Szabad Művészet, 1956 (10.évfolyam, 1-9. szám)
1956-08-01 / 8. szám
Csak úton van, amikor Kazinczy eltelve két hazaküldött szobrától, így kiált föl : „Mit fog ő adni ezután !“, vagy „Mely öröm ! ő a nemzetnek nagy dísze.“ Hazaérve Rudnay hercegprímással is megegyezik az esztergomi bazilika néhány szobrának elkészítésében s így a látogatásból letelepedés lesz. Ahhoz nem kell lépéseket tennie, hogy az ország legjobbjai, a legműveltebb és legöntudatosabb réteg, az írók maguk közé fogadják, de a szobrászat számára bizony a talajt kell törnie nemcsak képletesen, de a szó szoros értelmében is. Első négy hazai évének nagy részét például hazai márvány keresésével tölti el. S bár Ferenczy lelke mélyén korábban tudta, s közvetlenül hazajövetele előtt írja is : „Tudom én azt, hogy kevés, amire verekedhettem, az itthoni alapvető munkafeltételekért való küzdelem, a négy évig tartó kőfejtő munka, a velejáró túlzott lelkesedések s kudarcok, mely között vergődött, általában művészi ■visszaesést, illetőleg ingadozást eredményeztek. A használhatatlan markfalvai márvány, a tiszolci dekorációkra alkalmas mészkőanyag és a nehezen megmunkálható dognácskai kő után az első elfogadható, kellemes, sárgás ruskicai márvánnyal megindult végre munkájának sora. Ezt a Bölcs Pannónia nyitja meg, melyet kétféle anyagban is elkezdett, de elképzelését tulajdonképpen csak a Virág Benedek-emlék igen esetlenül megoldott női alakjában látjuk kivitelezve. A Pásztorlánykát nem éri utól a számos síremléke közül még a legfinomabbnak, az egyetlen jelentékenyebb polgári megrendelésű kecskeméti Szántó-emléknek, vagy Kulcsár Istvánénak, s a legjobb oltárszobrának, az esztergomi István vértanúnak a megoldása sem. De otthonosan mozog továbbra is a portrészobrászaiban, ha nem is múlja felül Csokonaiját. Sorrendben körülbelül így mintázza a haza jeleseit és ismert személyiségeit : Ürményi József, Brunswik József, Rudnay hercegprímás, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Károly (emlékmű része), Prónay Sándor, Schodel Rozália, Balog János, Pólya József, Suszter János, Felsőbüki Nagy Pál, Wesselényi Ferenc, Szécsi Mária, Kölcsey Ferenc, továbbá történelmi nagyjainkat, apját, önmagát. Ferenczy általában portrészobrászattal eltöltött éveit ezután, a reformkor második szakaszában, még küzdelmesebb évek követték. A társadalom vezető rétegének problémái — abból az idilli állapotból, melyben a nemzet először önálló kultúrát akart teremteni — szükségszerűen gazdasági és politikai természetűekké váltak. Ferenczy régi barátai és pártfogói, élükön Kazinczyval elhaltak, a nemzet egyik vezetője, Széchenyi, tehetségtelennek tartotta. Mivel nagyobbra tört, a díszítő szobrászokkal — akik megrendelésekben búslakodtak — nem tartott összeköttetést. 1836-ban diadalmenetben Barabás Miklós is bevonult Pestre ; az olasz Casagrande is letelepedett itt. A művészeti kritika és elmélet Henszlmannal az élen, a romantikát és a nemzeti jelleget hirdette, de ezt az új igényt csak lassan értette meg a klasszicista Ferenczy, így azután teljesen barátai szónoki készségére és tollára volt utalva 15 évi hazai munka után, hogy saját megnövekedett igényeihez is tovább támaszt nyerjen. Legjobb barátai Fáy András, Vörösmarty Mihály, Nyáry Pál, Pólya József nem fukarkodtak lépéseket tenni, a honi szobrászat ügyében társaságot szervezni, Kölcsey - emlékszobrot készíttetni, a Mátyás király-emlékműre a megbízást Ferenczynek, mint legméltóbbnak juttatni. „Adjunk a művésznek, művészhez illő nagyszerű munkát“, volt a jelszavuk. Ezekhez, a nyilvánosság előtt tett lépésekhez, már csak az kellett, hogy szegény Ferenc