Szabad Ifjuság, 1956. július-október (7. évfolyam, 154-250. szám)

1956-09-27 / 228. szám

Szilágysomlyótól Hollywoodig Rortai beszélgetés a világhírű filmrendezővel Mr. Joe Pasternakot, a vi­lágszerte ismert, nagy holly­woodi filmproducert és film­rendezőt egykor Paszternák Józsefnek hívták Magyaror­szágon. Szilágysomlyón szüle­tett, onnan indult el, hogy szerencsét próbáljon, először itthon, később aztán felkere­kedett, elment világot látni s hódítani, mint a mesékben. Azóta hosszú idő telt el, Mr. Joe Pasternak ma öt­venöt éves, ám aligha törte meg a kor. Fiatalos, ener­gikus és vidám. Kék szeme csak­nem úgy csillog, mint hajdanában. Kitűnően beszél magyarul s egye­dül azon lehet le­mérni az évtize­dek múlását, hogy néha ■ mégis gon­dolkoznia kell már egy-egy kifejezé­sen, pillanatra elvéti a rago­kat és idegen kiejtés burkolja mondatait. Rómában találkoztunk, alig pár napja, hogy idejött Holly­woodból, hogy készülő új filmje külső felvételeit, a ro­más jeleneteket a helyszínen forgassa. A Grand Hotelben lakott, itt folyt le közöttünk az alábbi beszélgetés. — Hogyan, született meg ez a csodálatos karrier? — Sokan azt hiszik, hogy kézenfogva vezetett engem mindig a mesebeli tündér. A tündérek gyakran nem olyan jók, mint a könyvekben. Más titka van a dolognak: aki rendesen végzi munkáját, szívvel, lélekkel, becsülettel, annak nem kell soha semmit újra csinálnia. Mehet előre, egyre feljebb. Az én utam nehéz volt s ennek ellenére könnyen ment, mert hama­rosan rájöttem erre a titokra. Nemsokára megjelenik Ame­rikában életrajzi könyvem, amelynek alapos meggondo­lásból ezt a címet adtam: „Easy the hard way", vagyis magyarul: „Könnyű a nehéz út". Élettörténetemet mon­dom el benne, Szilágysomlyó­­tól Budapesten át Ameri­káig. — Mihez kezdett Ameriká­ban, amikor odaérkezett? — Minden különösebb terv nélkül léptem partra, 1921- ben. Voltam pincér, kárpitos, mosogattam is. Aztán egy­­szerre a filmhez kerültem se­­gédrendezőként. Kitanultam a mesterséget, filmrendező lettem, s akkor már pontosan tudtam, hogy rátaláltam az igazi hivatásra. — Mi történt ezután? — Az Universal-cég 1928- ban visszaküldött Európába, Berlinben készítettem filmet Gaál Franciskával, a „Pap­rika“-t. Majd hamarosan meg­csináltam Pesten az első ma­gyar hangosfilmek egyikét, amelyben Gaál Franciska együtt játszott Szőke Szakáll­­lal. Később jött a „Kisma­ma", a „Péter" s velük együtt a siker. Amerikában dolgoz­tam tovább, mint rendező, mint pro­ducer. Most már ritkábban rende­zek, inkább film­­producer vagyok. — Hány filmet készített? — Hatvanhetet, köztük olyan világ­sikereket, mint a „Száz ember, meg egy lány“, a „Ca­ruso élete", a „Sze­ress és hagyj el". Szeretem a zenés filmeket, s minden olyan filmet, mely­ben az emberek szerelmesek, viddá­mák, táncolnak s néha sírnak is. örülök a jó filmeknek s annak is, ha útjára indíthatok egy-egy kitűnő filmszínészt. Én fedeztem fel Deanna Dur­­bint, Marlene Dietrichet, Judy Garlandot, Gloria Swansont és másokat, akikre joggal le­hetnék büszke. — S a Pasternak-család? — Három kis gyermekem van. (Mutatja a fényképeket, Pál