Szabad Ifjuság, 1956. július-október (7. évfolyam, 154-250. szám)
1956-08-30 / 204. szám
JUG 0510 VM. Mint az előző riportokban, itt is szeretném előre bocsátani, hogy saját véleményemet mondom el, nem célom, hogy kimerítő és általános értékelést adjak a jugoszláv ifjúsági szövetség munkájáról. A Népi Ifjúságról szóló riportokban elsősorban azokról a különbözőségekről szeretnék írni, melyek kétségkívül megvannak a jugoszláv ifjúsági szervezet (NDJ) és a DISZ munkája, munkamódszerei között. A Népi Ifjúság jelenlegi munkáját keményen bírálták a párt vezetői. Tito elvtárs mondotta a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Vezetőségének VI. ■plénumán, amelyet márciusban tartottak meg: „ . . .Elvtársak, ifjúságunknál nem rózsás a helyzet. Ifjúságunk nagy tekintélyre tett szert a háborúban, mégpedig azért, mert kommunista vártunk magával vonta, utat mutatót neki és állandóan kezében tartotta, állandóan nevelte. Ez az ifjúság nagy és hősi cselekedetre volt kész és képes. Ifjúságunk a háborút követő első években is nagy, hősi vállalkozásokat hajtott végre. Miért? Azért, mert a kommunista párt tartotta kezében és dolgozott vele, azért, mert munkája helyes irányban folyt. Ennek köszönhető, hogy munkájában nagy sikereket ért el, noha itt-ott voltak fogyatékosságok is, de ezeket könnyen el lehetett hárítani. Később azonban különösen, amikor megszűntek a munkaakciók, és amikor a Kommunisták Szövetsége áttért gazdaságunk és társadalmi életünk mindennapi időszerű kérdéseire, valahogy kiengedtük kezünkből ifjúságunkat. ■ Mivel foglalkozik az ifjúsági szervezet? Így vélekednek tehát Jugoszlávia vezetői az ifjúságról, s a közöttük végzett munkáról. (Zárójelben meg kell említenem, hogy Jugoszláviában az emberek arra hajlamosak, hogy az eredményekről kevesebbet beszéljenek, s többet a hibákról, hogy mielőbb változtassanak azokon.) És most nézzük, hogyan dolgozik a Népi Ifjúság? A Népi Ifjúság szervezete ugyanazt a feladatot tölti be Jugoszláviában, mint nálunk a Dolgozó Ifjúság Szövetsége. Célja az új életre nevelni az ifjúságot, s védeni annak érdekeit. Ezt a munkát azonban egészen másképpen végzi, mint a mi DISZ-ünk. Az első különbség már ott adódik, hogy a Népi Ifjúság általában szervezetein belül csak politikai kérdésekkel foglalkozik, s nem is tartja feladatának, hogy az alapszervezetekben a fiatalok szórakozását például tánccal, kirándulással biztosítsa. Mindezt különböző bizottságok, egyesületek biztosítják a fiatalok számára, azonban ezeknek az egyesületeknek munkájában tevékenyen részt vesznek a Népi Ifjúság tagjai és vezetői is. (A későbbiek során, erre még visszatérek.) 120 függetlenített vezető A másik lényeges különbség: a Népi Ifjúságnak, tehát a jugoszláv fiatalok központi szervezetének mindössze 120 fizetett funkcionáriusa van az egész országban. Ebbe a számba bele kell érteni a CK, azaz a Központi Bizottság függetlenített tagjait is. Egyébként az ifjúsági vezető munkája a társadalmi munka. Bevallom őszintén, ez a mi viszonyainkhoz képest nevetségesen kicsiny szám nagyon meglepett. A jugoszláv elvtársak azonban megmagyarázták, hogy 1950-ig náluk jóval több fizetett funkcionárius dolgozott az ifjúsági szervezetben, mint nálunk a DISZ-ben. Meggyőződésük hogy amióta ezen változtattak és a Népi Ifjúság vezetői ,az irodákból kiléptek az életbel, sokkal jobban dolgozik a szervezetük, mint azelőtt. — Mi lett a régi ifjúsági vezetőkkel? — kérdeztem. Érdekes és tanulságos választ kaptam: — Rengeteg ..hivatalnok vezetőt neveltünk a háború utáni években — mondották. — A hatalmas, felduzzasztott hivatali apparátus azonban idővel gátjává vált a nevelő munkának." Az üzemeket, gyárakat átadtuk a munkásoknak önálló igazgatásra, tehát új gazdasági rendszer született, s ehhez kellett igazodnia a Népi Ifjúságnak is. A kialakuló, újszerű, önálló, tevékeny életben a bürokratikusan dolgozó ifjúsági szervezetnek megszűnt a létjogosultsága. A mi régi Népi Ifjúságunk megfelelt a régi gazdasági rendszernek, de nem volt jó már az újnak. Racionalizálnunk kellett tehát, ezt azonban nem hajthattuk végre lélektelent, hiszen a hivatalnok vezetőket mi neveltük fel, mi tettük őket olyanokká, mint amilyenekké lettek. Nem dobhattuk őket egyszerűen az utcára. Az állami szervekkel együtt a leépítés idején különböző iskolákat rendeztünk a funkcionáriusok számára. Akiknek érettségijük volt, tehetségük, s érdeklődési körük szerint, elküldtük közgazdasági, tanítóképző, testnevelő tanárképző és sok másféle iskolára. Akiknek nem volt érettségijük, azoknak lehetővé tettük, hogy esti tanfolyamokon megszerezhessék, így a funkcionáriusok többsége különböző képesítést szerzett és elhelyezkedett a gazdasági életben. Az igazi, jó ifjúsági vezetők — bár ma más a foglalkozásuk —, továbbra is közöttünk dolgoznak, s ezért nem kapnak külön fizetést. Dusán Vaszics tanító, járási titkár Dusán Vaszics, a noviszádi járási bizottság jelenlegi titkára azelőtt traktorista volt, majd később függetlenített funkcionárius. A leépítések idején elvégezte a tanítóképzőt, ma tanító és munkaidő után végzi a járási titkár teendőit a Népi Ifjúságban. — Nekem is jobb így, meg a fiataloknak is — mondta nevetve. — Azelőtt utasításokkal, körlevelekkel „sanyargattam“ őket, s valójában alig ismertem a fiatalság problémáit. De csináltam a „hivatalnok“-munkámat, mert valamit kellett csinálni. Ma nem a szervezettől kapok pénzt, de ismerem a fiatalokat, köztük élek, s azt hiszem, éppen ezért jobban is dolgozom, így tehát mind a ketten jobban jártunk ... A Népi Ifjúság munkáját a noviszádi járásban igyekeztem közelebbről megismerni. Ebben a járásban 19 860 fiatal él, ebből 11 690 tagja a Népi Ifjúságnak. És az egész járásban egyetlen fizetett funkcionárius dolgozik: a járási bizottság elnöke. A járási bizottságon belül a gyakorlati munkát a különböző állandó bizottságok végzik. Ilyenek például: a munkásifjúsági, a diák-, az eszmei-politikai, a falusi ifjúsági bizottság. A noviszádi járási bizottsághoz 43 gyári, 73 falusi és 27 iskolai alapszervezet tartozik. Ezeken kívül Noviszádon, a városban 4 területi alapszervezet is van, azoknak a fiataloknak a számára, akik kisebb, önálló alapszervezetekkel nem rendelkező üzemekben, hivatalokban, intézményekben dolgoznak. A járási bizottság csakúgy, mint valamennyi alapszervezet, önállóan dolgozik. Hogyan történik ez? Önállóság, határozat, instruktor A DK, a Központi Bizottság időnként összehívja a Népi Ifjúság plénumát. Ezeken a plénumokon tárgyalják meg, milyen feladatok állnak az ország területén a fiatalok előtt, milyen hibákon kellene segíteni. A plénum határozatát írásban, sokszorosítva elküldik valamennyi bizottságnak. A járási bizottság feladata tanulmányozni a határozatot, s eldönteni, hogy a saját területén mit, hogyan kell ebből megvalósítania. Tehát a központ csak elvileg szabja meg a járási bizottság feladatát, a gyakorlati végrehajtás módját saját maga. Érdeklődtem, hány instruktor, vagy központi vezetőségi brigád jött le az utóbbi időben hozzájuk Noviszadra? Türelmesen magyarázták, hogy náluk instruktorok, ellenőrző, meg