Szabad Szó, 1958. január-február (15. évfolyam, 1-49. szám)

1958-01-03 / 1. szám

2 SZABAD SZÓ Péntek, 1968 január . Chivu Stoica elvtárs beszéde a Nagy Nemzetgyűlés ünnepi ülésén KÉPVISELŐ ELVTÁRSAK! A román nép, örömteli szívvel, nagy évfordulót ünnepel ma: a Román Népköztársaság kikiáltá­sának tizedik évfordulóját. Immár egy évszázada annak, hogy a román nép Nicolae Bal­­cescu, a nagy demokrata forradal­már harcos szavával követelte, hogy ........ demokratikus köztár­saságot hozzanak létre ..., hoz­zák létre a szabad és egyenlő, egymástól semmiben sem külön­böző honpolgárok államát, ural­kodó és bojárság nélkül“. A román nép már megvalósí­totta és messze túlszárnyalta ezt a haladó gondolatot: az ország­nak a fasiszta iga alól történt felszabadítása és az új, demokra­tikus államrend kivívása után megdöntötte a monarchiát és megteremtette a Román Népköz­­társaságot , a városi és falusi dolgozók szocialista államát. Jól emlékszünk még arra, mi­lyen nagy örömmel fogadta egész népünk a köztársaság kikiáltásá­nak hírét; a városok utcáin és terein, a falvakon táncra perdül­tek az emberek, énekszótól és vi­dámságtól visszhangzott az or­szág. A dolgozók öröme és remény­kedése indokoltnak bizonyult. Ma büszkén mérhetjük fel azokat a szép eredményeket, amelyeket az új társadalmi rend felépítéséért, a haza anyagi és kulturális fej­lesztéséért tett erőfeszítéseknek köszönhetünk. Milyen mérhetetlenül nagy a különbség a Román Népköztársa­ság s a tőkések és a földesurak igája alatt sínylődő régi Románia között! Gazdag országban szület­tünk, ahol szegénység honolt. A nép zöme a legnagyobb nyomor­ban, a legsúlyosabb nélkülözések között élt. A hegyek és síkságok mélyén nagy természeti kincsek szunnyadtak, amelyeknek haszno­sítása a fejlett ipari országok soraiba emelhette volna országun­kat. De imperialista gazdái arra kárhoztatták a tegnap Romániá­ját, hogy elmaradottságban síny­lődjék, ne fejlessze ki iparát , a gazdasági függetlenség és a ha­ladás alapját. Az ország földje termékeny volt, de azok, akik megművelték s évszázadokon át verejtékükkel és vérükkel öntöz­ték, nem élvezhették gyümölcsét. Dolgos, erőtől és életörömtől duz­zadó népünket járványok és be­tegségek tizedelték, ezrével pusz­tultak a gyermekek. Ezek a sötét idők örökre letűn­tek. Hazánk kiszabadult a ki­szolgáltatottság és a tőkés ki­zsákmányolás bilincseiből. Az or­szág egyetlen és igazi gazdája ma a román nép. Gyermekeink máris nehezen tudják elképzelni — és unokáink még nehezebben tudják majd felfogni — azokat az időket, amikor a nép munkájá­nak gyümölcse maroknyi belföldi és külföldi kizsákmányoló kezébe vándorolt. Ma, tíz évvel a népköztársaság kikiáltása után országunk egyet­len nagy építőtelep, amelyen lan­kadatlanul folyik a munka a jó­lét megteremtéséért valamennyi dolgozó javára. Szinte a földből nőttek ki az olajkutak és gyárké­mények erdői, mindenütt korszerű technikával felszerelt új üzemek emelkednek, amelyek az ország növekvő ipari erejét szemléltetik. Új életre keltek a burzsoá­ földes­­úri rendszerben dermedt elmara­dottságban tartott tartományok. A nagy birtokosairól ismert Olténia, ahonnan az emberek menekültek a szegénység elől és kosárral a hátukon kóboroltak a városokban, ma az ország új kőolajipari bázi­sává válik. A korszerű ipari egy­ségek új életet varázsolnak a hajdan gazdasági elmaradottság­ban tartott Moldvában. Dob­rudzsa, az agyag és bogáncs ha­zája, ma élen jár a bőséget hozó szocialista mezőgazdaság útján. Ha körültekintünk, villamoserő­műveket látunk, amelyek a vizeki folyásából és a föld méhéből ki­kerülő szénből fényt, melegséget és erőt varázsolnak elő a dolgo­zók számára. A traktorok és mezőgazdasági gépek ezrei biztos anyagi alapot jelentenek a mezőgazdaság fejlő­dése számára; számtalan különbö­ző fokú iskola, korszerű kulturá­lis és egészségügyi intézmény épült, falvaink ma már el sem képzelhetők kultúrotthonok, könyv­tárak, szülészetek nélkül. A régi, faekével szántó Romániától, a­­ mai Román Népköztársaságig — amelyben lendületesen fejlődik a gazdasági és a kulturális élet, amely az első olyan országok kö­zé tartozik a