Szabad Szó, 1956. augusztus-szeptember (13. évfolyam, 199-231. szám)

1956-08-28 / 202. szám

t PÁRTÉLET wiHiimiiHMiimiiiiimmiiiiiiiMiiiiiimHii Az új gépgyár pártalapszervezete foglalkozzon a meglévő gépek kihasználásának kérdésével meggyőzzék arról, ne hiányozzon a munkából. A PÁRTALAPSZERVEZET IGEN KEVESET FOGLALKOZOTT előrehaladott munkamódszerek halmazásával, hogy egy ember egyszerre 2 vagy 3 gépet kezeljen. Ezt különösképpen a marós-, esz­terga- és gyalusrészlegben lehet alkalmazni, mint ahogy Sera Pál gyalus kezdeményezte, hogy 2 gé­pen dolgozzon. Az új gépgyár az előkészítő megmunkálás szempontjából egyi­dejű technikai gépekkel van fel­szerelve. Az RMP II. kongresszu­sának irányelvet a második ötéves tervre vonatkozólag többek között előírja: „Tovább kell fejleszteni a gépgyártóipart és fémfeldolgozó ipart olyképpen, hogy termelésünk 1960-ban főleg a meglévő kapaci­tásuk jobb kihasználása révén mintegy 1,8—2-szeresen felülmúl­ja az 1­955. évi színvonalat.“ Ez arra kötelezi a pártalapszervezetet, az üzemi bizottságot és IMSZ- szervezetet, hogy nagyobb gonddal foglalkozzanak a munkáskáderek A GÉPEK TELJESÍTŐKÉPES­SÉGÉNEK maximális kihasználá­sa egyik alapvető feltétele a mun­katermelékenység növelésének, a termékek önköltségi ára csökkenté­sének. A resicai Fémipari Kombinát párta­lapszervezetei, mint a villany­­motorgyáré, a régi gépgyáré, a mozdonygyáré stb. a technikai ve­zetőkkel egyetemben intézkedtek a gépek teljesítőképességének teljes kihasználása érdekében. Egyes pártalapszervezetek, mint például az új gépgyárban, azonban elha­nyagolják ezt a fontos kérdést. Meg kell állapítani, hogy az új gépgyár pártalapszervezete kevés­ke az alaposztályoknak, amely ma figyelmet fordít a gépek teljesítőké­pességének kihasználására, csupán egyszer készített intézkedési tervet ez irányban. Viszont a tervben fog­lalt problémák gyakorlati alkalma­zását csak kis mértékben követték. Hová vezetett ez? A PÁRTALAPSZERVEZET ÉS A TECHNIKAI VEZETŐK részéről e kérdésben észlelt hiányos foglal­kozás arra vezetett, hogy nagyszá­mú gép teljesítőképességét nem használták ki: átlag 3—4 órát dol­goztak hetenként, más gépek meg álltak. Íme néhány példa, ami alá­támasztja ezt: Dobre Marin főmes­ter részlegében az 50 esztergapad­ból mindössze 35—40 dolgozik ténylegesen; az univerzális eszter­gapad és karusszel-esztergapad­­részlegben hasonló a helyzet. Va­lamivel jobban áll a dolog Poto­­ceanu mester részlegében, ahol a délelőtti műszak elérte, hogy vala­mennyi esztergapad működésben legyen. De ebben a részlegben is, akár a többieknél, a délutáni és éj­jeli váltásban csupán néhány gép dolgozik- Hogy a gépek teljesítőké­pességét nem használják ki telje­sen, annak több oka van. A kom­munisták plenárisan a többi között javasolták, hogy bizonyos részle­gekben 3 váltásban dolgozzanak. A pártalapszervezet azonban nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Megelégedett azzal, hogy tudomá­sul vegye a gépek teljesítőképessé­gének terven aluli kihasználását, s hogy ezáltal a marósrészleg nem biztosíthatja a többi részlegeknek a szükséges marósalkatrészeket anélkül, hogy intézkedett volna a politikai tömegmunka fokozása ér­dekében. Ennek következménye­ként ebben a részlegben csak rész­ben dolgoznak a váltásban. AZ ÚJ GÉPGYÁRBAN a gépek teljesítőképessége hiányos kihasz­nálásának egyik fő oka az, hogy az itteni kommunisták nem harcolnak következetesen saját határozatuk teljesítéséért. Egy másik komoly oka, hogy gyengén foglalkoznak a fiatal káderek szakmai nevelésével. Bár a marósrészlegben van a leg­több fiatal, s körükben olyan kom­munisták vannak, mint Decker Io­sif, Bărbuceanu Octavian, Feren­­schitz Otto, Qăinaru