Szabad Szó, 1960. október-december (17. évfolyam, 232-309. szám)

1960-10-01 / 232. szám

r AZ BMP TEMESVÁR-TAPTOM/UVtyil BÍZÓI fi AGA ÉS A TARIUMANyi l\IEPT/V\IA’CS NAPILAPJA XVII. évfolyam, 232. szám 1­4 oldal ára 20 bánis Síé Szombat, 1960 október I VIUG PROLETATORI EBVETIILLETŐK! Az új pártok­tatási év III. pártkongresszus megszab­ta nagy feladatok valóravál­­tásáért folytatott harcban a párt­propagandára különösen jelentős szerep hárul. A dolgozó népünk előtt álló politikai és gazdasági feladatok sokrétűsége megköveteli a pártszer­vektől és -szervezetektől, hogy fo­kozzák a párttagok és tagjelöltek, s az összes dolgozók politikai, ideoló­giai színvonalának fejlesztésére irá­nyuló munkát. A párttagok, tagjelöltek s a pár­­tonkívüli dolgozók politikai színvo­nalának emelésére irányuló munka során az az elv vezesse a pártszerve­ket és -szervezeteket, hogy a marxis­ta-leninista propaganda nem öncélú. Ez a propaganda meg kell feleljen a szocialista építőmunka konkrét feladatainak, meg kell legyen a gaz­dasági hatékonysága, hozzá kell já­rulnia a párttagok és tagjelöltek pár­tos szellemben való neveléséhez- Ezen a téren igen fontos szerepe van a pártoktatásnak. Nagy jelentőségű esemény a párt­szervek és -szervezetek életében az új pártoktatási év megnyitása. A pártszervek és -szervezetek figyelmé­nek arra kell összpontosulnia, hogy a leckék, előadások, szemináriumok magas színvonalát, eszmei gazdagsá­gát, ideológiai tisztaságát, s a pro­pagandának az élettel, a hazánkban folyó szocialista építőmunka kitelje­sítése feladataival való szoros kapcso­latát biztosítsák. Az új tanévben az a pártoktatás legfőbb feladata, hogy biztosítsa a Román Munkáspárt III. kongresszusa dokumentumainak ala­pos elsajátítását. A tanfolyamhallgatók megsegíté­se érdekében a tartományi pártbi­zottság bürója előirányozta, hogy a büró tagjai, a rajoni és városi párt­bizottságok bürótagjai, s a tarto­mányi pártbizottság lektorai előadá­sokat és konzultációkat tartsanak a Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs kongresszusi jelentéséből következő, legfontosabb problémákról. Szükséges, hogy a Román Mun-­­káspárt Központi Bizottsága tevékenységéről szóló jelentés tanul­mányozása során­­ ezzel veszi kezde­tét az új pártoktatási és - a párt­szervek és -szervezetek, az összes propagandisták kellő figyelmet for­dítsanak mind a kongresszus kitűz­te általános feladatok elsajátítására, mind pedig ama tevékenységi ágak, vállalatok feladataira, ahol a tan­folyamhallgatók dolgoznak, mozgó­sítván őket e feladatok valóraváltá­­sára. Biztosítani kell az ország szo­cialista iparosításával, a műszaki ha­ladással, a munkatermelékenység fo­kozásával és az önköltség csökkenté­sével, a belső tartalékok felfedésével és kiaknázásával, a mezőgazdaság szo­cialista átalakítása kiteljesítésével stb. kapcsolatos problémák alapos el­sajátítását. A pártoktatásnak mélyre­hatóan meg kell értetnie mindazokat a problémákat, melyek a pártnak va­lamennyi tevékenységi területén kifej­tett vezető szerepe megnövekedésével, népi demokratikus államunk megerő­sítésével, a szocialista demokrácia ki­­fejlesztésével, a tömegek szocialista öntudatának kialakításával és kifej­lesztésével függnek össze. Számotvetve azzal, mennyire szük­séges