Szabad Szó, 1972. július-szeptember (29. évfolyam, 8506-8583. szám)

1972-08-27 / 8554. szám

Szabad Szó KIRÁLY LÁSZLÓ SZÁMADÓ VERS A FELELŐSSÉGRŐL Anyám szeretett, magának szült meg de megismertem annyi házat, hol nyájas szavakkal nyálaztak össze!! Futottam tőlük, mint bottól az állat Keringtem szamártövisek közt, döftek, sokáig fájtam, de megtaláltam — bár nehezen — helyemet a világban. Anyám féltett, puhítottak párnázott szavak, nyúl­emberek véltek társat bennem . Villám volt az az izzó pillanat, mikor beomlott fölöttem katlan­­múltam, s fényesen kiszakadtam, mint szikra, szálló, olth­atatlan. S szálltam. Néhol üstökösnek hittek, vagy kalappal levert egy parasztlegény, de soha percig el nem hittem, hogy pusztítható az eszme — az eszme, miért indultam én! Száguldók, tűzként­ felelősen, az emberiség jobb fele köti álmaim egymáshoz. Már jöhet bármi: legmerészebben akarom értük tett útjaim járni! Törvényeim: érezd a földet, a szót, az embert: mindennek színe, súlya van; ne tudj magadban élni, nem hal meg csak a súlytalan! Élek, és vállak, énekek, szemek, rám tekintenek, tőlem függenek, élek — hibátlan kell legyek! S ez a feszülő akarat...! Mindenkit vettek, nem magamat — méretlen érték minden mozdulatom, égő vér minden vétett mozdulatom, összehúzom szemem, lázítok a felelősségre az emberek között: Felelősen élni! — Rúgjátok tomporon a közönyt, mi néha megkötözött! Mind kevesebb szakadék van, hol éreznénk, egyedül vagyunk Felelősen élni! — Az ember úgy él bennünk, mint legbensőbb, féltett csillagunk. IRODALOM-MŰ" Félévszázad színpadon Beszélgetés Ştefan Iordănescu érdemes művésszel A Temesvári Nemzeti Szín­ház egyik ma is lelkes, szen­vedélyes, valóban a színpadon élő személyisége Ştefan Iordă­nescu érdemes művész, aki immár félévszázados színészi pályára tekinthet vissza. Ne­héz lenne összefoglalót készí­teni e rendkívül gazdag szí­nészi pályáról, mégis arra kér­jük, idézze fel a legfontosabb állomásokat. — Kezdenénk talán az indu­lással ... — Oh, a kezdet... milyen régen is volt! 1921-ben léptem fel először a fővárosi Nemzeti Színházban egy francia melo­dráma alkalmi szerepében. E­­lőbb statiszta szerepet kaptam, aztán egy véletlen folytán Pa­ul Gusti főrendező megaján­dékozott egy néhány mondatos replikával. Boldog voltam, s teljes szívemből megfogadtam Constanţa Demetriad , színész­nőnek, a román színpad ak­kori egyik legragyogóbb csil­lagának tanácsát- aki az elő­adás előtt így szólt hozzám. ..Mondd el szépen fiacskám, hi­szen lehet, hogy ettől a kis szereptől függ egész pályafutá­sod.“ És igaza lett. — Az ország több színházá­nak volt tagja, vezetője? — Nagyon soksat köszönhe­tek a Craiovai Nemzeti Szín­háznak, a fővárosi Munka és jókedv (Munca şi Voie bună) színháznak, amelyet Victor Ion Popa vezetett. Aztán Nagyváradra kerültem, ahol négy esztendeig igazgattam a helyi színházat majd a resi­­cai társulat megbízott vezetője lettem Uram innen is tovább vezetett, előbb a Brăila­ Ál­lami Színházhoz kerültem, majd ismét intézményvezető lettem, ezúttal az újonnan megalakult Galați Állami Színháznál Utódó előtte állo­máson a Nagybányai Állami Színház, ahonnan tíz eszten­dővel ezelőtt a temesvári tár­sulathoz szerződtem. — Alkania volt a román színpad nagy művész- és ren­­dezőegyéniségeivel együtt dol­gozni, s bizonyára sok emlé­kezetes eseményt idézhet fel emlékei közül. Mi csupán né­hány jelentős szerepről kérünk ízelítőt. — Ifjúságom jelentős sza­kaszát töltöttem lánca Brezea­­nu házában. Együtt dolgozhat­tam a nagy Nottara mesterrel, Mircea Pellával, a Nemzeti Színház kitűnő művészével. Iancu Petrescu, Nae Soreanu, Ion Manolescu társaságában lehettem, s nagyon sokat kö­szönhetek nekik színészi pá­lyám alakulásában, művészi fejlődésem irányításában! — S a rendezők? — Paul Gusti, Victor Ion Popa, Crin Teodorescu, Harag György, Valeriu Moisescu, Dan Nasta, Marieta Sadova, Constantin Anatol, jelenleg pedig Taub János és Emil Reus irányítását élvezem. Ma­gam is próbálkoztam rendezés­sel, de ezt inkább szükségből kíséreltem meg, s ilyenkor a színész­csoport tehetségében, TfiüVészi'" "érzékében—*Vő:tSía.