Petru, akik sok tapasztalattal és magas szak­mai ismeretekkel rendelkeznek — mégis, számos fiatalnak gyenge a szakmai tudása. Ha a kommunis­ták az olyan ifjú marósokkal, mint Marin Nicolae, Cristea Mihai és Ch­iriluţa Constantin — bizonyos mértékben foglalkoztak és ezeknek sikerült teljesíteni termelési fel­adataikat, nem ilyen mértékben foglalkoztak más fiatalokkal, sőt idősebbekkel sem. Így például Pana Ion maros nem jön pontosan a munkába, a gép, amelyen dolgozik nincs kihasználva teljesen. Mégis, a pártalapszervezet és a kommunis- szakmai képesítésével és a részje­­tek nem álltak szóba vele, hogy sek jól felkészült munkások általi kiegészítésével. Az alap,szervezet rövid időn belül elemezze, hogy a gépek milyen mértékben használ­sz­hatók ki és­ intézkedjen az összes al­­gépek teljesítőképességének maxi­mális kihasználása érdekében. A párttagoknak és tagjelölteknek le­gyen konkrét, a gépek kihasználá­sával kapcsolatos feladataik és a büró állandóan ellenőrizze azok végrehajtását. A pártalapszervezet emellett irányítsa az üzemi bizott­ságot, hogy az intézkedjen az éj­szakai váltás színvonalának a nappali váltás színvonalára való emelése, a szocialista verseny fo­kozása érdekében és az irányban, hogy népszerűsítse Sera Pál kez­deményezését —is egyszerre két­­há­rom gép kezelését. A pártalapszervezet nagy és fe­lelősségteljes feladata, hogy követ­kezetesen küzdjön a gépek teljesí­tőképességének­­ kihasználásáért. Ezért állandóan és türelemmel kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel és munkájának gyümölcse a konkrét eredményekben fog megnyilvá­nulni. DOBRE MARIN SZABAD SZÓ Temesvár — budapesti szemmel ! egy száztagú békéscsabai küldöttséggel érkeztem Te­mesvárra, és három napja va­gyok mindössze itt. Három nap! Rövid idő ez ah­hoz, hogy bárki is alaposan íté­letet mondjon. Akár egy kis vá­rosról is. Érthető, ha még na­gyobb merészségnek tűnik szá­momra, hogy 72 órai itt-tartózko­­dás nyomán erről a nagy­város­ról szóljak részletesen. Nem is teszem, mert nem is tehetem. Inkább megpróbálom első benyomásaimat rögzíteni, és elmondani azt, mi ragadta meg e rövid idő alatt legjobban fi­gyelmemet. Merre is jártunk ezalatt? Ivi voltunk az augusztus 23-i szép felvonuláson, megnéztük a város nevezetességeit, ellátogat­tunk a színházba, Hunyadi várá­hoz és szívélyes barátságot kö­töttünk a zsombolyai állami gaz­daság, az LITT és a Sörgyár dol­gozóival. E dús és vendéglátó barátaink által gondosan összeállított pro­gramból ezúttal két emléket ra­gadnék ki. Az első élményem a Románia felszabadulásának 12. évfordu­lója alkalmából rendezett hatal­mas felvonulás volt. Mi, a kül­döttség tagjai, a dísztribünön álltunk és onnan nézhettük végig ezt az impozáns demonstrációt. Sokat lehetne erről írni, részle­tesen szólni egy-egy felvonuló csoportról, az ötletes dekorációk­ról és remélem, módom is lesz mindezt megtenni. Most azon­ban, míg frissek a benyomások, csak egyet: nagyon megragadta figyelmemet, hogy a romániai nemzetiségek egy-egy gyár, vál­lalat vagy község kollektívájá­ban felvonulva együttesen ünne­pelték nagy nemzeti évfordulóju­kat. Román és német, magyar és szerb feliratokat, a Román Nép­­köztársaságot éltető táblákat le­hetett egymás mellett látni. Jel­képes volt ez a néhány tábla, így egy sorban. Vagy egymás után, Románia dolgozóinak nemzet­köziségét, a nemzetiségek békés egymás mellett élését fejezte ki és tanúskodott arról is, hogy mind a Román Munkáspárt és a kormány, mind maguk a dolgo­zók szilárdan kitartanak a ro­mániai nemzetiségek testvéri­sége mellett. Más jellegű az én második élményem, mely a temes­vári színházhoz fűződik. Beszél­gettem Száva elvtárssal, a szín­ház