alaposan megismerni a gazda­sági problémákat, tartományunk vá­rosainak, falvainak legtöbb alapszer­­vezetében megalakultak a konkrét gazdasági kérdéseket tanulmányozó körök. Nincs olyan üzem, ahol leg­alább egy ilyen kör ne működne. A pártszervezetek kötelessége gondos­kodni róla, hogy ezekben a körök­ben nagy súlyt helyezzenek arra, hogy az elméleti problémákat szoros kap­csolatban vitassák meg a párt poli­tikájával, az időszerű, konkrét fel­adatokkal, amelyeket a termelés min­den egyes vállalatban, minden egyes munkahelyen felvet. A hatéves terv nagyszerű feladatai, a párt vezető szerepének állandó nö­vekedése, elsőrendű követelményként állítja a pártaktivisták, az állam­­gépezetben és a gazdasági életben te­vékenykedő aktivisták elé, hogy még alaposabban elsajátítsák a marxi-le­niai tanítást. Havonta gazdasági tár­gyú előadásokat tartanak, melyeket majd szemináriumok követnek. A ra­joni pártkabineteknek és az állandó szemináriumoknak gondjuk lesz majd rá, hogy minél alaposabban összeál­lított, eszmei tartalomban gazdag anyagok kerüljenek előadásra, a sze­mináriumok pedig minél elevenebbek legyenek, s alkotó módon vitassák meg ott a problémákat. A rajoni és városi pártbizottságok­nak ugyanakkor megkülönböztetett fi­gyelmet kell fordítaniuk a pártakti­visták, állami és gazdasági akti­visták, valamint az értelmiség kü­lönböző kategóriái körében kifejtett pártoktatásra. A tartományi pártbi­zottság gondja kiterjedt rá, hogy va­lamennyi aktivistát és értelmiségit besoroljanak megfelelő oktatási for­mába.Nagy feladatok hárulnak a párt­­szervezetekre, az IMSZ politikai ok­tatás vezetése és irányítása terén is. Az ifjúság kommunista nevelésének fontos formája ez. Minél érdekesebb, eszmei tartalomban minél gazdagabb leckék előadása, a propagandisták alapos előkészítésének biztosítása­­, íme, ezt kívánja meg minden egyes alapszervezettől az IMSZ politikai oktatás állandó és hozzáértő vezeté­sének feladata. Csak akkor teljesülnek sikerrel a pártpropagandára háruló nagy fel­adatok, ha ebbe a munkába széles társadalmi kollektívát vonnak be.Az elmúlt évek tapasztalatai sok­szorosan beigazolták, hogy a párt­propaganda színvonalának biztosítá­sában milyen fontos szerepük van a propagandistáknak. A tartományi pártbizottság, a rajoni és városi bi­zottságok nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a legjobb párttagok sorai­ból toborozzák a propagandistákat, olyan elvtársakat válasszanak ki, akik a politikai munkában tapasztalatokkal rendelkeznek, s a marxizmus-leniniz­­mus eszméi terjesztésének fáradhatat­lan harcosai. A propagandisták sorai­ban most több a munkás, mérnök, technikus, a közvetlenül a termelés­ben dolgozó, magas szakképzettséggel, alapos politikai és ideológiai felké­szültséggel rendelkező elvtárs. A tar­tományi pártbizottság utasítására, i­­dén számos pártoktatási kört és tan­folyamot pártaktivisták vezetnek. Ez hozzájárul majd a pártoktatás szín­vonalának növeléséhez, az oktatás ha­tékonysága fokozásához. A rajoni és városi pártkabinetek­­nek, az állandó szemináriumoknak sokkal alaposabban kell foglalkoz­zok a propagandisták előkészítésé­vel. A rajoni és városi pártbizottsá­gok bürótagjainak és más, tapasz­taltabb aktivistáknak rendszeresen előadásokat kell tartanok a