­­Gyakran jut eszembe ma is egykori mesterem, Victor Ion Popa mondása: „Fogalmatok sincs arról, hogy rendezői munkásságomban milyen sok­szor éppen ti vezettetek r­á a helyes útra.“ A rendező és művész viszonyában én ezt a közvetlen, őszinte alkotói kap­csolatot értékelem ma is. — A temesvári színház egy évtized alatt milyen lehetősé­geket kínált fel Önnek? — Számos művészi elégté­telben volt részem ennél a tár­sulatnál, ebben a városban, a­­kár főszerepet kaptam, akár valami kisebb, mellékfigura eljátszása volt a feladatom. Szeretek dolgozni és lehetősé­gem is volt arra, hogy minél többet dolgozzam. — A Nemzeti Színház évad­záró közgyűlésén az ön telje­sítménye többszörös „norma­­döntésnek“ számított, hiszen a kötelező 400 próbaóra helyett 1074 próbaórát valósított meg. Nem volt ez túlságosan nagy erőfeszítés? — Színészi pályámon renge­teg nehézségbe ütköztem az é­­vek során. A Craiovai Nemze­ti Színház 1936-ban bekövet­kezett megszüntetése után pél­dául néhány művésztársam­­mal, akikkel együtt részt vet­tem az emlékezetes craiovai művész­sztrájkban, új társula­tot létesítettünk, szövetkez­tünk egymással és három esz­tendeig jártuk együtt az or­szágot, de különösen az erdé­lyi és bánáti városokat. A színi előadások szervezésének, rendezésének, művészi kivite­lezésének minden gondja a mi vállunkra nehezedett. Gyakran kora reggeltől késő éjszakáig kellett dolgoznunk. Ebben az időszakban azonban — ezt szí­vesen emlegetem ma is — sok tapasztalatot szereztem egyes magyar színjátszó társulatok megismeréséből is. Ezekkel e­­gyütt barangoltuk be Erdélyt, gyakran beosztottuk a fellépés programját, egyeztettük terve­inket, segítettük egymást, hogy ők is, meg mi is létezhessünk. Ekkor kerültem közelebbi kapcsolatba Ladányi Imrével, Fekete Mihállyal, akikkel e­­gyütt harcoltunk az akkori hatóságok pénzügyi végrehaj­tói ellen. Bemutatóinkat rend­szerint Lippán vagy Abrud­­bányán tartottuk. Lippán a vasúti raktárakban, Paulison a váróteremben, Abrudbányán egy jóindulatú szállodatulajdo­nos segítségével színházterem­hez és ingyen ellátáshoz jutot­tunk. Sokat, sokat beszélhet­nék ezekről a nehéz évekről... Látja, ezért nem tűnik ma soknak nekem a munka, az erőfeszítés. — Kevesen élték át a hazai színjátszás félévszázados törté­netét, úgy, ahogy azt épí­tette. Egyszóval csetervően. Hogyan látja a román színjátszás fej­lődését a felszabadulás utáni években? — Elsőként a megváltozott körülményekről, a nagyszerű alkotási lehetőségekről szól­nék, amelynek egyik legkéz­zelfoghatóbb bizonyítéka maga a Temesvári Nemzeti Színház megalakítása. Feltétlenül meg kell említenem művészeink és társulataink külföldi sikereit, amelyek mind a román szín­művészet fejlődéséről, nagy­­korúsodásáról vallanak. A szé­les körben kibontakozó mű­kedvelő színjátszó mozgalom, amelynek megyénkben olyan reprezentatív fóruma van, mint a három­nyelvű tagozat­tal rendelkező lugosi Népszín­ház, jelzi azt, hogy e művé­szetnek ma is meghatározó szerepe van a dolgozók szelle­mi életében. Doina Popa Láthatár — Láthatár — Láthatár — Láthatár­­— Láthatár ■ A holnapi nézőket tisz­telve címmel közöl közinter­­jút a színház és a gyermek kapcsolatáról a Dolgozó Nő augusztusi száma. Az összeál­lítást aláíró Jánky Béla a fe­leletek elemzése alapján töb­bek között így összegez: „A közönségszervezéssel kapcso­latban hadd mutassunk rá ar­ra a tapasztalatra, amit a Te­mesvári Állami Magyar Szín­ház szerzett Anavi Ádám Kecskelovagjával- Nem érdek­telen ugyanis