Szabad Szó, 1956. augusztus-szeptember (13. évfolyam, 199-231. szám)
1956-08-28 / 202. szám
t PÁRTÉLET wiHiimiiHMiimiiiiimmiiiiiiiMiiiiiimHii Az új gépgyár pártalapszervezete foglalkozzon a meglévő gépek kihasználásának kérdésével meggyőzzék arról, ne hiányozzon a munkából. A PÁRTALAPSZERVEZET IGEN KEVESET FOGLALKOZOTT előrehaladott munkamódszerek halmazásával, hogy egy ember egyszerre 2 vagy 3 gépet kezeljen. Ezt különösképpen a marós-, eszterga- és gyalusrészlegben lehet alkalmazni, mint ahogy Sera Pál gyalus kezdeményezte, hogy 2 gépen dolgozzon. Az új gépgyár az előkészítő megmunkálás szempontjából egyidejű technikai gépekkel van felszerelve. Az RMP II. kongresszusának irányelvet a második ötéves tervre vonatkozólag többek között előírja: „Tovább kell fejleszteni a gépgyártóipart és fémfeldolgozó ipart olyképpen, hogy termelésünk 1960-ban főleg a meglévő kapacitásuk jobb kihasználása révén mintegy 1,8—2-szeresen felülmúlja az 1955. évi színvonalat.“ Ez arra kötelezi a pártalapszervezetet, az üzemi bizottságot és IMSZ- szervezetet, hogy nagyobb gonddal foglalkozzanak a munkáskáderek A GÉPEK TELJESÍTŐKÉPESSÉGÉNEK maximális kihasználása egyik alapvető feltétele a munkatermelékenység növelésének, a termékek önköltségi ára csökkentésének. A resicai Fémipari Kombinát pártalapszervezetei, mint a villanymotorgyáré, a régi gépgyáré, a mozdonygyáré stb. a technikai vezetőkkel egyetemben intézkedtek a gépek teljesítőképességének teljes kihasználása érdekében. Egyes pártalapszervezetek, mint például az új gépgyárban, azonban elhanyagolják ezt a fontos kérdést. Meg kell állapítani, hogy az új gépgyár pártalapszervezete kevéske az alaposztályoknak, amely ma figyelmet fordít a gépek teljesítőképességének kihasználására, csupán egyszer készített intézkedési tervet ez irányban. Viszont a tervben foglalt problémák gyakorlati alkalmazását csak kis mértékben követték. Hová vezetett ez? A PÁRTALAPSZERVEZET ÉS A TECHNIKAI VEZETŐK részéről e kérdésben észlelt hiányos foglalkozás arra vezetett, hogy nagyszámú gép teljesítőképességét nem használták ki: átlag 3—4 órát dolgoztak hetenként, más gépek meg álltak. Íme néhány példa, ami alátámasztja ezt: Dobre Marin főmester részlegében az 50 esztergapadból mindössze 35—40 dolgozik ténylegesen; az univerzális esztergapad és karusszel-esztergapadrészlegben hasonló a helyzet. Valamivel jobban áll a dolog Potoceanu mester részlegében, ahol a délelőtti műszak elérte, hogy valamennyi esztergapad működésben legyen. De ebben a részlegben is, akár a többieknél, a délutáni és éjjeli váltásban csupán néhány gép dolgozik- Hogy a gépek teljesítőképességét nem használják ki teljesen, annak több oka van. A kommunisták plenárisan a többi között javasolták, hogy bizonyos részlegekben 3 váltásban dolgozzanak. A pártalapszervezet azonban nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Megelégedett azzal, hogy tudomásul vegye a gépek teljesítőképességének terven aluli kihasználását, s hogy ezáltal a marósrészleg nem biztosíthatja a többi részlegeknek a szükséges marósalkatrészeket anélkül, hogy intézkedett volna a politikai tömegmunka fokozása érdekében. Ennek következményeként ebben a részlegben csak részben dolgoznak a váltásban. AZ ÚJ GÉPGYÁRBAN a gépek teljesítőképessége hiányos kihasználásának egyik fő oka az, hogy az itteni kommunisták nem harcolnak következetesen saját határozatuk teljesítéséért. Egy másik komoly oka, hogy gyengén foglalkoznak a fiatal káderek szakmai nevelésével. Bár a marósrészlegben van a legtöbb fiatal, s körükben olyan kommunisták vannak, mint Decker Iosif, Bărbuceanu Octavian, Ferenschitz