai nyomozószervek nem tudták kézre keríteni. Ezért a cselekményt meg­­torlandó, nyolc polgári személy nyilvános agyonlövetésére adott paran­csot a szovjet katonai vezetés. Találomra összeszedtek nyolc vétlen férfit és kivégzőosztag elé állí­tották őket... Ám közülük az egyik könyörgőre fogta a dolgot mondván, kíméljék meg az életét, mivel öt kisgyermeket kell felnevelnie. Az ítélet­végrehajtással megbízott csapat parancsnoka könyörtelen volt: parancs az parancs - halál az halál... De előugrott a nézőül odatereltek közül egy tizenkilenc-húsz év körüli fiatalember. Saját életét ajánlotta cserébe, csakhogy a sokgyermekes apa megmaradhasson... Hét társával együtt kivégezték. ...Aki a megrázó történetet elmondta nekem, nem tudta, hol és kikkel történt a szívettépő, ám a fiatalember áldozatvállalására gondolva, fölemelő eset... Kérem azokat, akik erről a drámáról - vagy éppen hasonlóról - tudnak, írják meg nekem az esemény színhelyét, lefolyását és hogy kikkel történt mindez. Fáradozásukat előre is köszönöm. Bajor Nagy Ernő KMftfs <§© [°)®[K)®gj c5ö00©nogíQ®fc SIS DKftMSSDW @©söá[fe/®[íű Nemrégiben hallhattuk a hírt: a te­levízió népszerű „Bálint gazdája” in­dul a képviselő-választáson. Méghoz­zá a Szabad Demokraták Szövetségé­nek a támogatásával. Majd felröppen­tek olyan híresztelések is, hogy politikai ambíciói miatt az országosan kedvelt „Gyuri bácsinak” le kell mon­dania médiás szerepléseiről. Lapunk eme hírek kapcsán kért interjút dr. Bálint Györgytől.- Az első hír, az indulásom igaz. A másodikat nem először, de ismét cá­folom - mondja dr. Bálint György. ­­Valóban lemondtam egy rádiós mű­­sorvezetést a közelmúltban, a Hajnali Kalendáriumot, ám ezt önszántamból tettem, aminek nincs köze a választá­sokon való részvételemhez. Minden egyéb médiás szereplésem a jelenlegi ismereteim szerint változatlan marad. • A képviselőség ötlete saját döntés volt, vagy felkérés?- Is-is, ez nyilvánvaló. A komoly elhatározások először felvetődnek, majd a barátaival, ismerőseivel meg­vitatva megérlelődik, mint bor a pin­cében, az emberben a végleges dön­tés. Engem az a meggyőződés moti­vált; ha valakinek megadatott, hogy közel ötven év tapasztalataival a háta mögött óriási ismeretanyagot halmoz­zon fel, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ezt ne bocsássa a társadalom rendelkezésére. Különö­sen nem a magyar mezőgazdaság je­lenlegi helyzetében! • Úgy gondolom, ezt mint Bálint gazda eddig is megtehette a tévé kép­ernyőjén vagy a rádión keresztül.- Ez nem így van. Egy újságírónak, legyen bármennyire is népszerű, nincs része sem a törvényhozásban, sem a törvények előkészítésében. Legfeljebb, némi öniróniával fogal­mazva, szabadon szórhatja az igét a kiskertmozgalomról... • Ellenlábasai viszont azt állítják, nyilvánvaló népszerűsége etikailag megkérdőjelezhető előnyökhöz juttat­ja majd a választások idején.- Hála Istennek, azért most kiderül, hogy vannak „ellenlábasaim” is, így /T\ II. világháborúban győztes hatalmak politikája követ­keztében csaknem egymillió ma­gyar került szögesdrót közé, em­bertelen munkatáborokba. A fog­ságba hurcoltak többségét ottho­nukból vitték el, köztük 13-15 éves gyerekeket, fiatal lányokat, édes­anyákat, idős és ifjú férfiakat. A szovjet birodalomban az elhurcol­tak százezrei pusztultak el, az életben maradókra, akik éveken át ingyen robotoltak, hazatértük után újabb megpróbáltatás várt. A szovjet rendszer magyar ko­misszárjai büntetőtáborokba terel­tek sok agyongyötört volt hadifog­lyot. A szovjet birodalomból hazaté­rők