Szabad Szó, 1972. július-szeptember (29. évfolyam, 8506-8583. szám)
1972-08-27 / 8554. szám
ÉSZÉT lengyel tájak Dumitraşcu úti élményeiből — hivatalos ást tett arsaságban festömyérésünkre valóságos kább megoldások, őség nyakkó, ahol észetvala- •t szinte kosgattak rá egész oszereket. г tetöcserégi mais szerealkotta'.. kkó ezer igában, s :ssé teszi iváltsága, idején :özi Gra'y nagymegmegszteteni a grafikát ingadozom, úgy érzem, hogy ez a tárlat végleg a grafika mellé állított. Második állomásom Gdanszk volt, az északi szépségekkel, tisztasággal, különös varázzsal teli város. Aztán egy XIII. századbeli gótikus teuton kastélyt, Malbork várát kerestük fel. A sziléziai bányavidékről Katowicét említeném. 1920-ból származó monumentális hármas győzelmi emlékműve miatt, amely bronzból készült ugyan, de feketére patinázta az idő, a korom és a füst. A Mazuri tavak vidékének buja zöldje a mi bukovinai tájainkra emlékeztetett. Varsó romokból újjáépített régi belvárosában valamennyi manzard-la-kás műterem. Itt ért a másik szakmai meglepetés: a rendkívül színvonalas nemzetközi plakát-kiállítás. Élményeimet Lengyelországi emlék című grafikai sorozatomban fogom megörökíteni — zárta útibeszámolóját a művésznő Wagner István régi belvárosa — Sztáré Mlaszto k (Eugenia Dumitraşcu tusrajza) A képzőművészetek epigrammája A romániai magyar szakirodalomban Gábor Dénes volt az, aki e műfaj értékét felismerte, s elsők között tekintette szívügyének népszerűsítését, e „szép és nemes hobby“ pártfogását. — Mi is az ex libris? — Bármelyik lexikon feleletet adhatna erre: könyvjegy, a könyv belső táblájára ragasztott, sokszorosított grafikai lap. Jelentése: könyveiből. Célja: a könyv tulajdonjogának dokumentálása. Legtöbbször a néven kívül, művészi kivitelezésű rajzban a tulajdonos foglalkozását, egyéniségét, kedvtelését szimbolizálja. Könyvtári ex libris esetében utal a könyvtár profiljára. — Ki készített ex librist? — Az a bibliofil, aki a könyvet annyira szereti, hogy valósággal sértésnek, kártettnek minősíti a könyv belső táblájára odaírt nevet, a tintával, ceruzával történő be-'jegyzést. Ezenkívül a könyv megvédését is jelenti a „jóhiszemű“ kölcsönkérők ellen. — Anatole France szavaival élve bibliofil az, aki sohasem olvassa más könyvét, vajon kölcsön sem adja? — Az igazi bibliofil szívesen kölcsönöz könyvet mások okulására, szellemi gyarapodására. Már a középkorban W. Pirckheimer (német humanista könyvgyűjtő, Erasmus és Dürer barátja) címeres ex librise alá, (Dürer metszette 1524-ben) a következő szöveg került: Libi et amicis — magamnak és barátaimnak is. — Tehát már a reneszánsz korában művelték a mai értelemben vett ex libris grafikát? — Egyes művészek munkái már az 1400-as évekből ismertek, főleg Komemiszioben és Svájcban akadtak művelői az ex libriseknek. A következő század folyamán Dürer, Holbein, Cranach voltak e műfaj jeles művészei. Nálunk az első ex libris 1692-ből származik és Pantaleon Calliarci névre készült (C. Brâncoveanu udvari orvosának),, az Akadémiai Könyvtár egyik kötetébe ragasztva fedezte fel N. Vatamanu fővárosi orvostörténész. — Ön nemcsak lelkes híve és kiváló értője az ex libriseknek, hanem szenvedélyes gyűjtője is. Hány lapot tart nyilván? — Mintegy 5000 lapból áll gyűjteményem: huszonöt országból kétszáznál több cseretárssal tartok fenn kapcsolatot. Beszélgetés Gábor Dénessel az ex librisről — Hogyan rendszerezi gyűjteményét? — Sokféle szempont szerint lehet csoportosítani ezeket a lapokat. A fontos az, hogy rendszerezett legyen. Én a legegyszerűbb módot választottam: országok szerint, a