Otto, Qăinaru Petru, akik sok tapasztalattal és magas szakmai ismeretekkel rendelkeznek — mégis, számos fiatalnak gyenge a szakmai tudása. Ha a kommunisták az olyan ifjú marósokkal, mint Marin Nicolae, Cristea Mihai és Chiriluţa Constantin — bizonyos mértékben foglalkoztak és ezeknek sikerült teljesíteni termelési feladataikat, nem ilyen mértékben foglalkoztak más fiatalokkal, sőt idősebbekkel sem. Így például Pana Ion maros nem jön pontosan a munkába, a gép, amelyen dolgozik nincs kihasználva teljesen. Mégis, a pártalapszervezet és a kommunis- szakmai képesítésével és a részjetek nem álltak szóba vele, hogy sek jól felkészült munkások általi kiegészítésével. Az alap,szervezet rövid időn belül elemezze, hogy a gépek milyen mértékben használszhatók ki és intézkedjen az összes algépek teljesítőképességének maximális kihasználása érdekében. A párttagoknak és tagjelölteknek legyen konkrét, a gépek kihasználásával kapcsolatos feladataik és a büró állandóan ellenőrizze azok végrehajtását. A pártalapszervezet emellett irányítsa az üzemi bizottságot, hogy az intézkedjen az éjszakai váltás színvonalának a nappali váltás színvonalára való emelése, a szocialista verseny fokozása érdekében és az irányban, hogy népszerűsítse Sera Pál kezdeményezését —is egyszerre kéthárom gép kezelését. A pártalapszervezet nagy és felelősségteljes feladata, hogy következetesen küzdjön a gépek teljesítőképességének kihasználásáért. Ezért állandóan és türelemmel kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel és munkájának gyümölcse a konkrét eredményekben fog megnyilvánulni. DOBRE MARIN SZABAD SZÓ Temesvár — budapesti szemmel ! egy száztagú békéscsabai küldöttséggel érkeztem Temesvárra, és három napja vagyok mindössze itt. Három nap! Rövid idő ez ahhoz, hogy bárki is alaposan ítéletet mondjon. Akár egy kis városról is. Érthető, ha még nagyobb merészségnek tűnik számomra, hogy 72 órai itt-tartózkodás nyomán erről a nagyvárosról szóljak részletesen. Nem is teszem, mert nem is tehetem. Inkább megpróbálom első benyomásaimat rögzíteni, és elmondani azt, mi ragadta meg e rövid idő alatt legjobban figyelmemet. Merre is jártunk ezalatt? Ivi voltunk az augusztus 23-i szép felvonuláson, megnéztük a város nevezetességeit, ellátogattunk a színházba, Hunyadi várához és szívélyes barátságot kötöttünk a zsombolyai állami gazdaság, az LITT és a Sörgyár dolgozóival. E dús és vendéglátó barátaink által gondosan összeállított programból ezúttal két emléket ragadnék ki. Az első élményem a Románia felszabadulásának 12. évfordulója alkalmából rendezett hatalmas felvonulás volt. Mi, a küldöttség tagjai, a dísztribünön álltunk és onnan nézhettük végig ezt az impozáns demonstrációt. Sokat lehetne erről írni, részletesen szólni egy-egy felvonuló csoportról, az ötletes dekorációkról és remélem, módom is lesz mindezt megtenni. Most azonban, míg frissek a benyomások, csak egyet: nagyon megragadta figyelmemet, hogy a romániai nemzetiségek egy-egy gyár, vállalat vagy község kollektívájában felvonulva együttesen ünnepelték nagy nemzeti évfordulójukat. Román és német, magyar és szerb feliratokat, a Román Népköztársaságot éltető táblákat lehetett egymás mellett látni. Jelképes volt ez a néhány tábla, így egy sorban. Vagy egymás után, Románia dolgozóinak nemzetköziségét, a nemzetiségek békés egymás mellett élését fejezte ki és tanúskodott arról is, hogy mind a Román Munkáspárt és a kormány, mind maguk a dolgozók szilárdan kitartanak a romániai nemzetiségek testvérisége mellett. Más jellegű az én második élményem, mely a temesvári színházhoz fűződik. Beszélgettem Száva