Szabad Szó, 1956. október-december (13. évfolyam, 232-308. szám)
1956-12-22 / 301. szám
X Nyikolaj Alekszejevics Osztrovszkij — haláiáinak 20. évfordulója — N. A. OSZTROVSZKIJ 1904 szeptember 29-én született. Alig 32 éves volt, amikor 1936 december 22-én meghalt, de hősi élete és művei halhatatlanok. „Az ember számára az a legszebb, — mondotta Osztrovszkij — ha még akkor is szolgálja az emberiséget mindazzal, amit alkotott, amikor már megszűnt létezni.“ Sem a nagy történelmi események, sem a szovjet irodalom újabb nagyszerű eredményei nem homályosították el a szovjet nép e nagy fiának alakját. A fasizmus elleni nehéz harcokban az ő könyvei a fronton küzdő katonák hű barátai voltak. Hősi alakja a legnehezebb napokban is lelkesítette az egész szovjet népet. „Az acélt megedzik“, egyike volt Oleg Kosevoj legkedvesebb könyveinek; barátaival együtt a német megszállás napjaiban is gyakran kezébe vette Osztrovszkij regényét. De a csehszlovák nép nemzeti hőse, Julius Fucsik is már 1943-ban olvasta Osztrovszkij regényét és így írt róla: „A kommunista semmitől sem fél — ez a könyv lényege, ez Osztrovszkij életének tanulsága.“ Osztrovszkij híres regényéről, „Az acélt megedzik“-ről a horthysta Magyarországra is eljutottak a hírek. A Magyarországon illegálisan terjesztett kommunista „Új hang“ hasábjain részletek jelentek meg a műből. A felszabadulás után pedig több műve ismert és becsült lett az olvasóközönség előtt hazánkban is. AKI ELOLVASSA OSZTROVSZKIJ REGÉNYEIT, cikkeit, leveleit, olyan szovjet ember jellemét ismeri meg, akit a legnagyszerűbb korszak, a szocialista forradalom és a szocializmusért folyó harc kora szült és nevelt. Osztrovszkij Ukrajnában született, munkásember fia volt. Sokáig nem tanulhatott, neki is, mint hősének, Pavel Korcsaginnak, dolgoznia kellett gyermekkora óta. Ifjúsága a forradalom és a polgárháború éveire esik. 15 éves, amikor belép a Komszomolba s rögtön fegyvert fog, a hírneves Bugyonnij seregébe áll be. A harcban súlyosan megsebesül. A polgárháború befejezése után a Komszomol felelős munkával bízza meg, de nem sokáig tud helytállni. Kegyetlen betegsége kidönti a harcosok soraiból. Annyira elhatalmasodik rajta a betegség, hogy előbb teljesen elveszti mozgási képességét, később látását is. Rendkívüli akaratereje azonban éppen akkor bontakozik ki Minél súlyosabb béklyót rak rá a betegség, annál elszántabban küzd ellene. Egyik levelében, amelyet Davidova ápolónővérnek írt, ezt olvassuk: „Három éve harcolok az életért , és mindig vereséget szenvedtem. Ha nem volna lényem alapja, törvénye, hogy az utolsó lehetőségig küzdjek, már régen főbelőttem volna magam.“ TÍZ ÉVIG KÜZDÖTT AZ ÉLETÉRT, mindig ugyanolyan szenvedélyesen, mint ahogyan régebben a fronton harcolt. Ez a tíz év azzal telt el, hogy roppant akaraterejével birtokba vette az emberi kultúra legnagyobb kincsét. Amíg lát, napi 20 órát olvas, orosz, nyugati és szovjet írókat. Különösen kedves barátaivá lesznek Tolsztoj, Puskin, Csehov, Gorkij. Annyit olvas, hogy — jellemző apróság — a könyvtárban olvasólapjára már nem férnek fel az írók nevei és a művek címei, így, a könyvtári szabályoktól eltérően, az Osztrovszkijnak kiadott könyveknek csak a számát írják fel. A párt iránti szerendét mutatja, hogy betegen is vállalja egy marxista kör vezetését, ahol ifjú párttagokat és komszomolistákat tanít. Kitűnő előadó volt. Hallgatóit színes, szenvedélyes szóval, kedves humorával, lágy lírájával vonzotta. Már ezek a beszélgetései megmutatták a jövőbeli írót és publicistát. 