Szabad Föld, 2003. január-június (59. évfolyam, 1-26. szám)

2003-03-28 / 13. szám

_ _______BORZÁK TIBOR_______ A kecskeméti Bohém Ragtime Jazzband 1985-ben alakult hivatá­sos komolyzenészekből. Elsősor­ban ragtime muzsikát játszanak. Az évek során sokfelé koncerteztek a világban, jeles fesztiválokon léptek fel. Még „saját” fesz­tiváljuk is van, amely a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál idején, március utolsó napjaiban zaj­lik. Az együttes vezetője Ittzés Tamás, aki a Ze­neakadémia karvezetés, illetve hegedű szakán szerzett diplomát, jelenleg ugyanott dok­­torandusz hallgató. A fiatal művészember he­gedűt és kamarazenét tanul a kecskeméti Ko­dály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolá­ban. Amerikában többször vezetett mester­­kurzust, két szólóalbuma is megjelent az óceá­non túl, és megnyerte a nemzetközi ragtime­­zeneszerző versenyt. A Bohém Ragtime Jazzband-et a közelmúltban az év legjobb dzsesszegyüttesének járó eMeRTon-díjjal ju­talmazták. - Mi volt életed első zenei élménye? - kér­deztük Ittzés Tamástól. - Szüleim zenetanárok, mindig is zene vett körül, odahaza kizárólag klasszikus zene és népzene szólt. A könnyű műfajt utáltam, igazán máig nem tudtam megszeretni, még az igényes popot, vagy rockot is fenntartással fo­gadom. - Mi vitt a ragtime felé? - Egy véletlen. A Kecskeméti Pedagógus Kórus év végi rendezvényére hangszereltem egy ragtime-számot 1984-ben. Az ötlet és a kotta is mástól származott, az eredmény meglehetősen siralmas volt, de akkor és ott mindenkinek tetszett. Nekünk, zenészek­nek, a rögtönzött ragtime együttes tagjainak különösen. - Ekkor alakult meg a Bohém Ragtime Jazzband? - A buli után elhatároztuk, hogy együtt maradunk, de eléggé lassan és döcögősen rá­­zódott össze a csapat. A „zenekarosdi” sok szervezési munkával járt. Nem voltak kották, nekem kellett mindent hangszerelnem, azt sem tudtam, hogyan fogjak hozzá. Ma már csak mosolygok akkori hangszerelési mód­szereimen. A műfajról fogalmunk sem volt, tényleg a nulláról indultunk. Lemezeket, kot­tákat próbáltunk szerezni, s apránként jutot­tunk el a hangról-hangra megírt ragtime-tól az improvizált jazzig. - Kikkel kötöttél barátságot? - Első helyen említem a magyar szárma­zású Joe Murányit. Nagyon sokat tanultunk tőle. De a nagy fesztiválokon mindig összefu­tottunk olyan világsztárokkal, akikkel regge­lizni is jó volt együtt, nemhogy zenélni, ha úgy adódott. A mi műfajunkban most haltak ki az utolsó mohikánok. Nem túlzás azt állítani, hogy már csak egy-kettő él a régi nagy zené­szek közül. Mi azért még viszonylag sokukat láthattuk-hallhattuk. Az olyan „utazó fir­­kusz”-élet, mint a dzsesszzenészé, nem enge­di, hogy a klasszikus értelemben vett barátsá­gok szövődjenek. Rokon lelkek vannak, akik ugyanolyan jóízűt beszélgetnek, vagy zenél­nek együtt, mint két-három évvel azelőtt, a legutóbbi találkozáskor.­­ Melyik a fontosabb: a tanítás vagy a ze­nekar? - A tanítás. Azt követi az egyéb komoly­zenei tevékenység, a koncertezés, a kamara­zenélés. Csak ezután jön a dzsessz, ami nél­kül sokkal rosszabb lenne. Amikor éppen „bohémezek”, akkor az a legfontosabb, azt veszem véresen komolyan. De nagyon nehéz rangsorolni. - Sok energiába kerül a fesztiválok meg­szervezése? - Meg sok pénzbe. Nekem is, a zenekar­nak is. Most már azért kicsivel jobb üzletem­berek lettünk. Ez elsősorban szerelem, de megéri. A közönség mindenért kárpótol. És a felnövekvő, szinte semmiből előbukkanó fia­talok, akik nem tudnának a dzsesszről, és nem játszanának ilyen műfajt, ha nem lennének 1992 óta a nemzetközi fesztiváljaink. - A Bohém vidéki zenekar... - Mi sosem éreztük magunkat vidékinek. A fővárosiaknak talán több fellépésük van, vi­szont a füstös klubokban, elegáns vállalati rendezvényeken sokszor a kutya sem figyel rájuk. A dzsesszklubokba, az önálló koncer­tekre, vagy az iskolai ismeretterjesztő előadá­sokra viszont az érdeklődők miattunk jönnek be. A külföldi szerepléseken végképp nem ér­telmezhető a „vidékiség”.