elvtárssal, a színház igazgatójával, és irodalmi titkárával, Franz Liebhardttal, s nagyon sok érdekes dolgot hallottam tőlük. Természetesen minden eredménynél szebben, beszél maga a műsor. A műsor pedig nagyon biztató erre az évadra. Különösen örültem, hogy hét romániai magyar színész drámai műve kerül nemsokára színre a magyar tagozat előadásában. Jó volt arról is hallani, hogy a múlt szezonban egy fiatal román író darabjának itt, a magyar nyelvű színházban volt az ősbemutatója, Száva Mihály fordításában. Milyen kifejező jelkép ez ismét! A színház épülete, mindkét terme nagyon szép, ezt mindenki megállapíthatja, aki erre jár. De bizonyára sokan nem tudják, milyen jelentős állami támogatással működik e színház. A bevétel mindössze csak egy kis töredékét, talán egy tizedét fedezi a három tagozat kiadásainak. A román állam becsüli a kultúrát; ez érződött ama számok mögött, melyek a színházi bevétel és kiadás arányáról szóltak. A színházról még csak egyet: alig néhány perces beszélgetés után azonnal kiderült, mennyi közös probléma van kulturális téren is románoknak és magyaroknak egyaránt. A temesvári színház arra törekszik, hogy kialakítsa a maga színházának megfelelő, egységes játéki stílust. Nos, problémája ez vidéki, de nemcsak vidéki, hanem pesti sziniegyütteseinknek is. Baráti találkozások sora mennyi közös problémát hozhatna fel a színre, hány közös gondunkat oldhatnák meg együttesen köny ́ nyebben, példának okáért a szín házi kultúra terén is. (Csak ] zárójelben jegyzem meg: már ki-alakult némi kapcsolat, éppen küldöttségünk látogatása nyomán, a temesvári és békéscsabai színház között. Reméljük, ennek eredménye, mely a két színház műsorcseréjében fejeződik majd ki, sikeres lesz.) Az út megnyílt e találkozások előtt, ennek egyik jele a temes- vári fiatalok látogatása Békésicsabán és a mi ittlétünk Romá- ] nia gazdag kulturális hagyomá- nyokkal rendelkező városában. ] És barátságunk, mely Békéscsa- bán és Temesváron kötődött a két város ifjúsága ■ között, a záloga annak, hogy a kapcsola- ] tok más társadalmi rétegek és más korosztályok között is egyre ] jobban erősödnek. Jól tudjuk, hogy mindkét nép közös érdeke ez. GÁBOR ISTVÁN, a budapesti „Szabad Ifjúság" munkatársa Temesvár tartomány mezőgazdaságának helyzete és távlatai (Folytatás az első oldalról) pedig azért, mert e növény termesztéséhez kedvező feltételek vannak országunk nyugati tartományaiban. Nagy előrehaladást jelent az, hogy négyévi kutatás eredményeképpen az eddigieknél sokkal bővebben termő és a betegségekkel szemben ellenállóbb vonalakat sikerült létrehozni. Az egyes növények tanulmányozásával párhuzamosan a mezőgazdasági kutatók nagy figyelmet fordítottak a növényi betegségek tanulmányozására is. A megfigyelések alapján megállapították az egyes betegségek tűzfészkeit, ami iíszzl járul a betegségek elleni védekezés sikeréhez. Mivel az éghajlati tényezők nagy olyással vannak a növények élzére, nem lehetett figyelmen kívül hagyni az éghajlati viszonyok tanulmányozását sem. Ennek során kitrnt, hogy országunk nyugati részében 3 különféle éghajlati zóna különböztethető meg, melyeken belül egész sor sajátságos mikrozóna van. Az éghajlat zónálása ugyancsak nagymértékben hozzájárul az egyes növények rajonálásának megkönnyítéséhez. A kutatásokat a növénytermesz-tÖ,N. kollektíva, tés mellett, nem hagyta figyelmen kívül a nemzetgazdaságunk fejlesztése szempontjából oly fontos másik kérdést: az állattenyésztés kérdését sem. Ennek keretében természetesen fő helyet kapott a takarmányalap biztosítása problémájának tanulmányozása. Az e téren levont következtetések rendkívül