Szabad Ifjuság, 1952. július-szeptember (3. évfolyam, 152-229. szám)

1952-07-01 / 152. szám

• 1952 július 1. 1 . (Folytatás a 4. oldalról) létrejött megegyezések népi demokratikus rendszerünk ere­jét­­bizonyítják, de mindez még nem jogosít arra, hogy most már azt higyjük: a teg­napi farkasokból mára ártal­matlan bárányok lettek. Meg­engedhetetlen — folytatta Horváth elvtárs —, hogy pártfunkcionáriusaink és tag­ságunk egy része elfeledkezik Központi Vezetőségünk 1950 június 1-i határozatáról és opportunizmust tanúsít az osztályharcnak ezen a front­ján. — Hogyan neveli népét, hogyan végzi majd pártmun­káját, amelynek elválaszt­hatatlan része a klerikális reakció elleni harc, aki saját gyermekének nevelésében olyanoknak enged beleszólást, akik a lelki terror minden esz­közét felhasználják arra, hogy szembefordítsák a gyerekeket az állammal, az iskolával, ,. ,,tanulással és nem utolsó sor­ban a kommunista szülőkkel is. Elmondotta ezután Horváth elvtárs, hogy figyelmeztetni kell a párttagokat a helyes kommunista magatartásra, a vallásos elmaradottság leküz­désére, de nem kisebb aktivi­tást kell kifejteni a kevésbbé öntudatos elemek, a párton­­bevüli hívők tömegei közt. Különös figyelmet kell fordí­tani olyan politikailag és gazdaságilag fontos rétegre mint a bányászság, a nők je­lentős tömegeire és az ifjú­ságra, amel­y a klerikális reakció erkölcs- és fegyelem­rontó tevékenységének köz­pontjában áll. A kulákok aknamunkájáról­ ­,7T Az opportunizmus egyik l­egsúlyosabb megnyilvánulási formája az a megengedhetet­len liberalizmus, amelyet fa­lusi párt- és tanácsszerveink nagy része a­­kulákokkal szem­ben tanúsít —folytatta Hor­váth­ elvtárs. — A falusi osz­tályharc első vonalában har­coló elvtársaink gyakran ép­pen a fő ellenséget tévesztik szem elől. Megfeledkeznek ar­ról, hogy ma Magyarországon a kizsákmányoló osztályok legerősebb és utolsó képvise­lője a kulák. Horváth elvtárs több olyan példát ismertetett, amikor enyhítették a kulák begyűjtési kötelez­ettségeit, vagy éppen áthárították a dolgozó parasz­tokra. Az ilyen rothadt oppor­tunista magatartásnak alapja az éberség és az osztályérzék eltompul­ása és sok esetben cimborálás az ellenséggel. Fel kell lépni a falusi felvilágo­sító munkában a kulák veszé­lyességének lebecsülésével, a „szétvert ellenség” hangulatá­val szemben. Fel kell tárni a falu népe előtt a mai meg­hunyászkodó kulák múltbeli tevékenységét. Meg kell szó­laltatni azokat, akiket közvet­lenül kizsákmányolt, volt cse­lédeit, napszámosokat, igaköl­­csönvevőket. A falusi agitá­­cióban a kulákságot nemcsak személy szerint, hanem mint ellenséges osztályt is le kell leplezni, amely a nagybirtok­­rendszer utóvédje, az imperia­listák háborús terveinek szö­vetségese. Ezután elmondotta, hogy az osztályérdek eltompulása az ipar területén is jelentkezik. Egyre gyakrabban találkozunk különösen állami és szakszer­vezeti funkcionáriusoknál olyan jobboldali opportuniz­mussal, amely nem keres „elvi” alátámasztást, de an­nál sűrűbben jelentkezik a napi munka gyakorlatában, a dolgozók irányában tanúsított lélektelen, bürokratikus maga­­tartásban, különösen a mun­kavédelmi intézkedések bűnös elhanyagolásában. Beszéde további részében arról szólott, hogy a pártbi­­zottságok nagy része a tömeg­mozgósítás és politikai nevelő­munka helyett közvetlenül ál­lami feladatokat végez. Ez a hiányosság olyan jelentőségű, hogy nemcsak a tömegmunkát, hanem az egész h­elyi pártve­zetés jó kialakítását akadá­lyozza. A párt politikája he­lyes, az osztály és a párt kö­zötti viszony általában zavar­talan, de számos pártszervünk és szervezetünk munkájában a meggyőzés helyett az admi­nisztrálás jellemzi a vezetést. Népnevelő munkánk feladatairól . A tömegek felvilágosítá­sának és meggyőzésének