1930-BAN KEZDI ÍRNI „Az acélt megedzik“ című művét. Ekkor már nap nap után meg kellett küzdenie a vaksággal, a mozdulatlansággal. A regény első része 1932-ben jelent meg. Két évre rá a második. Tartalmára már címe is rávilágít. „Az acélt nagy tűz, gyors lehűlés edzi meg. Akkor lesz erős és törhetetlen. Így edződött meg a mi nemzedékünk is, rettenetes megpróbáltatások soráét“ — mondotta Osztrovszkij a „News Chronicle“ című amerikai lap tudósítójának. Könyvében annak a nemzedéknek történetét írja meg, amely hatalmas történelmi események tüzében és viharában edződött meg. Olyan hőst formál Pavel Korcsagin eleven alakjában, akit az olvasó szeretett barátként fogad s akiben ugyanakkor a szovjet ember jellemének legszebb vonásait ismeri meg. PAVEL KORCSAGIN RÉSZT VESZ a népet felszabadító harcokban és a szovjet állam létrehozásában. Az Író azt mutatja meg, hogyan változik, hogyan fejlődik jelleme e közben. Minden tettének vezérfonala, hazaszeretete. 1934-ben kezdi írni másik nagy regényét, „A vihar szülöttei“-t. Az ukrán népnek az elnyomók elleni harcáról, a polgárháborúról, az első komszomolistákról, az ifjú gárdáról szól ez a mű. Befejezni azonban nem tudta, csupán az első kötetet írta meg. Ellensége, a halál, 1936-ban kiszakította kezéből fegyverét, a tollat. De Osztrovszkij tovább él Tovább él regényei hőseiben, a lángoló publicista cikkeiben. Hősies élete, acélos jelleme, emberszeretete, törhetetlen hűsége pártja iránt, mélységes hazaszeretete példaként áll az egész világ haladó ifjúsága előtt — ezért szeretik, ezért olvassák mindenütt. (Osztrovszkij: „Az élet lángja“ című kötete előszava nyomán). SYLVESTER VICTOR: A kis mosónők Azokat az új irányzatokat, amelyek jelenleg a szovjet irodalomban érezhetők, röviden a következőképpen határozhatjuk meg: a szó művészetének területén az alkotás ma tágabbkörű, mint a múltban, behatol a társadalmi élet különböző területeire, közvetlenebbül és határozottabban nyúl a napirenden lévő témákhoz. Nem véletlen, hogy ezek az irányzatok a szovjet irodalomban éppen ebben a történelmi szakaszban hangsúlyozódtak ki. A kommunista párt XX. kongresszusa nyíltan és határozottan megmutatta, hogy a szovjet irodalom az élet mögött maradt. A kongresszus magasra értékelte a szó mestereinek szerepét a kommunista társadalom megteremtésében s ugyan SZABAD SZÓ oooooooooooooooooooooooooooioooooooooooooooooooaoooOSZTROVSZKIJ: Óvjuk az író kitüntető címét! Tézisek a Komszomol X. kongresszusára irt felszólaláshoz Moszkva, 1936. április 17. Kedves elvtársak, erősen megilletődve és megha- tódva lépek erre az emelvényre. Hiszen én is egyik harcosa valt gyök annak a zászlóaljnak — az „emberi lelkek mérnökei“ zászló- 8 aljának —, amelyet itt olyan szigorú bírálat ért. Milyen kép tárult fel itt előttünk, a népek 8 hatalmas szövetsége fiatal gár- 8 dójának seregszemléjén? Magátitok is látjátok, köröskörül min- 8 den feltartózhatatlanul halad előre. A felszabadított nép, a 8 bolsevik párt vezetésével egyre újabb magaslatokat hódít meg. De ebben a győzelmes előnyeg múlásban az „emberi lelkek 8 mérnökeinek“ zászlóalja, vall- juk meg őszintén, nem teljesítik a ráháruló felelősségteljes fel- 8 adatokat. Mert mit látunk? A tűzvonalban ott küzd az élen- 8 járó, a bátor harcosok szakasza. 