értékesek, mert tudományosan megmagyarázzák az egyes állatfajok elosztásában és ezek termelékenysége terén mutatkozó hiányosságokat. Ilyenformán megállapítást nyert, hogy a takarmányalapnál, főképpen a zöldtakarmánynál, nagy a hullámzás és bizonytalanság éppen azért, mert ennek mintegy 30 százalékát alkalmi forrásokból biztosítják. A fentieken kívül az Akadémia helyi bázisának mezőgazdasági kollektívája lefektette Temesvár tartomány termelési vidékeinek térképét és ennek alapján elkészítette a távlati zanálási tervet. Továbbá: számbavette a jelenlegi agrotechnikát (talajművelés, növényápolás stb.), s megkezdte az ennek megfelelő munkaerő-szükséglet kiszámítását, hogy ennek aránján megállapíthassák a jövőbeni munkaerőszükségletet. Az eddigi eredményeképpen tevékenység született kutatások, tervek, térképek stb mind kiindulópontként szolgálnak Temesvár tartomány mezőgazdasága feljavítására. Ezek a tervekelsősorban előirányozzák a leromlott (sós, hordalékos, homokos, lapos, erodált stb.) talajok feljavítását, ami által igen jelentős számmal növekedik Temesvár tartomány termőterülete. Hasonlóan növekedni fog a talajok termőképessége az öntözéses gazdálkodás kiterjesztésével (kb. 40—50.000 hektár), a szerves és szervetlen trágyák ésszerű felhasználásával, valamint a helyi viszonyoknak megfelelő agrotechnikai módszerek alkalmazásával. A fentieken kívül, ha mindehhez hozzászámítjuk a termelési ágak sokoldalú fejlesztését és ésszerű összehangolását, a munka termelékenységének növekedését, az önköltség csökkentését és mindazon célkitűzéseket, melyeket a párt Központi Vezetősége 1956 júnus 16— 174. plenárisa meghatározott, biztosítani tudjuk a mezőgazdaság állandó emelkedését. A tartomány felvirágzásáért és mezőgazdasága helyreállításáért folytatott harc azonban nemcsak a tudomány embereire, hanem a lakosság egész összességére vonatkozik. A kutatásokat végző agronómusok már eddigi munkájukban is számos esetben igénybe vették a tömegek figyelmeztetését, megfigyeléseit, gyakorlati megállapításait, melyek hasznosak voltak tudományos munkájuk tökéletesítéséhez. Az Akadémia temesvári bázisa mezőgazdasági kollektívájának agronómus kutatói ,a Párt II. kongresszusa szellemében fáradhatatlanul küzdenek azért, hogy 1956 végére egy eredményekben még gazdagabb mérleggel állhassanak a dolgozó nép elé, bebizonyítva, hogy tudásukat és a tudományt a nép rendelkezésére bocsátják, vele egyvonalban harcolnak a szebb, boldogabb élet megteremtéséért. Tanévnyitás Minisztertanácsi határozat értelmében az óvodák, általános iskolák (nappali tanfolyamok), pedagógiai iskolák, szakiskolák, zenei és koreográfiai iskolák, szakmai iskolák, technikai szakiskolák (amelyek 7 osztályt végzett növendékeket vesznek fel) és a katonai középiskolák szeptember 15-én kezdik meg az 1956—1957-es tanévet. Szakembereink a kampányban A Tudományt és Kultúrát Térj esz■M tó Társaság Temesvár tartományi fiókja is igyekezett segítséget nyújtani a betakarítási kampányban. Csak a múlt hónap folyamán a TKTT 80 előadást szervezett tartományunk falvaiban is községeiben különböző időszerű kérdésekről, így „Végezzük a tarlóhántást egyidőben az aratással", „Üzemanyag és cserealkatrészek megtakarításával csökkentsük az önköltséget", „A munka megszervezése a traktorosbrigádban", ,,A traktorosbrigád és a mezei brigád munkájának egybehangolása“ és más hasonló tárgyú előadást tartottak. Ezeken az előadásokon több mint 6000 kollektivista és egyénileg dolgozó földműves vett részt. Ezenkívül a temesvári mezőgazdasági intézet tanárai is meglátogattak sok állami és kollektív gazdaságot és szaktanácsaikkal