felfigyelni rá (Koczka György tájékoztatá­sában olvashattuk), hogy a tavaly októberben bemutatott Anavi-darab még ma is mű­soron van. A siker titkára a temesvári Szabad Szó 8343. számában kaptuk meg a vá­laszt. Ez sommásan a követ­kező: felzárkóztak az iskolák Tanítók, tanárok — a lap Gáll Ildikó és Gulyás Irén példá­ját idézi — közvéleménykuta­tással, rögtönzött „színikriti­kák“ írásával keltették jóhírét a darabnak, a nevelőmunká­juk segítőjeként felfogott szín­házi eseménynek“. Reméljük a soron levő évad is nyújt, hasonló jó példára alkalmat. ■ A Német Demokratikus Köztársaságban nagy vállalko­zásba lógott a berlini Akade­mie-Verlag kiadóvállalat. A német nyelvterület — NDK, NSZK, Ausztria és Svájc — olvasói számára négy kötet­ben megjelenteti a teljes ókori görög lírai költészetet. A so­rozat első kötete, amely ógö­rög eredetiben és német for­dításban — a közelmúltban látott napvilágot, az i.e. Vili. és az i.e. V század közötti, korai ógörög elégiákat — ver­seket és verstöredékeket tar­talmazza A köteteket Bruno Schnell szerkeszti. A hatalmas anyag fordítása — olvassuk az Élet és Irodalom Tájékozó­dás rovatában — a Herder-dí­­jas Franyó Zoltán sok évtize­des munkájának gyümölcse. gj A sepsiszentgyörgyi mú­zeum gyűjteményéből előke­rült Kriza János mesemondó­ját, Tarcsafalvi Gotthárd Ger­gelyt ábrázoló kép, amelynek hátlapján a felfestés­ után ér­tékes magyarázatot találtak. ■ Négy ismeretlen Bartók­­levelet közölt Viorel Cosm­a a Studii şi cercetări de istoria Artei legutóbbi (1971/2) köte­tében. A levelek címzettje Ti­beri Brediceanu, az 1908-ban elhunyt zeneszerző és folklo­rista, aki már 1910-ben gyűj­tött máramarosi román népze­nét. A Bartók-leveleket Viorel Cosma rövidesen fakszimilé­­másolatban közli újra, más Bartók-dokumentumokkal e­­gyütt a Kriterion Könyvkiadó szerkesztése alatt álló Bartók­­dolgozatok című kötetben.­­ A Hét folyóirat szep­ember folyamán folytatások­ban közli Dávid Gyula­ Mikó Imre Petőfi Erdélyben című dokumentumkönyve második részét, amelyet Mikó Imre Lantom, kardom tiéd, óh sza­badság címmel állított össze.­­ Októberben ünnepük Né­metország Szövetségi Köztár­saságában, Kronach városká­ban idősebb Lucas Cranach­­nak, Luther barátjának a né­met reformáció nagy művészé­nek 500. születésnapját. Az év­fordulós ünnepségeket szerve­ző bizottság készíti elő. A Né­met Demokratikus Köztársa­ságban Wittenbergben és Weimarban rendeznek C­ra­­nach-ün­nepségeket. UTUNK Az augusztus 25-i szám tartalmából: PUBLICISZTIKA — Panek Zoltán: Nyitott leltár. Nagy Pál: Tomesa születésének 75. évfordulójára. Mikó Ervin: München 1972. PRÓZA — Radu Tudoran: A pira­mis. Hornyák József: Sütünk madarat? — A rózsa. Szabó Zoltán: Ekkora híres pásztor... Szilágyi Domokos: Mono­lóg unokáért. VERS — Tudor Arghezi, Horváth Imre, Horváth István, Kádár János, Páskándi Géza, George Popa. PETŐFI ERDÉLYBEN. IRODALOMKRITIKA — Lőni Fái: Az, aki én voltam. Kormos Gyula: Új ifjúsági regény. Tóth István: Vitéz János. MŰVÉSZET — Wagner István: Útirajz szobrásznyelven. Gyöngyösi Gábor: Erdős I. Pál műtermében. Banner Zoltán: Ötvösévek (Fuhrmann Károly 60 éves). Páll Árpád: A mai színház és a görög témák (I.). ORSZÁG-VILÁG, LEVÉLVÁLTÁS. 1 A­t Ihl A közel tanulmány Lengyel Eugenia­­ vésznö. £ így összeg — Leng festői éln gis az és az urbani gözött le. valósz tel tu mennyi kődarabot össze és épületeke Még a U re pék szí­vadt, ann tö raga újra. Ezt csodál ódon hat az eml szépérzés nyílt me­dikgi­ai méretmi mozdulat nem. Mi ka~é%­­a KORI VOLT, lőtt éler­kább fi tette a va­­kti résszé­t ki feld közül, kukoric getett, másra, a hajr, munka zsúfoltі Negn útnál, donyol, tóttá e gatni c Nyugd nál m relvén induló kis no acélizi tudom regedt elvállt hegye hez.­­ ez a történ gyártt ta fel NAT, elindt­ott b öreg arra nőtt nap

Next