Szabad Föld, 2003. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)
2003-03-28 / 13. szám
_ _______BORZÁK TIBOR_______ A kecskeméti Bohém Ragtime Jazzband 1985-ben alakult hivatásos komolyzenészekből. Elsősorban ragtime muzsikát játszanak. Az évek során sokfelé koncerteztek a világban, jeles fesztiválokon léptek fel. Még „saját” fesztiváljuk is van, amely a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál idején, március utolsó napjaiban zajlik. Az együttes vezetője Ittzés Tamás, aki a Zeneakadémia karvezetés, illetve hegedű szakán szerzett diplomát, jelenleg ugyanott doktorandusz hallgató. A fiatal művészember hegedűt és kamarazenét tanul a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában. Amerikában többször vezetett mesterkurzust, két szólóalbuma is megjelent az óceánon túl, és megnyerte a nemzetközi ragtimezeneszerző versenyt. A Bohém Ragtime Jazzband-et a közelmúltban az év legjobb dzsesszegyüttesének járó eMeRTon-díjjal jutalmazták. - Mi volt életed első zenei élménye? - kérdeztük Ittzés Tamástól. - Szüleim zenetanárok, mindig is zene vett körül, odahaza kizárólag klasszikus zene és népzene szólt. A könnyű műfajt utáltam, igazán máig nem tudtam megszeretni, még az igényes popot, vagy rockot is fenntartással fogadom. - Mi vitt a ragtime felé? - Egy véletlen. A Kecskeméti Pedagógus Kórus év végi rendezvényére hangszereltem egy ragtime-számot 1984-ben. Az ötlet és a kotta is mástól származott, az eredmény meglehetősen siralmas volt, de akkor és ott mindenkinek tetszett. Nekünk, zenészeknek, a rögtönzött ragtime együttes tagjainak különösen. - Ekkor alakult meg a Bohém Ragtime Jazzband? - A buli után elhatároztuk, hogy együtt maradunk, de eléggé lassan és döcögősen rázódott össze a csapat. A „zenekarosdi” sok szervezési munkával járt. Nem voltak kották, nekem kellett mindent hangszerelnem, azt sem tudtam, hogyan fogjak hozzá. Ma már csak mosolygok akkori hangszerelési módszereimen. A műfajról fogalmunk sem volt, tényleg a nulláról indultunk. Lemezeket, kottákat próbáltunk szerezni, s apránként jutottunk el a hangról-hangra megírt ragtime-tól az improvizált jazzig. - Kikkel kötöttél barátságot? - Első helyen említem a magyar származású Joe Murányit. Nagyon sokat tanultunk tőle. De a nagy fesztiválokon mindig összefutottunk olyan világsztárokkal, akikkel reggelizni is jó volt együtt, nemhogy zenélni, ha úgy adódott. A mi műfajunkban most haltak ki az utolsó mohikánok. Nem túlzás azt állítani, hogy már csak egy-kettő él a régi nagy zenészek közül. Mi azért még viszonylag sokukat láthattuk-hallhattuk. Az olyan „utazó firkusz”-élet, mint a dzsesszzenészé, nem engedi, hogy a klasszikus értelemben vett barátságok szövődjenek. Rokon lelkek vannak, akik ugyanolyan jóízűt beszélgetnek, vagy zenélnek együtt, mint két-három évvel azelőtt, a legutóbbi találkozáskor. Melyik a fontosabb: a tanítás vagy a zenekar? - A tanítás. Azt követi az egyéb komolyzenei tevékenység, a koncertezés, a kamarazenélés. Csak ezután jön a dzsessz, ami nélkül sokkal rosszabb lenne. Amikor éppen „bohémezek”, akkor az a legfontosabb, azt veszem véresen komolyan. De nagyon nehéz rangsorolni. - Sok energiába kerül a fesztiválok megszervezése? - Meg sok pénzbe. Nekem is, a zenekarnak is. Most már azért kicsivel jobb üzletemberek lettünk. Ez elsősorban szerelem, de megéri. A közönség mindenért kárpótol. És a felnövekvő, szinte semmiből előbukkanó fiatalok, akik nem tudnának a dzsesszről, és nem játszanának ilyen műfajt, ha nem lennének 1992 óta a nemzetközi fesztiváljaink. - A Bohém vidéki zenekar... - Mi sosem éreztük magunkat vidékinek. A fővárosiaknak talán több fellépésük van, viszont a füstös klubokban, elegáns vállalati rendezvényeken sokszor a kutya sem figyel rájuk. A dzsesszklubokba, az önálló koncertekre, vagy az iskolai ismeretterjesztő előadásokra viszont az érdeklődők miattunk jönnek be. A külföldi szerepléseken végképp nem értelmezhető a „vidékiség”. Kitartás, szorgalom, akarat. Ez a siker receptje? . - Biztos, hogy ezek nagyon fontos összetevők. Ha elmondanám, hányszor voltak kétségeim-kétségeink a „hogyan tovább?”