világon, ahol atom­reaktor működik s amely az em­beri értelem e nagyszerű találmá­nyát békés célokra hasznosítja —, hatalmas ugrás van. S ez meg­mutatkozik azokban a gyökeres, újjáteremtő változásokban, ame­lyek hazánkban az elmúlt évtized alatt végbementek. KÉPVISELŐ ELVTÁRSAK! Nem volt könnyű eljutnunk idáig, nem volt sima az út azo­kig a szocialista vívmányokig, amelyeknek ma örvendezhetnek dolgozóink. Népünknek nehéz harcokat kellett megvívnia a ki­zsákmányolás és elnyomatás év­századai során, míg végül is sza­baddá, saját sorsának gazdájává válhatott. A Román Népköztársaság bete­tőzése a román nép évszázados bátor szabadságharcának, nemzeti függetlenségéért folytatott küzdel­mének. A szabadságért, a nemzeti függetlenség kivívásáért harcol­tak Mircea cel Bătrîn és Ștefan cel Mare forró hazaszeretettől fűtött katonái, Horia felkelői és Tudor pandúrjai; ezért küzdöttek 1877 dorobáncai és a felszabadító anti­­hitlerista háború hősei. Ez a hazafias küzdelem új, ma­gasabb síkán folytatódott a mun­kásosztály vezetésével. A harcok­ban edzett, nehéz próbákat kiál­lott kommunista párt vezette munkásosztály, amely élére állt a tömegek forradalmi harcának a kapitalista-földesúri kizsákmá­nyolás ellen, súlyos áldozatokat hozott az országnak a kizsákmá­nyolok igája és a fasiszta járom alól való felszabadításáért, sú­lyos áldozatokat hozott a haza és a román nép szabadságáért. A népi demokratikus rendszert uralomra juttató népi forradalom kezdetét az 1944 augusztus 23-i fegyveres felkelés jelentette, ame­lyet a Román Kommunista Párt szervezett és vezetett a dicsősé­ges szovjet hadseregnek a fasisz­ta seregek fölött aratott győzel­mei folytán létrejött körülmények közepette. A párt országunk konkrét tör­ténelmi körülményeinek és az új nemzetközi helyzetnek figyelembe­vételével alkotó módon alkalmaz­ta a marxi-leniai tanok alapvető tételeit, amelyek szerint a mun­kásosztálynak ki kell vívnia a ha­talmat, és eredményesen megszer­vezte a kizsákmányoló osztályok uralmának megdöntésére képes társadalmi erőket A párt — a kommunisták és szocialisták között létrejött mun­kásegységfront alapján — bizto­sította a munkásosztály akcióegy­ségét. Ezt az egységet utóbb még­­inkább összekovácsolta a mun­kásosztály egységes, marxi-leniai pártjának megalakítása. A föld­birtokok kisajátításáért és az agrárreform forradalmi megvaló­sításáért vívott harc tüzében összeforrott és megerősödött a munkásosztály szövetsége a pa­rasztság tömegeivel, a munkás­­osztály vezetése mellett. A párt széles demokratikus frontot ho­zott létre, amely a forradalom első szakaszában magában fog­lalta a parasztságot — a prole­tariátus legfőbb szövetségesét —, a kispolgárság széles rétegeit és a liberális burzsoázia egy részét. Megvalósult a­ népi demokratikus rendszer, a munkásosztály vezető szerepével. Ebben az időszakban, amikor heves politikai harcok dúl­tak és a tömegek a tudatos törté­nelmi alkotás színvonalára emel­kedtek, a parlament az 1946-os választások nyomán átalakult a népakarat eszközévé, mélyreható demokratikus reformok megvaló­sítójává. A reakciós burzsoá pár­tok, amelyek mint a kizsákmányo­ló osztályok eszközei és a kato­nai-fasiszta diktatúra pártfogói és támogatói amúgyis kompromit­tálták magukat a tömegek sze­mében, most teljesen levetették álarcukat a nép előtt és átalakul­tak az ország ellenségei kém- és diverziós szerveinek ügynökségei­vé. A nép kiseperte ezeket a párto­kat az ország politikai életéből és a kommunista párt köré tömö­rült, mert benne látta létfontos­ságú érdekeinek igazi képviselő­jét, méltónak tartotta arra, hogy rábízza sorsát és vezetőjévé vá­lasztotta a nemzeti és társadalmi felszabadulásért vívott harcban. A dolgozók a kommunista párt ve­zetésével eltávolították a kor­mányból a burzsoázia utolsó képviselőit, megdöntötték a mo­narchiát és kikiáltották a Román Népköztársaságot. A politikai ha­talom teljes egészében a dolgozó parasztsággal szövetkezett mun­kásosztály kezébe került. A dolgozók felháborodással és megvetéssel űzték el országunk­ból a Hohenzollerneket, akik ural­muk gyászos éveiben a burzsoá­zia, a földesúri osztály és a