propa­gandisták számára azokról a leg­fontosabb feladatokról, amelyek pár­tunk és kormányunk határozatai va­­lóra váltásával kapcsolatosan a párt­­szervezetekre hárulnak. A pártoktatás jó menete nagymér­tékben a pártszervezetek kifejtette ve­zetéstől, irányítástól és állandó el­lenőrzéstől függ. Az utóbbi években a pártszervezetek általában jobban vezetik a propagandamunkát, de ezen továbbra is állandóan javítani kell. A rajoni és városi pártbizottságok­nak, az alapszervezeteknek még na­gyobb felelősségérzettel kell elemez­niük a pártoktatás menetét, s szün­telen javítása érdekében operatív in­tézkedéseket kell hozniok. Eredményes, hatékony pártpropa­ganda kibontakoztatásával Temes­vár tartomány pártszervei és­­szer­vezetei jelentősen hozzájárulnak ah­hoz, hogy a párttagokat és­­tagjelöl­teket még alaposabban felfegyverez­zék a győzedelmes marxi-lenini ta­nítással, hozzájárulnak a dolgozók szocialista öntudatának szüntelen eme­léséhez,­­ a hazánkban folyó szocia­lista építés kiteljesítése megannyi ak­tív harcosává nevelik a dolgozókat. .1 Terven felüli jövedelem és megtakarítások A temesvári gördülőanyag-javító műhely munkakollektívája arra törek­szik, hogy hozzájáruljon a III. párt­­kongresszuson kijelölt célkitűzések valóraváltásához, mégpedig azáltal, hogy nem csupán a tervet teljesítjük, hanem megtakarításokat is elérünk. Mindegyik részleg pártalapszerve­­zetének fokozott politikai munkája s a szocialista versenyek nyomán, az eredmények nem is maradnak el. Nemrégiben készítették el egységünk­ben az év első 8 hónapjának mérle­gét gazdasági-pénzügyi szempontból s elmondhatjuk, hogy ezen időszak alatt 669.000 lej értékű terven felüli jövedelmet értünk el, az önköltségi árnál pedig 620.000 lej értékű megta­karítást. Mindezen eredményekhez hozzájá­rult az egész munkakollektíva s kü­lönösen a termelésben élenjárók, mint Hornung Francisc,­­Suţu Gheorghe, Haag Péter, Cora Gheorghe, Ilieşu Petru és sokan mások. POTORAC IOAN, bádogos Mai számunkban - Helyzetkép a Fructus-gyári szo­cialista munkaversenyről (2. old.) - Ta­r­to­mán­y­unkbeli városi és ra­joni lapokban olvastuk (2. oldal) - Sertéshizlalás - tudományos ala­pon (2. oldal) - Sport (2. oldal)­­ - A világpolitika eseményei­­ (3. oldal) I - Ország-világ (4­ old.) Eredményes munkát az új főiskolai tanévben M­ár csak néhány rövid óra, és i. szerte az országban, negy­venkét főiskolán elhangzik a szo­­kásos ünnepi beszéd, s a rektor- I. nak, vágó' dékánnak a diákhoz in­t’­­tézett köszöntője: Jó munkát az­­ új tanévben! És ezzel­­ nemcsak 1. hivatalosan, de tény szerint is, js megkezdődik a munka. A Parhon­­y­ egyetem előadótermeiben, Kolozs- I­váron a Babeş-Bolyain, az Agro­­fo­nómia tágas aulájában és a te­­mesvári Politechnikán - az építé­­­­szeti kar nagytermében, az Orvos­­i,­tudományi Intézet amfiteátrumában - helyet foglal sok ezer diák és el­­is hangzik az első előadás. Szünetek­­ben, esténként az otthon meghitt­­ szobáiban még a vakáció, a nyári I. gyakorlat emlékét idézgetik, egy­­- egy jóízű, tréfás történet hallatán ki derülnek a szoba lakói, némelyi­­­­ két közülük szünetben a tanárnak i’ is elmondják, de közben szó esik ’• már az idén szükséges jegyzetek *. beszerzéséről, az utolsó évesek gon­­*,•­dolatai pedig már ott kalandoz-­­­nak az államvizsga tájékán - ja­­ja­nuár, június - aszerint, hogy agro­­.