Szabad Ifjuság, 1952. július-szeptember (3. évfolyam, 152-229. szám)
1952-07-01 / 152. szám
• 1952 július 1. 1 . (Folytatás a 4. oldalról) létrejött megegyezések népi demokratikus rendszerünk erejétbizonyítják, de mindez még nem jogosít arra, hogy most már azt higyjük: a tegnapi farkasokból mára ártalmatlan bárányok lettek. Megengedhetetlen — folytatta Horváth elvtárs —, hogy pártfunkcionáriusaink és tagságunk egy része elfeledkezik Központi Vezetőségünk 1950 június 1-i határozatáról és opportunizmust tanúsít az osztályharcnak ezen a frontján. — Hogyan neveli népét, hogyan végzi majd pártmunkáját, amelynek elválaszthatatlan része a klerikális reakció elleni harc, aki saját gyermekének nevelésében olyanoknak enged beleszólást, akik a lelki terror minden eszközét felhasználják arra, hogy szembefordítsák a gyerekeket az állammal, az iskolával, ,. ,,tanulással és nem utolsó sorban a kommunista szülőkkel is. Elmondotta ezután Horváth elvtárs, hogy figyelmeztetni kell a párttagokat a helyes kommunista magatartásra, a vallásos elmaradottság leküzdésére, de nem kisebb aktivitást kell kifejteni a kevésbbé öntudatos elemek, a pártonbevüli hívők tömegei közt. Különös figyelmet kell fordítani olyan politikailag és gazdaságilag fontos rétegre mint a bányászság, a nők jelentős tömegeire és az ifjúságra, amely a klerikális reakció erkölcs- és fegyelemrontó tevékenységének központjában áll. A kulákok aknamunkájáról ,7T Az opportunizmus egyik legsúlyosabb megnyilvánulási formája az a megengedhetetlen liberalizmus, amelyet falusi párt- és tanácsszerveink nagy része akulákokkal szemben tanúsít —folytatta Horváth elvtárs. — A falusi osztályharc első vonalában harcoló elvtársaink gyakran éppen a fő ellenséget tévesztik szem elől. Megfeledkeznek arról, hogy ma Magyarországon a kizsákmányoló osztályok legerősebb és utolsó képviselője a kulák. Horváth elvtárs több olyan példát ismertetett, amikor enyhítették a kulák begyűjtési kötelezettségeit, vagy éppen áthárították a dolgozó parasztokra. Az ilyen rothadt opportunista magatartásnak alapja az éberség és az osztályérzék eltompulása és sok esetben cimborálás az ellenséggel. Fel kell lépni a falusi felvilágosító munkában a kulák veszélyességének lebecsülésével, a „szétvert ellenség” hangulatával szemben. Fel kell tárni a falu népe előtt a mai meghunyászkodó kulák múltbeli tevékenységét. Meg kell szólaltatni azokat, akiket közvetlenül kizsákmányolt, volt cselédeit, napszámosokat, igakölcsönvevőket. A falusi agitációban a kulákságot nemcsak személy szerint, hanem mint ellenséges osztályt is le kell leplezni, amely a nagybirtokrendszer utóvédje, az imperialisták háborús terveinek szövetségese. Ezután elmondotta, hogy az osztályérdek eltompulása az ipar területén is jelentkezik. Egyre gyakrabban találkozunk különösen állami és szakszervezeti funkcionáriusoknál olyan jobboldali opportunizmussal, amely nem keres „elvi” alátámasztást, de annál sűrűbben jelentkezik a napi munka gyakorlatában, a dolgozók irányában tanúsított lélektelen, bürokratikus magatartásban, különösen a munkavédelmi intézkedések bűnös elhanyagolásában. Beszéde további részében arról szólott, hogy a pártbizottságok nagy része a tömegmozgósítás és politikai nevelőmunka helyett közvetlenül állami feladatokat végez. Ez a hiányosság olyan jelentőségű, hogy nemcsak a tömegmunkát, hanem az egész helyi pártvezetés jó kialakítását akadályozza. A párt politikája helyes, az osztály és a párt közötti viszony általában zavartalan, de számos pártszervünk és szervezetünk munkájában a meggyőzés helyett az adminisztrálás jellemzi a vezetést. Népnevelő munkánk feladatairól . A tömegek felvilágosításának és meggyőzésének