-al kapcsolatban - oldalakat lehetne megtölteni. Csak az eltökéltség ment meg egy csapatot a félévenkénti széthullástól. Ez minden együttesnél így van. Ha valahol más a helyzet, ott vagy abból élnek és máshoz nem értenek, vagy hazudnak. Egyébként nyolc emberből valakinek mindig fáj valami. De igazán komolyan csak az fáj, ha nem zenélünk egy hónapig. Az nagyon tud hiányozni. Akkor érezzük, mikor megint összejövünk. Nálunk évek óta nem is kérdés, hogy ezt (is) kell csinálnunk. - Megtisztelő az eMeRTon-díj? - Természetesen, hiszen szakmai díjról van szó, ráadásul az év dzsesszegyütteseként kaptuk. Rengetegen gratulálnak, és mostanában többet írnak rólunk, könnyebben „beugrunk” a közönségnek. - Mire készültök? - Eddig nyolc CD-nk jelent meg, most is tudnánk mit kiadni, de ezt majd csak akkor tesszük, ha eljön az ideje. A terveket az élet hozza. Nemrég kaptunk két osztrák, egy német, egy svéd és egy lengyel meghívást. Majd meglátjuk, mi lesz belőlük. Bohém ragtime-zenész és komoly zenetanár Ittzés Tamás mindig zene közelében éli az életét a szerző felvétele Horgolj nekem csipkecsizmát! KERESZTÉNY GABRIELLA__________ Most, hogy helente a napsugarak már a tavaszi meleget idézik, Dórika is gyanúsan kezdett sürgölődni az anyja körül. Türelmesen álldogált mellette például főzés közben, holott a konyhai műveletek eddig legalább olyan távol álltak tőle, mint anyjától a csillámszínű körömfestés, melyet Dórika a gimnáziumi évek alatt szinte tökélyre fejlesztett. Az anyja sejtette, hogy előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból, ám lánya rántáskeverés közben feltett kérdése mégis váratlanul érte. - Te tudsz kézimunkázni, anya? - Nem igazán - mondta meglepve. - Őszintén szólva életemben nem horgoltam és kötöttem semmit. A hímzőtű láttán kiver a veríték. Fiatal koromban a subázás volt a divat, de ahhoz se értettem. Nekünk még voltak politechnika-óráink, ahol kézimunkázni is kellett. Ha nagyanyádat nem kérem meg, hogy készítse el nekem a házi feladatokat, talán meg is buktatnak. - Nem gondoltam volna rólad - villant meg Dórika szeme gúnyosan -, hogy ilyen ügyetlen vagy. A legtöbb osztálytársamnak az anyja köti meg a pulóvereit, és rakásra horgolják az asztalterítőket is. - Na ne mondd! - lendült meg támadólag anyja kezében a fakanál. - Én viszont megkeresem a rávalót, hogy pulóvert vehess magadnak. Méghozzá az utolsó divat szerint. Elárulnád végre, mire megy ki ez az egész? - Egész jó tanfolyamok vannak, ahol még a te korodban is megtaníthatnak horgolni - tért ki a válasz elől Dórika. - Kicsit erősebb szemüveg kellene hozzá a mostaninál. Meg persze türelem. - Nincs türelmem a horgoláshoz! - csattant fel az anyja. - De már hozzád sem, ha el nem árulod, miben sántikálsz. - Úgy szeretnék egy csipkecsizmát, anya! Nem horgolnál - Dórika most szinte szelíden kunyerált egyet nekem? Ez lesz idei tavasz párizsi divatja, olvastam az újságban. Csipkeszárú csizmák. Bőrtalppal és sarokkal, de úgy, hogy a lábfején kilátszanak a horgolásból a festett körmök. Szerintem egy hónap múlva nálunk is minden menő lány ilyet hord majd, anya! És már a tornacipőket is csipkével díszítik. - Aha! Már a tornacipőket is - vonta fel a szemöldökét az anyja. -Ez nagyszerű! Neked viszont most egy kapucnis esőkabátra lesz szükséged, ha jönnek a tavaszi záporok Nem csipkeizére, ami átázik. - Pedig olyan széép! - sóhajtott fel Dórika, aki magában eldöntötte, talán mégis megpróbálkozik a horgolással. Akármeddig tartson is, mire megtanulja. Elvégre egy csipkecsizma - amellett, hogy igazán praktikus darab - bármikor divatba jöhet megint. SzabadföldIATALOK 2003. MÁRCIUS 28. 