Szabad Szó, 1945. július (2. évfolyam, 146-170. szám)
1945-07-18 / 160. szám
Szabad Szó 1945 július 18 Hasznos és eredményes munkáról számoltak be a MÖSz régeni nagygyűlésén Régen, július 16. Vasárnap, július 8-án tartotta Régenben a Magyar Népi Szövetség nagygyűlését. Szabó Domokos beszámolt arról a munkáról, amit hat hónap óta végzett a szervezet vezetősége. Hat hónappal ezelőtt egy pár mukástársammal kezdtük meg a munkát. Ma 9892 tagja van szervezetünknek. Nagy nehézség volt a telepesek elhelyezése. A Magyar Népi Szövetség részt vett az újjáépítési munkában, ott volt minidig mindenhol, ahol segíteni kellett, sajnos, segítési lehetőségünk korlátozottak voltak. Feladatunk a jövőben is, mondotta Szabó Domokos, munkálkodni a román-magyar barátság megvalósításán. Ezen a téren eddig szép eredményeink varnnak. A titkári beszámoló után, Valacsu Sándor, a Kommunista Párt, Simon Sándor a Szakszervezetek és Negrea Sándor az Ekés Front részéről üdvözölték a Magyar Népi Szövetséget és ígérték együttműködésüket. Szőcs Béla marosvásárhelyi kiküldött ismertette a Magyar Népi Szövetség általános irányvonalát, a központ és a megyei bizottság munkáját, az iparosok, földművesek és a Magyar Népi Szövetség kongresszusának jelentőségét. Utána még többen felszólaltak. A felszólalások utáni megválasztották a történő és a fegyelmi bizottságot. Bodnár József elnök lelkes buzdító szavalattára ért véget az ülés. Törvényszék céghivatala Marosvásárhelyre 1901—1945. A kereskedelmi egyéni cégek jegyzékének EL kötet 123. lapján 1106 szám alatt a , Bernáth Miendel Coloniale M maruntisur. Fässer és rövidárú kereskedés in en detail Tg-Mures—Marotsvásárhely” — szöveg alatt vezetendő egyéni cég bejegyeztetett a következőkben: A cég birtokosa: Bernáth Mendel kereskedő, marosvásárhelyi lakos. Székhelye: Marosvásárhely. Üzletköre: fűszer és rövidárú kis és négyberüsfeedés. Cégbirtokos a céget a cégszöveg leírása, vagy előnyomásai után vezetéknevének leírásával jegyzi. Marosvásárhely, 1945 május hó 26-án. Zajzony irodaigazgató Az egészséges trót elttávolítja g£ból a szermyet Románok és magyaréig! Adjátok a Népbíróség kezére !t soraitokban még mindig meghúzódó sorviniszta uszítókat és fasisztákat! A MNSz adóügyi tanácsadója A írai és ipari adóztatása II. Ez évben az adóbevallás benyújtásának határidejét június hó 36. napjáig, hosszabbították meg. Aki ezt a határidőt bármilyen okból elmulasztotta, feltétlen nyújtsa be bevallását az adókivetési eljárás megkezdése előtt, vagyis augusztus hónapjáig, mert a kisebb mérvű bírsággal komolyabb gondoktól szabadul meg. A pénzügyi hatóságoknak ez évben nem állott rendelkezésükre nyemlateH, U ivOAii.- n atmt közöljük a főbb adatokat, amelyek a kitevő bizottság munkájához svik.régesek: a) a bevallást benyújtó neve és lakóhelye, b) üzletének, műhelyének, fiókjainak székhelye, er űzheti, spiaci tevékenységének tárgya és természete (pld. nagybani fészerkereskedő, cipészműhely stb.) ,f) mely tevékenységi évnél ad bevallást (1944) e) a befektetett tőke, f) az elért forgalom (nyersbevétel), g) nyers és tisztahaszon, h) személyes kiadásai, egyéb költségei, i) mérleg és végveszteség, zanda csatóláda (ndhi kötelező kaparósokra*). Az adtiatop megintársséla Nyomatékosan felhívjuk a mérleg állapján adózó olvasóink figyelmét arra a körülményre, hogy eltérően a magyar kivetési eljárástól, ahol a mérleg és bevallás adatait kedvező jövedelmezőségi százalék esetén a bizottság elfogadta, a jelenleg érvényes törvény szerint a kereskedelmi adó kivetése a bemutatott könyvek