Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-10-21 / 42. szám

16 Beszélgetés az agronómussal Az őszi mun­ka sokrétűsége és össze­torlódása, valamint a nem mindig kedvező időjárás eléggé megnehezíti a dologszervezést és -irányítást. De­­hát a nehézségeken úrrá kell lenni, a feladatok­ teljesítése sürgős, el nem odázható. Annál is inkább nem, mert a tél közeledtével csakis rosszabb időjárás várható. Ezekről a kérdések­ről beszélgettem a legutóbb a koloro­­vói (Gúta) Szocialista Ifjúsági Szövet­ség EIsz-ben Kerk­o András agronó­­mussal, aki elöljáróban elmondta, hogy az ütemterv szerint, kielégítően halad a munka. A tavalyi és az idei jó szervezési-irányítási tapasztalatokat hasznosítják: a fő figyelmet az embe­rek, gépek alapos felkészítésére, a do­logidőre, a dolgozók kezdeményező­készségére, a gépek teljesítőképessé­gére fordították és fordítják. Jellemző a műszaki felkészültségre, hogy 121 traktort — nem tévedés! — üzemeltetnek, kerekest, illetve lánc­talpast, kisebb és nagyobb teljesítő­­képességűt egyaránt. Lendületes a cukorrépa, a silókuko­rica és a kukorica betakarítása, gyümölcs és szőlő szüretelése, továb­­­bá a zöldségé. Nagy erőfeszítéseket követel a több mint kétezer hektárnyi gabonavető ágy készítése, vetése; ezt a munkát október 25-ig szeretnék befe­jezni, hogy a zsenge növényzetet jól felerősödve érje majd a tél mostoha időjárása, hidege. A silókukorica betakarításához (a­­mely meghaladta az ezer hektárt) a kameniőnái (Keszegfalu) Steiner Gá­bor Efsz két silókombájnja is hozzá­járult, együttműködési szerződés alap­ján. Ennek a munkának a befejezésé­nél tartottak a gútai szövetkezetben. Derekas munkát végeznek a trakto­rosok, gépkezelők, terményszállítók, kommunisták, pártonkívüliek, az el­lenőrző bizottság tagjai, szakemberek s vezetők. Lelkes, áldozatkész munká­juk az őszi munka eredményes végzé­sének, idejében való befejezésének zá­loga. Plavec P., Kolárovo Egy kiállításon két elismerés Nemrégiben rendezték meg a galán­­tai járás Sládkovicovci (Diószeg) Mag­termesztő Állami Gazdasága Veiké Üfany­i (Nagyfödémes) üzemegységé­ben a járási méretű VI. Állattenyész­tési Napokat. A többi mezőgazdasági üzem között a Salai (Vágselye) Barátság Elsz is kiállította 79 255-ös számú fejőstehe­nét, amelytől Rózsa Veronika feje ez év háromszázöt napja alatt 8423 liter csaknem négyszázalékos zsírtartalmú tejet fejt A tehén csupán hároméves és az első tejelési­ időszakban adta ezt a nagy mennyiségű és kiváló minősé­gű tejet, amire Szlovákia számos me­zőgazdasági szakembere felfigyelt. Sőt, Szlovákia Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztériuma szakembereinek véleménye szerint a köztársaság egyik legjobb tehenéről van szó: két év múlva leadhatja az évi 10—12 ezer litert. A tenyészállat-kiállítás óta sok cso­­dálója van az­ I. díjas tehénnek... (Kép és szöveg: Krajcsovics F. Galánta) SZABAD FÖLDMÜVES • KORSZERŰ ÓVODA. Cigány szár­mazású honpolgáraink szellemi lema­radásának kiküszöbölése, életkörülmé­nyeik javítása érdekében aránylag so­kat tesz társadalmunk, szocialista