Szabad Föld, 2003. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)

2003-02-14 / 7. szám

Szabad föiD KULTÚRA 2003. FEBRUAR 14. 23 A magyar népmesék hagyományos értékeket közvetítenek Filmkocka a Cerceruska című palóc népmeséből a kecskemétfilm kft. felvétele Hetvennyolcatok részénél tart a Magyar népmesék rajzfilmsorozat. Az értékes alkotások mindegyike a kecskeméti rajzfilmstúdióban készült. Az első és a hatodik sorozat létrejötte között tíz esztendő telt el. Az újabb epizódok az m2 Esti mese című műsorában február 10-tóí láthatók. _______BORZÁK TIBOR_______- Miért kellett egy évtizedet várni az újabb sorozatra? - kérdeztük Mikulás Ferenctóí, a Kecskemétflm Kft. igazgatójától- Az okokat a közszolgálati televízió ne­héz gazdasági helyzetében kereshetjük. Az utóbbi időben nemhogy rajzfilmek, de új pro­dukciók sem születtek. Itt, a kecskeméti mű­helyben, ahol a korábbi népmesesorozatok készültek, mindannyian a folytatás mellett döntöttünk. Már csak azért is, mert nagyon sok érték rejlik a magyar népmese kincsestá­rában. Arról nem beszélve, hogy ideje volna a gyerekek számára ártalmas, színvonal alatti napi szériákat kiváltani minőségi sorozatok­kal. Úgy gondolom, aki látta valaha is a Ma­gyar népmesék egyik-másik epizódját, az ta­pasztalhatta, hogy az eredeti történetek nem­csak hogy jók és érdekesek, hanem a magyar nyelv szépségeit is feltárják.- Ez akár missziónak is felfogható?- Rajzfilmjeink a Magyar Tudományos Akadémia néprajzkutató csoportja által gyűj­tött népmesékből készülnek, tehát nem az írók feldolgozásait, illetve átdolgozásait alkal­mazzuk. így megmarad a magyar nyelv gaz­dagsága és eredeti íze. A mesélő, Szabó Gyula nagyon szépen beszél, a mai gyerekek csak ta­nulhatnak tőle. A különböző tájegységeken talált történetek megfilmesítésekor felhasz­náljuk az adott vidékre jellemző díszítőművé­szeti formákat. A mostani, hatodik sorozatnál például vajdasági, szabolcsi, székely, dunán­túli, matyó, bodrogközi, palóc, szász és Bala­­ton-felvidéki mesékhez illeszkednek megfele­lő motívumok. Az epizódok kísérőzenéjéről kezdettől fogva a Kaláka együttes gondosko­dik. Feltétlenül meg kell említenem a szakér­tőként közreműködő Jankovics Marcellt, va­lamint Horváth Mária és Nagy Lajos rende­zőket, akik megőrizve a sorozat hagyományos értékeit, a számítógépes technikával tovább gazdagították a filmek képi formanyelvét.- Több évtizedes „pályafutását” kedvezőha­zai és külföldifogadtatás fémjelzi Mi a siker titka?- Egykoron geodétaként sokat csavarog­tam az országban. Saját szememmel győződ­hettem meg arról, miként hódítja meg a népet a televízió. Noha nem volt minden lakásban ké­szülék, az emberek sámlival a kezükben vándo­roltak a szomszédba a varázsdoboz elé. Nem volt nehéz rájönni, hogy a modem technika fo­kozatosan háttérbe szorítja a paraszti kultúrát Rajzfilmesként egyértelmű feladat volt szá­momra a sokak életét meghatározó népi érté­kek megőrzése. A kecskeméti stúdió indulása­kor szűkében voltunk a forgatókönyveknek, s a magyar népmesekincs segített ki bennünket A mese önmagában is rajzfilmre született. A me­seszerűen megjelenített szituációk, erőviszo­nyok, jellemek kortól és időtől függetlenek.- És értékesebbek a futószalagon gyártott külföldi kínálatnál Erre a gyerekek is rájönnek?- Hiszek ebben. Amígajapán vagy ameri­kai sorozatok egy kaptafára készülnek, addig a Magyar népmesék egyfajta misztikummal és sajátossággal rendelkeznek. Hiányzik belőlük az állandó rohanás, a vibrálás, az öldöklés.