igazgatójával, és irodalmi titkárával, Franz Liebhardttal, s nagyon sok érdekes dolgot hal­lottam tőlük. Természetesen min­den eredménynél szebben, beszél maga a műsor. A műsor pedig nagyon biztató erre az évadra. Különösen örültem, hogy hét ro­mániai magyar színész drámai műve kerül nemsokára színre a magyar tagozat előadásában. Jó volt arról is hallani, hogy a múlt szezonban egy fiatal román író darabjának itt, a magyar nyelvű színházban volt az ősbe­mutatója, Száva Mihály fordítá­sában. Milyen kifejező jelkép ez ismét! A színház épülete, mindkét terme nagyon szép, ezt mindenki megállapíthatja, aki erre jár. De bizonyára sokan nem tudják, milyen jelentős állami támoga­tással működik e színház. A be­vétel mindössze csak egy kis töredékét, talán egy tizedét fe­dezi a három tagozat kiadásai­nak. A román állam becsüli a kultúrát; ez érződött ama szá­mok mögött, melyek a színházi bevétel és kiadás arányáról szóltak. A színházról még csak egyet: alig néhány perces beszél­getés után azonnal kiderült, mennyi közös probléma van kul­turális téren is románoknak és magyaroknak egyaránt. A te­mesvári színház arra törekszik, hogy kialakítsa a maga színhá­­­­zának megfelelő, egységes játék­­i stílust. Nos, problémája ez vi­­­­déki, de nemcsak vidéki, hanem­­ pesti sziniegyütteseinknek is.­­ Baráti találkozások sora mennyi­­ közös problémát hozhatna fel­ a színre, hány közös gondunkat­­ oldhatnák meg együttesen köny­ ́ nyebben, példának okáért a szín­­­ házi kultúra terén is. (Csak ] zárójelben jegyzem meg: már ki-­­­alakult némi kapcsolat, éppen küldöttségünk látogatása nyo­­­­mán, a temesvári és békéscsabai­­ színház között. Reméljük, ennek­­ eredménye, mely a két színház­­ műsorcseréjében fejeződik majd­­ ki, sikeres lesz.)­­ Az út megnyílt e találkozások­­ előtt, ennek egyik jele a temes-­­ vári fiatalok látogatása Békés­­i­csabán és a mi ittlétünk Romá- ] nia gazdag kulturális hagyomá-­­ nyokkal rendelkező városában. ] És barátságunk, mely Békéscsa-­­ bán és Temesváron kötődött a­­ két város ifjúsága ■ között, a­­ záloga annak, hogy a kapcsola- ] tok más társadalmi rétegek és­­ más korosztályok között is egyre ] jobban erősödnek. Jól tudjuk, hogy mindkét nép­­ közös érdeke ez. GÁBOR ISTVÁN, a budapesti „Szabad Ifjúság" munkatársa Temesvár tartomány mezőgazdaságának helyzete és távlatai (Folytatás az első oldalról) pedig azért, mert e növény termesz­téséhez kedvező feltételek vannak országunk nyugati tartományai­ban. Nagy előrehaladást jelent az, hogy négyévi kutatás eredménye­képpen az eddigieknél sokkal bő­vebben termő és a betegségekkel szemben ellenállóbb vonalakat si­került létrehozni. Az egyes növények tanulmányo­zásával párhuzamosan a mező­­gazdasági kutatók nagy figyelmet fordítottak a növényi betegségek tanulmányozására is. A megfigye­lések alapján megállapították az egyes betegségek tűzfészkeit, ami iís­zzl járul a betegségek elleni vé­dekezés sikeréhez. Mivel az éghajlati tényezők nagy­­ olyással vannak a növények él­zére, nem lehetett figyelmen kí­vül hagyni az éghajlati viszonyok tanulmányozását sem. Ennek során kitrnt, hogy országunk nyugati ré­szében 3 különféle éghajlati zóna különböztethető meg, melyeken be­­lül egész sor sajátságos mikro­­zóna van. Az éghajlat zónálása ugyancsak nagymértékben hozzá­járul az egyes növények rajonálá­­­sának megkönnyítéséhez. A kutatásokat a növénytermesz-­tÖ,N­. kollektíva, tés mellett, nem hagyta figyelmen kívül a nemzet­­gazdaságunk fejlesztése szempont­jából oly fontos másik kérdést: az állattenyésztés kérdését sem. En­nek keretében természetesen fő he­lyet kapott a takarmányalap bizto­sítása problémájának tanulmányo­zása. Az e téren levont