13 BESZÉLJÜNK RÓLA Veszekszik az osztály ÚJLAKI ÁGNES Rossz a hangulat az osztályban, állandóan veszekszünk - panaszolja a kilencedikes Edit. Pedig mindenki nagy várakozással kezdte a gimnázium első évét, ami jól is indult a huszonkét lány és nyolc fiú számára. Szeptemberben még lelkesen egyetértettek abban, hogy mennyivel jobb fejek a mostani osztálytársak, mint az általánosban voltak. Aztán, ahogy teltek a hónapok, már egyre kevésbé gondolták ezt egymásról. Alig fél év után, mára nagyon elromlott a helyzet, Edit el sem tudja képzelni, hogyan lehetne rendbe hozni. Klikkek alakultak, egyik csoportból nincs átjárás a másikba. Vannak a márkabolondok, akik azon az alapon barátkoznak egymással, hogy ugyanazt a márkát hordják. Vannak a gyúrók, akik naponta foglalkoznak testépítéssel. (Meglepő módon két lány is akad köztük.) Vannak a jó tanulók, akik elhatározták, hogy már most hajtanak a jobb egyetemekre, ezért állandóan tanulmányi versenyekre, nyelvvizsgára készülnek, szakkörre, fakultációra járnak. Ők egyébként egymással sincsenek túl jóban. Igaz, a többiek sem barátságon alapuló csoportokat alkotnak, hiszen naponta összevesznek a csoporton belül is. Egyébként minden téma alkalmas rá, hogy megossza a társaságot, legyen az politika, zene, valóságshow... S mivel nem tekintik természetesnek, hogy a vélemények különbözhetnek, ezért minden vita előbbutóbb üvöltözésbe fullad. A fiatal, két kisgyerekes osztályfőnöknő energiájából, érdeklődéséből nem telik arra, hogy megpróbáljon segíteni, bölcsen úgy tesz, mintha semmit sem venne észre az örökös viszálykodásból, így hát szabadon áradnak az indulatok. A csöndesebbek pedig, kiszorulva a klikkekből, csak hallgatnak, és magányosan lézengenek. Mindjárt azt kérdeztem Edittől, vajon csak ő látja ilyen világosan a helyzetet? Elmondta, hogy már egy-két osztálytársával beszéltek róla, hogyan lehetne békességet teremteni, de nem sokra jutottak. Pedig mindenképpen ez lehet az első lépés: ha már többen is rosszul érzik magukat egy közösségben, s ezt meg is fogalmazzák, akkor megérett az idő a változtatásra. Néha nincs magyarázat rá, hogy miért romlik el a légkör egy osztályban vagy akár egy munkahelyen. Mert bizony a felnőttek körében is kialakulhatnak ilyen helyzetek. Egy rossz főnök, egy bajkeverő kolléga, egy törtető utód, rossz fizetés, az elbocsátás réme - ezek persze konkrét okok. Máskor viszont nehéz eljutni a bajok gyökeréig. Az ember azt hinné, tizenöt évesek körében nem lehetnek ilyen súlyos indítékok. Ám a kamaszok, sőt a gyerekek közt ugyanúgy kialakulhatnak a bonyolult alá- és fölérendeltségi viszonyok, ellenséges vagy kirekesztő indulatok, mint a felnőttek körében, csak legfeljebb ők kevésbé leplezik. Amúgy pedig sajnálom Edit osztályát. Mert hiszen lehetnének jóban is, lehetne a középiskolás négy év életüknek kellemes, vidám szakasza. Ettől most megfosztják magukat. De talán még nem véglegesen. A békésebbek, Edit és társai próbájának meg másokat is bevonni az osztág jövőjéről szóló tanácskozásba. (Csak nehogy újabb klikk legyen ebből is...) Aztán keressenek egy alkalmas szituációt, amikor az osztag elkezd beszélgetni saját életéről. Erre alkalmas