­­ Kitartás, szorgalom, akarat. Ez a siker receptje? . - Biztos, hogy ezek nagyon fontos össze­tevők. Ha elmondanám, hányszor voltak két­­ségeim-kétségeink a „hogyan tovább?”-al kapcsolatban - oldalakat lehetne megtölteni. Csak az eltökéltség ment meg egy csapatot a félévenkénti széthullástól. Ez minden együt­tesnél így van. Ha valahol más a helyzet, ott vagy abból élnek és máshoz nem értenek, vagy hazudnak. Egyébként nyolc emberből valakinek mindig fáj valami. De igazán komo­lyan csak az fáj, ha nem zenélünk egy hónapig. Az nagyon tud hiányozni. Akkor érezzük, mi­kor megint összejövünk. Nálunk évek óta nem is kérdés, hogy ezt (is) kell csinálnunk. - Megtisztelő az eMeRTon-díj? - Természetesen, hiszen szakmai díjról van szó, ráadásul az év dzsesszegyütteseként kaptuk. Rengetegen gratulálnak, és mostaná­ban többet írnak rólunk, könnyebben „beug­­runk” a közönségnek. - Mire készültök? - Eddig nyolc CD-nk jelent meg, most is tudnánk mit kiadni, de ezt majd csak akkor tesszük, ha eljön az ideje. A terveket az élet hozza. Nemrég kaptunk két osztrák, egy né­met, egy svéd és egy lengyel meghívást. Majd meglátjuk, mi lesz belőlük. Bohém ragtime-zenész és komoly zenetanár Ittzés Tamás mindig zene közelében éli az életét a szerző felvétele Horgolj nekem csipkecsizmát! KERESZTÉNY GABRIELLA__________ M­ost, hogy helente a napsugarak már a tavaszi meleget idézik, Dóri­ka is gyanúsan kezdett sürgölődni az anyja körül. Türelmesen álldogált mellette például főzés közben, holott a konyhai műveletek ed­dig legalább olyan távol álltak tőle, mint anyjától a csillámszínű köröm­festés, melyet Dórika a gimnáziumi évek alatt szinte tökélyre fejlesztett. Az anyja sejtette, hogy előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból, ám lánya rántáskeverés közben feltett kérdése mégis váratlanul érte. - Te tudsz kézimunkázni, anya? - Nem igazán - mondta meglepve. - Őszintén szólva életemben nem horgoltam és kötöttem semmit. A hímzőtű láttán kiver a veríték. Fiatal koromban a subázás volt a divat, de ahhoz se értettem. Nekünk még voltak politechnika-óráink, ahol kézimunkázni is kellett. Ha nagy­anyádat nem kérem meg, hogy készítse el nekem a házi feladatokat, ta­lán meg is buktatnak. - Nem gondoltam volna rólad - villant meg Dórika szeme gúnyo­san -, hogy ilyen ügyetlen vagy. A legtöbb osztálytársamnak az anyja köti meg a pulóvereit, és rakásra horgolják az asztalterítőket is. - Na ne mondd! - lendült meg támadólag anyja kezében a fakanál. - Én viszont megkeresem a rávalót, hogy pulóvert vehess magadnak. Méghozzá az utolsó divat szerint. Elárulnád végre, mire megy ki ez az egész? - Egész jó tanfolyamok vannak, ahol még a te korodban is megta­níthatnak horgolni - tért ki a válasz elől Dórika. - Kicsit erősebb szem­üveg kellene hozzá a mostaninál. Meg persze türelem. - Nincs türelmem a horgoláshoz! - csattant fel az anyja. - De már hozzád sem, ha el nem árulod, miben sántikálsz. - Úgy szeretnék egy csipkecsizmát, anya! Nem horgolnál - Dórika most szinte szelíden kunyerált­­ egyet nekem? Ez lesz idei tavasz párizsi divatja, olvastam az újságban. Csipkeszárú csizmák. Bőrtalppal és sarok­kal, de úgy, hogy a lábfején kilátszanak a horgolásból a festett körmök. Szerintem egy hónap múlva nálunk is minden menő lány ilyet hord majd, anya! És már a tornacipőket is csipkével díszítik. - Aha! Már a tornacipőket is - vonta fel a szemöldökét az anyja. -Ez nagyszerű! Neked viszont most egy kapucnis esőkabátra lesz szük­séged, ha jönnek a tavaszi záporok Nem csipkeizére, ami átázik. - Pedig olyan széép! - sóhajtott fel Dórika, aki magában eldöntöt­te, talán mégis megpróbálkozik a horgolással. Akármeddig tartson is, mire megtanulja. Elvégre egy csipkecsizma - amellett, hogy igazán praktikus darab - bármikor divatba jöhet megint. Szabadföld­IATALOK 2003. MÁRCIUS 28. 