hiányosságai annál tűrhetetlenebbek, mert a szocializmus építésének olyan feladataihoz érkeztünk, amikor nem elégedhetünk meg a szocialista öntudat, magatartás, fegyelem mai színvonalával, sem a munkásság, sem a parasztság, sem az értelmiség körében. Csak úgy tarthatjuk és fokozhatjuk a szocializmus építésének ütemét, ha a szocialista munkafegyelem visszaszorítja üzemeinkből és mezőgazdasági termelésünk szocialista szektoraiból a fegyelmezetlenség polgári örökségét; ha emeljük az állampolgári fegyelmet egész népünkben; ha fokozzuk ipari és mezőgazdasági termelésünkben az új technika elsajátítását, s ha mindezt alátámasztjuk a marxizmus-leninizmus világnézetének elmélyítésével népünkben. — Politikai nevelőmunkánk színvonalát és állandóságát mindenekelőtt azzal biztosítjuk, hogy mozgósítjuk és harcbavisszük a tömegeket a II. kongresszus határozatainak megvalósításáért. Tömegfelvilágosító munkánk feladatait megszabja: a felemelt ötéves terv; a falu szocialista átalakítása; az éleződő nemzetközi helyzet, amely a békeharc, a hazaszeretet és az állampolgári helytállás fokozását elsőrendű feladattá teszi. Ezután sorravéve az egyes feladatokat, kiemelte, hogy jobban meg kell világítani az idei döntő tervék fő célját: az alapanyagbázis kiszélesítését, a gépgyártás fokozását. A versenyt alátámasztó politikai munka legfontosabb feladatait a következőkben foglalta össze: az agitáció céljává a vállalások teljesítését kell tenni, az egyéni vállalások alapja általában a teljesítményszázalék legyen, helyileg kibővítve a minőség, a takarékosság, a munkafegyelem megszilárdítására vonatkozóvállalásokkal, fel kell karolnia területi vállalások új, eredményes versenyformáját, s végül: a verseny megjavításának talán legdöntőbb feltétele a műszakiak jobb bekapcsolása. A továbbiakban arról szólott, hogy most, amikor üzemeinkben százezrek tanulnak meg szocialista öntudattal dolgozni és gondolkozni , neveljük dolgozóinkat mindenekelőtt a szocialista kötelezettségvállalások komolyságára, az adott szó szentségére. Rámutatott arra, hogy a munkaverseny, a dolgozók „forradalmi önkritikája” elsöpri útjából a terv teljesítésének akadályait és forradalmi kritikává változik azokkal a műszaki és minisztériális vezetőkkel szemben, akik zavaró tényezőnek tekintik a dolgozók felfokozott termelési aktivitását. Amilyen jogosan követelik meg az igazgatók, a műhelyfőnökök, a mesterek a munkafegyelmet, ugyanilyen joggal követelik meg a dolgozók, hogy rendelkezésükre álljon a nyersanyag, a szerszám, vagy egyéb munkamegbizatás. Az imperializmus a népi demokráciák országaiban igyekszik szembefordítani a műszakiakat a munkásokkal. — Meg kell értetni — mondotta — hogy az értelmiség nem a régi már. A kapitalizmus viszonyai között csak egy parányi rész képes arra, hogy szakítson a burzsoáziával és a munkásosztály oldalára álljon — a szocialista építés idején a ritka kivételből tömeges jelenség lett. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ez az értelmiség sem mindig elég szilárd, könnyebben visszacsúszik, mint az élenjáró munkás. Látnia, tapasztalnia kell pártszervezeteink állandó támogatását. Ez meggyorsítja, kiszélesíti műszaki értelmiségünk fejlődését, amely abban nyilvánul meg, hogy felkarolja a munkaversenyt, jobban szervezi az anyag- és szerszámellátást, segíti a helyes kezdeményezéseket — ugyanakkor keményen fellép a rendbontókkal, lógásokkal szembeniél azokkal a jogokkal, amelyekkel népi demokráciánk felruházta. A munkás-paraszt szövetségről Az ipari termelés után beszéde további részében a másik alapkérdésre, a munkásparaszt szövetséggel és a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatos politikai munkára tért rá. A