következ­tetések rendkívül értékesek, mert tudományosan megmagyarázzák az egyes állatfajok elosztásában és ezek termelékenysége terén mu­tatkozó hiányosságokat. Ilyenformán megállapítást nyert, hogy a takarmányalapnál, főkép­pen a zöldtakarmánynál, nagy a hullámzás és bizonytalanság ép­pen azért, mert ennek mintegy 30 százalékát alkalmi forrásokból biz­tosítják. A fentieken kívül az Akadémia helyi bázisának mezőgazdasági kollektívája lefektette Temesvár tartomány termelési vidékeinek­ tér­képét és ennek alapján elkészítette a távlati zanálási tervet. Továbbá: számbavette a jelenlegi agrotech­nikát (talajművelés, növényápo­lás stb.), s megkezdte az ennek megfelelő munkaerő-szükséglet ki­számítását, hogy ennek aránján­ megállapíthassák a jövőbeni mun­­kaerőszükségletet. Az eddigi eredményeképpen tevékenység született kutatá­sok, tervek, térképek stb mind ki­indulópontként szolgálnak Temes­vár tartomány mezőgazdasága fel­javítására. Ezek a tervek­­elsősor­ban előirányozzák a leromlott (sós, hordalékos, homokos, lapos, ero­dált stb.) talajok feljavítását, ami által igen jelentős számmal növeke­dik Temesvár tartomány termő­­területe. Hasonlóan növekedni fog a tala­jok termőképessége az öntözéses gazdálkodás kiterjesztésével (kb. 40—50.000 hektár), a szerves és szervetlen trágyák ésszerű felhasz­nálásával, valamint a helyi viszo­nyoknak megfelelő agrotechnikai módszerek alkalmazásával. A fentieken kívül, ha mindehhez hozzászámítjuk a termelési ágak sokoldalú fejlesztését és ésszerű összehangolását, a munka termelé­kenységének növekedését, az ön­költség csökkentését és mindazon célkitűzéseket, melyeket a párt Köz­ponti Vezetősége 1956 júnus 16— 174. plenárisa meghatározott, biz­tosítani tudjuk a mezőgazdaság állandó emelkedését. A tartomány felvirágzásáért és mezőgazdasága helyreállításáért folytatott harc azonban nemcsak a tudomány embereire, hanem a la­kosság egész összességére vonat­kozik. A kutatásokat végző agronó­­musok már eddigi munkájukban is számos esetben igénybe vették a tömegek figyelmeztetését, megfi­gyeléseit, gyakorlati megállapítá­sait, melyek hasznosak voltak tu­dományos munkájuk tökéletesítésé­hez. Az Akadémia temesvári bázisa mezőgazdasági kollektívájának ag­­ronómus kutatói ,a Párt II. kong­resszusa szellemében fáradhatatla­nul küzdenek azért, hogy 1956 végére egy eredményekben még gazdagabb mérleggel állhassanak a dolgozó nép elé,­ bebizonyítva, hogy tudásukat és a tudományt a nép rendelkezésére bocsátják, vele egyvonalban harcolnak a szebb, boldogabb élet megteremtéséért. Tanévnyitás Minisztertanácsi határozat ér­telmében az óvodák, általános is­kolák (nappali tanfolyamok), pe­dagógiai iskolák, szakiskolák, ze­nei és koreográfiai iskolák, szak­mai iskolák, technikai szakiskolák (amelyek 7 osztályt végzett növen­dékeket vesznek fel) és a katonai középiskolák szeptember 15-én kezdik meg az 1956—­1957-es tan­évet. Szakembereink a kampányban A Tudományt és Kultúrát T­érj esz­■M t­ó Társaság Te­me­svár­ tarto­mányi fiókja is igyekezett segítséget nyújtani a betakarítási kampányban. Csak a múlt hónap folyamán a TKTT 80 előadást szervezett tartományunk falvaiban is községeiben különböző időszerű kérdésekről, így „Végezzük a tarlóhántást egyidőben az aratás­sal", „Üzemanyag és cserealkatrészek megtakarításával csökkentsük az ön­költséget", „A munka megszervezése a traktorosbrigádban", ,,A traktoros­brigád és a mezei brigád munkájának egybehangolása“ és más hasonló tár­gyú előadást tartottak. Ezeken az előadásokon több mint 6000 kollek­tivista és egyénileg dolgozó földmű­ves vett részt. Ezenkívül a temesvári mezőgazda­­sági intézet tanárai is meglátogattak sok állami és kollektív