Szabad Ifjuság, 1953. április-június (4. évfolyam, 77-151. szám)

1953-05-17 / 114. szám

JÓKAI MÓR: „És lesz népünk, amely hazájának örül, mely nevének díszére munkál, lesznek nagy embereink, kiket a világ bá­mulni fog, lesznek hőseink, dicső szellemeink, kikben újjá­születünk, lesz életünk, melynek szűk lesz ez a város, leszünk nemzet, mint még sohase voltunk és az utókor író­jának nem kell költeni, hanem csak a valót leírni, hogy dicsőítse hazáját.” Egy évszázad telt el azóta, hogy Jókai Mór leírta ezeket a sorokat. S mindazt, amiről ő és nemzetünk többi nagyjai álmodoztak, amit kívántak és amiért hiába harcoltak, sorra megvalósítottuk és megvaló­sítjuk mi, a felszabadulás, a szocialista építés diadalmas nemzedéke. Új városokat, ha­talmas gyárakat emelünk a pusztákon, életadó vízzel vi­rágzó földeket teremtünk a szikesek helyén, villanyfényt gyújtunk a legkisebb falvak­ban is,­­ ezerszer szebbé, ragyogóbbá varázsoljuk gyö­nyörű hazánkat. S ebben a nagyszerű munkában száz­számra születnek nagy embe­reink; a munkapadok mellett és a szántóföldeken, a tudo­mányos kutatóintézetekben és határaink őrhelyein nap mint nap igazi hősök és hőstettek születnek. Mert a párt, amely az építés, a jövő nagyszerű, lelkesítő terveit kitűzte, az embereket is megtanította új módon élni. S ezek­ az embe­rek, a párt vezetésével képe­sek arra, hogy nagyjaink leg­merészebb álmait is megvaló­sítsák. Olyan erős, gazdag, művelt nemzet lettünk, ami­lyen sosem voltunk, amilyen sosem lehettünk volna a Szovjetunió felszabadító har­ca és állandó segítsége nél­kül. Ragyogóvá tesszük a ma­gyar nevet. Elismeréssel néz ránk az egész haladó világ és hálával gondolnak majd ránk az utánunk következő nemzedékek. PETŐFI SÁNDOR: „Jogot a népnek, az emberiség Nagy, szent nevében, adjatok jogot." Az évszázadokon át elnyo­mott, kisemmizett dolgozó magyar népnek a dicső Szov­jet Hadsereg meghozta a fel­­szabadulást, megnyitotta előt­te a felemelkedés útját. És mi élni tudtunk a nagyszerű történelmi lehetőséggel. A régi rend urai és védelmezői ellen vívott kemény küzdelem­ben győztesen ragadta meg a hatalmat munkásosztá­lyunk, s az egykori jogfosz­tott milliókból az ország gazdája lett. Szabad életünk törvénye, népköztársaságunk alkotmánya már mint meg­valósult eredményt szögezi le: „A Magyar Népköztársa­ságban minden hatalom a dolgozó népé." KOSSUTH LAJOS: „A nagyságnak, jólétnek és hatalomnak főforrása az ipar, s ő ad a tudománynak is gyakorlati értéket. Az em­beri tevékenység más ágaiban csak bizonyos fejlesztő erő mutatkozik, míg az iparban ez az erő­teremtő és ezért az ipar a leghatalmasabb hordozója a haladásnak.” Első ötéves tervünk meg­valósítása során hazánk vi­rágzó mezőgazdasággal ren­delkező fejlett ipari országgá vált. Elmaradottságunk a múlté, évek alatt évtizedek hiányait pótoltuk, a vas, az acél, a gépek országává tet­tük Magyarországot. Szénter­melésünk meghaladja az évi 18 millió tonnát, acélterme­lésünk elérte az 1,5 millió tonnát. Építjük nagy békemű­veinket, ötnaponként elkészül egy-egy új üzem. A kapita­lizmus átka, a munkanélküli­ség eltűnik és egyre inkább hiány mutatkozik a szakkép­zett emberekben. Munkásosztályunk, műsza­ki értelmiségünk ezernyi ta­­nújelét adja szorgalmának, alkotókészségének. Üzemeink­ben hetvenezer sztahanovista dolgozik és sokezer munkás