• nómus, vagy gépész készül, elnyer­­­­ni az oklevelet, hosszú évek drága I­obsitját. •­l kedves, szép emlék - mondod - s eszedbe jut a régi épület, s a laboratórium öreg hipp-készülé­­k’- ke, amely mindig a legkritikusabb­­ pillanatban hagyta cserben az asz­­szisztenst, vizsgák izgalommal teli­­t’­tett légköre... Időközben már bizonyára megja­­vították a kehes műszert, az is le-­­­het, hogy nyugdíjba ment az örök­­jél­ke szigorú adminisztrátor,­­ aki :• mindig veszekedett és minden alka­l­­­ommal „kivételesen“ nézte el mu-­­­lasztásaidat. A sor azonban tovább tart: újak jönnek és egyre többen. Hányan? Ezt nehéz lenne megmondani. Ma már ott tartunk, hogy a fakultá­sok, tagozatok számát nem könnyű nyilvántartani: míg akár egyetlen főiskolai központban is három­négy új kar, tagozat nyílik, az el­sőévesek pedig - csupán Temes­váron - idén egész kis hadsereg: több, mint kettőezer. Ebből ki­­lencszáz készül mérnöknek, hatszáz­hetven tanárnak, kétszázhúsz me­zőgazdásznak, körülbelül ugyanany­­nyi orvosnak. Nyolcvanezer mér­nök lesz az országban hat év múl­va - a pártkongresszus ime így szá­mol. Ennyi mérnökre lesz szüksé­günk és­­ ha diák vagy, megfor­díthatod a szót: ennyi mérnöknek adunk munkát. Kincset érő bizton­ság ez - tudni elsőéves korban, hogy 5-6 év múlva TÉGED is vár­nak, számít rád a népgazdaság, most épülő, bővülő gyárak, új üzemrészlegek, a galaci nagy kom­binát, akkorra már teljes mérték­ben szocialista mezőgazdaság és hozzá száz hektáronként egy trak­tor. D­e feladatok is várnak. Nem ke­­vesebbről van szó, mint ve­zető posztjain dolgozni a nemze­déknek, amelynek megadatott részt venni a szocialista építés kiteljesí­tésében, a kommunizmusra való fo­kozatos áttérés megvalósításában. Szorgalom, kitartó rendszeres mun­ka, komoly tanulás lehet csak alapja a tudásnak, amely egyedül teszi képessé arra, hogy öntödében, gépházban, vagy mezőn megállja helyét az ifjú, önmaga és környe­zete elégtételére. Ez legyen hát szellemi kiindulópontja az új tan­évnek, amelyben főiskolásoknak és tanáraiknak ezúttal kívánunk jó munkát. Igyekezzünk az őszi mezőgazdasági munkákkal Törik a kukoricát, szedik a cukorrépát A tornyai kollektív gazdaságban gyors ütemben folyik a kapásnövények betakarítása. A kollektivisták 24 hek­tárról már levágták a napraforgót és legnagyobb részét ki is csépelték. A három mezei brigád mindenike külön géppel csépel és naponta mintegy 30 mázsa napraforgómag kerül a raktár­ba. A kollektivisták a kitisztított ve­tőmagot gépkocsikkal szállítják a pécskai átvevő központba. Folyamatban van a cukorrépa sze­dése is. Az aradi cukorgyár képvi­selői és a gazdaság vezetősége által megállapított grafikon pontos betar­tásával a 120 hektárból eddig 60 hek­táron szedték fel a termést és 120 vagon répát már be is szállítottak a gyárhoz. A kukorica törése az egyik legfon­tosabb és legtöbb munkaerőt igény­bevevő munka jelenleg. Négyszáz hektáron vetettek a tavasszal kisko­­ricát, s a termés betakarítása komoly munkát igényel. A hektárhozam ki­­mondható: kollektivisták 30 vagon kukori­ca átadására kötöttek szerződést az állammal. Először ezen kötelezettsé­güknek tesznek eleget, a táblákról egyenesen az átvevő