2 ők nem maradtak el a gyors, 8 győzelmes előnyomulásban. Nem 8 rozsdásodott be fegyverük. Alek Iszandr Fagyejev is a tűzvonal- 8 ba vezette a vörös partizánokat, Solohov a csendes Don körül is gyűjtötte össze a kozák bolsevi- 8kokat, Vszevolod Visnyevszkij a 8 balti forradalmi matrózokat vezette harcba. Megjelent „Lova- 8saival" Janovszkij, aki megta 8lálta helyét csatarendünkben. Még akad pár jó harcos ebben a szakaszban. . De hol vannak 8 a többiek? Hiszen egy zászlós aljban vagy háromezer harcos 8 van. Zászlóaljunk szikár, ősz- 8 bajusza, dicsőségövezte parancsnoka* *, ügyének nagy mestere, mérgesen pödörgeti bajuszát s szigorúan, ingerülten dörmögi: „Hej, meg vagyok áldva ezekkel a hátramozdutókkal: reggeliznek valahol hátul, ötven kilométerre a fronttól. A konyhájuk megrekedt a mocsárban. Csak szégyent ne hozzanak ősz fejemre". Persze, ez szomorú tréfa, de nagy adag igazság van benne. Életvidám, tudásra, zenére, irodalomra szomjazó ifjúságunk olyan dallamos, szép, szivetlelket gyönyörködtető dalokat vár költőinktől és íróinktól, amelyekben cseng a szó is, meg a zene is. Szívesen megírt, szórakoztató, a valóságot híven ábrázoló, magas művészi színvonalon álló könyveket követel íróitól. Becsületbeli ügyünk, hogy kielégítsük ezeket a követeléseket. Vannak-e a szovjet irodalomban alkotó erők ehhez? Vannak! Törekedjünk a csúcsok felé oooooooooooooocxiooooooctoooooooooooooooooooooooooní minden fizikai és szellemi erejé- | nek megfeszítésével, szakadat- t lan tanulással és újratanulással, csak a harcban és az építésben * való közvetlen részvétellel vív- 8 hatja ki az író az első helyet a 8 csatasorban. Nem élhet senki a 8 régi dicsőségből, a régi győzelgmekből. Tudjuk, hogy országunk 8 élenjáró dolgozói — a sztahano- visták — nem állnak meg az elért eredményeknél, hanem hősies munkával tartani igyekeznek az elsőséget a munkában. Ez becsületbeli ügyükké vált. Az Írók viszont gyakran az első jó könyv után lepihennek habáraikra, de az élet rohan, az élet nem bocsátja meg a mozdulatlanságot , és megelőzi ezeket az Írókat. Ez pedig tragédia A dicsőség „veszélye“ Az a fiatal harcos, akit kiváló 8 munkájáért dicsőséggel vesz körül az ország, sohase veszítse el 8 a talajt a lába alól. Érezze min 8 dig ezt a talajt maga alatt, éljen 8 együtt a közösséggel, ne felejtse, hogy a közösség nevelte. Az a 8 nap, amikor elszakad tőle, a vég | kezdete lesz. A harcos ékessége: | a szerénység, a felfuvalkodottaság, az elbizakodottság pedig a kapitalista múlt, az individualiz 8 mus csökevénye. Mennél szeré- | nyebb a harcos, annál jobb. Ez 8 igen, de igen erősen vonatkozik | az Írókra is. Új érzések Barátság, becsület, közösségi szellem, humanizmus — ezek ba- | rátaink. A bátorság-a, vitézség- | renevelés, az odaadó hűség a for- 8 radalom iránt, az ellenség gyű- 8 lölete — ezek a mi törvényeink. A fegyveres ellenségre csak egy 8 vár nálunk — halál, pusztulás. A kapitalista hadseregnek az a 8 katonája, aki eldobja a fegyvert„ « feladja a harcot, — már nem el- 8 lenség. Segítünk neki, hogy ki- k ij józanodjon és elnyomói ellen 8 8 fordítsa szuronyát. De határta-lanul gyűlöljük a fegyveres el- 8 8 lenséget; a szovjetország fiatal harcosa a fegyveres harcban — g csak egy célt, egy törekvést is- gs mer — megsemmisíteni az ellen- 8 séget. Az ellenség gyűlöletével 8 megszerzott hazaszeretet — csak- is ilyen hazaszeretet hozhat 8 számunkra győzelmet. Ahhoz pedig, hogy gyűlöljünk, ismer- 8 nünk kell az ellenséget, ismer- e nünk kell a vérengző ellenség 8 aljasságát, álnokságát, kegyet g lenségét — és az íróknak beszél- | niük kell erről. 