Szabad Szó, 1946. december (3. évfolyam, 273-293. szám)
1946-12-05 / 276. szám
Csütörtök, 1946 december 5 SntradSzeb Szerkesztőség és kiadóhivatal: Timisoara I., Mercy-utca, Telefon 55-74. -XI. Előfizetési ár: helyben kézbeszésgelés, vidéken postán címszalaggal egy hónapra 12.000 lej. (BOD.aoKr 25 QLD MARK-HANGVERSENY Zsúfolt nézőtér előtt a legteljesebb siker jegyében zajlott le a városi színházban az „Ichud“ cionista szervezet Goldmark-hangversenye. Dr. Friedmann Andor megnyitó szavai álk, a kelet minden színpompájában csendült fel a Szakuntjala nyitány, majd a nagy zeneköltő hegedűversenyművét játszotta Seri Rózsi, Hubay Jenő volt tanítványa. Csodálatos zengésű hegedűjén mélységes szépségben támadtak föl a nemes melódiák, nehézségeket nem ismerő technikájára viszont a kadenciában tette fel a koronát. Ez a művésznő, akihez hasonlatosan csak Erica Moriniban elegyedik hasonlatosan a női érzékenység és a férfias erő, mindig a legtisztább zenei gyönyörűséget hozza számunkra. Ezután a ,,Falusi lakodalom" című szimfóniát hallhattuk, amelynek minden tétele tökéletes szépségben érvényesült a falharmonikusok kitűnő előadásában. Berger Ella a „Sába királynője“ operából énekelt üdén, szépen és stílusosan, tudása fejlődésének újabb bizonyítékát nyújtva. A nagysikerű hangversenyt a Hazamb daárda szereplése fejezte be. Fischer karnagy vezénylésével a „Tavaszi varázs“ című dalt énekelték tökéletesen érzékeltetve a mű minden finomságát. A filharmonikus zenekart Neubauer Gida vezényelte. Lelkiismeretes és lélekkel teli munkájával diadalmasan juttatta érvényre a goldmarki zene szellemét. (-) TISZTELETTEL felhívjuk azokat az előfizetőinket, akiknek előfizetése lejárt, hogy a további előfizetések díját kiadóhivatalunknál sürgősen rendezzék. — ÚTLEVÉLÉRT FOLYAMODOTT! EGYETEMI HALLGATÓK FIGYELMÉBE. (Kolozsvár.) A MNSz felkéri az alábbi útlevélért folyamodott műegyetemi hallgatókat, hogy utazási engedéllyel ellátott útleveleiket haladéktalanul vegyék át a Magyar Népi Szövetség országos közművelődési bizottságától, (Kolozsvár, Regina Maria utca 16. I. em., a.). Albu Dénes (Brassó), Kovács Tibor, Szabó Dezső (Csíkszereda), Bogdán János (Temesvár), Rotaridesz Ádám (Kolozsvár), Krippl Gábor (Torda), Németh Ferenc (Temesvár), Nagy Ernő (Nagykároly), Dávid Éva (Marosvásárhely), Adorján Manaszé (Székelyudvarhely).— A KOMMUNISTA PÁRT NAGY VALASIlfÁSI SIKERE URUGUAYBAN. (Montevideo). Az egész uruguayi sajtó beszámol a Kommunista Párt nagy választási sikereiről. A párt világos és becsületes politikát folytat Uruguay egész lakossága érdekében és ez a magyarázata választási előretörésének, — állapítják meg a lapok. (Rador). — MÁSFÉL VAGON ÜVEG TEMESVÁR RÉSZÉRE. (Temesvár). AZ USIC értesítést kapott, hogy Temesvár részére másfél vagon üveget utaltak ki. Az üveg felosztásával a kereskedők részére az USIC-ot bízták meg. Intézmények és magánszemélyek a városi illetékes hivatal kiutalása alapján kapnak üveget, amelynek ára négyzetméterenként 8000 lej. — ESZMÉLETLEN NŐ AZ UTCÁN. (Temesvár.) A Sergent Musat utcában szolgálatot teljesítő rendőr a 7 számú ha. előtt egy eszméletlen nőre le a figyelmes. Egy járókelő segítségével bevitte a belváros rendőrségre, ahol eszméletre térítették A nő elmondotta, hogy Takáts Ilonának hívják és Magyarországról tért vissza, az után nagyon kevés élelme volt és az éhségtől ájult