gazdaságot és szaktanácsaikkal segítették e mező­­gazdasági egységek dolgozóit. a Béke-Világtanács helsinki, budapesti AZ RNK ÍRÓSZÖ­VETSÉGE TEMESVÁRI FIÓKJA a na­pokban fogadást rendezett egy kül­földi író tiszteletére Az Írót Pen­­dar O’Donnellnek hívják és Íror­szágból jött hazánkba. Hatvanhá­rom éves. Középtermetű ember, vö­­rösarcú, kékszemű. Haja hófehér. Apja­ anyja hegyvidéki parasztok; ő maga egész életét az ir nép szol­gálatába állította O’Donnell élete (kissé) az ir nép regénye. Mert ez a hófehér hajú ember töretlen hittel bízik az ir nép jobb jövőjében, re­gényeiben az ir parasztok, halá­szok életét tükrözi viasza és, mint a Béke-Világtanács tagja, népé­nek békeszeretetét, békeakaratát tolmácsolta stockholmi­ ülésein. DEADAR O’DONNELL tanító­­­­nak készült. Dublinben azonban megismeri a szakszerve­zeti mozgalmat és rádöbben az ír munkások és parasztok nyomorú­ságos helyzetére. Szakít a tanítói pályával és elhatározza, hogy egész népének tanítója lesz. Ha­marosan felismeri azt is, hogy az ír nép jövője szorosan összefügg a nemzeti függetlenséggel és ezért a függetlenségi harc egyik vezetője lesz. Az ír burzsoázia közben kie­gyezik az angol burzsoáziával, elá­rulják a függetlenségi mozgalmat és O’Donnell, mint számos szabad­ságharcos társa, börtönbe kerül. A börtönben lesz író. Itt írja meg első regényét „Szigetlakók" cím­mel, melyet oldalanként csempész­nek ki a zárt falak mögül A re­gény Ne­w York-i kiadónál jelenik meg; első munkáját elismeréssel fogadja az irodalmi közvélemény. Mindez azonban nem zavarja a bosszúért lihegő angol és ír bur­zsoáziát. Osztálybíróságuk halálra ítélte O’Donnellt, akit azonban ba­rátai a börtönből megszöktetnek. Évekkel később ismét a bíróság előtt áll. A vád: Lazította az ír pa­rasztokat a földesurak ellen. O’Donnell a törvényszéki tárgya­láson adatok tömegével bizonyí­totta az ír parasztok nehéz életét, mely elől önkéntes száműzetés­be menekült. (Száz évvel ezelőtt Íror­szágban és Angliában nyolcmillió ír élt. Ma mindössze négymillió lé­lek!) O’Donnell továbbra is hűséges maradt népéhez, a szabadság esz­méjéhez. Tagja volt az Antifasiszta írók Nemzetközi Szövetségének. Írásban és szóval harcolt a fasiz­mus ellen. Részt vett a spanyol nép szabadságharcában, melyet Fran­­cóék ellen vívtak és „Üdvözlet“ címmel regényben állított emléket a spanyol szabadságharcosoknak. M­int az országos béke-BIZOTTSÁG VENDÉGE jött hozzánk. Volt Csehszlovákiá­ban és a Magyar Népköztársaság­ban. Két hete tartózkodik hazánk­ban. Járt Bukarestben, Sztálinvá­­rosban és számos községben. Két naftáA tervezte temesvári tartózko­dását és ezt az időt arra is felhasz­nálta, hogy meglátogassa a ka­­rányi állami gazdaságot. Az írószövetség temesvári fiók­jának nagytermében az asztal kö­rül román, magyar, német és szerb írók ülnek. O‘Donnell szenvedélye­sen érdeklődik az írószövetség te­mesvári fiókjának munkája iránt. — Nálunk — mondja — nehéz az írók élete. Tizennégy esztendőn keresztül szerkesztettem az egyet­len rendszeresen megjelenő iro­dalmi folyóiratot, melyet két évvel ezelőtt kénytelen voltam beszün­tetni. Nagy baj nálunk az is, hogy nemcsak a folyóiratok és a könyv­kiadóvállalatok, hanem a lap- és könyvterjesztővállalatok is a nagy­tőkések kezében vannak, ők azután a haladó szellemű irodalmi ter­mékek terjesztését megtagadják, vagy szabotálják. Pendar O‘Connell keserűen el­mosolyodott. — „Nálunk — kö­zölte — az irói berkekben egy jel­lemző anekdota járja: Ismert tény, hogy az írónak alaposan meg kell tanulnia a mesterségét, az irás mesterségét. A fiatal írók szomorú tapasztalataik alapján ezt most így módosították: Ha b­e akarsz lépni, akkor tanulj mester­séget. Legyél asztalos, bádogos, mert az ivás mellett éhen hálnál!