hiá­nyosságai annál tűrhetetle­nebbek, mert a szocializmus építésének olyan feladataihoz érkeztünk, amikor nem eléged­hetünk meg a szocialista ön­tudat, magatartás, fegyelem mai színvonalával, sem a munkásság, sem a parasztság, sem az értelmiség körében. Csak úgy tarthatjuk és fokoz­hatjuk a szocializmus építésé­nek ütemét, ha a szocialista munkafegyelem visszaszorítja üzemeinkből és mezőgazdasá­gi termelésünk szocialista szektoraiból a fegyelmezetlen­ség polgári örökségét; ha emeljük az állampolgári fe­gyelmet egész népünkben; ha fokozzuk ipari és mezőgazda­­sági termelésünkben az új technika elsajátítását, s ha mindezt alátámasztjuk a marx­­izmus-leninizmus világnézeté­nek elmélyítésével népünkben. — Politikai nevelőmunkánk színvonalát és állandóságát mindenekelőtt azzal biztosít­juk, hogy mozgósítjuk és harc­­bavisszük a tömegeket a II. kongresszus határozatainak megvalósításáért. Tömegfelvi­lágosító munkánk feladatait megszabja: a felemelt ötéves terv; a falu szocialista átalakí­tása;­­ az éleződő nemzetközi hely­zet, amely a békeharc, a haza­­szeretet és az állampolgári helytállás fokozását elsőrendű feladattá teszi. Ezután sorravéve az egyes feladatokat, kiemelte, hogy jobban meg kell világítani az idei döntő tervék fő célját: az alapanyagbázis kiszélesítését, a gépgyártás fokozását. A versenyt alátámasztó po­litikai munka legfontosabb fel­adatait a következőkben fog­lalta össze: az agitáció céljá­vá a vállalások teljesítését kell tenni, az egyéni vállalások alapja általában a teljesít­ményszázalék legyen, helyileg kibővítve a minőség, a taka­rékosság, a munkafegyelem megszilárdítására vonatkozó­­vállalásokkal, fel kell karolni­­a területi vállalások új, ered­ményes versenyformáját, s végül: a verseny megjavításá­nak talán legdöntőbb feltétele a műszakiak jobb bekapcso­lása. A továbbiakban arról szó­lott, hogy most, amikor üze­meinkben százezrek tanulnak meg szocialista öntudattal dolgozni és gondolkozni , neveljük dolgozóinkat min­denekelőtt a szocialista köte­lezettségvállalások komolysá­gára, az adott szó szentségé­re. Rámutatott arra, hogy a munkaverseny, a dolgozók „forradalmi önkritikája” el­söpri útjából a terv teljesíté­sének akadályait és forradal­mi kritikává változik azokkal a műszaki és minisztériális vezetőkkel szemben, akik za­varó tényezőnek tekintik a dolgozók felfokozott termelé­si aktivitását. Amilyen jogosan követelik meg az igazgatók, a műhely­főnökök, a mesterek a munka­­fegyelmet, ugyanilyen jog­gal követelik meg a dolgozók, hogy rendelkezésükre álljon a nyersanyag, a szerszám, vagy egyéb munkamegbiza­­tás. Az imperializmus a népi demokráciák országaiban igyekszik szembefordítani a műszakiakat a munkásokkal. — Meg kell értetni — mondotta — hogy az értelmiség nem a régi már. A kapitaliz­mus viszonyai között csak egy parányi rész képes arra, hogy szakítson a burzsoáziá­val és a munkásosztály ol­dalára álljon — a szocialista építés idején a ritka kivétel­ből tömeges jelenség lett. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ez az értelmi­ség sem mindig elég szilárd, könnyebben visszacsúszik, mint az élenjáró munkás. Látnia, tapasztalnia kell párt­­szervezeteink állandó támoga­tását. Ez meggyorsítja, kiszélesíti műszaki értel­miségünk fejlődését, amely abban nyilvánul meg, hogy felkarolja a munkaversenyt, jobban szervezi az anyag- és szerszámellátást, segíti a helyes kezdeményezéseket — ugyanakkor keményen fellép a rendbontókkal, lógásokkal szembeniél azokkal a jogok­kal, amelyekkel népi demokrá­ciánk felruházta. A munkás-paraszt szövetségről Az ipari termelés után be­széde további részében a má­sik alapkérdésre, a munkás­paraszt szövetséggel és a me­zőgazdaság szocialista átszer­vezésével kapcsolatos politi­kai munkára tért rá.