13 BESZÉLJÜNK RÓLA Veszekszik az osztály ÚJLAKI ÁGNES R­ossz a hangulat az osztályban, állan­dóan veszekszünk - panaszolja a ki­lencedikes Edit. Pedig mindenki nagy vá­rakozással kezdte a gimnázium első évét, ami jól is indult a huszonkét lány és nyolc fiú számára. Szeptemberben még lelke­sen egyetértettek abban, hogy mennyivel jobb fejek a mostani osztálytársak, mint az általánosban voltak. Aztán, ahogy tel­tek a hónapok, már egyre kevésbé gon­dolták ezt egymásról. Alig fél év után, má­ra nagyon elromlott a helyzet, Edit el sem tudja képzelni, hogyan lehetne rendbe hozni. Klikkek alakultak, egyik csoport­ból nincs átjárás a másikba. Vannak a márkabolondok, akik azon az alapon ba­rátkoznak egymással, hogy ugyanazt a márkát hordják. Vannak a gyúrók, akik naponta foglalkoznak testépítéssel. (Meglepő módon két lány is akad köz­tük.) Vannak a jó tanulók, akik elhatároz­ták, hogy már most hajtanak a jobb egye­temekre, ezért állandóan tanulmányi ver­senyekre, nyelvvizsgára készülnek, szak­körre, fakultációra járnak. Ők egyébként egymással sincsenek túl jóban. Igaz, a többiek sem barátságon alapuló csopor­tokat alkotnak, hiszen naponta össze­vesznek a csoporton belül is. Egyébként minden téma alkalmas rá, hogy megossza a társaságot, legyen az po­litika, zene, valóságshow... S mivel nem te­kintik természetesnek, hogy a vélemények különbözhetnek, ezért minden vita előbb­­utóbb üvöltözésbe fullad. A fiatal, két kis­gyerekes osztályfőnöknő energiájából, ér­deklődéséből nem telik arra, hogy meg­próbáljon segíteni, bölcsen úgy tesz, mint­ha semmit sem venne észre az örökös vi­szálykodásból, így hát szabadon áradnak az indulatok. A csöndesebbek pedig, ki­szorulva a klikkekből, csak hallgatnak, és magányosan lézengenek. Mindjárt azt kérdeztem Edittől, va­jon csak ő látja ilyen világosan a helyze­tet? Elmondta, hogy már egy-két osztály­társával beszéltek róla, hogyan lehetne békességet teremteni, de nem sokra ju­tottak. Pedig mindenképpen ez lehet az első lépés: ha már többen is rosszul érzik magukat egy közösségben, s ezt meg is fogalmazzák, akkor megérett az idő a vál­toztatásra. Néha nincs magyarázat rá, hogy mi­ért romlik el a légkör egy osztályban vagy akár egy munkahelyen. Mert bizony a fel­nőttek körében is kialakulhatnak ilyen helyzetek. Egy rossz főnök, egy bajkeverő kolléga, egy törtető utód, rossz fizetés, az elbocsátás réme - ezek persze konkrét okok. Máskor viszont nehéz eljutni a ba­jok gyökeréig. Az ember azt hinné, tizen­öt évesek körében nem lehetnek ilyen sú­lyos indítékok. Ám a kamaszok, sőt a gye­rekek közt ugyanúgy kialakulhatnak a bo­nyolult alá- és fölérendeltségi viszonyok, ellenséges vagy kirekesztő indulatok, mint a felnőttek körében, csak legfeljebb ők kevésbé leplezik. Amúgy pedig sajnálom Edit osztályát. Mert hiszen lehetnének jóban is, lehetne a középiskolás négy év életüknek kellemes, vidám szakasza. Ettől most megfosztják magukat. De talán még nem véglegesen. A békésebbek, Edit és társai próbájának meg másokat is bevonni az osztág jövőjé­ről szóló tanácskozásba. (Csak nehogy újabb klikk legyen ebből is...) Aztán keres­senek egy alkalmas szituációt, amikor az osztag elkezd beszélgetni saját életéről. Erre alkalmas lehet