lehet egy buli, vagy még inkább a közelgő tavaszi kirándulás egyik estéje. Kezdjétek meg a párbeszédet! Indulatok nélkül IRÁNYTŰ Születésnap Szabó Magda jelentős írói életművében jó néhány érdekfeszítő ifjúsági regény szerepel. A Mondják meg Zsófikának, az Abigél, a Tündér Lán, a Sziget-kék, az Álarcosbál után az Európa Kiadó most a Születésnapot adta ki újra. Az ünnepelt Illés Bori úgy érzi, az a nap, amelyen betölti tizennegyedik évét, határkő lesz az életében. Azt gondolja, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, és így kezelik majd a felnőttek is. Ám a várva várt születésnap pusztán csódást és keserűséget tartogat Bori számára. Az ünnep nem vet véget a gyerekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti eseménnyel. Az első komoly próbatétel váratlaná érkezik a kislány elé: a történet során eldől, nagylány lesz-e már, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Ismét a dzsungelben Generációk olvasták rongyossá Kipling alkotását, A dzsungel könyvét. Az indiai őserdők mélyén felnövő vadóc embergyerek, Maugli számos emberi tulajdonsággal felruházott állat között él: Balu, a bölcs medve, Bagira, a párduc, Akela, a farkas védi-neveli. A mű természetesen nem kerülte el a megfilmesítést. A színészekkel játszatott történet után következett a Walt Disney-stúdió nagy sikerű rajzfilmváltozata. Ahol pedig biztos a siker, ott következik a folytatás. Már játsszák a mozikban a családi filmnek számító új részt, amelyben Maugli nevelőszüleivel egy kis faluban él. Bár boldog közöttük, nagyon hiányzik neki a dzsungel csodákkal teli, izgalmas világa meg a barátok sora. Balu, a kedves mackó ugyanígy érez, elindulnak hát megkeresni egymást. ZENESAROK Tudod, ünnep lesz megint PETHES JÓZSEF • • • Öt évvel ezelőtt Balázs Fecó újjászületett, súlyos betegségéből felgyógyult, s viszszatért a színpadra Újjászületés című lemezével. A Koral együttes hajdani énekese, zeneszerzője, billentyűse azóta is reflektorfényben van, sikeres koncerteket ad, az elmúlt években tévéműsora volt, március elején pedig ötvenkettedik születésnapjára új albummal lepte meg rajongóit. Az Időtörés tizenegy dalát hallgatva megállapíthatjuk, hogy érdemes volt várni öt évig, mert azok egytől egyig slágergyanúsra sikeredtek. A számok zenei világa sokszínű, a rocktól a lírai balladáig mindenki megtalálhatja az ízlésének leginkább megfelelő melódiákat. A dalok közül hetet Fecó jegyez zeneszerzőként, kettőt-kettőt pedig a Korai együttesből ismert Fischer László és Fekete Tibor írt. A kitűnő szövegek Horváth Attila nevéhez fűződnek. A lemez elkészítésénél olyan neves zenészek működtek közre, mint a Korál tagjai, valamint Sipeki Zoltán, Orosz Zoltán, Fekete Kovács Kornél, Csiszár Péter, Schreck Ferenc. A nevekből máris következtethetünk az igényes hangszerelésre, hiszen a hagyományos rockzenei hangszerek mellett fontos szerepet kaptak a fúvósok, illetve a harmonika. A hölgyeket két vokalista, Czernovszky Henriett és Tóth Edina képviseli, s az igazi meglepetés egy fiatal, tehetséges énekesnő, Farkas Zsófi, akivel két gyönyörű duett született. Az Idegen és a Tudod, ünnep lesz megint című lírai számok valószínűleg felsorakoznak az örökzölddé vált Balázs Fecó-számok mögé. Az érzelmekre ható, szerelmes, nosztalgikus dalok mellett helyet kapott egy olyan szerzemény is, amely az erőszak ellen íródott. A R.I.P. Arról szól, hogy néha történnek olyan megrázó események, melyeket így kommentálunk: „ez a bolygó így már nem lakható”. Ettől az egy megállapítástól eltekintve a dalok azt sugallják, hogy meg lehet találnunk az élet apró örömeit. Például az új Balázs Fecó lemez hallgatásával.