8 g („Az élet lángja" című kötetből).* hooOOOQOOOO(X>OQOOOOOOOO<X>00 OOQOOOOOCOCQGOOOOOOOCO& *) Osztrovszkij Gorkijról beszél. itt Maxim Legyenek a könyvek inkább kisebbek, de érdekesebbek. Szürke, színtelen könyvnek nincs helye a könyvespolcon. Nem lophatjuk a becsületes dolgozó drága idejét, nem fecsérelhetjük el vele pihenését. Tanítani csak az tud, aki többet tud azoknál, akiket tanítani akar. Az írónak az a kötelessége, hogy irtsa a kapitalizmus maradványait az emberek öntudatából. A mi olvasónk szigorú, kíméletlen kritikussá vált. Nem lehet akármit eléje rakni. A népet, nem lehet becsapni, ez meddő fáradozás. A nép megérzi, ha művünk nem őszinte, hamis, kiagyalt, elátkozza félrelöki a félig olvasott könyvet és rossz hírünket költi. Az elveszett jóhírt pedig nehéz visszaszerezni. Óvjuk a szovjet író kitüntető címét. De ne felejtsük el, hogy csak becsületes, nagy munkával. ‘jooaoapoooocx3c3üOücx<oüot.fxjoot3oooooooooooooooCToaoooocr<30u.'x.-ocx)<x)OoOüOooüOoooot>au.'x,rviaocx>ocjacocaooü< FERCH FERENC: Zöldségszedő nők. IDC Goethe és Schiller műveinek bemutatója a temesvári Állami Német Színházban Az elmúlt héten a temesvári Állami Német Színház a két klasszikus német költőfejedelem, Johann Wolfgang Goethe és Friedrich Schiller műveiből összeállított műsort mutatott be. Goethe legelső színpadi műve: „Die Laune des Verliebten“ (magyarul „A szerelmes ifjú szeszélye“ közelíti meg az eredeti címet) egyfelvonásos verses pásztorjáték. Az üde hangulatú, kissé naiv cselekmény közzéppontjában egy túlzottan féltékeny fiatal pásztor áll. Az egyfelvonásos szereplői Margot Köttlinger, Helga Sandhof, Ernst Kraus, Otto Grassl és Franz Greger szép sikert arattak. A pásztorjáték rokokó légkörének megteremtéséhez szerencsésen járul hozzá Richard Oschanitzky stílusos kísérőzenéje. Schiller „Der Neffe als Onkel“ („Az unokaöcs mint nagybácsi“) című háromfelvonásos vígjátéka voltaképpen fordítás egy Picard nevű francia szerző művéből. A nem nagyigényű, de vidám eleven színdarab helyzetkomikuma két közeli rokon feltűnő hasonlatosságából adódik. A vígjáték szereplői közül kiemelkedett Alice Szabó, Helga Sandhof, Margot Köttlinger, Ernst Kraus, Otto Grassl, Julius Vollmer. Nagy tetszést keltettek az Ízléses színpadi jelmezek, íme egy jelenet Schiller „Der Neffe als Onkel“ című vígjátékából. Az új a szovjet irodalomban akkor határozataiban felfedte a művészetben és az irodalomban lévő nem kielégítő helyzet okait, konkrét módon meghatározta az irodalmi alkotás legfontosabb feladatait a mostani feltételek között. Jelenleg teljes bizonyossággal elmondhatjuk, hogy a Szovjetunióban újjászületett és következetesen megnyilvánul a művészi alkotás felfogásának marxista módja. Az irodalom mindegyik tehetséges mestere előtt széles út nyílt meg és látható, mennyi örömmel és bátorsággal indultak el ezen az úton a szovjet írók. Az írók mind világosabban megértik, hogy az igazi alkotás lényege nem a valóság egyszerű