központba szál­lítják a kukoricát. GAÁL GYÖRGY levelező S­ik­et " W ^4’ :•« " Édes a szőlő — jó lesz a bor — állapítja meg Kern Katalin, a gyarmatai állami gazdaság fiatal élmunkásnője Vetik a búzát A szigetfalusi kollektivisták nem­rég közgyűlésen vitatták meg az őszi vetési időszak kérdéseit. A gazdaság vezetősége részletes tervet dolgozott ki erre az időszakra, hogy mind a betakarítás, mind pedig a vetés terv­szerűen és zavarmentesen folyjék. A napokban aztán a kollektivisták hozzáláttak az őszi gabonák vetésé­hez. A vetőmagot jóelőre előkészítet­ték, megcsávázták, a földet is jól megdolgozták, így hát minden remé­nyük megvan, hogy a jövőben nagy búzatermést érnek el. A kollektivisták, a traktorosok se­gítségével és saját gépeikkel naponta 33 hektár területet vetnek be-VASS BENJAMIN, levelező Szívből támogatjuk országunk '»«oim<o»«o»«o»«o»<<o»«c»<ío»«o>;«o»«oi»«c«o»«o»«o»«o»«oí>«o»o»«o»«o»«o»<!0»«o»«o»«o»<sc O»«O»«O»«O»«O»«O»0C»«O»«O»«O»«O*«O)MU' ENSZ-küldöttségének álláspontját i*«o»«o»«o»«o»«o>>«o»«o»«o»«o»«o»«o*«o*«o»«o>>«o»«o»«o»«o»«o»«o»«o»«o»«o»«o»«o»ao»«o>>«o»«o»«o»«o»«o»«o»«o»«o»«o»<o»«ct«^ Nem engedjük, hogy megismétlődjék a múlt Mint hazánkban mindenki, jó­magam is figyelemmel és érdek­lődéssel kísérem az ENSZ-közgyű­­lés XV. ülésszakának munkálatait, amelyek jelentőségét nagymérték­ben fokozza az a tény, hogy a szo­cialista országok küldöttségeit ma­guk a kormányfők, vezetik, s példá­juk nyomán egész sor más, nem szocialista állam vezetője is részt vesz az ülésszakon. N. Sz. Hruscsov, A. Novotny, V. Gomulka, Gheorghe Gheorghiu-Dej, Kádár János és Mehmet Shehu elvtársak, akik személyesen vesznek részt az ülésszak munkálatain, a szocia­lista tábor száz millióinak szószólói, a békés együttélés lenini elveit, a béke eszméit képviselik e magas nemzetközi fórumon. Figyelemmel és nagy lelkesedés­sel hallgattam én is Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs ENSZ-köz­­gyűlési beszédét, amelyben kifej­tette kormányunk álláspontját az általános és teljes leszerelés, a nem­zetek közötti békés együttélés, a világbéke fenntartásával, korunk alapvető nemzetközi kérdéseivel kapcsolatosan. Beszédében Gheorghe Gheorghiu- Dej elvtárs mélyrehatóan elemez­te mindezen kérdéseket, és mint ismeretes, síkraszállt azon nagy je­lentőségű, építő javaslatok mel­lett, amelyeket a szovjet küldött­ség nevében N. Sz. Hruscsov elv­társ terjesztett a közgyűlés elé megvizsgálás végett. Ugyanakkor ha­zánk, a Román Népköztársaság kül­döttsége fontos kezdeményezéseket tett, amelyekben javasolta, hogy tűzzék az ENSZ-közgyűlés napi­rendjére a balkáni demilitarizált övezet létrehozásának kérdését, va­lamint azt a javaslatot, hogy a kü­lönböző országok kormányai foga­natosítsanak széleskörű intézkedése­ket az ifjúságnak a béke, barát­ság, egyetértés szellemében törté­nő nevelésére. Hazánk népe egy emberöltő alatt már két ízben is végigszenvedte a világháború pusztítását, szenvedé­seit. Mi nem akarjuk, hogy ez va­laha is megismétlődjék, és éppen ezért erőteljesen támogatjuk pár­tunk és kormányunk külpolitikáját, azon álláspontot, amelyet ENSZ- küldöttségünk nevében Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs fejtett ki az ülésszak részvevői előtt. Mi nagyra becsüljük mindazon