művészek nevének alfabetikus sorrendje alapján, a művek keretén belül pedig időrendben. A tematikus rendszerezés kevésbé tudományos, de tetszetős és vonzó lehet. — Tudomásom szerint hazánkban a brassói Municipiumi Könyvtár támogatásával rendezték meg az első ex libris kiállítást. — Igen. Emil I. Bologa docens-doktor magángyűjteményéből állt össze ez az igen nagy sajtóvisszhangot kiváltott kiállítás. — Ex libris gyűjtéssel csak magánszemélyek foglalkoznak? — Hazánk lggazdagabb ex libris gyűjteménye a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár birtokában van. A magángyűjtők országos egyesületekbe tömörülnek, rendszeres kapcsolatot tartanak fenn a FISÁÉ nemzetközi szervezettel, amely kétévenként tart kongresszust. Ebben az évben augusztus 24-e és 27-e között rendezték meg a dániai Helsingörben a 14. kongresszust, amelynek égisze alatt nagyszabású ex libris kiállítás nyílt. A tárlaton szereplő grafikai munkák (ex librisek) ugyanakkor pályázaton vesznek részt, amelynek célja a legmagasabb művészi színvonalú alkotások értékelése. Tudomásom szerint pályamunkát készített erre a felhívásra Deák Ferenc, Feszt László és több más hazai művész, a kiállításra pedig Gy. Szabó Béla és Paulovics László is benevezett. — Mit vár a magángyűjtő az ex libris 1972-es világkiállítástól? — Szokás szerint az ex librist a képzőművészetek epigrammájának nevezik. Mint ilyen, arra hivatott, hogy a művészet szeretetére és megértésére neveljen. Mihelyt mód nyílik a kiállításra az ex libris megindul a közkinccsé válás útján, a gyűjtő pedig személy szerint már nem lényeges, róla rendszerint nem is szerez tudomást a közönség. Valahányszor kérdezem, faggatom erről a furcsán félreszorult, kevésbé ismert művészeti ágról a gyűjtő csillogó szemmel, mosolyogva fordul hozzám. Nem felejti el hangsúlyozni, hogy ma már az ex librisnek igen sok híve van: gyűjtők, képzőművészek. A gyűjtők egyre több lapot kapnak és küldöznek szét a világba. ízelítőt adnak egy-egy ország képzőművészeti és bibliofiliai kultúrájának színvonaláról. Beszélgetésünk végén mégis mindketten úgy érezzük, hogy: nem elég, még nem ékig... Legyen tehát ez az írás is felhívás tehetséges grafikusaink, képzőművészeink számára, 1972- ben a Könyv Nemzetközi Évében. Kiss András юг utolsó szolgálati napja -^PÄLKOVÄCS ISTVÁN karcolata - EMBERek egyre ritkábbak lettek, ékelten- míg végül előtűntek az ég fémár mnlé törő szürkészöld sziklák s a pihen- szerelvény lassított, leszállvavigyáztott... - feléb- Váltótársa már útrakészen lőtt bár- várta, ugyanazzal a vonattal ázbeliek ment tovább. •yúkokat. A szolgálatot mindig az a,seper-lagutak átvizsgálásával kezdaz állató. Útjára elkísérte kutyája is. Érkeztek Csaholva haladt mellette a terhes sötét alagútban, aztán a hegyontották mélyéből kijutott a nepfényben fürdő tájra, a vas- Amikor befejezte az ellent mez- őrzést, a vekker már csörömmulasz- pölve jelezte a negyedtizenkelegsíműtőt. Ilyenkor a telefon mellé tusokat ült, s várta a hívást. Féltizenvasút- kettőkor szólalt meg a telefon, a szó- Elmaradhatatlanul, minden rtogatta nap pontosan. A központ hírlig egy tag az alagutak helyzetéről álta az érdeklődött. Az öreg mindig tett, de katonásan, kurtán, kimérten sekie- válaszolt. Néha szeretett volna később elcsevegni a telefon másik vért is. A gén levő kollégával, de erre egutak valahogy sohasem került alkatat járt sem, nem Két óra előtt jött a gyors és . Vi- utána még kit személyvonat, napon- Aztán estig semmi sem történt. . Délután üldögélt a napon, VO megint végigjárta az alagútailszállt, kát, s közben