segítették e mezőgazdasági egységek dolgozóit. a Béke-Világtanács helsinki, budapesti AZ RNK ÍRÓSZÖVETSÉGE TEMESVÁRI FIÓKJA a napokban fogadást rendezett egy külföldi író tiszteletére Az Írót Pendar O’Donnellnek hívják és Írországból jött hazánkba. Hatvanhárom éves. Középtermetű ember, vörösarcú, kékszemű. Haja hófehér. Apja anyja hegyvidéki parasztok; ő maga egész életét az ir nép szolgálatába állította O’Donnell élete (kissé) az ir nép regénye. Mert ez a hófehér hajú ember töretlen hittel bízik az ir nép jobb jövőjében, regényeiben az ir parasztok, halászok életét tükrözi viasza és, mint a Béke-Világtanács tagja, népének békeszeretetét, békeakaratát tolmácsolta stockholmi ülésein. DEADAR O’DONNELL tanítónak készült. Dublinben azonban megismeri a szakszervezeti mozgalmat és rádöbben az ír munkások és parasztok nyomorúságos helyzetére. Szakít a tanítói pályával és elhatározza, hogy egész népének tanítója lesz. Hamarosan felismeri azt is, hogy az ír nép jövője szorosan összefügg a nemzeti függetlenséggel és ezért a függetlenségi harc egyik vezetője lesz. Az ír burzsoázia közben kiegyezik az angol burzsoáziával, elárulják a függetlenségi mozgalmat és O’Donnell, mint számos szabadságharcos társa, börtönbe kerül. A börtönben lesz író. Itt írja meg első regényét „Szigetlakók" címmel, melyet oldalanként csempésznek ki a zárt falak mögül A regény New York-i kiadónál jelenik meg; első munkáját elismeréssel fogadja az irodalmi közvélemény. Mindez azonban nem zavarja a bosszúért lihegő angol és ír burzsoáziát. Osztálybíróságuk halálra ítélte O’Donnellt, akit azonban barátai a börtönből megszöktetnek. Évekkel később ismét a bíróság előtt áll. A vád: Lazította az ír parasztokat a földesurak ellen. O’Donnell a törvényszéki tárgyaláson adatok tömegével bizonyította az ír parasztok nehéz életét, mely elől önkéntes száműzetésbe menekült. (Száz évvel ezelőtt Írországban és Angliában nyolcmillió ír élt. Ma mindössze négymillió lélek!) O’Donnell továbbra is hűséges maradt népéhez, a szabadság eszméjéhez. Tagja volt az Antifasiszta írók Nemzetközi Szövetségének. Írásban és szóval harcolt a fasizmus ellen. Részt vett a spanyol nép szabadságharcában, melyet Francóék ellen vívtak és „Üdvözlet“ címmel regényben állított emléket a spanyol szabadságharcosoknak. Mint az országos béke-BIZOTTSÁG VENDÉGE jött hozzánk. Volt Csehszlovákiában és a Magyar Népköztársaságban. Két hete tartózkodik hazánkban. Járt Bukarestben, Sztálinvárosban és számos községben. Két naftáA tervezte temesvári tartózkodását és ezt az időt arra is felhasználta, hogy meglátogassa a karányi állami gazdaságot. Az írószövetség temesvári fiókjának nagytermében az asztal körül román, magyar, német és szerb írók ülnek. O‘Donnell szenvedélyesen érdeklődik az írószövetség temesvári fiókjának munkája iránt. — Nálunk — mondja — nehéz az írók élete. Tizennégy esztendőn keresztül szerkesztettem az egyetlen rendszeresen megjelenő irodalmi folyóiratot, melyet két évvel ezelőtt kénytelen voltam beszüntetni. Nagy baj nálunk az is, hogy nemcsak a folyóiratok és a könyvkiadóvállalatok, hanem a lap- és könyvterjesztővállalatok is a nagytőkések kezében vannak, ők azután a haladó szellemű irodalmi termékek terjesztését megtagadják, vagy szabotálják. Pendar O‘Connell keserűen elmosolyodott. — „Nálunk — közölte — az irói berkekben egy jellemző anekdota járja: Ismert tény, hogy az írónak alaposan meg kell tanulnia a mesterségét, az irás mesterségét. A fiatal írók szomorú tapasztalataik alapján ezt most így módosították: Ha be akarsz lépni, akkor tanulj mesterséget. Legyél asztalos, bádogos, mert az ivás mellett éhen hálnál!