felülvizsgálása alapján történik. A kivető bizottságok pedig nemcsak az adótörvényben, de a könyvizsgálatokéban is nagy szakképzettséggel rendelkeznek. Ezért fölötte ajánlatos, hogy kereskedelmi könyveket alaposan tekintsék át és az idézés napjára minden könyvelési okmányt készítsenek elő, nehogy a megelőzhető kisebb mulasztás később költségesebbé váljon. Különösen fontosnak tartjuk ezt abból a szempontba is, hogy az elfogadott szabályszerű könyveik alapján kivetett és 500.000 lejt meg nem haladó idei évi adóalap jogot nyújt arra, hogy a harmadik évben osztályozást nyerjenek (patentca fixa) és így nem évente, hanem három évenként kerülnek adóztatás alá. Az adóalap meghatározása a következő módon történik: 1. Azoknál a vállalatoknál, melyek, szabályszerű és őszinte (megbízható) könyveket vezetnek: 1) A mérleg adatai alapján és pedig úgy, hogy a nyershaszonból levonásba jönnek a törvény által elismert tételek és így nyer megállapítást az adómérleg. A kereskedelmi könyveknek és a mérlegeknek az adóalap meghatározására való elfogadása azonban neo jelenti azt, hogy az adókövető bizottságnak pihesen jogába a költségeket csemártyok alapján felölvezsgőbii, úgy adudén az áruszándát *3 és azokból egyes téteteket mint adójogilag nem elfogadhatókat a tiszta haezonsepsz; hozzáadni, illetve ai nyersére szőnödio nepa .vonni, fit tifhikü a könyvelési okmány helyes dikészftésének fontossága. A harvonlő eseményekkel kapcsolatban, minden bizonnyal számos adózónak hiányos az okmánytára. Erre vonatkozólag tanácsolják, hogy amennyiben azok pótolhat át, szereztessenek be, vagy pedig hatósági igazolással bizonyítassék az erőhatalom bekövetkezte. b) Az összforgalom (nyersbevétel) alapján: A törvény ezen rendelkezése hivatva van biztosítani a kincstárt arra vonatkozólag vAlíc@ WW*ér-ÖCTnlvek is, az összforgalom alapján minden egyes, kereskedelmi, vagy iparágra megállapított jövedelmezőség kulcs szerint meghatározott tiszta haszon nagyobbnak ioytat kiseik, jogában áll az utóbbi után kivetni az adót. Lényegében tehát ez az egy minimális adóülap, melynél kevesebb a mérlegben feltüntetett tiszta nyereség nem lehet. A jövedelmezőségi kulcsot a pénzügyminisztérium központi adóügyi bizottsága évente állapítja meg és ennek határozata e nem 30 napon belül lehet fellebbezéssel élni. A® idei adókivetési évre megállapított jövedemezőségi kulcsok pld. a következők: nagybani vaskereskedés 6 százalék, cipőkereskedés 10 százalák, kiclánybeni fűszerkereskedés 8 százalék, papír és könyvkereskedés 7 százalék. Véleményünk szerint ezek a jövedelmezőségi kulcsok túlzottak Észak-Erdélyben, mert köztudomású hogy a közszükségleti cikkek zárolása, valamint az ájkormány bizottság által felszámítható kereskedői nyersfiászotikulcs nincsen arányban az ifd tiszta haszonkulcsnak kimutatott százalékokkal. Habár a fentebb említett fellebbezési határidőből az erdélyi kereskedők már kiestek, a kereskedelmi és iparkamarák hatáskörébe tartozna az a feladat, hogy az 1944. évi magyar rendelkezések alapos documentálásával kivételes jövedelmezőségi kulcs utólagos megállapítását kérjék. A fennt előadottak értelmében tehát, ha egy detail fűszerüzlet 1944. évi forgalma 200.000 PT, illetve 5.400.000 lej volt és a bizottság álal elfogadott kereskedelmi könyvvitelben kimutatott tiszte nyeresége 200.000 lej, nem ezután az összeg után lesz az adóalap meghatározva, hanem a nyersbevételre alkalmazott 8 százalék jövedelmezőségi kulcs alapján 432.000 lejben, amelyből semmi egyéb levonásnak helye nincs, lévén ez az adóköteles