Szabad Szó, 1948. március (5. évfolyam, 50-74. szám)

1948-03-15 / 62. szám

Petőfi és Kossuth írta A küzdelmes magyarságnak, az egész magyar létnek ezt a két ciméra..." nevét látja legjobb a a művei­ világ. Mikor népünk ezer éve ismeri ti­­nénelmében , a legrokonszenvesebb volt, mikor a világszabadságért szinte egye­dül állt ki a császári és cári önkény ellen, akkor e két ko szaka ko a név meleg éber virág­­zott ki lényege. Naiv nyíltsága és számítás néküli aufeáldozá­­sa ragadta magával a környező­ népek legjobbjait, akik szintén a hűbéri szolgaság megszünteté­sét akarták és a szabadságot érezték a népi nagykorúság és az emberi fejlődés első feltéte­lének. K­4S—19-ben olyan volt a magyar nép, mint halálos ve­szélyben az elszánt férfi; akkor élt legélesebben és legtudatosab­ban! És akkor állt legközelebb a fölismeréshez is, amelyet ma a szovjet hirdet teljes sikerrel: nem lehet szabad egy nép, ha szomszédai, vagy a vele együtt­élő, másfajtájú néptársas rabok! E negyvennyolcas magatartás igazság, m­elyet azóta­ felelőtlen­ségnek bélyegzett a reakció, a lelkekben közlekedve nőtt vi­lággá és diplomáciállanul is ha­tott, mint a minap a szerbeké, akik szintén a látszólag lehetet­lent majdnem egyedül próbál­ták ,hogy erkölcsi tőkét szerez­zenek a holnapi szabad élethez. A ma, március tizenötödiké­nek százéves évfordulóján, vi­lágszerte ünnepelt Petőfi ezt a végső helytállást költötte meg a demokrácia szent vágyában, hősii harcában, majd akkori re­ménytelen önvédelmében. Dó­zsa György és Rákóczi óta ez volt a harmadik nagy magyar lépés előre s ennek hevületét robbantotta ki Petőfi versben, amikor a fegyelmezett Arany­nak is „süvegén ragyogott a nemzetiszin rózsa“. Petőfi a több­etet fejt­te ki, amit 1848— 49 jelentett az újkori paraszt­­lázadásokhoz képest: a megúj­­hodó demokrácia, a köztársaság szókincsét teremtette elő lázá­val a középeurópai népeknek, sőt az eső proletár, Táncsics közelében a munkás-paraszt szabadság első jakobinus ritmu­sait is kottába szedte. Petőfiben a világszabadság társa­dalma forradalmat is kezdett már, a marxizmus akkori fölsustergé­se szerint. Nemcsak a dinasztia korhadt épületének megreccsen­­tését, hanem osztjaforradalmat is. Petőfi a szegénység indulója is volt már a feudalista és tőkés elnyomók kaszárnyái ellen. Volt is visszhangja a francia forradalom hazájában, azután a­­legnagyobb német szellemek ré­széről, valamint a dunatáji kor­­társ­ költők, románok, bolgárok, szerbek, horvátok, aztán szlo­vék, ,cseh, osztrák és lengyel énekesek hasonló k­épforradalomi izgalmában. Ez az egész közép európai tavasz a francia forra­dalomból nyert ihletet, de a magja Petőfi volt, a népjagra esküvői mozdulata volt a példa egész Középeurópa megmozdítá­sá­n. S a negyvenkilences bukás urna, lappangó és lassú erjedés van, a kapitalizmus álszabad­­elvűségében eljutott Petőfi né­pe­k 1918-as kísérletéig, amikor megint egyedül próbálta meg Ady szárnyai alatt — kicsiny­ségében is a lehetetlent. 