kül­földi nagytőke érdekeinek hű őr­zői voltak, áruba bocsátották és eladták az ország kincseit a nyugati trösztöknek, odadobták a román népet ágyútölteléknek az agresszív monopolista körök által kirobbantott rablóháborúkban, be­szennyezték kezüket a kenyérért, földért és szabadságért küzdő munkások és parasztok vérével. A dolgozók megkönnyebbülten lé­­legzettek fel, amikor elűzték ezt az óriási parazitát, amely tucat­jával kaparintotta kezébe a gyá­rakat, üzemeket és bankokat, a több százezer hektáros birtokokat és évtizedeken át hizlalta magát a nép verejtékes munkájából és Románia kincseiből. Országunkban azok a forradal­mi átalakulások, amelyek nyomán a munkásosztály kivívta az egész politikai hatalmat, nagy vona­lakban békésen mentek végbe. Ezt egész sor kedvező belső és külső tényező tette lehetővé. A burzsoázia és a földesúri osztály nem tudta erőszakkal elnyomni a néptömegek harcát, nem tudott polgárháborút kirobbantani, noha nem hiányoztak a belső és külső reakció katonai-fasiszta puccskí­sérletei sem a nép harcának vér­befojtására. A párt előrelátta eze­ket a próbálkozásokat és megfe­lelő intézkedéseket tett, lanka­datlan forradalmi éberségre ösztö­nözve a tömegeket. Ez tette lehe­tővé, hogy csírájában szétzúzzuk a reakció kísérleteit s hogy a munkásosztály polgárháború nél­kül vivja ki a hatalmat. Országunk tapasztalatai újból igazolták annak a lenini tételnek az abszolút helyességét, amely sze­rint a kapitalizmusból a szocializ­musba való átmenet nélkülözhetet­len feltétele, hogy a politikai ve­zetést a munkásosztály gyakorol­ja. Éppen a marxi-lenini pártja által vezetett munkásosztály he­gemóniája tette lehetővé a forra­dalom ilyen irányú fejlődését or­szágunkban. Saját gyakorlatunk révén győződtünk meg Marx és Lenin ama tanításának helyességé­ről, hogy a szocialista társadalom építésére való átmenetnek lénye­ges és kötelező előfeltétele a pro­letárdiktatúra megvalósítása a konkrét történelmi helyzetnek meg­felelő egyik vagy másik formában. A Román Népköztársaság né­pünk történelmének legdemokrati­kusabb kormányzási formája. Köz­társaságunk alapvetően különbözik a nép által gyűlölt és a dolgozók el­nyomására épült egykori burzsoá­­földesúri államtól, amely üldözés­sel, börtönnel és golyóval felelt a dolgozók minden arra irányuló próbálkozására, hogy beleszólja­nak az állampolitikába, az állam ügyeinek vezetésébe. Államrendünk erejének és felsőbb­rendűségének forrása abból fakad, hogy a Román Népköztársaságban a politikai hatalom a városi és a falusi dolgozók kezében van, tény­legesen ők vezetik az országot és nem csupán papíron, hanem a va­lóságban is a legszélesebb demo­kratikus szabadságjogokat élvezik. Ez reális, szocialista demokratiz­mus, amelynek alapja az a tény, hogy a kizsákmánylókat megfosz­tottuk a legfőbb termelőeszközök­től, s azok most a dolgozók kezé­ben vannak. Magától értetődik, hogy szocia­lista államrendünk nincs és nem is lehet a kapitalizmus dicsőítőinek ínyére. Véleményük szerint a ter­mészet vagy a gondviselés azért teremtette az embert, hogy kizsák­mányolják, a szocialista országok­ban pedig, ahol felszámolták a tőkés kizsákmányolást, szerintük nincs szabadság és egyenlőség. De mi­lyen „egyenlőség“ ről lehet szó a nagy, monopolisták és az általuk ki­zsákmányolt tíz- és százezernyi munkás mindegyike között, a nagy gyarmati konzorciumok tulajdono­sai és rabszolgáik között? A kapi­talista állam és a polgári demo­krácia osztályjellegének lényege az, hogy egy maroknyi kizsákmányoló cinikus uralmat gyakorol a dolgo­zók óriási tömegei és egész népek felett. Boldog a román nép, hogy egy­szer s mindenkorra megszabadult az efféle képmutató demokrácia „jó­téteményeitől“. A kizsákmányolás alól felszabadult román nép arra­ használja fel a népi demokratikus államot és a termelőeszközök szo­cialista tulajdona által biztosított nagy erőforrásokat, hogy szüntele­nül tovább fejlessze népgazdaságát, tovább emelje életszínvonalát. Népi demokratikus államunk szé­leskörű építőmunkát végez, nagy­szabású tevékenységet folytat a nép erőfeszítéseinek megszervezésé­re és a tömegek szocialista neve­lésére. Államunk, mint