“ Az angol és az ír irodalom nagy­részt az amerikai üzletesített „iro­dalom" befolyása alatt áll. Na­­gyobbára erkölcstelen szerelmi történetek, kalandregények, hábo­rús visszaemlékezések uralják a könyvpiacot. Ez a magyarázata annak, hogy a jelenkori írországi irodalom nem tud olyan kiemelke­dően nagy írókat felmutatni, mint amilyen a prózában Shaw volt, vagy a költészetben Yeats! A beszélgetés során kitűnik az is, hogy az ír, vagy az angol kö­zönség szereti és megbecsüli az igazi irodalmat. Ezt bizonyítja, hogy a klasszikusok nagy példány­­számban jelennek meg és a szov­jet írók munkái is kelendősek. Az angol és ír olvasók előtt igen nép­szerűek Solohov regényei. — És a mi irodalmunk? — kér­dezi meg közülünk valaki. — Én — hangzik a válasz — Zaharia Stancu két regényét is­merem. A Mezítlábasokat és a Fe­nevadakat. Mindkét könyv olvasá­sa mélyen megrázott és maradan­dó élményként él bennem. Stancu román parasztjai sokhelyütt a mi Ír parasztjainkra emlékeztettek. Kár, hogy ír, vagy angol fordítás­ban nem volt alkalmam a Román Népköztársaság több írójának a művét is megismernem. Ebben ter­mészetesen a mi üzletesített könyv­kiadásunk a hibás, mely úgy fél a haladó szellemi terméktől, mint a bibliabeli ördög a tömjénfüst­től .. NYUGATI VENDÉGÜNKKEL A BESZÉLGETÉS sokáig tart. Órák múlnak, kérdések és feleletek hangzanak el. Végezetül még egy kérdést adunk fel Pendar O’Don­nell írónak: — Mit látott nálunk? Gyorsan és határozottan vála­szol: — Legjobban megragadott a ro­mán és a vele együtt élő népek kö­zös erőfeszítése a szocializmus épí­tése során. Nagy és erős ország a Román Népköztársaság és a fő gazdagsága, a munkások és parasz­tok munkája. Tulajdon szemem­mel láttam és meggyőződtem ar­ról, hogy a román nép elszánt vé­delmezője a békének és nehezen kivívott szabadságának. Mindezt — mondja — megmondom és meg­írom odahaza, hogy a békét védő­ket ezzel is erősítsem és a béke el­lenségeit gondolkozásra késztes­sem! KUBAN ENDRE : u ii iiiumum nu in n.«..».iM»iHiiuu««inim»nnii nun mi minimum um n­uinMuiui Hinni unni mii írországi vendég IVÁN FRANKO — születésének 100. évfordulójára — Most ünnepeljük az ukrán Iro­dalom és művészet dekádját. E ve­lünk szomszédos, testvéri nép tör­ténelme az elmúlt századok során sok tekintetben megegyezett a ro­mán nép viszontagságos történe­tével. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom az ukrán nép számára is meghozta a gazdasági, kulturá­lis felemelkedést. Felszabadulásunk óta az ukrán irodalom legjobbjainak alkotásai hazánkban egyre ismertebbekké válnak és közkedveltségnek örven­denek. Ki ne hallott volna Tarasz Sevcsenkóról, vagy ki ne gondolna elismeréssel Kornyejcsukra, a ki­váló ukrán színműíróra, akinek nagyszerű darabjai, „A nagy mű­tét“, „Ukrajna mezőin“ stb. megér­demelt szép sikert arattak hazai színpadjainkon. Az ukrán irodalom és művészet dekádjának ünnepe idén egyben az ukrán irodalom egyik klasszi­kusa, Ivan Franko születésének 100. évfordulója is. 1856 augusztus 26-án született a galíciai Nagujevics faluban (Dra­­gobics megye). Apja szegény ko­vácsmester volt. A kis Ivan Franko már gyerekkorában megizlette a paraszti sors keserű kenyerét. Megismerkedett az akkori ukrán falu életével, a muzsikák minden­napos gondjaival, nyomorúságá­val, s ugyanakkor a szabadság, a jobb élet utáni határtalan vágya­kozásukkal is. Irodalmi érdeklődése még kö­zépiskolás diák korában gyöke­redzik. Később egyetemet végez Lvovban s széleskörű irodalmi te­vékenységet folytat. Több, mint 40 évi termékeny írói munkásságának gazdag hagyatékaként közel 5000 különböző műve maradt fenn. Ivan Franko írói