rendszerünk. Ez a cél vezérelte az illetékes szerveiket, amikor Drjenovcé­­ben (Somodi) korszerű óvodát építet­ték. A hatvan férőhelyes óvodát eddig harmincöt cigánygyerek látogatja. Re­­menyák Erika és Hučková Božena óvónő­­ foglalkozik egész nap a kis óvodásokkal, s Knizner Gréta, vala­mint Zágonyi Terézia is azon fáradoz­nak, hogy minél több gyerekkel­ sze­rettessék meg ezt az intézményt. (Farkas R., Aj) • VÉRADÓNAP. Sikeres véradóna­pot rendezett a Vöröskereszt pribetai (Perbete) szervezetének vezetősége, az egészségügyi központ dolgozóival közösen. Ez alkatomat 58 személy adott térítésmentesen vért, ami jóval több, mint a tavalyi évben. A Vörös­kereszt-szervezet vezetői a taglétszám gyarapításán munkálkodnak, s szociá­lis otthonok meglátogatását is beter­vezték a legközelebbi időszakra. (Misák Rudolf, Pribeta) • ÜGYESKEDNEK. A salkai (Ipoly­szalka) székhelyű Új Élet Efsz-ben aránylag jól halad az őszi termény­betakarítás és szántás­ vetés. A tagság feladta tartózkodó álláspontját a vö­röshagyma termesztésével kapcsolat­ban: ez a növény gazdag terméshoza­mával jelentősen hozzájárult a tagság személyi jövedelmének gyarapításá­hoz, ugyanakkor a gépek könnyítik már a hagymatermesztés és -betakarí­tás munkáját. Az őszi mélyszántást előreláthatólag november 7-ig befeje­zik. (majerszky) • KATONA-MŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁ­SA. A komárnói (Komárom) Duna­­menti Múzeumban immár harmadszor nyílt meg — október B-án — a prágai „Armádne štúdio“ katona­művészeinek grafikai, festmény- és szobortárlata. E kiállítás ékesen bizonyítja néphad­seregünk néppel való azonosulását, életünkben elfoglalt méltó helyét, szo­cialista mivoltát. (PjP) Példamutató vöröskeresztesek Kétszázharminc tagú a komocai (Ka­­mocsa) Vöröskereszt-szervezet, MU Dr. Garban Marian községi orvossal az élen. Jó munkájukat, dicséri többek között az is, hogy a tervezett harminc helyett hatvannégyen adtak térítés­­mentesen vért, egyetlen véradónap alkalmából. Köztük öten már a Jánsky­­érem bronz fokozatának tulajdonosai: Bertók Gizella, Soóky Jolán, Galla Jan­ka, Lukács Rozália és Barczi Eszter. Jó munkát végeztek az önkéntes nő­vérek, akik 126 elsősegélyt nyújtottak. Ismerteiket rendszeresen gyarapítják, tová­bbképzéssel. A vöröskeresztes tagok hetven alka­lommal látogatták meg a falu idős, magányos honpolgárait. (PJP) Bizonyított Húsvéth József 28 éve a šamoríni (Somorja) KÉK DUNA Efsz dolgozója. Lókedvelő. Elképzelhető, mily nagy öröm és meglepetés érte ez év januárjában, amikor a gondjaira bízott kanca két csikót hozott a világra. — Tudja — kezdte a beszélgetést —, fájt nekem a kijelentés, amikor azt mondták egyesek: „Kár minden fáradozásáért... Az egyik kiscsikó úgyis elpusztul...