munkásság és parasztság szövetségének — folytatta — más volt a tartalma a fordulat éve előtt és más lett azóta, amióta az országban a munkásosztályé lett az osztatlan hatalom és napirendre került a szocializmus alapjainak lerakása, nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is. Szükséges, hogy ezzel kapcsolatosan emlékezetünkbe idézzük Sztálin elvtárs tanítását arról, hogy nekünk nem akármilyen munkás-paraszt szövetségre van szükségünk, hanem csak olyanra, amelyben biztosítva van a munkásosztály vezető szerepe, amely erősíti a munkásosztály pozícióit, a szocialista építést szolgálja; tehát olyan munkás-paraszt szövetségre, amely a dolgozó parasztságot is rávezeti a fejlődés szocialista vágányára. A munkásság ma is segíti szövetségesét,a parasztságot, segíti iparcikkekkel, gépekkel és elsősorban segíti a mezőgazdaság szocialista fejlődésének előmozdításával. A dolgozó parasztságnak iskötelessége segíteni a szocializmust építő munkásosztályt, a népi demokratikus államot. Ezt a segítést, a munkásosztály iránti szövetségi hűséget meggyőzéssel, neveléssel, politikai munkával, állami intézkedésekkel kell megszilárdítani és fejleszteni a dolgozó parasztságban — leküzdve a kétségkívül fennálló nehézségeket. Ezeket a nehézségeket abban jelölte meg, hogy a földhözjuttatás és az egyéni gazdálkodás megerősödése következtében részben fokozódott a dolgozó parasztok gondolkodásában a tulajdonosi beállítottság, másrészt a dolgozó parasztságnak nyújtott rendszeres állami támogatás és engedmények következtében a parasztság soraiban elterjedt az a nézet, hogy a munkásosztály segítségét nem kell az állam iránti kötelezettségek teljesítésével viszonozni. — Ebből következik — folytatta —, hogy a munkás- paraszt szövetség további erősítésének mai legfontosabb feladatai: 1. megnyerni a dolgozó parasztság egészét az állam iránti kötelezettségek maradéktalan teljesítéséhez; 2. megszilárdítani a szocialista szektort a mezőgazdaságban, megnyerni a dolgozó parasztok egyre szélesebb tömegét a tsz-ekbe való belépésre. — A munkás-paraszt szövetségnek a szocialista építést kell szolgálnia. — Az adózási és beadási kötelezettségek javuló teljesítése, továbbá a december 1-i rendszabály fogadtatása bebizonyította, hogy dolgozó parasztságunk megérti és támogatja pártunk politikáját, a közteherviselés politikáját, a szocialista építés érdekében. Ugyanakkor akadnak egyes párt- és vezető állami funkcionáriusok (a földművelésügyi minisztériumban és egyebütt), akik a munkásosztállyal szemben akarják „védeni” a falut, lazítani szeretnék a közteherviselést, ami vagy arra vezetne — ha engednénk —, hogy a szocialista építés terheiből aránytalanul sok hárulna az ipari munkásosztályra és a többi városi dolgozóra, vagy arra, hogy lassítanunk kellene a szocialista iparosítás politikáját. Az ilyen jelenségekre a kezdet kezdetén fel kell figyelni, mert ez ma az opportunizmus legkomolyabb jelentkezési formája. A termelőszövetkezetek ? Térjünk rá a termelőszövetkezetek megszilárdításának kérdésére. A megszilárdítás feladataiból kiindulva, az eddiginél következetesebben kell politikai tömegmunkánk hangsúlyát a szocialista szektorra helyezni oly módon, hogy — elsősorban példamutatásukkal — a szövetkezetek, gépállomások, állami gazdaságok a nevelőmunka igazi központjaivá váljanak az egész falu számára. Ahhoz, hogy a dolgozó parasztsággal megismertessük és elfogadtassuk a szocialista nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, fő feladat, hogy a mezőgazdaság szocialista szektorában dolgozók között kifejlesszük a szocialista öntudat olyan fokát, amely biztosítja a fegyelmezett munkát, az állam iránti kötelezettségek példamutató