Sándor, az Amerikában élő magyar származású híres fotográfus felvételeit a há­­rom aranyos teremtésről, apai örömmel és hiúsággal.) A fe­leségem, hála istennek, nem színésznő. Nagyon szeretném megmutatni már neki Buda­pestet. — Ellátogatna hozzánk? — Az lenne életem legbol­dogabb pillanata, ha láthat­nám Budapestet, sétálhatnék a dunaparton, találkozhatnék régi, kedves barátaimmal, Lajta bácsival, akiről úgy tudom, hogy a Filmarchívum­­ban dolgozik. Gertler Viktor,­ral, az egykori vágómmal, aki most — mint hallom — fil­meket rendez. Somló István, fiai, a kitűnő színésszel, örömmel szakítanak időt arra, hogy segítsek a magyar filmgyártásnak, amelyről most egyre többet hall a vi­lág. Persze, nem vagyok po­litikus, ezt a mesterséget meghagyom másoknak. Ezt tudniok kell rólam Magyar­­országon is. A filmes azon­­ban nagyon várja a meghí­vást. Várom a levelet, címem: Metro-Goldwyn-Mayer Stu­dios, Culver City, California. Talán nem vagyok álomker­gető, ha így búcsúzom. Vi­szontlátásra Budapesten! Simon Gy. Ferenc PESTRE VÁGYIK Rlasonyolt figyelem ! Gyártják az új mosógépet November 1-től mosógépe­ket is gyárt a Szombathelyi Gyermekkocsigyár, a tervek szerint naponta 100 1­-et. A háromféle kisebb-nagyobb mosó és facsaró gép terveit és mintapéldányát helyben készítették el. A mosógépgyártás meg­kezdésével egyidőben új, korszerű szerelőcsarnok épül, amelyre az idén 300 000 fo­rintot költenek. AZ ÉRTELMISÉG SZEREPÉRŐL tartottak ankétot Szombathelyen a Hazafias Népfront és a TTIT rendezésében. SZABAD IFJÚSÁG 1956. szeptember 27. Halálos balesetek Borsodban Hegedűs József, vattai lakóé, a bükkaljai erdészet két pótkocsit húzó vontatójával a Nyékládháza melletti debreceni úton haladt. A második pótkocsira — szabály­talanul — utasokat vett fel. Fi­­gyelmetlen hajtás következtében a vontatóval az útszéli kerék­vetőnek hajtott és egy mély sza­kadékba borult. A pótkocsin uta­zók közül hárman könnyebb sé­rülést szenvedtek, a negyedik utas, Hornyák Imréné pedig kór­­házbaszállítás után sérüléseibe belehalt. Hegedű­s József, a von­tató vezetője a felelősség alól ki akart bújni. A baleset után a vontatót úgy rongálta meg, hogy a balesetet műszaki hibából eredő esetnek tüntesse fel. A rendőrség a cselekményt felderítette, s He­­gedüst átadta az ügyészségnek. * Görömbei István, a miskolci Áramszolgáltató Vállalat személy­­gépkocsijával a garázsból enge­­dély nélkül eltávozott és ittasan Sajószentpéteren a kocsit előbb egy vasoszlopnak, majd egy fá­nak vezette. Görömbei István a helyszínen meghalt Bebrits Lajos sajtótájékoztatója (Folytatás első oldalról) TEFU és a MAVAUT is kap a jövő hónap elején bizonyos mennyiségű olajat, amellyel talán sikerül megoldani az el­látás nagy gondját. Ennél sokkal súlyosabb és a lakosságot jobban érintő kér­dés a vonatkorlátozás. Bebrits elvtárs kijelentette, hogy a vasúti személyforgalom korlá­tozása jelenleg elkerülhetet­len. Az ok: nincs elegendő szén és a szállítási feladatok jóval nagyobbak, mint aho­gyan erre az évre tervezték. Az árvíz és a földrengés kö­vetkeztében több építőanyagot kell szállítania a vasútnak. Ez több