különböző segítő brigádok nincsenek. Előfordulhat azonban, hogy a Központi Vezetőséget érdekli: a két plénum tanácskozása között hogyan hajtják végre a határozatokat, mit tettek azok megvalósulása érdekében? Ebben az esetben írásban kérnek választ a járási bizottságtól. — Hohó, itt a bürokrácia! — kiáltottam fel, de a válasz ismét türelmes mosoly volt. — Ebben nincs semmi bürokrácia. Tudniillik két plénum-ülés között egyetlen egyszer érkezik ilyen felvilágosítást kérő levél, amelyre mi néhány gépelt oldalon válaszolunk. A kérdés ezután sem hagyott nyugodni. Tovább firtattam: azért csak járnak néha a központból az elvtársak a járási bizottsághoz? Hosszas fejtörés és visszaemlékezés után kiderült, hogy egy hónapja valóban ott járt a CK egyik titkára, a CK mellett működő munkás-ifjúsági bizottság vezetője. Beszámolóra készült, amelyben a munkás-ifjúság helyzetét kívánta elmondani, s éppen ezért körbe utazta az országot. Mielőtt a noviszádi járási bizottság és az alapszervezetek munkájára rátérnék, hadd mondjak el még egy fontos dolgot: a Népi Ifjúság szervezeteiben ismeretlen fogalom a káderlap. Sem a tagokról, sem a vezetőkről nem készítenek a felsőbb bizottságok káderjellemzéseket. Valami kimutatásnak mégis kell lennie az alapszervezetek vezetőiről — mondtam a járási bizottság munkatársainak. „Káderlap" A titkár a páncélszekrényhez lépett és az egyik rekeszből valóban kihúzott öt kartonlapot: „íme, az alapszervezetek vezetőiről szóló kimutatás“ — mondta és átnyújtotta nekem. A kartonlapon minden egyes vezető neve mellett a következő rubrikák szerepeltek: név, születési év, beosztása a Népi Ifjúságban, mióta párttag és a lakás címe is ezzel kész. Elmondották nekem a bizottságon, hogy teljesen fölöslegessé vált a régen náluk is szokásos volt káderlap. Először is a fiatalok az alapszervezetekben maguk választják vezetőiket, mégpedig olyanokat, akiknek ismerik múltját és jelenbeli tevékenységét. Ha ezek a vezetők jól dolgoznak, a következő választásokon is a vezetőségben maradnak, ha nem, hiába a járási bizottságnál lévő káderjellemzés, a fiatalok úgyis leváltják őket. Különben is a Népi Ifjúsági vezetőnek mindennapi munkája, a szervezetben való tevékenysége a döntő, s nem az, hogy mi volt az apa, vagy nagypapa foglalkozása. A szülő tevékenysége, múltja, nem lehet érdem, de hátrány sem a fiatalok számára. Ez a jugoszláv elvtársak elve, S hogy ez az elv gyakorlatban bevált, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Népi Ifjúság számos területen — a párt vezetői által bírált hiányosságok ellenére — sokat segít az országnak. Erről azonban a következő riportban számolok be. (Folytatjuk) Sólyom József VII. A Népi Ifjúságról Prágába küldött munkatársunk telefonjelentése Hatvanhét ország UH diákszövetségének küldöttei tanácskoznak @Isimala sariai—izraeli viszály - Bettarellot meghívták Bulgáriába — így indiai lány dalol Hatszázötvenegy delegátus, megfigyelő és vendég van jelen a Nemzetközi Diákszövetség IV. kongresszusán, akik 67 ország 116 nemzeti szövetségét képviselik. Ezek közül csak 38 ország 250 delegátusa és 148 megfigyelője tartozik a Nemzetközi Diákszövetség tagszervezeteihez. Szerdán egyébként a kongresszus, a tagok sorába iktatta a szudáni khartumi egyetem diákszövetségét, a francia Fekete-Afrika diákjainak szövetségét, a nepáli nemzeti diákuniót és a szíriai diákok egyesülését. A kongresszus különben sikerrel küzd meg olyan nehézségekkel, amelyek az ülések során több esetben fenyegették már a közös tevékenység alapjait, így, néhány esetben olyan