“ Elhatároztam, azért is mindent megteszek, hogy a két csikót felneveljem. Az asszonya már neheztelt is rá, hogy többet időzött a kiscsikók mellett, mint otthon... Nos, a lelkiismeretes, hozzáértő gondviselés kifizetődött. A csikók nagyon vir­goncak, életerősek, semmi jelét nem mutatják annak, hogy távozni óhajtanak a négylábú élők sorából... Ezt mutatja a fényképfelvételünk is, amely róluk készült. Húsvéth bácsi bizonyított. Óváry Péter, Samorín (A szerző felvétele) hogy egyesek szerint az értekezletek, tanácskozások és más hivatalos össze­jövetelek a részvevők többségének nagyszerű lehetőséget nyújtanak az aktív unatkozásra. Mondanom sem kell, ezzel az általá­nosságban megfogalmazott állítással nem tudok teljesen egyetérteni, jóma­gam is gyakran veszek részt külön­féle értekezleteken, tanácskozásokon, tehát van némi áttekintésem a részt­vevők magatartásáról. Az alábbiakban azt szeretném — saját tapasztalataim alapján — bizonyítani, hogy egy-egy értekezleten mi minden hasznos el­foglaltságot találhat magának az em­berfia. Van aki például önművelődik. A kollégám, bevallása szerint, az érte­kezleteknek köszönheti az olvasottsá­gát. Két tucatnyi regényt olvasott el a tanácskozások ideje alatt. Olyannal is találkoztam, aki képzőművészeti haj­lamainak fejlesztésére használta fel a gyűléseket. Bizonyítják ezt a jegyzet­füzetében található nem lebecsülendő karikatúrák. Vannak, akik sajtószem­lét tartanak, a legfrissebb sajtótermé­kek humorrovatát és az apróhirdetése­ket tanulmányozva. Megint mások nyugodt lelkiismerettel álomba szen­­derülnek. De nem kevés azoknak a szám­a sem, akik nyakizomzatuk fej­lesztése érdekében tornagyakorlatokat végeznek, akkorákat bólintgatnak, hogy majd leesik a fejük. Az elmondottakból világosan kitű­nik, hogy az értekezleteken, tanácsko­zásokon, ellentétben a szóbeszéddel, nem lehet unatkozni. Csak egy vala­mit nem értek: amikor a határozatok jóváhagyására kerül sor, senki sem tartózkodik a szavazástól, mindenki mindennel egyetért. BODZSÁR GYULA fia(JÍc^vn)t 1978. október 21, 1 ‘a JE ------------------------------------------­OKTÓBER kelte nyugta kelte nyugta ô p. ó. p. 6. p. ó. p. v Október 23 Hétfő GYÖNGYI ALOJZIA 6.14 16.43 22.22 12.34­­ Október 24 Kedd SALAMON KVETOSLAVA 6.15 16.41 23.19 13.10 1 Október 25 Szerda BLANKA AURÉL 6.17 16.39 — 13.44 Október 28 Csütörtök DÖMÖTÖR DEMETER 6.18 16.37 0.17 14.14 Október 27 Péntek SZABINA SABÍNA 6.20 16.35 1.18 14.41 Október 28 Szombat Csehszlovákia fü­gget. kikiáltása 6.21 16.34 2.21 15.08 Október 29 Vasárnap NÁRCISZ KLÁRA 6.23 16.33 3.25 15.37 Szüreti mondások javában folyik a szüret. Tel­nek a puttonyok meg a hordók, a szőlő nedűjétől a hangulat is emelkedik, s hallatja szavát az örök bölcsesség. A munkásnép egész történelmét örökítik meg a szólásmondások. Bošáca vidé­kén például ez a mondás járja: „Dolgozni rest ne legyen, szőlőt ültessen“, ami félreérthetetle­nül arra vall, hogy a szőlészet sok fáradsággal, munkával járt. S hogy az eredmény, a jó ter­més is nagy mértékben a dere­kas munkától függ, ezt egy má­sik mondás bizonygatja: „Nem eső, hanem kapa kell a szőlő­nek, vagy „Nem ima, hanem kapa kell a szőlőnek“. Ha a májusi fagyok elmaradnak, jó a termés, mert „Zsófia kiissza a bort“. Ha pedig jó a termés, „Sok bor — sok lakodalom". Kiadós étkezéshez sok bor jár, mert „Muzsika, hal, dinnye, disznó inni kíván“. Azt