sikereket, amelyeket a szocialista építés során eddig megvalósítot­tunk. A mi gyárunkat például a második világháborúból maradt romok helyén építettük fel, s ma­gunk keze munkájával tettük nagg­­gyá és erőssé, a hazai szocialista ipar egyik nagy fontosságú objektu­mává, amelynek termékeit nem­csak országunkban, hanem annak határain túl is nagyra becsülik. Azon fáradozunk, gyárunk egész munkaközössége arra törekszik, hogy termelési eredményeinkkel még jobban elősegítsük népgazda­ságunk fejlődését, ezáltal pedig hoz­zájáruljunk egész népünk jóléte emelkedésének biztosításához. Pártunk III. kongresszusának Irányelvei szerint gyárunk terme­lése az elkövetkező hat évben meg­kétszereződik. Ehhez azonban a termelőmunkának kedvező felté­telekre, mindenekelőtt pedig bé­kére van szükségünk. Ezért mi tel­jes odaadással támogatjuk pártunk békés külpolitikáját, egyetértésün­ket fejezzük ki a Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs beszédé­ben foglalt nézetekkel, ugyan­akkor pedig azzal a remény­nyel követjük a jelenlegi ENSZ- ülésszak munkálatait, hogy ezek újabb fontos lépést jelentenek majd a világbéke megerősítésének útján. GHERMAN DUMITRU, az aradi Georgij Dimitrov gyár aligazgatója ­ SZIMPOZION ja leszerelés és a gyarmati rendszer megszüntetése­­ kérdéséről Tegnap délután a temesvári Ştefan Plăvăţ cipőgyár dolgozói, mintegy top­ 120-an gyűltek egybe, hogy meg­hallgassák hazánk ENSZ-küldöttsége vezetőjének, Gheorghiu-Dej elvtárs­nak a világ legmagasabb fórumán mondott beszédéről tartott ismerte­tő előadást. A szimpozion keretében Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs nagyszabású beszédének két fontos tételével foglalkoztak mélyrehatób­ban, mégpedig az általános és teljes leszerelés kérdésével és a gyarmati rendszer megszüntetésével kapcsola­tos szovjet javaslattal, amelyet ha­zánk küldöttsége is támogatott. A fenti tételeknek megfelelően, az előadók számos példával felelevení­tették azt a következetes békepoliti­kát, amelyet a Szovjetunió hosszú évek óta folytat, hogy a világ népei elkerüljék a harmadik világháborút. Az új szovjet javaslatok, amelyekhez hazánk küldöttsége is csatlakozott, értékes láncszeme ennek a követke­zetes politikának. A másik kérdésről szólva, az előadó, a mindenki által ismert példa által bemutatta - a szu­ezi kérdés alkalmával, a kubai kér­désben, legutóbb meg a kongói ese­ményekkel kapcsolatban, stb. stb. hogy a nagyhatalmak közül csupán egyedül a Szovjetunió az, amely ön­zetlenül támogatja a függetlensé­gükért és szabadságukért küzdő, el­nyomott kis nemzeteket. Az ezzel kapcsolatos legutóbbi szovjet javas­lat is - amint Gheorghe Gheorghiu- Dej elvtárs beszédében rávilágított - minden nemzet függetlenségéért száll síkra. Az előadást követően, a jelenlévők közül többen felszólaltak, így pél­dául Hoffman Edgár egyebek között kifejtette, hogy az előadások nyo­mán még elmélyültebben megismerte a kérdéseket. „Azt hiszem, hogy min­den jelenlévő véleményét tolmácso­lom, mikor azt mondom: csak béké­ben teremthetjük meg a jólétet“. A továbbiakban felszólaltak még: Hor­váth Dezső, Pisarov Dragomir és mások, akik egyöntetűen nagyra ér­tékelték az előadásokat. A légiforgalom új menetrendje Október 3-tól kezdve néhány mó­dosítást vezettek be a belföldi