millió tonnányi építő­anyagot jelent. Ugyancsak a vasútra vár a termés elszállí­tása. Ha az ipari alapanya­gok, tehát az érc, a koksz szál­lítások csak egy­ vagy két na­pig elmaradnának, egész sor gyárunk nem termelhetne. Ha egy vagy két napig nem szál­lítanánk a városokba élelmi­szert, ez komoly zavarokat okozna. Mi marad más hátra? A vasúti személyforgalmat kell korlátozni. Milyen kor­lát­ozások lesznek a vasúti személy­­forgalomban ? Bebrits elvtárs elmondotta, hogy a munkásvonatok válto­zatlanul, sőt nagyobb szerel­vényekkel közlekednek. Nem lesz korlátozás a villany- és motorvonatoknál sem. Jelen­tős változások lesznek azonban a személy- és gyorsvonat-for­galomban. Eddig minden fő­vonalon két pár gyors és öt pár személyvonat közlekedett. Szeptember 29-ről 30-ra virra­dó éjjeltől kezdve a fővonala­kon csupán egy pár személy­­vonat közlekedik, gyorsvona­tot egyáltalán nem indítanak. Szó van arról, hogy a gyors­vonat helyett motorvonatok közlekednek majd, ezek azon­ban korántsem oldják meg a kérdést, mert míg a gyorsvo­natok háromezer embert szál­lítanak egyszerre, a motorvo­natok 90—100 embernél töb­bet nem fogadhatnak be. A nemzetközi gyorsvonatok a korlátozások alatt is válto­zatlanul, menetrend szerint közlekednek. Külön felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a korlátozá­sok idején az IBUSZ-nál meg­szűnik a vasúti jegyelővétel és az üdülési kedvezményes je­gyen kívül semmilyen szabad, vagy kedvezményes jegy nem érvényes. A sajtó képviselői megkér­dezték: előreláthatólag med­dig tartanak a korlátozások? Bebrits elvtárs elmondotta, hogy a minisztérium három hétre tervezi a korlátozásokat, de a három hét esetleg több is lehet, ha a külkereskedelem által ígért százezer tonna sze­net — amelyből eddig egy gramm sem érkezett — nem kapjuk meg. Bebrits elvtárs néhány ada­tot is ismertetett. Az 1940-es években a vasút egyetlenegy­szer érte el a hat és félmil­liós utasforgalmat. Ezzel szem­ben a MÁV jelenleg 30 millió utast szállít havonta. Tudjuk, hogy ezeknek az utasoknak nagy része munkás, aki a vas­úton igyekszik munkahelyére. Ezeknek utazási lehetőségeit még a korlátozások alatt is meg kell oldani. De kár ta­gadni, hogy naponta félmillió utas utazása előtt áll óriási kérdőjel. A Közlekedési Minisztérium arra kéri az utazóközönséget, hogy aki csak teheti, halassza utazását a korlátozások utáni időkre. ■k A sajtóértekezleten Bebrits Lajos elvtárs nyíltan, őszin­tén tájékoztatta a nagyközön­séget. De meg kell monda­­nunk, hogy a válaszok ko­rántsem voltak megnyugta­tóak. Nyilvánvaló tény — és ez a sajtóértekezleten is fel­merült: az árvíz és a föld­rengés után majdnem teljes pontossággal meg lehetett ál­lapítani, milyen feladatok vár­nak majd a MÁV-ra. Ennek ellenére a Tervhivatal és más állami szervek nem gondos­kodtak időben arról, hogy elegendő mennyiségű szén áll­jon a vasút rendelkezésére, így állhatott elő a jelenlegi rendkívül súlyos helyzet, ami­re 12 év óta nem volt példa a MÁV történetében. Ezért kérjük a fiatal képviselőiket, interpelláljanak ebben az ügy­ben az országgyűlés legköze­lebbi ülésszakán. Kérjenek