a dolgozók valóban demokratikus állama, el­tökélten védelmezi a dolgozók szo­cialista vívmányait. A szocialista országok tapasztalatai, az élet va­lóságai bizonyítják, mennyire igaza volt Leninnek, mikor kifejtette, hogy mindaddig, amíg léteznek a kizsákmányoló osztályok és azok maradványai, mindaddig, amíg fennáll az imperializmus, amely minden lehető módon igyekszik alá­aknázni a munkások és parasztok hatalmát, továbbra is fennáll az osztályharc és fennáll e harc ki­éleződésének lehetősége. A népi demokratikus állam olyan szabad­ságjogokat biztosít a dolgozóknak, amelyek elképzelhetetlenek a pol­gári demokrácia keretében, s ugyanakkor a nép alapvető érdekei­nek nevében nem hajlandó cselek­vési szabadságot adni azoknak, akik kezet emelni merészkednek a dol­gozók szocialista vívmányai ellen. Népköztársaságunk erejének és életképességének forrása az, hogy ez a rendszer népünk saját alkotá­sa és megfelel a társadalomfejlődés törvényei objektív követelményei­nek, hogy a legelőrehaladottabb osztály — a munkásosztály — ve­zetése alatt áll és alapja a munkás­paraszt szövetség, a dolgozóknak — nemzetiségi különbség nélkül — szoros egységbe tömörülése a párt és a kormány körül. Sohasem is­mert országunk ennyire szilárd, a nép mérhetetlen szeretetén és támo­gatását alapuló rendszert. KÉPVISELŐ ELVTÁRSAK! A Román Népköztársaság kikiál­tása óta eltelt tíz esztendő a nagy sikerek korszaka volt E sikereket a dolgozók vívták ki az ország gaz­daságának fejlesztése, a szocializ­mus gazdasági bázisának megte­remtése terén. Emlékezzünk csak vissza, milyen volt az ország gazdasági helyzete 1947-ben. A gazdaság fő hadállásai a hazai tőkések és a külföldi trösz­tök kezében voltak, amelyek aztán rendszeres szabotázst folytattak ipari vállalataik szétzüllesztésére, inflációval és a termelés korlátozá­sával akarták a dolgozó népet meg­akadályozni az ország gazdaságá­nak talpraállításában s meggátolni a népi forradalom kibontakozását. A tömegek vásárlóereje 1947-ben — mint tudjuk — nagyon alacsonyra süllyedt. A Román Kommunista Párt moz­gósította a munkásosztályt, a pa­rasztság dolgozó tömegeit és a dol­gozók más kategóriáit, megtörte a burzsoázia ellenállását, s végrehaj­totta az 1947 augusztusi pénzrefor­mot. A párt felszámolta az inflá­ciót, megs­zervezte a gyárak és üzemek munkásellenőrzését s gaz­dasági és pénzügyi intézkedéseivel megteremtette a gazdasági élet helyreállításának és a dolgozók élet­színvonala emelésének előfeltételeit. A munkásosztály az egész hatalom meghódításával lehetővé tette­ a legfőbb ipari és szállítási termelő­­eszközök, a bankok és biztosítótár­saságok államosítását, e javak szo­cialista tulajdonba, népi tulajdonba vételét. Ez azt jelentette, hogy szétzúztuk a burzsoázia gazdasági uralmát, megszüntettük az ember ember általi kizsákmányolását a társadalmi termelés legfontosabb területén, s erőteljes szocialista gazdasági szektort hoztunk létre. A szocialista szektor ma ural­kodó helyet tölt be az ország gaz­sági életében; az ipar, a pénz­ügyek és a hitelrendszer, a kül­kereskedelem teljes egészében szo­cialista, az ország mezőgazdasági területének csaknem a fele a szo­cialista szektorhoz tartozik, a szál­lítás és belkereskedelem mint­egy 85 százalékát ugyancsak a szocialista szektor teszi ki Dolgozó népünk sikeresen valósítja meg az RMP II. kongresszusán a szocializ­mus gazdasági alapjának fejleszté­sére és bővítésére kidolgozott nagyszabású programot. Országunk tapasztalata ugyan­úgy, mint a többi szocialista or­szágok tapasztalatai a szocialista tervgazdaság nagy fölényéről ta­núskodnak. Az 1949—1957. évi ál­lami terveket évről-évre teljesítettük és túlszárnyaltuk s biztosítottuk a gazdaság gyorsütemű fejlődését. Pártunk és kormányunk követ­kezetesen alkalmazta és alkalmaz­za az ország iparosításának és vil­lamosításának általános irányvo­nalát, mint elengedhetetlen előfelté­telét a szocializmus anyagi alapja biztosításának. A nehézipar s első­sorban a gépgyártó ipar fejlesztése — a legfőbb emelt műnek bizonyult a fogyasztási javakat gyártó ipar fejlesztésében, a kis parasztgazda­ságok fokozatos átállításában a gé­pesített szocialista mezőgazdaságra, a dolgozó nép élet- és kulturális színvonalának további emeléséhez szükséges anyagi feltételek megte­remtésében. Az ipari össztermelés 1957-ben 4,2-szerese volt az 1948 évinek; a termelési eszközök termelése több mint ötszörösére, a fogyasztási javak termelése pedig csaknem 3,5- szeresére emelkedett ebben az idő­szakban. A gépgyártó iparban, akárcsak az építőanyagiparban a termelés 1948-hoz viszonyítva csak­nem nyolcszorosára, a vegyiparban pedig csaknem hétszeresére emel­kedett. Ha összehasonlítjuk szocialista iparunk mai termelését iparunk tíz év előtti termelésével, azt látjuk, hogy az 1948. évi egész termelést ma a villamosenergiánál egyetlen év­negyedben, a nyersolajnál alig négy és fél hónap alatt, a szénterme­lésben alig öt hónap alatt, a nyers­vasnál egyetlen évnegyedben, az acélnál nem egész öt hónap alatt, a földgáznál egyetlen évnegyedben, traktoroknál pedig másfél hónap alatt valósítjuk meg. Olyan új iparágak létesültek, amilyeneket a burzsoá­ földesúri Ro­mánia nem ismert: termelünk kő­olaj- és bányaipari felszereléseket, traktorokat és tehergépkocsikat, lét­rejött az elektrotechnikai ipar, a mezőgazdaság számára műtrágyát gyártó vegyipar, a műanyag-, a mű­­rost-, az urániumkitermelő ipar stb. Jelentős eredményeket értünk el az ország villamosítási tervének végrehajtásában. Néhány év alatt 24 hő- és vizierőmű épült, most áll befejezés előtt a nagy békási „V. I. Lenin“ vizierőmű. 1957 végén a villanytelepek beszerelt teljesítőké­pessége kétszer akkora, mint a ré­gi Romániában volt. A nehézipar fejlődésével karöltve és ennek alapján megnövekedett a fogyasztási javak termelése. 1957- ben a textilipar termelése 1948-hoz viszonyítva 3,3-szeresére, az élelmi­szeripar termelése több, mint há­­romszorosára emelkedett. Egy­szersmind jelentősen megnövekedett a választék a közszükségleti cikkek­ben és megjavult a termékek minő­sége. A burzsoá­ földesúri rendszer évei­ben nagy kiterjedésű vidékek, mint például Moldva, Dobrudzsa, Olté­­nia, a mócok földje, a Máramaros, és a székelység lakta vidékek gaz­dasági és kulturális tekintetben rendkívül elmaradtak. Pártunk és kormányunk politikája következete­sen arra irányult és irányul, hogy az ország egész területén növelje a termelőerőket, hogy az összes tartományokat és rajonokat egy­aránt fejlessze társadalmi, gazda­sági és kulturális szempontból. A népi demokratikus rendszer évei­ben Moldvában nagy iparvállala­tok épültek, mint például a romani csőhengermű, a bârladi golyós­­csapágyüzem, a békási cementgyár, a iași antibiotikumgyár, a moldvi —botoşani textilüzemek; a Ma­gyar Autonóm Tartományban üzem­be helyeztük az erdőszentgyörgyi hőerőművet, a remetei tejpor­gyárat, egy könnyűipari alkatrésze­ket gyártó üzemet, a marosvásár­helyi bútorgyárat és ezenkívül­ még sok más vállalatot épí­tettünk, bővítettünk ki és lát­tunk el új felszereléssel; Olténiá­­ban létrehoztuk a craiovai Electro­­putere nagyvállalatot, megkezdtük a kőolajmezők kiaknázását, amelyek az ország egész ásványolaj-terme­lésének mintegy negyedét szolgál­tatják; Rovinari­ban megnyitották a nagy lignitbányát; Liveziben megkezdte működését a cukorgyár; Dobrudzsában nagyszabású vállala­tok épültek, mint például az Ovidiu hőereőmű, a medgidiai fémipari üzem és a cementgyár, egy hal­konzervgyár; befejezéshez közeledik a navodari szuperfoszfát-üzem épí­tése is. A köztársaság kikiáltása óta el­telt 10 év alatt jelentékenyen meg­növekedett a vasúti, országúti, ten­geri és légiforgalom; megteremtet­tük az előfeltételeket ahhoz, hogy 1958-tól kezdve önműködő biztosító berendezésekkel lássuk el a vasútál­lomásokat; a következő években rá­térünk a nagy teljesítőképességű Diesel-elektromos mozdonyok gyár­tására és üzembehelyezésére. KÉPVISELŐ ELVTÁRSAK! Pártunk Központi Vezetőségének 1949 március 3—5-i plenáris ülése kijelölte a mezőgazdaság szocialista átalakításának politikai irányvona­lát, a szocializmus építése érdeké­ben, annak érdekében, hogy felszá­moljuk az ember ember által való kizsákmányolásának minden formá­ját. Az ezen a téren elért nagy ered­mények teljes mértékben igazolják ennek az irányvonalnak a helyessé­gét. Mostanáig több mint 1 millió 300 ezer dolgozó parasztcsalád in­dult el bizalommal a párt által ki­jelölt útán, a szövetkezeti mezőgaz­daság útján, miután saját tapaszta­latai alapján meggyőződött arról, hogy­ a kollektív gazdaságok, a termelőszövetkezetek és a mező­­gazdasági társulások nagy többsé­ge eredményesen dolgozik A mező­­gazdaság szocialista szektora ez­­időszerint országunk szántóterületé­nek mintegy 48 százalékát öleli fel. A népi hatalom éveiben orszá­gunk mezőgazdasága, mely 1938- ban még 25 ezer faekét számlált, nagy lépést tett előre a gépesítés útján. Ma több mint 110 ezer nagy mezőgazdasági géppel és felszere­léssel rendelkezik, közöttük 28 ezer 500 vontató traktorral. A mezőgazdaság technikai és anyagi alapjának és a szocialista szektornak megnövekedése követ­keztében mezőgazdaságunk dolgo­zói jelentős eredményeket értek el a burzsoá­ földesúri rendszertől örö­költ elmaradottság megszüntetésé­ben. Az utóbbi évek globális gabo­natermelése és a főbb mezőgazda­­sági termékek hektárszáma jóval felülmúlta a háború előtti években elért termést. Az elért nagy haladás ellenére, a mezőgazdasági össztermelé­s és a mezőgazdasági árutermelés növeke­dése még elmarad az ipari fejlő­déshez és a lakosság egyre növek­vő igényeihez képest, aminek a mind nagyobb közfogyasztás és a városi lakosság jelentős gyarapo­dása az oka. A mezőgazdasági áru­termelés visszamaradása megnehe­zíti a népgazdaság többi ágainak fejlődését, a városi és falusi lakos­ság életszínvonala további emel­kedésének biztosítását. Pártunk, kormányunk és egész né­pünk igen nagy jelentőségű fel­adata, küzdeni a mezőgazdasági árutermelésnek és elsősorban a me­zőgazdaság szocialista szektora árutermelésének a növeléséért. En­nek a célkitűzésnek a megvalósítá­sa döntő mértékben függ a mező­­gazdaság szocialista szektorának erősítésétől és fejlesztésétől, a dol­gozó parasztok anyagilag érdekelt­té tételététől a mezőgazdasági ter­melés növelésében és az államnak eladott termékek mennyiségének nö­velésében, a növekvő gépesítéstől és a műtrágya használatának az elter­jedésétől. Fontos szerepet töltenek be az ál­lami gazdaságok, amelyek a gabo­natermesztés komplex gépesítésével és a legfejlettebb agrotechnikai módszerek alkalmazásával egyre nagyobb mértékben kell ellássák gabonával és más mezőgazdasági termékekkel az állami alapot. Az 1958. évi állami terv jelentős pénz­alapokat irányoz elő a mezőgazda­­sági munkák gépesítésére és az állattenyésztés, a szőlészet és a gyümölcstermesztés fejlesztésére az állami gazdaságokban. Miközben nagy figyelmet fordí­tunk az összes kollektív gazdasá­gok, mezőgazdasági termelőszövet­kezetek és társulások fejlesztésére, tovább kell folytatnunk a mezőgaz­daság szocialista átalakítására irá­nyuló politikai-szervező munkánkat is, kézzelfogható tények alapján és a szabad elhatározás elvének szigo­­rú tiszteletben tartásával meg kell győznünk a dolgozó parasztokat ar­ról, hogy a közös munka útjára tér­jenek. A kollektív gazdaságokat, a ter­melő szövetkezeteket és a társulá­sokat az állattenyésztés, a gyü­mölcs- és szőlőtermesztés fejlesztése felé kell irányítani, mert ez jelentős hasznot hoz a mezőgazdaság szö­vetkezeti-szocialista egységeinek és a tagságnak. Az említett termelési ágak fejlesztéséhez szükséges ala­pokat nagyrészt a kollektív gazda­ságok, a termelőszövetkezetek és a társulások termésfölöslegének az állammal való szerződéses értékesí­tése útján kell biztosítani. Az állami terv tükrözi azt, hogy a párt és a kormány előszeretettel gondoskodik a traktor-, vetőgép-, gabona-kombájn- és műtrágyater­melés növeléséről, a magas szak­képzettségű gépkezelő káderek nö­veléséről, az ipar, a mezőgazdaság és minden egyéb olyan tevékenységi ág összes erőinek mozgósításáról, amely hozzájárulhat a mezőgazda­ság fejlesztéséhez, az árugabonater­melés növeléséhez,­ a mezőgazdaság szocialista átalakításához KÉPVISELŐ ELVTÁRSAK! A párt és a kormány érdeklődésé­nek központjában a dolgozó nép életszínvonalának emelése áll. En­nek a célnak a valóraváltása az ipar és mezőgazdasági termelés fejlődé­sének, a munka termelékenysége emelésének és a nemzeti­­ jövedelem növekedésének arányában lehetséges. Elég, ha legalább futólag fel­idézzük a dolgozók helyzetét a tő­kés-földesúri rendszerben- a króni­kusan rosszul táplált munkás- és pa­rasztcsaládokat, az óriási gyermek­­halandóságot, a 10—12 órás mun­kaidőt, a tőkések kénye-kedve sze­rint egyik napról a másikra munka­­nélkülivé váló munkások bizonyta­lan holnapját, a földnélküli parasz­tok nyomorát, az árenda, az adók, az adósságok nyomasztó terheit, a­­melyek sok millió parasztcsaládot tettek tönkre. Ezek a tények is, a­­melyek mellé még sokat sorolhat­nánk, mutatják, hogy mennyire megváltozott, milyen előnyösen vál­tozott meg a munkások és parasztok életmódja a népi hatalom évei alatt. A munkanélküliség mindörökre megszűnt. Sokkal nőtt azoknak a száma akik a nemzetgazdaság kü­lönböző ágaiban dolgoznak. Az élelmiszer-, a ruha- és cipőfo­gyasztás jelentősen megnőtt a mun­káscsaládok körében. 1957-ben a munkáscsaládok 2,11-szer annyi húst, 3-szor annyi zsiradékot, 2.6-szer annyi cukrot fogyasztanak, mint 1948-ban. A textil- és cipőfogyasz­tás is több mint kétszeresére nőtt. A szocialista kereskedelemben a la­kosságnak eladott áruk összértéke, az 1948 évi 3,9 milliárd lejről 1957- ben mintegy 34,5 milliárdra emelke­dett (összehasonlító árakban át­számítva). Jelentős szerepe van a dolgozók életszínvonalának emelésében a párt és a kormány határozatai értelmé­ben hozott intézkedéseknek a fize­tési rendszer megjavítására, az ál­lami gyermekpótlékra, a kis nyug­díjak emelésére s a mezőgazdasági termékek legtöbbjénél a kötelező be­szolgáltatás megszüntetésére vo­natkozólag. Ezeknek az intézkedé­seknek a következtében a lakosság jövedelme 1957 folyamán körülbelül 4 milliárd lejjel növekedett, 1956-hoz képest. Ezek az intézkedések még nagyobb mértékben érdekeltté te­szik a városi és falusi dolgozókat az ipari és mezőgazdasági termelés növelésében. Népköztársaságunk munkásainak életszínvonalához tartozik számos szociális intézkedés az ingyenes vagy csak részben fizetett orvosi el­látástól a munkavédelemig, az álla­mi társadalombiztosításig, az an­ya- és gyermekvédelmi intézkedésekig stb. Elég, ha rámutatunk arra, hogy 1950 és 1957 között körülbelül 2 millió dolgozót és gyermeket üdül­­tetett az állam. Ez idő alatt az ál­lam szociális és kultúrás kiadásai a háromszorosára emelkedtek. Kimagasló eredményeket értünk el a nép egészségvédelmében, Falun és városon egyaránt. Kibővült az orvosi rendelők, szülőotthonok, po­­liklinikák és kórházak hálózata. En­nek eredményeképpen az általános és a gyermekhalandóság 1957-ben, 1938-hoz viszonyítva, a felénél is kevesebbre csökkent. A parasztság életszínvonalának emelkedését ékesszólóan bizonyítja az, hogy az utóbbi években nagy­számú lakóház épült falun. 1950 és 1957 között a városokban és a munkásközpontokban, állami alapból több mint 2.500.000 négy­zetméter lakterület épült. Ennek ellenére a városi lakosság növekedése folytán a nagyipari köz­pontokban még nincs elegendő la­kás, sok helyen pedig nem kielégít a meglévő lakások karbantartása. Azonkívül, hogy az állami költség­­vetés jelentős pénzalapokat irányoz elő lakásépítésre, az is szükséges, hogy a néptanácsok és a vállalatok kitartóan dolgozzanak az erre a cél­ra szolgáló alapok növeléséért és ezek legeredményesebb felhaszná­lásáért. Komoly fordulatot kell el­érni az építkezés megjavítása tekin­tetében. A Román Népköztársaságban mélyreható kultúrforradalom megy végbe a tömegek körében örökre letűntek azok idők, amikor a könyv és tíz iskola hozzáférhetetlen volt a milliók számára. A népi demokra­tikus rendszer véget vetett az írás­tudatlanságnak, biztosította a tanu­lás jogát minden állampolgár szá­mára, megteremtette az általános kötelező és ingyenes elemi oktatást. Fokozatosan bevezetjük a kötelező hétéves oktatást. A szónok a továb­biakban több számadatot idézett a közoktatás fejlődéséről országunk­ban. Országunkban a kultúra a töme­gek közkincse lett Nálunk eddig elképzelhetetlenül magas példány­számban kiadott könyveket bocsáta­nak a dolgozók rendelkezésére a könyvtárak tízezrei. Csupán a ta­valy csaknem 3.000 művet adtak ki országunkban, több mint 38 millió példányban. A mozi, rádió és a vezetékes rádió­hálózat kiterjesztése, a televízió be­vezetése jelentős mértékben előmoz­dítja a tudomány és a kultúra ter­jesztését a tömegek között. A Román Népköztársaság kikiál­tása óta eltelt tíz esztendő a nép szolgálatában álló irodalom, művé­szet és kultúra erőteljes fejlődésének szakasza. Következtetésképpen jelentős hala­dást értünk el a dolgozók életszín­vonalának megjavítása terén, s a haladás annál is nyilvánvalóbb, ha elgondoljuk, honnan indultunk el alig tíz, illetve tizenkét esztendővel ezelőtt. Az előmenetelünket lassító nehézségek­ forrása a burzsoáziától örökölt gazdasági elmaradottság volt, az, hogy erőfeszítéseket kellett tennünk és áldozatokat hoznunk en­nek az elmaradottságnak a felszá­molására, továbbá a mezőgazdaság elmaradása a szocialista iparral szemben. Máris elmondhatjuk, hogy sokat tettünk ez átmeneti nehézsé­gek leküzdésére. Pártunk nem elég­szik meg az elért eredményekkel, és az erőteljes és virágzó szocialista gazdaság megteremtésének, az élet­­körülmények szüntelen megjavításá­nak útján vezeti tovább a dolgozó­kat. Egyben megérteti a dolgozók­kal azt, hogy az életszínvonaluk nö­vekedésének üteme döntő mértékben tőlük függ, attól, hogy milyen ered­ményeket érnek el az ipari és mező­­gazdasági termelés növelésében, a munkatermelékenység növelésében és az önköltség csökkentésében, a takarékosság és a vállalatok jöve­delmezőségének biztosítása terén — hiszen mindezek igen nagyjelentősé­gű gazdasági feladatok. KÉPVISELŐ ELVTÁRSAK! A szocializmus anyagi alapjá­nak létrehozásában elért eddigi eredmények lehetővé teszik szá­munkra azt, hogy a jövőben na­gyobb mértékben fejlesszük azokat a termelési ágakat, amelyekhez gazdag nyersanyagbázissal rendel­kezünk. Olyan iparágakról van szó, mint a villanyenergiaterme­lés, vegyipar és cellulóze-gyártás, kőolajipar, földgáz-feldolgozó ipar, fémipar, fa- és építőanyagipar. Elsősorban arra fordítjuk anya­gi és pénzforrásainkat, hogy az előirányzott időben üzembe he­lyezzük azokat az üzemeket és ipari berendezéseket, amelyeknek építése folyamatban van és ame­lyeknek fontos a szerepük a nép­gazdaság összes ágainak fejlesz­tésében, a városi és falusi dolgo­zók életszínvonalának emelésében. Ezek közül az üzemek és ipari be­rendezések közül a következőket kell megemlítenünk : — a­ Vajdahunyadi Kohászati Kombinát új acélműve, előhenger­­déje és hengerműve. Ezeknek ü­­zembehelyezésével évi 400.000 ton­nával növekszik az acéltermelés és 500.000 tonnával a hengerelt , vas termelése; az a nádcellulóze üzem, ame­lyet a Német Demokratikus Köz­társasággal, a Csehszlovák Köz­társasággal és a Lengyel Népköz­­társasággal karöltve építünk. Ez az üzem majd textilma­­rosthoz, papírhoz és más nagyjelentőségű­­termékekhez, va­lamint közszükségleti cikkek szá­mára készít nyersanyagot. A két új műszál- és marost­­üzem, amelyeknek évi összterme­lése 7000 tonnát tesz majd ki. Ez lényegesen növelni fogja textilipa­runk nyersanyagbázisát, lehetővé teszi azt, hogy sok új fajta szö­vettel, kötöttáruval, harisnyával, műszőrmével, kelmével pléddel, szőnyeggel és egyéb áruval bővül­jön a választék; — a moldvai klór-, marószóda- és klorártermékeket előállító üzen 12.000 tonna műanyagot fog ter­melni közszükségleti cikkek gyár­tásához, valamint a mezőgazda­ságban használt jelentős mennyi­ségű gomba- és rovarölő vegy­szert; — a foszfát-műtrágyaüzem és két nagy nitrogén-műtrágyaüzem, amelyek teljesítőképessége együtt­véve évi 500 000 tonna, jelentősen hozzájárulnak majd a mezőgazda­ság hektárhozamának növeléséhez; — a műgumi-üzem, a következő években biztosítani fogja a teher­­gépkocsik, traktorok és mezőgazda­­sági gépek gyártásához szükséges gumiabroncs termelését, valamint nagy választékú fogyasztási cik­kek termelését; — a moldvai kőolajfinomítók ér­katalitikus krakkoló-berendezései lehetővé fogják tenni, hogy első­rendű minőségű benzint és a pet­róleumvegyészeti iparhoz szüksé­ges gázokat termeljük; — a govorai nagy szódaüzem. (Folytatás a 3. oldalon)

Next