részesült már eddig is magas kormánykitüntetésben. Széle­sedik a tömegek munkaver­­senymozgalma, amelybe szin­te egész munkásságunk be­kapcsolódott. A jövő még nagyobb táv­latokat tár elénk. A máso­dik ötéves terv végére több, mint kétszeresére növeljük alapanyaggyártásunkat, meg­építjük a Dunai Vízierőművet. És ez az ipari fejlődés, amely a leghatalmasabb hordozója a haladásnak, biztosíték arra, hogy közlekedésünk, mező­gazdaságunk, népünk életszín­vonala is rohamosan gyara­podik, soha nem tapasztalt szintre fog emelkedni. T BUGÁT PÁL: „Elkövetkezendenek az aranykalászú évek, midőn nem lesznek a per véres verejtékén felh­zott gazdagok.” Eldőlt a nagy per, a ma­gyar parasztságnak a földért folytatott ezeréves pere. A harcot, melynek zászlai alatt indultak rohamra Budai Nagy Antal és Dózsa György ka­szás seregei, Petőfi és József Attila „szertedübörgő rímei’’ — véglegesen diadalra vitték a felszabadító szovjet fegyve­rek, nagy pártunk történelem­formáló harcai. Szabad ha­­ rc. zánkban a föld visszavonha­tatlanul azoké, akiknek vére, verejtéke tette termővé száza­dokon át, akik megművelik azt. És ma másképpen műve­lik! A felszabadulásig szinte középkori eszközökkel dolgozó parasztok ezrei ma a legfej­lettebb agrotechnika módsze­reivel érnek el egyre gazda­gabb termést. Eddig már mintegy félmillió mezőgazda­Népi demokráciánkban alsó és felső iskoláink tágranyitott kapukkal várják a dolgozók gyermekeit. A Horthy-idők gyalázatos bűne, a két-három elemi után embertelen robotra fogott falusi gyermek ma már csak apák, nagyapák elbeszé­léseiben él. Hazánkban tör­vényerejű rendelet írja elő, hogy minden gyermek köteles hattól tizennégyéves koráig iskolába járni. Közép- és fel­ső iskoláinkba a tanulók te­hetsége és szorgalma nyitja meg az utat. Az úri Magyar­­országon 1937—1938-ban csak négy százalék munkás- és pa­rasztgyermek kerülhetett kö­zépiskolába; ezzel szemben az 1952—1953-as tanévben a ta­nulók 66,7 százaléka munkás- és parasztfiatal. Dolgozó nő­sági dolgozó lépett a még boldogabb jövő: a nagyüzemi, szocialista mezőgazdaság út­jára. Berregő traktorok szánt­ják, hatalmas kombájnok arat­ják állami gazdaságaink és virágzó szövetkezeteink föld­jeit. Ami a múlt század kö­zepén csak jóslat lehetett — immár napjaink valósága. Aranykalászú évek járnak az aranykalászú rónák felett... pünk fiai, lányai meghódítot­ták az egyetemeket, főiskolá­kat is. Államunk ösztöndíjak juttatásával, menzák, diák­szállók létesítésével könnyíti meg számukra a tanulást. En­nek a gondoskodásnak kö­szönhető, hogy a tudomány várát ostromló fiatalok száma évről évre nő. Az 1952— 1953-as évben egyetemeink és főiskoláink első évfolyamára többen iratkoztak be, mint amennyien 1938-ban összesen egyetemre jártak. Ötéves ter­vünk utolsó esztendejében 52.980 lesz egyetemi hallga­tóink száma. Második ötéves tervünk végére pedig a falvak­ban legalább az általános is­kola nyolc osztályának, váro­sokban a középiskolának el­végzését tesszük kötelezővé. MÓRICZ ZSIGMOND: „Minden gyerek egyformán fog tanulni. A felső isko­lákba pedig nem a gazdagok gyermekei mennek, hanem a jó tanulók, a jófejű gyerekek.” C­rcjrcc.cor EÖTVÖS LORÁND: „A mi nemzetünk törekedjék arra, hogy a tudomány­nak ne kunyhót, hanem palotát építsen... Többet kell ten­nünk a magyar tudósokért.” Régen még kunyhója is