tiszta jövedelme. Az összforgalomból (nyersfeleslegből) csak azok a ételek vonhatók le, amelyek már egyszer adóztak. Pld. az előbbi esetben ha az 5.400,000 lejből 100,000 lej az üzlet házadó alá eső mellékhelyiségének bérbeadásából származik, úgy a jövedelmezőségi kulcsot 5.300.000 lej után állapítják meg. Kereskedelmi könyvek hiányában, vagy azok visszautasítása esetén mint szabálytalanul vezetettek, az adóalap meghatározása a b) pont szerint történik és pedig úgy, hogy az összforgalom (nyersbevétel) összehasonlítás, vagy a pénzügyi közegek által összegyűjtött adatok alapján, nyer megárforpításit és ezután alkalmazandó az illető adórónak megfelelő jövedelmezőségi kulcs. Minthogy ez esetben tág tér nyílik az adókivető bizottság rendelkezésére, nyilvánvaló, hogy előnyösebb a kereskedelmi könyvek APRÓHIRDETÉSEK : Hirdetési díj e rovatban szavanként: Apróhirdetés 30 lej, hírek között 75 lej, Nyilttér 150 lej. Közgazdasági közlemények szavanként 160 lej. Keretes négyzetcentiméterenkérti 75 lej. LEVELEZÉS | Megismerkedne jól szituált férfi 80 évesnél nem idősebb intelligens nővel. „Bátorság” jeligére a Szabad Szó bódéjába a leveleket 735 ! ÁLLÁST KERESZ Jel főzni tudó intelligens komoly asszony házvezetőnőnek, vagy anyahelyettesnek elmenne vidékre is. Címeiket a Szabad Szó bódéjába „Megbízható” jeligére, 1820 LAKÁST KERES Különbejáratú elegáns bútorozott szobát keresek azonnalra. Címeiket „Erika” cipőüzletbe kérem ADÁS -VÉTEL Eladó egy Balon kerékpár, egy teleháló, egy Tangó harmónika és egy balkarú Singer varrógép. Cím: Gábor Áron u. II. 738 Eladó keveset használt Idély rá sport gyerekkvel. Sztátetér , Vadady. 1809 Eladó egy gyermekágy. Cím a Szabad Szó bódéjában. 684 Eladó olcsó áron egy jégszekrény. Megtekinthető az Állami Kórházban. Szentgyörgy utca. ’»• Eladó egy autópampe. Érdeklődni a Szabad Szó bódéjában. 671 Csak utol Varrógépek, kerékpárok, gyermekkocsik eladása, cseréje, jótállás mellett javítása. Hívásra házhoz jövök. Vadady rá Harcsa, Sztalintér (Főtér) 11, bent az udvarban. 12 Eladó széna és lóhere. Érdeklődni Lecse u. 8. emelet. 1819 Eladó egy egész nizsi Pál u. 5. lévő kerépár. Ki- 734 Vilanymotor 0.5, 2,5, 4 HP KW dynamó centrifugálpumpa motorral kuplungolva öntöttvag talpon, kifogástalan üzemi képes állapotban eladó. Gergely, Sztáli tér 57. 736 Eladó egy kézi etráts-szefcér és egy ászt. kályha. Ács-utca 8 szám. Jókaiban lévő Sláger anSyenzúra varrógép olcsón eladó. Iháblík, Kossuth u. 9. 32 Jóálapotban lévő férfi és gyermekkerékpárok eladók. Publik, Kossuth-u. 9. 33 Eladó 37-es behúzott parafatalpú szandál. Cím a kiadóban. 1760 Eredé egy sötét rate, egy férfi karéra és egy pár arany függő. Cím a Szabad Szó bódéjában. 1726 Bármiféle íratok lemásolását, fordítását, kérések gépbe való diktálását elvégzi Csejdy Lajos leíró irodája. Főtér 37. 14180 Legmodernebb és legolcsóbb címfeetás. Kerekes József, Lajos király u. 69 alatt. 88 A Transzylvánia vajgyárban naponként vajíró kapható literenként 40 lejes árban. 1817 Baromfi vész ellen biztos egert kaphat Ehrlich Mihálynál. Trébely u. 9. Üveget hozzon. Nagyon olcsó árak. Meg akar róla győződni? Kérem a MUNTEAN cég kirakatát megtekinteni. Sztálin-tér 34. 