­­ A munkásság és pa­rasztság szövetségének — folytatta — más volt a tar­talma a fordulat éve előtt és más lett azóta, amióta az or­szágban a munkásosztályé lett az osztatlan hatalom és napirendre került a szocializ­mus alapjainak lerakása, nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is. Szüksé­ges, hogy ezzel kapcsola­tosan emlékezetünkbe idéz­zük Sztálin elvtárs tanítását arról, hogy nekünk nem akár­milyen munkás-paraszt szö­vetségre van szükségünk, ha­nem csak olyanra, amelyben biztosítva van a munkásosz­tály vezető szerepe, amely erősíti a munkásosztály pozí­cióit, a szocialista építést szolgálja; tehát olyan mun­kás-paraszt szövetségre, amely a dolgozó parasztsá­got is rávezeti a fejlődés szo­cialista vágányára. A mun­kásság ma is segíti szövetsé­gesét,­a parasztságot, segíti iparcikkekkel, gépekkel és elsősorban segíti a mező­­gazdaság szocialista fejlődé­sének előmozdításával.­­ A dolgozó parasztság­nak is­­kötelessége segíteni a szocializmust építő munkás­­osztályt, a népi demokratikus államot. Ezt a segítést, a munkásosztály iránti szövet­ségi hűséget meggyőzéssel, neveléssel, politikai munká­val, állami intézkedésekkel kell megszilárdítani és fej­leszteni a dolgozó paraszt­ságban — leküzdve a két­ségkívül fennálló nehézsége­ket. Ezeket a nehézségeket ab­ban jelölte meg, hogy a földhözjuttatás és az egyéni gazdálkodás megerősödése következtében részben foko­zódott a dolgozó parasztok gondolkodásában a tulajdo­nosi beállítottság, másrészt a dolgozó parasztságnak nyújtott rendszeres állami tá­mogatás és engedmények kö­vetkeztében a parasztság so­raiban elterjedt az a nézet, hogy a munkásosztály segít­ségét nem kell az állam iránti kötelezettségek teljesítésével viszonozni. — Ebből következik — folytatta —, hogy a mun­kás- paraszt szövetség to­vábbi erősítésének mai leg­fontosabb feladatai: 1. meg­nyerni a dolgozó paraszt­ság egészét az állam irán­ti kötelezettségek mara­déktalan teljesítéséhez; 2. megszilárdítani a szocialista szektort a mezőgazdaságban, megnyerni a dolgozó parasz­tok egyre szélesebb tömegét a tsz-ekbe való belépésre. — A munkás-paraszt szö­vetségnek a szocialista épí­tést kell szolgálnia. — Az adózási és beadási kötelezettségek javuló teljesí­tése, továbbá a december 1-i rendszabály fogadtatása be­bizonyította, hogy dolgozó parasztságunk megérti és tá­mogatja pártunk politikáját, a közteherviselés politikáját, a szocialista építés érdekében.­­ Ugyanakkor akadnak egyes párt- és vezető állami funkcionáriusok (a földműve­lésügyi minisztériumban és egyebütt), akik a munkásosz­tállyal szemben akarják „vé­deni” a falut, lazítani szeret­nék a közteherviselést, ami vagy arra vezetne — ha en­gednénk —, hogy a szocia­lista építés terheiből arányta­lanul sok hárulna az ipari munkásosztályra és a többi városi dolgozóra, vagy arra, hogy lassítanunk kellene a szocialista iparosítás politiká­ját. Az ilyen jelenségekre a kezdet kezdetén fel kell fi­gyelni, mert ez ma az oppor­tunizmus legkomolyabb je­lentkezési formája. A termelőszövetkezetek ? Térjünk rá a termelő­szövetkezetek megszilárdítá­sának kérdésére. A megszilár­dítás feladataiból kiindulva, az eddiginél következeteseb­ben kell politikai tömegmun­kánk hangsúlyát a szocialista szektorra helyezni oly módon, hogy — elsősorban példa­­mutatásukkal — a szövetkeze­tek, gépállomások, állami gazdaságok a nevelőmunka igazi központjaivá váljanak az egész falu számára. Ahhoz, hogy a dolgozó parasztsággal megismertessük és elfogadtas­suk a szocialista nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, fő fel­adat, hogy a mezőgazdaság szocialista szektorában dolgo­zók között kifejlesszük a szo­cialista öntudat olyan fokát, amely biztosítja a fegyelme­zett munkát, az állam iránti kötelezettségek példamutató teljesítését, a