alig tellett a magyar tudo­mánynak, nemhogy új, mo­dern egyetemekre, nagyszerű kutatóintézetekre gondolhattak volna tudósaink. Számtalan tehetség elsikkadt__Sok tu­dósunk kénytelen volt külföl­dön „szerencsét próbálni’’, mások itthon tengődtek. A felszabadulás óta a tu­domány hatalmas megbecsü­lésnek örvend hazánkban. Ál­lamunk sokszázmillió forin­tot költ a tudományos kuta­tás céljaira, új kutatóintéze­tek egész sorát hozta létre. Kossuth-díjasaink jelentős ré­sze tudományos munkájáért kapta ezt a nagy elismerést. A béke és a szabadság gon­dolata hazánkban örökre egy­­gyé forrott. A magyar nép év­századokon keresztül rabság­ban, elnyomatásban élt, s csak az utóbbi évtizedekben két világháborút ért meg. Volt alkalma megtanulni, hogy szabadság nélkül nincs igazi béke, hogy szabad ha­zát békében lehet csak épí­teni. Ezért harcoltak és ezért harcolnak népünk igazi fiai. „A hazáért és a szabadságért" — írta zászlajára Rákóczi, „világszabadságot’’ — írta zászlajára Petőfi. Ma népünk első békeharcosa, Rákosi elv­társ mutatja számunkra az utat: „A magyar nép a béke­ népe.’’ Igen, a béke és a szó­Egyre szaporodnak tudomá­nyunk új palotái: Miskolcon épül a Rákosi Mátyás Műsza­ki Egyetem, Veszprémben a Nehézvegyipari Egyetem, bő­vítik a budapesti Műszaki Egyetemet. Az utóbbi évek alatt 12 új egyetemet és főis­kolát létesítettünk. Egyik leg­nagyobb gondunk éppen az, hogy még mindig kevés a tudományos dolgozó. „A mi népi demokráciánkban — mondta Jánosi Lajos Kossuth­­díjas akadémikus­ —, ahol a tudomány a békés építés­nek lényeges része, a tudó­sok megbecsült tagjai a tár­sadalomnak.A A­badság népe. Ezért állnak határőreink sziklaszilárdan ért határainkon, ezért küzd mindenki a saját munka­helyén több és jobb munká­val a békéért. Milliók és mil­liók részesei szervezett béke­­mozgalmunknak. S nem va­gyunk egyedül: a nyolcszáz­milliós béketábor soraiban menetelünk, amelyet a halha­tatlan sztálini eszmék vezé­relnek. Barátságunk a nagy, felszabadító Szovjetunióval, a hatalmas Kínai Népköztársa­sággal, a népi demokráciák­kal, pártunk, államunk szi­lárd békepolitikája, népünk megdönthetetlen békeakarata — ez a mi békénk erős bizto­­sítéka. PETŐFI SÁNDOR: „Békét, békét a világnak, De ne zsarnokkénytöl, Békét csupán a szabadság Fölszentelt kezéből.” KOSSUTH LAJOS: „Ha készülünk, nem fogunk megtámadtatni; ha nem készülünk, megtámadtatunk. — A gyöngének békéje kegye­lemtől függ. Az erős békéje biztosítékát önmagában hordja. Alvótól, habár óriás is, senki sem fél. Az erőssel alkusznak, a gyöngének parancsolnak. Készületlenség több, mint gyengeség. Készületlenség bizonyos halál.” Az a régi igazság, amit Kossuth szárnyaló szavai hirdetnek, századunkban is többször bebizonyosodott. A béke híveinek milliói számta­lanszor meggyőződhettek ar­ról, hogy a gyilkolás meg­szállottjait csak a béketábor ereje rettentheti vissza. A hazánk légihatárait megsértő amerikai repülőgép, az em­bervadász Bálint-banda lelep­lezése, Fekete Mihály határőr elrabolt fiatal élete, íme né­hány tény a sok közül arra, hogy a déli határainkon álló ellenség békénkre, bizton­ságunkra tör. De soha ilyen erős hadsereg nem állott ké­szen a magyar határok vé­delmére, mint napjainkban. „A mi hadseregünk — mondotta Rákosi elvtárs — minden ré­gi magyar hadseregtől abban különbözik, hogy ez a dol­gozó