teljesítését, a közös tulajdon védelmét, a termelés magasabb kultúrájának elsajátítását és alkalmazását. Ezután néhány példát mondott el olyan termelőszövetkezetekről, amelyek elmaradtak a beadásban és föltette a kérdést: hogyan neveljük így a falu dolgozóit az egyéni gazdálkodás és szövetkezeti élet első parancsolatára, amely úgy szól, hogy az állam járandósága mindenekelőtt. Majd így folytatta: — A tsz-tagok felelősségérzetét fejleszteni kell nemcsak a saját kollektívájukkal, hanem az egész dolgozó parasztsággal kapcsolatban. Tudatosítani kell bennük, hogy a magasabb rendű, kulturáltabb, új paraszti élet úttörői. Modern, nagyüzemi termelési módszereikkel nem csupán saját jövedelmüket fokozzák, hanem általában segítik a falu dolgozóit a paraszti robottól való szabadulásban. Döntő jelentőségű az agrotechnika és a gépi munka megbecsülésének fokozása. A DISZ-szervezetek, elsősorban a gépállomások segítségével, szervezzék meg a technika és az új termelési, állattenyésztési módszerek iránt lelkesedő falusi fiatalokat, akik elsajátítják a gépek kezelését, népszerűsítik és alkalmazzák az új termelési módszereket, az élenjárók tapasztalatait. A párt felvilágosító munkája a tömegek között háborús provokációinak leleplezése és visszaverése. Ezután az amerikai imperialisták gyalázatos koreai agressziójáról és a Tito-banda fasiszta gaztetteiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a június 1-i megyei béketalálkozók bizonyítják: ma már nemcsak a magyar munkásosztályt, hanem a parasztságot és értelmiséget is a rokonszenv egyre szorosabb kapcsolata fűzi a béke ügyéért harcoló népekhez, s e harc kiemelkedő hőseihez. A békemozgalom fő hiányosságaival foglalkozott ezután és megállapította, hogy nem küzd eléggé a soraiban fellelhető pacifista hangulatokkal. Nem mozgósít eléggé helytállásra — mondotta — és nem tudta megoldani a béke védelmének szükségszerű öszszekapcsolását a honvédelemmel. Meg kell magyarázni, hogy e kettőt lehetetlen különválasztani: békevédelem honvédelem nélkül annyit jelent, mint kitárni országunk határait az imperialista fenevadaknak. Fegyvertelenségünk, vagy éppen „kicsiségünk” pacifista hangoztatása háborús felhívás lenne a Tito-tanditák és gazdáik számára. Meg kell magyarázni hazánkban a béke minden hívének, más szóval minden becsületes dolgozó embernek: amíg a koreai pestisterjesztők fenyegetik a békét, addig békevédelem és honvédelem egy és ugyanaz. Bizonyos pacifista elferdülés tapasztalható a békemozgalom fő jelszavával kapcsolatban is. A „munkával a békéért” jelszó helyes, mert milliók számára magyarázza meg, hogy jelenleg a termelés a legközvetlenebb és legáltalánosabb egyéni hozzájárulás békénk védelméhez, hazánk erősítéséhez. De sokan vannak, akik olyan „munkamegosztást” képzelnek e jelszó mögé, hogy a béketáborban a mi hozzájárulásunk a béke védelméhez kizárólag a termelőmunka és például a Koreáé a harc. Amilyen helyes a „munkával a békéért”, mint fő jelszó, olyan helytelen egyetlen jelszóként használni. Fiatalságunk körében népszerűsíteni kell néphadseregünket, azt a gondolatot, hogy a „honvédelemmel a békéért” nem kevésbbé fontos, mint a „munkával a békéért”. — Mindenekelőtt a népünkben fejlődő új hazaszeretet az, amely neveli a munkalelkesedés és helytállás szellemét, amely nem tűr mulasztást a honvédelem szent kötelezettségében. — A szocializmus építésének eredményei megteremtették népünkben a szocialista hazaszeretet kialakulásának feltételieit. Megvan, illetve kialakulóban van hozzá: a nép: — nemzeti egység: az imperialisták iránti tömeggyűlölet; a Szovjetunió iránti határtalan szeretet és népünk fejlődő internacionalizmusa. — Új hazaszeretetünk erejét az adja, hogy