megjegyzések hangzottak el kelet-európai országok diákjairól, amelyek nem feleltek meg a nemzetközi udvariasság követelményeinek, sőt jóindulatúaknak sem voltak tekinthetők. Legutóbb Sylvio Bettarello, több helyi brazil diákszervezet képviselője bizonyos kétségeinek adott kifejezést Kelet-Európa országainak társadalmi rendszerével kapcsolatban. Erre a bolgár küldött meghívta a brazil szónokot és társait, hogy a kongresszus befejezésével, látogassák meg Bulgáriát és tekintsenek ott széjjel a saját szemükkel. Kényes kérdést kellett megoldani a kongresszusnak, a szíriai—izraeli vita esetében is. E polémia során az izraeli küldöttség kedden délután kivonult az ülésteremből. A sok felszólalásra való tekintettel éjjel is folytatták az ülést és ezalatt az izraeli delegáció az előcsarnokban maradt, egészen a hajnali órákig folytatva tárgyalásokat egy hat nemzet diákszervezeteinek tagjaiból megalakult küldöttséggel. E megbeszélések eredményeként végül mind a szíriai, mind az izraeli küldöttség alárendelte álláspontját az egység, az együttműködés érdekeinek. Ezzel a kérdés lezárult az együttműködés nagy ügyének diadalával. Ez az esemény valósággal felvillanyozta a küldöttek túlnyomó többségét, akik az éjszakai, hajnali órákban folyó munka következtében már meglehetősen fáradtak voltak. Percekig tartott a tetszésnyilvánítás és egy indiai lány énekelni kezdett, mély, teltzengésű dallal fejezve ki a reggelnek, az élet indulásának örömét. A hatalmas terem minden sarkából köréje sereglettek a küldöttek... Befejezésül: a magyar delegáció tagjai szerdán délben az olasz diákokkal ültek össze baráti beszélgetésre fehér asztal mellett. Szerdán délután, a teljes ülés befejeztével, már a kongresszus bizottságai kezdték meg munkájukat. Csaló István Marx — Adenauernek.. „Kár az erőfeszítésért, uram, maradok.. (A Narvana Mládezs című bolgár lap nyomán) Führer kerestetik... A Német Szövetségi Köztársaságban folytatódik a hatóságok terrorakciója a haladó szervezeteik ellen. Düsseldorfban a bűnügyi rendőrség megrohanta a nyugatnémet nőszövetség központját. Több mint három óra hosszat tartó házkutatás során brosúrákat és folyóiratokat foglaltak le. A házkutatás közbena rendőrök felháborító túlkapásaira került sor. Hilde Meulenaers újságírónőt, a nőszövetségi lap munkatársát a rendőrfőnökségre hurcolták, ahol hosszadalmas vizsgálatnak vetették alá. Negyven alkalommal vettek tőle ujjlenyomatot. A demokratikus szabadságjogok elleni általános roham e napjaiban különösen szemmel látható a fasizmus egyre szemtelenebb szervezkedése Nyugat-Németországban. A Volt Internáltak és a Nácitlanítás Áldozatai Szövetsége nevű fasiszta szervezet egyik gyülekezetének elnöke felszólalásában a többi között kijelentette: „A német nép nemsokára meg fogja találni új vezérét, aki hisz abban, amit tesz, és megteszi, amiben hisz. Ha ismét szabadok leszünk, olyan rendet teremtünk országunkban, ami nekünk tetszik.’’ lllllliMIIIIIIIIIIIII H I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I III H III Különleges női pulóverek gyermekruhák kesztyűk, sálak óriási választékba?! kizárólag a SZIVÁRVÁNY ÁLLAMI ÁRUHÁZBAN II. Mártírok útja 31—33. iiMiiiiimniitiiiiiiiiiitlMimuim::iiiiiiiminiii! Brit kémszervezetet göngyölítettek fel Kairóban Két angol diplomatát kiutasítottak Egyiptomból A nemzetközi közvélemény változatlan figyelemmel néz a Dulles-tervet támogató országok képviselőinek úgynevezett „ötösbizottsága“ és az egyiptomi kormány vezetői között megtartandó ülés elé. Illetékes egyiptomi körök úgy vélik, hogy