Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1955-02-06 / 6. szám
6 Fcldmüves A kultúra fáklyái a kigyúl Alsószemeréden is „Idvözlégy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat. Víg egünkön mutasd mosolygó orcádat.’’ Csokonai Vitéz Mihály soraival köszöntjük az alsószemerédiek nemes törekvéseit, amikor községünkben a CSEMADOK megalakításán fáradoznak. Január 16-án a CSEMADOK demandi helyi csoportja tartalmas, egész estét betöltő kultúrműsorral látogatta meg Alsószemeréd szorgalmas dolgozóit. Benyus Miska, a CSEMADOK deméndi helvicsoport kultúr- és színkör vezetője, jelenleg az állami birto deméndi udvarán kocsis. Nappal ég a keze alatt a munka, este pedig tü/el benne a tettvágy a kultúrmunka terén. Fiatalos lendülettel vesz részt mindig a kulturmunkában. Benyus kulturtárs arca mosolyog, mikor a színpad függönye előtt a CSEMADOK deméndi helyi csoportja nevében köszönti az alsószemerédieket, amikor Szavai ünnepélyesen csengenek ezt mondja: „Szervezzétek meg Alsószemeréden is a CSEMADOK helyi csoportot. Meglátjátok mennyivel több mosoly , mennyivel több vidámság költözik majd falutok dolgozóinak életébe. A CSEMADOK- nak az a célja: a dolgozó embereket a jó kulturmunkán keresztül újabb kezdeményezésekre serkenteni szocialista hazánk építőmunkájában Ezért jöttünk ma ide hozzátok és ezért iparkodjatok Ti is megszervezni a CSEMADOK helyi csoportját Alsószemeréden.” A jó szónak meg is lett a foganatja. Január 23-án délelőtt azok az alsó-szemerédiek, kik megértették kultúra fejlesztésének és ápolásának a fontos szerepét dolgozó népünk életében, összejöttek a kultúrházban. — Lelkes fiatalok és felnőttek egyaránt. Összejöttek, hogy megindítsák a szervezőmunkát.* Elindult egy új élet Alsó-szemeréd kultúrtörténetében. Egy olyan új élet, mely be fogja ragyogni az emberi lelkeket és melynek minden téren mer lesz az áldásos hatása. Igaza van a mi fiatal közönünknek, Gáli Olgának amikor versében így énekel az „Új hajnal” című könyvében: „Minden nap újul a világ, ringatja igéző élet tavaszát s a nép, mely alkotni és nőni vagy beért vetésként hozza meg nyarát ’’ Henczy Béla, Ipoly.sár MI ÚJSÁG A KAKONOS ÜDÜLŐTELEPEIN A Forradalmi Szakszervezet üdültetési akciójáról már sok jót hallottunk. A téli hónapokban pihenik ki fáradalmaikat a földművesek, akik egész nyáron át a legnehezebb és egyben a legszebb munkát végzik — biztosítják népünk mindennapi kenyerét. Egyike ezen üdülőtelepeknek a Krkonoše hegységben van, a meseszép Spindlerov Mlyn. Hetenként 800 dolgozó váltja itt egymást. Kikapcsolódnak a mindennapi életből s kizárólag szórakozással és pihenéssel töltik idejüket. A téli üdülés alatt tizenegyezer pihenni vágyó munkás, földműves, értelmiségi részesül e nagy kedvezményben. Az üdülőtelep dolgozói mindent elkövetnek, hogy vendégeik a lehető legjobban érezzék magukat. Ellátták őket mindennel, amire pihenő embernek szüksége van. Kényelmes, meleg szobák, elsőrendű ellátás, figyelmes és pontos kiszolgálás jellemző ezekre az üdülőtelepekre. Mint tavaly, ez idén is szocialista munkaverseny folyik az üdülő dolgozói között. A múlt év folyamán a ,,Május 9” üdülő nyerte meg a vándorzászlót. Ez idén a dolgozókról való gondoskodásban annyira előrehaladtak, hogy ötféle ételből válogathatnak az üdülők. Nem feledkeztek meg azokról sem, akiknek szigorúan megszabott étrend (diéta) szerint kell étkezniük Az „ötéves terv“ nevű üdülőben a lehető legnagyobb gondossággal, szakszerűen összeállított ételeket főznek a lábadozóknak vagy diétát tartó dolgozóknak. A sportkedvelők is megtalálják szórakozásukat. Ez évben a régi felszereléshez még 60 sítalpat szerzett