is mond­ja a nép bölcsessége, hogy „A pecsenye meg a bor arcsimító“. Sőt, gyógyító hatása is van, mert „Fiatalasszony, libasült, kupa bor legjobb orvosság a mellkajra". Bár azt tanácsolták, hogy „Aki sokáig akar élni, ne igyon sokat“, mégis „A fiatalok­nak vizet, az öregeknek bort“ javallanak, mert „A bor még az öreget is felrázza“. Persze, a bor élvezetének árnyoldalai is vannak. Modrá­­ban azt tartják, hogy „A bor fűt, de nem ruház". Közismert, hogy „A bor megoldja a nyel­veket", meg „A józan gondola­tát a részeg mondja ki", aztán „A víz malmokat, a bor nyelve­ket hajt". Sőt, azt is mondják, „Aki sokat iszik, elveszti az eszét". Vagy „Rámegy az egész­sége, ha sokat iszik rá". Nem véletlenül mondogatják, hogy „Játék és ivás közben is­merni meg az embert". A nagy­­ivó „A bortól oldalt, a sörtől hátra, a pálinkától meg orra esik“. Persze, ezek a mondások többnyire a múlthoz fűződnek, s bár olyan mondás is van, hogy „Részeg embernek Krisztus is kitér az útjából", nem biztos, hogy a közlekedési rendőrre is vonatkozik, mint ahogy az sem biztos, hogy az autók kitérnek a részeg elől... AZ IGAZI TITOK — Igaz, hogy a fiuk titokban megnősült? — Igaz, szomszédasszony. — És mikor tudták meg? — Amikor elvált a JÓ MEGFIGYELŐ — Figyeled? Janó öregszik. — Miből vetted észre? — Előbb az étlapot nézi meg, csak aztán a pincérnőt. ISMERETTERJESZTÉS — ... és hogyan sikerült az álmatlanságról szóló előadásod? — Remekül. Minden hallga­tóm elaludt! EMLÉKEZÉS Két öregember ifjúságáról be­szélget: — Az én­­ kedvemért egyszer egy bájos lány kockára tette az életét — mondja az egyik só­hajtva. — Hogyan történt? — Azt mondta, inkább a Ti­szába ugrik, mintsem hozzám jöjjön. TALPRAESETT SRÁC Az apa így szól a fiához: — Tudod, Róbert, számomra a munka mindig öröm volt. Te pe­dig azt akarod, hogy mások dolgozzanak helyetted! A fiú így válaszol: — Nem vagyok annyira önző, papa, hogy csak az örömnek éljek! ILLÚZIÓ — INGYEN — Azon gondolkozom, hogy veszek magamnak egy új autót. — És ezt te megengedheted magadnak? — Miért ne? A gondolkodás semmibe se kerül! Sok alkoholt fogyasztunk?... avagy: aki kiskora óta ennyit változott... (Kallus rajza) — Kiadja az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a PRÍRODA Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő: Patkó Károly. — Szerkesz­tőségi titkár: Kádak Gábor. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 891­27 Bratislava. Krížkova 9. — Telefon: főszerkesztő és titkárság: 475­18 — telefonközpont: 472 41 — belső vonalak: mezőgazdasági osztály 10. propaganda osztály 55. — Nyomja a SVORNOSŤ nyomda, n. v„ Bratislava, Odborárske nám. 3 — Terjeszti a Posta Hírlapszol­­gálata — Előfizetéseket felvesz m­inden postahivatal és postai kézbesítő. — Külföldre megrendelhető: PNS, ústredná expedícia dlace 884 19 Bratislava. Guttwaldovo nám 48 — Előfizetési dlj egy évre 52,— Kčs, fél évre 28,— K £ s. — A szerkesztőség kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem küld vissza. A lap nyilvántartási száma: S011 U/S. SZABAD FÖLDMŰVES Index: 49 830

Next