- Milyen a külföldifogadtatás?- Az első két sorozat világban való forgal­mazási jogát egy francia partnerünk vásárolta meg. Főként európai visszajelzéseket kapunk. Alkotásaink az északi és a déli országokban ta­láltak kedvező fogadtatásra. Tudok róla, hogy Olaszországban nemcsak a televíziónézőit, hanem a szakmai kritika is elismerőleg nyilat­kozott a Magyar népmesékről.- A rajzfilmgyártás még ma is támogatás­ra szorul?- Igen. Az animációs filmkészítésre nem­hogy több, hanem egyre kevesebb pénz jut Ugyanez áll a magyar filmgyártás egészére is. A Magyar népmesék előző öt sorozatának költ­ségeit sem vállalta magára a Magyar Televízió, valamennyi koprodukcióban készült a kecske­méti stúdióval. Ezúttal viszont sikerült támo­gatást szereznünk az ORTT-től, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától és a Ma­gyar Mozgókép Közalapítványtól.- Hogyan jutnak egyéb bevételhez?- Nincsenek nagy lehetőségeink, de azért elő tudunk rukkolni áruképes ötletekkel. Ré­gebben a Magyar Televízió kiadott magyar, német, angol és francia nyelven néhány köte­tet a népmesékből, de ilyesmire ma már nem vállalkoznak. Kerestem hát egy kiadót, és ka­rácsonyra meg is jelent az első közös mun­kánk: Neuberger Gizella tervezésében és szer­kesztésében három epizód rajzai és szövege látott napvilágot egy albumban.- Eljut-e száz részig a sorozat?- Felvetődött ennek gondolata. Ha jelen pillanatban nem is tudjuk a „jubileumig” hát­ralévő huszonkét epizódot megfilmesíteni, legalább a hangfelvételeket szeretnénk rögzíte­ni Szabó Gyulával. Nemrég az m 1 közszolgála­ti csatorna részére ajánlottam, hogy legyen partner a megvalósításukban, de választ még nem kaptam. Tervezzük Kányádi Sándor A vi­láglátott egérke című meséjének, Szoboszlay Péter Száz éve történt című produkciójának, és egy Kossuth Lajos életét bemutató animációs sorozatnak az elkészítését. A rajzfilmgyártás kecskeméti fellegvárá­ban három évtizede töretlen lendülettel dolgoz­nak. Annak dacára, hogy a Kecskemétfilm Kit időnként rákényszerül külföldi bérmunkák el­vállalására, becsülendő azon igyekezetük, hogy a hagyományos értékek közvetítését szolgálja. Ebbe a körbe a magyar népmesék és mondák mellett számos egyedi alkotás is beletartozik. VAKABLAK jme Gyakran hallani a véleményt, miszerint a televízió és a virtu­­ális társadalom egyik nagy bű­­uHPí ne, hogy csorbítja a fantáziát. * Hogy elaltatja a nézőben fel­­rémlő képeket Szegény néző csak ül a kép­ernyő előtt, és ahelyett, hogy lelke belső ké­pekben egyre gazdagodna, a tévé hülyére eteti. A tévénéző élete tehát: képtelenség. Gondolkodjunk most el azon, hogy a nézői hülyülés tényleg egyenértékű-e a fantázia ki­fakulásával, és nézzük meg, vajon a fantázi­ánkra tényleg olyan büsz­kének kell-e lennünk. A tömeg mindig hatá­soknak kitett Mindig szó­rakozó, szóródó, szétszórt. A tömegnek nincs szelle­me, nincs valódi közép­pontja. Igazodik hát, lát­szólagos középpontok köré tömörül. Szóra­kozik, élvez, kényelmet keres, igyekszik megkönnyíteni az életét. És majdnem igaza van. A könnyűség, az elegancia majdnem úgy emeli az életet, ahogy a szellem. („Egy elegáns vásárlás” - hirdeti a reklám.) A ké­nyelem, a puhaság - persze, nem olyan ér­telmezésben, mint Sütő könyveimében ­­könnyű álmot ígér. Amire mintha szüksége is lenne a szoci­alista rabszolgaságban megfáradt népiélek­nek. A szocializmusban az ember életének értelme a munka volt, embernek csak az számított, aki termelt A szocialista társada­lom értelemhelye a gyár. Nem véletlen, hogy hamar