szemléletének, esztétikájának kialakulására nagy hatással volt az orosz forradalmi demokrata gondolkodók: Bjelinsz­­kij, Csernyisevszkij, Dobroljubov munkássága. Irodalmi téren Ta­rasz Sevcsenkót vallotta tanító­mesterének, az ő hagyományainak legkiválóbb továbbfolytatója volt. Egész életfelfogását, alkotásai­nak eszmevilágát az emberi fel­­emelkedésbe vetett mély, megren­­díthetetlen bizalom jellemzi. Ne­héz, sokszor nyomorúságos életkö­rülményei közepette is mindig meg tudta őrizni optimizmusát, hitét az emberben, Írói munkásságának kritikai realista vonala felfelé íve­lő. Bíráló szemmel nézte és rajzol­ta meg korának társadalmát. Mű­veinek témáját javarészt a paraszt­ság életéből merítette. Helytelenül, a parasztságot tekintette olyan for­radalmi erőnek Ukrajnában, amely képes lesz megváltoztatni a fenn­álló társadalom fonák, igazságtalan rendjét. Ennek ellenére műveit igaz forradalmiság hatja át. Ivan Franko kíméletlenül har­colt ama ukrajnai nacionalisták el­len, akik demagóg uszító politiká­jukkal igyekeztek elterelni a töme­gek figyelmét a legégetőbb kérdés­ről, a nemzeti felszabadító harcról. Politikai magatartásának elenged­hetetlen tartozéka volt következe­tes internacionalizmusa. Inkább vállalta a hazaárulás vádját, mint­sem hogy egy percre is azonosítot­ta volna magát az uralkodó osztá­lyok álhazafias nézeteivel. Tevé­kenysége miatt a cári hatóságok egy ízben le is tartóztatják. Kisza­badulása után tanulmányozza Marx és Engels műveit s közeledik a munkásmozgalomhoz, amely a századfordulón kibontakozófélben volt. Ivan Franko életműve műfaji és tematikai szempontból egyaránt igen változatos: író, költő, drama­turg, műfordító, publicista és iro­dalomtörténész egy személyben! Fontos szerepet töltött be az ukrán irodalmi nyelv létrehozásában, amely a múlt század 70-es éveiben még sok meddő vita tárgyául szol­gált és az ukrán, ószláv, lengyel és német nyelv valamiféle furcsa szin­tézise volt. Franko ezt a „műveit“ mesterségbeli nyelvet az ukrán nép nyelvével helyettesítette. Az iroda­lom terén szerzett érdemeiért a harkovi egyetem „Az orosz iroda­lom doktora“ címmel ajándékozta meg. Szépirodalmi művei a publiciszti­ka erős jegyét viselik magukon. Esz­mei tartalmukat tekintve erőteljes tiltakozást fejeznek ki korának tár­sadalmi igazságtalanságai ellen. Legkiemelkedőbb költői alkotása „A csúcsról és a mélyből“ című gyűjteménye, amely több verscik­lusból áll és Galícia életét ábrázol­ja megrendítő realitással. Novellái, elbeszélései a munkás­­osztály szervezett harcát, az öntu­datosodó munkások alakjait, az uk­rán falu életét, gyermekkorának él­ményeit elevenítik meg. Ivan Franko mint drámaíró is tehetségesnek bizonyult és számot­tevő sz­erepet töltött be az ukrán drámairodalom fejlesztésében. Több színdarabot irt, legmaradan­­dóbb közülük az „Ellopott boldog­ság“, amelyet hazánkban megérde­melt nagy sikerrel mutatott be a bukaresti Nemzeti Színház. De két hazai magyar színház színpadán is előadták a darabot. Ivan Franko harcos publicista és tehetséges kritikus volt. Irodalmi hagyatékának némelyik alkotása nem mentes ugyan az eszmei tisz­tázatlanságoktól, s a művészi ki­dolgozást tekintve is széles skálá­ja nyílik az értékelésnek. Ennek el­lenére gazdag életműve értékes ré­sze az ukrán nép és az egész hala­dó emberiség kulturális örökségé­nek. ­­i ! “Ukrajm, izmímm IVAN FRANKO: Úgy ragyog, mint ki ünnepel, Szent, tiszta szépség fényes éke És rajta pompázik a jel: őszinteség, szeretet, béke. Úgy ragyog bár, de mégis oly Boldogtalan, mert annyi bánat Nyomor­gattá, hogy halk sikoly Minden hangja könnyes dalának. Jól ismerve, hát lehet-e, Hogy ne szeressem szivből mégsem, S ne olvadjak egész bele örömmel, áldozatra készen?