“ Az angol és az ír irodalom nagyrészt az amerikai üzletesített „irodalom" befolyása alatt áll. Nagyobbára erkölcstelen szerelmi történetek, kalandregények, háborús visszaemlékezések uralják a könyvpiacot. Ez a magyarázata annak, hogy a jelenkori írországi irodalom nem tud olyan kiemelkedően nagy írókat felmutatni, mint amilyen a prózában Shaw volt, vagy a költészetben Yeats! A beszélgetés során kitűnik az is, hogy az ír, vagy az angol közönség szereti és megbecsüli az igazi irodalmat. Ezt bizonyítja, hogy a klasszikusok nagy példányszámban jelennek meg és a szovjet írók munkái is kelendősek. Az angol és ír olvasók előtt igen népszerűek Solohov regényei. — És a mi irodalmunk? — kérdezi meg közülünk valaki. — Én — hangzik a válasz — Zaharia Stancu két regényét ismerem. A Mezítlábasokat és a Fenevadakat. Mindkét könyv olvasása mélyen megrázott és maradandó élményként él bennem. Stancu román parasztjai sokhelyütt a mi Ír parasztjainkra emlékeztettek. Kár, hogy ír, vagy angol fordításban nem volt alkalmam a Román Népköztársaság több írójának a művét is megismernem. Ebben természetesen a mi üzletesített könyvkiadásunk a hibás, mely úgy fél a haladó szellemi terméktől, mint a bibliabeli ördög a tömjénfüsttől .. NYUGATI VENDÉGÜNKKEL A BESZÉLGETÉS sokáig tart. Órák múlnak, kérdések és feleletek hangzanak el. Végezetül még egy kérdést adunk fel Pendar O’Donnell írónak: — Mit látott nálunk? Gyorsan és határozottan válaszol: — Legjobban megragadott a román és a vele együtt élő népek közös erőfeszítése a szocializmus építése során. Nagy és erős ország a Román Népköztársaság és a fő gazdagsága, a munkások és parasztok munkája. Tulajdon szememmel láttam és meggyőződtem arról, hogy a román nép elszánt védelmezője a békének és nehezen kivívott szabadságának. Mindezt — mondja — megmondom és megírom odahaza, hogy a békét védőket ezzel is erősítsem és a béke ellenségeit gondolkozásra késztessem! KUBAN ENDRE : u ii iiiumum nu in n.«..».iM»iHiiuu««inim»nnii nun mi minimum um nuinMuiui Hinni unni mii írországi vendég IVÁN FRANKO — születésének 100. évfordulójára — Most ünnepeljük az ukrán Irodalom és művészet dekádját. E velünk szomszédos, testvéri nép történelme az elmúlt századok során sok tekintetben megegyezett a román nép viszontagságos történetével. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom az ukrán nép számára is meghozta a gazdasági, kulturális felemelkedést. Felszabadulásunk óta az ukrán irodalom legjobbjainak alkotásai hazánkban egyre ismertebbekké válnak és közkedveltségnek örvendenek. Ki ne hallott volna Tarasz Sevcsenkóról, vagy ki ne gondolna elismeréssel Kornyejcsukra, a kiváló ukrán színműíróra, akinek nagyszerű darabjai, „A nagy műtét“, „Ukrajna mezőin“ stb. megérdemelt szép sikert arattak hazai színpadjainkon. Az ukrán irodalom és művészet dekádjának ünnepe idén egyben az ukrán irodalom egyik klasszikusa, Ivan Franko születésének 100. évfordulója is. 1856 augusztus 26-án született a galíciai Nagujevics faluban (Dragobics megye). Apja szegény kovácsmester volt. A kis Ivan Franko már gyerekkorában megizlette a paraszti sors keserű kenyerét. Megismerkedett az akkori ukrán falu életével, a muzsikák mindennapos gondjaival, nyomorúságával, s ugyanakkor a szabadság, a jobb élet utáni határtalan vágyakozásukkal is. Irodalmi érdeklődése még középiskolás diák korában gyökeredzik. Később egyetemet végez Lvovban s széleskörű irodalmi tevékenységet folytat. Több, mint 40 évi termékeny írói munkásságának gazdag hagyatékaként közel 5000 különböző műve maradt fenn. Ivan Franko írói szemléletének, esztétikájának