vá­laszt: mi a biztosítéka annak, hogy az illetékes állami szer­vekben dolgozók nem követ­nek el ugyanilyen súlyos hi­bát az elkövetkezendő idők­ben? Sólyom József Ez a divat! A Május 1 Ruhagyár a ne­gyedik negyedévben húsz női kabátmodellt és tizenhat bébi­és gyermek-kabátmodellt ké­szít Egy modell a húszból — asz­­szonyoknak, lányoknak,. . Egy modell a tizenhatból — gyermekeknek... Ez a mosolygó leány söröskancsóval üdvözölte a müncheni hagyományos sör­ünnepségek megnyitóján a megjelenteket. A többi sörös­­kancsó a „tisztelt vendégek“­­re vár... Emlékmúzeum nyílik Gár­donyi Géza agárdi szülőházá­ban. Az irodalmi emlékmú­­zeumban Gárdonyi gyermek­korára és tanítói pályájára vo­natkozó dokumentációs anya­got állítják ki. Czottner Sándor szénbányászati miniszter sajtófogadása (Folytatás az első oldalról) 1957-ben alakítják a bérrendszert Ezután a Szabad Ifjúság­nak a bérezéssel, a normákkal, valamint a vájártanuló-kép­zéssel foglalkozó kérdéseire válaszolt. A többi között elmondotta, hogy a párt és a kormány legutóbbi határozatai is előír­ják a bérrendszerek és bérel­számolási módszerek egyszerű­sítését. A tapasztalatok alapján leg­később 1957-ben alakítják ki azt a bérrendszert, ami a bá­nyászok követeléseinek is megfelel. Ez olyan egyszerű darabbér-rendszer lesz, amely legjobban megközelíti a bá­nyászok által kedvelt szak­­mánybérezést, ehhez felhasz­náljuk a trösztök, üzemek ta­pasztalatait, s a munkások kívánságait. A feketeszén-me­dencében a liusz­ pótlékot to­vábbra is megkapják a bá­nyászok. A bányászati bérek emelésénél azonban figyelem­be kell venni az ország teher­bíró képességét. A normákról elmondotta: azok jóságát, vagy feszítettsé­­gét az eredményeken is le kell mérni és az eredmények azt mutatják, hogy például Oroszlányban mind a föld­alatti mind a külszíni műve­lésű bányák túlteljesítik a ter­vet. Helyes lenne, ha a minisztérium nevelné a vájártanulókat A vájártanuló-képzéssel kap­csolatos kérdésünkre elmon­dotta, hogy ez a szakmunkás utánpótlás teljesen új formája. Évek teltek el, amíg olyan képzési rendszert sikerült az MTH-val közösen kialakítani, amely biztosítja a vájártanu­lók megfelelő gyakorlati és elméleti képzését. Kijelentet­te, hogy az üzemek túlnyomó töbsége várja a végzett vájár­tanulókat, s igyekszik részük­re a megfelelő munkakörül­ményeket és szállást biztosí­tani. Azután a következőket mon­dotta Czottner elvtárs: — Ami azt illeti, hogy nem lenne-e helyesebb ha a trösz­tök és a minisztérium felelős­­ségét képezné­­kizárólag a vá­­sár utánpótlás biztosítása — azaz a vásárképzés irányítása egy kézben lenne — az a vé­leményünk, hogy ez feltétle­nül helyesnek látszik annál is inkább, mert évek óta újra és újra felmerülő probléma. Ah­hoz, hogy ez megvalósuljon, az lenne szükséges, hogy a kor­mányzat felülvizsgálná az ipari tanulóképzés mai rend­szerét és a bányászatra vonat­kozóan olyan intézkedéseket tenne, amelyek biztosítanák, hogy a minisztérium hatáskö­rébe kerüljön a vájártanuló­­képzés. A Szabad Nép kérdésére Czottner elvtárs elmondotta, hogy 1957-től kezdve biztosít­ják a bányákban a munka­­helyváltoztatás