visszaadása, hanem az új felfedezése, az élet ama alapjainak felkutatása és igazolása, amelyek még alig tűntek fel és fejlődnek. A SZOVJET IRODALOM határozott fordulata az aktuális témák felé különösképpen a napjaink kolhozéletéről szóló művekben tapasztalható. Az utóbbi hónapokban alkotott elbeszélésekben, karcolatokban, novellákban és költeményekben, V Ovecskin, Sz. Antonov, V. Tendrjakov, Sz. Zaligin nem hallgatják el a szovjet falu fejlődésének nehézségeit. Ellenkezőleg, jellemző rájuk az, hogy felvetik a kolhozfalu egész sor időszerű problémáját, jellemző az az irányzat, hogy tartalmat adjanak a leírt ■ konfliktusnak, hogy mélyrehatóan ismerik az egyszerű munkás jellemét. Ezek az irók ■egész jellemeket tudnak kialakítani és fejlődésükben mutatják be őket. Bátran hordozzák végig hőseiket az élet nehézségein, örömein és bosszúságain és ezért könyveik széleskörű olvasótömegek figyelmét tartották lekötve. Igen jellemző e tekintetben a tehetséges V. Ovecskin író sikere. Pár hónappal ezelőtt a sajtóban megjelent „Nehéz tavasz“ című elbeszélése; ez bizonyos mértékben előző könyveinek — „Vidám hétköznapok“ és „Az első sorokban“ — befejezésének tekinthető. Ezek, túlzás nélkül, napjaink kolhozéle-Irta: A SUMSZKI I a nyelvtudományok kandidátusai te irodalmi krónikájának nevezhetők. QVECSKIN ÚJ KÖNYVÉNEK a hősei —• emberek, akiknek a mindennapi munka iránti magatartásuk különböző — megfeszített harcok, bonyolult keresések és éles konfliktusok világában élnek. Közülük az olvasók legmelegebb rokonszenvét nyerik meg Martirov és Dolgusin- két erőteljesen körvonalazott ember. Martinov és Dolgusin a szovjet dolgozók vezetőit személyesítik meg Harcos, bátor emberek és ugyanakkor tele megértéssel, akik ismerik az életet; számukra nagyon fontos ösztönözni a kolhozparasztok alkotó kezdeményezését, az a vágy, hogy legyőzzék a nép nagyszerű céljainak útjába kerülő akadályokat, hogy harcoljanak minden ellen, ami mozdulatlan, egyhelyben topog. Martinovot és Dolgusint a pártos kérlelhetetlenség jellemzi a negatív jelenségekkel szemben s jellemzi az érzések fiatalos tisztasága. Az alkotás valóságos hősei ők. V. Ovecskin számára valóságos irodalmi sikert jelent az új könyvében ábrázolt Borzov, a rajoni pártbizottság titkára, akinek leírásához a szerző frissességgel teli, élesen szatirikus stílust használt. Ez a korlátolt, de mindig öntelt ember ama önkényeskedésnek a konkrét képét adja az olvasónak, amely még nemrégiben is létezett egyes falvakban. „Verték előttem az asztalt és vertem én is, sürgettek és sürgettem én is“ — ismeri el Borzov és ezzel akaratlanul is leleplezte az emberek vezetésének nem megfelelő stílusát, amely neki és a hozzá hasonló vezetőknek is annyira megfelelt. Az élet maga azonban félreállította Borzovot a rajon vezetésérel és helyét a tevékeny, intelligens Martinov foglalja el. A BORZOV ÁBRÁZOLÁSÁBAN " megvalósult szintézis oly hatalmas, hogy a „borzovizmus“ szó egyenértékű lett a negatívummal. A sajtóban éppen úgy, mint a szovjet emberek mindennapi szótárában ez a szó legtöbbször szinonima deszpotizmussal, a brutális adminisztrálással. Az éles bírálat jellemez más témáknak szentelt, más, az idén megjelent irodalmi műveket is. Mint eddig is, az élet haladó jelenségei a szovjet regényírók, költők és színműírók figyelmének központjában vannak, azonban a