kialakulására nagy hatással volt az orosz forradalmi demokrata gondolkodók: Bjelinszkij, Csernyisevszkij, Dobroljubov munkássága. Irodalmi téren Tarasz Sevcsenkót vallotta tanítómesterének, az ő hagyományainak legkiválóbb továbbfolytatója volt. Egész életfelfogását, alkotásainak eszmevilágát az emberi felemelkedésbe vetett mély, megrendíthetetlen bizalom jellemzi. Nehéz, sokszor nyomorúságos életkörülményei közepette is mindig meg tudta őrizni optimizmusát, hitét az emberben, Írói munkásságának kritikai realista vonala felfelé ívelő. Bíráló szemmel nézte és rajzolta meg korának társadalmát. Műveinek témáját javarészt a parasztság életéből merítette. Helytelenül, a parasztságot tekintette olyan forradalmi erőnek Ukrajnában, amely képes lesz megváltoztatni a fennálló társadalom fonák, igazságtalan rendjét. Ennek ellenére műveit igaz forradalmiság hatja át. Ivan Franko kíméletlenül harcolt ama ukrajnai nacionalisták ellen, akik demagóg uszító politikájukkal igyekeztek elterelni a tömegek figyelmét a legégetőbb kérdésről, a nemzeti felszabadító harcról. Politikai magatartásának elengedhetetlen tartozéka volt következetes internacionalizmusa. Inkább vállalta a hazaárulás vádját, mintsem hogy egy percre is azonosította volna magát az uralkodó osztályok álhazafias nézeteivel. Tevékenysége miatt a cári hatóságok egy ízben le is tartóztatják. Kiszabadulása után tanulmányozza Marx és Engels műveit s közeledik a munkásmozgalomhoz, amely a századfordulón kibontakozófélben volt. Ivan Franko életműve műfaji és tematikai szempontból egyaránt igen változatos: író, költő, dramaturg, műfordító, publicista és irodalomtörténész egy személyben! Fontos szerepet töltött be az ukrán irodalmi nyelv létrehozásában, amely a múlt század 70-es éveiben még sok meddő vita tárgyául szolgált és az ukrán, ószláv, lengyel és német nyelv valamiféle furcsa szintézise volt. Franko ezt a „műveit“ mesterségbeli nyelvet az ukrán nép nyelvével helyettesítette. Az irodalom terén szerzett érdemeiért a harkovi egyetem „Az orosz irodalom doktora“ címmel ajándékozta meg. Szépirodalmi művei a publicisztika erős jegyét viselik magukon. Eszmei tartalmukat tekintve erőteljes tiltakozást fejeznek ki korának társadalmi igazságtalanságai ellen. Legkiemelkedőbb költői alkotása „A csúcsról és a mélyből“ című gyűjteménye, amely több versciklusból áll és Galícia életét ábrázolja megrendítő realitással. Novellái, elbeszélései a munkásosztály szervezett harcát, az öntudatosodó munkások alakjait, az ukrán falu életét, gyermekkorának élményeit elevenítik meg. Ivan Franko mint drámaíró is tehetségesnek bizonyult és számottevő szerepet töltött be az ukrán drámairodalom fejlesztésében. Több színdarabot irt, legmaradandóbb közülük az „Ellopott boldogság“, amelyet hazánkban megérdemelt nagy sikerrel mutatott be a bukaresti Nemzeti Színház. De két hazai magyar színház színpadán is előadták a darabot. Ivan Franko harcos publicista és tehetséges kritikus volt. Irodalmi hagyatékának némelyik alkotása nem mentes ugyan az eszmei tisztázatlanságoktól, s a művészi kidolgozást tekintve is széles skálája nyílik az értékelésnek. Ennek ellenére gazdag életműve értékes része az ukrán nép és az egész haladó emberiség kulturális örökségének. i ! “Ukrajm, izmímm IVAN FRANKO: Úgy ragyog, mint ki ünnepel, Szent, tiszta szépség fényes éke És rajta pompázik a jel: őszinteség, szeretet, béke. Úgy ragyog bár, de mégis oly Boldogtalan, mert annyi bánat Nyomorgattá, hogy halk sikoly Minden hangja könnyes dalának. Jól ismerve, hát lehet-e, Hogy ne szeressem szivből mégsem, S ne olvadjak egész bele örömmel, áldozatra