szabadságát. Ez eleinte nagyobb munka­erővándorlást fog előidézni, de azután minden dolgozó meg­találja majd a maga helyét. A lakáskérdés megoldása nélkül nincs remény, hogy a bányá­szok törzsgárdája kialakuljon. A második ötéves tervben mintegy 35 000 új munkásról kell gondoskodni a szénbányá­szatban. Kérte az építőipart, hogy 1960-ra a 30 000 bányász­lakás elkészítéséért tegyenek meg minden erőfeszítést. A to­vábbiakban megemlítette a miniszter: nem igaz az a hí­resztelés, hogy jövőre meg­szűnik a hűségjutalom. A Magyar Távirati Iroda munkatársa megkérdezte, nem kerül-e sor a villamosenergia korlátozására, mert a főváros­ban már erről beszélnek. A miniszter válasza: amennyi­ben a fogyasztók az úgyneve­zett menetrendet betartják, nem lesz korlátozás. A minisz­térium gondoskodott megfelelő széntartalékról. Természetesen valami váratlan dolog közbe­jöhet. A sajtótájékoztató után megkérdeztük mi a helyzet a lakosság téli szénellátása te­rén? Azt a választ kaptuk, hogy a háztartások szénellá­tása a többlet termelésből biz­tosítva van. Csépányi Lajos Ünnepi tanácsülés a Budapesti Orvostudományi Egyetemen A Budapesti Orvostudomá­nyi Egyetem tanácsa szeptem­ber 29-én, szombaton délelőtt 11 órai kezdettel az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Há­zának kongresszusi termében nyilvános, rendkívüli ünnepi tanácsülést rendez. A tanács­ülésen gyémánt- és arany­diplomákat adnak át, vala­mint több új orvost avatnak. Felvétel a DISZ Budapesti Együttesébe A DISZ budapesti kétszeres VITdíjas együttese felhívja az énekelni, zenélni és táncolni sze­rető fiatalokat, hogy jelentkezze­nek az együttes énekkarába, tánckarába, zenekarába, harmo­nikazenekarába, vagy népizene­karába. (Rajkó zenekar.) Az úttörők az együttes úttörő­­énekkarába, tánckarába, vagy harmonikazenekarába nyerhet­nek felvételt. Egy­én­i zene­ és énekoktatás az együttes zeneiskolájában folyik ének, zongora, harmonika, vonós és fúvós tanszakokon. Az együttesben gyermektorna, balett és népitánc-tanfolyam in­dul. Az együttes tagjai kérhetik fel­vételüket az együttes kollégiumá­­ba, ahol kedvezményes áron szállást és étkezést kapnak. Jelentkezés: október 15-ig, mindennap 8 — 20 óráig az együt­tes székházában, Budapest, VII., Rottenbiller utca 20—22. szám. Telefon: 225—808. A jelentke­zők felvételi vizsgát tesznek és a tanfolyamok elvégzéséről bizo­nyítványt kapnak. Mérés- és műszertechnikai konferencia Budapesten Négynapos mérés- és mű­szertechnikai konferenciát rendeznek Budapesten az MTESZ Rudas László utca 45. szám alatti székházában októ­ber 1-től. A tanácskozáson számos külföldi vendég is részt vesz. VEGYE IGÉNYBE A VAS ÉS EDÉNYBOLT VEVŐSZOLGÁLATÁT! Kések, ollók, borotvák köszö­rülése és élesítése VIII. Rákóczi út 61. Kulcsok bereszelése és meg­munkálása V. Bajcsy-Zsilinszky út 64. Aladdin petróleum főzök és lámpák javítása VIII. József körút 61. Ünnepélyekre porcelán-készle­tek és üvegedények kölcsön­zése. Leszállított kölcsöndíjak. VI. Majakovszkij utca 24. GYORS SZAKSZERV­ KISZOLGÁLÁS KÉRJEN RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁST!

Next