3 csak napjainkban, mikor egész Eurá­­zsiával együtt, majdnem egysé­ges le­ krsedéssi( és tudományi) rendszerben való ráneveléssel­­ leszikedik a szabadság állam­formájába, a népköztársaság demokráciájába, — most értheti meg a magyar minden szom­szédja március idusát igazán, a vehemens és uráig csullagfényű Petőfiben, ennek eszmei tör­vényhozójában, Kossuthban, a börtön után még merészebb Táncsicsban, aztán a román Bilcescuban, Ghicában és Mu­­­guban, akiknek hajnali kezdése nyomán kél napjaink rohamo­san fejlődő népuralmi világa ... Kossuth Dunatáját harminc­­negyven éve szajkózzuk, a XX. század föl­világosul­tabb gyerme­kei, akiket szobatudósoknak csúfolt a tegnapi kispolgári színvonal és gyakorlatilag küz­denek érte ez öntudatos dolgo­­zórétegek. Pedig a tegnapi ,,nemzet“ általa is magasztalt Petőfi és Kossuthot fejeztük ki jól-rosszul, prób­áltuk a gyakor­­l­a­thoz közelíteni, és amit kifo­gásoltak rajtunk, azt mind e két név dicsőségének fényében bírtuk el. Tőlem azt kérdezte például egy azóta hozzánk ha­jolt, komoly magyar szellem: tudom-e, hogy a Kossuth emig­­rációs Dunaszövetségének leg­gyöngébb pillére éppen a bécsi, prágai, pesti, bukaresti és belg­rádi­ parlamentek békés össze­­m­űködése? — S íme, ez a ro­mantika volt a­ reálisabb, mert még Szófia is f­el­került, Varsó is a Mocsáry és Irányi „szoba­­tudom­ányá“-ba! Vagy félszáza­­dig apostoli munkának érezték élenjáró szellemeink, amit Pető­fitől és Kossuthtól tanultak, pedig alig érthete­k, m­i most szemünk előtt a gyakorlatban tör­ténik... Nem érthettük és nem láthat­tuk el a módját a nagy eszme megvalósulásának, amely pedig ott rejlett két negyvennyolcas zsenink hagyatékában. Petőfi volt a láng, Kossuth az ész,a hogy összetételük­ben a lángész munkálja annyi nép holnapját. De ma már tudjuk, hogy a láng látszott messzebbre, mint a viharálló ész. Kossuth esze el­jutott a Danaszövetségig, de Petőfi az egész emberiség mun­kájának népközi felszabadulá­sáig. Petőfi egyetemes és nem­zetközi tudott lenni, népe le­g­­nagyobb veszélyében is, moutaja az osztálykorlátokat is áttörte, míg az em­igrációs Kossuth csak a középeurópai népi béke ter­véhez juthatott el Kossuth Lon­donban, Washingtonban s Ko­mlóban csak Danzig­ól Várnáig, Bécstő, Konstanzáig építkezet­t volna, Petőft azonban az óceán­ig futó lelki tűz. Az újkori tő­kés rabszolgaság egyik elhaty­­­vasztója... Az ellnyomott szegénység mi is melegszik mellette. S egy évszázad történelmével e társ­a­dalmi tünemény femnragyogása már érthető előttünk, hogy a dualizmus tegnapi vezetői mi­ért felejtették őt és Kossuthot, vagy próbálták feledtetni. Hi­szen Petőfi és Kossuth neve ma fotinkösebb, mint a letűnt száz­­év bármeyik „béketiopján“! E két kemény jel­em m­ost is a cselekvés lendületét adja nekünk máskor ,„a dunai kaloda“-ból szocialista népek szövetsége ké­szül. A forradalmi közvélemény­nek ők is sugalják a tempót az új­ társadalmi eszmék megvaló­sítására. Petőfi a revolució in­dulata, Kossuth meg a legalább e­gyszázadnyi előrelátás ebben a Petőfi-diktálta népiram­ban Még abból is tanúskatunk, hogy Petőfit Segesvárt hulott el, az erdélyi népek közös munkaié­nyimén, vagy abból is, amiben Kossuth hibázott s arait szánt­­kivetése után korrigált, hogy hazájában, míg hatalmon volt, sürgetnie kellett volna a társa­dalmi és nemzettségi megegye­zést, osztályok és nyelvek egyenlőségét. Odáig kellett vol­na lelátnia, ahol Táncsics sür­­gött-forgott s ahol ma — Pe­tőfi, Ady és József Attila álma szerint — munkás, paraszt és java-értelmű­ségi forradalom­­ban lendíti előre a haladást. Ám akármekkorát haladtunk is a szovjet győzelme óta, mé­gis szédülhet a kicsinyhitű, ha tennivalóinkra tekint előre. S aki