­­ De megszeretve, lehet-e Isteni szépségét felednem, S szenvedve, mindennek felette Nem sírig s síron túl szeretnem? S gátolja tán e szeretet A másikat, a drágát, szentet Azokhoz, kik bilincseket Hordanak s kiket ütnek, vernek? Ki nem érez szeretetet Éppúgy minden testvérrel szemben, Mint a napfény — nem szerethet Téged sem, Ukrajna, szerelmem! BACSKI GYÖRGY fordítása Kedd, 1958 augusztus 28 Ahol rossz a munkabeosztás A SZABADSÁGOLÁSOK, a für­dőidény teljében vagyunk. A vas­úti jegy valósággal közszükségleti cikk lett ezekben a hetekben. Aki nem hiszi, menjen el a temesvári menetjegyirodába. Csütörtökön dél­előtt is k­örülbelül száz ember kí­gyózott az egyetlen pénztárablak előtt. Benézünk délután is. Az el­gondolás helyes volt, mert délután már két ablaknál szolgálták ki a megnövekedett közönséget. De még­sem jártunk szerencsével. Az ab­lak hat órakor az orrunk előtt le­zárult, mert letelt a szolgá­lati idő, ami minden bizonnyal meg is felelt a valóságnak, de az egy—két órája várakozókra mégis igen kellemetlenül hatott. Többen folytatták az álldogálást a megma­radt sornál. Persze annak is a vé­gén. Mi másnapra hagytuk a jegy­­vásárlást. De a látvány ugyanaz: egyetlen ablak felé hullámzó 80— 100 emberből álló sor... nem akarjuk részletezni azoknak az óráknak eseménydús történetét, amíg végre jegyhez ju­tottunk. Csak egy-két szemelvény. A százas tömegből sokan pusztán felvilágosításért álltak sorban, amit aztán nem kaptak meg, a jegyre várakozók ugyanis jogosan tilta­koztak az ellen, hogy az egyetlen jegykiadó elvtársnő még informá­ciók adásával is töltse drága idejét. A helyjegyes, vagy a külföldi vo­natok jegyigénylőit ugyancsak a nemlétező „másik“ ablakhoz utasí­totta a pénztárosnő. Ugyan ablak még lett volna, csak mögötte nem volt senki. Végre többórás idővesz­teség után közölte egy közömbös férfihang, hogy a nemzetközi je­gyeket egy órakor adják, a helyje­gyeket pedig, ha beérkezik a bűvös diagramma. Tehát megint átcsoportosulás. Az egész hullámzó mozgásról a „há­­tulsó pár előre“ című vidám gyer­mekjáték jutott eszembe, csakhogy teljesen ellenkező előjellel, mert itt, akik végre sorra kerültek, azo­kat újra hátraküldték. Legszomorúbb pedig az a vég­telen egykedvűség, amellyel a me­netjegyiroda vezetője az egész „já­tékot“ szemlélte. Hiába könyörög­tek felvilágosításért, hiába köve­teltek még egy pénztárt, még csak válaszra sem méltatta az itt-ott bi­zony elég hangos tömeget. MINDEN VALÓSZÍNŰSÉG SZE­RINT megvan a menetjegyiroda előre meghatározott munkarendje, és ezt csak helyeselhetjük. De eny­­nyi hidegvérrel ülni az üvegfal mö­gött egy láthatóan nem mindenna­pos torlódás tetőfokán, már nem a munkarendhez való higgadt alkal­mazkodás. Ez a felháborító döly­­fösség. Nem szólva arról, hogy a munkaprogram megállapításá­nak helyessége nagyon is kétség­bevonható, amikor egyetlen ember adja a jegyeket és másik három a belső bürokráciával foglalatoskodik , a közönség meg belesápad a vá­rakozásba Ilyen magatartással nem csoda, ha a menetjegyiroda vezetőjének a legegyszerűbb intézkedések sem jutnak eszébe, amelyekkel pedig leg­kevesebb egyharmadával csökkent­hetnék a sorbanállást. Például táb­lákon és idejében jelezni: „Ez a pénztár a külföldi jegyigénylők számára... óra között nyitva“, vagy „Helyjegyes vonatokhoz csak ... órával a vonat érkezése előtt adunk jegyet"... „Hálókocsijegyek csak... nappal hamarább váltha­tók“. Soroljuk még? Hiszen ha ilyen tanácsokra egyáltalán szükség van, félő, hogy a temesvári menet­jegyirodában a hozzáértéssel még tán gyengébben állunk, mint a szo­cialista egységeinkre egyformán kötelező előzékeny, készséges ki­szolgálással. (V. E.)

Next