közös tulajdon védelmét, a termelés maga­sabb kultúrájának elsajátítá­sát és alkalmazását. Ezután néhány példát mon­dott el olyan termelőszövetke­zetekről, amelyek elmaradtak a beadásban és föltette a kér­dést: hogyan neveljük így a falu dolgozóit az egyéni gazdálkodás és szövetkezeti élet első parancsolatára, amely úgy szól, hogy az állam járandósága mindenekelőtt. Majd így folytatta: — A tsz-tagok felelősség­­érzetét fejleszteni kell nem­csak a saját kollektívájukkal, hanem az egész dolgozó pa­rasztsággal kapcsolatban. Tu­datosítani kell bennük, hogy a magasabb rendű, kulturáltabb, új paraszti élet úttörői. Mo­dern, nagyüzemi termelési módszereikkel nem csupán sa­ját jövedelmüket fokozzák, hanem általában segítik a falu dolgozóit a paraszti robottól való szabadulásban. Döntő jelentőségű az agrotechnika és a gépi munka megbecsülé­sének fokozása. A DISZ-szer­­vezetek, elsősorban a gépállo­mások segítségével, szervez­zék meg a technika és az új termelési, állattenyésztési módszerek iránt lelkesedő fa­lusi fiatalokat, akik elsajátít­ják a gépek kezelését, nép­szerűsítik és alkalmazzák az új termelési módszereket, az élenjárók tapasztalatait. A párt felvilágosító munkája a tömegek között háborús provokációinak lelep­lezése és visszaverése. Ez­után az amerikai imperialis­ták gyalázatos koreai agres­­­sziójáról és a Tito-banda fa­siszta gaztetteiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a június 1-i megyei béketalálkozók bi­zonyítják: ma már nemcsak a magyar munkásosztályt, hanem a parasztságot és ér­telmiséget is a rokonszenv egyre szorosabb kapcsolata fűzi a béke ügyéért harcoló népekhez, s e harc kiemel­kedő hőseihez. A békemozgalom fő hiá­nyosságaival foglalkozott ez­után és megállapította, hogy nem küzd eléggé a soraiban fellelhető pacifista hangula­tokkal. Nem mozgósít eléggé helyt­állásra — mondotta — és nem tudta megoldani a béke védelmének szükségszerű ösz­­szekapcsolását a­ honvédelem­mel. Meg­ kell magyarázni,­ hogy e kettőt lehetetlen kü­lönválasztani: békevédelem honvédelem nélkül annyit je­lent, mint kitárni országunk határait az imperialista fene­vadaknak. Fegyvertel­ensé­­günk, vagy éppen „kicsisé­günk” pacifista hangoztatása háborús felhívás lenne a Ti­­to-tanditá­k és gazdáik számá­ra. Meg kell magyarázni ha­zánkban a béke minden hívé­nek, más szóval minden be­csületes dolgozó embernek: amíg a koreai pestisterjesztők fenyegetik a békét, ad­dig béke­védelem és honvédelem egy és ugyanaz. Bizonyos pacifista elferdü­­lés tapasztalható a békemoz­galom fő jelszavával kapcso­latban is. A „munkával a békéért” jelszó helyes, mert milliók számára magyarázza meg, hogy jelenleg a terme­lés a legközvetlenebb és leg­általánosabb egyéni hozzá­járulás békénk védelméhez, hazánk erősítéséhez. De so­kan vannak, akik olyan „munkamegosztást” képzel­nek e jelszó mögé, hogy a béketáborban a mi hozzájá­rulásunk a béke védelméhez kizárólag a termelőmunka és például a Koreáé a harc. Ami­lyen helyes a­ „munkával a békéért”, mint fő jelszó, olyan helytelen egyetlen jelszóként használni. Fiatalságunk kö­rében népszerűsíteni kell nép­hadseregünket, azt a gon­dolatot, hogy a „honvédelem­mel a békéért” nem kevésbbé fontos, mint a „munkával a békéért”. — Mindenekelőtt a népünk­ben fejlődő új hazaszeretet az, amely neveli a munkalelkese­dés és helytállás szellemét, amely nem tűr mulasztást a honvédelem szent kötelezettsé­­gében. — A szocializmus építésé­nek eredményei megteremtet­ték népünkben a szocialista hazaszeretet kialakulásának feltételieit. Megvan, illetve ki­alakulóban van hozzá: a nép: — nemzeti egység: az impe­rialisták iránti tömeggyűlölet; a Szovjetunió iránti határta­lan szeretet és népünk fejlődő internacionalizmusa. — Új hazaszeretetünk ere­jét az adja, hogy