el. KISIPARI MUNKÁSOK ÉLELMISZERKÖNYVEINEK KIVÁLTÁSA. (Temesvár ) A kisipari munkások beszerzési hivatala értesíti tagjait, hogy az új élelmiszerkönyvek kiadása kerületenként a következő sorrendben történik: december 4-én Belváros, 5-én Gyárváros, 6-án Józsefváros, 7-én Erzsébetváros, 9-én Mehala. A tagok hozzák magukkal a régi Aabwszerkönyvet, a bejelentőlapot és a családitagok személyazonossági igazolványát. — KÉRELEM A MUNKAADÓKHOZ. (Temesvár.) A Magyar Népi Szövetigézikéri a temesvári és temesorontálmegyei munkaadókat, hogy amennyiben székely férfi vagy női alkalmazottakra van szükségük, jelentsék a Magyar Népi Szövetség központi székházában, földszint jobbra, a városi atokárságon. A Magyar Népi Szövetség szívesen vállalja, hogy a munkaadóiknak székely női és férfi alkalmazottakat ajánl, akik szorgalmukról, bescületességükről és megbízhatóságukról ismertek. (#) A GYERMEKSZÍNHssZ PRÓBÁI a következők: csütörtökön 2 önkor Jutka, Lívia, 4 órakor balettkurzus, 6 ónkor Gigi, Goban. Péntek 2 órakor Fibisor, 3 órakor Eugen, 4 órakor Lívia, 5 órakor Tudort in. Szombaton 2 órakor: összes táncok, 4 ónkor az egész darab: 3 vasárnap. Adm.N. A. Cosma*u. f (Ufar). A BÍRÓSÁGI IDÉZÉSEKET A POSTA KÉZBESÍTI . (Temesvár). Az igazságügyminisztérium a postai vezérigazgatósággal megegyezést létesített, amely szerint a bírósági idézéseket ezentúl a posta kézbesíti polgári és katonai ügyekben. Kivételt képeznek az elővezetési parancsok, amelyeket ezentúl is a rendőrség hajt végre. Az idézések kikézbesítésének rendje ma lép életbe. AZ „EGYSÉG“ MŰVÉSZCSOPORTJÁNAK KULTURESTJE. (Temesvár). A kolozsvári „Egység“ című zsidó lap művészcsoportja a temesvári Zsidó Demokrata Bizottság rendezésében csütörtökön, december 5-én délután 6 órakor tartja előadását a Városi Színházban. A kulturest keretében az erdélyi zsidóság legkiválóbb művészei fognak össze és a zsidó irodalom, népdal, népzene és koreográfia remekeit tolmácsolják. Ligeti József, a Párizsból hazatért balettmester „Éli Cion“, „Három Nemzedék“ és „Az örök zsidó“ című koreográfiai számokat mutatja be. Kallós József, a kolozsvári Román Opera tagja zsidó dalokat ad elő. Kovács György színművész Bialik, Gserinhovszki és Endrődi verseit szavalja, Mányai Lajos és Pap Károly színművészek a „Mózes“ című dráma egyik jelenetét adják elő, Simon Zsuza színművésznő a „Halel“ zsoltárt és a „Halottak feltámadása“ című lírai művet eleveníti meg, Witkovits Kató operaénekesnő pedig Stranski „Kaddisát“ és Eisikovits Mása dr. több művét adja elő. A zsidó kukarest iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg Temesváron. Jegyek még kaphatók a színházi pénz árnál és a Zsidó Demokrata Bizottság székházában, Cosma u. 7. szám alatt. — MOZIK MŰSORA (Temesvár.) Ma, szerdán: Capitol: Éjjel fél a gyilkos. Apollo: Az ég felé (szovjet film). Aro: Életre ítélve. Colosseum: Gólem. Uránia; Aramykapa. Zháklia: Agiol szakadt trilány. Corso: Ez a villa e’a tó. Lyra munkás-mozi. A Wagons'Ll* s meg- 1epec'tu — MAGÁNALKALMAZOTTAK ÉLEL* MISZERKÖNYVEINEK KIVALTASA. (temesvár.) A magánalkalmazottak beszerzési hivatala ismételten figyelmezteti az alkalmazottakat, hogy élelmiszerkönyvecskéik kiadása a Lonovici uttca 2 alatti helyiségben megkezdődött. Csütörtökig a belvárosi és gyárvárosi, csütörtökön és pénteken az erzsébetvárosi és hétfőn, valamint kedden a józsefvárosi könyvek kerülnek