és az itthoni munkatáborokban sínylődök érdekképviselete céljá­ból alakult meg a Hadifogoly Szö­vetség, amit Rákosiék egyetlen embernek érezhetem magam. Aki egy idő óta mást se csinál, mint mentege­tőzik és magyarázkodik, hogy miért vállalkozott ilyen kalandra. Pedig pénzhajhászással, karriervággyal en­gem nemigen vádolhatnak. Ami vi­szont a népszerűségem „etikailag megkérdőjelezhető előnyeit” illeti, arról, mint javíthatatlan optimistának, a következő a véleményem. A közvé­lemény szerint ugyebár volt és van egy Bálint gazda, akire érdemes hallgatni, mert soha nem vezetett félre senkit, a tanácsai konk­rétak és hasznosak vol­tak. Ha ebből a biza­lomból, aminek évtize­dek óta részese vagyok, csak valamennyit át­mentek a politikába (aminek most nagyon nagy szüksége van a bi­zalomra!), feltétele­zem, hogy abból a tár­sadalom is profitál. A kommunikációban ta­pasztalatokat szerzett ember igenis vegyen részt a politikában, ha a két területet hasznosan ötvözni tudja! • Meggyőződése, hogy képviselő­ként több lehetősége nyílik a közhasz­nú szereplésre?- Feltétlenül! Azért tartok ki a dön­tésem mellett, mert a magyar mező­­gazdaság, a vidék, a falusi lakosság ügyében hallathatom a szavamat. Mint képviselő, ezúttal másként is. • Miért éppen az SZDSZ támoga­tásával száll ringbe?- Engem az SZDSZ-en kívül más, egyébként szimpatikus pártok is meg­kerestek ez ügyben. Amikor válasz­tottam, két szempontot vettem figye­lembe. Egyrészt összevetettem az ag­rárprogramjukat, és az SZDSZ célki­tűzései álltak hozzám a legközelebb. Másrészt szimpatizálok az SZDSZ-el azért is, mert életelveim - termé­szetszeretet, humanizmus, liberaliz­mus - ennél a pártnál otthonra talál­tak. Egyébként semmilyen pártnak nem vagyok a tagja... • Miben látja a mezőgazdaság akut problémáit?- Hűha! Mindezt egy interjúban kell tömörítenem? Nos, adott egy ága­zat, amely az elmúlt 25-30 évben a nagyon rossz közgazdasági körülmé­nyek ellenére is kiválóan produkált. Sajnos, ezek a körülmények ma sem ideálisak. Nem lehet folyton rendel­kezéseket változtatni, mert az lebénít­ja a magyar parasztságot. Visszafogja abban, hogy éljen az igenis létező tar­talékaival. Nem lehet egy gőgös moz­dulattal lesöpörni a keleti piacokat. Nem lehet egy országra rákényszerí­teni egy olyan mezőgazdasági struk­túrát, ami idegen tőle. Ma mindenki az amerikai, kanadai, ausztrál vagy tollvonással megszüntettek. Csak 41 évvel később, 1989-ben sike­rült újból életre kelteni. Tevékeny­ségünk a tagjaink érdekvédelmé­re, megsegítésére irányul. Az idős, beteges és a hivatalos ügyekben járatlan bajtársaink ügyes-bajos dolgában igyekszünk segítséget nyújtani. Foglalkozunk az idegen­ben elhunyt bajtársaink sírjainak felkutatásával is. Egy évvel ezelőtt ismét megjelent a korábban betil­tott Hadifogoly Híradó, amit társa­dalmi munkában állítunk elő. Ám az újság terjesztése olyan költsé­get jelent számunkra, ami a jelen körülmények között már tarthatat­lan. □ lyen előzmények után kínos meglepetésként ért bennünket a Társadalmi Szervezetek Költ­ségvetési Támogatását Koordiná­ló Bizottság döntése, miszerint a új-zélandi mintájú farmergazdasá­gokról szónokol. Holott a magyar klí­ma, közgazdasági adottságok, telepü­lési viszonyok erre nem alkalmasak. Nálunk a gazdaságok zömét minden bizonnyal családi birtokok alkotják majd, ám ezeknek egészen más lesz a szerkezetük, mint az egy-két termék előállítására berendezkedett nagy far­mergazdaságoknak. Egy kis ország­ban, ha a mezőgazdaság jól van meg­szervezve szaktanácsadással, okta­tással, piaci információkkal, nagyon széles skálán tud működni. Elvégre a kicsinységnek itt, Európa közepén is megvannak az előnyei. A gyors vál­tás, mozgékonyság, mobilitás. Ehhez kell a megfelelő agrárstruktúra, ami ezt a működést információkkal tá­masztja alá. Soha olyan jelentősége az információs hálózatnak nem volt, mint az elkövetkező években lesz! • Van-e olyan terület, ahol Ön rög­tön lépne, ha képviselő lenne?