be az üdülőtelep, nem beszélve a szánkókról A kora esti órákban pedig szép könyvvel a kezükben — melyet a könyvtárból kölcsönözhetnek ki — s élvezhetik annak varázsát. Vacsora után filmbemutatók szórakoztatják az üdülő dolgozókat. A téli üdülés részvevői akiket legjobb dolgozók soraiból választottak a ki az üzemek nagyon elégedettek nagyon jól érzik magukat a hegyekben. Bizonyíték erre az a vidámság és kacaj, melytől az üdülőtelep környéke visszhangzó K egész nanon át Védnökséget vállaltunk... A pásztói CSEMADOK kultúregyesület tagjai nagy sikerrel adták eő Gárdonyi Géza színművét a „Bor”-t. Közkívánságra az előadást még háromszor megismételték. Ha a kezdeti nehézségekre gondolunk, szinte alig hihető, hogy mindezeket sikerült leküzdenünk Negyvenöt emberre volt szükség, hogy az előadás zökkenőmentes lefolyását biztosíthassuk. örömmel kell megállapítanunk, hogy tagjaink munkájával vállalkozásunk önfeláldozó sikerült S itt az évzáró közgyűlésen kötelezettséget vállaltunk hogy kulturbrigádunk meglátogatja Ipolyfödémes kisközséget ,és az ottani lakosoknak segítünk a CSEMADOK helyi csoport megalakításával járó szervező munkában. Az ipolyfödémesi iskola kis terme megtelt érdeklődőkkel Az előadás kezdete előtt Oroszlány tanító kulturtárs ismertette a CSEMADOK alapszabályait, majd rátértünk a színdarab előadására. A pásztói CSEMADOK az ipolyfödémesi lakosság kérelmére védnökséget vállalt az ipolyfödémesi CSEMADOK fölött. Reméljük, helyet fogunk tudni állni és segítségükkel az ipolyfödémesi CSEMADOK megszilárdulva önállóan fogja rövidesen tudni ellátni szép kötelességét, szórakoztatva tanítani a dolgozókat és a munka után pihenést nyújtani. ■p.1 . nOK-Ht.l" Kis, 1955 február 6. JAN SUDRABKALN: SZTÁLINGRÁD (a sztálingrádi győzelem 11. évfordulója alkalmából) Sztálingrád, a távolból is árad hő, melengető leheleted, bármely messziről, a jóbarátnak szeretettel nyújtasz hű kezet. Gaz ellenség neved hallja s reszket; roggyant térddel menekül, rohan. Havas, hideg pusztáidon vesztek bitang támadók közül sokan. Akik ordasokkal verekedtek, tudják: gránát marta testedet, annyi, mint a tengerben a cseppek. Sztálingrád, szent nekünk a neved. Szíve annak, ki rabságban sorvad, a te szíveddel együtt dobog, gondolatban átkel ott, ahol vad bombazápor veri a folyót. Sztálingrád! Olvastuk a mesékben: aranyból emeltek várakat, ámde drágább színaranynál nékem Volgánk vize és a tó falad. Sztálingrád! A vad fasiszta horda falad alól gyáván, verve fut, védőidnek hős serege hordja homlokán az örök koszorút. Végetér a harc. A magas égig szabad Volgánk újra felragyog, romjaidon új erődöt épít a nép, s fénylik örök csillagod. URBÁN ESZTER fordítása CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: 5*regény oCsuzsi a táborozáskor Estve jött a parancsolat. Violaszín pecsét alatt Egy szép tavaszi éjszakán. Zörgettek Jancsim ablakán. Éppen akkor vált el tőlem, Vígan álmodott felőlem. Kedvére pihent ágyában Engem ölelvén álmában: Mikor bús trombitaszóra, Ülni kellett mindjárt lóra. Elindulván a törökre: Jaj, talán elvált, örökre (150 éve, 1805 január 28-án halt meg CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY, a XVIII. század legnagyobb magyar költője Csodálatos zeneiségű szerelmi versei, népies dalai és vidám költeményei a magyar költészet legbecsesebb értékei közé tartoznak. Sírva mentem kvártélyáig, S onnan a kertek aljáig. Indult nyelvem bús nótára. Árva gerlice módjára. Csákóját könnyel öntöztem. Gyászpántlikám rákötöztem; Tíz rózsát hintek lovára, Százannyi csókot magára. A lelkem is sírt belőlem, Mikor búcsút véve tőlem: „Isten hozzád!” többet nem szólt, Nyakamba