várta az esti akutt- gyorsot. Unalmában olykor a vas. Az kutyával beszélgetett. Mesélt , főleg neki az otthoni kertről, a fiál ennyit ról, az unokájáról. A kutya tbikét mintha értené, figyelmes barítófólna szemével követte az öreg mozdulatait, vagy fejét két elülső lábára helyezve feküdt előtte. KÉSŐBB A NAPLEMENTÉBEN GYÖNYÖRKÖDÖTT. Máso2, mint amit a síkságon megszokott, ezért derült napokon sohasem mulasztotta el a látványt. A nap szinte lebukik a hegyek mögé, s egy félóra alatt a napsütötte sziklák karcsúfeketén rajzolódnak ki a nyugati égbolton. Aznap csak a jelzőtáblákról kellett letörölnie a port, mert azokhoz sohasem nyúlt a váltótársa. A sarokban, a táblák és lámpák mögött egy üveget talált háromnegyedig teli borral. Nem volt barátja semmiféle alkoholnak. Csak úgy vasárnaponként, ebéd után egykét pohárral. Komótosan letörölgette a táblákat, de mielőtt az üveget visszahelyezte volna a sarokba, kinyitotta és beleszagolt ... Esteledett. Meggyújtotta a lámpát és kiült az ajtó elé. A kutyája mellé telepedett és álmosan bámulta a sötétebb hegyeket. Az öreg elbóbiskol. Szendergéséből a vekker csörgése rezzentette fel. Tíz perc múlva meg is érkezett a gyors, átdübörgött az őrház előtt, majd elnyelte a sötét alagút. Elővette az elemózsiás tarisznyát, meg volt benne egy kis maradék, megfelezte kutyájával. Falatozás után sétáltak egyet a friss levegőn, majd letakarta a lámpát és lefeküdt. Fényes fekete orrát a kutya odanyomta a keze fejéhez, mintha csak meg akarná köszönni az ételt, majd az is elnyúlt az ágy előtt. AZ ÖREG NEM TUDOTT ELALUDNI. Egy idő után felkelt, sétálni indult, aztán elővette a borosüveget, s az asztalra helyezte. Tudta, hogy nem szabad innia, most pedig incselkedett vele az üveg. Kidugaszolta és a nyelve hegyét hozzáérintette a folyadékhoz. A vastagvörös házi meggybor kellemes-édesen áradt szét szájában. Töltött egy ujjnyit a pohárba és lehajtotta. A szesz azonnal átjárta a testét. Lábaiban kellemes bizsergést érzett, kimelegedett, arca kipirult. Ismét töltött, s azt is lehajtotta. Nem érezhette az ital erejét, csak a kellemes forróság hatását. Kitöltött egy teli pohárnyit, majd visszatette a helyére az üveget. Lassan ízlelgetve megitta a fejét. ... Éjfélre járhatott, szép idő volt, csillagok fénylettek az égen. Kiitta a maradék bort is, majd a kutyájával sétálni indult. Amikor visszatért, megint töltött és újra ivott. Az üveget már nem is tette vissza. Az ital elbágyasztotta, pedig évek óta nem tudta, mi az álmosnak lenni. Lefeküdt. Két órányit aludhatott, amikor hirtelen felébredt. Mintha megállt volna a szíve. Felegyenesedett, rányomta kezét a mellkasára, dobogását figyelte. Nem érezte. Még jobban odaszorította kezét, és akkor, mintha nagyon mélyről jönne, apró, rendellenes dobogást észlelt, ami egyre erősödött, gyorsult, s már-már szétfeszítette mellét. Levegő után kapkodott, kinyitotta az ajtót, melyeket lélegzett, de képtelen volt tüdejét teleszívni. Kapkodott utána, de mindhiába. Kapkodása hörgésre váltott át és a lába felmondta a szolgálatot. A kutya, mintha csak érezte volna, hogy valami nagy baj történik az öreggel, nyüszítve forgolódott körülötte. Nagy cseppekben ült ki a verejték az öreg homlokára, mígnem az ágyra roskadt. Utolsó erejével a telefon után akart nyúlni, de már nem érhette el, mert a szíve nem dobbant többé ... ... EGY ÓRA MÚLVA LASSÍTOTT a személyvonat, amely társát hozta. Ott talált rá az öregre, az ágyról lebukva, mellette a kutyája nyüszített keservesen. Az asztalon az üveg, benne egy pohárnyi bor... Bittenbinder Ferenc rajza 4.—5. oldal