bennfoglaltatik a régió is. Pártunk nemcsak a jövőt, hanem népünk múltjának minden nagy tanulságát is közelebb hozta. A Hunyadiak és Zrínyiek, Dózsa és Rákóczi, Kossuth és Petőfi kora népünk új nemzeti büszkeségének és hazaszeretetének forrása. Itt az ideje, hogy kiegészítsük e történelmi sort dicső munkásosztályunk és nagy pártunk hősi harcaival is. A nemzeti öntudat és a munkásöntudat együtt, egy, — Legyen döntő szerepe népünk nevelésében a közelmúlt történelemformáló éveinek. Népi , demokráciánk története, más szóval népünk néhány év alatt megszerzett tapasztalatai váljanak az új nemzeti öntudat kifejlesztésének egyik fő forrásává. De ha a múltról, különösen ha a felszabadulás előtti évekről szólunk — ne csak a dicsőségre, hanem a szégyenre is emlékezzünk. — Fogadjuk meg, hogy életünk árán sem tűrünk többé sem imperialista szolgaságot, sem nacionalista elmaradottságot, sem pacifista gyávaságot sorainkban. — Szocialista hazafiságunk másik forrása a népi egység. Népünk egységét megteremtette a kizsákmányolás csaknem teljes felszámolása, a volt uralkodó osztályok megsemmisítése, vagy visszaszorítása. Népünk segíségét megteremtette nagy pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja, élén vezérünkkel, Rákosi Mátyás elvtárssal. Népünk győzelmes harcok tapasztalataiból tanulta meg, hogy a párt, Rákosi elvtárs követése egyértelmű a földesurak és tőkések vereségével, az imperialisták hazaérnie ügynökségeinek szétzúzásával, az ötéves terv megvalósításával, a szocializmus diadalával hazánkban. Ma népünk hazaszeretetét megsokszorozza, hogy magáénak tudja az államot, amely az ő hatalmát jelenti, az ország földjét, bányáit, üzemeit, amely az ő gazdagságát jelenti, az ötéves terv alkotómunkáját, amely népünk eljövendő jólétét jelenti. — Hazánk erejének másik forrása a Szovjetunió és a nagy Sztálin iránti határtalan ragaszkodás. Népünk megértette, hogy újjászületését, a szocializmus építésének lehetőségét és biztonságát, fejlődésének korlátlan távlatait a népek élén járó hatalmas Szovjetuniónak és a világ dolgozói nagy vezérének, Sztálinnak köszönheti. Népünk nemcsak saját hősi múltjából, hanem a szovjet néptől tanulja a hazaszeretet legnagyobb példáját, amely nem ismer leküzdhetetlen harci feladatot — azt a hazaszeretetet, amely egy a győzelem biztonságával. A mi népünk a szovjet nép példájából tanul nemzetköziséget. Azok a szovjet hősök, akik a mi szabadságunkért áldozták életüket, örökre megtanítottak arra, hogy az imperializmus és a belső kizsákmányolás karmaiból a szovjet népet vezérlő proletárnemzetköziség, az elnyomottak iránti önfeláldozó szolidaritás szabadított ki tinket. Horváth elvtárs végül a szovjet tapasztalatok hatalmas, segítő, tanító jelentőségéről beszélt, majd beszámolóját így fejezte be: — A szocialista hazafiság és a proletárnemzetköziség mozgósító, munkára és harcra lelkesítő ereje hassa át egész életünket. Naponta állítsuk a tömegek elé példaképnek az egyszerű emberek hazafias tetteit. — Az a dolgozó, aki jól megállja a helyét, kiváló tetteket hajt végre a munka frontján — mindenekelőtt jó hazafi. A hazafiság nem elvont eszme: formálja dolgozó népünket, méltóvá teszi a mi generációnkat nagy történelmi feladataihoz. Politikai nevelőmunkánk akkor és csak akkor tekinthető eredményesnek, ha tömegméretekben elterjeszti az internacionalista és hazafias helytállás szellemét, amely legfőbb biztosítéka minden nehézségünk legyőzésének, megnövekedett termelési és harci feladataink sikeres elvégzésének, rámutatott arra, hogy menynyire fontos az imperialisták mást erősítve váljon az új szocialista hazafiság forrásává. Békemozgalmunkról Békemozgalmunkról szólva, " Hazafiasság Sziaflu Sus AG s