borult, s megcsókolt. Elbeszélés. írta: K. Pausztovszkij. Puskin halálának 118. évfordulója alkalmából közöljük Pausztovszkij, szovjet író alábbi elbeszélését. Sz onyegaparti városkába már ** beköszöntött az északi nyár, mikor megérkeztem. Éjfélkor kötött ki a gőzös. Az ezüstös hold alacsonyan úszott a tó fölött, sápadt sugárzása szinte feleslegessé vált a fehér, világos éjszakában. Bementem a városba szállást keresni. A nyitott ablakok mögött tompa fény derengett, a hűvös kertekben jázminok nyíltak. Köpcös, egykedvű, kefehajú férfi szegődött mellém. Faházacska kapuja előtt kékszemű kislány ült a padon és babáját ringatta. Megkérdeztem, befogadnának-e éjszakára. Némán bólintott és tiszta kis szobába vezetett. A kefehajú ember makacsul utánam baktatott, asztalnál acélkeretű pápaszemmel Az orrán fehérhajú nénike ült és csenazdesen kötögetett. Falnak támaszkodni po’epte, őszszakállú aggastyán bóbiskolt. — Nagyannó — mondta a lányka és a babával rámmutatott — ez az utas éjszakai szállást kér. Az öregasszony feltápászkodott. — Maradhatsz nálunk, kedvesem, légy a vendégünk. Kicsit szűkösen vagyunk ugyan, ne vedd hát zokon, ha az ágyadat a padlóra vetem. — Ilyen alacsony színvonalon áll az ön élete, polgártársnő?— rikácsolta gúnyosan a sortébajú. Az öregember kinyitotta a szemét, ránézett és halkan mormolta: — Üres a te szíved, barátocskám, a világ minden kincse sem töltheti be .) Tigyelj a nyelvedre, öreg! Még nem ültél a kóterben? — kiáltott a kefehajú. Az öreg hallgatott. — Óh, kedveském — siránkozott a háziasszony, — hajléktalan öreg vándorló ez, mit kezdenél szegénnyel? A szúrósszemű, sörtehajú ember fontoskodva igazgatta aktatáskáját. — Úgy látszik, valami furcsa szerzet vagy — állapította meg diadalmasan. — Jól meg kell nézni kit vesz az ember a házába, megállapítjuk személyi Majd mindjárt adataidat. Hogy hívnak? Hol születtél? Hol az illetőségi helyed? * Az öregember elmosolyodott. A kislány leejtette babáját ijedtében. — Nincs illetőségi helyem — válaszolta nyugodtan az öreg. — Mindenütt otthon érzem magam. A nevem Alexander. — Mi a foglalkozásod? — Fiatal éveimben búzát vetettem és betakarítottam a gabonát. Most szép szót vetek és azt gyűjtöm be. A sörtehajú értelmetlenül bámult rá. — Igazold magad! — Van igazolványom, de nem a te részedre, kedvesem. Az én okmányaim becsesek. — Nos — mérgelődött a kefefejű, — majd találok valakit akinek megmutatod. Azzal felpattant és bevágta maga mögött az ajtót. Az öregasszony begyújtott a szamovárba. ]Nincs egy darabka cukor sem, c sopánkodott, elfelejtett vásárolni. A szamovár szomorkásan zümmögött hozzá. A kislány háziszőttes abroszt terített az asztalra. Nem lepett meg az éjszakai teázás , tudtam, az északi emberek későn térnek pihenőre. A vén ember csendesen, csukós, szemmel üldögélt. Nehézkes léptek közeledtek. Az öreg felsóhajtott. — Visszajön — mondta keservesen — bocsásd meg, hogy miattam, vén szamár miatt, zavarnak, anyácska! A kefehajú ember kopogás nélkül belépett. Egy rendőr követte. A kefehajú fejével az öreg felé intett. — No gyerünk, nagyapó — szólt a rendőr szigorúan. — elő az okmányaiddal, igazold magad! Ha nem, bevisztek az őrszobára. — Kedvesem, már a hetedik évtized nyomja a hátamat, minden nap ecitiei a twin lularncy.k .. .ien udvaron. Légy hozzám, kérlek, türelemmel. — Rajta hát — biztatta a rendőr, de ne lódíts! — Miért lódítanék? Az én életem folyása tiszta, egyenes. Mi Fedoszjevek, mindig fuvarosok és énekesek voltunk. Prohor, a nagyapám, híres dalos volt. Tudod, hogy az ő szülőföldjén Pszkov kormányzóságban élt a mi nagy költőnk Alexander Szergejevics Puskin ? A rendőr