Szabad Hazánkért, 1955 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1. szám
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY (HALÁLÁNAK SZÁZÖTVENÉVES ÉVFORDULÓJÁRA) A TIZENHATODIK SZÁZADTÓL KEZDVE a lírai kiköltészetvolt a magyar irodalom legnagyobb hatású, leghazafiasabb ága. Balassi Bálinttól Petőfi Sándoron át József Attiláig a jelentékeny lírikus-egyéni,ségek szinte megszakítatlan sorban léptek fel, gazdag költői tematikát és kifejezési kincset hagyva örökségül. A magyarlíra egységes folyamatában a kiváló költők nagy újítók, de ugyanakkor nagy hagyományőrzők is voltak. A politikai rés szerelmi líra mestereit sok szál fűzi össze a példát adó elődökkel, s az utódokkal, akik nem pusztán követői, hanem továbbfejlesztői voltak az élő költői hagyományoknak. Csokonai Vitéz Mihály költészete a 18. század utolsó évében bontakozott ki. A régebbi magyar költészetből Balassinak, a 16. század nagy lírikusának, Zrínyinek, a költőhadvezérnek és a Rákóczi-szabadságharcok névtelen énekeseinek hagyománya jutott el hozzá. Közvetlen példaképe a felvilágosodás magyar irodalma volt, amelynek kezdeményezéseit ő összegezte legmagasabb fokon. Első jelentős politikai versét (Magyar, hajnal hasad), 1790- ben, tizenhétéves korában írta. A debreceni református kollégium diákja volt ekkor, de az iskola szigorú, sőt zord nevelési rendszere nem akadályozhatta meg barátságát a város haladó értelmiségi embereivel, s rajtuk keresztül a felvilágosult irodalmi élettel. 1790 után írt szatirikus művei (Békaegérharc, Állatok beszél(Békaegérharc, Állatok beszélmutatják, hogy a nemesi mozgalmak külsőséges hazafiaskodása és eszmei ingatagsága felébresztette Csokonai aggodalmát. Ugyanakkor elárulják ezek a művek, hogy az ifjú költő kimagasló komikus tehetség, aki az ellenszenves figurákat a torzító, nagyító és kicsinyítő ábrázolás változatos eszközeivel tudja jellemezni. A békák országgyűlésén, a Bérkaegérharcban a nemesi politikai élet számos tipikus alakját szerepelteti, éles ellentétbe állítva nagy hatalmukat csekély értelmükkel és fogyatékos erkölcseikkel. A közép és főnemesség elmaradottságának, haladásellenességének az egész kor irodalmában legérettebb szatírája egy vígjáték, amelyet húszéveskorában írt Csokonai. Címe: A méla Tempefői, vagy az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban. Szinte előre megjósolja benne aköltő azt a szomorúsorsot, amely a következő években rá vár. A darab szerkezetébe belefoglalta Csokonai a magyar irodalom első hiteles népmese-lejegyzését, Szuszmir meséjét. Vakmerőnek kellene mondanunk ezt az ifjút, ha éleshangú verseit a nyilvánosság elé szánta volna. Műveit azonban legfeljebb néhány barátja olvassa. Ezért inkább tehetségét és önállóságát kell csodálnunk: az iskolai elszigeteltségben jut el remekművek alkotásáig. Iskolai éveinek legmeglepőbb alkotása néhány felvilágosult tanító költemény, melyek az óda nevet is megérdemlik, mert nem az oktatás, hanem a hazafias páthosz hangja csendül meg soraiban. AZ ESTVE című t verse Rousseau francia filozófus tanításán alapszik: az emberiség ősi boldogságát a magántulajdon, a hatalom és elnyomás rontotta meg. De ezt az olvasmányaiból ismert gondolatmenetet Csokonai a magyar jobbágyaik korabeli sérelmeire alkalmazza, valóságos tapasztalatai alapján. Versének minden sorát egykorú jobbágyi parasztlevelek,kérvények, hatósági jegyzőkönyveik és bírói ítéleteik hitelesítik. A felvilágosodás elméletével felfegyverkezett l költő szót emel elnyomott honfitársai védelmében: ... a rétek árkolva És a mezők körül vannak barázdolva Az erdők tilalmas korlát közt állanak. Hogy bennek az urak vadjai lakjanak, A vizek a szegény emberekre nézve Tőlök munkált fákkal el vannak pécézve. Te vagy még egyedül, óh arany holdvilág, Amit árendába nem ad még a világ, Te vagy még éltető levegő, amelyen Indzsenéri dudus nem járt semmi helyen. JÓZSEF ATTILA, a magyar proletáriátus költője mottójának választotta Csokonai e sorait. Az ő versei már a tőkés ellen emelnek vádat, „ki elad felhőt az égen S a földön telket vesz belőle.“ AZ ÁLOM és KONSTANCINÁPOLY című versek a szabadgondolkodó Csokonait mutatják be, aki a francia filozófusok műveinek hatására materialista elveket vall, s éles kritikát mond a babonaságról, vakbuzgóságról. Ezeket a verseit 1793 körül, a jakobinusok párisi előretörése idején írta. Bár Magyarországon ekkor már túlsúlyra jutott a reakció, a forradalmár írók még kétségbeesett kísérleteket tettek nézeteik terjesztésére. Csokonai levelezésében és prózai munkéiban is nem egy jelét látjuk annak, hogy aggódva szemlélte a haladás hazai ellenségeinek terrorisztikus fellépését. Nyilván igen időszerűnek érezte ilyen körülmények közt Holbach: A természet rendszere című munkáját, azért fordította le egyik fontos fejezetét, amelyben a francia filozófus maródúnnyal cáfolja a klérusnak a felvilágosodásra szórt rágalmait. Csokonai méltán érezhette néhány évi munkájára visszatekintve, hogy amihez csak hozzáfogott, minden sikerült neki. Tehetsége ezekben az években (1790—94között) nem ismert akadályt. Hallatlan munkabírással dolgozott: írt vagy olvasott minden éjszaka. Nyelveket tanult, belemélyedt a természettudományokba. A kor világirodalmának minden hozzáférhető alkotását elolvasta. A klasszikus költők műveiből sokat könyv nélkül tudott. Hozzájutott a magyar jakobinusok titkos politikai szervezetének egy-egy iratához is, bár e mozgalomnak mint kollégiumi diák, nem lehetett tagja. Mindez a komoly foglalatossága nem tette egyoldalú könyvmollyá, nagyképű szobatudóssá. Kortársai szerint ő volt a Kollégium „cimbalma”, legvidámabb diákja. Színielőadásokat, dalos, táncos mulatságokat ren