kiosztásra El kell hozni a régi élelmiszerkönyveket, minden családtag piros igazolványát, 16 éven aluli gyerekek esetében a „fisa de imobil Nr. 2“ okmányt. Ideiglenesen távollévő családtag esetében a piros igazolványt aláírótt nyilatkozattal kell pótolni. A beszerzési hivatal értesíti tagjait, hogy amennyiben december 1 j*ig nem veszik át zsír- és olajadagjaikat, elvesztik jogaikat. — SAKKHÍREK. A temesvári sakk*kerü* let rendezésében e hó 15-én kezdődnek a csapatbajnokságok 10 táblán. Benevezni decent* 1 bér 7*ig lehet a kisiparosok Eugen de Savoyer utcai székháziban. Eddig a következő egyesületek részvétele biztos: Magártalkalmiazottak, IET, Fások, Nyomdászok, Prima Banat, CFR, Kisiparosok és PTT (*) ORVOSI HÍR. Tanulmányi utamról visszatérve, orvosi rendeléseimet újból meg kezdettem. Dr. Hartstein S. Lugos, Bratianu» sor 3. szám. Röntgen, rövidhullám, kvarc és pneumothorax. — HÁZTARTÁSI ALKALMAZOTTAK KÖZGYŰLÉSE. (Temesvár.) A háztartási alkalmazottak december 1-én délután 4 órakor az Uninis tér 7 szám alatti helyiségben közgyűlést tart. A tagok megjelenése kötelező. — ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Temesvárott, december 4-én, szerdán: Belváros: I Salvator (Regele Ferdinand^*). Gyárváros: Dr. Kovács (Dacilor utca). Józsefváros*Erzsébetváros: Merkler (Regele Carol*ut). — ANYAKÖNYVI HÍREK (Temesvár.) Házasságot kötöttek: Hiller József magántisztviselő és Kemenczy Teréz. — Meghalt. De Stefano született Budám Rozália 63 éves. — VILLAMOS ÉS LOVASKOCSI ÖSSZEÜTKÖZÉSE. (Temesvár.) A 3. August-utcán az egyes villamos nekiütközött Schultz Ignác lovaskocsijának. Az összeütközés következtében a kocsi tengelye eltört. Személyi baleset nem történt. via Budapest. (Agerpress). A Tass jelenti: Több helyi és küföldi újságíró részt vett azon a sajtófogadáson, amelyig Károlyi Mihály volt magyar köztársasági elnök rendezett. Károlyi kijentette, hogy a dunavölgyi népek együttműködése történelmi szükségesség. Magyaror-szágnak mindenekelőtt demokrata szomszédaival kell együttműködnie. — A magam részéről — hangsúlyozta Károlyi — nem kívánom, hogy Magyarország és a távoli Nyugat között ne legyen baráti kapcsolat, de úgy vélem, hogy mindenekelőtt a szomszédos demokrata országokkal kell haladnunk. Ami a dunai problémát illeti, ez olyan kérdés, amely elsősorban bennünket, magyarokat, cseheket, jugoszlávokat, románokat és bolszárokat érdekel, de semmiképpen sem érdekelheti az amerikaiakat, akiknek a Duna nemzetközivé tételére vonatkozó követelése egyenesen érthetetlen. Ugyanezzel a joggal mi az Amazon folyó nemzetközivé tételét kérhetnék. Magyarország belpolitikájával kapcsolatban kijelenthetem, hogy Magyarország csak úgy szerezheti meg a Szovjet Unió és az egész haladó világ bizalmát, ha bebizonyítja, hogy ő is haladó ország. Szükséges, hogy emlékezetünkből egyszers mindenkorra kitöröljük Horthy és rendszere emlékét Horthy ma veszedelmesebb, mint Szálast. Ez utóbbit szerencsére felakasztották, míg egyes magyar körök Horthy dicsőítésére törekszenek és újból élesztgetik a magyar reakciót. Sokszor eszünkbe juttatják, hogy Horthy alatt hány hidat építettek, de arról nem beszélnek, hogy ezeket a hidakat Horthy bűne miatt pusztították el. Károlyi Mihály nyilatkozata a dunai kérdésről és Magyarország követendő politikájáról Téli vásár Temesváron Temesvár. A polgármesteri hivatal közli