régi, a pusztulásra ítélt bírálata a művészi kifejezés eszközeivel ma mélyrehatóbbá, következetesebbé vált, mint a múltban. V. Ovecskin könyve nem egyedülálló az utóbbi szovjet irodalmi újdonságok között A harcos szellem jellemzi a Kazakevics „Ház a piacon“ című regényét is, amely felidézi Lubencov szovjet tiszt, egy német városka parancsnokának, nehéz megpróbáltatásait a háború után. A szerző ebben a regényben felveti és kifejleszti a honpolgári bátorság fontos témáját; síkraszáll a bizalomért a becsületes emberben és szenvedélyesen azokkal az emberekkel, akik a mozdulatlanság, a dogmatikus gondolkodás rabjai és akik a forradalmi éberséget a kispolgári gyanakvással helyettesítik. A szovjet élet időszerű kérdéseit más művekben is felvetik. D. Granyuk rövid, de benyomást keltő novellájában, az „Önálló véleményében leleplezi egy tudományos intézet akaratnélküli vezetőjét, aki nem tud megvédeni egy értékes embert egy, a pártapparátusba befurakodott semmirekellő támadásaitól V. Tendrjakov egyik novellája a bürokrata formalizmust, az ember iránti közömbösséget leplezi le. Mindezen élesen bíráló és az olvasók érdeklődését felkeltő művek emocionális ereje abban rejlik, hogy előidézik a szovjet ember haragját minden ellen, ami lélektelen, visszataszító, ami akadályozza a nép előrehaladását. A szovjet irodalom mind nagyobb bátorsággal hatol be az életbe, segít felszínre hozni mindazt, ami elmaradott és elavult s ezzel hozzájárul mindama fejlesztéséhez és megnyilvánulásához, ami haladó, új, pozitív. A szovjet irodalom fejlődésének jelenlegi szakaszát a pozitív hős tükrözésében elért sikerek jellemzik. Ovecskin és Kazakevics könyveinek egy darabból faragott és robusztus jellemei mellett, ugyancsak meg kell említenünk A. Bek nemrégiben megjelent „Berezskov élete“ című regényének építő-njító alakját. Berezskov mérnököt az olvasónak gyorseszű emberként mutatja be, akit egy nagy szenvedély tölt el. Az új keresése — ez ennek az embernek az életében a magatartás vezérfonala A SZOVJET IRODALOM új irányzatairól és jelenségeiről szólva, elsősorban a prózai művekre hivatkoztunk. Ami a szovjet költészetet illeti, ebben is megmutatkozik az élethez való közeledés irányzata, az, hogy jobban feltárja az egyszerű ember szellemi életét. Ha elolvasod egyes ismert szovjet költők — A Tvardovszkij, N. Aszejev, K- Szimonov, B. Paszternák, V. Lugovszkocsi, P. Antokolszkij, Sz. Mihalkov, Sz. Kirszanov, L. Martinov új versgyűjteményeit és ciklusait, valamint sok ifjú költőét, világosan láthatod, hogy a költői gondolkodás elmélyültebbé vált. Végül szóljunk a szovjet irodalmi élet jellegzetes vonásáról , új időszakos kiadványok megjelenéséről és a régiek feltámasztásáról. Nemrégiben, 15 esztendős megszakítás után, újból megjelent az „Ifjú gárda“ folyóirat, amely társadalmi, irodalmi kérdésekkel, valamint a kezdő szovjet írók nevelésének kérdéseivel foglalkozik. Érdekes kezdeményezést jelentenek a „Lityeraturnaja Moszkva“ és a „Don versek“ almanachok. A szovjet irodalom előrehaladása és szerepének növelése a nép életében — ez további tagadhatatlan tanúsága annak a ténynek, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának következetes harca a demokrácia lenini elveinek megerősítéséért reális konkrét eredményekkel jár. (Agerpres) Szombat, 1956 december 23 Egy kiváló alakításról régóta