bennfoglal­­tatik a régió is. Pártunk nem­csak a jövőt, hanem népünk múltjának minden nagy ta­nulságát is közelebb hozta. A Hunyadiak és Zrínyiek, Dózsa és Rákóczi, Kossuth és Petőfi kora népünk új nemzeti büsz­keségének és hazaszeretetének forrása. Itt az ideje, hogy ki­egészítsük e történelmi sort dicső munkásosztályunk és nagy pártunk hősi harcaival is. A nemzeti öntudat és a munkásöntudat együtt, egy­, — Legyen döntő szerepe né­pünk nevelésében a közelmúlt történelemformáló éveinek. Né­­pi , demokráciánk története, más szóval népünk néhány év alatt megszerzett tapasztala­tai váljanak az új nemzeti ön­tudat kifejlesztésének egyik fő forrásává. De ha a múltról, különösen ha a felszabadulás előtti évek­ről szólunk — ne csak a di­csőségre, hanem a szégyenre is emlékezzünk. — Fogadjuk meg, hogy éle­tünk árán sem tűrünk többé sem imperialista szolgaságot, sem nacionalista elmaradott­ságot, sem pacifista gyávasá­got sorainkban. — Szocialista h­azafiságunk másik forrása a népi egység. Népünk egységét megterem­tette a kizsákmányolás csak­­­­nem teljes felszámolása, a volt uralkodó osztályok megsem­misítése, vagy visszaszorítása. Népünk s­egí­ségét megterem­tette nagy pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja, élén vezé­rünkkel, Rákosi Mátyás elv­társsal. Népünk győzelmes harcok tapasztalataiból tanulta meg, hogy a párt, Rákosi elv­társ követése egyértelmű a földesurak és tőkések veresé­gével, az imperialisták haza­érnie ügynökségeinek szétzú­zásával, az ötéves terv meg­valósításával, a szocializmus diadalával hazánkban. Ma né­pünk hazaszeretetét megsok­szorozza, hogy magáénak tudja az államot, amely az ő hatalmát jelenti, az ország földjét, bányáit, üzemeit, amely az ő gazdagságát je­lenti, az ötéves terv alkotó­munkáját, amely népünk el­jövendő jólétét jelenti. — Hazánk erejének másik forrása a Szovjetunió és a nagy Sztálin iránti határta­lan ragaszkodás. Népünk megértette, hogy újjászületé­sét, a szocializmus építésének lehetőségét és biztonságát, fejlődésének korlátlan távla­tait a népek élén járó hatal­mas Szovjetuniónak és a vi­lág dolgozói nagy vezérének, Sztálinnak köszönheti. Né­pünk nemcsak saját hősi múltjából, hanem a szovjet néptől tanulja a hazaszeretet legnagyobb példáját, amely nem ismer leküzdhetetlen harci feladatot — azt a haza­szeretetet, amely egy a győ­zelem biztonságával. A mi népünk a szovjet nép példá­jából tanul nemzetköziséget. Azok a szovjet hősök, akik a mi szabadságunkért áldozták életüket, örökre megtanítottak arra, hogy az imperializmus és a belső kizsákmányolás karmaiból a szovjet népet ve­zérlő proletárnemzetköziség, az elnyomottak iránti önfelál­dozó szolidaritás szabadított ki ti­­nket. Horváth elvtárs végül a szovjet tapasztalatok hatal­mas, segítő, tanító jelentősé­géről beszélt, majd beszá­molóját így fejezte be: — A szocialista hazafiság és a proletárnemzetköziség mozgósító, munkára és harcra lelkesítő ereje hassa át egész életünket. Naponta állítsuk a tömegek elé példaképnek az egyszerű emberek hazafias tetteit. — Az a dolgozó, aki jól megállja a helyét, kiváló tet­teket hajt végre a munka frontján — mindenekelőtt jó hazafi. A hazafiság nem el­vont eszme: formálja dolgozó népünket, méltóvá teszi a mi generációnkat nagy történel­mi feladataihoz. Politikai ne­velőmunkánk akkor és csak akkor tekinthető eredményes­nek, ha tömegméretekben el­terjeszti az internacionalista és hazafias helytállás szelle­mét, amely legfőbb biztosí­téka minden nehézségünk le­győzésének, megnövekedett termelési és harci feladataink sikeres elvégzésének, rámutatott arra, hogy meny­nyire fontos az imperialisták mást erősítve váljon az új szo­cialista hazafiság forrásává. Békemozgalmunkról Békemozgalmunkról szólva, " Hazafiasság Sziaflu Sus AG s

Next