kitalálták a munkásszállót, a gyár mellé telepített élő alapanyagraktárt, amely­nek szűk folyosóin sötét, elhasznált erők szé­­delegtek a munkásosztály. A tömeglét sza­bad vegyértékére - melynek neve: termelő erő - így kapcsolódott rá a rendszer. A rendszerváltás vegyértékváltást ho­zott. A fogyasztói társadalomban az élet ér­telme a vásárlás, a rendszer most a tömeg fo­gyasztói vegyértékére kötődik. A termelés kéményerdeit felváltják a fogyasztói éden plázái. A cél, hogy a fogyasztó ember minél több időt töltsön ezekben a klimatizált anyagtemplomokban. (Talán nincs messze az idő, amikor lakásokat bérelhetünk az üz­letközpontok sétálóutcáiban.) De hogyan hat ez a világ a szerencsétlen fogyasztóra? Hogyan rombol? Vajon úgy, hogy „tönkre­teszi a fantáziát”? Platón filozófiájában a phantaszia az is­meretfolyamat kezdeti stádiuma, a képekre támaszkodó felfogás, mely­re szükség van ahhoz, hogy eljussunk a megismerésig. De az igazi tudás túl van a fantázián. Ha mértékén túl működtetem fantáziámat, rabja leszek. Aki képek bir­toklására rendezkedik be, azt elnyelik a képek. Aki nem tud szabadulni az ingerek barlangjából, annak látása nincs, csak a szeme lohol a képek után. E látványrabság színhelyét nevezzük te­levíziónak. Ezt a szellemi rabszolgatelepet a reklámok, a hülye sztárok és showműsoraik úgy zárják ránk, hogy az üres képeket és gondolatokat megbonthatatlan körré gör­bítik. Mancika csinál egy idióta vetélkedőt, amibe meghívja a már sztár Bélát. Béla cse­rébe visszahívja őt beszélgetőshow-jába. A bulvárlapok megírják, hogy melyiküknek milyen kocsija van. Ez egy következő kvíz­műsorban lesz találós kérdés. A kvízműsor vezetője könyvet ír sztárvendégeiről. Ezek mindegyike külön könyvet ír saját üres gon­dolataiból. Ezekről a könyvekről a bulvárla­pokban cikkek jelennek meg. A cikkeket író sajtómunkásoknak olykor megadatik, hogy Mancika vagy Béla „kerti party”-ján megje­lenjenek, és további üresfejűekkel ismer­kedjenek meg, akikről majd újságcikkek és könyvek tömegét lehet írni. Brekegnek a bé­kák: kerty party. Rákh Géza KERTY PARTY Vérrel írt történelemünk Buglya Sándor Úgy mondjam, ahogy volt című dokumentumfilmjében Ezrek pusztultak el a földvári haláltáborban ________HARDI PÉTER________ - Gyönyörű szép helyen volt a tábor. Volt ott egy tó, a sörgyárosé, a tavon egy sziget, a szi­geten két fűzfa. Ott volt a tábor illemhelye. De oda hajtottak bennünket mosakodni is, és ha már nem bírtuk a szomjúságot, ittunk a vízből. Az öregembernek egyetlen foga sincs, fel­iratozás nélkül talán nem is érteném a szavát.- Mert nem mindig ihattunk a kútból. A víz persze fertőzött volt, hamar kitört a tífusz meg a vérhas. Hullottunk attól kezdve, mint a legyek. Kétezer-hétszáz fogoly aluszik ott. Nem a felvevőbe néz, inkább valahová mellé. Indulat nincs a szavában semmi, csak úgy mondja. Ahogy volt. A földvári fogolytáborról beszél, amely­ben a háború utolsó hónapjaiban rabosko­dott. Földvár Erdélyben van, Brassó közelé­ben. A románok Észak-Erdély visszafoglalása után egyebek között ide gyűjtötték a foglyai­kat, innen vitték tovább őket a jóvátételi mun­kára, építeni a nagy testvér országát. Eljárás, ítélet nélkül. De nem is a gyűjtőtábor kifejezés a helyénvaló itt, hanem a haláltáboré. Hiszen mi másnak is lehet nevezni azt a helyet, ahol a foglyok harmada-fele elpusztul? Buglya Sándor rendező, a Dunatáj Alapít­vány vezetője filmet készített a táborról. Erede­tileg mind az öt romániai tábor történetét fel akarta dolgozni, de a földvárinál