ismerem Czák Timmont. A sepsiszentgyörgyiek színpadán láttam először. Azóta évek teltek el s ismeretségünkből csupán annyi maradt meg számomra, hogy egy külön világot képvisel: a nagyravágyás, a kapzsiság, a dölyf és a rafinéria világát. A napokban a temesvári Állami Színház magyar tagozatának színpadán láttam viszont Czák Timont. Mondhatom, nagyon megváltozott, nemcsak külsőleg, de belsőleg is. Most éreztem csak igazán, hogy Czák Timon nem egy szövegkönyv szerepét játszó negatív figura, hanem sokkal több ennél élő hús-vér ember, akivel én, mint néző, szemben állok, akinek aljas cselszövéseit meg kell akadályoznom. Együtt éltem, együtt játszottam a darabbal, annak hőseivel s különösen Czák Timonnal, akinek sokszor szerettem volna lefogni kezét, megbénítani agyát, amelyben olyan rideg számításokon alapuló cselszövéssel fonta hálóját, hogy aztán szerencsétlen, akaratnélküli, elesett és megvetett emberek vergődjenek ebben a hálóban. A havasok ura csak nevet ** ezen a vergődésen, lelki gyönyört érez és mosolya torz, kegyetlen mosoly szavai pedig mérget fröccsentenek. A falu „reprezentánsai" az ő markában vannak A sikkasztó állomásfőnök épp úgy mint a pálinkával és hízott disznóval megvesztegethető csendőr őrmester, vagy a fonnyadozó bájait áruba bocsájtó postáskisasszony. És ez a marok, amely lassan, de biztosan tapad ezeknek az embereknek a torkára, hogy kioltsa életüket, olyan erőt, olyan hatalmat képvisel, amelyet majdnem a harmadik felvonás végéig nem lehet megtörni, elfojtani. De jóllehet Czák Timoa tudatában van ennek az erőnek, egy percre mégis meginog. Megrogygyan a térde, elhagyja ereje, a■ mikor a földjüktől megfosztott havasi favágók dühével, haragjával találja szembe magát. Maga sem akarja elhinni, hogy ő, a havasok va, egy percre félni kényszerű.„ De mégis félt, féreg módjára lapult s amikor már nem győzte erejének, hatalmának megszemélyesítését szavakba önteni, ez az erő csak dadogás lesz s hangfoszlányokká törpül. Az indulat, a belső tusakodás utolsó erőfeszítése hangtalanná teszi száját, arcán eltorzulnak a vonások és szemébe kiül a gyűlölet a megvetés, a félelem és a sunyi lapulás. Pedig a kisemmizett havasi favágók, a Balázsok és a lyonok csak beszélni jöttek Czák úrral, mert hivatta őket. Hátra van még az ő szavuk, amellyel ítéletet mondanak a Czák Timonok sorsa felett. S ez az ítélet nem késik A harmadik felvonás végén mint sarokba szorított eb acsarkodiír, csahol, hogy mentse életét. S ez az „ur", a tegnapi erős magabiztos, ravasz és minden eshetőségre számító ember, a havasok ura összeroppan. Egyszerre törpévé zsugorodik, gyáva, önmagától is félő személy lesz. Ez hát Czák Timon, a ,,havasok ura"? Úgy gondolom, igen, így képzeltem el s nem csalódtam. Nem színdarabot láttam, hanem a 16 év előtti társadalom Czák Timonját. Ezért az alakításért csak köszönetet tudok mondani Sarlai Imrének. ---------- A SVÁJCI PESTALOZZI NEMZETKÖZI GYERMEKFALU mintájára, amely nemrégen ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, az angol Pestalozzi egyesület Angliában egy nemzetközi gyermekfalut akar a jövő évben létesíteni. ★ A SZOVJETUNIÓBAN SAJTÓ ALATT VAN Yves Montand, a világhírű francia filmművész és énekes könyve , Du soldi pleine la tété" (Arccal a nap felé). ★ AZ ÁZSIAI ÍRÓK KONFERENCIÁJÁT Új-Delhiben, december 23 és 28 között tartják meg.