- Van bizony! Az egyik, aszályos évtizedet hagyva magunk mögött, az öntözéssel élő gazdaságokat érinti. Akik ugye jelentős díjat fizetnek azért a vízért, ami ingyen befolyik az or­szágba, és ha nem használják fel, szé­pen kifolyik. Tehát ellenszolgáltatás nélkül is megkaphatnák a gazdasá­gok. A másik szintén vízzel kapcsolatos. Igazságtalan rendelkezésnek tartom, hogy a kiskerttulajdonosoknak össze­vontan kell fizetniük a víz- és csator­nahasználati díjat. Ez utóbbit ráadásul annak arányában állapítják meg, mennyi vizet használtak fel. Pedig a tulajdonos nem a csatornába ereszti azt a vizet, hanem öntözi vele a zöld­ségesét, gyümölcsösét. Miért kell ne­ki akkor ugyanannyit fizetnie, mint annak, aki a kommunális szennyvizet engedi bele a csatornába? Harmadik „vesszőparipám” sem igényel különösebb beruházást. Konkrétan a gazdaemberek közös el­határozásával létrehozott gépkörökre gondolok. Ha összefogna tizenöt­húsz család, mint teszik ezt Ausztriá­ban, és ezeket a gépeket közösen sze­reznék be, tartanák fenn és használ­nák, nem jelentene akkora anyagi ter­het. Egy-egy gépkörnek 10-15 speciális gépre volna szüksége, ame­lyeket kalákában működtetnének. • Ön szerint megvalósítható ez a fajta összefogás nálunk, amikor a ma­gyar karakterre inkább a széthúzás jellemző?- Én nem vagyok ennyire pesszi­mista a magyar gazdaember karakte­rét illetően. Ismét az újságírói tapasz­talataimra hivatkozva állítom: a ma­gyar gazdaember - a valóban létező és jogos bizalmatlansága mellett - a józan, hasznos tanácsot mindig elfo­gadta és megvalósította. Keresztény Gabriella korábbi 2 700 000 Ft évi költség­­vetésünket megszüntette és mindössze 200 000 Ft segélyben részesíti szövetségünket. Gondja­inkat tetézi, hogy állandó székhe­lyünk sincs, pedig egy szoba­­konyhás helyiségnél nagyobbat sohasem kaptunk. Sajnos az Or­szággyűlésben sem akad egyet­len képviselő, aki érdemben fog­lalkozna a Hadifogoly Szövetség tarthatatlan helyzetével. Ezért is fordulunk a nyilvánossághoz. Reménykedve várja a jó szándé­kú emberek, a segítőkész szpon­zorok jelentkezését a Volt Hadi­foglyok Bajtársi Szövetsége. Cí­münk: 1071 Budapest, Dózsa György u. 68. Telefonszámunk: 215-0788. Dr. Vértesy László a Hadifogoly Híradó felelős szerkesztője A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Tüdőgyógyászati Klinikájá­nak intenzív osztályán a betegek gyó­gyulását, életben tartását elősegítő különféle gépek, eszközök váltakoz­va fuvoláznak, csilingelnek. A fel-fel­­csendülő dallamot egy-egy könyörgő vagy éppen agresszív hang teszi szí­nesebbé:- Nővérke, elcsúszott a fejpár­nám... Nővér, ágytálat kérek. Sies­sen!... Én tejet kértem, nem teát. Sietős léptű ápolónők surrannak egyik ágytól a másikig. Néha szigo­rúbb, ám legtöbbször mosolygós te­kintettel, de minden alkalommal le­nyűgöző kedvességgel mondják köz­lendőjüket és teszik az irigylésre nem méltó dolgukat. Új beteget hoznak a terembe. Mi­után elhelyezik az ágyában, alig hall­hatóan kérdezi a férfi ápolótól:- Doktor úr...- Nem vagyok doktor, csak nővér vagyok, mint a kolléganőim...- Nővér úrnak szólíthatom? Mosoly bujkált az arcokon. Ám a következő pillanatban, amikor Dr. Falus Ferenc, az intenzív osztály ve­zetője a körteimbe lép, szinte egy­szerre üdvözlik a bizakodó tekintetű betegek. A halk szavú orvos rezzenetlen arc­cal hallgatja a kétségbeesett szavakat, amelyekre megnyugtató a válasz. Hiába tiltakozik az az idős férfi, aki arra kéri orvosát, hogy ne kísérle­tezzenek vele, hagyja őt meghalni, dr. Falus Ferenc könyörtelennek bi­zonyul.- Önt gyógyulni hozták ide és nem meghalni. És mi meggyógyítjuk. Miközben tovább folyik a betegek vizsgálata, csörög a telefon. Az ápo­lónő jelzi: külföldről keresik a doktor urat.- Most nem érek rá tárgyalni!- Azt mondják, fontos...- Akkor sem. Kéri, hogy két óra múlva hívják újra. A folyosón kétségbeesett fiatal­­asszony várja az intenzív osztály ve­zetőjét és ellentmondást nem tűrő hangon harsogja:- Nem tűröm, hogy a férjemet ha­lálba kergessék. Megköszönöm, hogy a súlyos tüdőgyulladásból és azt hi­szem, még veszélyesebb tályog meg­­szüntetetésével meggyógyította a fér­jemet. De az infúziós kezelést nem engedem!- Asszonyom! Igaz, hogy a ve­szélyt elhárítottuk. A gyulladást ki­váltó okot azonban csak az infúziós és a vele járó gyógyszeres kezeléssel szüntethetjük meg. Ez a gyógyulás lehetősége.- Nem hiszem, és nem engedem...- Én bízom a doktor úrban és elfo­gadom az ajánlatát - szólt közbe a félig gyógyult fiatalember.- Köszönöm a bizalmat. Nézem a szenvedélyesen munkál­kodó fiatal orvost, aki nem lehet több 40 évesnél, mégis úgy tűnik, mintha a szakma minden ismeretével rendel­kező, idős professzor hajolna a kórla­pok fölé, aki az új és még újabb lehe­tőségek után kutat. Mivel soha nem látom mosolyogni a szolid tekintetű orvost és indulatosnak sem, némi meglepetést jelent a másnapi folyosói találkozás. Betegei és volt betegei hozzátartozói várják a vizit befejezé­sét, hogy szót válthassanak dr. Falus Ferenc adjunktussal. A beszélgetés után, valamennyien elégedetten, megnyugodva köszönnek el. Ám egy idősebb, kitűnő kondícióban lévő fér­fi méltatlankodik:- Nem értem és engem zavar, miért kell változtatni az eddigi kezelésen. Két hónappal ezelőtt abban állapod­tunk meg, hogy négyhetenként ka­pom az infúziót, és hetente történik a vérképvizsgálat. Az eddigi vizsgála­tokról csak azt hallottam, hogy szebb és jobb nem is lehetne. Most pedig azzal fogadnak, hogy nem négy, ha­nem már három hét elteltével kapom az újabb infúziót. Ez aggaszt engem.- Borzasztóan nagy baj, hogy olyan kifogástalanul javul az egészsége, hogy meggyorsíthatjuk a gyógyítás ütemét? - mondja szokatlanul kedves mosollyal az orvos, és megszorítja betege kezét, majd így folytatja: - Ez a kitűnő állapot, a felszedett kilog­rammokkal együtt a gyógyulás biztos jele. Olyan jól néz ki, hogy akár tíz évet is letagadhatna a korából. Az idős úr megkönnyebbülten kö­szön el orvosától, ám odébb egy fél­szegen várakozó asszonyka zavartan suttogja:- Doktor úr... Ne utasítson vissza... Megmentette az uram életét...- Szó sem lehet róla! Már többször kértem, ne kísérletezzen! - mondja határozottan és indulatosan az orvos, ám az asszonyka nem akar elállni a szándékától. Dr. Falus Ferenc a következő emlé­kezetes mondattal nyugtatja meg volt betege feleségét:- Asszonyom! Minden magyar ál­lampolgárnak van TB-kártyája, ami azt jelenti, hogy jár neki az ingyenes gyógykezelés. Egyébként a férjének nagyobb szüksége van erre az összeg­re, mint kezelőorvosának a hálapénz­re. Sárdi Ferenc A Hadifogoly Szövetség reménye

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék