Szabad Szó, 1960. április-június (17. évfolyam, 77-153. szám)
1960-04-23 / 96. szám
Vasárnap, 1960 április 24 A nemzetközi Chopin-versenyen kitüntetett Tamara Guszeva szovjet zongoraművésznő országunkban vendégszerepel. A művésznő a szimfonikus filmzenekar április 25-i hangversenyén Csajkovszkij 1. számú zongoraversenyét játssza. Pablo Neruda, a neves chilei író Moszkvába érkezett, ahol részt vesz a nemzetközi Lenin-békedíj kiosztó bizottság ülésein. © Lenin születésének 90. évfordulója tiszteletére a kolozsvári Nemzeti Színház a közelmúltban mutatta be Sz. Rahmanov: Nyugtalan öregség című színművét. A Román Rádió, Színház a mikrofon előtt című adásában nemrég bemutatták a Viborg-negyed című színművet. Rádióra alkalmazta Ion Barna, rendezte Constantin Moruzan érdemes művész. A főszerepeket Costache Antonin népművész (V. I. Lenin), Gh. Măruţă érdemes művész (Szverdlov), Colea Râutu (Maxim), alakították. A könyvterjesztő igazgatóság 40-60 százalékkal csökkentette több mint 500 szépirodalmi és műszaki-tudományos kiadvány árát. © Dolgozók levelei V. 1. Leninhez címmel a Szovjetunió Állami Politikai Kiadója gondozásában .573, jórészt kiadatlan levelet tartalmazó kötet jelenik meg. Sok levél Lenin válaszával, megjegyzéseivel, a dolgozók híradásai alapján hozott intézkedés ismertetésével együtt jelenik meg a kötetben. Nemsokára nálunk is bemutatják a Háború és béke olasz-amerikai koprodukciós filmet, amelyben Natasa Rosztova szerepét az amerikai Audrey Hepburn alakítja. Ion Piso, a kolozsvári Román Opera művésze, április folyamán a Szovjetunió több városában fellép a Rigoletto, a Tosca és a Traviata tenorszerepeiben. FÉNY AZ ÉJSZAKÁBAN ÚGY KEZDŐDIK, mint nem egy látott, ismert, átélt film remek a nagy világégés utolsó pillanatairól. Különösen az emlékezetes „Utolsó tavasz“ jut eszünkbe, amikor a hangszóró békét sugárzó hangját szomjasan habzsoló harcos csoportot meglátjuk. De ez, a már látottal való önkéntelen párosítás és valljuk be, az emiatt bennünk felbukkanó kis csalódottság csak elenyésző pillanatokig tart. Addig, amíg magával nem ragad, el nem fojt bennünk minden más érzést a tulajdonképpeni történet. A háború iszonyú robajától terhes prológ után egyszercsak „leszűkül“ a környezet és ha jól megnézzük, egyetlen szörnyen megviselt ember életének vagyunk tanúi. És mégis, ez az első pillanatra egyéninek tűnő, kisvárosi tragédiák hangulatát idéző életkép nagy, egyre magasabb távlatokat nyit meg, mélységekbe hatol és magasságokba emel. Van valami egészen különös, művészi abban, hogy a film az általános és a sajátos nagyszerű, szuggesztív szintézisét nyújtja. A fiatal tanár tragikus sorsa egyéni sors és mégis több, mint egy vak ember vergődése. Pedig ez a téma erős kísértést rejt magában, az egyoldalú leszűkített nézőpont kísértő lehetőségét. Hányszor láttunk és olvastunk a háború (sokféle háború) hazatért áldozatainak érzelmi, családi drámáiról, a sajnálattá sekélyesedő szerelemről és a testi fogyatékosság „lelki“ visszhangjáról, a fájdalmas érzékenységről és a többi. Mindez természetesen létezik és létezett, de nem meríti ki a problémát. A megrokkant ember nemcsak férj, szerető, vagy apa, hanem állampolgár is, aki dolgozott, aki alkotott, vagy alkotni szeretett volna, mielőtt a gránátszilánk, vagy légnyomás, a gépfegyvergolyó, vagy szurony belehasított életébe. Erről az emberről legtöbbször elfeledkeznek, vagy csak futólag érintik. A „Fény az éjszakában“ nem ezt teszi. Nem mintha a másik végletbe esne (ami semmivel sem volna jobb). Bőven részesül a megalázott férfi maró kínjaiból, életének „otthoni“ részét valóban súlyosan érinti a háború pusztító szele, ő sem jobb, mint sok-sok társa a szenvedésben, ő is az idegek és érzelmek túlfeszített harcának kínlódó áldozata, de - és itt tárul fel a film igazi nagysága - több ennél! Több ennél és merjük állítani: először több ennél, mert a hozzá hasonló „áldozatok“ sorsát ilyen sokoldalúan ábrázolva még nem láttuk. Mereszjev az életben és a filmen társa a mi hősünknek, de nála (legalább a róla készült művekben) mindig és majdnem kizárólag a harc, a társadalmi feladat az uralkodó motívum. Ennek ellenére együtt kell őket említenünk, mert mindketten, a hős pilótatiszt és a „szürke“ kis vidéki tanár egy valamit példáznak, a halálból az életbe visszatérő, a kínon és a pusztuláson úrrá lévő, meg nem hajló, acélossá nevelt fiatal szovjet embert. Azt a szovjet embert, akivel annyiszor találkoztunk már életben és könyvekben, újságok hasábjain és filmekben. A Zóják, Matroszovok, Oleg Kosovojok nemzedékét és azokat, akik felváltották őket, a béke éveiben a Csendes-óceán négy fiatal hősét vagy az egyszerű kis szövőnőt, Valentina Gaganovát. EZ AZONBAN Szaveljev sorsának csak egyik oldala, mert akármilyen szívós is lenne ez a fiatal ember, akármilyen egyéni tulajdonságokkal is rendelkezne, más környezetben nem a szocialista környezet hatása alatt, nehezen, nagyon nehezen tudna feltápászkodni. A szovjet élet azonban ezen a területen is új, emberibb kapcsolatokat, feltételeket teremt. A szovjet hadirokkantak nem koldulnak és nem kallódnak el az élet végvidékein (mint annyian a tőke államaiban). A szovjet városok utcáin megszokottá váltak azok a kis, első látásra furcsa gépkocsik, melyeket a szovjet kormány bocsát a súlyos hadirokkantak rendelkezésére, s amelyek, különleges berendezéseikkel elfelejtetik az elvesztett lábat vagy kezet. Igen, az életben és a filmen, a háború megtépázott hősei biztos és szilárd támaszra találnak államunkban, társadalmunkban, társaikban, népünkben. Minden egyéni tulajdonságán túl ez segíti viszsza Szaveljevet az életbe. Hiszen az a szelíd, mindig komoly, nagyszemű és melegszívű villamosvezető is szovjet lány, az ő természetes társai közül aló! Ha fel akarnánk sorolni a film minden egyes megkapó, megrázó részletét, el kellene mesélnünk szinte elejétől végig. Ez bűn volna azokkal szemben, akik még nem látták. Ezért csak két dologról emlékezünk meg, mert ezekről föltétlenül szólni kell : a rendezőről és Szaveljev alakítójáról. A rendező (Vojnov) nem barátja a cifrázásnak, a mindenáron hatáskeltő mozzanatoknak. Mégis hihetetlenül hatásos, mély és őszinte, éppen egyszerűségénél fogva. Váratlanul, a legjelentéktelenebbnek tűnő részletekből tudja megdöbbentően elénk tárni a lényeget, mint akkor, amikor a katonák vonata átszeli a Szovjetunió határát, mint akkor, amikor a vak tanár újra régi, meghitt iskolájába lép, vagy akkor, amikor Szaveljev oly szánalmasan ül a földön, öszszegabalyodott magnetofonszalagjai között. A fiatal szovjet rendezőnemzedék egyik nagy erőssége az egyszerűség páthosza, a mondvacsinált páthosz teljes mellőzése és a „Fény az éjszakában“ ennek ragyogó példája. Zubkov alakítása kivételes, egészen nagyszabású művészi-emberi teljesítmény. Ha előző filmjeiben jó színésznek, színes, őszinte, rokonszenves egyéniségnek ismertük meg, úgy most e szerep nehéz, minden szempontból nehéz próbatételében érett, nagy művészt ismerünk meg benne. Megfosztva az egyik legfontosabb megjelenítő eszköz, a szemjáték lehetőségétől, Zubkov megdöbbentő erővel tudja arcával és egész testével, minden legkisebb moccanásával élni azt, akit megtestesít. Szeret és tépelodik, szenved és harcol és mindezt végtelenül egyszerű, kis villanásnyi mozzanatok révén tudja érzékeltetni. Kevés hasonlóra emlékszünk és várjuk művészetének újabb ajándékait. SÁNDOR ISTVÁN SZABAD SZÓ irodalom Művészet A bukaresti Hadsereg Színházának temesvári vendégszereplése HIVATALOS VIDÉKI KÖR-1 ÚTJA SORÁN két napig Temesváron vendégszerepelt a bukaresti Hadsereg Színháza. Április 20-án és 21-én két-két előadásban mutatták be a temesvári színházlátogató közönség előtt a „Blanduzia kútja“ és „A forradalom nevében“ című színművet. Ez a négy előadás városunk kulturális életének jelentős eseménye volt, a színházat zsúfolásig megtöltő temesvári dolgozók számára emlékezetes élményt nyújtott Első előadáson a nagy román klasszikus, Vasile Alecsandri költői szépségű művének kiváló tolmácsolását láttuk, ami egyaránt érdeme az előadás rendezőjének, Ion Sahighian érdemes művésznek és a színészeknek, élen George Vraca népművésszel. A római társadalom keresztmetszetét látjuk: egyik oldalán az állati sorban tartott rabszolgák gyötrelmes élete, másikon az uralkodó osztály, a maga embertelen erkölcsével, rothadtságával, fényűző, henye életével. Kifejező jelenetek egész sora érzékelteti a rabszolgák szenvedését, szabadság utáni emésztő vágyakozását. A kitűnő együttes színészeinek sorából is kiemelkedett George Vraca népművész nagyszerű alakítása. George Vraca páratlan kifejező erővel érzékeltette az érzelmek gazdag skáláját. Szövegmondása, színészi játéka az előadást a színházkedvelő temesvári közönség számára igazi ünnepi eseménnyé avatta. SZÍNHÁZLÁTOGATÓ KÖ°ZÖNSÉGÜNK előtt a nagy Lenin alakja elevenedett meg a színen. Az emberiség lángelméjű tanítója emlékének adózott hódolattal a Hadsereg Színházának együttese, mikor Lenin születésének 90. évfordulója alkalmából műsorára tűzte Satrovnak „A forradalom nevében“ című színművét. Satrov a felejthetetlen 1918. esztendő döntő jelentőségű, megpróbáltatásokkal teli napjainak emlékét idézi e művében. A nép, amelyet, Leninnel az élen szilárdan vezet az SZKP, roppant erőfeszítéssel áll helyt az ellenséges támadások, s a nehéz gazdasági helyzet feltételei közepette. Számtalan harcos áldozza fel életét a forradalom győzelméért, családok vesznek oda az ellenforradalmi bandák ellen, a munkások és parasztok hatalmának megvédelmezéséért vívott harcban. Jaska is, ez a fiatal költő, aki forradalmi verseket szavalva járja végig a falvakat, vásárhelyeket, szintén elveszti övéit. Egyedül maradt a világban a másik két gyerek, Vászja és Petyka is, s most csavarognak, a koldulásból élnek. Bolyongása során a két gyerek öszszetalálkozik Leninnel és Dzerzsinszkijjel. Szerető melegséggel közeledik a két vezető a gyermekekhez, de azok - annyi hányódás, megpróbáltatás után - bizalmatlanná váltak. A két gyermek később elkerül Moszkvába, s hogy megélhetésükhöz pár garast keressen, Kaminszkaja földbirtokosnő könyvtárának elköltöztetésénél segédkezik. Nem is sejtik, hogy nem csak könyveket szállítanak, hanem a könyvek közé rejtett üzemanyagot is, s ezzel az ellenforradalmárokat segítik. Komszomolisták világosítják fel a két fiút. Ők, amint megtudják az igazságot, segítenek a Csekának ártalmatlanná tenni a bandát. Ennek során találkoznak újra Leninnel és Dzerzsinszkijjel. Egy bolsevik leányánál, a komszomolista Tanja Golubjovánál van a szállásuk, itt kerülnek össze újra Jaskával, s itt esnek át a forradalom tűzkeresztségén. A szabotálok bandáját sikerül letartóztatni, de ebben a harcban Jaska életét áldozza. A fiatal kettő, halála előtt - amikor elhatározza, hogy ő is jelentkezik frontszolgálatra - megírja Leninnek ajánlott, utolsó versét. CATROV SZÍNMŰVÉT a Hadsereg Színháza gondosan kidolgozott, meggyőző erejű előadásban hozta színre. Éreztük a kor levegőjét, éreztük Lenin és harcostársai forró emberszeretetét, s a jövő nemzedék iránti gondoskodását. Mindez elsősorban is Andrei Brădeanu szakavatott rendezői kezét dicséri. A díszletek - melyeket ugyancsak ő tervezett - szintén sikeresen juttatják érvényre a darab alapeszméjét. Jaska szerepében Mariana Oprescu nyújtott elmélyült, hiteles alakítást. A másik két gyermek - Barbu Serbian és Sandu Constantin - szerepe szerinti igazi gyermek volt. A komszomolisták, ifjak szerepében jellemábrázoló készséggel mutatkozott be Sabin Făgărăşanu, Cornel Rusu, Rodica Ţuţuianu. Val. Sandulescu színművész - a Blanduzia kútjának Maecenása - most Dzerzsinszkij szerepében csillogtatta meg tehetségét, a maga sokrétűségében ábrázolva a harcban, az ellenséggel szemben kérlelhetetlen, harcostársaival s a gyermekekkel való kapcsolatában mélyen érző, melegen emberi Dzerzsinszkijt. A darab központi alakja Lenin. Színpadi megelevenítésének megtisztelő, nagy feladatát Vasile Niţulescu kapta. Temesvári közönségünk eddig a Kreml toronyórájában, Gh. Leahu érdemes művész alakításában, más felfogásban láthatta Lenint. Úgy tűnik, V. Niţulescu nagyobb gondot fordított arra, hogy külső megjelenésében, taglejtésében minél jobban hasonlítson arra a Leninre, akit a filmekből ismerünk - bár kevésbé igyekezett visszaadni az emberiség jövőjéről álmodozó, a gondolkozó tanítómestert. Említésre méltó a művész kifejező taglejtése. Általában megállapíthatjuk, hogy egészében jól oldotta meg nehéz feladatát. A TEMESVÁRI KÖZÖNSÉG elismeréssel nyugtázza a Hadsereg Színháza együttesének törekvését, mely színvonalas, jól sikerült előadásával felelevenítette a forradalomnak ezt a hősi korszakát, s a forradalom, a proletariátus, a szovjet állam vezetőinek forrón szeretett alakját. MÁNDI GÁBOR Május elseje megünneplésére készülnek a Pécska rajoni kultúrházban Gazdag kultúrműsorral készülnek május elsejére a Pécska rajoni művelődési ház műkedvelői. A vegyes kórus új énekszámokkal, a táncosok román, magyar és más nemzeti táncokkal lépnek színpadra. Külön ünnepi műsorral szerepel majd a Vasile Roaitu kollektív gazdaság fiataljaiból álló rigmusbrigád is. Schiopi Atanasie zenetanár irányításával már javában próbálnak. De nemcsak a rajoni művelődési ház műkedvelő-együttesei, hanem a községi és falusi kultúrotthonok műkedvelői is szorgalmasan készülnek a nagy ünnepre. A rajon több kultúrotthonának együttesei, nagylaki, tornyai, szemlaki, nagyperegi, kisperegi, sajtényi, fenlaki stb. tánccsoportok, ének- és zenekarok és más műkedvelő csoportok május elsején szerepelnek a rajoni művelődési házban. Próbál a rajoni kultúrház rigmusbrigádja SZEMLÉR FERENC: $,atz,egy kis nyírfa-erdőn zúg át a fehér felhőket bontó friss északi szél. Szikkad tőle a láptalaju föld, mint tiz, húsz, negyven évvel ezelőtt. Szikkad az út, melyen a tegnapi eső után itt járkált valaki s nyomát oly mélyen tartja a homok, hogy minden percben rája bukkanok. Látom a fák közt, a mezőn, a rét füve fölött léptei erejét... — a tó partján, a kavicsos agyag mentén, a viz színén, a viz alatt, égen és földön, felhőn, talajon, időn, téren tapodni szilajon . .. Arany zászlót a nyír ágainak feszit lent járó északhoni nap. Vándort köszönt talán ez ünnepi lobogó-disz . .. Ezzel hódol neki, ki itt járt egykor, vagy talán nekünk jelzi, hogy él, aki rég messze tűnt. A parton a sok apró nád, habos haragos-vörös vízben hajladoz. Egy barna buga hozzám ér, kezem borzong, amint bársonyát érezem. Arra int tán, hogy nézzem a habot, hol milliónyi parány kavarog, mely csapdosta még ladikja falát, midőn a vándor némán partra szállt... Egy hang sincs . . . Csak a felhőkillanó árnyát dobálja s méltán ring a tó . . . Csak nedvesen liheg a friss kerek, melyet nem láttam s mégis ismerek . .. Csak északi föld jár ölet nekem . .. Csak szél süvölt... Vagy a történelem. 1 .I «1 ” Ái,; fc* '% jV ,v "* ~ /; ■; , - v' - H; Xi " ' rVii14 • i Ili :.s ' : mWm A bukaresti Scinteia téren leleplezett Lenin-szobor A Részlet egy készülő regényből. A cselekmény a felszabadulás utáni időben játszódik le. ... Egy ilyen nehéz üzleti körút befejeztével, úgy három óra tájt, egyedül ült a hideg, káposztaszagú kantinban. Kanalával dobolva várta, hogy az örökös késései miatt zúgolódó, formátlanul kövér, de csinos arcú szakácsnő felmelegítse félretett ebédjét... A lépcső felől lárma hallatszott, bakancsok kopogtak, valami ütödő ládaszerűség dobbant. Az ajtó felcsapódott. Gergely topogott előre, arca vörös volt a megerőltetéstől, vállát, karjait teher húzta le. Élére döntött szekrényt cipeltek, a szekrény másik végét emelő Hollóssal. Letették és talpára állították a szekrényt. Egyszerű bükk-alkotmány volt, elől üvegezett ajtóval. - Hát ez mi lesz? - Könyvtár! - Gergely félénken nézett a gyárvezetőre. - Dobó elvtárs azt mondta, hogy engedélyezni tetszett. Petrás bólintott. Eszébe jutott, hogy két hét előtt Dobó tényleg szólt erről a könyvszekrényről és hogy ő akkor örült neki és jóváhagyta. Most arra is emlékezett, hogy Ilus dicsérte Gergely könyvvásárló szenvedélyét és ezért fürkészve mérte végig a rongyos munkaruhás, okos, fiatal férfit és átvillant rajta: „Hátha ez az ember is alkalmas párttagnak!“ A szakácsnő a négyszögű tálalóablakon végre beadta a forró káposztafőzeléket. Míg amazok a szekrény polcait illesztették helyükre, ő mohón kanalazta, nyelte a főzeléket és az asztallapra rögzült szemmel a sejt megalapításán gondolkozott. - Miért eszik így?! Nincs kenyere?! - kérdezte Hollós. A fejét rázta és tovább evett. Mikor a gyomrát mardosó éhség kissé csillapult, Gergelyhez fordult és meg★ ----—--kérdezte, honnan akar könyveket szerezni. Kiderült, hogy már van vagy hetven könyvük. Gergely gyűjtési akciót kezdett, így szedte össze a munkásoktól, Dobó gépmestertől és Kardos mérnöktől. A jegyzék nála volt, megmutatta. Nyomtatott betűkkel, gondosan rajzolt címek. A szerzők neve a címek után következik. Záró-A vezetők közül senki sem áltatta magát, hogy a gatter újjáépítése a közeljövőben javulást hozhat. Szilveszter kivételével azonban mindanynyian elismerték, hogy az elgondolás életrevaló. Kardos is melegen támogatta és műszaki adatokat közölt a két gépről. Kimondották, hogy az újjáépítéshez mielőbb hozzá kell kezdeni. Ülés után, mikor négyszemközt maradtak, Szilveszter előrukkolt kifogásával : - Fiatalember! Értsük meg egymást! Már mégis csak gyanús kell le legyen, hogy a mérnök az újjáépítés mellett van! Kardos így akar érdemneket szerezni Jahnékná! !... Gyere buta proli, építsd újjá ingyen munkával a romokat a kapitalistáknak ! Hogy Jahnék a markukba nevessenek és őneki megadják, amit ígértek még negyvenkettőben !... Vén róka vagyok én, engem nem csap ő be ! ** Szilveszter elvtárs ... Fii serios! Ha nagyon meglepte valami. Petrás mindig románra fordította a szót. I înţelege, te rog! A gatter újjáépítése mindenképpen nekünk használ! Az országnak! Másnap reggel telefonált Molnár . Egy román frontparancsrtokságnak több ezer nyeregre van szüksége, Petrás azonnal jelentkezzék a parancsnokság beszerzőjénél, Bunescu kapitánynál, a mintáért és tegyen sürgősen ajánlatot. . A hír villámgyorsan szétfutott a gyárban. IZSÁK LÁSZLÓ Megújhodás Délelőtt elhozta a nyerget. Déli egy órakor már át is nyújtotta ajánlatukat Bunescu kapitánynak. A krajovai származású kedélyes, nyugodt tiszt szívesen fogadta a hadosztályparancsnokság manzárdján lévő szerény irodájában. Cigarettával kínálta, kérdezősködött a gyárról, helyeselte, hogy a munkások véget vetettek a jelben az adományozó neve,a hitlerista tulajdonos szabotázsának és megígérte, hogy az ajánlatot nyomban továbbítja a már a felszabadított Budapesten tartózkodó parancsnokságra. Boldog megkönnyebbüléssel sietett vissza a gyárba, megvinni a jó hírt. - Kár, hogy nincs pénzünk. Vennénk ideológiai munkákat és szovjet regényeket - jegyezte meg Petrás a jegyzéket böngészve. Gergely elpirult, úgy vélte, a pillanat alkalmas az őt rég foglalkoztató kérdés felvetésére. Ugyanakkor azonban lámpaláz fogta el. Önmagával küszködve, a félszeg emberekre jellemző hirtelen nekirugaszkodással hozta elő a gattet ügyét. Annyit heereszek bágyadtan csepegtek. Az üres begett és olyan kuszán beszélt, hogy udvaron, az egykori kászták alján, a Petrás nem értette meg azonnal, mit rothadó fatörmelék kesernyés gomakar. Amikor végre tisztán körvonalaszagot árasztott... Különös, kongó Borús délután volt, finom, nedves köd szitált. A hideg felengedett. Az lázódott a segédmester elgondolása, amelynek leglényegesebb elemét az önkéntes munka képezte, igazi meglepetés fogta el. Azt gondolta: „Még tulajdon édesanyja sem nézne ki belőle ennyi kezdeményezőképességet ! Én ebből az emberből kitűnő párttagot faragok“. A lépcsőn bakancs kopogott, közeledett sietve, Hollós jött vissza. - Tessék! - zihálta. Egy darab sütőben sült, barna házikenyeret tett Petrás elé, zaj hullámzott feléje. Először úgy tűnt, mintha az üzem bomba kockaépülete beton falait döngetnék. Mikor közelebb ért, a hang iránya eltért. Már tisztában volt vele, hogy a gatterház felől jön és hogy a csattogás, kongás csakis egész csomó ember munkájától eredhet. Örömhullám csapott fel benne. „Hozzáfogtak! Hozzáfogtak! ...“ Énekelve ismételgette magában, mint egy gyerek, és futni szeretett volna ... A fáradt hóban ösvények tekergőztek a gatterház felé. A bezuhant tető két fele megseperve, nedvesszürkén fénylett, mintha eső verte volna, és kongott a rázúduló ütésektől. A munkások egy része rajta állt, guggolt, térdelt, mindenféle helyzetekben véste, csákányozta, tördelte a betont. Az asszonyok, lányok színes kendői, ruhái üdén virágoztak. A romház túlsó vége felől a puha hóban Mariora és Ilus közeledett kőműves saroglyával. Nehéz, esetlen tákolmány volt, de ők bírták. Fiatalok, erősek és szépek voltak. (Petrás hazudott volna, ha nem gyönyörködik bennük.) Letették a saroglyát egy törmelékhalom előtt és a nyurga, szeplős jaksi máris lapátolta rá hosszú,1’ ügyes mozdulatokkal a kihordani valót. - Na, ennyi elég nektek! Vigyétek! Jöhet a másik. - Rakd meg tisztességesen - mondotta Mariora és Ilusra kacsintott. - Te, ez a gyerek még ezt is sajnálja az asszonyoktól. Új saroglyások jöttek: Brestyánné és Józsa Annus. Már ott álltak mögöttük, várva, hogy jor kerüljön rájuk. Mariora csipkelődése éktelen jókedvre derítette őket. Annus úgy tudott hahotázni, hogy szinte görcsöket kapott tőle Húsból is robbant a kacagás, jaksi piros lett, mint a pipacs. Mariorához hajolt, hirtelen magához tintotta és szájon csókolta. Pofon csattant. Mariora dühös nevetéssel mérte végig a megrökönyödött kamaszt. -- Mit gondolsz, óvodát nyitok? Lehajolt, két kezével rádobott a saroglyára még néhány törmelék fadarabot, fel M*télték Hússal a saroglyát és vitték gyorsan. Hollós és Gergely kalapáccsal dolgozott. Mikor Petrást meglátták, elmagyarázták tervüket: egy sor lyukat vésnek a betonlapba, fél méter távolságra egymástól, aztán nehéz kovácspöröllyel sorra letörik a darabokat. Csakhogy a munka nehezen haladt, mert a betonvasról megfeledkeztek, a kilyukasztott beton a legtöbb helyen nem akar letörni. Hanecker üzemlakatos ott állt mellettük, ócska magyar katonai bőrmellényben, felgyúrt ingujjban, egy feszítővasnak támaszkodva és mefisztósan mosolygott. Petrás szerszámokért küldte, majd elővette elmaradhatatlan acél mérőszalagját és hozzálátott megjelölni azokat a pontokat, ahol a betonarmatúra végigvonult. Hanecker vasvágó szerszámokkal tért vissza. - Na, adjon egy darab krétát. Én segítek magának - mondotta Petrásnak. Petrás kérdőn nézett a többiekre. - Adhat neki. Dolgozni tud, csak akarjon - szólt Hollószordon. - Akarok is, ha nem szekíroztok! De nékem előttetek nincs becsületem. .. Schild bácsi, az öreg német műasztalos odajött hozzájuk. - Csak hallgatom, hogy miket beszélsz és szégyenkezem! Náci voltál, az a baj, ezért nincs becsületed! Honecker dacosan elfordult és dolgozni kezdett. Schild bácsi, ingujjban mellényben volt, erős karjai a hidegtől kivörösödtek. Petrásnak tetszett az öreg és elhatározta, hogy alaposabban megismerkedik vele. Pulloverre vetkőzött, odaállt segíteni neki egy csomó, a betonlapra omlott téglát átrakni a fal mellé. Lassacskán belemelegedtek a diskurzusba. A közelben érdes és ennek ellenére kellemes, idős bariton hang - Gáli bácsi hangja - nótára gyújtott. „Varsó uccái kövére omlik a proli vére“. . . Na, kislányok, melyiketek tudja? Énekeljünk! Pattogó ütemű munkásdal szállt a romok közt. A közös erővel végzett munka végeláthatatlan tréfák és dalok mámorában ünneppé magasztosult és boldogító bizalommal töltötte el valamennyiüket, úgy mint az első napon, amikor újra életre keltették a szabotázstól fulladozó gyárat. - Lesz bál, ha elkészülünk? - állt meg egyszercsak Mariora Petrás előtt Mikor a meglepett férfi igent intett, kihívóan, kacéran kiáltotta: - Milyen jó lesz magával táncolni! De amikor Petrás csodálkozó pillantása találkozott az övével, szépen metszett szája keserűre görbült és a szemét felhő lepte el. Sírni szeretett volna. Eszébe jutott a rázúdult szerencsétlenség. Tudta, hogy csak ámítja önmagát, amikor kacérkodni próbál. Valójában csak a férjét szereti, azt a betyárt, aki elhagyta... Újra nekifeküdt Hússal a saroglyázásnak és hordta a törmeléket, átengedte magát a munka gyógyító örömének... Petrás is folytatta a munkát az öreg műasztalos mellett. Schild kisvártatva felegyenesedett, megtörölte izzadt homlokát és szétnézett a romok között. - Az lenne igazán szép, ha május elsejére elkészülnénk - mondotta. Petrás, sokáig nem válaszolt, rakta serényen a téglát. De gondolataiban már látta az újjáépült, nagy csarnokot és hallotta az újra induló gatter zakatolását. Bensőséges, mély elégedettség járta át.