nem jutott to­vább. Hiszen az is olyan „gazdag”, tenger­­cseppként benne van a többi. Három évig ké­szült a film, januárban láthatta a közönség a szemlén. Három évig járt Földvárra, ültette a felvevője elé az emlékezőket. Ők meg mondták. Ez is a film címe: Ügy mondjam, ahogy volt Mondják, összefogdosták őket, volt, akit csak úgy az utcáról, hogy kilegyen a létszám. Magyarok voltak a legtöbben, négyezer-ötszá­zán, de raboskodott itt ezerötszáz német is, szlovákok, szerbek. A szerb foglyokért maga Tito partizánparancsnok jött el. A foglyok egy részét az utcáról szedték össze- Mi meg ott maradtunk, műit annyi csu­pasz veréb - hallgatom az öregembert. Mondják, hogy a napi adagjuk két deci vékony leves volt, azkotyogottagyomrukban. De nem csak az éhséggel hadakoztak, hanem a tétvekkel is.- Annyi tetű volt, hogy a csajkába hullott. Adtak egy vasalót, hogy azzal irtsuk őket Amikor végighúztam az ingemen, feketéllett a tetűhústól meg a tétűzsírtól. Mondják, sosem aludták ki magukat, az őrség minduntalan számolta őket, minden váltásnál, két-három óránként. Aki nem éb­redt föl, annak puskatussal segítettek. Mondják, egyre többen haltak. A lelkész előbb egyesével temette őket, később tömegé­vel. Egy koporsóba két-három halottat is. Na­ponta 20-25 foglyot. Néha egész családokat, öt testvérből négyet. Hamar betelt a temető, má­sikat kellett nyitni. Az a hely már vizenyősebb* volt, a koporsókat vízbe engedték. A lelkész temetett és írta az anyakönyve­ket. Amíg meg nem tiltották neki. De abba akkor sem hagyta, énekeskönyvébe jegyezte a szertartás alatt az odasúgott neveket, papír­fecnikre, ceruzacsonkkal. Éjszakánként pe­dig füzetbe másolta őket. Hat-nyolc füzete telt meg. Térképeket rajzolt a temetőről, ki hol nyugszik Hiába azonban, később, amikor a háború után a hozzátartozók kihantoltatták a sírokat, már felismerhetetlenek voltak a halot­tak, legtöbbjüket vissza is temették Aztán elvesztek a térképek is, a feljegyzé­sek is. A hatvanas években, amikor a lelkész meghalt, a fia eltüzelte őket. Nem tudta, mi célt szolgálnak. Csak az emlékek maradtak meg, de azok most már örökre. Mondják, persze keleti történet ez is. Kel­lett a munkaerő az újjáépítéshez, de annyira azért nem, hogy akinek a rokonsága össze tudta gyűjteni a váltságdíjat, arról ne mondja­nak le. Hatvanezer lej, hétezer pengő vagy egy ökör volt a fogoly ára. Mondják, akiket vagonokba zsúfolva vit­tek a végeláthatatlan orosz mezőkre, azok csí­kot téptek az ingükből, megszúrták az ujjúkat, vérükkel írták rá a nevüket, dobták ki az abla­kon. A lelkész családja szedegette a kilométer hosszan szétszóródott rongyokat, adta tovább a hozzátartozóknak. Mondják, bármily különös, de akik túlél­ték a borzalmakat, azok is a járványnak kö­szönhetik az életüket. Hiszen végül az oroszok záratták be a tábort, mondván, fertőzik a gulá­­gok foglyait. Persze lassan ment a felszámolás is, a foglyok becsempészett újságból tudták meg, hogy ők már tulajdonképpen régen sza­badok. 1945 márciusában aztán valóban fel­oszlott a földvári haláltábor. Mondják az egykori foglyok a történetü­ket, de indulat nincs már senkiben, sem bosz­­szúvágy. Nincs szó kárpótlásról, nem akarnak ők már semmit. Csak, hogy elmondhassák. Meg egy emlékhelyet A román hatóság soká­ig nem engedte, de aztán lett az is. Nem vitték magukkal a sírba a történetü­ket Ennyi járt nekik. Meg a kétezer-hétszáz honfitársunknak. Akik a földvári domboldal­ban alusszák örök álmukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék