Szabad Szó, 1966. április-június (23. évfolyam, 6570-6646. szám)

1966-04-08 / 6576. szám

PALÁNTÁK ÍGÉRETE A pécskai Avintus mezőgazda­sági termelőszövetkezetben már két éve húzta át az időjárás a zöldségtermesztők számításait. 1964-ben érés előtt verte el a jég a paradicsomot s a többi zöldségfélét, a mult évben a zsenge palántákat tette tönkre a kései fagy. S mégis, ebben az esztendőben már az év elején is­mét munkához láttak a zöldség­­termesztők, készítették a területet, a melegágyakat, hogy az elő­irányzott 50 hektáron minél ma­gasabb színvonalra emeljék a kertészeti részleget. Most is tel­jes szorgalommal dolgoznak a pécskai zöldségtermesztők, na­ponta 70—80 ember gondozza a palántákat, javítja a vízlevezető csatornákat, készíti a beülteten­dő területet, hogy minél koráb­ban s minél szebb terménnyel lepjék meg a fogyasztókat. Az emb­er nem hagyja legyőzni ma­gát, ellenáll a természet szeszé­lyének ... s harmadszor is újra munkához láttak a pécskai ker­tészeti részleg kiterjedt földjein. — A két évi sikertelenség méginkább arra ösztönöz bennün­ket, hogy 1966-ban bebizonyít­suk, mire képes a kertészet — mondotta a brigádvezető, Kovács János. Szavait már konkrét ered­mények, tények támasztják alá, amelyek egyben az itt dolgozók szorgalmát is tükrözik. Az emlí­tett terület majd felén öntözik a növényeket, részben a Maros­ból, részben pedig a már meg­ásott öt kútból.­­ Főleg a vízigényes növé­nyek nedvszükségletét az egész év folyamán biztosítani tudjuk, s ez már nagy lépést jelent a magas terméshozamok és a gazda­ságos zöldségtermesztés útján — jegyzi meg a brigádvezető. De az általánosságoknál továbbme­­nőleg, megtudhatunk részleteket is a talajvíz öntözésre való fel­használásáról: egy-egy kút álta­lában három hektáron biztosítja a kiültetett palánták, majd a megerősödött és termést adó nö­vények vízigényét, a két robbanó­motor pedig arra hivatott, hogy szükség esetént minden kútból, megállás nélkül, ömöljön a víz, így, a legnagyobb szárazságban is fennakadás nélkül termelhetnek. És mindezek mellett, előrelát­hatólag a „koraisággal“ sem lesz baj. Ezt bizonyítja a Köles János és a többi dolgozó által nevelt, GODER KÁROLY (Folytatás a 2. oldalon). Az újpécsi termelőszövetkezet 4200 négyzetméternyi szolár­­típusú Üvegházában teljében a tavasz. A holland ágyakban már megkezdődött a szüret. Naponta jelentős mennyiségű friss zöldségfélét értékesítenek. (Stoicovics G. felvétele) VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! KI BKP BÁNÁT TARTOMÁNYI BIZOTTSÁGA ÉS A TARTOMÁNYI NÉPTANÁCS NAPILAPJA XXIII. évfolyam, 6576. szám , 4 oldal, ára 25 báni Péntek, 1966 április 8 A falusi vásárlóközönség szolgálatában — Rendelésre hazaszállítják az árut — Különleges katalógusok Az áru­házhoz szállításával a Centrocoop a falusi vásárlóközön­ség ellátását kívánja javítani. Az ICOMCECOOP kereskedelmi vál­lalat eljuttatta a falusi boltokba azoknak az áruknak a jegyzékét, amelyeket a vásárló kérésére, cso­magolva hazaszállítanak. A jegy­zékben szerepelnek permetező ké­szülékek, magdarálók, villanyfő­­zők, vasalók, valamint a falvakon kisebb keresletnek örvendő cikkek: papíráru, rajz- és festészeti kellé­kek, piperecikkek, írógépek stb. Az árut írásbeli rendelésre pos­tázzák. A rendelésben fel kell tün­tetni a kívánt cikk jellegzetességeit, árát. Az eladási árhoz hozzászá­mítják a szállítást, ha pedig az áru különleges csomagolást igé­nyel, a csomagolást is. A jövőben árukatalógusokat adnak ki a ház­hoz szállítható cikkek részletes le­írásával. Még jobb szervezési feltételek DETTA RAJONBAN a szö­vetkezeti szövetség megalakulá­sával még jobb szervezési fel­tételek jöttek létre a szövet­kezeti mezőgazdaság harmonikus fejlesztésére. Ugyanakkor lehetővé válik a parasztság még szélesebb kö­­rű részvétele a szövetkezetek gaz­dasági-szervezeti erősítésében, a mezőgazdaság egész vezetési munká­jában. Korai volna még kielemezni a ra­­joni szövetkezeti szövetség munká­ját, hiszen csupán néhány hét telt el a megalakulás óta. Annyit azon­ban már el lehet mondani, hogy a termelőszövetkezetek saját vezető- és irányítószerve jól átgondolt munkaterv alapján látott munkához, s már több értékes akciót bonta­koztatott ki. Az élet bebizonyította, hogy a pótjavadalmazásnak a termelés nö­velésében igen nagy szerepe van. Ennek ellenére a múlt évben egyes MTSZ-ekben e módszert nem honosí­tották meg, vagy félúton megálltak. A szövetkezeti szövetség végrehaj­tó irodája az MTSZ-ek elnökeit ta­nácskozásra hívta össze. A gyűlés napirendjén a pót­javadalmazás megszervezése és elterjesztése szere­pelt. Ezt követőleg a livezile-i ter­melőszövetkezetben hasznos tapasz­talatcserét szerveztek. Az MTSZ-ek mérnökeinek és álattenyésztési bri­­gádvezetőinek módjukban állt, hogy a helyszínen tanulmányozzák a pót­javadalmazás megszervezése kérdé­seit s levonják gazdasági hatékony­ságát. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy a pót­javadalmazás terén nincs több tennivaló. A vezetőkáde­rekre, de különösen a brigádveze­­tőkre és könyvelőkre az a feladat hárul, hogy a nyilvántartással rend­szeresen foglalkozzanak. A RAJONI SZÖVETKEZETI SZÖVETSÉG tevékenységének kez­deti szakaszában az állattenyésztés sokrétű kérdéseivel rendszeresen foglalkozott és foglalkozik. A ter­melőszövetkezeteket felosztották a végrehajtó iroda tagjai között. Rendszerint korán reggel már az ál­lattenyésztési telepen vannak s ad­dig tartózkodnak ott, ameddig a felmerülő kérdéseket a vezetőtanács tagjaival együtt rendezik. Megkértük Brinzev Miron mér­nököt, a szövetkezeti szövetség al­­elnökét, mondjon néhány szót a terepen tapasztaltakról. — A macedóniai termelőszövet­kezetben elsősorban azt tapasztaltam, hogy a takarmányt nem hasznosít­ják gazdaságosan. De beszéljenek a tények. A kukoricaszárat szecskázat­­lanul etették az állatokkal s bár van melaszuk, nem keverték össze azzal. A pót­javadalmazást illetően is gé­piesen jártak el. Bár a gondozókra bízott tehenek tejhozama különböző, mindenkinek egyforma tervet állí­tottak össze. Ez nem volt ösztönző. A vezetőtanács tagjaival, a brigád­vezetővel­­és a gondozókkal megtár­gyaltam ezt a kérdést. A napokban a szecskavágó-gépet üzembe állí­tották s a tervet átdolgozták. MÁRCIUS 28-TÓL ÁPRILIS 6-iG mind a 36 termelőszövetkezet­ben gyűlést tartottak a gondozókkal, brigádvezetőkkel, a vezetőtanács tagjaival s ott, ahol szükséges, e­­gyütt megfelelő intézkedéseket fo­ganatosítottak. Áprilisban a nagy­­zsámi termelőszövetkezetben azzal a céllal szerveznek tapasztalatcserét, hogy a mérnökök és brigádvezetők megismerkedhessenek a sertéstenyész­tésben alkalmazott jó módszerekkel. Már említettem, hogy a szövetke­zeti szövetség közös akciókat kez­deményezett és szervezett. Határo­zottan állíthatjuk, hogy ezek az akciók igen jó eredményekhez ve­zettek. Említsünk meg egy pár pél­dát. Macedónia környékén a höm­pölygő víz átszakította a gátat s jelentős terület került viz alá. Ma­cedónián például több mint 100 hek­tárról kellett levezetni a vizet. E kis MTSZ-nek azonban nem volt meg a megfelelő anyagi alapja erre. A szövetkezeti szövetség kezdeménye­zésére a macedóniaiaknak több ter­melőszövetkezet nyújtott segítő ke­zet. A nagy teljesítőképességű gé­pekkel aránylag elég rövid idő a­­latt leszivattyúzták a vizet. Ered­mény: a 100 hektárnyi területen bontja csíráját a mag. Az öntözé­ses növénytermesztés növelése cél­jából kibontakoztatott akció is meg­hozza a várt eredményt. A petro­­máni és a környékbeli termelőszö­vetkezetek tagjai néhány hét lefor­gása alatt 120 hektáron végeztek a csatornázási munkálatokkal. Gá­­don, Partoson, Zsebelyen, Csákován, Bánlakon is elkészítették a területe­ket az öntözésre. Ez részben annak is tudható be, hogy a rajoni szö­vetség végrehajtó irodájának tagjai rendszeresen a terepen tartózkodtak s a pártbizottság irányításával s a rajoni mezőgazdasági tanács közre­működésével hozzáértően szervezték meg az akciót. A SZÖVETKEZETI SZÖVET­SÉGEK FELADATA megszervezni a szövetkezetek gazdasági és pénz-GERGELY GERGELY (Folytatás a 2. oldalon): jöttek létre A mezőgazdaság! termelőszövetkezetek Detta rajon!­szövetségének munkastílusa Mai számunkban — Művelődési jegyzetek (2. oldal) — Irányít, nevel, mozgósít a pártcsoport (3. oldal) — Csomagolás és árubemutatás a temesvári Garofiţa gyárban (3. oldal) — Az építés raj vonalában (3. oldal) — Külföldi események (4. oldal) MÓDOSÍTÁSOK AZ U-650 TRAKTORON A mezőgazdasági gépkezelők javaslatára több lényeges módo­sítást eszközöltek az U-650 traktoron. Mindenekelőtt módo­sították a tengelyt, ami a várt eredményekkel járt: fokozódott a traktor termelékenysége nehéz terepen; nehézberendezések füg­geszthetők a traktor elé. A jár­mű villamos berendezését is úgy módosították, hogy megfeleljen a közúti közlekedési szabályok­nak. Jelenleg a pótkocsi légfék­berendezését tanulmányozzák, azt akarják, hogy az U-650 ne egy, hanem két, egyenként hattonnás pótkocsit vontathasson. (Agerpres) A PÁRTÉVFORDULÓ KÖSZÖNTÉSÉRE Komolyarcú fiatalember Chiriţă Dumitru, a temesvári Javítóüzem pártszervezetének titkára. Meg­­törli olajos kezét, felém nyújtja, majd simit egyet szőke üstökén és máris kész a válasszal: — A párt megalakulása 45. évfordulójának tiszteletére tett felajánlásainknak rendre eleget teszünk. Teljesítettük és túl­szárnyaltuk az első évnegyed tervmutatóit, terven felül 10 trak­tort javítottunk meg. — Szeretnénk részletesebben is megtudni, milyen eredményeket értek el a felajánlások teljesíté­séért folyó verseny során. — Nem kenyerem a dicsekvés — hangzik a válasz — de el­mondhatom, hogy jól állunk. Március végéig a felajánlott 600 ezer lej helyett 624 ezer lejjel haladtuk túl a globális tervmu­tatót, teljesült a munkatermelé­kenység növelésére tett felajánlás és a vállalatnál nagyobb az ed­dig elért terven felüli jövede­lem is. Elmondja, hogyan szervezték meg a szocialista versenyt, s ho­gyan irányítják, ellenőrzik a ver­seny menetét a pártcsoportok és a szakszervezeti bizottság segítsé­gével. Câmpeanu Vasile elvtársra, a termelésben többszörösen élenjáró lakatoscsoport vezetőjére, egy ideig várni kellett. Épp valami fontos alkatrészt fejezett be. Az osztályon nézelődve, szemembe ötlött a csoportnak egy nagyobb táblán kifüggesztett vállalása: a kis munkaközösség május 8-ig az előírtnál 20 százalékkal magasabb munkatermelékenységet ér el. — A mi osztályunk szakszer­vezeti csoportja hívta ki ver­senyre az üzem többi dolgozóit — közli az időközben mellém szegődött csoportvezető. — Eddigi eredményeik ismere­tesek-e már? — Természetesen — felelte Câmpeanu elvtárs. — Mi különböző traktoralkatrészeket gyártunk. A munkacsoportok egy-egy hónap­ra kapják meg feladataikat. Ép­pen ma tartják a szakszervezeti csoportgyűléseket és amint érte­sültem, osztályunk munkaközös­sége továbbra is az elsők között van. A munkacsoportok között az asztalos-, a kárpitos- és a Wächter Mihály vezette lakatos­csoport a legfőbb vetélytársunk. Cimpeanu elvtárs hetedik éve csoportvezető és mint megtudtuk, 8 csoportja az idén is hónapról hónapra kitűnt a versenyben. Érdemes megjegyezni, hogy ő maga 1962-ben lett párttag és 1963 óta egyénileg is állandóan élenjáró. Negyven éven felüli, középter­metű, vidámarcú férfi Anghel Grigore kommunista esztergályos. Háromszor nyerte már el a kis rubinvörös jelvényt. — Szeretném ezután is meg­tartani az élenjáró címet. Ezért szakmailag továbbképzem ma­gam, tudásomat pedig átadom a fiatalabbaknak. Büszkeségünkre szolgál, hogy a gyakorlott esz­tergályosok olyan fiatal szakem­bereket neveltek fel, mint Wei­­denburger János, vagy Puskás János, akik ma már igényes mun­kára képesek. Azelőtt sokszor bírálták fe­gyelmi kihágásaiért Cojoará Joan ifjú esztergályost. Az elvtársias bírálat és a szakmai tanácsok sokat segítettek, megváltozott és márciusban már ő is jó eredmé­nyeket ért el. — Hogyan kapcsolódtak be az esztergályosok a pártévforduló tiszteletére kibontakoztatott ver­senybe? — Mint a szakszervezeti cso­port szervezője, elmondhatom, hogy az eszterga-osztályon is visszhangra talált a versenyfel­hívás — válaszolta Anghel elv­társ. — Amikor ismertették a la­katosok szakszervezeti csoportjá­nak felhívását, nálunk 14-en szó­laltak fel és tettek felajánlást. Mindannyian figyelemmel kísér­jük a verseny-nyilvántartást. Eredményeink kielégítőek, a mun­ka minősége jó, noha gyakran kell új meg új alkatrészeket be­vezetni a termelésben. A minőségellenőrző szolgálat egyik termelésben kitűnt dolgo­zója, Drăguţ Petru elvtárs, a pártbüró tagja. Lakatos-, ková­csoló-, asztalos-, nikkelező- és műanyag-alkatrészeket készítő cso­portok munkáját ellenőrzi ez a csendes mosolyú, szőke férfi. — Ismerem a csoportok terme­lési terveit — meséli — ahol csak lehet, segítem a gépek he­lyes beállítását, a megfelelő szer­számok beszerzését, egyszóval a gyártási folyamatot. Az ellenőr­zés során a kevésbé gyakorlott dolgozók teljesítményét darabon­ként átnézem, másutt, ahol tu­dom, hogy alaposan képzett mi­nőségi teljesítményt nyújtó szak­emberek dolgoznak, kevesebb al­katrészt ellenőrzők. Munkatársai elmondották, hogy Drăguţ elvtársat sokat foglal­koztatják az újítások, ésszerűsí­tések is. Több hasznos újítását alkalmazták, közülük egyet eb­ben az évben. A következő he­tekben készül el az idei második újítása is. .. Csak néhány, a termelésben kitűnt dolgozóval ismerkedtünk meg az üzemben, olyanokkal, akik a termelőmunkát eredmé­nyesen egybekapcsolják társadal­mi feladataikkal, küzdenek a vállalások példás valóra váltá­sáért, a fiatalok neveléséért. S mindezt magától értetődően, egyszerűen végzik, így tanította őket a párt és ők ezt a tanítást követik. QUITTNER LÁSZLÓ Mindig ügyel a minőségre Barbu Petru és Scheirich György, a két kommunista lakatos a Tehnometal gyárból. »zuuiiuiiutnitti(uniiuitiuiuuuuuiaiuuuitniULiiuiLUtuiuiiuuutuiuuiiuuttitiiitiiiLUtutiuuiuuuuutuiuuuiuuuiuuiuuuiuuuLmiuuuuuuuuuuuHULUUuuuuumuuuuiuituiuumiuuu'* AZ IPARI DOLGOZÓK SIKEREIBŐL Immmimiiiiiimiiiimmmrmiiiimnnnimnmmmnum­­nmmnntmintimnuiiiiinmmnniiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimntm^ • • KOHÁSZOK EREDMÉNYEI I TERVEN FELÜL Az év első negyedében a kohászok országos vi­szonylatban 19 000 tonna nyersvasat, több mint 13 000 tonna acélt, 7500 tonna tömör hengerelt készárut és körülbelül 7000 tonna kohókokszot gyártottak terven felül. Az idei első negyedévben több nyersvasat és acélt gyártottunk mint 1954-ben az egész esztendőben. A termelés növelésével egyidejűleg jelentős ered­ményeket értek el a kohászok a termékek minőségi javításában. Bővült a gépipar számára szükséges acélok és idomvasak vzálasztéka. Kőolajfinomítóink munkaközösségei jelentős terme­lési eredményekkel zárták az első negyedévet. Terven felül 14 991 tonna benzint, 7699 tonna motorint és kiváló minőségű olajokat, több mint 3000 tonna bitu­ment és kenőzsírt, 1345 tonna aromás párlatokat és más kőolajtermékeket adtak, amelyeknek értéke csaknem 1 000 000 lejjel meghaladja a párt 45. év­fordulójának tiszteletére tett vállalást. (Agerpres). MAGAS SZINTEN ÉRTÉKESÍTIK A FAANYAGOT A Karánsebesi Erdőgazdálkodási Vállalat munkaközössége nagyon alaposan készült fel az egész esztendei terv teljesítése szempontjából döntőnek tekinthető téli fakitermelésre. A pártszervezet útmutatására, intézkedéseket hoztak a gépi felszerelés jó kihasználására, feltételek biztosítására a kitermelt faanyag minél magasabbrendű értékesítéséért. Mindennek eredményeként, a kollektíva most nem csupán az 1. évne­­gyedi terv túlteljesítését jelentheti a fő mutatószámoknál, hanem a pártunk 45. évfordulója tiszteletére tett felajánlások túlhaladását is. A szocialista verseny eredményeként, a háromhavi globális tervet 6,06, az árutermelésit 11,5 százalékkal haladták túl, míg a munkater­­melékenység terven felül 2,23 százalékkal növekedett. A főbb válasz­tékok előirányzatát is túlszárnyalták ■■ bükk gömbfából 6300 köbmé­terrel adtak többet (furnérnak valót közel 2500 köbméterrel többet), fenyő gömbfából 1787, míg fenyődeszkából 664 köbméterrel Külön említésre méltó, hogy a kitermelt bükkfa egészének 72,67 százaléka volt szerszámfa, tehát ennyire növekedett e fontos fafajta kihasználá­si mutatószáma, ami a faanyag magasabbrendű értékesítését jelenti. Tanácskozás a rádió-és televíziókészülékekről Tegnap délelőtt Temesváron ke­rült sor egy olyan tanácskozásra, melyet évnegyedenként szokott szer­vezni a fővárosi Electronica üzem valamelyik tartományi kirendeltsé­génél, hogy minél jobban megis­merje a helyi sajátosságokat és a belföldi gyártmányú rádió- és tele­víziókészülékek vásárlóinak igé­nyeit, a jótállási időben felmerült kérdéseket. A tanácskozáson részt vettek az üzem részéről: Faur Constantin mérnök, vezérigazgató, mérnökök és az üzem tartományi kirendelt­ségeinek vezetői. Jelen voltak to­vábbá a tartományunkbeli kereske­delmi, kisipari termelőszövetkezeti, fogyasztási szövetkezeti szervek, illetve szervezetek képviselői, üz­­letfelelősök és rádió- és tv-készü­­lékeket karbantartó és javító szak­emberek Temesvárról, Aradról és Resicáról. Az idei év első negyedében elért eredményekről és a készülékek jót­állási idejében felmerült kérdések­ről Pasai Ilie mérnök, az Electro­nica üzemeltetési alegységének ve­zetője terjesztett elő beszámolót. Ezt követően számos hozzászólás hangzott el. A felszólalók főleg a tv-készülékekkel kapcsolatos külön­böző kérdésekkel foglalkoztak és több hasznos javaslatot tettek. Az üzem vezérigazgatója a tanácsko­zást berekesztő szavaiban kidombo­rította, hogy a tanácskozáson el­érték a kitűzött célt, alaposabban megismerték a tv-készülékekkel kapcsolatos tartományunkbeli sajá­tos kérdéseket, melyek megoldásá­val tökéletesebben lehet kielégíteni a vásárlóközönség igényeit. A tanácskozáson újólag kitűnt, hogy a hazai gyártmányú tv- és rádiókészülékek minősége az utóbbi időben nagymértékben javult és az Electronica, valamint annak tarto­mányi kirendeltsége mindinkább kielégíti az iránta támasztott igé­nyeket. Az Electronica vál­lalat rendezte te­mesvári tanácsko­záson, egy televí­ziós készülék-típus működését szem­léltetik.

Next