egy buli, vagy még in­kább a közelgő tavaszi kirándulás egyik estéje. Kezdjétek meg a párbeszédet! In­­dulatok nélkül IRÁNYTŰ Születésnap Szabó Magda jelentős írói életművében jó né­hány érdekfeszítő ifjúsági regény szerepel. A Mondják meg Zsófikának, az Abigél, a Tün­dér Lán, a Sziget-kék, az Álarcosbál után az Európa Kiadó most a Születésnapot adta ki újra. Az ünnepelt Illés Bori úgy érzi, az a nap, amelyen betölti tizennegyedik évét, határkő lesz az életében. Azt gondolja, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, és így kezelik majd a felnőttek is. Ám a várva várt születésnap pusztán cs­ódást és keserűséget tartogat Bori számára. Az ünnep nem vet vé­get a gyerekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti eseménnyel. Az első komoly próbaté­tel váratlaná érkezik a kislány elé: a történet során eldől, nagylány lesz-e már, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Ismét a dzsungelben Generációk olvasták rongyossá Kipling alko­tását, A dzsungel könyvét. Az indiai őserdők mélyén felnövő vadóc embergyerek, Maugli számos emberi tulajdonsággal felruházott ál­lat között él: Balu, a bölcs medve, Bagira, a párduc, Akela, a farkas védi-neveli. A mű ter­mészetesen nem kerülte el a megfilmesítést. A színészekkel játszatott történet után követke­zett a Walt Disney-stúdió nagy sikerű rajz­filmváltozata. Ahol pedig biztos a siker, ott kö­vetkezik a folytatás. Már játsszák a mozikban a családi filmnek számító új részt, amelyben Maugli nevelőszüleivel egy kis faluban él. Bár boldog közöttük, nagyon hiányzik neki a dzsungel csodákkal teli, izgalmas világa meg a barátok sora. Balu, a kedves mackó ugyanígy érez, elindulnak hát megkeresni egymást. Z­E­N­E­S­A­R­O­K Tudod, ünnep lesz megint PETHES JÓZSEF • • • Ö­t évvel ezelőtt Balázs Fecó újjászületett, súlyos betegségéből felgyógyult, s visz­­szatért a színpadra Újjászületés című lemezé­vel. A Koral együttes hajdani énekese, zene­szerzője, billentyűse azóta is reflektorfényben van, sikeres koncerteket ad, az elmúlt években tévéműsora volt, március elején pedig ötven­­kettedik születésnapjára új albummal lepte meg rajongóit. Az Időtörés tizenegy dalát hall­gatva megállapíthatjuk, hogy érdemes volt várni öt évig, mert azok egytől egyig sláger­gyanúsra sikeredtek. A számok zenei világa sokszínű, a rocktól a lírai balladáig mindenki megtalálhatja az ízlésének leginkább megfele­lő melódiákat. A dalok közül hetet Fecó jegyez zeneszerzőként, kettőt-kettőt pedig a Korai együttesből ismert Fischer László és Fekete Tibor írt. A kitűnő szövegek Horváth Attila nevéhez fűződnek. A lemez elkészítésénél olyan neves zené­szek működtek közre, mint a Korál tagjai, va­lamint Sipeki Zoltán, Orosz Zoltán, Fekete Kovács Kornél, Csiszár Péter, Schreck Fe­renc. A nevekből máris következtethetünk az igényes hangszerelésre, hiszen a hagyomá­nyos rockzenei hangszerek mellett fontos szerepet kaptak a fúvósok, illetve a harmoni­ka. A hölgyeket két vokalista, Czernovszky Henriett és Tóth Edina képviseli, s az igazi meglepetés egy fiatal, tehetséges énekesnő, Farkas Zsófi, akivel két gyönyörű duett szüle­tett. Az Idegen és a Tudod, ünnep lesz megint című lírai számok valószínűleg felsorakoznak az örökzölddé vált Balázs Fecó-számok mö­gé. Az érzelmekre ható, szerelmes, nosztalgi­kus dalok mellett helyet kapott egy olyan szerzemény is, amely az erőszak ellen íródott. A R.I.P. Arról szól, hogy néha történnek olyan megrázó események, melyeket így kommen­tálunk: „ez a bolygó így már nem lakható”. Ettől az egy megállapítástól eltekintve a dalok azt sugallják, hogy meg lehet találnunk az élet apró örömeit. Például az új Balázs Fecó lemez hallgatásával.

Next