légi­­forgalom menetrendjében. A Bukarest-Sztálinváros-Marosvá­­sárhely-Kolozsvár járat 14,20 órakor indul Bukarestből, 75 órakor érkezik Sztálinv­árosba, 13,30-kor Marosvásár­helyre és 16,23-kor Kolozsvárra; a Bukarest-Szeben-Kolozsvár-Szatmár járat 14,30-kor indul Bukarestből, 15,35-kor érkezik Szebenbe, 16,30-kor Kolozsvárra és 16,20-kor Szatmárra; a Bukarest-Kolozsvár-Nagybánya já­rat 14,30-kor indul Bukarestből, 16,20 kor érkezik Kolozsvárra és 17,03-kor Nagybányára; a Bukarest-Szeben- Nagyvárad járat 25,10-kor indul Bu­karestből, 16,10-kor érkezik Szebenbe és 17,23-kor Nagyváradra. Visszafelé mindezek a járatok az érvényben le­vő menetrend szerint indulnak. A Bukarest-Temesvár-Arad járat menetrendje a következő: indulás Bukarestből 16,40-kor, Temesvárra ér­kezés 18,40-kor, Aradra 19,10-kor. Visszautazás következő nap: Aradról indul 7 órakor, Temesvárra érkezik 7,75-kor, míg Bukarestbe 9,30-kor ér­kezik meg. Lugos rajonban nagy érdeklődéssel hallgatták a dolgozók Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs beszédét Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs­nak az ENSZ szószékéről elhangzott beszéde óriási visszhangot keltett Lu­gos város és a rajon községeinek munkásai és dolgozó parasztjai köré­ben. A Lugosi Szakszervezeti Bizottság székházában kedden este szervezett közös rádióhallgatáson több mint 50- en vettek részt és hallgatták meg Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs beszédét. A város különböző vállala­tainak és intézményeinek dolgozói, szakszervezeti aktivisták, mint Gan­­gan Eugen a CFR-től, Dintu Gheor­­ghe a Mondial téglagyárból, Păules­­cu Dumitru a Lugosi Textiliparból és még sokan mások vettek részt a kollektív rádióhallgatáson. Bálincon Kedden este a kollektivisták nagy számban gyűltek össze a gazdaság székházában, hogy meghallgassák Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs be­szédét. Ott volt Borbély Sándor, a pártalapszervezet titkára, Petric Par­témé, a kollektív gazdaság elnöke, Ioan Lelescu és még sokan mások. Miután nagy érdeklődéssel végig­hallgatták a rádióbeszédet, élénken megtárgyalták a hallottakat. Hazánk minden egyes dolgozója egyetért azzal a felhívással, amit Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs az általános és teljes leszerelés, a gyar­mati rendszer felszámolása és a vi­lágbéke megerősítése érdekében ter­jesztett az ENSZ-közgyűlés elé - mondotta Borbély Sándor elvtárs. Sasapáryfalvőn is nagy érdeklődéssel csoportosultak a rádió köré a kollektivisták, hogy meghallgassák Gheorghe Gheorghiu- Dej elvtársnak az ENSZ XV. ülés­szakán elhangzott beszédét- Tanúje­­le ez annak, hogy egy emberként he­lyeslik államunk békepolitikáját. Kiszetón A kollektivisták többsége egyene­sen a mezőről jött el a gazdaság szék­házába, hogy részt vegyen a már elő­re bejelentett rádióhallgatáson. Ha­ţeg Constantin, a kollektív gazdaság elnöke, Para Traian és Tîrziu Con­stantin, valamint a többi kollektivis­ták, nagy érdeklődéssel hallgatták vé­gig Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs beszédét, amely ez alkalommal is újabb munkasikerek elérésére ösztö­nözte a kiszetói kollektivistákat. ★ Kedd este Lugos rajon több közsé­gében és falvában tartottak hasonló közös rádióhallgatásokat. S. N.

Next