készen? De megszeretve, lehet-e Isteni szépségét felednem, S szenvedve, mindennek felette Nem sírig s síron túl szeretnem? S gátolja tán e szeretet A másikat, a drágát, szentet Azokhoz, kik bilincseket Hordanak s kiket ütnek, vernek? Ki nem érez szeretetet Éppúgy minden testvérrel szemben, Mint a napfény — nem szerethet Téged sem, Ukrajna, szerelmem! BACSKI GYÖRGY fordítása Kedd, 1958 augusztus 28 Ahol rossz a munkabeosztás A SZABADSÁGOLÁSOK, a fürdőidény teljében vagyunk. A vasúti jegy valósággal közszükségleti cikk lett ezekben a hetekben. Aki nem hiszi, menjen el a temesvári menetjegyirodába. Csütörtökön délelőtt is körülbelül száz ember kígyózott az egyetlen pénztárablak előtt. Benézünk délután is. Az elgondolás helyes volt, mert délután már két ablaknál szolgálták ki a megnövekedett közönséget. De mégsem jártunk szerencsével. Az ablak hat órakor az orrunk előtt lezárult, mert letelt a szolgálati idő, ami minden bizonnyal meg is felelt a valóságnak, de az egy—két órája várakozókra mégis igen kellemetlenül hatott. Többen folytatták az álldogálást a megmaradt sornál. Persze annak is a végén. Mi másnapra hagytuk a jegyvásárlást. De a látvány ugyanaz: egyetlen ablak felé hullámzó 80— 100 emberből álló sor... nem akarjuk részletezni azoknak az óráknak eseménydús történetét, amíg végre jegyhez jutottunk. Csak egy-két szemelvény. A százas tömegből sokan pusztán felvilágosításért álltak sorban, amit aztán nem kaptak meg, a jegyre várakozók ugyanis jogosan tiltakoztak az ellen, hogy az egyetlen jegykiadó elvtársnő még információk adásával is töltse drága idejét. A helyjegyes, vagy a külföldi vonatok jegyigénylőit ugyancsak a nemlétező „másik“ ablakhoz utasította a pénztárosnő. Ugyan ablak még lett volna, csak mögötte nem volt senki. Végre többórás időveszteség után közölte egy közömbös férfihang, hogy a nemzetközi jegyeket egy órakor adják, a helyjegyeket pedig, ha beérkezik a bűvös diagramma. Tehát megint átcsoportosulás. Az egész hullámzó mozgásról a „hátulsó pár előre“ című vidám gyermekjáték jutott eszembe, csakhogy teljesen ellenkező előjellel, mert itt, akik végre sorra kerültek, azokat újra hátraküldték. Legszomorúbb pedig az a végtelen egykedvűség, amellyel a menetjegyiroda vezetője az egész „játékot“ szemlélte. Hiába könyörögtek felvilágosításért, hiába követeltek még egy pénztárt, még csak válaszra sem méltatta az itt-ott bizony elég hangos tömeget. MINDEN VALÓSZÍNŰSÉG SZERINT megvan a menetjegyiroda előre meghatározott munkarendje, és ezt csak helyeselhetjük. De enynyi hidegvérrel ülni az üvegfal mögött egy láthatóan nem mindennapos torlódás tetőfokán, már nem a munkarendhez való higgadt alkalmazkodás. Ez a felháborító dölyfösség. Nem szólva arról, hogy a munkaprogram megállapításának helyessége nagyon is kétségbevonható, amikor egyetlen ember adja a jegyeket és másik három a belső bürokráciával foglalatoskodik , a közönség meg belesápad a várakozásba Ilyen magatartással nem csoda, ha a menetjegyiroda vezetőjének a legegyszerűbb intézkedések sem jutnak eszébe, amelyekkel pedig legkevesebb egyharmadával csökkenthetnék a sorbanállást. Például táblákon és idejében jelezni: „Ez a pénztár a külföldi jegyigénylők számára... óra között nyitva“, vagy „Helyjegyes vonatokhoz csak ... órával a vonat érkezése előtt adunk jegyet"... „Hálókocsijegyek csak... nappal hamarább válthatók“. Soroljuk még? Hiszen ha ilyen tanácsokra egyáltalán szükség van, félő, hogy a temesvári menetjegyirodában a hozzáértéssel még tán gyengébben állunk, mint a szocialista egységeinkre egyformán kötelező előzékeny, készséges kiszolgálással. (V. E.)