1725 Szovátán egy ágyas szobák 2000. két ágyas szobák 3000 lejért kiadók. Érdeklődni Magyar Népi Szövetség Sztálin-tér 9- 1821 Ki volt az a deportált, aki pár hét előtt a szanatóriumban Gersch Hildának Szücs Hédiről azt referálta, hogy felszabadulás után látta őt. Címét közölte a népközösséggel Gross Pislával, vagy Rosenfeld Bandival, 1822 A marosvásárhelyi állami „Körösi Csomajándor” polgári fiúiskola igazgatósága Nyárádi Györgynek, aki született 1915 januári 8-ái Sóspatak községben, Maros-Torda vármegyében, rom. hát vallású 97/1942—43 aksz. utólag elveszett negyedik osztályos bizonyítványé helyett másodlatot állított ki Eredeti érvénytelen 1826. Mészáros-mestes iparengedéllyel keres szakmai tudással és pénzzel rendelkező táragat vidékre is. Cmr. Borsos Tamás u. 11 sz. 3. ajtó. _________ 28. Elveszett csütörtökön egy erszény. Becsülete a megtaláló pénzt megtarthassa, élelmiszerjegyeket adja Kossuth u. 66 alá. 732. Értesítem a t. vásárló közönséget, hogy celofánt, pergament és befőtt kötöző, s több hasonló áruim érkeztek, s szívesen állok a t. vevőim szolgálatára. Szálad József kereskedő, városházai háza mögött. 739 _____________________________| 14 ' ■ Zrt IP Felelős szerkesztő:' PITTNER OLIVÉR Szerkesztőség és kiadóhivatal l®aíűBváeárhely, Sztálin-tér 41. szám Laptulajdonos: Marosszéki fikrfapirota Kromatott a Bolyai NSW**1*,15BVT. elapján való adóztatás. Ezért vagyunk kénytelenek figyelmeztetni újból az adóköteles olvasókat, hogy a kivetési eljárás előtt szakemberekkel vizsgáltassák át bejegyzéseiket. A bizottság által elutasított kereskedelmi könyveket a fellebbviteli bizottság, csak könyvszakértői vélemény alapján köteles újból szabályszerűen vezetettekként el- SPORT Opreaa Tricolor—HITE 4:1 (0:1) Marosvásárhely, július 16. A tegnapi mérkőzés csak egyik óldarről hozott szép futbalt, míg a MTK csapatán meglátszott nem, hogy elérte a formahiányatlás mélypontját. Egyetlen játékos, a tartalék Élest kivéve, sem mutatta a tőle megszokott játékot , így az ellenfél különösen a második félidő, hám kénye-kedve szerint játszhatott A csapat vereségét nem menti a három tartalékkal való kiállás, sem Incze H. betegsége, hisz a debreceni csapat elteni mérkőzésen Kies nagyon jól helyetesítette. Meg kell azt is jegyeznünk, hogy az edzőnek nagyobb gondot kell fordítania a játékosok egyéni fejlesztésén kívül, a® összjátékra, a pontot labdaadogatásra is Az MTK együttese egyénileg mind jó játékosokból áll, de inkább egyéni lendületre van beállítva , egy lendületre beállított csapat, formahanyatlás esetén, mindig nehezebben bírja az iramot, mint egy összeszokott együttes. Ez a tegnapi játékon különösképpen meglátszott. Az MTK csak az első félidőben mutatott vola,mi játékot, amikor a vezetést Sztrója révén meg is szerezte a 28-ik percben. Az Antred Tricolor góljai a második félidő 20-ik percében Naciu, a 30-k percben Cheitoiu, a 35-ik percben Naciu, míg a 37-ik percben Petculescu révén estek. Az MTK csapatában csak Éles mutatott jó játékot és Zomgor felelt még meg. A bukaresti együttes szép élvezetes játékot mutatott. Különöesen a kapus nagy tehetség. Dicsőszentmárton: Pátria(MSEK) Szovátán rendez úszóversenyt az OSP Marosvásárhely, július 16. Az OSP úszószakosztálya ülést tartott, amelyen elhatározták, hogyszombaton és vasárnap egyesületközi versenyt rendez Szovátán. A Ritzfürdi vezetősége az úszóversenyzők számára ingyenes bebocsátást biztosít. Tekintettel arra hogy jelenleg Marosvásárhelyen nem áll megfelelő úszómedence a versenyzők rendelkezésére, az úszhat tíz napos edzésre Maroshévzre küldik ki. Sajnos megfelelő anyagi alapok nem állanak erre a célra rendelkezésre s ebből a célból a sportszerető közönség támogatásét kérik. Az úszók egyébként ma, kedden délután fél hat órakor tartják első edzésüket a Ritz fürdőben. ★ KOLOZSVÁR: Ormen—KMSE 4:5 (1:3) Bukarest bajnokcsapata izgalmas játék után győzött.