az értekezletnek minden körülmények között Kairóban kell összeülnie. Diplomáciai körökben úgy tudják, hogy az „ötösbizottságban“ részvevő kormányok külügyminiszterükkel képviseltetik majd magukat az egyiptomi fővárosban. A 48 órája tartó komoly feszültség után a megfigyelők most ismét derűlátóbbnak tartják a hangulatot. Nasszerhez közelálló személyiségek aláhúzzák, hogy a bizottság elnökének, Menzies, ausztráliai miniszterelnöknek üzenete távolról sem volt ultimátum-jellegű — ellenkezőleg: azt Egyiptom számára is elfogadható módon szerkesztették meg. A hírügynökségek rámutatnak arra, Nasszer elnök elégedetten fogadta azt a tényt, hogy azüzenet nem tartalmazott előzetes feltételeket. Az AFP hivatalos forrásra hivatkozva jelenti, hogy Nasszer egyiptomi elnök hétfőn Kairóban fogadja a „Szarezi-csatorna-bizottság“ tagjait. A világsajtó sokat foglalkozik a Kairóban kipattant kémbotránnyal. Gatem ezredes, az egyiptomi tájékoztatási hivatal vezetője sajtóértekezleten közölte, hogy az egyiptomi angol kémszervezet vezetője a nyomozószervek előtt tett írásbeli vallomásában beismerte, hogy 1952 óta kémtevékenységet folytat Egyiptomban. A vele együtt letartóztatott másik angol alattvaló ugyancsak bevallotta, hogy tagja volt a kémszervezetnek s abban társának helyetteseként működött. A nyomozás megállapította, hogy a kémhálózat letartóztatott tagjai a kairói angol nagykövetség munkatársaitól kapott utasítások alapján jártak el. A nagykövetség munkatársai megpróbáltak tájékoztatást szerezni Egyiptom fegyveres erőiről és a politikai szervezetekről. A londoni rádió jelenti: Kairó felkérte az angol kormányt, egyiptomi nagykövetsége két titkárának visszahívására. Megállapították ugyanis, hogy ez a két titkár adott utasításokat a kémkedés miatt letartóztatott két angol állampolgárnak. A nyomozás folyik. Nenni: A kommunistákkal való „feltűnő szakítás44 ” agyrém Pietro Nenni, az Olasz Szocialista Párt főtitkára szerdán Chamonix-ban, a France Soir lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: nem akarja, hogy szakításra kerüljön sor a kommunistákkal. „Csupán agyrém az, ha velem kapcsolatban a kommunistákkal való feltűnést keltő szakításról beszélnek, vagy pedig Saragat szocialistáival való demonstratív kibékülésről. A valóság egészen más. Remélem, hogy nem kerül sor ilyen szakadásra, de egyben azt is remélem, hogy nagymértékű közeledésre kerül sor a két olasz szocialista párt között és egyszer majd elérjük a két szocialista párt egyesülését, ha célra vezetnek közös fáradozásaink.Du. Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára, aki az Alpesekben tölti szabadságát, cáfolta azt a hírt, hogy találkozott volna Neművel. Léggömb a gyermekotthonban Nem, nem kis színes játékléggömbről van szó ... Az elmúlt héten pénteken Bad Freienwaldeben egy keresztény gyermekotthonra esett az egyik léggömb, amelyet nyugati ügynökközpontok bocsátottak fel. A súlyos léggömb, amely uszító röplapokat és gyújtó elegyet szállított, átütötte az épület tetejét és csak a házmester gyors közbelépésének volt köszönhető, hogy nem okozott súlyos károkkal járó tüzet. Szerencsés véletlen volt az is, hogy az udvaron látszó gyerekekben a tetőről lehulló cserép nem tett kárt. Ahol igenis sok a fóka... Van az Ohotszkij-tengeren egy sziget Tyulenij a neve. Minden esztendőben csoportosan özönlenek a sziget partjaira a medvefókák. A szahalini vadászok ilyenkor több ezer állatot ejtenek foglyul. Képünkön: Poljakov, a vadászcsoport vezetője, kezében egy kis fókával. SZABAD IFJÚSÁG 1956. augusztus 30.