nép hadserege, hogy itt nemcsak a legénység, de a parancsnoki kar zöme is a dolgozó nép fia, vér a véréből, hús a húsából.” SEMMELWEIS IGNÁC: „Ha mai meggyőződésemmel tekintek vissza a múltba, akkor a fájó érzést, amely elfog, csak egy boldogabb jövőbe vetett pillantással tudom elmulasztani. Egy olyan jövőbe, amelyben az ember embertársai életéért folytatott harcban nem áll egyedül, amelyben ember és társadalom tevékenyen segítik egymást...” Rózsásarcú csecsemő szuny­­nyad fiatal anyja karjaiban, édesen mosolyog álmában. Anyja gyengéden szorítja szí­véhez. S óriási, sokszázezer kezet számláló karjaival, féltő gonddal öleli át mindkettőt mindannyiunk szerető édes­anyja, államunk. Azelőtt a sok gyerek nehézséget, küszkö­dést jelentett. Ma dicsőség a sokgyermekes anya sora, ezt hirdetik azok a kitüntetések is, amelyekkel államunk jutal­mazza őket. A mi országunk­ban, ahol legfőbb érték az em­ber­i törvény vigyáz a pará­nyi emberbimbókra, és az őket világrahozó édesanyákra. Az apróság születésének napjára babakelengyét kap ajándékba államunktól, dolgozó édes­anyja hat-hétszáz forint anya­sági segélyt, s tizenkétheti munkabérét terhességi és gyermekágyi segély címén. S amikor újra dolgozni kezd a fiatalasszony, nem kell félte­nie csöppnyi gyermekét; a cse­csemőotthon tiszta szobáiban gondosan vigyáznak rá. JÓZSEF ATTILA: „... föl kéne szabadulni már! S a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk.” Amikor József Attila eze­ket a sorokat leírta, a ma­gyar nép vérszivói ültek a parlamentben. A harmincas évek végén 80 herceg, gróf és báró volt a képviselők között. Azóta nagyot fordult a vi­lág Magyarországon. Ma, amikor szavazunk, valóban a dolgozó nép „okos gyülekeze­tét” választjuk meg. Képvi­selőjelöltjeinket az üzemek­ben, termelőszövetkezetekben, egyetemeken maguk a dolgo­zók jelölték. Kibővült a szavazók so­ra, az idén már a 18 éves fiatalok is az urnákhoz já­rulhatnak; csaknem egymil­lió fiatal választ először. Dolgozó népünk büszkén és boldogan adja szavazatát leg­jobb honfitársainkra, a mun­ka, a béke, a felemelkedés és a jólét programmjára, a nép­frontra. ADY ENDRE: „Holnap már minden a mienk lesz, Hogyha akarunk, ha merünk.” 1945 felejthetetlen tavasza­­ óta szinte szárnyakat kapott nálunk az idő, mert szárnya­kat kapott népünk teremtő­ képzelete, alkotóereje. Bebizo­nyítottuk barátnak és ellen­ségnek: a felszabadult, párt­vezette nép valóságos cso­dákra képes. A népfront választási felhí­vása most új, nagyszerű és merész terveket tűzött elénk. A második ötéves tervben fel­építjük hazánkban a szo­cializmust! Ez azonban — akárcsak eddigi eredmé­nyeink — nem hullik készen, magától az ölünkbe. Az évi 3,5—4 millió tonna acélért, 40—50 millió tonna szénért, a 650—700 ezer katasztrális hold öntözött területért, az új iskolák, lakóházak szá­zaiért és ezreiért, a határain­kon őrködő, korszerűen fel­szerelt, erős néphadseregért keményen meg kell dolgoz­nunk. Nagy ünnepnap virradt ma ránk: a városokban és falvak­ban az urnákhoz járulunk, hogy szavazatainkat adjuk a népfront programmjára, a gazdagság, a jólét, az erő és a béke Magyarországára. Szavazatunk legyen egyúttal kemény fogadalom: minden képességünket latbavetve, le­hetetlent nem ismerve küz­dünk pártunk vezetésével ha­zánk ragyogó jövőjéért, a szocializmus felépítéséért!

Next