vigyorgott. — Ki ne tudná? — Miatta vesztette el nagyapám a híres szép hangját. Nagyapám az országos vásáron énekelt. Puskin hallgatta. Azután betértek egy kocsmába és késő éjszakára együtt üldögéltek. Miről beszéltek, miről nem, senki sem tudta, de nagyapám mámorosan jött haza, holott alig ivott szeszt. „A jókedvétől, meg a beszédjétől vagyok részeg. Nasztaszjuska — mondta feleségének. — olyan csodálatosan szép szavak voltak szebbek, mint valamennyi dalom együttvéve" Az öreg elhallgatott, aztán hirtelen énekelni kezdett. Magas, csengő hangjából fájdalmas vágyakozás szólt. „A tavon, it-hei me,i’kon, o. Könnyeinket elmosta a hó ... ” A rendőr óvatosan odatelepedett az öreg mellé. — Halloasd csak tovább [UNK] Mikor százéves korában meghalt, ezt a dalt hgyta örökül ránk .. De hadd folytassam. Kegyetlen télidőben, éjfélkor!- így beszélte nagyapám — zörgetnek ám az ablakon. Kocsit, lovat kérnek. Nagyapám kilép — mindenütt csendőr. No, gondolja biztosan megint fegyenceket kell fuvaroznom. De fogoly sehol sem, a szánon azonban vastag, kötelekkel áthurkolt hosszú, fekete koporsó. Óh, gondolja nagyapám ki az a szerencsétlen akit még a sírjába is megkötözve visznek? Odalép a koporsóhoz, szelíden lesimítja róla a havat és megkérdezi az egyik rendőrt- kit visznek? Puskint, mondják a csendőrök. Puskint, akit Péterváron megöltek. Nagyapám meg leveszi a sapkáját és mélyen meghajol a koporsó előtt. „Mi az, talán ismerted?” — így a csendőrök. „Egyszer énekeltem neki" — mormolja nagyapám. „No, ennek már nem kell nóta!” — nevetnek a csendőrök. Hideg volt az éjszaka, még a lélekzet is megfagyott. Nagyapám leintette a csendőröket, ne szóljanak, felült a bakra és nekiindultak Csendes volt minden, csak a szántalpak csikorgása hallatszott meg amint az oldalfegyverek tompa koppanásai újra meg újra nekiütődtek a koporsó falának. Olyan szomorú volt ez, hogy nagyapám szeme megtelt könnyel és erős, átható hangon énekelni kezdett. „A távoli, fehér mezükön, ó, Könnyeinket elmosta a hó .. Az egyik csendőr a puskaaggyal tarkón ütötte, de nagyapám csak énekelt tovább. Hazajövet ágynak dőlt, megfagytak a hangszálai és haláláig csak suttogni tudott. — Szívből énekelt — vélte meghatott.nn a rendőr. Mindent_. szívből kell csinálni, Lil kedvesem — mondta az öreg. De hiszen te azt kérdezted, ki is vagyok én? Hát eljárok az emberek közé, énekelgetek, ez a foglalkozásom. Ha új dalt hallok, megtanulom, továbbadom. Hidd el, az énekszó marad meg leginkább az emberekben. Aki nem szereti a nótát, ott hitvány ember, nem tudja, milyen az igazi élet. Az öreg reszkető kézzel eltkvarrászott egy szürke tokot. Itt az igazolványom, megnézheted. — Már miért nézném? — szólt sértődötten a rendőr. — Jó szemem van nekem, látom én úgyis, kiféle vagy. Maradj csak nyugton, nagyapó, pihend ki magad. Maga meg. polgártárs — fordult a sörtekajához, — menjen inkább máshová szállást keresni. Jöjjön velem, majd tartn»£ miamit. Kimentek. Etd'vastam »z öregember igazolványát. — Bizonyítjuk, hogy Alexander Fedoszjev népdal- és népmesegyűjtő. Ezért a Karéliai Köztársaság kormányától nyugdíjat kap. Minden illetékes hivatalt felkérünk, legyen segítségére”. — Nincs rosszabb, mintha az embernek a lelke száraz, sivár — tűnődött az öreg. — Az ilyen embertől elhervad az élet, mint a fű az őszi harmattól. Ez angatagon teáztunk. A kislány megint kiült a kapualjba és ringatta a babáját. Láttam, hogy a rendőr odamegy hozzá és kis parírtölcsért nyújt át neki, színültig cukorkával, pereccel. — Menj, add oda az öregembernek — mondta és rettenetesen elvörösödött. — Mondd, ajándék. Nekem nincs időm, az őrhelyemre kell mennem.