az érdekeltekkel, hogy december 12-én és ig án országos téli állat- és kirakodóvásárt Metsiak. A vásár első napján, csütörtökön, kizárólag sertés-, szarvasmarha- és juhfelhajtás, a vásár második napján, pénteken, viszont kizárólag sófelhajtás lesz. A vásár rendezősége közli, hogy a fent említett napokon csak a közölt állatok hajthatók fel és az elkerített részen eladásra csakis bárcákkal ellátott állatokat lehet felhajtani. A bekerített részre be lehet hajtani azokkal a lovakkal, amelyeket nem eladásra szántak. Jésinő Utiokrata Bxdaság temesvár A kolozsvári „EGYSÉG“ zsdó lap művészegyüttese december 5-én, csütörtökön délután 6 órakor nagyszabású művészestet rendez a Városi Színház termében. Közreműködnek: Kallós József operaénekes, Kovács György színművész, Ligeti József balettmester, Manyai Lajos és Simon Zsuzsa színművészek, Witkovits Kató operaénekesnő. Jegyek a színház pénztáránál _ét_a_Zsidó_Demokrata Bizottság Cosma-utca 7. szám alatti székházában. Szabad Ság A MAGYAR NÉPI SZÖVETSÉG HÍREI A női dalárda értesíti tagjait, hogy ma, szerdán, december 4-én, délután fél 6 órai kezdettel lesz próba. A próba kivételesen az er*, zsébetvárosi T. Cipariu*utcai református ház* ban lesz. * A Magyar Népi Szövetség megyei intézői bizottsága szokásos havi ülését december 71, szombaton reggel kilenc órakor tartja meg. * A MNSz megyei női felelőseinek szokásos havi ülése, december 8-án, reggel 9 órakor lesz a központi székházban (Regina Maria* út 8 szám affettt) A vezetőség kéri a megyei női felelősöket, hogy jelentéseiket írás*! ban hozzák eL A jelentésekbe foglalják vele azt, hogy a vezetésük alá tartozó szervezetek*! ben az illetékes megyei női csoportok a választásokon milyen munkát végeztek, egyben foglalják jelentésükbe a november 17*én meg*tartott női gyűlés sikerét. A Bartók Béla Népfőiskola előadásainak sorrendje December 4-én, ma szerdán, délután négy órakor, a szövetkezeti szakon: Szővekezdek belső felépítése. Előadó: Drog-eh János. Délután öt órakor a növénytani szakon: Talajelőkészítés. Előadó: Szűcs Pál December 5 én, csütörtökön, délután négy órakor a földrajzszakon: Az Egyesült Államok. Előadó: Komlósi András. Demán , órakor a társadalomtudományi szakon: A magyar jobbágyság kialakulása, parasztforradalmak. Előadó: I. Kubán Endre. SÁR- ÉS HÓCIPŐKARA. (Temesvár). Az álkormánybiztosi hivatal a kancsuk sár- és hócipők árát az alábbi módon állapította meg: férfi sárcipők nyelv nélkül: 201.496, nyelvvel 222.271 lej. Női csizmák: 439.565, női hócipők: 309-074 lej. Az árak a gyárból értendők, amihez még a törvényes illetékek is járulnak. A Collegium Hustcum a Zenebarátok Egyesületének védnöksége alatt ismét elkezdi tevékenységét. Ezúttal a romantikusok kamarazeneművei kerülnek bemutatásra. Az első hangverseny 1946 december 4-én 6 órakor lesz a zeneiskola nagytermében. Műsoron: César Franck, hegedűzongora szonáta, előadják: Brandeisz és S. Havas, Franz és Wolf-dalok , előadja Tarnavschi. Richard Strauss: Csellozongora szonáta. Előadják: Capitanovici és Földvári. Megnyílt!!! Temesvár legszebb büfféje és sörözője CAIRO név alatt. Legfinomabb italok, speciális saláta, hideg sültek, felvágottak és valódi EXPRESS KÁVÉ legkiválóbb minőségben állanak a nagyérdemű közönség rendelkezésére. Szives pártfogást kér: Mózes József tulajdonos IV., Regele Carol-körút 8. szám, (a Máriával szemben.)