munkája sűrűjéből e legna­gyobb­­ szabadságünnepünkön Petőfire és Kossuhra gondol, még az is és , hogy szüksége van e nagyjaink tiszta kultu­­szára. Csak egy pillantás a pjfcl­gári nyugatra, szívós ellenál­lására a dolgozók népsogcsatájá­ban, fondorlatos, vagy nyer® támadásaira, szellemének öre­ges kétségeire és hitetlenségére, vagy könyüj­­elen zsákmányked­vére, — bizony­ csak erős kis­tél, és szakadatlan munkával, folytonos újrakezdésben és min­den pillanatban önfeláldozásra­­készen bírhatjuk le a Népköz­­társaság demokráciájának meg­­újra elénk tornyosuló nehézsé­geit. Csak úgy haladhatunk, a föld egyik felének elnyomói el­lenére is, a szocializmus volt, hogy emlékezünk. Petőfi és Kossuth és a környező nép­ek forradalmárai sokkal túlnyo­­mtóbb etlenséggal szemben *g előbbre juttatták az emberisé­get ! S ilyenkor jó, hogy a szerv* mjelvilág szomszédságában máj­­c ts­­­zenülüdike a mi legna­gyobb napunk, az emberi újjá­születés munkásünnepe, Petőfi és Kossuth eszméinek kikeléste, hogy e napon ké­t a népok békevágyának örök szövege­­ lett, ma száz éve, a szigárd­tiak bilincséből a szabadság kardja, slogy ekkor változott az ári­anáciusság, a hűbériség és ka­pitalizmus politikájából rend­szeres népjóléti tevékenység, az anyagi ételbáré gyakorlati, sőt új tanú megkönnyítése és az em­beriesség megvalósításának ro­hammunkája, — akárhány had­­szenet hangzott is el azóta un­­perialistáink érdekeiért. Petőfi és Kossuth máig és a jövőben is a haladó lelkek fegyvere, gé­niuszuk hatalma közlelkünk fenntartója és a népek boldog­sága felé fordult egész módorn műveltségünk a ránik hagyott negyvennyolcas forradalmi örökség. És ők az európai újjá­­építkezésben is olyan magyar engaeszái, hóink, mint egyete­mes emberi viszonylatban Marc­us Engels, vagy később Lenin és Sztálin, Petőfinek és Kos­suthnak engedelmeskedünk, mint ahogy parancsukra csele­kedtünk a minap is, amikor .Jármunkat megunva síkra lép­tünk“ a népek szabadságáért. ___ nwwnwi BpODl If3' A I*. le­tiki Irta Petőfi Sándor Respublica, szabadság gyermeke S szabadság anyja, világ jótevője» Ki bujdosol, mint a Rákócziak, Köszöntelek a távo­lól előre. Most hódolok, midőn még messze vagy, Midőn még rémes átkozott neved van, Midőn még, a ki megfeszíteni Kész tégedet, azt becsülik legjobban-Most hódolok, most üdvözöllek én, Hisz akkor hódolód úgyis elég lesz, ha a magasból ellenidre majd A véres pózba diadallal nézesz. * Mert győzni fogsz, dicső respublica, Bár vessen ég és föld eléd be gátot, Miként egy uj, de szent­­Napoleon, Elfoglalod majd a kerek világok Kit meg nem térít szép szelíd szemed, Hol a szeretet oltárlángja csillog, Majd megséríti azt szilaj kezed, Melyben halálos vésznek kardja villog. Te lessz a győző, a diadal­ív Ha elkészül, a te számodra lészen, Akár virágos tarka pázsiton, Akár a vérnek vörös tengerében. Szeretném tudni, ott leszek-e én A gyözedelmi lényes ünnepélyen ? Vagy akkorára már tán elvisz az Enyészet és ott lenn tart a sóba mélyen? Ha meg nem érem e nagy ünnepet. Barátim emlékezzetek meg rólam... Respublicanus vagyok s az leszek A föld alatt is ott a koporsóban! Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok Síromnál eljent a respublicára, Meg a lom­en azt, s akkor béke senll az üldözöttbe fájó szív porára. 1948 március 11. A Bostán Népköztársaság a dolgozó nép államai

Next